Kéz a kézben

0
2285

Biztos, ami biztos: az MSZP sem akar lemaradni az LMP mögött, hiszen Tóth Berci a minap fegyelmivel fenyegette meg azokat, akik nem szavazták meg a képviselői fizetésemelést. Az a Tóth Bertalan keménykedik most, aki tavaly – nagyjából a párton belüli ügynökbotrány kirobbanása előtt – megpróbált megegyezni a Fidesszel a reklámtörvény 2/3-os részeinek a támogatásáról.

Botka azonban szétcsapott közöttük, s felrúgta az „aláírás előtti” háttér megállapodást. Botka elnökségének nem sokkal később befellegzett, ma az MSZP elnökét Tóth Bertalannak hívják. S az új rendbe valahogyan Gőgös Zoltán sem fért bele. A folyamatokat látva nem véletlenül.

Tóth Bertalan megválasztott elnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hadházy Ákost – aki az LMP-ben a legkövetkezetesebb ellenfele volt a korrupt NER-nek – kitartó munkával végleg elüldözték az LMP-től, a korszakváltással megbukott Szél Bernadett még most is az LMP társelnöke. Aki egyébként mindenben fő tanácsadójára, Ungár Péterre hallgat.

„Fizetésemeléses ügye” azonban az LMP-nek is van, hiszen néhány napja derült ki, hogy a NER egyik főideológusa – Schmidt Mária – jóindulatúan figyelmeztette az LMP kampányfőnökét arra, hogy gondok lehetnek a párt jövőjével, ha megpróbálnak belemenni az együttműködésbe más ellenzéki pártokkal. Az eredmény ismert. Azok pedig, akik ilyen alkuba soha nem mentek volna bele, már nincsenek a pártban egy dicstelen fegyelmi sorozat következményeként vagy éppen önszántukból.

De mindennek ára van. Annak is természetesen, hogy az ellenzéki padsorokban továbbra is biztosított a következő néhány évre a viszonylagos nyugalom. Mert nézzük csak a számokat: az „ellenzék” több mint 60 képviselői hellyel rendelkezik a parlamentben, melyhez képest a Fidesz legújabb alapjogi korlátozásai közül a Stop Soros-t csak 18-an nem szavazták meg, a legújabb alkotmánymódosítást pedig csak öten (!) nem támogatták.

Fordítsuk csak le Schmidt Mária – vagy Orbán Viktor – üzenetét: viselkedhettek úgy, mint egy valódi ellenzék, bírálhattok bennünket, azonban pénzetek, média megjelenésetek, pozícióitok csak akkor lesznek, ha alkalomadtán jól viselkedtek. Tehát nem fogtok össze, partvonalon kívülre toljátok azokat, akik képtelenek megalkudni, a parlamentben interpelláljatok bennünket (amire úgysem válaszolunk), járjatok el a bizottságokba, s bizonyos szavazásoknál tudjátok, hogy hol a helyetek. Tévedés ne essék: ez az üzenet nem csak az LMP-nek szól. Ahogyan a Jobbik megrendszabályozása (ÁSZ, Toroczkai) sem csak nekik szólt: így taposunk el mindenkit, ha túlmerészkedik az általunk szabott korlátokon.

Milyen esély van bármiféle változásra egy ilyen ellenzékkel, amelyik ezer módon fogva van? Semmilyen. De egy haszna azért van annak, ami a választások körül, s azóta történt: az ocsú szép lassan elválik a búzától. Ezekben a hetekben, hónapokban véglegesen nyilvánvalóvá válhat, hogy ki, hova tartozik. Járjon mindenki nyitott szemmel és füllel! A tusványosi meghívókat például már kikézbesítették.

Szerző: Horváth András/facebook

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .