Kezdőlap Címkék Ellenzék

Címke: ellenzék

Gábor György: Elmemunka

Szerintem ideje volna annak, hogy a magyar ellenzéki pártok egyes képviselői végre elkezdjenek gondolkodni. Ez az Erasmus-történet a maga összetettségében nagyon is alkalmas volna az elmemunka beindítására.

Az Európai Bizottság döntése nem csak a hallgatókat sújtja a csereprogramok leállításával (Erasmus), hanem az egyetemeket is (Horizont), amelyeket ezáltal sok tízmilliós pályázati lehetőségektől fosztottak meg. Mindez rossz? Nagyon rossz, egyenesen katasztrofális.

Csakhogy!

Az EU továbbra sem fog tankokkal bevonulni az országba, nem fogja „testvéri segítségnyújtás” címén szétlőni a fővárost, s nem fog a Corvin közben vagy a Széna téren heves és elkeseredett harcokat előidézni.

Az ellenzék a lehető legnagyobb hibát követi el akkor, amikor akarva-akaratlan (de inkább akarva) átveszi a velejéig hazug fideszes narratívát, s most magyarság-versenyben próbál beelőzni: igen, nagyon rossz azoknak az alapítványi egyetemekre beiratkozott diákoknak, akik mostantól nem vehetnek részt az Erasmus csereprogramjában,

de talán nem kellett volna hagyni és elfogadni azt, hogy a kizárólagos politikai érdekektől vezérelve átlátszó, korrupt és a tisztességtelenség minden létező formájával kibélelt alapítványi formába izmozhassa át a kiszemelt egyetemeket a mi bölcs pártunk és kormányunk.

Csak halkan mondom: volt példa az ellenállásra, úgy hívták, hogy Freeszfe: oktatók és hallgatók közös, a személyes, a privát egzisztenciális félelmeken a köz érdekében példamutató bátorsággal és elszántsággal túllépő tiltakozás-sorozat, csak éppen a többiek, a gyáván hallgató Rektori Konferenciától az összes többi érintett egyetemig mindannyian eltartott kisujjal, s elegáns távolságtartással, kényelmes fotelből szemlélték az eseményeket, a szolidaritás jeleként pazar elméleti megbeszélést folytatva egy-egy baráti társaság familiáris félhomályában.

Lehet tehát felháborodottan az EB döntését bírálni, a nagy magyar-nemzeti oldal rozzant vádjaira válaszként, mintegy bizonyítandó, hogy az ellenzék is magyar, s a magyar diákok érdekeiért kiáll, nehogy megint és újfent és naponta hatszázszor, hanem érjük el, hogy mostantól naponta csak ötszázkilencvenhétszer üvöltsék ránk leépült, szellem- és intellektus nélküli, ám remekül kifundált repetitív aljasságaikat, hogy ezek nem magyarok, hogy háttérhatalom, hogy dollárbaloldal, hogy idegen szív, idegen érdekek, s lehet önkéntesen, saját erőből vinni a kötelet a kivégzésre, az akasztás úgyis megtörténik, csak éppen vicces lesz, hogy ezek még a kivégző eszközökről is maguk gondoskodtak.

És persze most panaszkodnak az érintett egyetemek, de hiszen van is okuk a panaszra: várhatóan nehezebb idők következnek. És most jönnek a jogvédők, a diákok jogaira kényesek, meg a saját egyetemeik anyagi helyzetéért aggódók, a bátrak, a hősök, akik mernek ellenállni az EB döntésének. Hülye EB!

Csakhogy!

Amikor jól érzékelhetően nehezebb idők következtek, akkor feszes vigyázzállásban várták a nehezebb időket: a totálisan átlátszó, ócska és persze időzített bombaként robbanásveszélyes alapítványosdi végső aláírási ceremóniáihoz maguk készítették oda a székeket, az asztalt, terítővel, virágos vázával és Bíró László József nagyszerű találmányát, a golyóstollakat. Meg sem hallották a legnagyobbak beszédeit, a célt, hogy a tudományt és az oktatást mostantól a „nemzeti” eszme hassa át (hogy micsoda???) az „internacionalista-globalista” eszmeiséggel szemben (hogy micsoda ???), s nem zavart senkit sem közülük az intézményes garanciák hiánya, az átláthatatlanság, a velejéig korrupt rendszer újabb szárba szökkenése, hogy totálisan inkompetens emberek kerülnek az egyetemi alapítványokba, teljhatalommal, közvetlenül bekötve a kormányhoz, az államigazgatáshoz, a fideszes önkormányzatokhoz, a fideszes rokoni, baráti és csókos körökhöz, hogy az egyetemeknek ebbe beleszólásuk sem lehetett, nekik a kuss jutott, cserébe a Karmelitából kinevezettek élethosszig tartó funkcióhoz jutottak, igazi, hamisítatlan politikai komisszárokként, 1-1,5 milliós fizetéskiegészítéssel.

Ámen!

Ez senkit nem zavart. Közben mindenki arról beszélt, hogy ez a rohadt Európai Unió elfordítja a fejét, semmit sem tesz, tizenkét éve lélegeztetőgépen tartja az Orbán-rezsimet, pénzeli a maffiaállamot, meg német autóipar, meg olcsó munkaerő, meg rabszolgapiac, meg így, meg úgy. És Merkel! És ez mind igaz volt, sajnos teljes mértékben. Most meg történni látszik végre valami, igen, fáj, ahogy fáj a köröm alá behatoló tüske, de fáj annak eltávolítása is. Most mindenki a maga bibijét emeli az égnek, s jajkiáltások közepette obégatja: nem, ezt nem lehet, mert ez fáj, de nagyon! És a Fidesszel vállvetve azonnal fegyverbe a közös ellenség, az Európai Bizottság ellenében, ahol ezt a csúnyaságot voltak képesek megtenni. Velünk. Pedig nekünk lenne sok jó ötletünk: igaz, eddig ezekből egy sem jött be, s a tehenek vígan döglenek továbbra is.

S ahogy emlékeim szerint simán és ellenállás nélkül átmehetett az alapítványi forma messziről bűzlő pokoli bugyra, ugyanúgy nem emlékszem arra, hogy például a közoktatásban részt vevő tanárok és diákok tüntetésein, megmozdulásain oly nagyon képviseltették volna magukat az egyetemek, az oktatók és a hallgatók, s az erasmusos jogvédő harcosok.

Pedig ott is a diákokról volt szó: oké, nem az Erasmus csereprogramjával külföldre utazókról, hanem „csak” azokról, akiknek jövője épp az általános iskolákban és a gimnáziumokban csesződik el véglegesen, akiket már az általános iskola első osztályában megfosztanak minden lehetőségtől a felzárkózásra, hogy ezzel egy életre esély és sors nélkülivé váljanak, akiket nem a nagy nemzetközi munkaerőpiacokon zajló versenyekre készítenek elő, tudásból, értelemből, korszerű felkészültségből, önálló, autonóm gondolkodásból, vitakészségből, hanem hittanból, erkölcstanból, testnevelésből és lojalitásból, leginkább a hazai cselédpiacot szem előtt tartva.

És akadnak, akik most azzal állnak elő, hogy minden jó lesz, minden szép lesz és példaértékű, mert megvan a megoldás: az alapítványi kuratóriumokból vonják vissza a minisztereket, államtitkárokat, kormánybiztosokat, polgármestereket, s ezzel minden hófehérré és átlátszóvá bír majd magasztosulni.

Hát egy nagy lófaszt!

Semmi sem magasztosul sehová, inkább még koszosabb, még büdösebb, még alpáribb lesz minden: hiszen ott maradnak azok, akik ezer szállal kötődnek a Fideszhez, nem miniszterek ők, de Lévai Anikó barátnői, a Tiborcz-tulajdonolta bank vezérigazgatói és így tovább, és így tovább, akik nagyon, de piszkosul, de marhára bizonyítani kívánnak, hisz bizonyítaniuk kell, ez a dolguk, ez a kötelességük, ezért kapják az obsitot, az egész még koszhadtabb lesz, de kényelmesen hátradőlhetünk, mert megoldottunk mindent, s nem csak az EU-t, de még magunkat is sikeresen átvertük!

Vivát!

És mi változott? Semmi. A mocsok megmaradt, a rendszer ugyanúgy átláthatatlan, változatlanul nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, nincs egyetemi vétójog, nincsenek intézményes garanciák, az alapítványokban továbbra is élethossziglan üldögélhetnek a rendszer- párt- és kormányhű fidesznyikek, sub specie aeternitatis, a politikai idea változatlan, éljen és virágozzék a nemzeti eszméjű oktatás és tudomány, szemben az internacionalista-globalista eszmeiséggel, senkinek nem fáj semmi, ne is fájjon, arra érzékenyek vagyunk, mindenkinek a maga körömalja, egyre nagyobb a gyűlés, a furunkulus, sebaj, sose halunk meg, mit nekem te zordon, és az EB végre szokja meg és tanulja meg, milyen az a hamisítatlan, utánozhatatlan, sokszáz éves Magyar-vándor.

ÉRTÉKTELENÜL?

Azt hallom Horn Gábortól, a Republikon vezetőjétől, hogy a 2022. áprilisi ellenzéki szavazók leginkább a korrupció miatt, no meg azért szavaztak az ellenzéki listára, hogy ne Orbán Viktor legyen az ország ura. Ezután következnek a jobb életkörülmények, magasabb bérek és nyugdíjak reménye.

Olyan értékszempontok, mint demokrácia, európaiság, nyugati orientáció sokkal kisebb szerepet játszottak az ellenzék melletti döntésben. Ez szerepel a Republikon Intézet kutatási beszámolójában. Azoknak, akik saját nyilatkozatuk szerint az ellenzékre (a hatpárti összefogásra vagy a Kétfarkú Kutyapártra) szavaztak a 2022. április 3-i választáson, 24 százaléka első helyen a fideszes korrupció miatt, 21 százaléka Orbán Viktor megbuktatásában reménykedve, 15 százaléka a fizetések és nyugdíjak emelkedésében bízva szavazott így, és ezzel szemben mindössze 7 százalékuk az európai értékek megőrzése miatt, 5 százalékuk Nyugathoz tartozásunk miatt, és mindössze 3 százalékuk a demokrácia védelmében.

Az eredmény nem meglepő, az ellenzéki politikusok is azt gondolják, hogy így gondolkoznak az emberek, és ennek megfelelően elsősorban erről: a fideszes korrupcióról beszélnek, jobb életszínvonalat, magasabb béreket és nyugdíjakat ígérnek, és Orbán Viktort támadják. Teljes az összhang az ellenzéki pártok és választóik között.

De vajon mi az összefüggés iránya? Vajon nem azért a korrupciót jelölik meg motívumnak a választók, mert a pártoktól erről hallanak a legtöbbet? Vajon nem a magasabb bérekről, nyugdíjakról hallanak-e a legtöbbet a választók az ellenzéki pártoktól, s nem ezért várták ezt a remélt kormányváltástól? Vajon nem azért említik kevesen a demokráciát, a jogállamot, mert ilyesmiről nemigen hallottak, hallanak az ellenzéki pártoktól?

Nem tudom. Combino-jelenségen másfél évtizede azt értem, hogy a választók valamelyest követik pártjaikat: annak idején az MSZP-SZDSZ koalíciót támogató választóknak inkább tetszettek az új Combino villamosok, a fideszes választóknak meg inkább nem. Erre az összefüggésre sokkal súlyosabb példa az, hogy a fideszes szavazók közül többen utasítják el az Oroszország elleni szankciókat, és megértőek a putyini hadművelet iránt, mint az ellenzékiek közül. Vagyis követik, amit pártjaiktól, az általuk tisztelt politikusoktól hallanak, amit a fideszes médiában mondanak nekik.

Ez az ellenzéki oldalon is így van. Évek, közel egy évtized óta hallom, hogy a választók úgy általában ellenzik az „illegális bevándorlást”, támogatják a határkerítést. El tudom persze képzelni, hogy amíg semmit nem hallanak sem a kormánytól, sem az ellenzéktől, addig inkább idegenkednek az idegenektől, mint amennyire nyitottak a megjelenésükre. Közben persze a 2015-ös menekültválság idején megható segítőkészséget láttunk a budapesti tereken, és ugyanez ismétlődött meg most az ukrajnai menekültek esetében. De ha a kormánytól és a kormány médiájától masszív menekültellenes uszítást hallanak, az ellenzéktől pedig nem hallanak jószerével semmit, akkor az ellenzéki választók is inkább menekültellenesek lesznek és támogatni fogják a határkerítést. Évről-évre nőtt is Magyarországon 1995 óta az idegenellenesség. Vagy egy másik példa: a 2004. decemberi népszavazás idején még csak a választók csekély kisebbsége támogatta szavazatával a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, és a közvélemény-kutatások szerint is csak kisebbségük értett egyet vele. Azóta a Fidesz folyamatosan támadja Gyurcsányt és mindazokat, akik akkor a nem mellett kampányoltak, az MSZP pedig 2010 óta egyfolytában mentegetőzik akkori álláspontja miatt, és – talán egyedül engem kivéve – senki sem érvel a nyilvánosságban amellett, hogy a kettős állampolgárság helytelen, rossz eszköze a kisebbségi magyarok támogatásának. Közel két évtized elteltével, amikor már az ellenzéki pártok is helyeslik a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, a választók körében is többségre jutott annak elfogadása (miközben a szavazati jogot még mindig nem támogatja a többség).

Visszatérve a kiindulópontra: azt gondolom, hogy annak, hogy azért is az ellenzéki választók fő motívuma azért is a korrupció meg az Orbántól való szabadulás vágya, és azért is sokkal kevésbé az olyan értékek, mint demokrácia, jogállam, szolidaritás, mert erre orientálják őket az ellenzéki pártok.

Orbán és a rezsi

A miniszterelnök veje, a MOL és a kormányközeli Jellinek Dániel megveszi az Alteo energia céget, amely a hagyományos energia hordozókkal éppúgy foglalkozik mint a megújuló energia forrásokkal.

A három vevő 108 milliárd forintot szán a vásárlásra, az Alteo főnöke ifjabb Chikán Attila. Már a benzinár sapka megszüntetése is mutatta, hogy az Orbán-Hernádi duó uralja az energiapiacot Magyarországon, és ez a tendencia most tovább erősödhet. Csakhogy ez egyáltalán nem biztos, hogy megoldja Orbán rezsiproblémáját.

A miniszterelnök többször is elmondta, hogy a rezsivédelem lehet, hogy gazdaságilag nem ésszerű, de politikailag nagyon is célszerű.

Magyarán szólva Orbán politikai hatalmának és népszerűségének egyik legfontosabb alapja. Hogy tudja ezt finanszírozni a magyar kormány?

Az uniós energiaszámla 1000 milliárd dollár

Évekig kell ezt a hatalmas összeget fizetnie az uniós tagállamoknak – írja a Bloomberg. Az energia válság csak 2026-ban oldódhat meg. Sok uniós tagállam kormánya nem lesz képes a rezsivédelmet évekig finanszírozni – hangsúlyozza a New York-i portál, amely nem ír Magyarországról, de nyilvánvaló, hogy a rekord inflációval és gyenge forinttal rendelkező ország a Bloomberg szerint abba a csoportba tartozik, amely nem lesz képes a rezsi védelmet finanszírozni.

Csakhogy a közintézményekben már így is hideg van Magyarországon, a családok pedig mind nehezebben gazdálkodják ki a rezsit. Mi lesz, ha Orbán emeli az árat? Egy sor vállalkozás bedőlhet, sok család válhat fizetésképtelenné. Mi marad ilyen körülmények között Orbán népszerűségéből?

Monopol helyzet

A nemzeti együttműködés rendszerének egyik sajátossága a monopóliumok kialakulása, amely viszont árfelhajtó hatással jár. Ha nincs verseny a piacon, akkor a kormány könnyebben befolyásolhatja az árakat. Csak épp ily módon nem lehet megfogni az inflációt ahogy ez a benzinársapka esetében is kiderült.

Az élelmiszerpiacon a magyar vaj egyes boltokban 1800 forintba kerül, az ír import csak 1300-ba.

Vajon miért? Matolcsy György nevezetes parlamenti beszédében célzott arra, hogy az agrár oligarchák vígan drágítanak a piacon, mert megtehetik. Csak épp a lakosság nem képes megfizetni a felemelt árakat. Orbán egy év múlva egyszámjegyű inflációt szeretne miközben a gazdaságfejlesztési miniszter 27%-os inflációs csúcsot tart valószínűnek jövő tavasszal.

Miért nem kap emiatt a szívéhez Orbán Viktor?

Mert nincs politikai alternatíva, az ellenzék az agyhalál közelében kizárólag önmagával van elfoglalva az ország problémái helyett.

Mai kérdés – Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná

Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná, ha a tegnapi programadó beszédet nem Dobrev Klára mondja el?

This poll is no longer accepting votes

Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná?

RENDKÍVÜLI  ÜLÉS

Élve a névleg a fideszes jogrendben is biztosított jogukkal, az ellenzéki képviselők – nevezetesen a tavaszi parlamenti választásokra szövetkezett hat párt frakcióinak tagjai – rendkívüli ülést kezdeményeztek az Országgyűlésben az Orbán-kormány megszorító intézkedéseinek megvitatására.

Olyan jog ez, amelyet 1994 őszén, a szocialista-szabaddemokrata többségű Országgyűlés vezetett be az ellenzéki jogok megerősítéseként. Akkor vezették be az azonnali kérdéseket, amelyekre – az interpellációktól eltérően – a miniszter illetve a miniszterelnök általában maga köteles válaszolni, és akkor vezették be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot a képviselők egyötödének kezdeményezésére is fel kell állítani, rendkívüli ülést a kezdeményezők által meghatározott napirendi előterjesztésről a képviselők egyötödének kezdeményezésére is kell tartani.

Ez utóbbi lehetőséggel próbáltak élni az ellenzéki képviselők, szokás szerint eredménytelenül. Ez a joguk ma már csak névleges (akárcsak a vizsgáló bizottságok kezdeményezésére vonatkozó joguk), mert a fideszes képviselők nem jönnek be az ülésre, azzal határozatképtelenné teszik azt, a jelenlevők így a napirendet sem tudják elfogadni, és így csak a napirend előtti felszólalásokat lehet elmondani. Több, a napirend előtt felszólaló ellenzéki képviselő is szóvá tette a fideszes képviselők távollétét, de rosszul tették szóvá.

Nem az a baj a fideszesek távollétével, hogy így nem dolgoznak meg a fizetésükért, ahogy a momentumos Gelencsér Ferenc mondta, hanem az, hogy ezzel az ellenzék alkotmányos jogát veszik el.

Erre a napirend előtt felszólalók közül senki sem beszélt.

A napirend előtti felszólalásokban az egyes frakciók képviselői az Orbán-kormány megszorító intézkedéseiről beszéltek, ami érthető, hiszen azért kezdeményezték a nyári szünetben a rendkívüli ülést, hogy azokról beszélhessenek. Szépen megírták határozati javaslatként, hogy az Orbán-kormány intézkedései a kata szűkítésétől a „rezsicsökkentés” szűkítéséig rontják az emberek megélhetését, és ez persze igaz, ennek elmondása csak helyeselhető.  Ugyanakkor a határozati javaslatokkal és a napirend előtti felszólalásokkal is végig

azt a benyomást keltették azokban, akik figyelemmel kísérték az ülést, hogy a kormány intézkedéseire nem lett volna szükség.

Elmulasztottak rámutatni arra, hogy az úgynevezett „rezsicsökkentés”, vagyis a közműdíjak teljes elszakítása a szolgáltatás költségeitől eleve helytelen volt, amikor egy évtizeddel ezelőtt bevezették, mára pedig tarthatatlanná vált. A kata talán – méreteinél fogva – nem vált még tarthatatlanná, de arra is igaz, hogy bevezetésekor is egyfajta méltánytalanságot jelentett a többi adózóval szemben, és módosításának szükségességét nem lehet vitatni.

A DK-s Arató Gergely azt mondta felszólalásában, hogy

az országnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke.

Az állítás első részével egyet lehet érteni, de a másodikkal kevésbé. Felelős ellenzéknek ugyanis ilyenkor el kellene mondania a választóknak, hogy a „rezsicsökkentés” valóban nem volt fenntartható, eleve be sem lett volna szabad vezetni, és a támadást az átalakítás azonnali voltára és mikéntjére kellett volna irányítania. Sokszor hallottuk Gyurcsány Ferenctől, hogy felelőtlen ellenzékből csak felelőtlen kormány lehet. Ő ezt valamikor az ellenzékben levő Fideszre mondta, teljes joggal, de a mai ellenzékre is tudom érteni.

A legnagyobb baj az ülést kezdeményező ellenzéki frakciók szereplésével mégsem ez volt. Azért kezdeményezték a nyári rendkívüli ülést, mert az utolsó parlamenti ülés óta kell az embereknek szembesülniük a háztartási energiadíjak hirtelen emelésével, miközben a választási kampányban a Fidesz ennek ellenkezőjét hirdette. Ez így jogos kezdeményezés volt, és természetes, hogy a napirend előtti felszólalásokban jórészt erről beszéltek az ellenzéki képviselők.

Csakhogy az utolsó parlamenti ülés óta más is történt a magyar politikában. Orbán Viktor megtartotta szokásos tusványfürdői előadását, és az ezúttal – nem túlzás így mondani – világbotránnyá vált.

A tusványfürdői előadás botrányos kitételeiről az ellenzéki felszólalóknak egyetlen szava nem volt az Országgyűlésben. A hat kezdeményező frakció felszólalói közül senkinek.

De hát nem ez volt a téma, vetheti ellen valaki. Csakhogy a napirend előtti felszólalásban nemcsak a napirendre venni javasolt kérdésekről lehet, sőt illik beszélni. A napirend előtti – szó szerint napirenden kívüli – felszólalás tárgya bármilyen időszerű, az országot foglalkoztató kérdés lehet. Az eredeti szabály kifejezetten tiltotta, hogy a napirenden szereplő ügyről beszéljenek a képviselők a napirend előtti felszólalásban. Ezt a korlátozást már feloldották, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna szóbahozni a tusványfürdői előadás botrányos kitételeit.

Nem, ellenzéki pártjainknak az a véleménye, hogy az embereket igazából csak és kizárólag a megélhetésük érdekli, az pedig nem foglalkoztatja őket, hogy az ország miniszterelnöke náci beszédbe való mondatokat, sőt odavaló komplett gondolatmeneteket enged meg magának az egész év legfontosabbnak tekintett politikai eseményén. Feltételezésük szerint annyira nem foglalkoztatja ez választóikat, hogy napirend előtti felszólalásaikban meg sem említik.

A DK-sok nyilván úgy gondolták, hogy az ilyesmi – Orbán tusnádfürdői szövegének minősítése – Gyurcsány Ferenc facebook-oldalára való, és nem a frakció nevében elmondott parlamenti felszólalásba.

Erről szemlátomást nem ugyanazt gondoljuk. Szerintem van összefüggés aközött, hogy egyfelől mit mond Orbán Tusnádfürdőn, és másfelől tíz éven át „rezsicsökkentéssel” szédíti az embereket, majd egyik napról a másikra szűkíti azt, ha már nem tartható. Ennek az összefüggésnek a megvilágítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valamikor megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Az összefüggést az Országgyűlés plenáris ülésén kellene megvilágítani, ha már ott ülünk az Országgyűlésben. Ha készülünk valamire, talán erre kellene felkészülni.

Mai kérdés – Ön szerint az egyesült ellenzéknek Orbán “őszödi beszéde” okán a 2006-os tüntetéssorozathoz hasonló, de békés megmozdulásokat kellene szerveznie?

“Azt hiszem, ezen a frakcióülésen mondhatta el Orbán a maga őszödi beszédét.

Persze nem abban az értelemben, hogy, mint annak idején Gyurcsány, önmagát ostorozta volna azért, amit a megelőző időszakban csináltak illetve inkább nem csinálták. Önmagát Orbán nem szokta ostorozni, még zárt körben sem. Vagy hogy elmondta volna, hogy végig hazudták az elmúlt tizenkét évet. Pedig végig hazudtak. Ebben az értelemben nem lehetett ez őszödi beszéd. Abban az értelemben azonban igen, hogy Orbán elmondta, hogy mit fognak most csinálni. Mit fognak csinálni, amiről a kampányban nem beszéltek. És hogy a mellé minden képviselőjüknek oda kell állni. Akkor is, ha tiltakozni fognak ellene.
(Bauer Tamás – ORBÁN ŐSZÖDI BESZÉDE)

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint az egyesült ellenzéknek Orbán "őszödi beszéde" okán a 2006-os tüntetéssorozathoz hasonló, de békés megmozdulásokat kellene szerveznie?

Időközi vereség

Nagy az elkeseredés az időközi választások eredménye miatt. Orbán a parlamentben azzal büszkélkedik, hogy mennyivel több szavazatot szerzett összesítve a Fidesz, mint az ellenzéki pártok. Ezeket a számokat látják az ellenzéki politikusok és az „elemzők” is, és ezért beszélnek az ellenzék kiábrándító vereségéről.

Én ezt túlzásnak tartom. Megnéztem húsz olyan időközi választást, amelyeket városi választókerületekben tartottak, ahol általában indulnak a Fidesz és az ellenzéki szövetség jelöltjei, és összehasonlítottam az eredményt a 2019-es általános önkormányzati választás eredményeivel. Abból indultam ki, hogy Magyarországon is világosan – egyes kutatók szerint száz évre visszamenőleg – kirajzolódik a politikai földrajz. Mellőzve a részleteket, vannak olyan választókerületek, amelyekben több ciklus óta a Fidesz erős, és olyanok, ahol viszont a baloldali vagy inkább centrista ellenzéki pártok. Ezért az időközi választásokon sem azt kell nézni, hogy hány helyen nyert fideszes és milyen arányban.

Az, hogy hagyományosan, több ciklus óta a Fidesz által nyert egyéni választókerületekben megint a Fidesz nyert, nem nagy ügy. A húsz időközi választásból tízben ez történt. Négy olyan választókerület volt, ahol korábban is az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, és most is. Öt helyen 2019-ben még az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, most viszont a Fideszé. Ezek a fontos esetek.

Az egyik a VII. kerületi választókerület, ahol egy súlyos visszaélés miatt le kellett mondania Borka-Szász Tamás DK-s képviselőnek, alpolgármesternek, és az ő helyét vitte el a Fidesz.

Egerben az ellenzéki szövetség felbomlott, az egykor jobbikos, pártját is elhagyó polgármester az őt támogató városi koalícióval is szakított: ilyen körülmények között nem csoda, ha elvész a mandátum.

Hogy mi történt a VIII. kerületben, Nyíregyházán két választókerületben is és Szolnokon, azt találgatni sem tudom, csak amiatt vagyok szomorú, hogy a nyíregyházi 3. választókerületben egy kiváló egykori szabad demokrata párttársunk váratlan halála miatt volt időközi választás, és az ő egykori mandátumát sem tudta megvédeni az új ellenzéki jelölt, elvitte a Fidesz.

Ha mégis elgondolkozunk azon, hogy van-e általános tanulsága e vereségnek, én egyelőre a következőre jutottam. Figyelmesen követve az ellenzéki pártok parlamenti szereplését és médiamegjelenéseit, úgy látom, hogy

az ellenzéki pártok ott folytatják, ahol a választási kampány végére abbahagyták.

Az ellenzéki pártok a Fideszt túlnyomórészt jóléti kérdésekben bírálják, és jóléti tartalmú javaslatokban fogalmazzák meg a maguk alternatíváját. Habár – különböző megfogalmazásokban – Karácsony Gergely is, Kunhalmi Ágnes is és Ungár Péter is azért bírálta az áprilisi választási vereség után az ellenzéki kampányt, hogy az nem „az emberek mindennapi problémáival”, vagyis jóléti kérdésekkel (hanem orbánozással és putyinozással) foglalkozott.

Ez nem volt igaz, az ellenzéki pártok politizálása az Orbán-kormányok tizenkét évében mindig is főképpen jóléti kérdésekről szólt. Ugyanezt folytatják április óta.

Azt pedig nem tudták elhitetni, hogy jóléti ügyekben tőlük több várható, mint a Fidesztől, és szemlátomást most sem tudják.

Az eredmény is ugyanaz, mint az országgyűlési választásokon volt

Abban sincs változás, hogy az ellenzéki pártok illedelmesen beilleszkednek az Orbán-rendszer politikai intézményeibe: a DK-s Oláh Lajos személyében parlamenti alelnököt, jegyzőket és bizottsági tisztségviselőket állítottak, a megszokott módon teszik fel kérdéseiket és interpellációikat, megvitatják a Fidesz alaptörvény- és házszabály-módosítását és szavaznak is róla, holott a 2010 utáni években még tudták, hogy az ilyesmit bojkottálni kell. Kivételt csak a Momentumnak a parlamenti tisztségektől való tartózkodása és a DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak egyes szimbolikus parlamenti eseményektől való távolmaradása jelentett, de a napi parlamenti ügymenet során már semmivel sem jelzik az ellenzéki pártok, hogy az Orbán-rendszerrel is szemben állnak, nemcsak az Orbán-kormány politikájával.

Business as usual – ez az összkép az ellenzék tevékenységéről. Bizonyosan bőven vannak az Orbán-rendszert elutasító polgártársaink, akiket ez tart vissza attól, hogy elmenjenek az ellenzéki jelöltekre szavazni.

BOHÓCKODÁS

A jövő héten tárgyalja az Országgyűlés a 2023. évi költségvetést. Mint a Fidesz ezt rendszerré tette, júniusban, a parlament nyári szünete előtt. Igazi hungarikum.

A két évtizedig, 2010-ig tartó magyar demokráciában, amikor az intézmények nagyjából rendeltetésszerűen, vagyis alkotmányosan működtek, a költségvetést novemberben tárgyalta az Országgyűlés, és decemberben szavazták meg. Eleinte az év utolsó napjaiban, később, amikor már beletanultunk a rendszer működésébe, a karácsonyi szünet előtt. Abból indultak ki, hogy akkor szabad csak költségvetést készíteni, amikor nagyjából már látni lehet, hogy hogyan alakul a gazdaság a megelőző évben. A költségvetés ugyanis megkötötte a kormányok kezét, hogy mire költhetik az adófizetők pénzét.

Az első Orbán-kormány idején a fideszes többség egy ízben még kétéves költségvetést szavazott meg, hogy közvetlenül a következő választás előtt már ne kelljen számos népszerű ellenzéki javaslatot elutasítani. Azután tovább léptek.

A Fidesz újabb hatalomra jutása után kitalálták, hogy már az előző év nyarán, a tavaszi szünet előtt fogadnak el költségvetést. Úgymond azért, hogy kiszámítható legyen a gazdasági környezet. A valóság viszont az, hogy

az államháztartási törvény felpuhításával a parlament által jóváhagyott költségvetési előirányzatok gyakorlatilag látszólagossá váltak, a kormány korlátlan átcsoportosítási lehetőséget kapott.

Minden év decemberében hatalmas összegeket szór szét rendelettel a kormány. A jövő heti költségvetési vitát ezért nem vehetjük komolyan.

Sajnos azt sem, amit az ellenzéki pártok csinálnak a költségvetési vitában.

Egy normális országban, ha parlamenti berendezkedés van, a költségvetést a kormány készíti, a parlamenti vitában megindokolja, az ellenzék elmondja kritikus véleményét, és természetszerűen nemmel szavaz.

Magyarországon három évtizede más a szokás: az ellenzék – függetlenül attól, hogy ki van kormányon, és ki ellenzékben – módosító indítványok tömegében juttatja kifejezésre a maga prioritásait, melyek természetesen eltérnek a kormányétól. Valljuk be: ennek a világon semmi értelme.

Az ellenzékiek azután panaszkodnak, hogy a kormányoldal minden javaslatukat „lesöpri”. De hát ez természetes, hiszen a a mindenkori kormánykoalíció és a mindenkori ellenzéki pártok között éppen az a fő különbség, hogy mire költik az adófizetőktől beszedett pénzt.

A legtermészetesebb dolog, hogy a kormánypártiak nem szavazzák meg az ellenzék módosító indítványait.

Azokat be sem kellene nyújtani: ez merő magamutogatás.

De vajon nem teszik-e helyesen az ellenzékiek, hogy költségvetési módosító indítványokban fogalmazzák meg, hogy mennyi jót tennének az emberekkel, ha kormányon lennének? Az egyes képviselők pedig azt, hogy mennyi mindent fejlesztenének a maguk választókerületében (illetve abban, ahol legközelebb el akarnak indulni egyéni jelöltként)?

Idestova harminckét év tapasztalata, hogy ez a dolog nem működik. A választók nem tudják, hogy mi mindent javasolnak az ellenzéki képviselők, amit azután a kormánytöbbség leszavaz, és ha véletlenül hallanak róla, nem adnak neki hitelt. Mert aki odafigyel erre, az azt is tudja, hogy az ellenzék felelősség nélkül teszi ígéreteit költségvetési módosítók formájában.

A parlamenti szabályok szerint a költségvetési módosító javaslatoknál meg kell jelölni, hogy honnan vennék el a pénzt ahhoz, amire többet akarnak költeni.

Tudjuk, hogy költségvetési indítványok hosszú sorához jelölik meg ellentételként ugyanazt az ellentételt ugyanazon párt képviselői. Ők maguk sem veszik a dolgot komolyan. A választók sem.

Amikor országgyűlési képviselő voltam, nem adtam be módosító indítványokat a költségvetéshez. Nem vettem részt a bohóckodásban. Mert ez bizony bohóckodás.

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK