Blogles

Lehallgatóberendezést találtak a Polgármesteri Hivatalban

Elképesztő és nagyon szomorú ügy miatt kell most a nyilvánossághoz fordulnom. Pár nappal ezelőtt a polgármesteri titkárságon az általános helyettesem irodájában az egyik plafonon lévő ledes spotlámpában a képen látható megfigyelő és lehallgató berendezést (kamerát és mikrofont) találtuk –  írja Csőzik László Érd polgármestere Facebook bejegyzésében.

Természetesen feljelentést tettem a rendőrségen. Ami első blikkre megállapítható: a kémkamera vette a szobában zajló eseményeket. Ami drámaibb: a kamera pont az asztalon lévő számítógép felett volt, tehát akár a begépelt jelszavakat is venni tudta.
Facebook
Remélem, a nyomozás kideríti, ki és miért szerelte fel, kinek továbbította a jeleket.
Borzalmasan szomorú ez az eset, mert 33 évvel a rendszerváltást követően ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. De hogy őszinte legyek, az elmúlt évek megfigyelési botrányai – különösen a Pegasus-szoftver bevetése – után engem már semmi nem lep meg – írja a polgármester.

A neten olvastam 1.

Egy Facebook bejegyzést olvasva találtam ezt az írást. Nem derült ki kinek a tollából származik, de az biztos: jó, hogy megírta.

Az utolsó út:
“Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.
– Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.
-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
– Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
– Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
– Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.
– Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. – Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
– Nincs már családom. Mindenki meghalt. – Nagyon csendesen beszélt. – A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
– Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
– Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
– Semmivel – feleltem.
– Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.
– Vannak más utasaim is – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
– Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el…”

“Ami történik, az rosszabb, mint a háború”

“Ami történik, az rosszabb, mint a háború. Putyin támad, gyilkol és úgy akarja előírni a szabályait, hogy nem üzen hadat Ukrajnának – mondta Franco Anjoini a NATO dél-európai erők parancsnoka.

A hadüzenet nem formális aktus, hanem konkrét katonai, jogi, közigazgatási és politikai tartalommal teli cselekmény.
Bármilyen furcsa is lehet sok embernek, de a háborúnak is vannak szabályai. Van kódex, nemzetközi normák, megállapodások, sőt szabályok is.
A szabályok között van – a civilekhez való hozzáállás – kiemelten a gyermekek, kórházak, iskolák, óvodák védelme. Külön szabály vonatkozik a Vöröskeresztre és a Zöld Félholdra.
A független szervezetekre és megfigyelőkre is vonatkoznak szabályok. Az újságíróknak is kivételezett szerep jut. És akkor még nem is beszéltem a menekültekrehez, foglyokhoz, halottakhoz!
Putyin viselkedése, néma támadás, tetteinek nemzetközi felvállalása nélkül hallatlan aljasság és embertelenség a részéről és országáról. Putyin hátat fordított ennek az egésznek, az atomfegyverek fenyegetése által támogatott állami banditizmusnak.
Viselkedése, és általában a Kreml viselkedése teljes mértékben megsért minden nemzetközi normát, egyezményt és megállapodást.
De mivel a világ nem az övé, nem fogunk megbocsátani neki semmit.
Nem szabad elfogadni, hogy mindez különösebb következmények nélkül érjen véget.”

Timothy Snider: „Népirtás” és Népirtás

Mit jelent az, hogy Vlagyimir Putyin “népirtással” vádolja az ukrán kormányt, és az ország meghódítása után “denacizálást” ígér? Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy Ukrajna politikai és civil vezetőinek letartóztatását, kirakatperek lefolytatását és ártatlan emberek kivégzését tervezi. 

Lehetséges kevésbé borzalmas értelmezés is, de nem meggyőző. Az biztos, hogy Putyin nyelvezetét a hazai orosz fogyasztás propagandájaként értelmezhetjük. A szovjet szóhasználatban a náci volt a legnagyobb ellenség, és szinte bárkit annak lehetett meghatározni. Talán Putyin arra gondol, hogy újraaktiválja a második világháború traumáját, és Oroszországot áldozatul állítja be. Ez azonban nem tűnik egészen helyesnek. Az invázió csekély propagandafelhalmozással indult. Úgy tűnik, hogy olyan gyors műveletnek képzelték el, hogy nem volt szükség valódi indoklásra.

Egy másik ésszerű reakció Putyin szavaira, hogy megjegyezzük, hogy ezek elvonják a figyelmünket saját számos fasiszta gyakorlatától. Putyin szélsőjobboldali diktátor, akit a fehér felsőbbrendűek csodálnak világszerte. Az ártatlanság ősi mítoszaira hivatkozik, mint az uralom igazolására. A szándékos erőszakot részesíti előnyben az ész és a jog helyett, az 1930-as évek fantáziáit idézi. A határon túli honfitársakról szóló atrocitások Hitler saját propagandafedeze volt, amikor elpusztította Csehszlovákiát és Lengyelországot. Putyin állításai, miszerint egy szomszédos ország a nemzetközi rend illegitim teremtménye, szintén plagizáltnak tűnnek Hitler 1938-ban és 1939-ben e két országról szóló beszédeiből. Ez azonban még nem juttat el bennünket a sötétség szívéhez.

Putyin nyelvezetének másik megközelítése az, hogy rámutassunk arra, hogy tényszerűen pontatlan az ukrán politika leírása. Az ukrán hatóságok természetesen nem követtek el népirtást az oroszul beszélők ellen, és semmi sem indokolná egy ilyen kifejezés használatát. Putyin nem kínált bizonyítékot üres állításának alátámasztására, és még csak világos elképzelést sem adott arról, hogy miről beszél. Ukrajna kétnyelvű ország, rendkívül ritka nyelvi toleranciával. Az oroszul beszélők Ukrajnában minden tekintetben szabadabbak, mint az oroszul beszélők Oroszországban. Fontos ezeknek a tényeknek a megállapítása. De ezek tisztázása még mindig nem elég.

twitter.com

Azt is fel kell ismernünk, hogy egy bizonyos fajta zsarnok számára valójában az a lényeg, hogy a perverzióig tévedjenek. Groteszk például, hogy Putyin nácival vádolja az ukrán kormányt. Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij mérsékelt politikai nézetekkel rendelkező zsidó. Nagyapja a Vörös Hadseregben harcolt a németekkel; nagyapja családját meggyilkolták a holokausztban. A szavazatok több mint hetven százalékával egy multikulturális társadalom tagjai választották meg, akik általában polgári értelemben határozzák meg nemzetüket. A szélsőjobb észrevehetetlen százalékokat kap az ukrán szavazatokból, és nem játszik szerepet a kormányban.

És Putyin pontosan ezért beszél Ukrajna “eldenacizálásáról”. Nem akar értelmet adni. Meg akarja fosztani ezeket a kulcsfontosságú fogalmakat – a nácik és a népirtás – minden értelmüktől, elkoptatni, lehetetlenné tenni ésszerű módon történő használatát. Lehetetlenné akarja tenni, hogy a második világháború vagy a holokauszt bármiféle általános erkölcsi tanulsággal szolgáljon. Az olyan szavak, mint a „népirtás” vagy a „náci”, a posztmodern diktátor játékszereivé válnak. Azt kell érteniük, amit csak akar, és meg kell engedniük, hogy azt csináljon, amit csak akar. Ez elég gonosz, de még mindig nem értük el a mélypontot.

Most már látjuk, hogy Putyin valóban tenni akar. Nem egyszerűen kiüresíti a “népirtás” és a “denacizálás” fogalmát. Nyilvánvalóan azt tervezi, hogy kigúnyolja az e fogalmak köré létrehozott igazságügyi intézményeket. Úgy tűnik, ez a legtalálóbb olvasata annak ígéretének, hogy “bíróság elé állítja azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek ellen”. Ha az orosz erők elfogják az ukrán politikai és polgári vezetőket, a legvalószínűbbnek tűnik, hogy bíróság elé állítja őket a bíróság valamilyen perverziója előtt, és kivégzik, vagy hosszú távra egy különleges rezsim börtönébe küldi őket. Úgy tűnik, a háborús bűnök egész eszméjét akarja delegitimálni — azzal, hogy egy kitalált bűn megbüntetése nevében  valós bűncselekményt követ el.

FMT

Kijev külvárosa, tegnap, orosz ágyúzás után.

Indoklás nélkül megszállni egy országot, valóban bűncselekmény. És egy nemzet vezetőinek megcélzása valóban népirtás.

Az üres beszéd a szörnyűségről előkészíti az utat a teljes szörnyűséghez. Ez a Putyin-rezsim stílusa: lépjünk be a tisztességes közélethez szükséges fogalmakba és intézményekbe, tegyünk gúnyt belőlük, és ezzel megszabadítsuk az utat a gyilkos nihilizmus előtt.

Putyin és az ortodoxia

Azért most nem ártana az ellenzék szakértői vagy „beszélő fejei” közül valakinek arról is szólnia, hogy mit jelent a putyini politikában az ortodoxia, a rettenetesen megerősödött pravoszláv háttér. Vajon miért hivatkozik rendszeresen Putyin az orosz ortodox egyházra, s hatalomra jutását követően, 2000 után, a kommunista-ateista birodalom romjain miért építette fel újra az orosz ortodoxiát mint masszív politikai-geopolitikai tényezőt. S mindezzel párhuzamosan miért és hogyan lett az egykori KGB-s tisztből a hagyományos pravoszláv erkölcsök legnagyobb védelmezője, a homoszexualitás elleni harc marsallja, a válás büntetője, a hagyományos családmodell harcias támogatója.

Jó lenne, ha a hazai vallási szakértők és valláspolitikusok – kivált ebben a helyzetben, s nem mellesleg egy hónappal a választás előtt – rezonálnának végre a fenti kérdésekre is, s nem csak az egyházak leendő támogatásáról fejtenék ki sosem hallott és parádésan újszerű gondolataikat.
Üdvös lenne épp most rámutatni arra, hogy a tradicionális, ám a Szovjetunió szétesésével megrendült, majd Putyinnal újra megerősödő orosz nacionalizmus és birodalmi tudat milyen támaszt talál az orosz ortodox egyházban, s miként instrumentalizálja Putyin a pravoszláv egyházat.
Mert a Nyugat, amiként a XIX. századi szlavofilek szemében, ma is a dekadencia, a romlottság, a primitivizmus, az erkölcstelenség bűnös helye, az, amely letért a krisztusi útról. A kereszténységét megtagadó világgal szemben Oroszország üdvtörténeti kötelezettsége „harmadik Rómaként” (negyedik Róma már nem lesz!) visszavezetni a bűnös és elfajzott világot Krisztus igaz útjára, amelyről a Nyugat, a római katolicizmus, s nyomában minden más vallási elfajzottság és rút eretnekség végzetesen letért: az Orosz Anyácskának transzcendens feladata, célja, hivatása és küldetése van, amelynek megvalósításához minden világi eszköz megengedett és támogatott, hiszen a transzcendens cél felülír minden e világit.
Putyin rendszeresen ott virít Kirill orosz pátriárka társaságában, s ismert az az önmagáról kiadatott naptár, amelyben a mezítelen mellkasú vagy épp egy jeges tó vízébe merülő, célba lövő, jégkorongozó, lovagló és bicikliző, vadászó és halászó, leopárdkölyköt és bolgár juhászkutyát ölelgető, a férfiasságtól duzzadó és a lágy érzelmektől elolvadó Putyin mellett a liturgikus ünnepségek is helyet kapnak: mindez „visszafogottan” drasztikus jelzése a putyini kozmikus év szakrális és szekuláris teljességének.

A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:

puszta eszköz a legaljasabb és leggaládabb politikai célok igazolására és keresztülvitelére. Putyin a Krím bevételekor is jellemző módon a távoli múltba imaginált ködös ősi hagyományokra és vallási gyökerekre hivatkozott: „A Krímben minden a közös történelmünket és büszkeségünket zengi. Itt található az ősi Kherszonészosz, ahol I. Vlagyimir nagyfejedelem megkeresztelkedett. Az ortodoxia felvételének spirituális hőstette meghatározta az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország népeit egységbe forrasztó kultúra, civilizáció és emberi értékek általános alapját.”
Az orosz ortodox egyház Putyin politikájának szolgálólánya. Noha 1686 óta az ukrán és az ortodox egyház a Moszkvai Patriarchátus fennhatósága alá tartozott, ám 2018. októberében az ukrajnai ortodox egyház státuszáról folytatott vita következtében az orosz ortodox egyház megszakította kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal: a döntést kiváltó ok az volt, hogy a konstantinápolyi patriarkátus elismerte az ukrán ortodox egyház autókefáliáját (autokefalosz = „saját fejű”, vagyis önálló – tudniillik az ortodox kereszténység nem fogadja el a közös Tanítóhivatalt, élén a pápával). A szétválás a maga szimbolikájában tovább erősítette Ukrajna valóságos és spirituális leválásának tényét Oroszországról.

Az orosz ortodoxiát felhasználó geopolitikai ideológia üzenete egyértelmű: a vallási köntösbe burkolt politikai szándék, annak vallási-transzcendens irányultsága miatt nem időhöz kötött, hanem örök, s Oroszország mindenkori uralkodójának kötelessége, hogy a szent cél beteljesedéséig vegye fel a harcot a bűnös világgal.

A béke csak látszólagos, taktikai csupán, s legfeljebb újabb erőgyűjtésre szolgál. (Ilyen erőgyűjtés volt az, amikor a Nyugat kitörő lelkesedéssel köszöntötte Putyin cárt az elnöki trónon, benne látva a keleti demokrácia messiását. Ám míg a művelt világ vezetői tolongtak, hogy hódolatukat fejezzék ki Putyin cár előtt, minden galádságot elnézve neki, közben a ravasz KGB-s tiszt a régi rutinnal kihasználta a kedvező szélcsendet, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlessze és létrehozza a kiberháború teljes arzenálját, amelyben Oroszország ma az egyik legerősebb nagyhatalom.
Nincs új a nap alatt: a Fidesz is direkt politikai célokra használja a financiálisan teljesen kiszolgáltatott és ezért sok mindenre kapható egyházakat, csakhogy mindez emitt piti játékszer ahhoz képest, ami amott, Oroszországban történik.
Gábor György

Valami megtört 2021. január 06-án

Wang Huning Kína elmúlt harminc éves történelmének legjelentősebb politikai gondolkodója. Álláspontja időnkét változik, ahogy az minden átfogó rendszert kialakító politikai személyiség esetében történni szokott. Ám az semmiképp sem mondható el róla, hogy a globális körülmények között nagy sebességgel változó világ fejleményeit ne látná át meglehetősen élesen.

A ’90-es évek elején hosszabb időt töltött az USA-ban, észlelte az ottani ellentmondásokat, de véleménye az volt: ameddig Amerikában példamutató módon – azaz demokratikus pedantériával és zökkenőmentesen – adja át egyik adminisztráció a másiknak a hatalmat, az ország ereje és globális pozíciója megingathatatlan.
Ez az álláspontja 2021. január 6-án, amikor Trump a Capitoliumra uszította a csőcseléket, megingott. Ha képes egy, a való világ által ennyire megvetett senki a Fehér Házig kapaszkodni, s ott példátlan cselekedeteket büntetlenül végrehajtani, akkor más megoldást kell találnia ahhoz, hogy életben tartható legyen egy jövőbeli stabil társadalom – gondolta.
Xi Jinping – és persze Putyin – régi vágású autokraták. Nekik is azt üzente ez a bizonyos januári nap, hogy Amerika már nem a régi; hogy Amerikát figyelmen kívül hagyva lehet olyan világot teremteni, ami felülírhatja a demokráciát és a liberalizmust. Hisz Trump alatt Amerika többé már nem volt hajlandó garantálni Európa biztonságát; ráadásul Washington 2019-ben kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből. A gyengeség és átgondolatlanság megannyi beszédes jele!
Joe Biden láthatóan igyekszik mindezt gyorsan visszacsinálni – meglátjuk, mennyi ideje és ereje marad ehhez. De a transzatlanti szövetségnek most nagy árat kell fizetnie azért, hogy Putyin és Xi ráébredjen saját politikai cselekedeteik korlátaira. Ezért fontos mindaz, ami ezekben a napokban Ukrajnában és Ukrajnával történik.
Ara-Kovács Attila

Le Pen magyarországi látogatásának háttere

Sokakat meglepett a tegnapi bejelentés, hogy október utolsó hetében Budapestre jön Marine Le Pen. Arról mindenki tudott, hogy Orbán évek óta ostromolja egy találkozóért, jogos a kérdés tehát, Le Pen számára ennek miért épp most jött el az ideje?

Orbán eddig is bárhol szívesen találkozott volna vele, de Le Pen most még azt a szívességet is megteszi neki, hogy Budapestre jön. Mi történt időközben? – teszik fel sokan a kérdést. És milyen haszna vagy kára lehet ebből a magyar ellenzéknek? Macron vajon nyíltabb szimpátiával fordul majd az Orbánnal megküzdeni kész ellenzék felé?

De menjünk sorjában

Milyen érdeke fűződik Orbánnak egy ilyen találkozóhoz? A választ mindenki tudja: kiegészíteni az európai szélsőjobboldali panorámát Le Pennel, s eljátszani azt – legalább a sajátjai előtt -, hogy ő, mármint Orbán dominálja ezt a panorámát.
Sokkal tanulságosabbak Le Pen személyes indokai. A jövő áprilisi francia elnökválasztáson egyelőre nem Le Pen Macron legveszélyesebb kihívója, hanem egy Eric Zemmour nevű esszéista, tévés blog-tulajdonos, aki e pillanatban nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött, mint az elmúlt években középre tájékozódó Le Pen. Ez a látogatás azért kellett Le Pennek, hogy bizonyítsa: ő bizony megmaradt annak, aki apjától pont tíz éve átvette a szélsőjobbos mozgalom vezetését.
Apropó papa! Jean-Marie Le Pen, vagyis Marine apja a napokban igen támogatólag beszélt lánya radikális kihívójáról, Zemmourról, őt nevezve „igaz hazafinak” s a „gaullizmus igazi folytatójának”. Ez is egy komoly kihívás Marine szemében, vagyis úgy döntött, egy látogatás erejéig beadja a derekát Orbánnak, elvégre a papa éveken át nagy csodálója volt a Fidesz első emberének.

És hogyan szemlélheti Macron ezt az egész színjátékot?

A francia elnök már rég a helyén kezeli Orbánt. A múltkori választások előtt Párizsban fogadta őt és Brüsszelben is találkozott vele, hogy Le Pen támogatóinak egy részélt elbizonytalanítsa; feltehetően ez lehetett eddig Le Pen idegenkedésének igazi oka Orbánnal szemben. Macron egyértelműen megveti Orbán kelet-európaiságát, de lehetőséget lát a politikus manipulálására. Ennélfogva e találkozók másról sem szóltak, minthogy szavazatokat raboljon Le Pentől. Egyben jelentősnek tekinti Orbán befolyását az európai szélsőjobbon, s ezért az Orbánra gyakorolt eddigi túlnyomó merkeli befolyással szemben alkalmat kereshet némi francia befolyást szerezni is.
Le Pen viszont nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy ezalkalommal se lássák őt együtt Orbánnal, s az Macronnal parolázva hasson a francia belpolitikára.
Látnunk kell, hogy ezek az események mindenkit csak belpolitikai szempontból érdekelnek; Orbán eljátssza sajátjainak az untig ismert, csak magáról szóló népszínművet; a két francia politikus pedig – ennél azért finomabb koreográfiában előadva – megteszi ugyanezt otthon.
Ara-Kovács Attila

A többi néma csend

És folytatódik, nincs megállás. A magam részéről teszek még egy kísérletet, egy utolsót, hátha… A többi néma csend.

Az a tragikus helyzet és tragikomikus végzetszerűség, hogy semmit sem képes tanulni ez az ország. Az iránytű tropára ment, Észak helyett Dél-Nyugatot mutat, Dél helyett Keletet, napok óta már nem a Fidesz a legyőzendő ellenfél, hanem az, aki Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre szavaz. Ki beszél itt már Ráhel spanyolhoni lefalcolásáról, a francia borvidékről, Pegazusról és Pandóráról? Senki.

Nem kívánok állást foglalni abban, hogy melyik népség osztotta ki az első (vissza)ütést, ezen szórakozzanak azok, akiknek ez élvezetet okoz.

Záporoznak az átokzsoltárok, ugyanazok a mondatok és szavak, amelyek miatt – amúgy teljes joggal – tizenkét éve gyötrődik, dühöng és szenved az ország fele. Most ugyanezek a szavak hasítanak innen oda, onnan vissza. Tényleg ugyanazok a szavak: ma már az „ajvékolnak”-ot is volt szerencsém olvasni, de nem az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosától, hanem magunktól. Magunkra.

A nagy közös elmeháborodottságot, a józanság, a mértékletesség és az alapfokon járatott, a racionális döntéshez, valamint a józan belátáshoz elengedhetetlen bölcsesség hiányát, a féktelen önpusztító hajlamot nem 30 éve hordozzuk, hiszen már ugyanerről írt Mikszáth és Vajda, Kemény Zsigmond és Eötvös József, Ady és Bibó, nem sorolom tovább.

Érzelmek, indulatok, hitek és meggyőződések próbálják a racionális érvek látszatába burkolni önmagukat, ismétlem: itt is, meg ott is, s ezt művelik a politikában jártasnak imaginált különféle megmondók.

Egészen másra lenne most szükség, remekül lehetne demonstrálni valamit, persze megmaradva az eltérő utak és a két oldalra egyszerűsödött alternatíva fenntartása és pozitívumának folyamatos hangsúlyozása mellett. Naponta kiállva – továbbra is mind az ötnek, hatnak, valamennyinek – és elmondva, hogy

sehogy másként, csak együtt, s nem egymás ellen.

Van stratégiai nézetkülönbség, de az sem a másik ellenében, hanem azért, mert mindannyian ugyanarra a csúcsra akarunk feljutni, ám az egyik a keleti oldalon, a másik a nyugati oldalon. És nem azért, mert bruhaha, a másik oldala a pusztulásba visz, bruhaha, hanem azért, mert én így látom jónak, ő meg úgy látja jónak.

És kedves szavazók, legyetek szívesek elmondani, hisz ezért szerveztük az előválasztást, hogy ti, mind, hogyan látjátok a két oldalt. Szerintetek melyik a jobban járható? Ne a megmondóemberek rációnak álcázott megérzései, fantáziálgatásai, innen-onnan táplálkozó sértettségei döntsenek, azokat már ismerjük, döntöttek azok eleget, hanem most ti, kedves választók. És ha döntöttetek (mert ismétlem: ezért találtatott ki ez az előválasztás), s megszavazzátok, szerintetek melyik a jobban járható út, akkor a csúcson találkozunk, mert és újra: csak és kizárólag együtt, sehogy másként. S ezt kellene szépen, tagoltan elmagyarázni a kedves választóknak, akik nem biztos, hogy hülyék, sokkal inkább más gondjaik vannak, mással bíbelődnek naphosszat, azt, hogy ez az előválasztás semmi több, csak szimpátiaválasztás. Korántsem biztos, hogy az lesz a kormányfő, aki most nyertes lesz, nem a mostani győztes fogja összeállítani a kormányt, s meghatározni a kormányprogramot, egy nagy frászt, hanem mind, valamennyien, együtt, csakis együtt, ő is, aki most győz és ő is, aki most nem győz.

Ezért is kell majd elmennetek mindannyiotoknak tavasszal a választásra, hogy akkor is azon dolgozzatok, hogy az általatok legjobbnak tartott arány alakulhasson majd ki. Mert akkor számítani fog, de még mennyire!

Szóval ez egy szimpátia-teszt, amiért nem érdemes felkoncolnotok egymást, nem érdemes biblikus átokzsoltárokat harsogni, mert van psziché, van lelkület. És félreértéseket elkerülendő: legkevésbé a politikus pszichéjére vagy lelkületére gondolok, elvégre neki ez a dolga, hogy vigye a bőrét a vásárra, ezért lett politikus és nem váltókezelő vagy cipő-felsőrészkészítő, sokkal inkább a választók lelkére, mert az az érdekes. Ugyanis a választó nélkül, egyik nélkül sem lesz itt semmi. Márpedig ezek a lelkek, ezek a pszichék sérülékenyek, nem érdemes bántani vagy kiröhögni őket, mert azt a mazochisták szokták csak kedvelni, igaz, e honban abból akad talán a legtöbb.

Nem kellene a hegycsúcsra való fölcaplatást azzal ellehetetleníteni, hogy az amúgy is terhes mászás közben folyamatosan ordítunk,

teli tüdővel, rázzuk az öklünket, a botunkkal dühödten hadonászunk, a zöldséggel megpakolt cekkert lóbálva próbáljuk eltalálni a másik cekkeres fejét, egy-egy szikladarabbal megcélozzuk a másik úton közlekedőket, szünet nélkül, ingyen és bérmentve, a legjobb belátásunk szerint, társadalmi munkában, kommunista szombaton, gratis, unaloműzés gyanánt, ugyanabból a hozott anyagból dolgozva, amelyből az elmúlt tizenkét év során bőségesen sikerült felhalmozni, szakmányban uszítva azok ellen, akik aljas, galád, ócska, pofátlan, mocskos, agyonmanipulált, félrevezetett, megtévesztett, ostoba, tájékozatlan, fejükből kilátni képtelen módon, szemellenzőstől, a politika tudományához mit sem értve, óbaloldalinként vagy újbaloldaliként, óliberálisként vagy újliberálisként, ókonzervatívként vagy újkonzervatívként (a megfelelő aláhúzandó) volt pofájuk nem mögöttem felsorakozni. És miután tudom, megtapasztaltam, hogy mennyire fájt az nekem, mennyire elviselhetetlen volt, hát most úgy, ahogy kaptam tizenkét éven át, pont abban a kiszerelésben adom tovább egy hétbe belesűrítve minden utálatomat, undoromat, gyűlöletemet és őseinktől örökölt nemzeti hagyományunkat, az önsorsrontás megannyi, kifogyhatatlan variációját.

Így aztán maradt a szomszéd tehenének szóló tradicionális jókívánság!

Mondhatnám lakonikusabban is: pompás tájolás abba az irányba, ahol megint és újra, ki tudja, hányadszor ismét elcseszhetjük, kollektíven összekapaszkodva, ahogyan azt megtettük annyiszor.

Ábrándos szemünkkel már látjuk is a végét, amikor kebelből sóhajthatunk egy nagyot, merészet, bátrat, magyart. Be szép is lesz a nagy bukás után, kedves Ady Bandi, egymás sírjára hordani a virágot meg az átkot!

Gábor György

NYÍLT LEVÉL MÁRKI-ZAY PÉTERNEK

Kedves Péter!

Összeszorított szájjal hallgattam az elmúlt napokban azt a sok mindent, amit nyilatkoztál sokszor és sok helyen. Fegyelmezett vagyok, ezt talán te is elismered. Baloldali vagyok, ezt tudod. Azt pedig magad is megtapasztalhattad, hogy milyen sokat jelent nekem az összefogás. 2018 decembere óta kitartó munkával, sokan dolgoztunk azon, hogy a hat ellenzéki párt és a civilek idáig eljussanak. Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet.

Péter!

– Ma Dunakeszin azzal szólított meg egy házaspár, hogy jöttünk mi, hazaárulók szavazni. Érted? A mi szavazóink, az ellenzék, és az általad is támogatott jelöltek szavazói.

– Arról nyilatkozol, hogy Dobrev Klára gyűlöletkampányt folytat ellened. Mit, Péter? Gyűlöletkampányt? Átgondolod te egyáltalán, amit mondasz?

– Azt állítja egyik társad, persze nagy nyilvánosság előtt, hogy van DK-s alapszervezet, amelyik melletted áll. Péter! Nincs ilyen szervezet!

– Az állítod, hogy a családod támadja a DK. Ki Péter? Megmondom én: közülünk senki!

– Azt állítod, hogy a Fidesz Klára mellett mozgósít. Péter! Klára mellett? A lelked mélyén te is tudod, hogy egészen más a helyzet.

– Azt állítod, hogy csak te jelented a reményt. Nem Péter! A reményt az ellenzéki összefogásra szavazó sok magyar jelenti.

– Feszül szét az együttműködés a szavaid miatt. És nem az eltérő programok miatt, hanem mert ütsz-vágsz mindenkit, aki nem téged támogat ebben az amúgy nagyon szépnek és nemesnek indult előválasztási versenyben.

Kedves Péter!

Te folyton azt mondod, hogy a riválisaink számára Dobrev Klára a főnyeremény. Elnézve azt, amit az elmúlt napokban tettél, láthatóan te vagy nekik a főnyeremény. Bántasz ellenzéki szavazót, azt mondod, hogy árulják a hazát, közben rombolod a szövetséget. Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.

Egy politikus sorsa sem lehet fontosabb a haza sorsánál. 12 év után először van remény, hogy közösen új hazát építsünk. Kérlek, hogy ne vedd el ezt a reményt a változást akaró magyaroktól.

Még nincs késő, hogy visszatérj arra az útra, amely elvezet közös sikerünkhöz. Ha folytatod, lehet, hogy nyersz egy pillanatot, de elveszíted közös győzelmünk lehetőségét. És lehet, hogy a sors ezt megbocsátja neked, de mi, ellenzéki szavazók nem fogjuk.

Remélve, hogy megértesz:

Vadai Ágnes

Kedves Népem!

Eddig az minősült a hazának ártani szándékozó ősgonosznak, aki nem a Fideszhez és legfőképp nem Orbán Viktorhoz igazodott. Régi, szép, békés és meghitt idők! Mára viszont már az lett a hazának ártani szándékozó ősgonosz, aki nem arra előszavaz, akire én.

Kedves Népem!

Gondolj arra, hogy akit most mindennek elmondasz, s akinek a választóit sértegeted, könnyen előfordulhat, hogy tavasszal a földig alázott, gyalázott és sértegetett mellé kell majd állnod, meg a földig alázott, gyalázott és sértegetett szavazói mellé, mert alakulhat úgy is. Ugyanis, minthogy ketten maradtak, vagy így, vagy úgy fog alakulni. De bárhogy is alakuljon, az esélyeket tekintve pillanatnyilag ötven százalék ide, ötven százalék oda, következésképp annak a százaléknak, amely most ténylegesen alulmarad, tavasszal majd ide kell szavaznia. Vagy oda.

Közben nincsenek biztos és megrendíthetetlen érvek, nincsenek jó mérések, nincsenek megbízható számok. Kár úgy tenni, mintha az én kijelentésem ab ovo igaz lenne, a másiké ab ovo hamis: bizonyíthatatlan érzésekről, emóciókról, indulatokról, vágyakról, hitekről van szó, emitt is, amott is. Lehet érvelni a magam megérzése mellett, de hiba és bűn a másikat és a másik szavazótáborát ugyanilyen zsigeri alapon legyalulni.

Meggyőződésem, hogy ha a magyar választók többsége véget akar vetni az Orbán-érának, mert elege van belőle, akkor ezt megteszi, vezesse azt a listát bárki is. És ha a magyar választók többsége nem akar véget vetni az Orbán-érának, mert jól érzi magát benne, ahogy az elmúlt időszakban ez megesett, akkor maradni fog Orbán és Semjén, Rogán és Gulyás, Szijjártó és Varga Judit, Mészáros Lőrinc és Ráhel, Tiborcz és L. Simon, Demeter Szilárd és Schmidt Mária, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa és az első számú párttagkönyv tulajdonosa, ott fenn, az elnöki pulpituson, Kásler és a Magyarságkutató Intézet, az egyetemi alapítványok és a pályázatokon örökkön-örökké győztesek, az álszenteskedők és a kereszténységet emlegető újpogányok és újbarbárok, a pandémiából is busásan meggazdagodók és magánzsebre üzletelők, továbbá nem csak a fél Balaton lesz lenyúlva, hanem a maradék is.

Kedves Népem!

Emitt jakobinus dühkitörést olvasok, amely szerint csak akkor lesz ebben az országban érdemleges változás, ha kipusztul végre a „régi nemzedék”. Biztosan így van, az öregeket lelövik, ugye, de ehhez legalább azt kellene bizonyítani szegény jakobinusainknak, hogy az öregek mind „retrográdok”, a fiatalok ellenben mind „progresszívak”. Meg azt, hogy progresszívnek lenni biztosan dicséretes dolog-e, s retrográdnak lenni biztosan elítélendő-e. Amúgy pedig – ha jók az emlékeim – a rendszerváltás pillanatában is volt egy teljesen új, fiatal, „szeplőtelen” korosztály, egy hatalmas ígéret, ami aztán nem teljesült be. Épp ellenkezőleg.

Szóval Kedves Népem, ballagjatok el voksolni, mindenki a maga meggyőződése szerint, s ne baszogassa senki az ellenoldalt, mert valójában nem emitt van az ellenoldal, hanem amott van, azt kell(ene) leváltani és elzavarni. Menjünk szavazni, úgy, ahogy vagyunk, hiszen – jó esetben – a szavazás végeredménye egy egzaktnak tekinthető számmal szolgálhat majd. S miután egyikünk farzsebében sincs ott a mindentudás kézikönyve, s miután egyikünk sem lát a jövőbe, emócióinkkal, hitünkkel, meggyőződésünkkel kell odaballagni, s választani.

S ne feledjétek: ha a többség el akarja zavarni őket, akkor el fogja zavarni, ha nem, lehet bárki a lista élén, akkor maradni fognak.

És még valami: akárhogy is végződjék az előválasztás, egyértelmű bizonyíték híján ne jöjjünk elő azzal, hogy hát persze, mert valakik jól megtrollkodták ezt az egészet. Ha bárki megtrollkodná, abban mi magunk (valamennyien) benne vagyunk.

És bárhogy alakuljon a tavaszi választás, az ott született döntésben mi magunk (valamennyien) benne leszünk.

Szóval ne lőjük ki se a fiatalokat, se az öregeket, se az okosokat, se a butácskábbakat, se a mi szektánkat, se a másik szektáját, se a megmondó embereket, se a néma indiánokat, se a nőket, se a melegeket, se a romákat, se a zsidókat, se a kalauzokat, se a virágkötőket, ha másért nem, hát mert annyival több voks jut azokkal szemben, akik ellenében most választani indulunk.

Ezt ne felejtsétek el, Kedves Népem! Azt, hogy ellenük szavazunk, s nem magunk ellen. Őket akarjuk seggbe rúgni, s nem magunkat tökön szúrni.

Ez utóbbit hagyjuk meg a professzionális, permanens, szűnni nem akaró, meggyőződéses öntökön rúgóknak. Mert fogadjuk el kellő eleganciával és empátiával: ők meg így szeretik.
Gábor György

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK