Ki veri szét Budapestet ősszel? – 7. A Kossuth téri helyzet fokozódik

0
1418

2006. október elejétől a Kossuth tér vette át a főszerepet. Ott gyülekeztek a tüntetők, és a Fidesz mindent megtett, hogy kiszolgálja őket. Naponta váltották egymást az akkor ellenzékben lévő párt prominensei, Orbán Viktor pártelnök például zászlóval, mécsessel és vekkerrel várta a Kossuth térre induló embereket.

A Független hírügynökség eredeti, szó szerint szövegeit ezúttal is dőlt betűkkel közöljük.

Önfeljelentő

2006. október 5-én önként feljelentette magát három ember. Mindhárman azt vallották, hogy szeptember 18-án ott voltak a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásánál. Az önfeljelentők közt volt Molnár Tamás, a Kossuth téri tüntetést szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, Molnár Balázs, a kuruc.info nevű szélsőjobboldali internetes oldal főszerkesztője, illetve egy velük szimpatizáló férfi. Mindannyian a Teve utcai rendőrpalotánál jelentkeztek csütörtök délelőtt, ezután egyenként behívták őket.

Molnár Tamás önfeljelentése előtt közölte, hogy ezzel tulajdonképpen egy polgári engedetlenséget valósítanak meg, illetve

így vállalnak szolidaritást az MTV székház ostroma után elfogott, általuk politikai fogolyként emlegetett emberekkel.

Molnár Tamás a rendőrpalota előtt rögtönzött tájékoztatóján azt mondta, hogy a három önfeljelentő nem rongált, de megtapsolták, amikor leverték a szovjet címert a Szabadság téri emlékműről.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: mindhármuk meghallgatása tart, csak később derül ki, indítanak-e ellenük eljárás, és ha igen, akkor mi miatt.

Nem sokkal később kiderült, hogy a rendőrség úgy döntött: nem indít eljárást a három önfeljelentő ellen, akik csütörtökön jelentkeztek a rendőrség Teve utcai központjában Budapesten.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a három férfit meghallgatták, de sem a vallomásuk, sem a rendőrség adatai szerint nem követtek el bűncselekményt. Ha a jövőben újabb önfeljelentők jelentkeznek a rendőrségen, hasonlóan járnak majd el: meghallgatásuk után döntik el, indítanak-e ellenük eljárást.

Ötpontos alkotmány követelnek a Kossuth téren tüntetők

A Kossuth téri tüntetők öt pontból álló alkotmányt akarnak, amelyet egy október 23-ára meghirdetett alkotmányozó nemzetgyűlésen hirdetnék ki. Ennek helyszíne még nincs meg, mivel a gyűlést valószínűleg sem a Kossuth téren, sem például a Hősök terén nem engedélyezik majd – mondta csütörtökön Halász József jogász a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 Kossuth téri sajtótájékoztatóján. Hozzátette, ettől függetlenül biztosan megtalálják majd a módját.

Megerősítették Orbán Viktor személyi védelmét

Zászlóval, mécsessel és vekkerrel együtt várja péntek délután 4 órára a budapesti Kossuth térre híveit a Fidesz – ezt Orbán Viktor jelentette be csütörtökön, miután lejárt az a határidő, amelyet pártja adott a szocialistáknak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök menesztésére. A Kossuth téri demonstráció 16 órától 18 óráig tart, de Orbán Viktor érzékeltette, konkrétumok említése nélkül, hogy ezzel a tüntetéssorozatnak nem lesz vége. Azt mondta, hogy ennek pontos menetrendjét a Kossuth téri demonstráción ismerteti hívei előtt, a részletekről pedig még csütörtök este dönt a Fidesz elnöksége.

Orbán Viktor értelmezése szerint a szocialisták nem tettek eleget annak, amire a választók az önkormányzati választás eredményével felszólították őket, vagyis nem váltották le a kormányfőt.

„Magyarország mára a hatalmához görcsösen ragaszkodó Gyurcsány Ferenc foglyává vált” – fogalmazott a Fidesz elnöke. Mint mondta: a szocialisták feláldozzák az országot a szerinte hazug politikus miatt.

A Fidesz vezetője azt jósolja, hogy Gyurcsány Ferenc hatalomban tartása súlyos ezer milliárdokba kerül majd az adófizetőknek, és újabb gazdasági válságot idéz elő. Figyelmeztetett, hogy „nyakunkon” a forintválság, számolhatnak az emberek tőkekivonással, és attól is tart, hogy előbb-utóbb szociális elégedetlenségi mozgalom is kibontakozhat.

Orbán Viktor elmondta, hogy szerdán egy alapítvány szervezésében üzletemberekkel tárgyalt,

ahol egy reformalap létrehozására tett javaslatot. Ennek lényege, hogy az elkerülhetetlen egészségügyi, államigazgatási, nyugdíj és egyéb reformokra hozzanak létre egy alapot, amelyet csak erre a célra használnak fel. Emellett Orbán Viktor a reformok kapcsán ágazati nemzeti kerekasztal létrehozását is indítványozza, amely szakemberek segítéségével dolgozná ki a közmegegyezés alapjait egy-egy területen.

A Független Hírügynökség információi szerint Orbán Viktor védelmét, saját biztonsági főnöke helyzetértékelése alapján néhány hete megerősítették, azaz több testőr vigyázza a pártelnök testi épségét, mint korábban.

Kossuth téri helyzetkép este

1000-1500-an gyűltek össze csütörtök este Budapesten, a Parlament előtt. A tüntetők között körülbelül 300 motoros is van. Az Országházat kettős kordonnal, és nagyjából 250 fős rendőri sorfallal védik – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A 2-es villamos csak a Garibaldi utcáig közlekedik. A szónokok arról beszélnek, hogy a válságot csak szakértői kormány oldhatja meg.

Előzőleg egy 150 fős csoport előzetes bejelentés nélkül járta a belváros utcáit, kisebb forgalmi akadályokat okozva. A rendőrség kísérte a tüntetőket, beavatkozniuk nem kellett.

Ezzel egyidőben motorosok százai is járták a várost, a Kossuth térről indulva az MTV, a Magyar Rádió, valamint az MSZP és az SZDSZ székházához vonultak és ott dudaszóval tiltakoztak, majd visszatértek indulási pontjukra.

A sorozat korábbi cikkei

Ki veri szét ősszel Budapestet?

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 2. Szeptemberi Sajnálatos Események

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 3. A politikusok is beszállnak a buliba

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 4. „Hegyekbe hordani a hazugságot”

Kik verik szét Budapestet ősszel? – 5. Gyurcsány elnézést kért

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 6. Permanens forradalom a Kossuth téren

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .