gyurcsány Archives » Független Hírügynökség

Nemzeti konzultáció III.

Falusi Tamas

-

2023-11-22

Folytassuk tovább kérem, bölcs vezérünk mélyenszántó gondolatainak megismerését! A vezér ki egyben vátesz és street fighter mások számára követhetetlen észjárással navigálja szép hazánkat az európai hullámverésben. Azért emlékezzenek gondolatai fundamentumára: zátonyra futás esetében a zátony a hibás!

A Brüsszel által palesztin szervezeteknek nyújtott támogatások a Hamászhoz is eljutottak

Brüsszel az elmúlt években sok százezer euróval támogatott palesztin szervezeteket. A támogatás egy része a Hamász terrorszervezethez is eljutott. Európában bevándorlók tömegei ünneplik a közel-keleti terrortámadásokat, így a Brüsszel által ösztönzött bevándorlás révén a terrorizmus ma már Európát is fenyegeti.

Az, gondolom, mindenkinek egyértelmű, hogy ebben a pontban sem a Hamászról, sem Izraelről nincs szó, kizárólag a migráció a téma, amely már egyszer nagyon bejött a FIDESZ-nek, így aztán addig ragozza, amíg a propaganda agytröszt szerint használható.

És még láthatóan az. Pláne a terrorizmussal összekapcsolva. A levezetés egyszerű, az EU a palesztinok támogatásával tulajdonképpen egy terrorszervezetet támogat, amely példát tud mutatni az Európába az EU biztatására és segítségével bevándorolt hasonszőrűeknek, akik aztán ennek hatására nálunk terroristák lesznek. Magyarán az EU teremti meg mindkét feltételt ahhoz, hogy Európát elárassza a terror. A két dolog összemosása persze hazugság, de ez fideszéket sosem zavarta, mert a „Győzni kell, és ehhez sok ránk szavazó szükséges, akiket érzelmileg lehet megfogni” kényszer mindig elmosta az összes skrupulust.

A választók megfelelő irányba állítása után feltett kérdés és a felkínált válaszok abszolút lényegtelenek, mert csak a szöveggel sulykolt összefüggés fontos: az Unió a támogatási pénzzel plusz a migránsok befogadásával, sőt idecsábításával segíti az európai terrorizmust, és ezeket a potenciális gyilkológépeket még hozzánk is akarja küldeni. A közel keleti téma tényleg fontos kérdései Orbánékat nem érdeklik, nem is kérdeznek róla semmit.

Brüsszel még több fegyvert küldene Ukrajnának

Brüsszel a kezdetektől fogva háborúpárti álláspontot képviselt, és fegyverszállítást sürgetett. Ennek megfelelően már eddig is több mint 5 milliárd eurót költött az ukrán hadsereg fejlesztésére. A legújabb javaslat szerint pedig további 20 milliárd eurót adnának Ukrajna felfegyverzésére.

Na, helyben is vagyunk. Brüsszel. A rosszaság. A csibész. De főleg a háborúpárti. Pont olyan, mint a Gyurcsány. Brrr.

Mint tudjuk, az EU a fegyverszállítást nem sürgette, hanem gyakorolta, mégpedig valóban több mint 5 milliárd EUR elköltésével, ugyanis maga az EU és tagállamai 25 milliárd EUR értékben nyújtottak katonai támogatást Ukrajnának. A támogatás nélkül Ukrajna veszített volna, és akkor Oroszország, Kína meg az egyéb harcos nemzetállamok számára nyilvánvalóvá válik, hogy szabad a pálya, ebből következően a kisebbektől akár területet, akár az önállóságukat elrabolni nem kockázatos, mert majd jön a kipcsák-magyar békegalamb, és elintézi, hogy a rablott holmit az agresszorok megtarthassák. Így aztán Föld-szerte elindulhatnak a területszerző háborúk, csak a megfelelő behatolási mélység elérése után kell kiabálni azt az agresszornak: béke, béke, béke, tűzszünet, hogy a békepártiak meghallhassák, és intézkedni tudjanak.

Vannak rossznyelvek, akik szerint azért olyan békepárti… illetve dehogy béke, jóval inkább oroszpárti Orbán, mert rettenetesen nagy szükségünk van a tőlük jövő földgázra, és az Putyin jóindulata nélkül olyan, mint a kutya vacsorája. Hja, kérem, amikor minden rendben lévőnek látszott, és még pénz is volt dögivel, intézkedni kellett volna a gázbeszerzés diverzifikálásáról és a magyarországi gázfogyasztás csökkentéséről, de az állandóan kétharmados diktátornak megválasztott magyar vátesz, akinek sok mindent előre kellett volna látnia és ennek megfelelően intézkedni, ehelyett éjjel-nappal a hobbijairól álmodott. Azokon kívül nem látott semmit. Pláne nem a gödröt. Benne is vagyunk, alig látszik az ég a szűk lyukon.

És hogy a rezsicsökkentés csak rontott az energiahelyzetünkön, az magától értetődik.

Brüsszel még több pénzt akar Ukrajna támogatására

Az Európai Bizottság további 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát. Mivel ez az összeg a jelenlegi uniós költségvetésben nem áll rendelkezésre, a tagállamoktól akarnak pluszforrásokat kicsikarni. Úgy kérnek Magyarországtól további hozzájárulást, hogy hazánk jó ideje nem kapja meg a neki szerződés szerint járó uniós pénzeket. Magyarország már eddig is sok milliárd forintot költött az Ukrajnából menekülők megsegítésére.

A tények:

Az EB 50 milliárd euróval akarja segélyezni 4 év alatt Ukrajna újjáépítését (2024 – 2027). Az elképzelést az EP nagy többséggel megszavazta (512 : 45 : 63 >> 82,6 %), és most várja, hogy tagállamok dobjanak össze némi pluszpénzt, amelyből ez fizethető. A fideszes képviselők természetesen nem szavazták meg. Az Ukrajnának nyújtandó segély Magyarországnak a 4 évre összesen kb. 700 millió euróba, azaz évente 65,6 milliárd forintba kerülne, ami a magyar költségvetés 1,7 ezreléke.

A kérdésben ugyan nem szerepel, de már tudható, hogy ha Magyarország vezetése ezt a plusz segélyt megvétózza (és nagy eséllyel meg is fogja vétózni), akkor az EU „B” terve szerint a tagállamok egyenként hoznak létre és küldenek Ukrajnának segélycsomagot. Önként és dalolva, bármilyen kicsikarás nélkül. Mi persze nem küldünk nekik egy vasat sem, ami nem egy pozitív jellegű hozzájárulás a magyar jószívűség nimbuszához.

A magyar kormány két, a fenti EU tervtől teljesen független dologgal érvel a segély ellen. Az egyik, hogy mi nem kapjuk meg a nekünk „járó” pénzeket, miközben Ukrajna bezzeg! Köztudott, hogy az alap, amire hivatkozva a pénzeket megítélték nekünk, a felzárkóztatás (= ez a pénz nem kötelező kifizetés, azaz nem „jár”). Sajnos a fizetését egy ideje felfüggesztették, aminek semmi köze nincs Ukrajnához, annál több ahhoz a 28 jogi és egyéb feltételhez, melyeket az EU konkrétan írt elő nekünk, de ezeket mi mindenféle marhaságra hivatkozva nem vagy csak részben teljesítettük. Bizony, így van ez. Ha nagyon szuverénkodik az ember, előfordulhat, hogy nem jön a suska.

A másik Orbán féle érv, hogy már eddig is sok milliárddal segítettünk Ukrajnának, legyen elég a telhetetleneknek!

Az érv jogosságát illetően (mármint hogy sok milliárddal segítettünk már, és emiatt nem akarunk pénzt küldeni nekik), megnézhető például, hogy hány ukrán menekült él az EU országokban. Nálunk 32 260. Ahol ennél kevesebben vannak: Szlovénia (8750), Ciprus (17 275), Horvátország (22 005) és Görögország (25 335). Ugyanakkor Szlovákiában 105 690, Csehországban 357 540, Lengyelországban 971 080, és még a balti államokban is több az ukrán menekült, mint nálunk, hogy a nagy nyugati államokat ne is feszegessük. Olyan nagy szánk a segítségünket illetően tehát nem lehet.

A fentiek alapján mondható, hogy akaratos, egyben zsugori állam vagyunk. Mennyivel egyszerűbb lenne Dobrevék regnálásával, ők rövid időn belül teljesítenék az előírt pontokat, hazahoznák a nekünk fölzárkózási segítségként megítélt pénzcsomagot, aztán azok egy évi összegének 15 %-ából simán kifizetnénk az EU által Ukrajnának 4 évre kért segélyt… a tanárok jelentős fizetésemeléséről nem is beszélve!

De nem. Nekünk Orbán kell. Akkor viszont, kedves honfitársak, továbbra is no war, no migrants, no gender, és persze no money. Helyette van a rettenthetetlen szuvernitás pávatánca, amelyben nap mint nap gyönyörködhetünk. Hát nem csodálatos?

(folyt. köv.)

Gondolkodni nem kötelező, nem gondolkodni felelőtlenség

Falusi Tamas

-

2023-11-14

0

Gondolkodni nem kötelező, nem gondolkodni felelőtlenség

Az ember igazából nem tudja Donáthot hová tenni. Mondja, és mondja, és mondja, mint a kereplő, és nyilván nem szól neki senki, hogy hagyd már abba, te szerencsétlen.

Van egy olyan érzésem, ő ezeket, amiket mond, őszintén hiszi, és fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Teljesen olyan, mint elefánt a porcelánboltban, és még derűsen mosolyog is magában, hogy milyen jól elrendezte a dolgokat. Nemcsak jól de nagyon jól, hiszen mennyire hülyén mutatott a sok csicsás izé az üvegpolcokon, de most végre homogén a látvány, tíz centi magas szürkés por, mindenki jöhet egy vödörrel, hogy vigyen belőle kilót, másfél kilót, kinek hogy bírja a pénztárcája, meg hogy kinek mennyi kell.

Persze, lehet, hogy tévedek, és Donáth csupán úgy véli, Orbánt úgysem lehet legyőzni, akkor meg, gondolja magában, miért ne tegyük legalább a magunk személyes életét jobbá, azaz ne Orbán legyőzéséért küzdjünk, hanem a saját érdekeinkért.

Az általa sűrűn gyakorolt Gyurcsány rugdosással ugyanis növelhetjük a Momentum szavazók számát, minek révén még tán az is lehet, hogy eggyel több helyet kapunk Brüsszelben, na meg kinézhet akár öttel több alpolgármester is.

Általános síkra térve mondható, hogy hajh de sok magyar értelmiségi látja ezt az úgysem lehet legyőzniséget ugyanígy, melynek következtében hagyja a francba az ország számára fontos ügyeket, nekik ugyan hiába mondja az ember, hogy a FIDESZ : Összefogás küzdelem az előválasztás idején 46 : 46-ra állt (Gyurcsányékkal!), és csak MZP politikai tehetségtelensége, és a nemfideszes lapok ódzkodása plusz távolságtartása vezetett a nagyarányú vereséghez, az nekik semmit sem jelent. Legfeljebb legyintenek. Úgysem lehet. Ami várható tőlük, hogy megint megírják, Orbán ilyen rossz, meg olyan rossz, amivel immár 13 éve nem megyünk semmire. Olyan felvilágosító munkával (és ez a magyar értelmiség feladata, hiába tiltakozik kézzel-lábbal ellene, miközben azt üvölti torka szakadtából, hogy semmi köze hozzá), amely bemutatná, hogy a FIDESZ hogyan hazudik az ellenzékről, és bemutatná, hogy az összefogott ellenzék minden téren jobban tenné a dolgát, sokkal előrébb tartanánk, ez ugyanis mindkét irányban egy önerősítő folyamat. Ha sokan nem hinnék el a szlogent, és a fenti módon ügyködnének Orbán megbuktatásán, akkor egyre többen látnák be, hogy Orbán legyőzhető, és ők is elkezdenének dolgozni rajta, de sajnos a fordítva a helyzet ugyanez. Minél többen mondanak le a harcról, annál többen csatlakoznak a lemondókhoz. Jelenleg sajnos utóbbi trend a mérvadó.

Donáthra visszatérve az egyik az ostoba kisgyerek, a másik a gonosz kisgyerek viselkedése. Lehetséges még a megbántott kisgyerek szindróma, de ez kevéssé valószínű, ahogy a szerelmi csalódásból következő düh is, de ez most mindegy, a lényeg annyi, ezzel a donáthi „viselkedéssel” (ráadásul a Momentum kiállásával Donáth mellett) lényegesen tovább csökken a remény. Nem az ellenzék reménye, hanem az ország reménye (a NER lovagok és a főnök kivételével természetesen, az övék ugyanis nő). Azt csak a teljesen hülyék képtelenek fölfogni, hogy belátható időn belül kizárólag az ellenzék teljes összefogásával győzhető le az országnak rengeteg kárt okozó Orbán, és ha valaki az összefogás meghiúsítása érdekében küld el lehetséges partnereket a francba, arról kimondható, hogy vagy a boldog tudatlanság állapotában, vagy a saját pecsenye sütögetése érdekében, de az ország, sőt a „magyarok” ellen dolgozik. Lehet választani.

Amit Donáth konkrétan beszél, abból egyértelműen látható, hogy 2010. előtt még nem élt, vagy legalábbis nem itthon, ami a tudatlanságát indokolja. Ezért javasolható neki az alábbi írások olvasása: Az ősbűn; Lefelé a lejtőn; Végjáték. Remélhetőleg sikerül ezekből valamit megértenie, bár lázhatóan jóval inkább érzelmi alkat, mit a racionalitás ördöge, de a reményt nem szabad feladni sohasem.

A helyzet egyszerű. Nem kell szeretni Gyurcsányt. A feleségét sem. Az MSZP-t sem, sőt még a Momentumot sem, viszont utódainkat meg az általunk nekik hagyandó országot legalább praktikus okokból szeressük annyira, hogy most, mikor nagy bajban van, a kezünket nyújtjuk neki, hogy kihúzzuk a gödörból, és ne érdekeljen hogy közben megfájdul a karunk. Ez a magyarkodás ugyan Orbán sajátja, de azért van különbség: Petőfiék akkor voltak nagy hazafiak, mikor az ország, osztrák gyarmat lévén nagy bajban volt, Orbán meg akkor, mikor nemhogy semmiféle baj nem fenyegetett, de minden adott volt ahhoz, hogy elinduljunk komolyan felfelé, ám derék miniszterelnökünk ezzel az állandó magyarkodással, szuverénezéssel, és az összes szövetségesünk permanens rugdosásával sikerült elintéznie, hogy megint bajban legyünk. Ezért kell most megint a hazafiság, mégpedig Orbánék ellen, megmagyarázva a választóknak azt, hogy a legnagyobb magyarság napjainkban, ha a nagyvilágban újra összefogunk szövetségeseinkkel a közös célokért, valamint itthon is összefogunk az összes lehetséges szövetségessel Orbán leváltása érdekében, és ne higgyék azt, hogy Orbán a magyarokért küzd, mert egy nagy fenét! Neki csak a saját céljai a fontosak, ám ezeket akkor és csak ekkor tudja megvalósítani, ha az ország az övé, mégpedig kétharmaddal a korlátlanság érdekében, a magyarkodás tehát csak a választók átverése. Szavazatszerzés. És sokan hajlandók adni nemtudás miatt. Rendkívül sajnálatosan. Őket kell most felvilágosítani.

Aki viszont itthon akar ellenzéki pályán szuverént játszani, annak meg kell mutatnunk, hogy hol a homokozó. Ha durcás lesz tőle, ha nem. Ott addig játszhat bármit, amíg akar, de a nagyok dolgába ne szóljon bele.

Nincs más esély, mint az eltávolítás vagy az átnevelés. Az ugyanis nem járja, hogy egyesek az ország feláldozása árán villogjanak Brüsszelben, mégpedig jó pénzért, mert abból lesz a saját pecsenye. Mit érdekli őket a többi magyar élete, holott, ha már politikus valaki, az kellene, hogy érdekelje. Nem akad ott a Momentumnál senki, aki elmondaná neki?

Lefelé a lejtőn – („Az ősbűn” folytatása)

Falusi Tamas

-

2023-10-13

0

Lefelé a lejtőn – („Az ősbűn” folytatása)

Sokan hangoztatják azt a butaságot, hogy miután Medgyessyt Gyurcsány követte, ő „puccsolta meg” szegény D-209-est, holott Medgyessyt, miután gazdaságilag tetemes kárral járt a regnálása, hiába nem az ő hibája volt, az SZDSZ gazdaságpolitikusai buktatták meg. Gyurcsánynak megpuccsolni való csak Kiss Péter maradt az MSZP-n belül.

Gyurcsány korántsem egy szuicid típus, nem tette azt, hogy 2004-es hatalomra jutása után azonnal megszorít, aztán a megszorítások miatt halálbiztosan elbukott 2006-os választások után önként és dalolva átadja a hatalmat a korábban is „nagyon sikeres” Orbán/Matolcsy tandemnek, amelynek így ismét csak nem kell megszorítani, mert azt ő már Bokroshoz hasonlóan megcsinálta. Hogy nem vezetett be a másfél év alatt szigorú gazdálkodást, abban az előbbi okon túlmenően még két ok játszott közre.

Az egyik, hogy Gyurcsány 2004-ben az MSZP-s kemény mag ellenében kaparintotta meg a kormánypálcát (ők Kiss Pétert akarták kormányfőnek), ergo abban az időben parvenünek számított, azaz az MSZP frakció semmilyen megszorítást nem szavazott volna meg neki.

A választások közelségét tekintve meg aztán semmiképp sem. Ahhoz előbb tekintélyre volt szükség, amelyet, például a 2006-os választások megnyerésével lehetett megszerezni. A másik ok, hogy tudta, a választásokig hátralévő bő másfél év a gazdasági rendbetételhez kevés. Ahhoz legalább négy kell. Egyébként számíthatott rá, hogy ha már az elődjei se csináltak semmit tizennégy év alatt (a Bokros-Horn-Surányi trió rövid korszakát kivéve), ezt a másfél éves késlekedést az itthoni elmepotentátok el fogják neki nézni. A nemzetközi helyzet kedvező volt, az EU-val meg letárgyalta az ügyet barátságosan – akkoriban még ilyen viszonyban voltunk velük. De nem nézték el. Nem ám! Abból viszont, hogy olyan dolgokat akarnak rajta leverni, amit nem is tudott volna megtenni, meg nem is volt célszerű, rögtön látszik a „negatív érzelmi szál”. Még ma is.

Aztán az MSZP-SZDSZ megnyerte a választásokat, és Gyurcsány az ÁFA 2006. januári
20%-ra való redukálásával még azt az SZDSZ-t is behozta a Parlamentbe, amely mindig adócsökkentéssel kampányolt. Persze az MSZP-nél a FIDESZ sokkal többet ígért, mégis vesztett, azaz a relatíve becsületesebb pártok nyertek, ezt a jelenséget a tudósok máig sem képesek megemészteni

(a sajtó korabeli számításai alapján a Fidesz 3700, az MSZP 1400, az SZDSZ 500, az MDF pedig 230 milliárd forint szétosztását helyezte kilátásba).

Első lépésként az MSZP frakció leutazott Őszödre, ahol Gyurcsány számára a délelőtt folyamán kiderült, hogy az összegyűltek sokkal inkább a pénzosztogatási sorrendről szeretnének beszélni, mintsem a magyarországi egyensúly helyreállításáról, amely, mint tudjuk, Gyurcsány és az MSZP feladata lett. Ha akarták, ha nem. Kénytelen volt hát délután elmondani azt a beszédet (valószínűleg tervezetlen beszéd volt), amely nem bevallás, nem tényfeltárás, nem igazságbeszéd, egyáltalán és messze nem az, hanem kizárólag belső használatra készült, retorikáját illetően durva, a frakcióra való ráijesztést szolgáló eszköz, amellyel a megszorításokhoz és a kezdeti reformlépésekhez szükséges szavazatokat akarta magának megszerezni. Mint később kiderült, sikerrel. Voltak azonban a frakcióban valakik, akiknek nem szívügye az önjáró miniszterelnök, és szépen kicsempészték a beszédet, nem gondolva bele, hogy a kicsempészéssel nem csak Gyurcsányt, hanem plusz a pártjukat, ráadásul önmagukat is hátba szúrják (kivéve persze azt a frakciótagot, akinek volt menekülőútja a FIDESZ felé). A D-209-es ügy megszellőztetését még megúszta az MSZP, de ezt az árulást már nem.

Így kezdődött annak az embernek és pártjának a gyors ütemben való leamortizálása, aki Orbán és a Medgyessy-Járai duó kártevése után akarta is a gazdaság rendbe hozását, meg képes is lett volna rá. Sőt, el is kezdte.

Gyurcsány mérhetetlen naivitásában (és ez egy politikustól nagy hiba) úgy gondolta, hogy az emberek racionálisan viselkednek, és nem fogják tönkretenni a saját egzisztenciájukat is meg a pártjukét is, mert a „csak Gyurcsány tönkretevése” nem megy, kizárólag mindhárom együtt. Ugyanakkor úgy hitte, hogy a beszéd következtében frakciótagok (ha megértették, ha nem, ha egy része racionálisan, ha a másik része csak a frakció miatt) menni fognak vele az úton. Nagy szüksége volt rá, mert a legragyogóbb elképzelés is halott ügy 194 szavazat nélkül. Azt is biztosnak vélte, hogy négy éve van az elképzeléseinek megvalósítására. De mindkét dologban tévedett.

A nyár még sikereket hozott, az MSZP-SZDSZ többségű Parlament az őszödi beszéd jóvoltából megszavazta az első megszorító lépéseket. Aztán jött az ősz, a média a beszédet közzétette, kezdődhetett a vesszőfutás.

Érdekes, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt Gyurcsányt senki nem vádolta se hazugsággal, se elszúrással, viszont ugyebár ha ő maga mondta, akkor biztos van benne valami. Megpróbálta ugyan valamiféle igazságbeszédnek beállítani, de ez már csak olaj volt a tűzre, a harag teljes erővel áradt mindenhonnan. Megvalósult az országos, pártfüggetlen összefogás, amelynek eredménye hamar kezdett átszivárogni a köztudatba is: Gyurcsánynál rosszabb nem képzelhető el. Megemlítendő, hogy Gyurcsány nyilvánosan és konkrétan, pl. olyanokat, mint „A TAO nem közpénz”, „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok” (= hazudtam, és még fogok is), „Mi sohasem vetemednénk arra…”, stb., stb., nem mondott. Konkrét hazugságról nincs tudomása Magyarországnak. Egy árva darabról sem. Nem lehet hivatkozni arra sem, hogy eltitkoltak valamit, mert az előírt adatokat Veresék közzétették. A szokásos éves előrejelzést persze nem, de az nem is volt kötelező. Ha pedig valakik szerint ők azért nem tudták a választások előtt, hogy rossz állapotban van a gazdaság, mert a Gyurcsány nem mondta, hát…

A következő probléma a miniszterelnök pártjában jelentkezett. A karizma elveszett, a bizalmi szavazást még megúszta valahogy, de aztán egyre nehezebben tudta közös nevezőre ráncigálni a folyton előreszaladni akaró SZDSZ-t, amely, látván Gyurcsány és az MSZP gyöngülését, azt is meg akarta tenni a gazdaságban, amiről Gyurcsány tudta, hogy nem lehet, és az egyre inkább hátrább maradó MSZP-t, amely már nem itta minden szavát. Csak az őszödi beszéd keménységének és a saját határozottságának köszönhette, hogy a reformelképzelések első lépései, ha igen sok egyeztetés után is, és persze kompromisszumokkal, de néhány intézkedésben kezdtek testet ölteni. Az MSZP esetében erényként fogható fel, hogy baloldali meggyőződésük dacára szavazták meg, amit kellett. A „kapkodó kormányzás” vádját persze sűrűn hangoztatta az elit, amelyik fotelban ülve nézte, hogy viszi át a hordót a szakadék felett kifeszített kötélen, miközben mindkét oldalról lőnek rá.

A legnagyobb pofon azonban az utcán érte a miniszterelnököt. A megmozdulások közül az első attak a TV székházat irányozta be. Az ostromban, melyet szándék és megfelelő eszközök hiányában nem tudtak és nem is akartak kemény eszközökkel leverni, viszont több rendőr megsebesült, ennek a többi rendőrre gyakorolt lélektani hatása, a későbbiekben sok kárt okozott.

A megmozdulások folytatódtak. Az ’56-ra emlékező FIDESZ gyűlés ravasz helyszínválasztása (kérték őket, hogy ne az Astoriánál, mert az közel van a Deákhoz, de hiába) alkalmat adott arra, hogy a rendőrség látványos hibákat kövessen el erőszakos, „a megsebesült bajtársakért bosszút álló” viselkedéssel, természetesen a hazai meg a nemzetközi TV kamerák össztüzében, és így Gyurcsány politikai sírjára újabb köveket görgessenek.

A gúzsbakötés megtörtént. Kezdődhetett a tánc. A feladat, ami rá maradt, a gazdaság rendbetétele, mivel pedig a megszorításokat már rögtön a választás utáni nyáron bevezették, a megfelelő reformlépések kidolgozásával kezdték. Nem meglepő tehát, hogy a következő pofont Gyurcsány gazdasági vonalon kapta („szociális” népszavazás), és ugyan bíztak benne, hogy nem lesz elegendő a részvételi arány, de ezt a bizonytalansági pontot az ellenoldal megfelelő szervezéssel sikeresen legyűrte. A vizitdíj meg a napidíj mindenki nagy-nagy örömére elsöpörtetett. Ezt a pillanatot tartotta az SZDSZ megfelelőnek ahhoz, hogy elegánsan oldalt lépjen, és Gyurcsány az MSZP vezérkarával az SZDSZ nélkül jelenthesse be a megalázó vereséget, mégpedig azon témában, amelynek fő éceszgéberei és kivitelezői pont az SZDSZ tagjai voltak.

A színpadon álló, vesztes Gyurcsányt meg a mögötte felsorakozott MSZP vezérkart a liberálisok (a Párt, amelyik ott sem volt) TV-n nézték néhány gúnyos megjegyzés kíséretében. Aztán „kívülről támogatva a kormányt” folytatni akarták a reformokat, mintha mi sem történt volna, holott a vak is látta, hogy ez már nem megy. Orbán a nyilvánosság előtt jelentette be, számtalan Albert házaspárja van neki még talonban, és bármiféle reformlépéssel is próbálkozik a kormányzat, azt a derék AB valamint nem kevésbé derék népünk segítségével úgy söpri el, mint a sicc. Ekkor kezdett Gyurcsány reformblabláról beszélni, mikor egy-egy SZDSZ-es politikus bement hozzá agitációs célból, hogy valami új reformról győzködje, ugyanis a miniszterelnök tudta, hogy az akkori országhangulatban nem hajtható végre.

Volt a „szociális” népleszavazásnak egy általában figyelmen kívül hagyott, súlyosan negatív következménye is.

Az az üzenet, amit az eredmény a külföldi befektetők számára közvetített, mármint hogy ez a kormány a jó elképzeléseit nem tudja megvalósítani, azaz Magyarország gazdaságilag veszélyes tereppé vált.

Meg is volt az eredmény, mégpedig mindhárom nagy hitelminősítőnél, egyöntetűen minősítettek le minket. Nopersze, akkor még nem bóvliba.

Így érkezett el 2008. Vele a világválság. Ha ez még nem lett volna elég…

Az ősbűn

Falusi Tamas

-

2023-10-09

0

Az alaphelyzet úgy nézett ki, hogy Magyarország a rendszerváltáshoz a világpiacon eladhatatlan árukat gyártó vállalatok tömegével érkezett (a „szocialista” KGST öröksége). Ehhez hozzájárult, hogy az aktív lakosság gyakorlatilag csak párttagokból és dolgozókból állt, mert a vállalatvezetőknek nem a piacot kellett kiszolgálni, hanem a minisztériumot (= kontraszelekció), ezért „vállalkozó”-ként szinte senkisem volt hadra fogható. A vállalkozó hiányon túlmenően már csak egyvalami nem volt. Tőke.

Elmondható tehát, hogy az ország kapitalista működéséhez a következők nem álltak rendelkezésre: termék, vállalkozó és pénz. Egyetlen lehetőség maradt, mindezt külföldről kellett importálni. Az persze nem tagadható, hogy néhány magyar megérezte az idők szelét, és „keletkeztek” hazai tőkések is több-kevesebb sikerrel, erre sikertelen példa Széles és az Ikarusz, sikeres példa Széles és a Videoton, Gyurcsány és a MOTIM, Csányi és az OTP.

A kamikáze Antall kormány az összeomlás közepette két dolgot tehetett: eladja a kapós vállalatokat egy külföldi tőkés cégnek vagy egy vállalkozónak (pl. Ganz), és bezárja azokat, amelyeket nem vesz meg tőle senki. Az utóbbiakból szabaddá vált, aránylag képzett és aránylag olcsó munkaerőt felajánlja az ide bejövő külföldi tőkének (pl. AUDI). Sajnos mindez kevésnek bizonyult, és az ország gazdaságilag lejtőre került, ugyanis a külföldi tőke a rengeteg utcára tett, képzetlen, de ahhoz képest drága munkaerővel nem tudott mit kezdeni. Ezt a „nép” is így látta, mert leváltotta az MDF-et Hornra, hátha újra lesz 3,60-as kenyér.

Horn egy pár hónapig nem csinált semmit, még szerencse, hogy ’95 elején Párizsban találkozott Lámfalussyval, aki közölte vele, hogy „Gyulám, ez így nem mehet tovább”. Horn ezt megértette, ami onnan tudható, hogy ekkor lett kinevezve Bokros és Surányi, akik szépen elinflálták a forintot (ehhez két ember kell, Bokros inflálta, Surányi meg hagyta = nem védte meg magas kamattal), és az ország olcsóvá válásával elkezdett beömleni a képzetlen munkaerőt is foglalkoztató külföldi tőke. Ebből következően az ország villámgyorsan elindult fölfele. A multik mellett egyre-másra létesültek a kisebb termelőüzemek, többek között vidéken is (ott főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a vidéken élők 25 – 30 %-át kitevő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ma már keveset igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma sem tudja, ezért van közmunka). Magyarországnak tőkéje, technológiája és főként a világpiacon eladható saját terméke nem volt (ma is csak alig van), de azt szívesen hozták a németek meg az osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, az infrastruktúrája elfogadható, a munkaerő olcsó (Bokros sei Dank), képzettség meg ezekhez a kisüzemekhez annyira nem volt szükséges. Az olcsó munkaerőt tekintve azért voltak képzettek is, ezeket a multik foglalkoztatták sikeresen (= „éltanulók lettünk”; ipari fejlődés 1995 – 1998 között: 4,5 % – 3 % – 11 % – 12 %).

Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy bokrosi hullámokkal (ipari fejlődés 1999 – 2000 között: 10,5 % – 18 %), de aztán valaki (Matolcsy?) a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker, mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Kézenfekvő volt a módszer: pénzt kell önteni a nép közé (sajnos Orbánék ma sem tudnak többet ennél), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, sít, sít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az soha sincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül. Örültek a munkavállalók is, mert több pénz állt a házhoz. Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés nagyrészt már Medgyessy regnálása alatt történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék elüldözik innen a cégeket, de hát hazudtak Orbánék már máskor is, nem volt gond nekik. A teljesen eszetlen módon duplájára megnövelt minimálbér hatására az ipari fejlődés az Orbán kormány utolsó két évében drasztikusan visszaesett (2001.: 4 %, 2002.: 2,5 %), az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant.

Persze, tettek még Orbánék mást is a „gazdasági felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével, azaz az építőiparnak az adófizetők számlájára való felfuttatásával. Ezt az ország összes adófizetőjének pénzéből az ország 5 %-a használta ki, ennek kb. a fele (akiknek eleve volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése érdekében (az adófizetőknek máig nem köszönték meg), de aztán kiderült, hogy a kedvezményes hitel akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet. Végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-melege a Parlamentben – ki találja ki, hogy kitől?). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli aranykora, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján. Az viszont nem közismert, hogy a devizahitelesek még mindmáig jobban jártak, mintha forinthitelt vettek volna fel, fenti okból sosem a devizahitellel volt baj, hanem a hitellel. Azt nem tudja a zemberek egy része fizetni. Pont úgy, ahogy ilyen tömegben a FIDESZ támogatott kamatú lakáskölcsönét se tudná az adott része, ha Medgyessy Orbánék követelésére meghagyja.

Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A ritka ostoba módon duplájára emelt minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket felemeli, és ad 13. havi nyugdíjat, meg 13. havi fizetést, ezzel az egyensúly a reálszféra, a közszolgálati szféra és a nyugdíjszféra között helyreáll, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása az olcsóságunk miatti újabb gazdasági ugrással máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni a forintot, lévén devizahitelesből elég kevés).

A terv lángelmés volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában). Járai nem úgy „küzdött”, mint Surányi, aki hagyta Bokrost inflálni, hanem ellenkezőleg, 12 %-os kamat, bivalyerős forint (230 forintos euró), Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek naná, hogy nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést és 13. havi nyugdíjat, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig legelsősorban Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a bíztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).

Következett azonban Orbánék áldásos tevékenységéből még valami. Mégpedig egy nagyon keserves esemény: Magyarország a ráoktrojált bérnövekedéssel túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle nehézssúlyú gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány, mint végső lehetőség, egyben áldozat. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Mert nem tudja ám! És nem is mondta meg neki senki.

Így indult a sztori, amely végül, hála kiváló értelmiségünknek és derék, rájuk hallgató népünknek, Gyurcsány totális lenullázásához, és Orbán első kétharmadához vezetett. Ennek a rendkívül sikeres akciónak egy egész ország issza immár 13 éve a levét (kivéve a gyevi bíróékat), és ahogy látszik, még fogja is egy darabig.

De az már egy másik történet. És az sem vidám.

Világösszeesküvés

Falusi Tamas

-

2023-09-25

0

Na, kérem, hát ez az! Vissza akarnak minket lökni. A Gyurcsány korszakba. Amikor külföldről diktáltak minekünk. Ez így van, mert ezt mondta az Orbán a frakcióülésen!

Hogy mit diktáltak minekünk, az nem lett az orrunkra kötve, mert a miniszterelnök hozzászokott már, hogy neki nem indokolni meg magyarázni kell, hanem kijelenteni.

Mindegy, hogy az micsoda. Ebben a kemény kimondogató versenyben ő a második nálunk, ahol az első magától értetődőn a mi kedves Parlamentünk IQ bajnok elnöke. Ő még rémségesebb dolgokat tud csak úgy a képünkbe vágni, amelyekre jellemző a se füle, se farka elv szorgos használata.

Az Orbán által kijelentett dolgok meredekségének növekvő mivolta abból következik, hogy a miniszterelnök egyre idegesebb és nyűgösebb, mivel az országnak nem megy, a hivatalos szövetségeseinknek mind kevésbé tetszik, hogy ellenségnek tartjuk őket, sőt úgy is viselkedünk velük szemben, a havernak kipécézett, szélsőséges EU pártok gyengélkednek, a nagy keletiek közül Oroszországot rajtunk kívül mindenki elítéli, Kína gazdaságilag nincs rendben, a kis keletiek meg jelentéktelenek. Mind nyilvánvalóbb lesz ráadásul, hogy úri klubokban (EU, NATO) a sunyin ravaszkodó kispolgár-középparaszti modort egy darabig ugyan tűrik, de elérkezik a pont, mikor elegük lesz belőle. És akkor no many. Sajnálatosan.

Szomorúan látjuk, hogy a miniszterelnök végső begorombulása egyre közeledik, és bizony félhetünk tőle, hogy totális hatalommal bírva túl nagy elefánt lesz a kicsiny magyar porcelánboltban.

Az előjelek riasztóak:

„A globális elit hívei nemcsak a brüsszeli elit vagy az amerikai demokraták soraiban vannak, hanem egy sor magyarországi településen is, gondoljunk csak például az irányítás nélküli Budapestre, ahol dugók, piszok és káosz uralkodik.”

Ja. Irányítás nélküli. Dugó, piszok és káosz. Mi következhet még ezután a legfelsőbb gondolatmenetben? A genderglobalista Karácsony szándékosan nem kísért át az úton egy öreg nénit? Persze nem csak ez hangzott el ott, Orbánnak sikerült az összes bornírt közhelyet felsorolni, és miután a FIDESZ által lefizetett és üzemeltetett sajtó az ilyenekhez ájult tisztelettel viszonyul, a FIDESZ szavazói meg csak ezt a propagandamédiát olvassák és nézik (MTVA inkluzíve), sajnos itthon elég sikeres.

Ahhoz a Móricka féle szöveghez, hogy „Tanítóbácsi nem ám azért adott egyest, mert nem tudtam a leckét, hanem mert utálom a túrótortát, amely szerinte finom”, már rég hozzászoktunk, sőt sokan el is hiszik ezt a marhaságot. Az orbáni trükk egyszerű: azt szajkózzák éjjel-nappal és mindenütt, nem arról van szó, hogy nem kormányzunk demokratikusan! De nem ám! Sőt semmiképpen! A Brüsszel kizárólag azt akarja ránk erőltetni, amitől az egyszeri polgár fél. Ezeket némi hazudozással még veszélyesebbnek kell beállítani, mint amennyire azok, lásd migránsok „ide kényszerítése”, gyermekeink „kötelezően előírt megrontása”, háborúba való „belesodrás”. Orbán ezt a hármat ragozza szüntelen, és a független sajtóban a nagy lapoknál sajnos nincsen cáfolat. Egy darab nem sok, annyi sem.

A tények:

Brüsszel az emberi jogokat és a demokráciát illetően 27 pontot írt elő, melyek teljesítése feltétel a nekünk megítélt (nem nekünk járó!) pénz kifizetéséhez. Nemrég Varga (mikor még miniszterasszony volt) diadalmasan jelentette, hogy négy pontban a brüsszeli biztossal megegyezett, maradt még 23, de azokról nincs hír azóta sem. Úgy csinálunk, mintha teljesítenénk, de aztán mégse, na, ezt a játékot Brüsszel végleg megunta, nem tárgyal tovább, várja a pontok vita és cselezgetés nélküli teljesítését. Az EU előírta azt is, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, de ettől Orbánék úgy félnek, mint a tűztől, mert ha Polték helyett az EU hatóságai vizsgálnák a magyar ügyeket, a végeredmény a FIDESZ pokoljárása lenne.
Az egy érdekes gondolkodási mód Orbánék részéről, hogy lenyúlták ugyan
- a politikát a kétharmaddal,
- a gazdaságot az „új oligarchákkal”,
- az ügyészséget egy könnyed mozdulattal,
- a média 70 %-át (MTVA inkluzíve – közpénzből, 130 milliárd/év)
- az Alkotmánybíróságot,
- az államelnökséget,
- a médiatanácsot,
- az adóhatóságot
- a vámhivatalt,
- a számvevőszéket,
- az egészségügyet (Pintér alá rendeléssel),
- az oktatásügyet (lásd: egészségügy),
- a tudományt,
- a művészeteket
- és a sportot (hogy a legfontosabbat se felejtsem el),
- meg annyi közpénzt, amennyit csak bírtak,

de ez szerintük „attól még demokrácia”, mert „lehet szidni a kormányt”.

Hát, mit mondjunk erre? Ha ezek a föntebb felsoroltak mind az enyéim lennének, felőlem úgy szidhatna bárki, ahogy csak akar, nem érnének föl a magamnak ácsolt piedesztál legalsó fokára sem, és ha bármelyik megpróbálna feljebb kapaszkodni, olyan gyorsan rugdostatnám le a csicskáimmal, hogy csak úgy nyekkenne a földön!

Így aztán ritka nagy marhaság a kijelentés, hogy ha a kormány szidható, akkor az biztos demokrácia.

Mivel van néhány EU állam, ahova a többieknél sokkal több migráns érkezik, az EU (segíteni próbál túlterhelt tagállamain) a migránsok szétosztására törekedett. A segítést illetően főleg Magyarország hepciáskodott, segítsen a szövetségeseinknek a rosseb felkiáltással. Hozzánk aztán ne jöjjön senki! Szegény Orbán máig azt hiszi, hogy ha valakit idehoznak a kérelmét elbíráltatni, akkor a bírálat után, ha az pozitív, akár erőszakkal véglegesen itt is kéne tartanunk. Erről természetesen szó sincs, azaz akár lesz szétosztás, akár nem, annyira magunkra fogunk maradni az ázsiai bérmunkásainkkal meg a Kínából érkezett migránsainkkal, hogy csak na, innen ugyanis mindenki tovább megy, még a letelepedési kötvényesek is, akiket mi csempésztünk be az EU-ba.

Mondható még, hogy amennyi migráns belépését megakadályoztuk a kerítéssel, legalább annyi belépését elősegítettük az embercsempészek tömeges szabadon engedésével. Nem véletlenül panaszkodik Ausztria, hogy hozzájuk a migránsok nagy része a kerítéssel, katonasággal, szupertörvényekkel védett Magyarországról érkezik.

Magyarország speciális ország, mely gyermekeit tudatlansággal védi. Egyetlen gyermek sem tudhat 18 éves koráig arról, arról, hogy a biblikus parancsokkal ellentétes nemi irányultság vagy a két nemi identitáson túlmenően további nemi identitások is léteznek (majd jól meg fognak lepődni 13 – 14 évesen). Mivel a szülők nincsenek a törvényben nevesítve, ők sem beszélhetnek róla a gyerekeiknek, ahogy senki sem, hiába süketel a teljes FIDESZ-KDNP, hogy a törvény a szülőknek biztosítja a felvilágosítás jogát. Ostobaságot mondanak, mert hiába volt ez a cél, a törvény megfogalmazója úgy elbarmolta, hogy jobban se kell.

Ha pedig valaki azt hiszi, hogy a másságtól tudatlansággal bárki megvédhető, mert ha nem tud róla, „nem kap kedvet hozzá”, az kérdezze meg az Akadémiát, igazat hisz-e. A probléma sajnos az, hogy túl sok a homokba dugott fej. Beleértve az Akadémiát is.

Többeknek felvilágosításképpen: mivel Magyarország NATO tag, sem az EU, sem az USA, de még maga Soros György sem „sodorhat bele” minket a háborúba. Azt kizárólag a NATO tehetné meg. Miután nem tette, ezért nem is vagyunk benne. Orbán hiába vindikálja magának a jogot, hogy őmiatta nem, a háborúba való belépésre vagy az abból való kimaradásra éppúgy nincs hatásköre, ahogy Márki-Zaynak sem lenne, ha – ne adj isten – ő a miniszterelnök.

Kivéve, ha kilépteti az országot a NATO-ból. Ezt Orbán sem merte megcsinálni, holott szerinte Oroszország a NATO ellen harcol, ezzel saját definíciója szerint egyértelműen háborús féllé tette Magyarországot. Még szerencse, hogy a definíciója hülyeség.

Annak agyilag való fölfogása, hogy a fegyverszállító nem lesz automatikusan háborús fél, kizárólag az illetők IQ-ján múlik. Az meg sokféle lehet.

A fentiekből következően bármit ködösít is Orbán, hogy „a migránsok be nem engedése miatt”, hogy a „gender iskolákból való kitiltása miatt” vagy hogy a „háborúból való kimaradás miatt” tartják vissza a támogatást, meg kell értenie, hogy amíg az EU által a demokrácia ismérveinek tekintett 27 pont nincsen teljesítve, addig nem lát tőlük pénzt az ország.

Egyébként a helyzet egyszerű. Teljesítsék Orbánék a 23 pontot, és ha akkor sem kapjuk meg a pénzt, akkor Orbánnak van igaza. Egyébként… khm… mellébeszél. Nem az első eset.

Hogy az ellenzék ennél mennyivel jobb lenne, ahhoz egy, azaz egy ellenzék kellene.

Divatok

Featured

Falusi Tamas

-

2023-06-22

0

A divat sokrétű valami. Jelen van az emberi lét minden szegletében, és a racionalitástól független, indok nélküli szabályokból áll. Az indokolt szabályokat másképp hívják (pl. KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól vagy 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről), azokat általában kötelező betartani, míg a divatszabályokat nem kötelező, de számolnunk kell a többi ember lenéző pillantásával, ha megszegjük őket. Természetesen nem mindegyikével, de a többséggel igen, mert, mint tudjuk, a divat az divat. Nincs mese.

A fent említett „minden szeglet” egyike a politika. Itt is vannak ötletek, elképzelések, melyeket egy rejtélyes szél felkap hirtelen, és akkor az erre hivatott szakemberek (újságírók, politológusok, valamiket elemzők, celebek, potentátok, egyéb nagy gondolkodók) átveszik, sőt terjeszteni kezdik. Magától értetődőn a média segítségével, amely a divatirányzatoknak mindig helyet ad, mégpedig szimpla megélhetési okból, tehát ha valakinek nem tetszene, akkor is nézze el neki. Valamiből ugyanis élni kell.

A magyarországi divatirányzatok természetesen helyspecifikusak, ugyanakkor élesen megkülönböztetendők a nem kevés közpénzből fizetett FIDESZ propagandától (MTVA: 130 mrd/év, Rogán féle minisztérium: 45 mrd/év, egyéb NER lapok sokmilliárdos állami hirdetései). Bár ez a propaganda (lásd háborúpárti, dollárbaloldal, nemzetáruló, gyurcsányfióka, brüsszeli áskálódók, stb.) sokkal többször hallható és olvasható, azaz sokkal divatosabbnak látszik, mint maga a nagybetűs Divat, ez nem az elfogadás és terjesztés jele, hanem a korlátlan mennyiségű pénz hatalma. Hogy az emberek végül elhiszik és belenyugszanak? Hát igen. Ebből megállapítható, hogy létezik a saját pénzünkből ránk oktrojált szemlélet is (sőt sokaknál az a meghatározó), de jelen írás tárgya más. Az erőszakmentes változat.

A politikai divat néhány példája:

„Ezekkel nem lehet Orbán ellen nyerni.”

Rendkívül sokan ragozzák immár évek óta az ellenzéki holdudvar oldalon. Divatozása nem a véletlen műve, mivel a ragozók azt szeretnék, hogy Orbán tűnjön el végre, de azért megvan a véleményük az ellenzékről is. Hogy miért mondják meg írják, akik ezt a divatot követik? Először is amiatt, hogy az ellenzék sem tetszik nekik, másodszor amiatt, hogy tényleg nem nyer, ami a divatkövetők értelmezése szerint mintegy igazolja, hogy rossz, ebből pedig egyenesen következik, hogy kell egy jobb.

Az irányzattal két probléma van. Az egyik az, hogy ha ezekkel nem, akkor melyikkel? Másik ugyanis nincs. Nem hogy jobb nincs, de semmilyen sem. Többen próbálták ugyan létrehozni, például az LMP, a Momentum, és még sok apró meg cseprő pártocska, igazán nem mondható, hogy a választóközönség ne tudott volna kedvére csemegézni a nagy mennyiségű kínálatból, de a helyzet mégis az, hogy ezek a pártok nem vitték sokra, új ellenzéknek így teljesen alkalmatlanok. Lehet persze még újabbakkal próbálkozni, aztán meg még azoknál is újabbakkal, de sok értelme nincs.

A másik gond, hogy az ellenzéket ledegradáló szöveg ismételgetésével sokat ártanak a tényleges, avagy létező ellenzéknek, mert arra bíztatják a bizonytalanokat, hogy „ezekre” ne szavazzon, helyette maradjon otthon, vagy üljön ki a partra és várja ő is a nagy hajót, amelyik majd az igazi ellenzéket hozza. Egyszervalamikor. Ülnek már ott régóta páran, néhány embernek még biztos van helye.

A fentiek alapján megállapítható, hogy ez a divatirányzat Orbán leváltásának esélyét a rossz irányba mozdítja el, a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak tehát nem javallt a követése. Még ha divat akkorse! – kiabáljuk páran, de sajnos nem úgy néz ki, hogy abbahagyják.

„Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.”

Az előbbihez hasonló divatirány. Arról szól, hogy a feltalálója szerint ő meglelte a vereségek okát, és ehhez sokan csatlakoznak lelkesen, mondván, úgyis rühellem a Gyurcsányt, milyen remek ötlet Orbánnal együtt őt is kiakolbólítani! Ebből következően az ilyen vélemények száma sem kevés, így a közhírré tételek száma pláne.

A legfőbb baj ennél a divatirányzatnál is az, hogy már volt ilyen. Schiffer úr például sokat ingadozott, hogy melyiket utálja jobban (mára kiderült, hogy természetesen Gyurcsányt), mindenesetre megpróbálta FIDESZ ellenzéknek lenni nélküle. Sajnos az LMP nem tudott tarolni igazán, az emberek nemhogy nem erőltették meg magukat a tömeges jelentkezéssel, de még a kezdeti lendület is apró darabokra tört. Volt aztán még Botka, aki közvetlenül az MSZP-t gyurcsánytalanította, de kiderült, hogy ezzel a párt népszerűsége nem nő, hanem csökken, így aztán elváltak útjaik. Márki-Zay is hiába próbálkozott a háttérbe szorításával, a közvéleménykutatók által mért, az előválasztáskor döntetlenre álló Összefogás ÷ FIDESZ meccset (az Összefogás akkor még Márki-Zay nélkül, de Gyurcsánnyal állt döntetlenre!) sikerült a miniszterelnök-jelöltnek a választásig nagy bukásra leküzdenie. A Momentum már csak felhőátfutás az égen, a DK tényszerűen a legerősebb ellenzéki párt.

A fentiek alapján az előbbi megállapítás itt is érvényes: ezen irányzat Orbán leváltásának esélyét szintén a rossz irányba mozdítja el, tehát a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak nem jó taktika. Mással divatozzanak!

Ennek a felszólításunknak sincs nagy hatása, pont úgy, mint az előbbinek.

„A Parlament nem demokratikus, az ellenzék képviselői ne vegyék föl mandátumukat, ne legitimálják a mostani kormányzatot, inkább a Parlamenten kívül politizáljanak.”

Ez a szintén nagysikerű, sokak által támogatott, azaz divatos elképzelés abból fakad, hogy a nép jó része úgy hiszi, a politikusok mind gazdag arisztokraták, akik hobbiból politizálnak, másrészt hogy az utcasarkon való ágálás nagyobb hatású, mint egy parlamenti felszólalás. A harmadik érv az szokott lenni, hogy a dacos be nem járástól majd a FIDESZ és/vagy az EU úgy megretten, hogy az ellenzék számára pozitív lépésekre kényszerül.

A problémák az irányzattal: első ránézésre látszik, hogy a politikusok közt egyetlen arisztokrata sincs. Gazdagok ugyan vannak, de kilencvennyolc százalékban a regnáló oldalon, azaz az ellenzéki pártok tagjai döntő részben abból élnek, hogy ők politikusok (vigyázat! A politizálás munka! Ne higgyen senki az ellenkezőjét hajtogatóknak), és ha az ellenzék nem járna be, a Parlament házmester ura, illetve a Parlament ura, a házmester azonnal intézkedne, így az összes renitensnek felkopna az álla. Hogy ilyen esetben a pártpénzeket sem kapnák meg a pártok, az csak természetes.

Az is kijelenthető, hogy az utcasarok tudósítókkal és kamerákkal való ellátottság szempontjából erősen elmarad a Parlamenttől, azaz jóval kevesebb emberhez jut el az mondanivaló, ha az ellenzék a kültéren szónokol, ahol a kamerák nem rájuk, hanem a két-három fős hallgatóságra vannak fókuszálva, hogy az esti tévéhíradóban legyen min gúnyolódni.

A harmadik „érv” akkora ostobaság, hogy jobb, ha azzal nem foglalkozunk.

Egyértelmű tehát, hogy ha az ellenzék hívei jót akarnak, ilyesmire nem bíztatják egyik megválasztott képviselőjüket sem.

Elegáns, értelmiségi kívülállás (Én? Ezekkel? Ezek bármelyikével? Ugyan, kérlek! Csak nem képzeled!).

Ez az attitűd minden választáson egyértelműen azon pártnak kedvez, amelynek több a vakhitűje, mint akár az összes többinek. Nekik elég az érzelem, a hazugság, meg a trükkös félinformáció, a magyarázatra és eligazításra váró bizonytalanok viszont a fenti értelmiségi divat okán cserben lettek hagyva, pedig mindig ők döntik el a választásokat.

A költő írta még hajdanán: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani.”, de sajnos ő már nem teheti meg, az erre képes társaság jó része meg dezertál. Persze, elegánsan, de a hatása az Orbán leváltást tekintve határozottan negatív.

„A másik sem lenne jobb”

A Fidesz boszorkánykonyha őrülten sikeres főzete. Emiatt tehet meg Orbán mindent és bármit, kutya baja sem lesz a népszerűségének, miközben értelmiségi tömegek csodálkoznak bamba bámulással rajta, hogy a kétségbeejtően pocsék és mégis nagyon hosszú kormányzás ellenére nem Orbán, hanem az ellenzék népszerűtlen, hiteltelen, és minden választást kétharmaddal bukik el.

A független sajtóban ugyan megírnak minden rosszat Orbánról (van belőle dögivel), viszont a hatása nulla, hiszen, mint azt a divatot ismerő nép tudja, a másik sem lenne jobb. Fel kéne őket világosítani, de sajnos annak a megírása, hogy az ellenzék miben és miért lenne jobb, derék értelmiségünknek valahogy nem megy. Lásd előző pont.

Tessék mondani, Magyarországot egyre jobban féltő “leváltópártiaknak” valami hasznos divat nincsen véletlenül?

MESTERHÁZY

Bauer Tamás

-

2023-04-09

0

Amire számítani lehetett, bekövetkezett. Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje kilépett a pártból, és – Szakács Lászlóval, az MSZP korábbi országgyűlési képviselőjével összefogva – új pártot alapít „Szocialisták és Demokraták Közössége” néven.

Furcsa dolog ez. Az MSZP-ből kiválva korábban – tizenkét éve – Gyurcsány Ferenc is úgy vált ki, hogy új pártot alapított, és ezt tette – három éve – Szanyi Tibor is.

Gyurcsány kiválását és pártalapítását az előzte meg, hogy súlyos konfliktusba került az ő lemondását követő, Mesterházy Attila vezette pártvezetéssel, mely pártvezetés lényegében megtagadta a Gyurcsány-kormányok által követett politikát legalább három alapvető kérdésben: a gazdasági stabilizáció, a nemzeti kérdésben folytatott politika és az antikorrupciós politika kérdésében. (Ez utóbbiról szólt a Gyurcsány által az MSZP-ben kezdeményezett pártszavazás.)

A Demokratikus Koalíció mára a legerősebb ellenzéki párt, országos szervezettséggel, sokezres tagsággal, országgyűlési képviselőcsoporttal, erős önkormányzati jelenléttel.

Szanyi kiválása és pártalapítása azt követte, hogy a 2019-es európai parlamenti választás nyomán, ahol az MSZP és a Párbeszéd listája egyetlen mandátumot szerzett, a párt választmánya nem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adta ezt az egyetlen európai parlamenti mandátumot. Ezt követően olyan politikai platformmal hozta létre Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű pártját Székely Sándorral, a Szolidaritás Szakszervezet vezetőjével (aki 1998-ban a DK listáján jutott be az Országgyűlésbe, de kivált a DK frakciójából és független képviselő lett), amely platform képviseletéről korábban nyilvánosan nem tett tanúságot.

Ez hagyományos baloldali politikát jelent, a Kádár-korszak dicséretével, az MSZP-től messze balra.

A tavalyi választáson Thürmer Gyula Munkáspártjával indult szövetségben (munkáspárti jelölteket is indítva), és megszégyenítő kudarcot vallottak. 66 jelöltjükből csak 50-et tudtak nyilvántartásba vetetni, és természetesen a megkeményített feltételek mellett nem tudtak listát állítani. Egyéni jelöltjeik többnyire 1 százalékot sem értek el.

Mesterházy anélkül hagyta el az MSZP-t és alapít új pártot, hogy az MSZP-étől bármilyen értelemben is eltérő politikával állna elő.

Amiben 2009-ben, amikor átvette Lendvai Ildikótól az MSZP vezetését, szembefordult a Gyurcsány-féle MSZP-vel, nevezetesen a stabilizációs politika elutasításában és a nemzeti kérdésben, abban az őt követő pártelnökök, elnökségek is kitartanak az akkor meghirdetett irány mellett. A kívülállónak úgy tűnik: Mesterházynak egyetlen kifogása van az MSZP mai vezetése ellen, mégpedig hogy nem ő az. Kétségtelen, hogy az MSZP előző tisztújításán nem túl elegáns módon akadályozták meg, hogy elinduljon Tóth Bertalannal szemben a társelnökségért. (A jelölő bizottság az utolsó pillanatban szabott olyan feltételt az indulóknak, amelyet ő nem tudhatott teljesíteni.) Az eljárás miatt joggal sértődhetett meg (ahogy korábban Szanyi is), de ez nem pótolja a politikai platform felmutatását. A pártalapítás bejelentését követő interjúiban ugyanis semmi érdemit nem mondott arról, hogy miben képviselne mást, mint az MSZP mai vezetése. (Elismerem, az egyik interjú végén megemlítette, hogy Komjáthy Imre, az új férfi társelnök kijelentései számára szélsőbaloldalinak tűnnek.)

Tudom, milyen az, ha valaki a pártjában kiszorul a vezetésből. (Pártelnök sosem voltam, de az SZDSZ-ben ügyvivő, a DK-ban alelnök igen.) Együtt lehet ezzel élni, ha az ember azt tudja gondolni, hogy a többiekkel szemben ebben vagy abban a fontos kérdésben nekem van igazam, bár a többiek ezt nem látják be. De mi az a fontos politikai kérdés, amiben Mesterházy azt gondolhatja: neki van igaza, és nem a jelenlegi pártvezetésnek?

Nyugdíj

Falusi Tamas

-

2023-02-16

0

Nyugdíjrendszerből többféle van. A magyar sokáig felosztó-kirovó technikával működött, melyben az állam a kizárólagos főszereplő. Ő mond meg mindent, először azt, hogy kitől és hogy mennyit szed be, aztán azt, hogy hogyan osztja el, valamint azt is, kinél mekkora a kezdő összeg nyugdíjba vonuláskor. A rendszer legjellemzőbb tulajdonsága, hogy amikor bajban van az állam, akkor a nyugdíjasok is, viszont mikor az államnak jól megy, az a nem biztosíték semmire.

A rendszer aránylag működőképes, amíg sok a dolgozó és kevés a nyugállományú honpolgár, akiknek döntő része kis nyugdíjat kap. Jelenleg sajnos más irányba tart a társadalom, a kisnyugdíjasok kihalnak, az újak egyre nagyobb pénzzel kezdenek, ráadásul tovább is élnek, azaz nem csak az átlagnyugdíj értéke nő, hanem a nyugdíjasok száma is. Hát még a szorzatuk!

Az összeomlást tekintve csak az időpont vitás

Jól látta ezt Bokros Lajos, a Kis Rémkorszak névadója, és még a múlt évszázadban elintézte Hornnál egy új rendszer bevezetését (1997. MANYUP), amelyben mindenki magának fizet, így nyugdíjba menve azt a tőkét éli fel, amelyet aktív korában összegyűjtött, plusz amit a pénztár jó befektetéssel összehoz neki. Így majd nem szorul senkire (főként az államra nem).

Az új rendszer kellemetlen tulajdonsága, hogy a bevezetése után aránylag hosszú ideig a bejövő adókból nem csak a nyugdíjba vonultakat kötelező eltartani (ők már megfizették az árát), hanem pluszként az aktív dolgozók új nyugdíjkasszájának összegét is növelni kell, amíg a rendszer önellátóvá nem válik. A kettő együtt állami támogatás nélkül nem megy, ezért a kasszák feltöltését jórészt a költségvetés állja. Az 1998-ban még csak 20,1 milliárd forint igény 2009-re folyamatos emelkedéssel 354.1 milliárdra nőtt. Ennek alapján mondható, hogy bár mindegyik kormánynak van benne pénze, a MANYUP tőke döntő részét a Gyurcsány kormányok hozták össze, így aztán Orbán, lenyúlva a 2700 milliárdot, pénzszerzési ügyben leginkább Gyurcsányt használta ki.

További előnye a lenyúlásnak, hogy a rögtön felhasználható kápén túlmenően a 2010-ben már 400 milliárdra hízó kasszatámogatás sem terhelte tovább az új kormány költségvetését, és ha a 2700 milliárdhoz pluszként figyelembe vesszük az EU által évente(!) küldött 1200 milliárdot, az MNB devizatartalékában Gyurcsányék által otthagyott 10.000 milliárdot, meg a 10 évig tartó világgazdasági konjunktúrát, rejtély, hogy lett ebből ekkora bukás.

Románia meg Bulgária minket szorongat.

A devizatartalékról még megemlítendő, hogy abból csinált banki „nyereséget” Matolcsy a forint romlása révén, azaz ennek köszönhetően például a Postapalota is. Aranyszarvasostól. A Széll Kálmánon járó nyugdíjasok minden nap ingyen nézhetik.

A MANYUP vagyon besöprési technikája természetesen briliáns, ahhoz a FIDESZ rettentően ért. Először is egy törvény, amely kimondja, aki nem lép vissza a pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe, nem számíthat majd az államtól egy vasra sem, mely átverés eredményeképpen tömegeket sikerült megfélemlíteni,

utána meg az erre kiképzett szőke hölgy sikoltozta tele a magyar étert, hogy meg kell védeni nyugdíjainkat a pénzt eltőzsdéző, szemét pénztáraktól!

A tömeges visszalépés jókedvűen történt, mindenki tudta, hogy az eddig összegyűjtött nyugdíjtőke meg lesz védve. Azóta nincs hír felőle.

Vajon hol lehet?

Voltak persze renitensek is. Néhány bátrabb honfitársunk igencsak jól járt a MANYUP-ban maradással, de ezt úgysem vizsgálja senki, mert minek.

Mélységes mély a múltnak kútja, írta bizonyos T.M., nem juthat ottan mindenhová kutató, ezért a jóljárásuk máig nagy titok.

A magyar nyugdíjrendszer jellegzetessége a tizenharmadik havi ellátmány, melyet Orbán esztelen minimálbér duplázása miatt Medgyessynek kellett bevezetnie. A Gyurcsány kormányok végig fizették, majd 2010-ben Bajnai függesztette fel, mondván, ha a világválságnak vége, akkor ismét folyósítható. A Bajnait követő Orbánék nyilván másra koncentráltak, mert 10 éven keresztül nem vették észre, hogy a világválság befejeződött. Ebben az a cseppet sem mulatságos, hogy Fidesz szerint ez a 10 év Magyarország tíz legjobb éve volt, mégsem fizették a tizenharmadik havit egyetlen évben sem.

Megállapítható tehát, hogy Orbán nem jóságosan visszaadta, hanem csak abbahagyta az ellopását.

Muszáj volt neki. Közel jártunk már a választáshoz

A FIDESZ-ről köztudott, hogy a tizenharmadik haviról szóló törvényt 2002-ben nem szavazta meg, 2006-ban viszont beígérte a tizennegyedik havit. Konzekvensek, az egyszer biztos, mindegy mi az, ha használ nekik.

Érdekes még a nyugdíjprémium. Bajnai vezette be, mondván, ha az országnak jól megy, örüljenek a nyugdíjasok is. Az összeg csekély, nem mérhető a tizenharmadik havihoz, talán ezért nem vették Orbánék észre ellopásilag, vagy pont jól jött nekik, hogy karácsonykor kapnak párezret az öregek. Büszkélkednek is vele, hiába más találta ki.

A mi nyugdíjunk jól megvédett, szikla nyugdíj, reálértéke 2010. óta egy fillérrel se csökkent. Igaz, nem is emelkedett, mert Orbánék a zemútnyócévesek által a nyugdíjak emelésére használt svájci indexálást eltörölték. Az ellenzék, ha nyer, visszaállította volna, ahogy ez a programjában szerepelt, de a magyar nép nem őket szavazta meg, így aztán a svájci indexálásnak múlt év áprilisában újra befellegzett. Béke poraira.

A hatásos megvédésnek köszönhetően a nyugdíj, ha Orbán alatt jócskán le is maradt a bérek mögött, még mindig nagy érték. A pénzükből ma is ugyanannyi péksüteményt… illetve azt nem, hanem ugyanannyi szeszesitalt vehetnek a nyugdíjasok. Az drágult az átlagos infláció szerint. A kifli kissé jobban, annál az emelkedés kábé ötven százalék, a megvédése nem volt olyan sikeres, mint a szeszesitaloké, viszont a nyugdíjasnak nem is kell annyi kiflit enni. Csak rosszat tesz nekik.

A fentiekből a FIDESZ és az ellenzék közti különbség tisztán látható. Aki viszont a hazugságot szívesen hiszi, annak tökmindegy, mi van, a lényeg az, hogy mit mondanak kedvencei.

És a hittel szemben nincsen ellenérv.

Gyurcsánynak van igaza, nem pedig Nagy Attila Tibornak, Horn Gábornak, vagy akár Karsai Lászlónak.

Bauer Tamás

-

2023-01-07

0

Gyurcsánynak van igaza, nem pedig Nagy Attila Tibornak, Horn Gábornak, vagy akár Karsai Lászlónak.

Nagy is, Horn is, Karsai is kifogásolta néhány hete, hogy Gyurcsány nácinak minősítette Orbán Viktort. Nagy vagy Horn mint „elemző” ezzel a minősítéssel nem tud mit kezdeni. Karsai, aki mégiscsak nem médiapolitológus és nem is bukott politikai ügyintéző, hanem tudós történész, a huszadik századi fasizmus időszakának kiváló szakértője, szintén elutasítja, arra hivatkozva, hogy a nácizmust általános megfélemlítés és tömeges erőszak, terror és népírtás jellemezte, és ilyesminek Magyarországon nyoma sincs.

Amilyennek a náci rendszert Németországban megismertük, olyat valóban nem látunk ma Magyarországon. Karsainak mintha igaza lenne. De nincs, Gyurcsánynak van igaza. Egy más korszakban másképp jelennek meg a lényegüket tekintve azonos logikát követő folyamatok.

Gyurcsány első szövegének szóban forgó állítása így hangzik:

„Orbánnak nincs mondanivalója az egyetemes emberi fajról. Isten népéről. Miközben tudja, hogy a magyar is kevert világú nemzet, mint mindegyik, de mégis: náci módon magyar különlegességről, kiválasztottságról beszél és így cselekszik. Szerintünk a magyar akkor és csak annyiban jobb, ha egyáltalán, amennyiben jobb a teljesítménye másoknál. Csak azért, mert magyar, semmi dicsőség nem jár neki. Orbán ennek ellenkezőjét hazudja. Ha magyar vagy, jobb vagy. Ez az egyéni és nemzeti sikertelenség programja. Nem kell teljesíteni, ha magyar vagy, győztes vagy.

Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg.”

Az első bekezdés tulajdonképpen csak egy bornírt nacionalizmust ír le Orbán jellemzésére. Azt lehet mondani, hogy ez kevés ahhoz, hogy a második bekezdésben nácinak minősítse Orbánt. A bírálatokkal szembesülve Gyurcsány egy következő bejegyzésben alaposan megindokolja állítását. Idéznem kell a sorait.

„Igaz-e, hogy Orbán alatt a magyar múlt dicsőségesnek, heroikusnak, mondott, persze sokszor hazug elemekkel is tűzdelt, hétköznapi leegyszerűsítő propagandává silányított bemutatása a nemzeti karakterépítés hivatalos eszközévé vált?

Igaz.

Igaz-e, hogy mindennek célja, a magyarság, más népektől elkülönülő, azoknál nagyszerűbb, azok felett álló népként való bemutatása?

Igaz.

Létezik-e a külső és belő kiválasztottságban való hit, építenek-e erre eszmét, politikát, gyakorlatot a hatalmon lévők?

Igen.

Igaz-e a magyar föld és a magyar vér kultuszára épített nemzeti egységmítosz építése, az elkülönülés, a bezárkózás, mint nemzeti létformának és a túlélést biztosító létkötelezettségnek az igenlése?

Igen.

Igaz-e, hogy az orbáni világban fajnak tekintik a magyart, a nemzetek, kultúrák, a vér keveredését a nemzet felszámolálásához vezető hamis útnak gondolják?

Igaz.

Igaz-e, hogy mindeközben az orbáni történelem és nemzeti karakterológia az igaztalanul megcsalt, elárult, körbekerített, sértett de igazságos magyar hon képét festi, mely elszenvedett sorscsapásait kizárólag külső ármánynak, magyarellenes összeesküvésnek köszönheti?

Igaz.

Igaz-e az erő kultuszának megépítése az értelem, a tudomány, a művészet felett, a hétköznapi kapcsolatokban, az állam szervezésében és vezetésében?

Igaz.

Igaz-e, hogy a nemzeti stabilitást, az egyenlő bánásmódot garantáló, biztosító és ellenőrizhető intézmények, szabályok helyett a vezér és körének nyers akarata igazgatja az országot?

Igaz?

Létezik-e a vezérkultusz?

Igen.

Igaz-e a folyamatos külső és belső ellenségkeresés, az állandó harci készültség és harc, az ellenfél leállítása, a nemzetből való kirekesztési, kiiktatási szándéka?

Igaz.

Igaz-e a most hatalmon lévők kizárólagos történelmi, politikai, emberi, erkölcsi igénye a kormányzásra?

Igen.

Igaz-e a gyengék lenézése, kihasználása, megvetése, magukra hagyása, megbélyegzése, az állam tudatos elfordulása a gyengéktől? Iskoláik, intézményeik bezárása, különleges programjaik felszámolása, a szakemberek mellőzése, elismerésük megtagadása?

Igaz.

Ez mind így van.

Akkor mi a baj?

A baj nem az, hogy erről beszélünk, hanem az, hogy Orbán tényleg náci. Gondolom harsogó támogatóinak egy része is.”

Így kell érvelni. Gyurcsány lajstromba szedi a fasiszta rendszereknek a szakirodalomban feltárt legfontosabb jellemzőit, támaszkodva talán a magyar Bartus Lászlónak és Ungváry Rudolfnak az Orbán-rendszert elemző úttörő műveire is. Elfogadja, hogy náci helyett – mint e két szerző – az általánosabb fasiszta kifejezést használjuk. De ha azok az ismérvek, amelyeket Gyurcsány felsorol, érvényesek Orbán halomgyakorlására, akkor a rendszer leírására a „hibrid rendszer”, „vezérdemokrácia”, „sérült demokrácia” kifejezések biztosan nem elegendők, sőt kifejezetten félrevezetők. Még az önkényuralom vagy autokrácia sokunk által használt kifejezései sem ragadják meg kellőképpen az orbáni hatalomgyakorlás sajátszerűségét. Ezért van Gyurcsánynak igaza.

Más kérdés, hogy ha Gyurcsánynak ebben igaza van, s ha jellemzése nemcsak Orbán politikusi személyiségére, de az általa uralt rendszerre is igaz – márpedig igaz –, akkor

nem világos, hogy milyen alapon feltételezi, hogy az Orbán-kormánytól, az Orbán-rendszertől választáson, mégpedig az Orbán-rendszer által a saját szabályai szerint megrendezett választáson meg lehet szabadulni.

Az sem világos, hogy miért üzeni a DK az „árnyékkormány” brit mintára történő felállításával éppen ezt, az Orbán-kormány közeli leválthatóságát. Az Orbánról adott jellemzés azonban ettől függetlenül helytálló.

Trump és Orbán

ki

-

2022-11-16

0

A kormánypárti sajtó zászlóshajója, az Origo lelkesen üdvözölte Trump bejelentését arról, hogy újra indul az elnökválasztáson.

A Rogán média birodalom iránymutató portálja szerint Trump nagy győzelmet aratott az időközi választásokon, ezért indulása logikus. Valószínűleg az elmúlt napok amerikai hírei nem jutottak el az Origo szerkesztőségébe, mert Trump az időközi választások legnagyobb vesztese lett az Egyesült Államokban.

A republikánusok kérték: ne induljon, mert ezzel csakis a demokraták malmára hajthatná a vizet. Trump azonban 76 éves, és nyilvánvalóan azt gondolta: most vagy soha.

Pedig egykori tanácsadója, John Bolton is megmondta: Trump soha nem tér vissza a Fehér Házba!

A szintén kormánypárti Mandiner – ellentétben az Origoval – elolvasta az elmúlt napok amerikai híreit, és meglepő gondolati konstrukcióval állt elő:

Trump az amerikai Gyurcsány?

Trump bejelentése nagyobb kihívást jelent a republikánusoknak mind a demokratáknak – írja Rajcsányi Gellért. Se kiköpni se lenyelni nem tudják az ex elnököt, aki nagyszámú támogatót vonz ugyan, de még többen utálják őt az Egyesült Államokban.

A számok:

a választók 40%-a kedveli Trumpot, de 54% abszolút mértékben elutasítja!

“Trump új karaktert adott a republikánus pártnak. Ebből nem lesz visszaút” – írja a szerző. Szerinte a kérdés az, hogy a trumpizmus vele vagy nélküle valósítható-e meg jobban? És itt jön a “rémálom forgatókönyv”: Trump miatt a republikánusok elbukják az elnökválasztást, és a demokraták röhögnek a markukba. “Pont mint egy amerikai Gyurcsány a jobboldalon” – írja a Mandiner Orbán Viktor barátjáról, aki oly mértékben megosztó személyiség, hogy vele ugyancsak nehéz lenne választást nyerni az Egyesült Államokban.

Mi az a trumpizmus? – kérdezhetnénk hiszen az ex elnök nézeteit a közvélemény kutatások határozták meg. Csakhogy ez a közvélemény most Trump ellen fordult. Mi lesz, ha a “rémálom forgatókönyv” Orbán esetében is bekövetkezik? A gazdasági válság megfordíthatja a közvéleményt Magyarországon is.

Címke: gyurcsány

A Brüsszel által palesztin szervezeteknek nyújtott támogatások a Hamászhoz is eljutottak

Brüsszel még több fegyvert küldene Ukrajnának

Brüsszel még több pénzt akar Ukrajna támogatására

Az ember igazából nem tudja Donáthot hová tenni. Mondja, és mondja, és mondja, mint a kereplő, és nyilván nem szól neki senki, hogy hagyd már abba, te szerencsétlen.

Az általa sűrűn gyakorolt Gyurcsány rugdosással ugyanis növelhetjük a Momentum szavazók számát, minek révén még tán az is lehet, hogy eggyel több helyet kapunk Brüsszelben, na meg kinézhet akár öttel több alpolgármester is.

Az egyik, hogy Gyurcsány 2004-ben az MSZP-s kemény mag ellenében kaparintotta meg a kormánypálcát (ők Kiss Pétert akarták kormányfőnek), ergo abban az időben parvenünek számított, azaz az MSZP frakció semmilyen megszorítást nem szavazott volna meg neki.

Így kezdődött annak az embernek és pártjának a gyors ütemben való leamortizálása, aki Orbán és a Medgyessy-Járai duó kártevése után akarta is a gazdaság rendbe hozását, meg képes is lett volna rá. Sőt, el is kezdte.

Na, kérem, hát ez az! Vissza akarnak minket lökni. A Gyurcsány korszakba. Amikor külföldről diktáltak minekünk. Ez így van, mert ezt mondta az Orbán a frakcióülésen!

Szomorúan látjuk, hogy a miniszterelnök végső begorombulása egyre közeledik, és bizony félhetünk tőle, hogy totális hatalommal bírva túl nagy elefánt lesz a kicsiny magyar porcelánboltban.

Ha pedig valaki azt hiszi, hogy a másságtól tudatlansággal bárki megvédhető, mert ha nem tud róla, „nem kap kedvet hozzá”, az kérdezze meg az Akadémiát, igazat hisz-e. A probléma sajnos az, hogy túl sok a homokba dugott fej. Beleértve az Akadémiát is.

A politikai divat néhány példája:

„Ezekkel nem lehet Orbán ellen nyerni.”

„Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.”

„A Parlament nem demokratikus, az ellenzék képviselői ne vegyék föl mandátumukat, ne legitimálják a mostani kormányzatot, inkább a Parlamenten kívül politizáljanak.”

Elegáns, értelmiségi kívülállás (Én? Ezekkel? Ezek bármelyikével? Ugyan, kérlek! Csak nem képzeled!).

„A másik sem lenne jobb”

Ez hagyományos baloldali politikát jelent, a Kádár-korszak dicséretével, az MSZP-től messze balra.

Az összeomlást tekintve csak az időpont vitás

Románia meg Bulgária minket szorongat.

Vajon hol lehet?

Mélységes mély a múltnak kútja, írta bizonyos T.M., nem juthat ottan mindenhová kutató, ezért a jóljárásuk máig nagy titok.

Muszáj volt neki. Közel jártunk már a választáshoz

nem világos, hogy milyen alapon feltételezi, hogy az Orbán-kormánytól, az Orbán-rendszertől választáson, mégpedig az Orbán-rendszer által a saját szabályai szerint megrendezett választáson meg lehet szabadulni.

A kormánypárti sajtó zászlóshajója, az Origo lelkesen üdvözölte Trump bejelentését arról, hogy újra indul az elnökválasztáson.

Trump az amerikai Gyurcsány?

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA