Blogles Archives » Független Hírügynökség

Szakadék szélére érkezett Magyarország, avagy jogállamiság vagy HUXIT

FüHü

-

2022-09-09

Szakadék szélére érkezett Magyarország, avagy jogállamiság vagy HUXIT

Interjút adott Mikuláš Bek, Csehország európai ügyekért felelős minisztere a cseh közszolgálati rádiónak csütörtök este. A beszélgetést cseh közszolgálati rádióból a Csehszlovák Kém fordította magyar nyelvre.

A beszélgetés első részében a csillagászati energiaárakról és az EU Ukrajnát támogató politikájáról kérdezték. A beszélgetés harmadik részében az egyébként az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország EU-s ügyekért felelős minisztere Magyarországról beszélt.

– Milyen nehéz Budapestet az európai fősodorban tartani?

– El kell árulnom, hogy ez a téma a következő hónapokban alaposan le fog kötni, az egyes tagországok európai ügyek miniszterei ott ülnek az általános ügyek tanácsában, ahol folytatni fogják a magyarországi jogállamiság kérdésének megvitatását, amely jelenleg az egyik legnagyobb probléma Magyarország és az Európai Unió között.

Úgy gondolom azonban, hogy Csehországnak tisztességesen és tárgyilagosan kell viselkedni és a két fél közötti vitában a moderátor szerepét töltjük be. Két nappal ezelőtt találkoztam magyar kollégámmal (Varga Judit – CSK), aki bemutatta új javaslatuk körvonalait, abban a tárgyalásban, amely jelenleg Magyarország és az Európai Bizottság között folyik, amely kapcsán Magyarország azt kockáztatja, hogy a következő években nem tudja felhasználni az európai forrásokból származó pénzeket.

Egyébként ma (csütörtök) részletesebb információim is lesznek a témában, amit a magyar kormánytól kapok, illetve szintén a mai nap a brüsszeli állandó magyar képviselet is tárgyal Johannes Hahn költségvetési biztossal. ((Btw, erről írt valamit a magyar nyelvű sajtó?)) Csütörtök este után tisztább képet fogunk kapni, hogy mennyire őszinte Magyarország akarata, hogy kijavítsa a fenntartott kapcsolatát az Európai Unióval.

A keddi tárgyaláson jeleztem tárgyalópartneremnek (Vargának), hogyha Magyarország szeretne valamiféle deeszakációt elérni, akkor nagyon ajánlatos lenne, ha tartózkodna a vétók használatától a közös európai döntéseink során.

– És milyen választ kapott?

– Itt egy pozitív jelzést regisztráltam, Varga kedvesen köszönetet mondott a tanácsért, és a legutolsó találkozón az állandó brüsszeli magyar képviselővel azt is regisztráltam, hogy Magyarország visszalépett attól a követelésétől, hogy három nevet lehúzzon az Európai Unió az újabb szankciós csomagjából tehát Magyarország egy apró jelet adott, hogy a konfliktust nem szeretné tovább élezni.

– Ön diplomatikusan fogalmaz, de megkérdezem, egyenesen: Magyarország zsarolja az Európai Unió többi részét vagy sem?

– Nem mondanám azt hogy zsarolja. Az Európai Unióval mások is szoktak keményen tárgyalni és az EU is kemény tárgyalófél, ez tehát nem egy olyan élmény, amely történelmileg csak Magyarországhoz lenne köthető. Csakhogy

úgy gondolom, Magyarország ma már messzire ment.

Ezt úgy képzeljék el, hogy elérkezett a szakadék szélére és most döntést kell hoznia, hogy hogy visszalép-e a szakadék széléről vagy egy újabb kockázatos lépést tesz, amelynek következményeiről jelenleg nem akarok spekulálni.

– Például az Eu-ból való kilépésre gondol?

– Valamilyen jövőbeli horizonton elméletileg igen. Úgy gondolom, hogy a cseh elnökség idején Magyarország valóban elérkezik egy olyan kereszteződéshez, ahol muszáj meghozni egy sorsszerű, végső döntést. Ez már a magyarokon múlik, hogyan fognak dönteni, mit fognak választani. De a cseh elnökségnek nem feladata, hogy olajat öntsön a tűzre, ellenkezőleg, teret kell biztosítani az objektív helyzetértékeléshez és a tisztességes vitához.

Amennyiben Magyarország képes lesz kijavítani azokat a hibákat, amelyeket az Európai Bizottság felró Magyarországnak, mint például az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos hibákat vagy amennyiben Magyarország képes lesz orvosolni az emberi jogok vagy a kisebbségekkel kapcsolatos problémákat, mert bizonyos szempontok alapján Csehország számára is kívánatos lenne, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon és ebben a közösségben jól működjön együtt.

– Mikor döntenek a miniszterek a magyarországi jogállamisági vitában?

– Nem tudom megmondani, hogy erről a cseh elnökség alatt lesz-e döntés, mivel ez nem egy olyan dolog, amiről egyik napról a másikra döntenek. A cseh elnökség idején biztosan sor kerül az úgynevezett meghallgatásra, amikor a tagországok képviselői nagyon konkrét kérdéseket fognak a magyar félnek feltenni a felgyülemlett problémákkal kapcsolatban. A meghallgatás után nyílik meg valójában az út vagy egy olyan állásfoglalás elfogadására, amely az Európai Unió értékeinek magyarországi megsértésének kockázatát fogalmazná meg, ehhez az EU-tagországok négyötödének szavazata szükséges vagy kijelentik, hogy a magyarországi helyzet javul és nem szükséges, hogy szavazásra kerüljön sor. Ez tehát az egyik napirend, ami a magyarországi jogállamiság helyreállításával kapcsolatos vitákról szól.

Második nagy vita Magyarországgal kapcsolatban az európai költségvetésből származó támogatások elköltésének feltételrendszerével kapcsolatos, amely vita elsősorban a pénzügyminiszterek között zajlik majd. Mindeközben az Európai Bizottság még szeptemberben közzéteszi következtetéseit a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban, amely döntés véleményem szerint befolyásolja majd a pénzügyminiszterek döntéshozatalát is.

Orbán, és az ő szakmunkásai

FüHü

-

2022-04-27

0

Miközben Orbán azt fejtegeti, hogy Magyarország jövője a szakmunka, és azt is mondja, hogy azért érdemes szakmát tanulni, mert ha jól csinálod, akkor megkérheted az árát (csak mondom: bizonyos Mészáros Lőrinc gázszerelő nem azzal lett milliárdos, hogy jól szerelte a gázvezetéket, s megkérte az árát), szóval miközben hazai gázszerelőkkel, villanyszerelőkkel, felszolgálókkal stb. kívánja Magyarországot versenyben tartani, aközben a magyar oktatás egészének teljesítménye elképesztő rapiditással romlik, a XXI. századi tudástartalmaktól és ismeretanyagoktól, valamint az önálló véleménytől, a kritikai készségtől és az érvelési képességtől távolodva, ám annál inkább közeledve az ideológiai indoktrináció felé.

Mindeközben pedig Kásler Miklós arról delirál, hogy az oktatás feladata, hogy hívő embereket neveljen. A franc fogja most elmondani ennek a Kásler nevű elképesztően kártékony, s már négy éve gátlástalanul pusztító alaknak, hogy mi a különbség a hit és a tudás között (nem én szerintem, hanem a (középkori) keresztény gondolkodók szerint), hogy míg a tudás az értelmi belátásból származó fogalmi ismeret, a hit az értelmen túli (vagy inneni, vagy Kásler esetében alatti) beleegyezés; hogy

amit értelmileg belátunk, azt nem hisszük, amit viszont hiszünk, arról racionális tudásunk nincs,

mert csak elfogadjuk azt az üdvösség útján; hogy a numinózus irracionális, s azt az értelem megragadni nem képes; hogy a vallás állításait verifikálni vagy falszifikálni nem lehetséges; hogy egy vallási rendszer legfontosabb állításai, maguk a hittételek meghaladják az emberi elme valamennyi képességét; hogy a tudományos megismerésben semmilyen érven kívüli a priori ismeretnek nincs helye; hogy nem feltételezhető az, aminek igazolására törekszik az elme; hogy az előfeltevések nem lehetnek tudományon kívüli hitelőzmények (praeambula fidei), s hogy miután minden episztemológiai kényszer nélkül igaznak tekinthetők a vallással kapcsolatos állítások, az egyetértés vagy az elutasítás nem a helyes érvelés eredménye, hanem a benne való hit vagy hitetlenség személyes pozíciója csupán és még sorolhatnám, ha lenne remény, hogy Kásler felfogja. De úgysem fogja fel.

Persze lehet, hogy ez a kiváló Kásler támadásba lendült a szépirodalommal szemben, gyűlöli azt, kiváltképp a költészetet, s nem akar több költőt látni ebben az országban, kizárólag hívőt. Mert olvashatta Janus Pannoniusnál, hogy „Nemo religiosus et poeta est”, vagyis

„Mert hívő soha nem lehet poéta.”

Igaz, Janus Pannonius az idézett költeményében azért gúnyolja Galeottót, mert barátja tudós főként csatlakozott a „zagyva” és „hiszékeny csőcselékhez, az „álszent sokaság” mellé szegődve, s „a Parnasszus magasát elhagyva” „bottal és iszákkal” zarándokútra indul.

Kásler elégedett lehet: botra és iszákra talán még futja a magyar diákoknak.

Gábor György

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Bauer Tamás

-

2022-04-17

0

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Békesi László: “Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”

FüHü

-

2022-04-06

0

Békesi László: “Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”

Tegnap a Fidesz-Kdnp pártszövetség nagy fölénnyel megnyerte az országgyűlési választásokat. Nagyon valószínű, hogy a levél- és külföldön leadott szavazatok megszámolása után ismét kétharmados parlamenti többsége lesz. (Ez a jövőbeli politizálás és kormányzás szempontjából majdnem mindegy, hisz ezzel a parlamenti többséggel és a Fidesz frakción kívüli jobboldali képviselőkkel a háta mögött Orbánék bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.)

Az eredmények ismeretében azt is mondhatnánk, hogy semmi rendkívüli nem történt: érvényesült a papírforma, a kormánypártok brutális erőfölénye. Az egyesült ellenzéknek reálisan nem volt esélye ezt, a választásokat valamennyi fontos területen döntően befolyásoló erőfölényt ellensúlyozni, pláne legyőzni.

Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek, mások magabiztosan hirdettek: a valódi

erőviszonyokat álmokkal, illúziókkal nem lehet megváltoztatni.

Bizonyára sokan beletörődve a megváltoztathatatlanba, be is érik ezzel az egyszerű magyarázattal, de ha meg akarjuk érteni mi miért történt, mi vezetett ehhez a végeredményhez, nem elégedhetünk meg ezzel a magyarázattal.

Érdemes alaposan elemezni, mi húzódik meg a szavazási eredmények mögött, melyek azok az összefüggések, amelyek feltárása és ismerete nélkül nemcsak arra nem lesz esélyünk, hogy valamikor megváltoztassuk a jelenlegi státusquot, hanem legalább megértsük milyen országban élünk és fogunk élni a jövőben.

Ezeket a gondolatokat nem azért teszem közzé, hogy végső, megfellebbezhetetlen igazságokat mondjak ki, még kevésbé azért, hogy megspóroljam a szakértők alapos és részletes elemző munkáját, csupán az vezérel, hogy saját következtetéseimmel hozzájáruljak a minket körülvevő valóság jobb megismeréséhez.

Az első kérdés amire választ kell adnunk, mi vezette a választók többségét arra az elhatározásra, hogy az Orbán rezsim 12 éves működésének eredményeit, következményeit ismerve újabb, elsöprő többségű felhatalmazást adjanak a kormányzás folytatására, a hatalom gyakorlására?!

A teljesség igénye nélkül megpróbálom röviden összefoglalni az “örökséget”, azaz a jelenlegi helyzetet.

1./ A magyar gazdaság súlyos válságban van. Rekord mértékű államháztartási hiány és adósságállomány, ezen belül ikerdeficit, tartós, 10% feletti infláció, kiszámíthatatlan, erősen romló forint árfolyam, mérséklődő gazdasági teljesítmény, csökkenő, vagy megszűnő EU támogatások, fenntarthatatlan kötelezettségek – árbefagyasztás, rezsistop, fedezetlen jóléti ígéretek, széles körű béremelések, a haszontalan, soha meg nem térülő beruházások, létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének terhei -, a dráguló és szűkülő hitelforrások, az orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett terhei,… nem folytatom tovább a felsorolást.

Akit nem érdekelnek a mélyebb közgazdasági összefüggések, elég ha megveszi a boltokban a napi élelmiszereit, gyógyszereit, ha meg akar javíttatni valamit a lakásában, rádöbben, hogy ki van szolgáltatva a pusztító inflációnak, bér- és nyugdíjemelését, adókedvezményeit felzabálja az áremelkedés, nem jut hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, stb.

Ez a gazdasági helyzet nem magyarázható kizárólag a pandémia, vagy a háború következményeivel, azaz külső, rajtunk kívül álló okokkal: alapvetően egy elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitika következménye.

2./ A világméretű járvány elhibázott, felelőtlen “kezelése” miatt több mint 45.000 honfitársunk halt meg, közülük sokan bizonyíthatóan indokolatlanul.

A járvány egy kizsigerelt, feladatait ellátni képtelen egészségügyi ellátó rendszerre rótt elviselhetetlen terheket, hozta kiszolgáltatott helyzetbe sok, más betegséggel küzdő embertársunkat.

3./ Az egész társadalmat áthatja a kormányzati szintű korrupció, amely gigantikus méretű veszteséggel, lopásokkal jár, tönkreteszi az egészséges üzleti légkört, lehetetlenné teszi a valódi teljesítmények mérését és érvényesülését, mindenkit igazodásra, csalásra késztet, ha el akar valamit érni.

4./ Az elmúlt 21 év alatt több, mint 600.000 honfitársunk hagyta el nagyrészt végleg az országot. Fiatalok és kitűnő szakemberek, kutatók, tudósok, orvosok, ápolók, szakmunkások, kamionsofőrök, tanárok, a társadalom mobilabb tagjai. Veszteségük pótolhatatlan, számuk tovább fog növekedni.

5./ Orbánék felelőtlen, bűnös külpolitikája Magyarországot elszigetelte a fejlett, haladó világtól, eltávolította az EU-tól, veszélybe sodorta az ország integrációját és annak semmi mással nem pótolható előnyeit, magára maradt a régióban is, kivívta szomszédaink megvetését is.

Bűnös hintapolitikájával, Putyin utolsó csatlósaként az egész világon páriává tette hazánkat.

Mindezt a lakosság többsége az egyoldalú propaganda és manipulációk ellenére is jól tudja, nap mint nap megtapasztalhatja.

Ennek ellenére tegnap újabb felhatalmazást adott ennek a rezsimnek, ahelyett, hogy elzavarta volna őket.

Ha cinikus, vagy számító, taktikázgató politikus lennék, azt is mondhatnám, hogy jól van ez így, egyék meg amit főztek, dőljön rájuk ez a csődtömeg, amit ők hoztak létre minden következményével együtt. Tudom, hogy sokan ezt gondolják. Csakhogy nem külső szemlélői vagyunk annak, ami kis hazánkban történik, mindannyian viselni fogjuk ennek a politikának a következményeit, sőt várhatóan tovább növekvő kárait, hátrányait.

Nézzük meg kicsit közelebbről a tegnapi szavazás legfontosabb, már ismert adatait, nagyon beszédesek.

A választásra jogosultak közel 70%-a, mintegy 5.450.000 ember élt jogával – annyi, mint 4 évvel ezelőtt. Kb. 2.300.000 ember nem szavazott, holott az nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos választás, hanem az ország jövőjét tartósan meghatározó döntés lesz. Mi történt, miért maradt ennyi ember távol az urnáktól? Az elemi és jogos felháborodás miért nem késztette döntésre a többséget?! Ez valóban csak kampány és mozgósítás kérdése volt, vagy mélyebb, fontosabb okai is vannak?!

A bevezetőben felsorolt gondok ellenére a regnáló rezsim 881.000-re több szavazatot kapott, mint az egyesült ellenzék. Ráadásul a szavazatok kb. 65%-át, azaz kétharmadát, cca. 3.200.000 szavazatot egy jobboldali, részben szélsőséges, részben profasiszta pártokból álló politikai konglomerátum kapta. (Fidesz-kdnp, mi hazánk és jobbik) Közel

320.000 szavazattal bekerült a parlamentbe egy szélsőséges, nyíltan fasiszta nézeteket valló és hirdető párt is.

Komolyan gondolhatjuk, hogy mindez csak az erőfölény, a hazug propaganda és manipuláció következménye?! (Most is fülembe csengenek Milton Friedman Nobel díjas közgazdász szavai, aki egy beszélgetésünk során azt mondta:

“ti magyarok hitlerebbek voltatok Hitlernél, majd sztálinabbak Sztálinnál!”)

Megpróbálom felvázolni milyen megfontolások vezethették a szavazókat döntésük során.

1./ A rezsim fenntartásában, megerősítésében érdekeltek köre.

Széleskörű, heterogén bázis.

Ide tartoznak a mindenkori Fidesz hívők, akik bármi történjék is, kitartanak Orbánék mellett.

A következő csoportot azok alkotják, akik haszonélvezői a rezsimnek, akiket érdekeik fűzik Orbánékhoz. Ide nemcsak a politikai, államigazgatási és gazdasági élet vezetői és apparátusa tartoznak, hanem mind azok, akik pozíciójukat, megbízásaikat, megrendeléseiket, kedvezményeiket, anyagi és politikai támogatásukat a rezsimnek köszönhetik. Az egyes intézmények vezetőitől kezdve, a gazdasági élet számos szereplője, vállalatok és vállalkozások vezetői, az érdekelt alvállalkozók, valamint azok, akik karrierjüket, jövőjüket, érvényesülésüket a rezsim támogatására alapozzák.

Sajátos csoportot alkotnak azok, akik ugyan nem értenek egyet Orbánékkal, sőt megvetik magatartásukat, stílusukat, gátlástalanságukat, de saját maguk haszonélvezői a rezsim döntéseinek. Van több olyan ismerősöm, barátom, akik tehetségük, teljesítményük, vállalkozókészségük, vagy munkájuk eredményeként jelentős vagyonra, nagy jövedelemre tettek, tesznek szert. Számukra kedvező az alacsony szja. ás társasági adókulcs, a különböző adókedvezmények, az ingyenes öröklés családon belül, a vagyonadó hiánya, a kedvezményes, vagy ingyenes és lényegében korlátlan hitelezés és persze, hogy pénzükkel mindent el tudnak érni – engedélyeket, jóváhagyásokat, szankciók elkerülését, hatósági ügyek elintézését. Nos ők, ha nem is támogatják szavazatukkal Orbánékat, de az ellenzéket sem segítik, inkább távol maradnak az urnáktól. Ez persze nemcsak elvtelen, amorális magatartás, hanem zsákutca is, hisz azokat a kedvezményeket, amelyeket eddig élveztek, épen Orbánék fogják felszámolni a gazdasági kényszerek miatt.

De ide tartoznak azok is, akik egzisztenciális kényszerek, kiszolgáltatottságuk miatt szavaztak Orbánékra. A közmunkákból és segélyből élők, akik féltik nyomorúságos jövedelmüket a helyi fideszes vezetők önkényétől, akik megvásárolhatók némi élelmiszerrel és tűzifával.

Paradox módon ide tartoznak azok a nyugdíjasok is, akik elhiszik, hogy Orbánnak köszönhetik 13. havi nyugdíjukat, illetve az évközi nyugdíjemelést – vagy azok a közalkalmazottak, akik béremelésük miatt támogatják a jelenlegi rendszert. Lényegében mind azok, akiknek a szavazatát Orbánék pénzzel vásárolták meg.

Népes csoportot alkotnak a határokon túl élők is, akik anyagi előnyöket remélve, vagy azokat már élvezve támogatják szavazatukkal Orbánékat.

2./ Széles azoknak a köre is, akik érzelmi alapon támogatják a rezsimet.

Az első csoport lelkes híve a szélsőséges, soviniszta nacionalizmusnak, amit Orbánék tálcán kínálnak számukra. A történelmi sérelmek hordozói és táplálói, a Trianon igazságtalan döntésein borongók, a középhatalmi álmokat dédelgetők, a Kárpát medencei népek magyar vezetéséről álmodozók, akik ma is határrevíziókban bíznak, Putyin agressziójának támogatását és Orbán pávatáncát is helyeslik, hátha Ukrajna feldarabolása Kárpátalja visszacsatolásával járna.

Orbánék kisajátították és monopolizálják a nemzeti érzés attribútumait, szimbólumait is. A nemzeti ünnepek, a nemzeti jelvények felhasználásával magukhoz kötik a hazájukkal érzéseikben azonosulni akaró, magyarságukra büszke választókat – egyben élesen szembe állítva egymással azokat, akik számára mást jelent a nemzeti érzés.

Ehhez a témakörhöz tartozik a sport kiemelt kezelése és támogatása is. Orbánék számára a sport nem azért fontos, mert segítségével egészségesebb életmódra, a teljesítmény és a munka tiszteletére, nagyobb fegyelemre, értelmes és hasznos időtöltésre akarják rávenni az ifjúságot. Céljuk kettős: egyrészt magukhoz kötni a sportot űzők és azt szeretők népes táborát, másrészt a működő sport és a sportlétesítmények építésének, a nagy sport rendezvények vállalásának lényegében korlátlan anyagi támogatása a legegyszerűbb módja a törvényesített lopásnak, korrupciónak.

Ezzel a gátlástalanul pazarló sport politikával maguk mellé tudják állítani a legjobb magyar sportolókat és sport szakembereket, de ami ennél is fontosabb, a sport szerető emberek jelentős részét is. (Arról nem is szólva, hogy a sporthoz köthető agresszív csoportok, a foci ultrák és futball huligánok, a Kubatov kommandó bármikor bevethető erőszakos cselekményekre, megfélemlítésre.)

3./ A következő csoportot azok a szervezetek, egyházak alkotják, amelyek anyagi előnyök és a hatalomból való közvetlen, vagy közvetett részesedés fejében elvtelenül kiszolgálják a rezsimet.

Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.

Az egyházak vezetői pedig viszonzásul befolyásolják, sőt közvetlenül instruálják híveiket a rezsim támogatására, illetve fontos szerepet játszanak a hívők gondolkodásának, értékválasztásának irányításában. (Gyomorforgató volt, hogy a mostani választási kampányban, a szavazás előtt a református, vagy katolikus egyházak vezetői milyen direkt módon “igazították el” híveiket.)

Ehhez a körhöz tartoznak azok az u.n. érdekképviseleti szervek is, amelyek a rezsim haszonélvezői és támogatói. Az Ipar és kereskedelmi kamara, vagy az Agrárkamara tipikus példái ezeknek a szervezeteknek. Létüket az állami segédlettel kikényszerített kamarai hozzájárulásoknak, tagdíjaknak, állami támogatásnak, ill. az állam által rájuk ruházott jogköröknek köszönhetik. Tevékenységükben nyoma sincs tagságuk érdekképviseletének, viszont korlátlanul kiszolgálják Orbánék igényeit és erre mozgósítják tagjaikat is. (Ehhez a körhöz tartozott sokáig az Éger István vezette Orvosi kamara is.)

3./ Az Orbán rezsimet támogató és kiszolgáló csoportok után elemeznünk kell az egyesített ellenzék teljesítményét is, hogy megértsük a tegnapi választás szomorú eredményét.

12 évi kormányzás hibái, súlyos öröksége, valamint az egységes fellépés követelményének megértése és tiszteletben tartása alapján sokan bíztak abban, hogy az ellenzéki erők képesek lesznek mozgósítani a választók többségét és támogatásukkal leváltani Orbánékat. Nem ez történt. Az egységes ellenzék 1.850.000 szavazatot kapott, az összes szavazatok 34 %-át, ami kevesebb, mint 2018.-ban.

Mi történhetett?!

Kiderült, illúzió volt az a prognózis és várakozás, hogy a különböző értékrendet, filozófiát és elveket valló pártok, szervezetek összefogása, egységes fellépése mozgósító erejű lesz és képes lesz a rezsimmel elégedetlen, de bizonytalan szavazók támogatását megnyerni, ami a győzelem minimális feltétele lett volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy megalkuvásra, rossz kompromisszumokra, sőt zsarolásra nem lehet hatékony együttműködést építeni.

Az is kiderült, hogy az előválasztás és a pártközi alkuk eredményeként kiválasztott ellenzéki jelöltek személye sok esetben nem tudta ellensúlyozni még a legalkalmatlanabb és a legelutasítottabb Fideszes jelölt támogatását sem. (Lásd pl. Kósa Lajos, Tállai András, vagy mások győzelmei.)

Az is kiderült, hogy az előválasztás második fordulójának súlyos hibája – Karácsony taktikai visszalépése MZP javára, majd

a második forduló Fideszes támogatók szavazataival eltorzított végeredménye – egy minden téren alkalmatlan jelöltet választott az egységes ellenzék vezetőjének szerepére.

Ez az alku és taktika csak arra volt elég, hogy háttérbe szorítsa a legalkalmasabb jelöltet, Dobrev Klárát. Ami várható volt, az tegnap bebizonyosodott: MZP nem volt képes új, addig bizonytalan támogatókkal növelni az ellenzék szavazatait, sőt, a kampányban hibát hibára halmozva, ostoba, arrogáns fellépésével sok baloldali szavazót is eltántorított az ellenzék támogatásától.

Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.

Tetézte ostoba hibáit az ellenzék, amikor jobbikos zsarolásra, az erkölcsi fölényt képviselő Iványi Gábor helyett egy hiteltelen, zavaros figurát, Róna Pétert jelölt köztársasági elnöknek.

Az is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételű koalíció még választási győzelem esetén is kormányképtelen, hiszen a Jobbik, vagy a DK törekvései, értékei, programjuk, kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással. Szimpla önáltatás volt azt hangoztatni, hogy először győzzük le a Fideszt, aztán majd kompromisszumokat kötve, koalícióban fogunk kormányozni.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy az ellenzék hibái is hozzájárultak Orbánék tegnapi győzelméhez.

4./ Attól tartok, hogy az előzőek sem adnak teljes magyarázatot Orbánék nagyarányú győzelmére.

Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.

A jelenlegi magyar politikai palettán nem találunk olyan pártot, szerveződést, amely ezeket az elveket és értékeket következetesen hirdeti és hatalomra kerülve meg is akarja azokat valósítani. Talán a DK áll a legközelebb egy ilyen progresszív irányzathoz. (Kivéve amikor irreális ígéretekkel akarja Orbánékat túl licitálni.)

Ám a DK baloldali indíttatása, Gyurcsány Ferenc megosztó szerepe és végtelenül igazságtalan démonizálása alkalmatlanná teszi pártját ennek a progresszív szerepnek a betöltésére.

Egyébként is úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban olyan mélyen gyökerezik minden bal oldali, vagy akár balközép , szellemiségű politikai párt, vagy mozgalom elutasítása, ami jelenleg lehetetlenné teszi, hogy a világban lejátszódó gyökeres változások hordozója a siker reményében léphessen a politikai küzdőtérre.

A terjedő izoláció, újjáéledő protekcionizmus korszaka nem kedvez ennek a politikai hullámnak. Ugyanakkor a végletekig kiéleződött vagyoni, jövedelmi és esély egyenlőtlenségek előbb-utóbb minden bizonnyal a világ boldogabb helyein kikényszerítik majd ennek az új hullámnak a térnyerését, egy új típusú jóléti állam kialakulását.

Ez sajnos nem a következő évek, talán évtizedek magyar fejlődésének programja.

Sok kiábrándult honfitársunknak kell ismét túlélésre berendezkednie, vagy keresni egy élhetőbb országot…

Parászka Boróka Facebook bejegyzése

FüHü

-

2022-03-31

0

Ennyit érnek a Magyarország határain kívül összegyűjtött szavazatok: Marosvásárhely és Jedd között félúton, a jeddi köztemetővel szemben hevert egy zsák szavazólap. Köztük, nyilván ellenzéki pártokra leadott szavazatok, félig elégve.

Ennyit arról, hogy milyen biztonsággal gyűjti, és kezeli az RMDSZ, az EMSZ a szavazólapokat, mennyire garantálja, hogy senki ne nyúljon bele a borítékokba, hogy az erdélyi ellenzéki szavazatok is eljussanak a szavazatszámláló központokba.

Ennyit arról a kampányról, amit az RMDSZ és az EMNSZ is hetek óta nyom: nem szabad a román portára bízni a szavazatokat, mert “nem biztonságos”. Pontosan ennyivel megbízhatóbb az úgynevezett erdélyi magyar érdekképviselet. Amikor majd azt veti fel mindenki, hogy kikre szavaztak az erdélyiek, akkor jusson eszetekbe ez a képsor. Pont ennyit ér az erdélyiek valós véleménye.

A helyszínről tudni kell, hogy ez egy forgalmas közút, erre halad el a Marosvásárhelyet Nyárádszeredával összekötő országút. Ráadásul a szavazólapokat annál a csomópontnál dobták el, ahol a rendőrség rendszeresen kint áll, esténként különösen, felügyelik a forgalmat. Ettől a helyszíntől egy kilométernyire épp építkezés folyik, egy multi épít bevásárlóközpontot. Kiemelten őrzik a területet a hozzáférhető építőanyagok miatt, minden éjjel kint van a biztonsági szolgálat, és éjjel is dolgoznak. Most ráadásul napok óta tarlótüzek vannak. Többször járt kint a tűzoltóság, fokozott a készültség.

Bátrak voltak, akik a zsákokat kivitték, meggyújtották és otthagyták: a hatóságok szeme láttára, a tarlótüzek évadján gyújtogattak, és még az sem volt fontos számukra, hogy tényleg eltüntessék a nyomokat. #erdélyválaszt

Lehallgatóberendezést találtak a Polgármesteri Hivatalban

FüHü

-

2022-03-29

0

Lehallgatóberendezést találtak a Polgármesteri Hivatalban

Elképesztő és nagyon szomorú ügy miatt kell most a nyilvánossághoz fordulnom. Pár nappal ezelőtt a polgármesteri titkárságon az általános helyettesem irodájában az egyik plafonon lévő ledes spotlámpában a képen látható megfigyelő és lehallgató berendezést (kamerát és mikrofont) találtuk – írja Csőzik László Érd polgármestere Facebook bejegyzésében.

Természetesen feljelentést tettem a rendőrségen. Ami első blikkre megállapítható: a kémkamera vette a szobában zajló eseményeket. Ami drámaibb: a kamera pont az asztalon lévő számítógép felett volt, tehát akár a begépelt jelszavakat is venni tudta.

Remélem, a nyomozás kideríti, ki és miért szerelte fel, kinek továbbította a jeleket.

Borzalmasan szomorú ez az eset, mert 33 évvel a rendszerváltást követően ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. De hogy őszinte legyek, az elmúlt évek megfigyelési botrányai – különösen a Pegasus-szoftver bevetése – után engem már semmi nem lep meg – írja a polgármester.

A neten olvastam 1.

FüHü

-

2022-03-25

0

Egy Facebook bejegyzést olvasva találtam ezt az írást. Nem derült ki kinek a tollából származik, de az biztos: jó, hogy megírta.

Az utolsó út:

“Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.

– Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.

-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.

– Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.

– Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?

– Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.

– Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. – Egy hospice-házba tartok.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.

– Nincs már családom. Mindenki meghalt. – Nagyon csendesen beszélt. – A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.

Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.

– Mit szeretne, merre menjünk?

A következő két órában bebarangoltuk a várost.

Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.

Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.

Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:

-Most már mehetünk. Elfáradtam.

Szótlanul haladtunk a megadott címig.

Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

– Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.

– Semmivel – feleltem.

– Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.

– Vannak más utasaim is – szereltem le.

Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.

– Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.

Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.

Egy életre zárták rá az ajtót.

Aznap csak vezettem, céltalanul.

Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.

Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?

Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.

És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el…”

“Ami történik, az rosszabb, mint a háború”

FüHü

-

2022-03-09

0

“Ami történik, az rosszabb, mint a háború. Putyin támad, gyilkol és úgy akarja előírni a szabályait, hogy nem üzen hadat Ukrajnának – mondta Franco Anjoini a NATO dél-európai erők parancsnoka.

A hadüzenet nem formális aktus, hanem konkrét katonai, jogi, közigazgatási és politikai tartalommal teli cselekmény.

Bármilyen furcsa is lehet sok embernek, de a háborúnak is vannak szabályai. Van kódex, nemzetközi normák, megállapodások, sőt szabályok is.

A szabályok között van – a civilekhez való hozzáállás – kiemelten a gyermekek, kórházak, iskolák, óvodák védelme. Külön szabály vonatkozik a Vöröskeresztre és a Zöld Félholdra.
A független szervezetekre és megfigyelőkre is vonatkoznak szabályok. Az újságíróknak is kivételezett szerep jut. És akkor még nem is beszéltem a menekültekrehez, foglyokhoz, halottakhoz!

Putyin viselkedése, néma támadás, tetteinek nemzetközi felvállalása nélkül hallatlan aljasság és embertelenség a részéről és országáról. Putyin hátat fordított ennek az egésznek, az atomfegyverek fenyegetése által támogatott állami banditizmusnak.

Viselkedése, és általában a Kreml viselkedése teljes mértékben megsért minden nemzetközi normát, egyezményt és megállapodást.

De mivel a világ nem az övé, nem fogunk megbocsátani neki semmit.

Nem szabad elfogadni, hogy mindez különösebb következmények nélkül érjen véget.”

Timothy Snider: „Népirtás” és Népirtás

FüHü

-

2022-02-28

0

Mit jelent az, hogy Vlagyimir Putyin “népirtással” vádolja az ukrán kormányt, és az ország meghódítása után “denacizálást” ígér? Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy Ukrajna politikai és civil vezetőinek letartóztatását, kirakatperek lefolytatását és ártatlan emberek kivégzését tervezi.

Lehetséges kevésbé borzalmas értelmezés is, de nem meggyőző. Az biztos, hogy Putyin nyelvezetét a hazai orosz fogyasztás propagandájaként értelmezhetjük. A szovjet szóhasználatban a náci volt a legnagyobb ellenség, és szinte bárkit annak lehetett meghatározni. Talán Putyin arra gondol, hogy újraaktiválja a második világháború traumáját, és Oroszországot áldozatul állítja be. Ez azonban nem tűnik egészen helyesnek. Az invázió csekély propagandafelhalmozással indult. Úgy tűnik, hogy olyan gyors műveletnek képzelték el, hogy nem volt szükség valódi indoklásra.

Egy másik ésszerű reakció Putyin szavaira, hogy megjegyezzük, hogy ezek elvonják a figyelmünket saját számos fasiszta gyakorlatától. Putyin szélsőjobboldali diktátor, akit a fehér felsőbbrendűek csodálnak világszerte. Az ártatlanság ősi mítoszaira hivatkozik, mint az uralom igazolására. A szándékos erőszakot részesíti előnyben az ész és a jog helyett, az 1930-as évek fantáziáit idézi. A határon túli honfitársakról szóló atrocitások Hitler saját propagandafedeze volt, amikor elpusztította Csehszlovákiát és Lengyelországot. Putyin állításai, miszerint egy szomszédos ország a nemzetközi rend illegitim teremtménye, szintén plagizáltnak tűnnek Hitler 1938-ban és 1939-ben e két országról szóló beszédeiből. Ez azonban még nem juttat el bennünket a sötétség szívéhez.

Putyin nyelvezetének másik megközelítése az, hogy rámutassunk arra, hogy tényszerűen pontatlan az ukrán politika leírása. Az ukrán hatóságok természetesen nem követtek el népirtást az oroszul beszélők ellen, és semmi sem indokolná egy ilyen kifejezés használatát. Putyin nem kínált bizonyítékot üres állításának alátámasztására, és még csak világos elképzelést sem adott arról, hogy miről beszél. Ukrajna kétnyelvű ország, rendkívül ritka nyelvi toleranciával. Az oroszul beszélők Ukrajnában minden tekintetben szabadabbak, mint az oroszul beszélők Oroszországban. Fontos ezeknek a tényeknek a megállapítása. De ezek tisztázása még mindig nem elég.

Azt is fel kell ismernünk, hogy egy bizonyos fajta zsarnok számára valójában az a lényeg, hogy a perverzióig tévedjenek. Groteszk például, hogy Putyin nácival vádolja az ukrán kormányt. Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij mérsékelt politikai nézetekkel rendelkező zsidó. Nagyapja a Vörös Hadseregben harcolt a németekkel; nagyapja családját meggyilkolták a holokausztban. A szavazatok több mint hetven százalékával egy multikulturális társadalom tagjai választották meg, akik általában polgári értelemben határozzák meg nemzetüket. A szélsőjobb észrevehetetlen százalékokat kap az ukrán szavazatokból, és nem játszik szerepet a kormányban.

És Putyin pontosan ezért beszél Ukrajna “eldenacizálásáról”. Nem akar értelmet adni. Meg akarja fosztani ezeket a kulcsfontosságú fogalmakat – a nácik és a népirtás – minden értelmüktől, elkoptatni, lehetetlenné tenni ésszerű módon történő használatát. Lehetetlenné akarja tenni, hogy a második világháború vagy a holokauszt bármiféle általános erkölcsi tanulsággal szolgáljon. Az olyan szavak, mint a „népirtás” vagy a „náci”, a posztmodern diktátor játékszereivé válnak. Azt kell érteniük, amit csak akar, és meg kell engedniük, hogy azt csináljon, amit csak akar. Ez elég gonosz, de még mindig nem értük el a mélypontot.

Most már látjuk, hogy Putyin valóban tenni akar. Nem egyszerűen kiüresíti a “népirtás” és a “denacizálás” fogalmát. Nyilvánvalóan azt tervezi, hogy kigúnyolja az e fogalmak köré létrehozott igazságügyi intézményeket. Úgy tűnik, ez a legtalálóbb olvasata annak ígéretének, hogy “bíróság elé állítja azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek ellen”. Ha az orosz erők elfogják az ukrán politikai és polgári vezetőket, a legvalószínűbbnek tűnik, hogy bíróság elé állítja őket a bíróság valamilyen perverziója előtt, és kivégzik, vagy hosszú távra egy különleges rezsim börtönébe küldi őket. Úgy tűnik, a háborús bűnök egész eszméjét akarja delegitimálni — azzal, hogy egy kitalált bűn megbüntetése nevében valós bűncselekményt követ el.

FMT

Kijev külvárosa, tegnap, orosz ágyúzás után.

Indoklás nélkül megszállni egy országot, valóban bűncselekmény. És egy nemzet vezetőinek megcélzása valóban népirtás.

Az üres beszéd a szörnyűségről előkészíti az utat a teljes szörnyűséghez. Ez a Putyin-rezsim stílusa: lépjünk be a tisztességes közélethez szükséges fogalmakba és intézményekbe, tegyünk gúnyt belőlük, és ezzel megszabadítsuk az utat a gyilkos nihilizmus előtt.

Putyin és az ortodoxia

FüHü

-

2022-02-28

0

Azért most nem ártana az ellenzék szakértői vagy „beszélő fejei” közül valakinek arról is szólnia, hogy mit jelent a putyini politikában az ortodoxia, a rettenetesen megerősödött pravoszláv háttér. Vajon miért hivatkozik rendszeresen Putyin az orosz ortodox egyházra, s hatalomra jutását követően, 2000 után, a kommunista-ateista birodalom romjain miért építette fel újra az orosz ortodoxiát mint masszív politikai-geopolitikai tényezőt. S mindezzel párhuzamosan miért és hogyan lett az egykori KGB-s tisztből a hagyományos pravoszláv erkölcsök legnagyobb védelmezője, a homoszexualitás elleni harc marsallja, a válás büntetője, a hagyományos családmodell harcias támogatója.

Jó lenne, ha a hazai vallási szakértők és valláspolitikusok – kivált ebben a helyzetben, s nem mellesleg egy hónappal a választás előtt – rezonálnának végre a fenti kérdésekre is, s nem csak az egyházak leendő támogatásáról fejtenék ki sosem hallott és parádésan újszerű gondolataikat.

Üdvös lenne épp most rámutatni arra, hogy a tradicionális, ám a Szovjetunió szétesésével megrendült, majd Putyinnal újra megerősödő orosz nacionalizmus és birodalmi tudat milyen támaszt talál az orosz ortodox egyházban, s miként instrumentalizálja Putyin a pravoszláv egyházat.

Mert a Nyugat, amiként a XIX. századi szlavofilek szemében, ma is a dekadencia, a romlottság, a primitivizmus, az erkölcstelenség bűnös helye, az, amely letért a krisztusi útról. A kereszténységét megtagadó világgal szemben Oroszország üdvtörténeti kötelezettsége „harmadik Rómaként” (negyedik Róma már nem lesz!) visszavezetni a bűnös és elfajzott világot Krisztus igaz útjára, amelyről a Nyugat, a római katolicizmus, s nyomában minden más vallási elfajzottság és rút eretnekség végzetesen letért: az Orosz Anyácskának transzcendens feladata, célja, hivatása és küldetése van, amelynek megvalósításához minden világi eszköz megengedett és támogatott, hiszen a transzcendens cél felülír minden e világit.

Putyin rendszeresen ott virít Kirill orosz pátriárka társaságában, s ismert az az önmagáról kiadatott naptár, amelyben a mezítelen mellkasú vagy épp egy jeges tó vízébe merülő, célba lövő, jégkorongozó, lovagló és bicikliző, vadászó és halászó, leopárdkölyköt és bolgár juhászkutyát ölelgető, a férfiasságtól duzzadó és a lágy érzelmektől elolvadó Putyin mellett a liturgikus ünnepségek is helyet kapnak: mindez „visszafogottan” drasztikus jelzése a putyini kozmikus év szakrális és szekuláris teljességének.

A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:

puszta eszköz a legaljasabb és leggaládabb politikai célok igazolására és keresztülvitelére. Putyin a Krím bevételekor is jellemző módon a távoli múltba imaginált ködös ősi hagyományokra és vallási gyökerekre hivatkozott: „A Krímben minden a közös történelmünket és büszkeségünket zengi. Itt található az ősi Kherszonészosz, ahol I. Vlagyimir nagyfejedelem megkeresztelkedett. Az ortodoxia felvételének spirituális hőstette meghatározta az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország népeit egységbe forrasztó kultúra, civilizáció és emberi értékek általános alapját.”

Az orosz ortodox egyház Putyin politikájának szolgálólánya. Noha 1686 óta az ukrán és az ortodox egyház a Moszkvai Patriarchátus fennhatósága alá tartozott, ám 2018. októberében az ukrajnai ortodox egyház státuszáról folytatott vita következtében az orosz ortodox egyház megszakította kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal: a döntést kiváltó ok az volt, hogy a konstantinápolyi patriarkátus elismerte az ukrán ortodox egyház autókefáliáját (autokefalosz = „saját fejű”, vagyis önálló – tudniillik az ortodox kereszténység nem fogadja el a közös Tanítóhivatalt, élén a pápával). A szétválás a maga szimbolikájában tovább erősítette Ukrajna valóságos és spirituális leválásának tényét Oroszországról.

Az orosz ortodoxiát felhasználó geopolitikai ideológia üzenete egyértelmű: a vallási köntösbe burkolt politikai szándék, annak vallási-transzcendens irányultsága miatt nem időhöz kötött, hanem örök, s Oroszország mindenkori uralkodójának kötelessége, hogy a szent cél beteljesedéséig vegye fel a harcot a bűnös világgal.

A béke csak látszólagos, taktikai csupán, s legfeljebb újabb erőgyűjtésre szolgál. (Ilyen erőgyűjtés volt az, amikor a Nyugat kitörő lelkesedéssel köszöntötte Putyin cárt az elnöki trónon, benne látva a keleti demokrácia messiását. Ám míg a művelt világ vezetői tolongtak, hogy hódolatukat fejezzék ki Putyin cár előtt, minden galádságot elnézve neki, közben a ravasz KGB-s tiszt a régi rutinnal kihasználta a kedvező szélcsendet, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlessze és létrehozza a kiberháború teljes arzenálját, amelyben Oroszország ma az egyik legerősebb nagyhatalom.

Nincs új a nap alatt: a Fidesz is direkt politikai célokra használja a financiálisan teljesen kiszolgáltatott és ezért sok mindenre kapható egyházakat, csakhogy mindez emitt piti játékszer ahhoz képest, ami amott, Oroszországban történik.

Gábor György

Blogles

Interjút adott Mikuláš Bek, Csehország európai ügyekért felelős minisztere a cseh közszolgálati rádiónak csütörtök este. A beszélgetést cseh közszolgálati rádióból a Csehszlovák Kém fordította magyar nyelvre.

A keddi tárgyaláson jeleztem tárgyalópartneremnek (Vargának), hogyha Magyarország szeretne valamiféle deeszakációt elérni, akkor nagyon ajánlatos lenne, ha tartózkodna a vétók használatától a közös európai döntéseink során.

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.

Mi történhetett?!

Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.

Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.

Ennyit érnek a Magyarország határain kívül összegyűjtött szavazatok: Marosvásárhely és Jedd között félúton, a jeddi köztemetővel szemben hevert egy zsák szavazólap. Köztük, nyilván ellenzéki pártokra leadott szavazatok, félig elégve.

Egy Facebook bejegyzést olvasva találtam ezt az írást. Nem derült ki kinek a tollából származik, de az biztos: jó, hogy megírta.

“Ami történik, az rosszabb, mint a háború. Putyin támad, gyilkol és úgy akarja előírni a szabályait, hogy nem üzen hadat Ukrajnának – mondta Franco Anjoini a NATO dél-európai erők parancsnoka.

A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA