A rendkívüli aszály és a Duna alacsony vízállása nemcsak a vízellátást és a mezőgazdaságot, hanem Magyarország energiabiztonságát is veszélyezteti. Lázár János már tavaly decemberben elismerte, hogy az Orbán-kormány hibát követett el a nagy víztározók építésének elmulasztásával. A paksi atomerőmű leállása most azt is megmutatja, milyen következményekkel járhat, ha az ország egyszerre hanyagolja el a vízgazdálkodást, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az energetikai rendszer korszerűsítését.
„A kormány hibát követett el, amikor nem épített nagy víztározókat tíz évvel ezelőtt” – mondta Lázár János 2025 decemberében egy parlamenti bizottsági meghallgatáson.
Az akkori építési és közlekedési miniszter szerint tarthatatlan, hogy Magyarország több édesvizet enged ki a területéről, mint amennyi beérkezik:
„Az az őrültség, hogy kiengedjük az édesvizet, sokkal többet, mint amennyi az országba bejön, tarthatatlan dolog.”
Lázár arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon elsősorban árvízvédelmi tározók épültek. Ezek feladata az árhullámok idején jelentkező víztöbblet átmeneti befogadása, ezért nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy tartósan megőrizzék a vizet az aszályos időszakokra.
A politikus kijelentése most, a súlyos vízhiány idején különösen aktuálissá vált. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt előbb korlátozni kellett a paksi atomerőmű teljesítményét, majd megkezdődött a blokkok leállítása.
Nem egyik évről a másikra alakult ki a vízválság
Magyarország vízgazdálkodási problémái nem vezethetők vissza kizárólag egyetlen kormány döntéseire. A folyószabályozás, a belvízelvezetés, az árvízvédelem és a mezőgazdasági vízhasználat rendszere hosszú idő alatt alakult ki.
Az elmúlt másfél évtizedben ugyanakkor egyre egyértelműbbé vált, hogy a korábbi szemlélet nem tartható fenn változatlanul. Az országot egyszerre fenyegetik szélsőséges árvizek és elhúzódó aszályok, ezért a gyors vízelvezetés mellett a vízvisszatartásnak is központi szerepet kellene kapnia.
A klímaváltozás következtében gyakoribbá váló hőhullámok, a csapadék egyenetlen eloszlása és a talajvízszint csökkenése különösen az Alföldön okoz súlyos gondokat. A megfelelő tározók, vizes élőhelyek, csatornák és öntözőrendszerek hiánya miatt az ország nem tud elegendő vizet félretenni a száraz időszakokra.
A korábbi Orbán-kormányok alatt nem működött önálló környezetvédelmi minisztérium. A környezet- és vízügyi feladatok több tárca között oszlottak meg, ami megnehezítette az egységes stratégia kialakítását és végrehajtását. Az új kormányzati struktúra önmagában azonban nem oldja meg a problémát: ahhoz megfelelő hatáskör, szakembergárda és hosszú távon biztosított finanszírozás is szükséges.
Legalább ezermilliárd forintos programra lehet szükség
Raskó György agrárközgazdász szerint a hazai vízgazdálkodás átfogó korszerűsítése legalább ezermilliárd forintos nagyságrendű beruházást igényelhet. A programot szerinte részben európai uniós forrásokból lehetne finanszírozni.
A fejlesztésnek nem pusztán néhány nagy tározó megépítéséről kellene szólnia. Egymáshoz kapcsolódó beavatkozásokra lenne szükség:
- A folyókon érkező víz nagyobb részét vissza kellene tartani, és lehetőség szerint el kellene juttatni a kiszáradó térségekbe.
- Helyre kellene állítani a vizes élőhelyeket és az ártereket, hogy azok természetes tározóként működhessenek.
- Korszerűsíteni kellene az öntözőrendszereket, mert a jelenlegi hálózat sok helyen hiányos vagy elavult.
- Növelni kellene a talaj vízmegtartó képességét, egyebek mellett megfelelő mezőgazdasági módszerekkel.
- Újra kellene gondolni az ipari vízfelhasználást, különösen a vízhiánnyal küzdő térségekben.
Raskó egy korábbi nyilatkozatában az öntözés, a víztározás és a talajvízszint rendezésének gazdasági hozadékát is ezermilliárd forintos nagyságrendűre becsülte. Ez azonban nem feltétlenül azonos egy országos program beruházási költségével, ezért a két számot nem szabad összekeverni.
Az iparosítás is növelte a víz- és energiaigényt
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája jelentős részben energia- és vízigényes külföldi ipari beruházásokra épült. Az akkumulátor-, autó- és vegyipari üzemek nagy mennyiségű villamos energiát és ipari vizet igényelnek.
Ezek a beruházások önmagukban nem okozták a mostani válságot, de növelték az ország víz- és energiaigényét. Ez különösen ott jelent kockázatot, ahol a helyi vízkészletek korlátozottak, vagy az elektromos hálózat fejlesztése elmaradt az új fogyasztók megjelenésétől.
Az iparpolitikai döntéseknél ezért nem elegendő a munkahelyek és a beruházások értékét vizsgálni. A vízellátás, az energiaigény, a hálózati kapacitás és a környezeti terhelés együttes értékelésére lenne szükség.
Paks leállása figyelmeztetés Paks II számára is
A paksi atomerőmű működéséhez nagy mennyiségű dunai vízre van szükség. A folyóból kivett víz hűti a berendezéseket, majd felmelegedve visszakerül a Dunába. Rendkívül alacsony vízállás és magas vízhőmérséklet esetén korlátozni kell a termelést, hogy biztosítható legyen az erőmű műszaki biztonsága, és a visszaengedett víz ne melegítse túl a folyót.
A mostani helyzetben előbb csökkentették az erőmű teljesítményét, majd több blokkot leállítottak. Az üzemeltető közlése szerint a leállított reaktorok hűtése biztosított, tehát nukleáris veszélyhelyzetről nincs szó. A termelés kiesése ugyanakkor súlyos energiabiztonsági és ellátási problémát okoz.
A történtek Paks II tervezését is új megvilágításba helyezik. Ha a meglévő és az új blokkok egy ideig párhuzamosan működnének, a telephely hűtési vízigénye tovább növekedne. Ezért tisztázni kell, hogy tartósan alacsony dunai vízállás és egyre gyakoribb hőhullámok idején miként garantálható mindkét erőmű biztonságos és gazdaságos üzemeltetése.
Nem elég tehát azt kérdezni, mikor készül el Paks II. Ugyanilyen fontos, hogy az erőmű milyen hűtési megoldással működik majd a klímaváltozás várható körülményei között, és szükség lesz-e kiegészítő hűtőrendszerekre.
Az alkalmazkodás már nem halasztható tovább
A párizsi klímaegyezmény nem írja elő közvetlenül, hogy Magyarországnak milyen tározókat vagy atomerőművi hűtőrendszereket kell építenie. Az egyezmény célja elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás erősítése.
Magyarország formálisan az Európai Unió közös klímapolitikájának része maradt. Ettől még politikailag megalapozott bírálat lehet, hogy az előző kormány nem fordított elegendő figyelmet és pénzt a klímaalkalmazkodásra. Azt azonban pontosabban kell bemutatni, milyen programok maradtak el, mekkora forrásokat vontak el, és milyen következményekkel jártak az egyes döntések.
Donald Trump valóban kezdeményezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi egyezményből. Az Orbán-kormány azonban nem léptette ki Magyarországot, ezért a két politikus klímapolitikája nem azonosítható teljesen egymással.
A digitális lemaradás külön történet
A szövegben szereplő, internetről szóló politikai kijelentések csak lazán kapcsolódnak a víz- és energiaválsághoz. Schmidt Mária Orbán Viktor politikai vereségét részben azzal magyarázta, hogy a korábbi hatalom nem mérte fel megfelelően az internet társadalomformáló hatását. Földi László pedig Bayer Zsolt műsorában az internet korlátozásáról beszélt.
Ezek a megszólalások alkalmasak lehetnek egy külön, az előző rendszer világképéről szóló elemzéshez, de ebben a cikkben elviszik a figyelmet a fő témáról. Ugyanez vonatkozik Orbán Viktor tusnádfürdői, Csernisevszkijt és Lenint idéző „Mi a teendő?” kérdésére is.
A vízválságról szóló írás erősebb és következetesebb, ha a vízvisszatartásra, az elmulasztott beruházásokra, az iparpolitika erőforrásigényére és Paks hűtési problémájára összpontosít. A jelenlegi helyzet legfontosabb tanulsága ugyanis nem ideológiai, hanem gyakorlati: Magyarország víz- és energiarendszerét már olyan éghajlati körülmények között kell működtetni, amelyekre a korábbi infrastruktúrát nem készítették fel.
