Kezdőlap Címkék Ellenzék

Címke: ellenzék

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

NINCS ILYEN TANULSÁG, MÁSIK VAN

Két országban is parlamenti választást tartottak a hét végén, és mindkettőben vereséget szenvedtek azok, akiknek Orbán Viktor nemcsak politikai, de pénzbeli támogatást is adott, akiket fontos szövetségesének tekintett, és akik maguk is szövetségesüknek tekintették Orbánt.

Franciaországban Macron elnököt újjáválasztotta a franciák többsége, nem fenyegeti azonnali veszély az Európai Uniót. Szlovéniában a politikai újonc Robert Golub frissen létrejött pártjával legyőzte Janez Janšát. Nem arról van szó, hogy „az ellenzék” legyőzte volna „a kormánypártot”, hiszen Janša egy több pártból álló koalíció miniszterelnöke volt, amelynek a ciklus közben vette át kormányon kívülről a vezetését, amikor az előző választást követően alakult több párti koalíció felbomlott.

Azt mondja egy jobboldali „elemző”, hogy a szlovéniai választás azt mutatja, hogy le lehet győzni a kormánypártot, csak új ellenzéki politikai erőre van szükség. Ez csacsiság. Franciaországban a demokratikus oldal régi (egyébként nem annyira régi) vezetője, Szlovéniában a demokratikus oldal új vezetője azért győzhette le Orbán egy-egy szövetségesét, mert mindkét országban demokratikus választás volt.

Ez Franciaországban nyilvánvaló, mert ott egy szélsőjobboldali, EU-ellenes párt ellenzékből próbálja megszerezni a politikai főhatalmat. Szlovéniában Orbán szövetségese ugyan kormányon volt – immár másodszor –, de egyik miniszterelnöksége során sem tudta felszámolni a liberális demokráciát, nem tudott önkényuralmat építeni, noha tett kezdeti lépéseket ebben az irányban. Ugyanúgy nem, ahogy Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš sem tudott – többé-kevésbé Orbán barátjaként– önkényuralmat építeni, még ha Fico (és az őt felváltó Pellegrini) idején is valamelyest maffiásodott a szlovák állam, és Babišsal szemben megalapozottan merült fel korrupciós vád. Mindkét esetben törekedtek a sajtó, a média egy részének megszerzésére, nem is eredménytelenül.

Mégis, Szlovéniához hasonlóan Szlovákiában és Csehországban is szabad választáson lehetett legyőzni az Orbán-barát korábbi miniszterelnököt.

Babišt is, Ficot is, Janšát is rendszeresen állították párhuzamba Orbánnal, ez azonban tévedés. Ha szerettek volna is, de egyikük sem tudott Orbánhoz hasonlóan önkényuralmi rendszert felépíteni. Egyikük sem volt olyan fékezhetetlenül nacionalista, mint Orbán, egyikük sem állt olyan vehemensen szembe az Európai Unióval, egyikük sem volt Putyin szövetségese. (Csehországban Miloš Zeman köztársasági elnök vonzódott Oroszországhoz, de ő nem volt azonos Babišsal, ha volt is közöttük egyfajta érdekszövetség.) Ami azonban a legfontosabb különbség: pártjaik, a cseh ANO, a szlovák Smer vagy a szlovén SDS nem váltak állampárttá, és nem alakult ki a három országban az állampárttól való függőségeknek az élet minden területét átható rendszere. Ezért is lehettek szabadak és nagyjából tisztességesek is a választások, és ezért nyerhették meg azokat a hivatalban levő miniszterelnökkel és pártjával szemben olyan politikusok, akik korábban ellenzékben voltak.

Nálunk, Magyarországon gyökeresen más a helyzet. Orbán tizenkét évet töltött folyamatosan hatalmon, és ezt a tizenkét évet arra használta fel, hogy leválthatatlanná tegye magát és rendszerét. Nemcsak a választási rendszert alakította át a maga érdekei szerint, nemcsak a médiában épített ki túlsúlyt, de a gazdasági és kulturális életben is maga alá gyűrt elegendő szereplőt ahhoz, hogy a Fidesz állampárttá váljon, és a társadalom széles körét hatotta át a fideszes illetékeseknek való kiszolgáltatottságok rendszere. Ők adják a munkát, ők adják a megrendelést, ők adják a megjelenési lehetőséget és így tovább.

Találóan beszél erről Gőgös Zoltán, az MSZP egykori elnökhelyettese és országgyűlési képviselője: „… a falvakban fogva vannak az emberek. Olyan függőségi rendszerek épültek ki, amelyekben senki, még az ellenzéki szimpatizánsú emberek sem teszik kockára az egzisztenciájukat. És nemcsak a közmunkásokról beszélek, hanem az önkormányzati dolgozókról, az óvónőkről, a tanárokról, az orvosról, meg az ő szüleikről, gyerekeikről, unokáikról. Mindenkit fog a polgármester, akit meg fog a fideszes parlamenti képviselő. Aki nem áll be a sorba, nem jut fejlesztési forráshoz.

Durvább a jelenlegi függőségi rendszer, mint a Kádár-korszak végén volt.”

Ráadásul mindez nemcsak a falvakra nézve igaz, hanem valamilyen mértékben a városokra, egyetemekre, színházakra stb. is.

Ezért nevezi Gőgös illúziónak, hogy az ellenzéki pártoknak most neki kellene indulniuk a vidéknek. Nem hiszem el a választási vereségnek azt a magyarázatát, hogy az ellenzéki pártok nem ismerik a vidéket. Ismerik, jelen is vannak (képviselőjelöltjeik néhány kivételtől eltekintve ott élnek a választókerületben), csak tehetetlenek a Gőgös által leírt függőségi rendszerrel, a Kovách Imre szociológus által évek óta hangsúlyozott kiszolgáltatottsággal szemben.

Mégis, sok ellenzéki politikus, „elemző” és újságíró ma is úgy beszél az ellenzéki politika jövőjéről, lehetőségeiről, mintha demokráciában élnénk.

Holott nem így van, jól megszervezett önkényuralmi rendszerben élünk. Ezért írtam az ÉS-ben és mondtam Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a demokrácia híveinek nem a következő választásban kell most és a következő években gondolkodniuk, hanem az Orbán-rendszerrel szembeni szellemi–politikai alternatíva lépésről-lépésre történő felépítésében.

Demokráciában a kormány ellenfele az ellenzék, önkényuralomban a hatalmon levők ellenfele az ellenállási mozgalom, más szóval szabadságmozgalom. Amilyen a lengyel Szolidaritás vagy a csehszlovák Charta 77 volt. A szabadságmozgalomnak persze lehet, és kell is legyen parlamenti szárnya, de annak a szabadságmozgalom részeként kell működnie.

Az effajta önkényuralmakat az általuk szervezett választáson nem lehet „leváltani”, vagyis megdönteni. Akkor buknak, ha valamilyen belső vagy külső megrázkódtatás megrendíti őket, válságba kerülnek. Akkor kényszerülnek tárgyalni az ellenállási mozgalom vezetőivel a békés átmenetről a demokráciába, és állapodnak meg arról, hogy milyen választójogi szabályok alapján, milyen médiakörnyezetben kerüljön sor a választásra. Erre a valamikori helyzetre kell a demokrácia magyarországi híveinek időben felkészülniük.

Foszlányaim

0

A pártok közötti impotencia versenyben nagyon szoros eredmény alakult ki! Azért nagy áldás az ellenzék többségének, hogy Gy.F.  még a pályán van, mert ha nem lenne talán saját hibáikért maguknak kellene a felelősséget viselni. 

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Mai kérdés – Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától?

“Krausz Pétert, a Policy Agenda vezető elemzője a Spirit FM Aktuál című műsorában kifejtette, hogy ameddig a DK elnöke meghatározó az ellenzéki oldalon, Orbán Viktor addig lesz miniszterelnök, amíg akar.”

Az ellenzék legnagyobb nulláról felépített pártjának vezetője valóban politikai alkalmatlanságáról tett tanubizonyságot?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kell vonulnia a politikától?

Békesi László: “Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”

Tegnap a Fidesz-Kdnp pártszövetség nagy fölénnyel megnyerte az országgyűlési választásokat. Nagyon valószínű, hogy a levél- és külföldön leadott szavazatok megszámolása után ismét kétharmados parlamenti többsége lesz. (Ez a jövőbeli politizálás és kormányzás szempontjából majdnem mindegy, hisz ezzel a parlamenti többséggel és a Fidesz frakción kívüli jobboldali képviselőkkel a háta mögött Orbánék bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.)

Az eredmények ismeretében azt is mondhatnánk, hogy semmi rendkívüli nem történt: érvényesült a papírforma, a kormánypártok brutális erőfölénye. Az egyesült ellenzéknek reálisan nem volt esélye ezt, a választásokat valamennyi fontos területen döntően befolyásoló erőfölényt ellensúlyozni, pláne legyőzni.

Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek, mások magabiztosan hirdettek: a valódi

erőviszonyokat álmokkal, illúziókkal nem lehet megváltoztatni.

Bizonyára sokan beletörődve a megváltoztathatatlanba, be is érik ezzel az egyszerű magyarázattal, de ha meg akarjuk érteni mi miért történt, mi vezetett ehhez a végeredményhez, nem elégedhetünk meg ezzel a magyarázattal.

Érdemes alaposan elemezni, mi húzódik meg a szavazási eredmények mögött, melyek azok az összefüggések, amelyek feltárása és ismerete nélkül nemcsak arra nem lesz esélyünk, hogy valamikor megváltoztassuk a jelenlegi státusquot, hanem legalább megértsük milyen országban élünk és fogunk élni a jövőben.

Ezeket a gondolatokat nem azért teszem közzé, hogy végső, megfellebbezhetetlen igazságokat mondjak ki, még kevésbé azért, hogy megspóroljam a szakértők alapos és részletes elemző munkáját, csupán az vezérel, hogy saját következtetéseimmel hozzájáruljak a minket körülvevő valóság jobb megismeréséhez.

Az első kérdés amire választ kell adnunk, mi vezette a választók többségét arra az elhatározásra, hogy az Orbán rezsim 12 éves működésének eredményeit, következményeit ismerve újabb, elsöprő többségű felhatalmazást adjanak a kormányzás folytatására, a hatalom gyakorlására?!

A teljesség igénye nélkül megpróbálom röviden összefoglalni az “örökséget”, azaz a jelenlegi helyzetet.

1./ A magyar gazdaság súlyos válságban van. Rekord mértékű államháztartási hiány és adósságállomány, ezen belül ikerdeficit, tartós, 10% feletti infláció, kiszámíthatatlan, erősen romló forint árfolyam, mérséklődő gazdasági teljesítmény, csökkenő, vagy megszűnő EU támogatások, fenntarthatatlan kötelezettségek – árbefagyasztás, rezsistop, fedezetlen jóléti ígéretek, széles körű béremelések, a haszontalan, soha meg nem térülő beruházások, létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének terhei -, a dráguló és szűkülő hitelforrások, az orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett terhei,… nem folytatom tovább a felsorolást.

Akit nem érdekelnek a mélyebb közgazdasági összefüggések, elég ha megveszi a boltokban a napi élelmiszereit, gyógyszereit, ha meg akar javíttatni valamit a lakásában, rádöbben, hogy ki van szolgáltatva a pusztító inflációnak, bér- és nyugdíjemelését, adókedvezményeit felzabálja az áremelkedés, nem jut hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, stb.

Ez a gazdasági helyzet nem magyarázható kizárólag a pandémia, vagy a háború következményeivel, azaz külső, rajtunk kívül álló okokkal: alapvetően egy elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitika következménye.

2./ A világméretű járvány elhibázott, felelőtlen “kezelése” miatt több mint 45.000 honfitársunk halt meg, közülük sokan bizonyíthatóan indokolatlanul.

A járvány egy kizsigerelt, feladatait ellátni képtelen egészségügyi ellátó rendszerre rótt elviselhetetlen terheket, hozta kiszolgáltatott helyzetbe sok, más betegséggel küzdő embertársunkat.

3./ Az egész társadalmat áthatja a kormányzati szintű korrupció, amely gigantikus méretű veszteséggel, lopásokkal jár, tönkreteszi az egészséges üzleti légkört, lehetetlenné teszi a valódi teljesítmények mérését és érvényesülését, mindenkit igazodásra, csalásra késztet, ha el akar valamit érni.

4./ Az elmúlt 21 év alatt több, mint 600.000 honfitársunk hagyta el nagyrészt végleg az országot. Fiatalok és kitűnő szakemberek, kutatók, tudósok, orvosok, ápolók, szakmunkások, kamionsofőrök, tanárok, a társadalom mobilabb tagjai. Veszteségük pótolhatatlan, számuk tovább fog növekedni.

5./ Orbánék felelőtlen, bűnös külpolitikája Magyarországot elszigetelte a fejlett, haladó világtól, eltávolította az EU-tól, veszélybe sodorta az ország integrációját és annak semmi mással nem pótolható előnyeit, magára maradt a régióban is, kivívta szomszédaink megvetését is.

Bűnös hintapolitikájával, Putyin utolsó csatlósaként az egész világon páriává tette hazánkat.

Mindezt a lakosság többsége az egyoldalú propaganda és manipulációk ellenére is jól tudja, nap mint nap megtapasztalhatja.

Ennek ellenére tegnap újabb felhatalmazást adott ennek a rezsimnek, ahelyett, hogy elzavarta volna őket.

Ha cinikus, vagy számító, taktikázgató politikus lennék, azt is mondhatnám, hogy jól van ez így, egyék meg amit főztek, dőljön rájuk ez a csődtömeg, amit ők hoztak létre minden következményével együtt. Tudom, hogy sokan ezt gondolják. Csakhogy nem külső szemlélői vagyunk annak, ami kis hazánkban történik, mindannyian viselni fogjuk ennek a politikának a következményeit, sőt várhatóan tovább növekvő kárait, hátrányait.

Nézzük meg kicsit közelebbről a tegnapi szavazás legfontosabb, már ismert adatait, nagyon beszédesek.

A választásra jogosultak közel 70%-a, mintegy 5.450.000 ember élt jogával – annyi, mint 4 évvel ezelőtt. Kb. 2.300.000 ember nem szavazott, holott az nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos választás, hanem az ország jövőjét tartósan meghatározó döntés lesz. Mi történt, miért maradt ennyi ember távol az urnáktól? Az elemi és jogos felháborodás miért nem késztette döntésre a többséget?! Ez valóban csak kampány és mozgósítás kérdése volt, vagy mélyebb, fontosabb okai is vannak?!

A bevezetőben felsorolt gondok ellenére a regnáló rezsim 881.000-re több szavazatot kapott, mint az egyesült ellenzék. Ráadásul a szavazatok kb. 65%-át, azaz kétharmadát, cca. 3.200.000 szavazatot egy jobboldali, részben szélsőséges, részben profasiszta pártokból álló politikai konglomerátum kapta. (Fidesz-kdnp, mi hazánk és jobbik) Közel

320.000 szavazattal bekerült a parlamentbe egy szélsőséges, nyíltan fasiszta nézeteket valló és hirdető párt is.

Komolyan gondolhatjuk, hogy mindez csak az erőfölény, a hazug propaganda és manipuláció következménye?! (Most is fülembe csengenek Milton Friedman Nobel díjas közgazdász szavai, aki egy beszélgetésünk során azt mondta:

“ti magyarok hitlerebbek voltatok Hitlernél, majd sztálinabbak Sztálinnál!”)

Megpróbálom felvázolni milyen megfontolások vezethették a szavazókat döntésük során.

1./ A rezsim fenntartásában, megerősítésében érdekeltek köre.

Széleskörű, heterogén bázis.

Ide tartoznak a mindenkori Fidesz hívők, akik bármi történjék is, kitartanak Orbánék mellett.

A következő csoportot azok alkotják, akik haszonélvezői a rezsimnek, akiket érdekeik fűzik Orbánékhoz. Ide nemcsak a politikai, államigazgatási és gazdasági élet vezetői és apparátusa tartoznak, hanem mind azok, akik pozíciójukat, megbízásaikat, megrendeléseiket, kedvezményeiket, anyagi és politikai támogatásukat a rezsimnek köszönhetik. Az egyes intézmények vezetőitől kezdve, a gazdasági élet számos szereplője, vállalatok és vállalkozások vezetői, az érdekelt alvállalkozók, valamint azok, akik karrierjüket, jövőjüket, érvényesülésüket a rezsim támogatására alapozzák.

Sajátos csoportot alkotnak azok, akik ugyan nem értenek egyet Orbánékkal, sőt megvetik magatartásukat, stílusukat, gátlástalanságukat, de saját maguk haszonélvezői a rezsim döntéseinek. Van több olyan ismerősöm, barátom, akik tehetségük, teljesítményük, vállalkozókészségük, vagy munkájuk eredményeként jelentős vagyonra, nagy jövedelemre tettek, tesznek szert. Számukra kedvező az alacsony szja. ás társasági adókulcs, a különböző adókedvezmények, az ingyenes öröklés családon belül, a vagyonadó hiánya, a kedvezményes, vagy ingyenes és lényegében korlátlan hitelezés és persze, hogy pénzükkel mindent el tudnak érni – engedélyeket, jóváhagyásokat, szankciók elkerülését, hatósági ügyek elintézését. Nos ők, ha nem is támogatják szavazatukkal Orbánékat, de az ellenzéket sem segítik, inkább távol maradnak az urnáktól. Ez persze nemcsak elvtelen, amorális magatartás, hanem zsákutca is, hisz azokat a kedvezményeket, amelyeket eddig élveztek, épen Orbánék fogják felszámolni a gazdasági kényszerek miatt.

De ide tartoznak azok is, akik egzisztenciális kényszerek, kiszolgáltatottságuk miatt szavaztak Orbánékra. A közmunkákból és segélyből élők, akik féltik nyomorúságos jövedelmüket a helyi fideszes vezetők önkényétől, akik megvásárolhatók némi élelmiszerrel és tűzifával.

Paradox módon ide tartoznak azok a nyugdíjasok is, akik elhiszik, hogy Orbánnak köszönhetik 13. havi nyugdíjukat, illetve az évközi nyugdíjemelést – vagy azok a közalkalmazottak, akik béremelésük miatt támogatják a jelenlegi rendszert. Lényegében mind azok, akiknek a szavazatát Orbánék pénzzel vásárolták meg.

Népes csoportot alkotnak a határokon túl élők is, akik anyagi előnyöket remélve, vagy azokat már élvezve támogatják szavazatukkal Orbánékat.

2./ Széles azoknak a köre is, akik érzelmi alapon támogatják a rezsimet.

Az első csoport lelkes híve a szélsőséges, soviniszta nacionalizmusnak, amit Orbánék tálcán kínálnak számukra. A történelmi sérelmek hordozói és táplálói, a Trianon igazságtalan döntésein borongók, a középhatalmi álmokat dédelgetők, a Kárpát medencei népek magyar vezetéséről álmodozók, akik ma is határrevíziókban bíznak, Putyin agressziójának támogatását és Orbán pávatáncát is helyeslik, hátha Ukrajna feldarabolása Kárpátalja visszacsatolásával járna.

Orbánék kisajátították és monopolizálják a nemzeti érzés attribútumait, szimbólumait is. A nemzeti ünnepek, a nemzeti jelvények felhasználásával magukhoz kötik a hazájukkal érzéseikben azonosulni akaró, magyarságukra büszke választókat – egyben élesen szembe állítva egymással azokat, akik számára mást jelent a nemzeti érzés.

Ehhez a témakörhöz tartozik a sport kiemelt kezelése és támogatása is. Orbánék számára a sport nem azért fontos, mert segítségével egészségesebb életmódra, a teljesítmény és a munka tiszteletére, nagyobb fegyelemre, értelmes és hasznos időtöltésre akarják rávenni az ifjúságot. Céljuk kettős: egyrészt magukhoz kötni a sportot űzők és azt szeretők népes táborát, másrészt a működő sport és a sportlétesítmények építésének, a nagy sport rendezvények vállalásának lényegében korlátlan anyagi támogatása a legegyszerűbb módja a törvényesített lopásnak, korrupciónak.

Ezzel a gátlástalanul pazarló sport politikával maguk mellé tudják állítani a legjobb magyar sportolókat és sport szakembereket, de ami ennél is fontosabb, a sport szerető emberek jelentős részét is. (Arról nem is szólva, hogy a sporthoz köthető agresszív csoportok, a foci ultrák és futball huligánok, a Kubatov kommandó bármikor bevethető erőszakos cselekményekre, megfélemlítésre.)

3./ A következő csoportot azok a szervezetek, egyházak alkotják, amelyek anyagi előnyök és a hatalomból való közvetlen, vagy közvetett részesedés fejében elvtelenül kiszolgálják a rezsimet.

Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.

Az egyházak vezetői pedig viszonzásul befolyásolják, sőt közvetlenül instruálják híveiket a rezsim támogatására, illetve fontos szerepet játszanak a hívők gondolkodásának, értékválasztásának irányításában. (Gyomorforgató volt, hogy a mostani választási kampányban, a szavazás előtt a református, vagy katolikus egyházak vezetői milyen direkt módon “igazították el” híveiket.)

Ehhez a körhöz tartoznak azok az u.n. érdekképviseleti szervek is, amelyek a rezsim haszonélvezői és támogatói. Az Ipar és kereskedelmi kamara, vagy az Agrárkamara tipikus példái ezeknek a szervezeteknek. Létüket az állami segédlettel kikényszerített kamarai hozzájárulásoknak, tagdíjaknak, állami támogatásnak, ill. az állam által rájuk ruházott jogköröknek köszönhetik. Tevékenységükben nyoma sincs tagságuk érdekképviseletének, viszont korlátlanul kiszolgálják Orbánék igényeit és erre mozgósítják tagjaikat is. (Ehhez a körhöz tartozott sokáig az Éger István vezette Orvosi kamara is.)

3./ Az Orbán rezsimet támogató és kiszolgáló csoportok után elemeznünk kell az egyesített ellenzék teljesítményét is, hogy megértsük a tegnapi választás szomorú eredményét.

12 évi kormányzás hibái, súlyos öröksége, valamint az egységes fellépés követelményének megértése és tiszteletben tartása alapján sokan bíztak abban, hogy az ellenzéki erők képesek lesznek mozgósítani a választók többségét és támogatásukkal leváltani Orbánékat. Nem ez történt. Az egységes ellenzék 1.850.000 szavazatot kapott, az összes szavazatok 34 %-át, ami kevesebb, mint 2018.-ban.

Mi történhetett?!

Kiderült, illúzió volt az a prognózis és várakozás, hogy a különböző értékrendet, filozófiát és elveket valló pártok, szervezetek összefogása, egységes fellépése mozgósító erejű lesz és képes lesz a rezsimmel elégedetlen, de bizonytalan szavazók támogatását megnyerni, ami a győzelem minimális feltétele lett volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy megalkuvásra, rossz kompromisszumokra, sőt zsarolásra nem lehet hatékony együttműködést építeni.

Az is kiderült, hogy az előválasztás és a pártközi alkuk eredményeként kiválasztott ellenzéki jelöltek személye sok esetben nem tudta ellensúlyozni még a legalkalmatlanabb és a legelutasítottabb Fideszes jelölt támogatását sem. (Lásd pl. Kósa Lajos, Tállai András, vagy mások győzelmei.)

Az is kiderült, hogy az előválasztás második fordulójának súlyos hibája – Karácsony taktikai visszalépése MZP javára, majd

a második forduló Fideszes támogatók szavazataival eltorzított végeredménye – egy minden téren alkalmatlan jelöltet választott az egységes ellenzék vezetőjének szerepére.

Ez az alku és taktika csak arra volt elég, hogy háttérbe szorítsa a legalkalmasabb jelöltet, Dobrev Klárát. Ami várható volt, az tegnap bebizonyosodott: MZP nem volt képes új, addig bizonytalan támogatókkal növelni az ellenzék szavazatait, sőt, a kampányban hibát hibára halmozva, ostoba, arrogáns fellépésével sok baloldali szavazót is eltántorított az ellenzék támogatásától.

Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.

Tetézte ostoba hibáit az ellenzék, amikor jobbikos zsarolásra, az erkölcsi fölényt képviselő Iványi Gábor helyett egy hiteltelen, zavaros figurát, Róna Pétert jelölt köztársasági elnöknek.

Az is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételű koalíció még választási győzelem esetén is kormányképtelen, hiszen a Jobbik, vagy a DK törekvései, értékei, programjuk, kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással. Szimpla önáltatás volt azt hangoztatni, hogy először győzzük le a Fideszt, aztán majd kompromisszumokat kötve, koalícióban fogunk kormányozni.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy az ellenzék hibái is hozzájárultak Orbánék tegnapi győzelméhez.

4./ Attól tartok, hogy az előzőek sem adnak teljes magyarázatot Orbánék nagyarányú győzelmére.

Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.

A jelenlegi magyar politikai palettán nem találunk olyan pártot, szerveződést, amely ezeket az elveket és értékeket következetesen hirdeti és hatalomra kerülve meg is akarja azokat valósítani. Talán a DK áll a legközelebb egy ilyen progresszív irányzathoz. (Kivéve amikor irreális ígéretekkel akarja Orbánékat túl licitálni.)

Ám a DK baloldali indíttatása, Gyurcsány Ferenc megosztó szerepe és végtelenül igazságtalan démonizálása alkalmatlanná teszi pártját ennek a progresszív szerepnek a betöltésére.

Egyébként is úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban olyan mélyen gyökerezik minden bal oldali, vagy akár balközép , szellemiségű politikai párt, vagy mozgalom elutasítása, ami jelenleg lehetetlenné teszi, hogy a világban lejátszódó gyökeres változások hordozója a siker reményében léphessen a politikai küzdőtérre.

A terjedő izoláció, újjáéledő protekcionizmus korszaka nem kedvez ennek a politikai hullámnak. Ugyanakkor a végletekig kiéleződött vagyoni, jövedelmi és esély egyenlőtlenségek előbb-utóbb minden bizonnyal a világ boldogabb helyein kikényszerítik majd ennek az új hullámnak a térnyerését, egy új típusú jóléti állam kialakulását.

Ez sajnos nem a következő évek, talán évtizedek magyar fejlődésének programja.

Sok kiábrándult honfitársunknak kell ismét túlélésre berendezkednie, vagy keresni egy élhetőbb országot…

Orbán és Pyrrhus

Magyarországon győzött, de Európában elszigetelődött Orbán Viktor. Hahn uniós biztos mindjárt jelezte is, hogy megindulhat a jogállamisági eljárás, majd Ursula von der Leyen be is jelentette – Magyarország ellen. Elsősorban Orbán rokonainak, barátainak és üzletfeleinek korrupciós ügyeire kíváncsiak.

Kérdés, hogy mit gondolnak Washingtonban, ahol korábban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó a korrupciós ügyek leleplezését nevezte az autokrata vezetők megbuktatására legalkalmasabb eszköznek.

Boriszov bolgár ex miniszterelnök korrupciós ügyeinek firtatásával az európai ügyészség megadta az alaphangot. Boriszov éppoly hosszú ideig uralkodott Bulgáriában mint Orbán Magyarországon, igaz, hogy megszakításokkal. Bulgária az Európai Unió legkorruptabb állama, Magyarország Romániával holtversenyben a második. Vizsgálódásra bőven van mód, ha megvan rá a megfelelő akarat.

Orbán lépéskényszerben

Még egy ilyen győzelem  és végünk van – mondta állítólag Pyrrhus király. Orbán Viktor épp annak köszönhette nagy győzelmét, hogy jobb válság menedzsernek mutatkozott mint ellenfele. Az ellenzék békeidőkre készült, és nem volt érvényes válasza sem a háborúra sem pedig a gazdasági válságra. Sőt Bokros Lajos közzétette elképzeléseit a választás előtt pár nappal. Ebből a választók arra következtethettek, hogy a magyar ellenzék olyan mint a Bourbonok: semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Újra Bokros csomaggal akarná megoldani a válságot. Ehhez képest Orbán Viktor válságkezelése 2010 után a kisebbik rossznak tűnt. Nem véletlenül aratott a Fidesz a szegény körzetekben. A globalizáció lúzerei Orbánban látják a védelmezőjüket. Ezért szavaztak csak a globalizáció nyertesei – főként Budapesten – Orbán ellen.

A politika logikája pontosan ellentétes a gazdaságéval. A többség a lúzer csakhogy rájuk nem lehet Magyarország jövőjét alapozni. Orbánnak tehát paktumot kellene kötnie a német, a francia és az amerikai vezetéssel. Ez még nem is oly rég megvolt, de már nincs. Washingtonban, Berlinben és Párizsban pragmatikusan is megítélhetik Orbánt, ahogy ezt a hírek szerint Macron francia elnök már meg is tette. A Rotschild bankház, Macron első munkaadója, Orbán kedvenc új bankjának nemzetközi tanácsadója. Sem az amerikai sem pedig a német vezetésnek nem hiányzik egy újabb válság a térségben. Ezért a paktum esélye fennáll. Orbán Viktornak kell valakit találnia, aki nyélbe is üti ezeket a paktumokat. Szijjártó Péter, az orosz Barátság érdemrenddel a kebelén, kevéssé tűnik alkalmasnak erre…

Mai kérdés – Ön szerint ki a legnépszerűbb ellenzéki politikus?

Márki-Zay Péter szerint valamelyik ellenzéki párt és a Telex állhat a Závecz-felmérés számára közel sem hízelgő eredménye mögött.

Szavazzon! Ön szerint ki a legnépszerűbb ellenzéki politikus!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint ki a legnépszerűbb ellenzéki politikus?

Mai kérdés – Támogatja Róna Péter professzor köztársasági elnök jelöltségét?

Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi köztársasági elnökválasztáson – írja az Egységben Magyarországért közleménye.

This poll is no longer accepting votes

Támogatja Róna Péter professzor köztársasági elnök jelöltségét?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK