Blogles

Vidnyánszky nem értheti

Olvasgatom a híreket az SZFE körüli fejleményekről, s lám mit tett közzé nemrégiben a kormányhoz közel álló Mandiner a kuratóriumi elnök gazdag gondolataiból:

“…Mandiner:
Van bármiféle mód arra, hogy teljesüljön az a követelés, hogy a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek?

Vidnyánszky: Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk….“

Slussz!

Ez világos beszéd. Minden döntési jogot a kormány által kinevezett kuratóriumnak, az érdekelteknek pedig coki!

A hallgatók a maguk módján reagáltak:

„Fenntartjuk azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kuratórium a diákság számára illegitim. Kinevezésük antidemokratikus eszközökkel történt, így tehát nem szeretnénk velük tárgyalni”

– jelentette ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak képviselője a minapi sajtótájékoztatóján.

Ez is világos beszéd. Vidnyánszky és olajmágnásai menjenek a pokolba!

e mondott még egyebet is a főkurátor!

….Mandiner:
Hogy bírja ezt az időszakot?

Vidnyánszky: Nagyon nehezen. Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen. (…) És ott van a legerősebb támaszom, a családom. Olyan hátterem van, amely megóv, segít regenerálódni, és kötözi a lelki sebeimet. Ez csodálatos dolog. Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket.

Fölöttébb érdekes!

A művész úr demokrata, s a maga módján tisztán összegzi a művész közéleti szerepvállalásának lényegét. Értékrendjét illetően azonban sokakban van bizonytalanság, ezt leginkább a hallgatók és tanáraik állásfoglalásán, az őket támogató nyilatkozatok sokaságán lehet lemérni. Persze meglehet e tárgyban valójában nincs is semmi bizonytalanság, hiszen Karsai Györgyről szólván Vidnyánszky az ATV-ben félreérthetetlenül rögzítette világlátásának fundamentumát:

„Karsai Györgynek én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

Akkor most ebben a mondatban (a főkurátor legfrissebb nyilatkozatain is elmélázva) helyettesítsünk néhány szót, s talán valamelyest közelebb jutunk Vidnyánszky Attila világlátásának pőre lényegéhez:

„Vidnyánszky Attilának soha senki nem lesz képes elmagyarázni, hogy mi a demokrácia, a pluralizmus, az egyéni és a kollektív szabadság, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit erről a szabad ember gondol. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

Enyedi Ildikó üzenete

Kedves diplomázó diákjaim!

Augusztus 28-án felmondtam a Színház és FIlmművészeti Egyetemen. Azóta fogalmazom nektek ezt a levelet. Elsősorban nektek tartozom magyarázattal. Szerettem volna folytatni veletek mesterszakon a kezdeteknél felépített, öt éves ívet. Sok örömmel tervezgettük osztályvezető társammal, Gigor Attilával, mi férjen majd bele abba a két évbe. Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani.

Nem tudom, mit tennék, ha első vagy másodévesek lennétek – valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne – az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre, tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.
Őszintén szólva, ez a harmadik levél, amit írok nektek. Érett egy ideje bennem ez a döntés, de újabb és újabb haladékot adtam, bolond módon reméltem, hogy a józan ész és az egyetemi hagyományok tisztelete mégis nyom a latba és megmarad az egyetemi autonómia, ami nem véletlenül záloga több száz éve a szabad tudományos és művészi alkotásnak, fejlődésnek.
Nem volt jó az elmúlt években folyamatosan érzékelni, hogy ellenszélben dolgozunk, hogy ezen az elvonásokkal mesterségesen csontig éheztetett egyetemen a sok energiával elkészített fejlesztési tervek zöme fiókban marad, ami pedig megvalósul, azt hatalmas energiákkal, szakmai szívességekkel tudjuk fenntartani. Nem volt jó érezni, hogy egyfajta büntetésben vagyunk.
Riasztó volt a bő egy éve kezdődött és szisztematikusan fokozódó rágalom és szidalom hadjáratot átélni, a közös munkánk, teljesítményünk eredményét látatlanban becsmérlő, lesajnáló, semmibe vevő tendenciózus, objektív véleménynek álcázott kirohanásokat hallani, olvasni.

Mint, amikor megindulnak a hajtók az őszi vadászaton. A vad megfeszül, fülel, vár. Aztán kitör…

Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az Egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik, majd, ugyanabból a szájból, ugyanezzel a lendülettel egy kifejezetten ideológiai programot meghirdetni. Gyalázkodni, aztán megsértődni, mint áldozat. Kifejteni, hogy a munkánk hányféle értelemben értéktelen, majd negédesen biztosítani, hogy minden marad a régiben, csak egy kicsit kiegészül…miféle becsülete van a kimondott szónak az ilyen ember számára?
Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik.

És különösen felkavaró volt, hogy a saját hazámban bárki veszi a bátorságot, hogy majd ő megmondja, vajon elég nemzeti vagyok vagy sem.

Miféle tempó az ilyen?
Szívettépő volt látni az Egyetem vezetésének újabb és újabb kísérleteit a fenntartóval való valódi egyeztetésre. A temérdek munkát, amit beleöltek abba, hogy minden feltétele megmaradhasson a párbeszédnek. Látni, ahogy újra és újra felmossák velük a padlót – és ők, háttérbe szorítva minden normális emberi reakciót, tűrtek, hogy esélyt adjanak annak, hogy ez a nagy múltú intézmény, ahol a nyílt, sokszínű és szabad műhelymunkának a záloga az a demokratikus szerkezet, az az alulról építkező döntésmechanizmus, megmaradjon. Ja, és közben olvasni a sajtóban, hogy az Egyetem vezetősége nem hajlandó tárgyalni…
Hálás vagyok nekik és tisztelem őket, amiért végigcsinálták ezt a lehetetlen feladatot legjobb lelkiismeretük szerint, higgadtan és tárgyszerűen, vállalva azt is, hogy forróbb fejű tagjai a közösségünknek maflának nézzék őket.
És, ugyanilyen szívettépő volt látni a diákokat vitázni, gondolkodni, munkacsoportokba szerveződni, abban a hitben, hogy a szavuk számít, hogy a gondolataikra kíváncsi az Egyetem fenntartója, abban a hitben, hogy azért az a fenntartó számára is világos, hogy ez az egyetem miattuk és értük létezik. Hálás vagyok nekik és tisztelem őket ezekért az erőfeszítésekért. Mindannyian a lényeget védik, védték.
Diákok érkeznek és távoznak, tanárok jönnek és mennek, kicserélődhet mindenki, a lényeg mégsem változik, mert átadódhat egy hagyomány, egy éthosz, és, tulajdonképpen újra és újra, más és más formában, személyekkel ismét megszülethet, mert a döntési mechanizmusok ezt lehetővé teszik. Ennek

őre az egyetemi autonómia.

Ez kapott sebet augusztus 27 én, amikor egy előre aláírt dokumentumot nyomtak az Egyetemet képviselő személy kezébe. Tessék, mától így működtök. Majd a sajtóban megjelent, hogy az Egyetem vezetése nem volt hajlandó egyeztetni. Megküldték előre ezeket a dokumentumokat nekik? Nem. Megismerhették, felkészülhettek belőle? Nem. Az új kuratórium által szignált dokumentum elkészítői figyelembe vették – a fenntartó által kért – az Egyetem vezetőségének több hónapos munkával elkészített ajánlásait? Nem. Még egyszer: egy előre aláírt dokumentum volt náluk. Mégis, őszintén, ez miféle ideája az egyeztetésnek? Számomra valahogy nem annak tűnik.
Kedves diákjaim, nem tehettem mást. Másnap felmondtam. A közös munkát folytatjuk, a diplomafilmeiteket természetesen végigkísérem, ugyanúgy, mintha még mindig itt tanítanék.
Vannak olyan helyek , ahol a szabad munkálkodás elvétele – bár mindig megsínyli az eredmény – nem jár tragikus következményekkel. A mi esetünkben ezzel a lényeg sérül. Akkor is, ha nem szól bele senki abba, mit és hogyan tanítunk és tanulunk. Elég, ha tudjuk, hogy bármikor megteheti.
Talán még mindig nem késő. Talán mégis van annyi becsület a kuratórium tagjaiban, hogy nem akarják, hogy a nevükhöz tapadjon egy ilyen értékes hagyomány megtörése. Talán nekik sem mindegy, hogy a szavuknak milyen hitele van. Talán nem mindegy, hogy hogyan fognak rájuk emlékezni. Ha az egyetemi autonómia feltételei csorbítatlanul teljesülnek, boldogan és azonnal visszatérnék.
Enyedi Ildikó

20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki

Őrizetbe vették Steve Bannont, Orbán Viktor tanácsadóját, a Fehér Ház volt fő stratégáját. Bannon és három társa ellen azt a vádat emelték, hogy egy „Építjük a falat” című kampány kapcsán csalást követtek el az adományozókkal szemben.

A kampányban több mint 25 millió dollárt gyűjtöttek össze az Egyesült Államok déli határán építendő falra, és fennáll a gyanú, hogy több százezer dollárt nem a megjelölt célra fordítottak. Trump elnök két éve elbocsátotta a Fehér Házból Bannont azzal az indoklással, hogy „idejét azzal töltötte, hogy hamis információkat szivárogtatott a médiának, hogy sokkal fontosabb embernek láttassa magát, mint amilyen.

[…] Úgy tesz, mintha befolyása lenne, hogy becsapjon néhány embert, akinek fogalma sincs a dolgokról”.

A cikk szerzője rámutatott:

„Ami azt illeti, Bannon jól becsapta Orbán Viktor „elszigetelt kormányát”, amikor 2018 májusában hősnek kijáró fogadtatásban részesítették Budapesten. Fő házigazdája Schmidt Mária történész volt, aki fogadást is szervezett az amerikai vendég ünneplésére.

Bannon úgy állította be magát, mint az amerikai külpolitika fő alakítóját, Trump elnök bizalmasát, és Közép-Európa nagy szakértőjét. Közben ismertek voltak Bannon rasszista és antiszemita nézetei, amint az elnök tanácsadójával és rokonával, Jared Kushnerrel fennálló konfliktusa is nyílt titok volt.

HFP

Bannon be is jelentette, hogy szorosan együtt szándékozik működni a magyar miniszterelnökkel, és azt mondta: „Sok időt fogunk tölteni Magyarországon”. Azt is mondta, hogy többször találkozott Orbán belső munkatársaival, és tanácsokkal látta el őket.

Kijelentette: az Obama-kormányzat és a külügyminisztérium teljesen kizárta Orbánt, de Trump elnök nagyon szoros figyelemmel követte őt”. A szerző szerint semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy Trump a legcsekélyebb figyelmet fordította volna Orbánra, mi több, nem lenne meglepő, ha Trump elnök azt sem tudná, hogy hol van Magyarország.

„Orbánt a tanácsadói meggyőzték arról, hogy Bannon fontos tényező a világpolitikában, és ő meg ügyesen játszott Orbán hiúságával”

– írta a szerző. Hozzátette: Gulyás Gergely, a miniszterelnöki hivatal vezetője is dicsérte Bannont, akit fogadott a magyar külügyminiszter is. „Meglepetéssel láttam, hogy Bannon még Szapáry György neves belga-magyar közgazdászt, Magyarország volt washingtoni nagykövetét is át tudta ejteni.

Bannon, saját őrizetbevételét, politikai bérgyilkosságnak nevezte, és azt mondta nem adja meg magát, mindenki tudja, hogy szeret harcolni”. A szerző szerint teljesen valószínűtlen, hogy Bannon egyhamar újra felkeresné budapesti barátait, mert a vádban szereplő bűncselekmények mindegyikére 20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Egyébként a cikket illusztráló képek egyikén Bannon a parlamentben Orbán Viktorral és másokkal, egy továbbin Schmidt Máriával, illetve egy harmadikon Szijjártó Péterrel látható. Mellékelték a cikkhez Bannon Budapesten mondott beszédének videofelvételét is.

Hugarian Free Press/Lázár György

Gyűlölet, ami gyilkol és a tömeggyilkosok

Ha valaki gyűlöletet kelt, az gyilkos. Ha ezt egy ország vezetése, vagy egy egyház teszi, az tömeggyilkos. Ha pedig te gerjesztesz önmagadban, akkor öngyilkos vagy.

A tudat ez ember alkalmazottja. Feltéve, ha az illető rendelkezik tudattal és tudja egyáltalán, mi az? Ha a tudatot pozitív élmények táplálják, az ember pozitívvá, élet igenlővé válik. De ha a tudatot megmérgezik, akkor az a gazdája ellen fordul. Ez olyan, mint a munkaadó, aki az alkalmazottjainak csak bosszúságot okoz. Eljön a nap, amikor minden alkalmazott ellensége lesz. De ilyen a gyermek is, akit állandó lelki zsarolásban nevelünk fel. Igen, ő is ellenséggé válik, ne legyen ebben senkinek semmi kétsége.

Egy megmérgezett tudat a fizikai testet is megmérgezi.

Elég meglátogatni egy kórházat és végignézni a betegeken. Legtöbbjüket a napi aggodalmak, gyötrelmek juttatták ide. Saját tudatuk mérgezésének áldozatai. A legjobb táplálékból is méreg válik egy mérget előállító gyomorban, nem beszélve arról az esetről, ha eleve mérget nyel le az illető!

Ezért nem kell a tömeggyilkosokat egyedül ott keresni, ahol fegyverkeznek, ahol háborúkkal, éhínséggel irtják az emberiséget. Elég a szűk környezetben, vagy önmagadban keresni a gyilkost. Minden harag, gyűlölet méreg. Aki ezt táplálja, az a felelős egy láncreakció beindításáért.

Van megoldás. Meg kell szakítani ezt a láncreakciót és függetleníteni kell magunkat mindentől, ami a gyűlölet, ill. az azt keltő személyek, hírek közelébe visz. Szeress élni, szeresd az életet és másokat.

Karácsonynapló – 2020. június. 11.

Van abban némi arcpirító, hogy egy ilyen antiszociális kormány papol Budapestnek szolidaritásról. Mert Budapest Európa talán legszolidárisabb városa. Minden Budapesten megtermelt 100 forintból 97 a központi költségvetésbe kerül. Nem ismerünk még egy olyan európai nagyvárost, amelyet ilyen mértékben sújt az adóelvonás. A budapesti autótulajdonosok által befizetett gépjármű- és a jövedéki adóból immár egy fillér sem marad a városban az utak felújítására. Budapest működteti az ország legnagyobb közösségi közlekedési rendszerét – amin sokkal többen utaznak, mint a MÁV és a Volánbusz járatain együttvéve -, és bár az európai nagyvárosok szinte mindegyikében az állam és a város fele-fele arányban fizeti a közlekedés költségeit, Budapest tízszer többet tesz a bele, mint a magyar kormány. Sorolhatnám még. Budapest és a budapestiek szolidárisak, itt az ideje, hogy Budapesttel és a budapestiekkel is szolidárisak legyünk.
Ha a kormány valóban azt gondolja, hogy fizessenek a gazdagok, akkor ne a válság által legjobban sújtott Budapestet sarcolja, hanem javaslom, kezdje az adóztatást Mészáros Lőrinccel és a többi NER-lovaggal – ahelyett, hogy őket tömné tovább többek között az önkormányzatoktól elvont pénzekből.

Urbi et orbi

Megnéztem és meghallgattam Ferenc pápa húsvéti üzenetét a világnak, valamint urbi et orbi áldását.

A pápa ezúttal nem csupán Krisztus földi helytartójaként, az egyetemes keresztény egyház elöljárójaként, hanem hiteles humanistaként, felelős és bölcs államférfiként, a világ bajait jól ismerő gondolkodóként, minden embert szerető és tisztelő EMBERKÉNT szólt a világhoz – nemcsak a hívő, katolikus keresztényekhez, hanem minden jó szándékú emberhez!

Kétségtelen, hogy az egész világot fenyegető példátlan méretű és ismeretlen kimenetelű egészségügyi, gazdasági és humanitárius krízis már több felelős vezetőt sarkallt példamutató megszólalásra. (Gondoljunk csak Angela Merkel két parlamenti beszédére, II. Erzsébet királynő üzenetére, Conti olasz miniszterelnök drámai szavaira, vagy most a német szövetségi elnök húsvéti beszédére.)

Ferenc pápa egész világnak szóló üzenete több volt ezeknél: egyetemes érvényű, mindenki számára érthető, követhető útmutatás volt.

Megpróbálom röviden összefoglalni a beszéd legfontosabb világi elemeit.

1./ A világ méretű krízis a kiszolgáltatott, szegény, eladósodott országokat sújtja legjobban. Itt az ideje, hogy a gazdag hitelezők felfüggesszék, vagy akár el is engedjék ezen országok fojtogató tartozásait

2./ Európának a válság hatására minél előbb vissza kell térnie a II. világháborút követő, tartós békét eredményező összefogáshoz, szolidaritáshoz, a kölcsönös támogatás politikájához. Ma nincs helye az elzárkózó nacionalizmusnak, a másik felet legyőző, mindent uraló versenynek, a széthúzásnak, a gyanakvásnak és a békétlenségnek.

3./ Eljött az ideje a hatalmas erőforrásokat felemésztő fegyverkezési verseny befejezésének, de legalább is felfüggesztésének. A fegyverkezésre fordított gigantikus eszközöket a járvány és pusztító következményeinek leküzdésére, az egyetemes közjóra kellene fordítani.

4./ A humanitárius katasztrófa sújtotta térségekből menekülőket be kell fogadni, támogatni és nem megbélyegezni, tovább üldözni a háborúk, az éhínség és az üldözés elől menekülőket. Külön is kiemelte Görögországot, Törökországot és a Földközi tenger térségét.

5./ A ma is dúló háborúknak, fegyveres konfliktusoknak véget kell vetni. Kiemelte Szíriát, Líbiát, az izraeli-palesztin konfliktust, Irán, délkelet Ukrajnát és Venezuelát. A terrorizmusnak nemzetközi összefogással kellene megálljt parancsolni.

6./ Úgyszólván tételesen felsorolta a járvány leküzdésében és az élet fenntartásában legnagyobb terheket vállaló, sokszor saját életüket is veszélyeztető orvosokat, ápolókat, kamionsofőröket, bolti eladókat, az alapvető szolgáltatásokat biztosító munkásokat, a rendet fenntartó katonákat és rendőröket – megköszönve áldozatos munkájukat és hangsúlyozva kiemelt megbecsülésüket.

Bizonyára sokan naiv álmodozásnak minősítik a pápa intelmeit, javaslatait. Az u.n. reálpolitika szemüvegén keresztül nézve néhány gondolata talán illuzórikusnak tűnik. Közgazdászként magam is sok ellenérvet tudnék felsorakoztatni – akár a hasznosság elvét, akár az erőforrások optimális elosztását szem előtt tartva, netán a gazdaság mozgatórugóinak tiszteletben tartását igényelve – több gondolata ellen.

Most még sem ezek a racionális megfontolások fontosak: a világ már soha sem lesz olyan, mint a járvány előtt volt. Itt az ideje, hogy felismerjük ezt és változtassunk világunkon, mindenek előtt saját eddigi felfogásunkon és gyakorlatunkon.

A pápa üzenete ezt ismerte fel, erre biztat mindannyiunkat, ezért egyetemes és progresszív!

Csendesen eltöprengtem azon, hogy vajon hallották és főképp megértették e a pápai üzenetet kis hazánk magabiztos, magukat csalhatatlannak hitt vezetői?!

Békesi László

A sánta kutyát utolérték

Tegnap az euró forint árfolyama megközelítette a 370, a dolláré a 340, a svájci franké a 350 forintot. A forint árfolyama egy év alatt az euróhoz képest 13, a dollárhoz képest 16, a svájci frankhoz képest 20 %-kal romlott – miközben a kormány propaganda szerint száguld, a régióban, sőt az EU-ban éllovas és éltanuló a magyar gazdaság na és annak irányítói. – írja Békesi László bejegyzésében.

Fél évvel ezelőtt a magyar kormány 2020 évi gazdasági programját, államháztartását és valamennyi makro mutatóját 320 forintos euró, 280 Ft-os dollár és 290 Ft-os frank árfolyamon tervezte – többek között az inflációs pályát is.

A forint árfolyam vesztesége 6 hónap alatt az euróhoz képest 50, a dollárhoz és a frankhoz képest 60 Ft!

Mi történt?

A drasztikus árfolyamromlás mögött három markáns tényező húzódik meg:
1./ A gyorsan terjedő, súlyos és bizonytalan átfutási idejű világjárvány gazdasági következményei miatt a pénzpiacok szereplői a biztonságot és likviditást jelentő kulcs valutákba – euróba, dollárba és svájci frankba menekülnek.

A növekvő kockázatok miatt eszközeiket kivonják a sérülékeny piacokról, vállalva az esetenként jelentős hozam veszteségeket is. Ezzel növelik a sérülékeny valuták kínálatát, így rontják árfolyamukat. Ennyiben a magyar tendencia a nemzetközi trendbe illeszkedik.

Azonos előjelű változás mellett azonban az árfolyamromlás mértéke egy nagyságrenddel nagyobb a forint, mint más régiós valuták esetében. (Egy év alatt a forint 5-7%-kal nagyobb mértékben romlott mint a lengyel zloty, vagy a cseh korona. Az árfolyamromlás mértéke megközelíti az összeomlás határán táncoló török líráét!)

2./ Az elmúlt évek elhibázott magyar gazdaságpolitikája – a jelenlegi és részben a jövőbeni erőforrások maximális és alacsony hatékonyságú, sokszor pazarló felhasználása, a növekedést erőltető, szélsőségesen prociklikus gazdaságpolitika, a rekord alacsonyságú reálkamathoz vezető monetáris politika, az általános korrupció, a piac hatásainak kikapcsolása ill. eltorzítása, a protekcionista állami beavatkozás elterjedése, stb. – a magyar gazdaságot az átlagosnál sokkal sérülékenyebbé tették egy külső sokkal szemben – amilyen a koronavírus járvány is -, mint a régió többi gazdaságát.

Lényegében tartalékok nélkül, szerény eszköztár birtokában kell felvenni a küzdelmet a világjárvány gazdasági következményeivel, ráadásul a késlekedés és az eddigi elégtelen, vagy hibás döntések is fokozzák a bizalmatlanságot.

A felelőtlen hazardírozást, a közgazdaság tudomány törvényeit, a piacok értékítéletét nem lehet hosszú távon büntetlenül negligálni, a speciális viszonyok között alkalmazható nem konvencionális eszközök nem azonosak a szélhámossággal, a szabad rablással, vagy a nagyképű, fellengzős propagandával!

3./ A magyar kormány a járvány miatti válságot hatalmának korlátlan mértékű és idejű kiterjesztésére, az ellenvélemények elhallgattatására, nyílt erőszak bevezetésére akarja felhasználni.

Az u.n. koronavírus törvény a piacok számára is elrettentő példa, ami hatalmas gazdasági veszteségeket okoz az országnak!

Hazug és hamis tehát minden olyan állítás, amely a forint drámai árfolyamromlását kizárólag a járvány miatti gazdasági válság következményének próbálja beállítani, vagy pláne valamelyen ellenséges, spekulációs összeesküvésnek tekinti.

Durva hazugság az is, hogy az árfolyam összeomlását az átlagemberek meg sem érzik, hisz a kereslet csökkenése miatt az infláció nem gyorsul, külföldre utazni mostanában meg úgysem lehet.

Az import drágulásán keresztül a romló árfolyam beépül az árakba, leértékeli a forint jövedelmeket, megtakarításokat, vagyonokat – s a járvány elmúltával normalizálódó piaci viszonyok között romboló inflációhoz vezet!

Mindezt sokan és sokszor elmondtuk már – hasztalanul.

A járványon túl is hatalmas árat fogunk fizetni mindannyian az Orbán rezsim bűneiért.

Ha a gazdaság köhögni kezd… II. rész

A járvány terjedésének napi gondjai és feladatai mellett egyre több elemzés foglalkozik a járvány gazdasági, társadalmi, politikai következményeivel, lefutásának lehetséges forgatókönyveivel, kezelésének eszközeivel, a járvány utáni időszak feladataival, esélyeivel, buktatóival.

Valamennyi aspektus figyelmet érdemel, gondos, elmélyült elemzést kíván.

2./ A járvány gazdasági következményeinek menedzselése, negatív hatásainak mérséklése.

A feladat nemcsak bonyolult, hanem eddig ismeretlen eszközöket, megoldásokat követel, azok mellékhatásainak, hátrányos következményeinek tudatában, bizonytalanságaival együtt. Nagy valószínűséggel a kisebbik rossz filozófiáját kell követnünk. Hogy a ma szokásos harcászati fogalmakat használjam: új, még ki nem próbált fegyvereket kell élesben bevetni ismeretlen harci terepen és ellenséggel szemben.

Az igazi kihívást az jelenti, hogy egyszerre kellene oldani a kínálati sokkot, pótolni a tovagyűrűző keresletkiesést és kezelni a járvány humanitárius kockázatait, társadalmi, politikai következményeit.

A kínálat csökkenését részben állami beavatkozásokkal, részben vállalati alkalmazkodással lehet mérsékelni.

Az állam feladata, hogy ahol ez lehetséges, segítse megőrizni a termelési, szolgáltatási kapacitásokat, az infrastruktúra működőképességét, biztosítsa az ellátást szolgáló intézmények, szervezetek működőképességét.

A feladat monetáris, fiskális és jövedelempolitikai eszközök kombinált alkalmazását teszi szükségessé. (Kitűnő elemzések és javaslatok születtek már eddig is a gazdasági krízis kezelésére. Surányi György, Király Júlia és Ricke Werner tanulmányait mindenki figyelmébe ajánlom.)

Lényegében korlátlan hitelezési kapacitással kellene biztosítani a működőképes cégek likviditását, átmenetileg csökkenteni közterheiket, bérkiegészítő támogatásokkal segíteni a foglalkoztatottak megtartását, direkt, vagy közvetett tőkejuttatással segíteni a vállalkozások alkalmazkodását az új piaci helyzethez, technológiai követelményekhez.
Ebben a jegybankoknak és a kereskedelmi bankoknak, valamint a költségvetésnek egyaránt halaszthatatlan feladatai vannak.

A feladat nehezebb része hárul a vállalatokra. A kieső kereslet miatt bekövetkező kibocsátás csökkenéssel egyidejűleg kell alkalmazkodniuk az új körülményekhez. Új beszállítók, szolgáltatók beépítése a termelési, értékesítési láncba, a hiányzó alkatrészek, részegységek, anyagok kiváltása más technikai megoldásokkal, műszaki fejlesztéssel, innovációval úgy, hogy képesek legyenek minimalizálni a visszaesést, illetve felkészülni a krízis utáni igények kielégítésére.

A kieső kereslet pótlásának eszköztára már ma is széleskörű, kipróbált, ismert. Bátor, kombinált alkalmazásukra van szükség.

Az igazi kockázatot az jelenti, hogy átmenetileg vállalni kell a gigantikus méretű kereslet növelés összes negatív hatását: az eladósodást, az egyensúlyi mutatók romlását, a később kibontakozó inflációs nyomást, a termelékenység növekedéstől elszakított jövedelem pótlást, a teljesítmény ösztönzők átmeneti háttérbe szorítását.

A fiskális, monetáris, jövedelem- és szociálpolitikai eszközrendszert összehangoltan és kiterjesztve kell alkalmazni.

A direkt jegybanki finanszírozás tilalmát átmenetileg fel kell függeszteni akár vállalatokról, akár az államról van szó. (A növekvő deficit monetizálása is megengedhető!)

Közvetlenül, célzottan kell pénzt adni az embereknek: bérkiegészítés, munkanélküli segély, szociális segélyek, család támogatások formájában.

Fel kell függeszteni átmenetileg a köztartozások és hiteltartozások fizetését azoknál, akik ezt kérik, mert elveszítették állásukat, vagy megbetegedtek.

Az egészségügyi dolgozók bérét a járvány idejére azonnal meg kell duplázni, a veszélyeztetett munkahelyeken dolgozókét megháromszorozni!

Hasonlóan kellene eljárni a mindennapi ellátást biztosító munkakörökben is – vállalatok esetében állami támogatással. (Mire vár még a magyar kormány?!)

A tönkrement és kiszolgáltatott egészségügyi intézményhálózat azonnali, lényegében korlátlan és sok oldalú támogatásra szorul. (Berendezések, gyógyszerek, szakemberek, stb.)

Az aggregált kereslet növelésének el kellene érnie a GDP 3%-át, az ehhez tartozó deficit és államadósság növekedésével együtt.

Az államháztartás terheinek csökkentése érdekében egyszeri szolidaritási hozzájárulást kellene kiróni a magas jövedelemmel és vagyonnal rendelkező állampolgárokra. (Ez akár progresszív is lehetne!)

Az állami és politikai vezetők bérét a krízis időszakban 50%-kal kellene mérsékelni. (Ezek szolidaritási típusú, bizalom erősítő lépések lennének, gazdasági súlyuk nem jelentős.)

A felesleges, presztizs jellegű, vagy halasztható beruházásokat, kötelezettségeket – pl. sportpályák építése, nagy rendezvények lebonyolítása, vállalása, határon túli szervezetek támogatása, stb – le kell állítani, fel kell mondani.

A kereslet növelő intézkedések hátterét biztosítják a szupranacionális intézmények döntései, új szabályai és gigantikus támogatásai és forrásai. (IMF, Világbank, EKB, EIB, EU,stb.)

Az eddigi magyar intézkedések szükségesek, jó irányúak, de messze elégtelenek!

Az elmúlt évek durván prociklikus, valamennyi erőforrást felélő – nagyrészt elpazarló -, csúcsra járatott gazdaságpolitikája most kiszolgáltatottá teszi a magyar gazdaságot, csökkenti az aktív válságmenedzselés lehetőségét, illetve növeli annak jövőbeni terheit. Ennek ellenére vállalni kell a kockázatot, mert csak így csökkenthetők a még nagyobb vesztességek.

Ha a gazdaság köhögni kezd… I. rész.

A járvány terjedésének napi gondjai és feladatai mellett egyre több elemzés foglalkozik a járvány gazdasági, társadalmi, politikai következményeivel, lefutásának lehetséges forgatókönyveivel, kezelésének eszközeivel, a járvány utáni időszak feladataival, esélyeivel, buktatóival.

Valamennyi aspektus figyelmet érdemel, gondos, elmélyült elemzést kíván.

A következő napokban megkísérelem összegezni saját véleményemet, dilemmáimat – egy közgazdász és egykori gyakorló gazdaságpolitikus szemével.

1./ A koronavírus járvány hatása a világgazdaság működésére, a napi gazdasági folyamatokra.
A járvány rohamos, világméretű terjedése három egymással szorosan összefüggő, egymásra épülő hatást fejt ki a világgazdaságra és a napi gazdasági folyamatokra:

– a szerteágazó és bonyolult, többnyire globális termelési, szolgáltatási és értékesítési láncok felbomlásával, megszakadásával erős kínálati sokk éri a gazdaságot;
– a fogyasztás, termelés, beruházások csökkenésével, halasztásával gyorsan terjedő és növekvő kereslet hiány lép fel a gazdaságban;
– a járvány egészségügyi, társadalmi, veszélyei és romboló hatása humanitárius katasztrófával fenyeget a világ számos országában.

A kínálati sokk a termelés, szolgáltatás és beruházások gyors, helyenként drámai csökkenésével jár. A hatékony, tartalékokat is felhasználó és mozgósító globális lánc nehezen állítható helyre. A kieső alkatrészek, részegységek, anyagok pótlása időigényes, többnyire drága, kezdetben megbízhatósága és minősége is kérdéses. Azzal, hogy Kína a világ második legnagyobb gazdaságaként úgyszólván valamennyi korszerű termék és szolgáltatás közvetlen, vagy közvetett beszállítója és felhasználója, az onnan származó eszközök hiánya rövid távon pótolhatatlan.

(Ha a kínai gazdaság köhögni kezd, az megfertőzi az egész világgazdaságot.)

De hasonló a helyzet a mélyen integrált gazdaságok esetében is, mint amilyen pl. az EU.
Ez a kínálati sokk ma még kiszámíthatatlan mértékű visszaesést okoz a világgazdaságban és az egyes országok gazdaságában. A recesszió elkerülhetetlen, csak mértéke és tartóssága kérdéses.

A csökkenő kibocsátás egyfelől valószínűleg drasztikus munkanélküliséget, életszínvonal csökkenést, fokozódó szociális és társadalmi feszültségeket okoz, másfelől vállalatok, vállalkozások tömeges csődjével, megszűnésével, de legalább is kezelhetetlen eladósodásával jár együtt.

A kínálati sokk következményei tovagyűrűznek és csökkentik az aggregált keresletet. A munkanélküliség, ill. a csökkenő bérek mérséklik a vásárlóerőt, az emberek többsége elhalasztja nélkülözhető kiadásait, takarékoskodik, a halasztható beruházások leállnak, a fejlesztések lelassulnak – néhány, járvánnyal kapcsolatos kutatás kivételével – , az időszerű pótlás, karbantartás sok helyen elmarad, de legalább is késik.

Mindez keresleti sokkot idéz elő a gazdaságban és mélyíti a recessziót.

A bizonytalan jövő és a fenyegető jelen hatására terjed a pánik a tőkepiacokon, gyors és brutális vagyonvesztés megy végbe.

A pusztító járvány a legfontosabbat, az emberi életet fenyegeti, rettegést szül, pánikot kelt, kétségbeesést okoz. Tömegek érzik reménytelennek helyzetüket, kilátástalannak jövőjüket. Ez a tömegpszichózis bénítja a racionális cselekvést, dühödt haragot vált ki, erőszakos megmozdulások forrása lehet , veszélyezteti a krízis hatékony kezelését és a kibontakozást, talpra állást.

A reménytelen helyzetbe kerülő tömegek – betegek, szegények, munkanélküliek – mozgása és az azokra adott erőszakos válaszok – akár hatósági intézkedések is! – humanitárius katasztrófával fenyegetnek.

A három, egymásra épülő sokk miatt a jelenlegi gazdasági helyzet nem hasonlítható – főleg nem azonosítható – egyik nagy világgazdasági válsággal sem. A világháborúk az emberéletek mellett termelőkapacitások és infrastruktúra fizikai megsemmisülését is okozták, így azok pótlása a háborúk befejezése után viszonylag gyors kilábalást tett lehetővé.

A 29-33-as válság a kereslet gigantikus növelésével (Keynes!) kezelhető volt. A 2008-as hitelválság következményeit enyhítették a monetáris intézkedés csomagok és az állami beavatkozások.

Momentán ezek egyike sem elég a gazdasági krízis kezelésére. Ez nem azt jelenti, hogy a már egyszer kipróbált és hatékony eszközöket ne lehetne ismét alkalmazni – ellenkezőleg: azokat is fel kell használni a válság enyhítésére. Csupán arról van szó, hogy mindez jelenleg kevés, többre és másra van szükség!
Békesi László

(Folyt.köv.)

Biopolitikai fordulat

Régebb foglalkoztat az a – megítélésem szerint – legfontosabb politikai kihívás és elméleti probléma, hogy hogyan ér véget és mi következik a populista kurzus után?

Két hónapja először fejtegettem egy “magán-workshop” keretében a poszt-populizmus lehetséges forgatókönyveit, viszont akkor eszembe sem jutott – valahogy nem is volt a “levegőben” legalábbis úgy nem , ahogy a mostani pandémia azt fölveti, hanem esetleg a menekültválság kapcsán került előtérbe, ott viszont szigorúan a populista-illiberális politikai kurzus keretei között –, hogy a fordulat BIOPOLITIKAI jellegű lehet. (A fogalmat, mint a hatalom gyakorlásának technikáját, Foucault már ezelőtt 4O évvel leírta, illetve definiálta: végső soron a hatalom azon képességére érti, hogy az képes dönteni élet és halál fölött, de ettől közelebb arra vonatkozik, hogy a hatalom megteremtve a maga szubjektumait, akik fölött uralkodva azután megszervezheti hatalmi rendszerét – Foucaultnál “governmentality” – többek között úgy, hogy betegségeket definiál és bejelenti igényét azok kezelésére).

Esetünkben, a pandémia következtében, egyre világosabbá válik, hogy a hatalmat biológiai eszközökkel, azaz medikációval gyakorolják a szubjektumok fölött, akiket társadalmi csoportokra különítenek el és ítélnek érdemesnek a “gyógyításra”  vagy éppen ellenkezőleg, marginalizálnak és megvonják tőlük a gyógyulás lehetőségét.

Másfelől a biopolitikai fordulat világjelenséggé válik nap, mint nap állnak le az élet egyéb területei, a kormányok és állami intézmények az egészségügyi ellátás és a szükségállapottal járó néhány más területére koncentrálják a politika, az adminisztrálás teendőit. Márpedig ezt a populista politika talaján (alternatív tényekre és poszt-igazságokra, az illiberális demokrácia manipulatív eszköztárával, “néphülyítéssel”), gyakorlati képtelenség véghezvinni.

Korántsem azért, mert a még mindig hatalmon levő populista vagy főként alt-right vezérkarokban ne lenne meg a szándék hatalmi rendszerük fenntartására, a lopakodó diktatúrák bevezetésére, egyáltalán nem. Hanem, mert a rendkívüli helyzet leleplezi eddigi politikájuk elhibázott voltát, a tömeges megbetegedés és magas elhalálozási számok “észre téríthetik” az emberek tömegeit, miközben a populista politika ellentmondásai, inkonzisztenciája egyre nyilvánvalóbb lesz.

A világméretű járvány nemcsak átalakítja a politikai prioritások rendszerét, hanem eldönt, olyan kérdéseket, amelyeket szinte minden más eszközzel elgondolni is nehéz volt sikerre vinni. Azok az álkérdések, hogy “stadion vagy kórház” építése az elsődleges, minden valószínűség szerint eldőlt, de az egyház szerepe is újraértékelődik, amikor kénytelen fejet hajtani a világi, a tudományos eljárások előtt: nincsenek csodagyógyulások, punktum.

És ezek a jelenségek csak a kezdet, a kibontakozó BIOPOLITIKAI FORDULAT első jelei, hosszabb távon viszont, át fogja írni az érdekek és konfliktusok egész piramisát, új prioritások jönnek, olyan területeken, melyeket a populista-illiberális kurzus még csak artikulálni sem tud, nincsenek hozzá eszközei.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK