Kezdőlap Címkék Ellenzék

Címke: ellenzék

Megint győznek

Emlékszünk még, hogy is ne emlékeznénk a „rezsicsökkentésre” meg az „illegális bevándorlókra”. A Fidesz a maga, kétharmados választási győzelmet hozó kampányához megtalálta a bűvös szavakat, az ellenzék pedig, amely állítólag szemben áll vele, átvette a szavait, fogalmait és ezzel aláírta a saját halálos ítéletét.

Ugyanez történt, amikor a Fidesz Stop Soros törvényként emlegette a civil szervezetek elleni törvényét, és ezt a megnevezést is átvette a független sajtó és mindenki. A nyelvi győzelem már szinte teljes győzelem. És most? Most a „migránsbiznisz” velejéig hazug nyelvi konstrukcióját vette át szinte a teljes média, s az ellenzék sem képes helyette mást mondani.
De túl a nyelvi kapituláción, ebben a most folyó uszító kampányban a dolog érdemét tekintve is újra kapitulál az ellenzék, akárcsak annak idején a „rezsicsökkentés” ügyében vagy a menekültkérdésben. (Emlékezetes: a 2018-as választási kampányban miniszterelnök-jelöltként Karácsony Gergely és még a DK is fogadkozott, hogy nem akarja lebontani a határkerítést, az Orbán-rendszer embertelenségének szimbólumát.) Hogyan kapitulál a Jobbikból, MSZP-ből, LMP-ből és DK-ból álló ellenzék a börtönügyben?
Csütörtökön soron kívüli plenáris ülésen tárgyalta az Országgyűlés az igazságügy-miniszter előterjesztését „A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről”. A törvényjavaslat lényege, hogy – miként azt Orbán januárban bejelentette – felfüggesztik a kártérítések kifizetését, majd a nemzeti konzultáció után új, végleges szabályozást alkotnak, és a pénzt nem letéti számlára, hanem a büntetés-végrehajtó intézetnél nyitott számlára helyezik, és onnan elsőként az áldozatok és családtagjaik igényét elégítik ki.

Szeptemberig el akarják érni, hogy a börtönök zsúfoltsága megszűnjön.

A parlamenti vitában az ellenzéki képviselők lényegében két dolgot vetettek a kormány illetve a Fidesz szemére. Egyfelől azt, hogy a kialakult helyzetért – miszerint az állam sok milliárd forint kártérítést kényszerül fizetni a börtönök zsúfoltsága által sújtott fogvatartottaknak – a Fidesz felelős, hiszen Trócsányi igazságügy-miniszter előterjesztésében fogadta el a fideszes parlamenti többség a kártérítéseket lehetővé tevő törvényt. (Arra akkor a Jobbik nemmel szavazott, a többi ellenzéki párt tartózkodott.)

Másfelől pedig azzal riogatják a közvéleményt, hogy a kormány úgy fogja elérni a börtönzsúfoltság csökkentését, hogy „rászabadít a társadalomra” vagy kétezer bűnözőt. Ezt hallottuk a Jobbiktól is, a DK-tól is és az MSZP-től is.

Ugyanakkor nemcsak a kormány nem beszél arról, hogy hogyan alakult ki az, amit börtönzsúfoltságként emlegetnek, de az ellenzéki pártok sem. 2010 előtt mintegy 14 ezer embert tartottak fogva a magyar börtönökben, a Fidesz represszív büntetőpolitikája, a hosszabb büntetési tételek alkalmazása, a „középmérték”-szabály érvényesülése nyomán ez 18 ezerre emelkedett, új börtönök viszont nem épültek. A büntetőpolitika ilyen módosulásával a Jobbik egyetértett és ma is egyetért, a baloldali ellenzéki pártok viszont annak idején nem támogatták, de nem is bírálták és ma sem bírálják.

Nem beszéltek az ellenzéki képviselők arról sem – és ez az alapkérdés –, hogy a fogvatartottaknak megítélt kártérítések jogosak, méltányosak, hiszen a börtönviszonyok valóban nem felelnek meg az európai illetve magyar normáknak.

A Jobbik egyik képviselője „piszkos ügynek” nevezte a kártérítések gyakorlatát. A baloldali képviselők sem vették védelmükbe az ügyvédeket, akik a hivatásukat gyakorolják, amikor a fogvatartottak jogi képviseletét ellátják.
Hogy a Jobbik így beszélt a törvényjavaslat vitájában, azt természetesnek tartom, hiszen a Jobbik ugyanazt a rendpárti világképet vallja, mint a Fidesz, és ugyanúgy nem fogadja el az emberei jogok egyetemességének elvét.

Azt azonban, hogy a baloldali képviselőktől sem hallottunk mást a vitában, mint a Jobbiktól, megdöbbentőnek tartom.

Nem tudom eldönteni: vajon nem értik, hogy a Fidesz büntetőpolitikája ellentétes az Európa nyugati részében évtizedek óta érvényesülő trendtől, s hogy jogállamban a fogvatartottaknak is vannak jogaik, és mint valamennyiünket, őket is megilleti a jogi képviselet, vagy magukban persze tudják ezt, csak nem beszélnek róla, mert népszerűtlenséget hozna.
Amikor a Fidesz a rezsicsökkentéssel kampányolt, az ellenzéki pártok nem merték leleplezni ennek hamisságát, sőt még megpróbáltak rá is licitálni. Az eredmény a második kétharmad lett. Az ellenzék demokratikus, magukat európai elkötelezettségűnek mondó pártjai, melyek a kerítés építésekor még nemet mondtak arra, két évvel később már azt mondták a kampányban, hogy maradjon a kerítés, de így sem úszták meg a harmadik kétharmadot.
Most szidják és vádolják ugyan az Orbán-kormányt, de az alapvető emberjogi kérdésben ugyanúgy nem szállnak szembe vele, ahogy megfutamodtak az elvi vitától az előző esetekben is.
Megalapozzák a Fidesz következő győzelmét.

A parlamenti ellenzék csődje

Nem értem. A Fidesz a múlt év végén úgy módosította az országgyűlési törvényt és a házszabályról szóló országgyűlési határozatot, hogy korlátozza az országgyűlési képviselők belépését a közintézményekbe, és keményebben bünteti az országgyűlési szabályok megsértését, az ülésteremben szervezett demonstrációkat, figyelemfelhívó akciókat. Mindezt elnevezték „szájzártörvénynek” (hogy miért annak, azt nem tudom, de mindegy), és megfelelő tiltakozó akciót helyeztek ellene kilátásba.

Megismétlem, amit már korábban is leírtam itt: alkotmányosan elfogadhatatlannak tartom, hogy a parlamenti többség rendszeresen tiszteletdíj-elvonással büntesse a parlamenti kisebbséghez tartozó képviselőket.

Minden olyan üléstermi akciót, amely nem akadályozza a parlamenti működést, a többségnek el kell viselnie.
Hadházy Ákos tiltakozó akciói például nem akadályozzák. Ha a választók nem tartják indokoltnak az ilyen akciót, elfordulnak a végrehajtójától. Ha nem fordulnak el tőle, az azt jelenti, hogy indokoltnak tartották. Elfogadhatatlan, ha ezért Kövér László illetve a fideszes többség az ilyesmiért bárkit bármilyen módon megbüntet.

Van tehát mi ellen tiltakozni.

Javasoltam is adekvát tiltakozási formát. A kormánytöbbség viselkedése ellentétes a parlamenti működés lényegével, többség és kisebbség partnerségével, a parlamentet a maga birtokának tekinti. Erre az lenne a méltó válasz, ha az ellenzékiek lemondanának minden parlamenti és bizottsági tisztségről, nem vállalva társfelelősséget azért, ami a parlamentben – a plenáris üléseken és a bizottságokban – folyik. Nem fosztaná ez meg a képviselőket semmiféle olyan lehetőségtől, hogy a plenáris ülésen és a bizottságokban felszólalva és szavazva kifejezésre juttassák a kormányétól eltérő álláspontjukat, kifejezésre juttassák választóik akaratát.
Az ellenzékiek pont az ellenkezője mellett döntöttek. Ma a napirend előtti felszólalások után kivonultak a parlamentből, nem tették fel kérdéseiket, nem mondták el interpellációikat. Parlamenti és bizottsági tisztségeiket persze megtartják. Mi ennek az értelme?
Két hónap szünet után ült ma össze az Országgyűlés.

Rengeteg dolog történt e két hónap alatt, amivel kapcsolatban olyan kérdéseket tehettek volna fel, amelyekkel megszégyeníthetik a minisztereket, államtitkárokat, és rajtuk keresztül az egész Fideszt. Éppen erről mondtak le. Mire jó ez? Nem értem.

Még valami. Megírtam tegnap, hogy mi mindent hazudott össze Orbán az „évértékelő” beszédében. (Nem mindent, csak a hét legfontosabbat.)

Mint legotrombább hazugságot jellemeztem, hogy azt volt képe állítani Soros Györgyről, hogy háromszor is megpróbálta kifosztani Magyarországot. Egyik, általa felhozott eset sem Magyarország kifosztásáról, hanem az országnak illetve Európának nyújtott segítség szándékáról szólt.

Ma azután a napirend előtti hozzászólók érthető módon Orbán tegnapi beszédével foglalkoztak. (Nemcsak az ellenzékiek támadták a beszédet, a kormánypártiak is annak állításait ismételgették.) Helyesen tették az ellenzékiek, hogy leleplezték Orbán hamis állításait. Azt azonban nem tették helyesen, hogy nem utasították vissza a Soros elleni gyalázatos vádaskodást.

Erkölcsi kötelességük lett volna kiállni az ember mellett, aki rengeteget tett a szabad Magyarországért.

Nem emlékszem rá, hogy amióta ez a gyalázatos kampány folyik ellene, bárki bármikor kiállt volna mellette az Országgyűlésben. Igaz, az ilyen kiállással nem sok szavazatot lehet szerezni. Mégis, meg kellett volna tenniük. A Jobbiktól vagy az LMP-től nem várnék ilyesmit.
Gyurcsány Ferencre és Szabó Tímeára, akik egyébként kitűnő beszédet mondtak ma, és akikhez baráti kapcsolat fűz, kifejezetten neheztelek, amiért sem most, sem máskor nem tették meg.

A győri lecke

Szoros eredmény várható – nyilatkozta a választás délutánján az ügyeletes politológus. Azután a fideszes jelölt fölényesen legyőzte az ellenzéki összefogás jelöltjét. Pollreisz Balázs kevesebbet kapott, mint októberben Glázer Tímea. Októberben másfél százalékkal nyert a Fidesz, most tizenhét százalékkal.

A jelek szerint Győrben ma is biztos többsége van a Fidesznek, és ezt a Borkai-ügy sem ingatta meg. Ugyanúgy, mint Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron. Nemcsak a kistelepüléseken nagy tehát a Fidesz fölénye, de a nagyvárosok mintegy felében is. Olyan városokban tehát, ahol az emberek nemcsak a fideszes médiából tájékozódnak, ahol van egyetem, ahol adottak az ellenzéki politizálás infrastrukturális feltételei.

Biztosan szerepe volt ebben, hogy néhány, baloldalinak számító helyi politikus az utolsó napokban látványosan a fideszes jelölt mögé állt. Azután annak is, hogy az ellenzéknek jól láthatóan nem volt átütő jelöltje: Glázer Tímea sem volt az, és a későn megtalált Pollreisz Balázs sem volt az, bármilyen derekasan küzdött is a kampányban.

A lényeg azonban valószínűleg nem ez, hanem az, hogy Győrben a többség még mindig a Fideszben bízik, nem lát vele szemben alternatívát. Márpedig addig nem lehet országosan legyőzni a Fideszt, amíg oda el nem jutunk, hogy az emberek jelentős többsége elforduljon a Fidesztől, viszolyogjon tőle, megvesse a Fidesz vezető politikusait. A győri példa arra figyelmeztet, hogy ettől továbbra is sokkal messzebb vagyunk, mint ahogy azt – nyilatkozataikból ítélve – számos ellenzéki politikus gondolja.
Van tehát min fejet törni.

Börtönbiznisz

Lássuk be: amit most produkál – Orbánnal az élen – a Fidesz, az a legrosszabb, legvisszataszítóbb abból, amire képes. Uszítás etnikai kisebbség ellen, civil szervezetek megvádolása nyerészkedéssel, sorosozás, a jogállami normák nyílt lábbal tiprása – együtt van itt minden.

Egyrészt a börtönlakóknak bíróság által az elfogadhatatlan körülmények miatt megítélt kártérítés visszatartása, másrészt a gyöngyöspatai roma iskolásoknak a durva szegregáció miatt megítélt kártalanítás megfizetésének elutasítása. Jogállamban jogai az elítéltnek is vannak, a roma iskolásgyerekeknek pedig különösen joguk van arra, hogy ne különítsék el őket nem roma iskolatársaiktól. Vajon mi jogosítja fel a kormányt, hogy ne hajtsa végre a jogerős bírósági ítéletet?
A Hír TV meg a Századvég azonnal kimutatja, hogy a megkérdezettek többsége s kormánnyal ért egyet. Nincs ebben semmi meglepő. A Fidesz számítása világos: nehéz helyzetbe hozta az ellenzéki pártokat. Ha azt mondják e két ügyben az Országgyűlésben, a sajtótájékoztatókon, amit eddig a jogvédő civilektől hallottunk, akkor pártként lesznek népszerűtlenek. Ha viszont hallgatnak az ügyben, netán meghátrálnak a Fidesz előtt, akkor a demokrata hívek előtt szerepelnek le. Kíváncsian várom a parlamenti ülésszak kezdetét február közepén: miről fognak kérdezősködni az azonnali kérdések órájában.

Mai kérdés – Melyik lesz a legnagyobb ellenzéki párt 2020 december végére?

Melyik lesz a legnagyobb ellenzéki párt 2020 december végére?

2019

Vége az évnek. Ilyenkor mindenki értékeli, ami az évben történt, habára politikai folyamatok nem feltétlenül évekre tagolódnak. Most viszont sokan tekintik 2019-et sikerévnek.

Szűkebben az ellenzéki siker évének, még szűkebben a DK sikerévének. A DK és a Momentum esetében az EP-választás, az egész ellenzék tekintetében pedig az önkormányzati választás eredménye látszik megalapozni az ilyen véleményt. Elvégre az EP-választáson a DK 16, a Momentum pedig 10 százalékos eredményt ért el, négy illetve két mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, amire senki sem számított. Ez ne volna igazi siker?
Az önkormányzati választáson pedig sikerült megnyerni Budapestet és tíz megyei jogú és néhány kisebb városban a polgármesteri tisztséget (a közgyűlési többséget pedig további három megyei jogú városban), ez ne volna nagyszerű eredmény? Dehogynem.
Csakhogy ez sem változtat azon, hogy a Fidesz támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint továbbra is – a választani tudó biztos szavazók körében – ötven százalék fölött van, és az önkormányzati választáson az ország egészét tekintve a Fidesz jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzék. A tavaszi EP-választáson is ötven százalék fölött volt a Fidesz, a DK és a Momentum nagy sikere a szavazatoknak az ellenzéken belüli újraelosztásából adódott. Én persze jónak tartom azt, hogy a DK és a Momentum lett erősebb az MSZP, az LMP és a Jobbik rovására, mert a megerősödött két párt politikáját tartalmában jobbnak tartom, mint a három meggyengült pártét. Számomra, aki baloldali liberálisnak vallom magam, a kifejezetten antiliberális Jobbik és LMP és az e tekintetben bizonytalan MSZP-vel szemben örvendetes a DK és a Momentum ellenzéken belüli súlyának megnövekedése. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a 2019-ben követett út elvezet az Orbán-rendszer bukásához.

Mi is történt az önkormányzati választáson?

Ahol sikerült legyőzni a fideszes polgármestereket, ott ennek kulcsa az volt, amit teljes ellenzéki összefogásnak szoktak nevezni. Mi volt ennek tartalma? Ami az ellenzékieket egyesítette, az a fideszes korrupcióval, a Fidesz politikai viselkedésével, hatalomgyakorlási módjával való szembehelyezkedés, és a környezeti szempontok érvényesítésében való egyetértés. Amennyire látom, emellett Karácsony fővárosi fellépésének volt egy határozott baloldali társadalompolitikai tartalma is, de másutt – a budapesti kerületekben és a vidéki városokban – ez az elem már nem volt jelen.

Vajon elegendő-e ennyiben egyetérteni az országos politikában? Az önkormányzati választás nem szólt külpolitikáról, nem szólt gazdaságpolitikáról, és csak korlátozottan szólt társadalompolitikáról. Ez tette lehetővé a teljes összefogást. Országos politikát azonban aligha lehet ilyen alapon csinálni.

Sokaktól hallottuk az elmúlt napokban, hogy a kulcskérdés annak a vezető politikusnak a megtalálása és „felépítése”, aki az egyesült ellenzéket a 2022-es választáson vezeti majd. Az ATV egyik utolsó vitaműsorában a Kuncze Gáborral és Lendvai Ildikóval a stúdióban ülő Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője mondta, szerintem nagyon helyesen, hogy fontosabb ennél annak a politikai iránynak a megfogalmazása, immár az országos politikában, amely mellé az Orbán-rendszerrel szemben álló választók tudnak majd odaállni.
Az önkormányzati választási összefogás arra volt elég, hogy például Karácsony Gergő 50:45 arányban győzze le Tarlóst, és sokfelé született ehhez többé-kevésbé hasonló eredmény. Az Orbán-rendszer majdani legyőzéséhez azonban ilyen eredmény – amitől a közvélemény-kutatások, illetve az önkormányzati választás országosan összesített adatai szerint nagyon messze vagyunk – nem elegendő. Amikor a 2014-es országgyűlési választás előtt, amikor még naiv módon jobban bíztunk a kormányváltás lehetőségében, mint 2018-ban, sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehet a kormányváltáson túl áttörni azokat a gátakat, amelyeket a Fidesz kétharmaddal felépített. Mint tudjuk, azóta ebben sokkal messzebbre jutottak.
Orbán rendszere csak akkor számolható fel, ha a Fidesz nemcsak a szokványos módon választási vereséget szenved immár országosan, hanem ha politikailag összeomlik, mégpedig legalább úgy, mint az MDF 1994-ben, illetve az MSZP–SZDSZ 2010-ben.

Nem a választási eredmény százalékos mértéke itt a döntő, hanem a korábban hatalmat gyakorló politikai erő erkölcsi-politikai összeomlása.

Az, hogy ellenzékbe kerülve úgy megbénuljon, mint a korábbi kormányerő 1994-ben és 2010-ben.

Ehhez pedig – az önkormányzati választáson elért nagyszerű eredmények dacára – nem kerültünk közelebb 2019-ben. Ezért nem mondhatjuk sem azt, hogy 2019 a fordulat éve lett volna, sem pedig azt, hogy azt kell tovább csinálni, ami az önkormányzati választással elkezdődött. Ahhoz, ami az Orbán-rendszer megdöntéséhez kell, ez messze nem elegendő.
Más is kell hozzá, nagyon más. Ezt pedig ellenzéki politikusaink mintha egyelőre nem látnák.

Navalnijt, az ellenzék vezérét újra letartóztatták

A rendőrség lerohanta Alekszej Navanij korrupcióellenes szervezetének központját és magával vitte az ellenzéki politikust – írta Twitteren a szervezet szóvivője.

Kira Jarmus közölte: a rendőrök felforgatták az egész központot mintha keresnének valamit, de az is lehet, hogy a céljuk nem más mint a megfélemlítés. Navalnij egyik politikai szövetségesét nemrég behívták a hadseregbe, és egy istenhátamögötti kaszárnyába küldték túl az északi sarkkörön.

Putyin lejtmenetben

Az orosz elnök nemrég tudatta népével, hogy még nem döntött az utódlás kérdésében. A 67 éves államfő jó fizikai formában van, de politikai támogatottsága egyre gyengül , mert az életszínvonal stagnál és sok helyen csökken is. Putyin mindinkább elszigetelődik és egyre jobban támaszkodik a titkosszolgálatra, ahol fiatalabb éveit töltötte. Nemrég furcsa támadás történt az FSZB székháza ellen. A Ljubjanka elleni akció kifejezte a belső bizonytalanságot, amely a karácsonyi vásár idején is jellemzi Oroszországot. A titkosszolgálat érzi, hogy Putyin mind jobban támaszkodik rá, és ezért a tábornokok egyre nagyobb önállóságra tesz szert. Az elnök igyekszik stabilizálni hatalmát: átszervezte a GRU vezérkarát. A katonai hírszerzés súlyos hibákat vétett külföldön – például a Szkripal ügyben – emiatt parancsnokát Putyin kirúgta. A tábornok annyira szívére vette a dolgot, hogy hamarosan meghalt …

Putyin az ellenzéket a külföld ügynökének tekinti

A szovjet időkhöz hasonlóan az ellenzéki politikusokat és újságírókat a hatalom külföldi ügynököknek nyilváníthatja. Ez azt jelenti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat legfőbb feladata az ellenük folytatott küzdelem. A demokráciának ez a nem ortodox értelmezése Putyin gyengeségét mutatja hiszen egyre kevésbé képes a látszat felmutatására. A választásokat viszont meg kell nyernie, mert ez adja a rendszer legitimitását. A korrupció pedig a rendszer Achilles sarka. Putyinról az a hír járja, hogy a világ egyik leggazdagabb embere, aki vagyonát adóparadicsomokban rejtette el. Alvezérei sem szűkölködnek. Mindezt mogorván veszi tudomásul a közvélemény, amely Putyin uralkodásának első éveiben az életszínvonal emelkedéséhez szokott hozzá. Ezért is nevezte el mozgalmát korrupcióellenes szervezetnek Alekszej Navalnij, akit most Putyin parancsára újra letartóztattak.

Ellenzékváltás

Városszerte látjuk Puzsér kis vadplakátjait, melyek közül az egyiken az áll: „ellenzékváltás”. Mindazokat, akik az ellenzéki összefogás jelöltjeitől várják a Fidesz legyőzését vidéki városokban, budapesti kerületekben és mindenekelőtt a főpolgármesteri poszton, amelyet Puzsér magának megcélzott, érthetően bosszantja, sőt felháborítja ez a politikai jelszó.

Alighanem, hátbatámadásnak érzik, már csak azért is, mert maga a szó tudtommal az „ellenzékváltó hangulat” formájában Orbán Viktor egyik beszédében jelent meg először.
Mielőtt azonban felháborodunk, idézzük eszünkbe, hogy az ellenzékváltás ötlete nem új. Akivel szemben Puzsér elindul, az maga is az ellenzékváltás célját követve lépett be a politikai térbe.
Igen, Karácsony Gergőről van szó, aki azok egyikeként, akik elégedetlenek voltak a politikai osztály mindkét oldalával, az LMP képében hoztak létre új pártot 2008-ban. A törekvés már akkor is ellenzékváltás volt. Hasonlóképpen ellenzékváltásra törekedtek 2010 után a Milla majd az Együtt létrehozói, és – másképpen persze – a nagyobb részt az MSZP-ből kiváló, de volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is maga mellé állító DK alapítói is. Az ellenzékváltás tankönyvbe illő sikeres példája a Momentum létrehozása is. Az ellenzékváltás mint szándék tehát a politikai életben elterjedt, nem kifogásolható törekvés.

Csakhogy az effajta, helyeselhető ellenzékváltási törekvésnek fontos sajátossága, hogy azzal kezdődik, hogy egy kisebb csoport, amely elégedetlen a politikai életben rendelkezésre álló alternatívákkal, megfogalmaz egy új politikai platformot, szövetségeseket, híveket gyújt, akciókat szervez, és ezt követően elindul a választáson.

Az ilyen forgatókönyv mentén történő ellenzékváltási törekvés a politikai erkölcs tekintetében nem kérdőjelezhető meg, sőt, a politikai fejlődés kifejezetten kívánatos eleme.
Puzsér esetében azonban ennek fordítottja történt. Azzal kezdte, hogy bejelentette indulását a főpolgármester-választáson. Utána kerített hozzá valamiféle programot, sőt, inkább csak egy programfejezetet – hiszen a Budapest-politika számos fontos kérdését mellőzi –, és gyűjtött maga köré aktivistákat. Ez a forgatókönyv szerintem óhatatlanul bizalmatlanságot kelt a politikai vállalkozó szándékaival szemben. Kiváltképp akkor, ha – eltérően az LMP, az Együtt, a DK vagy a Momentum korábbi példáitól – nem olyan politikai irányt képvisel, amelyet más pártok nem képviselnének. A „sétáló Budapest” ötlete ugyanis jellegzetes zöld ötlet, és zöld pártok vannak jelen a magyar politikában, s akivel szemben Puzsér ellenzékváltó szándéka megfogalmazódik, maga is zöld politikus, aki zöld programmal indul.

Ráadásul a mi esetünkben arról van szó, hogy egy félreérthetetlenül önkényuralmi rendszer áll a politikai tér egyik oldalán, a másikon pedig az önkényuralom ellen védekezők és lázadók.

Aki nem érzékeli a két oldal közötti különbséget, az vagy semmit sem ért a mai magyar politikából, vagy tudatosan vezeti félre közönségét. Ilyen helyzetben állni elő az ellenzékváltás programjával erkölcsileg védhetetlen.

Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Csak nem nyugszanak a kedélyek, és csak nem akarják megérteni, hogy a Szabad Európa Rádió (RFE) magyar nyelvű adásának újraindítása nem kívánságműsor.

Olvasva a hazai (magyar nyelvű) jelentéseket, Magyarországon (egyesek) csak nem akarják felfogni, hogy vége a hidegháborúnak, és megváltozott a világ, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg (többek között a magyar nyelvű adást is), arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egy csapásra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó adókat. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él tovább napjainkban is.

Megdöbbentő volt a 444-es hírportálon olvasni, hogy: (a SZER)

„….Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét…” Ez nem igaz! Ez szemenszedett hazugság! A Rádió mindig is távol tartotta magát az „emigráció”-tól.

Feladata a nyugati (amerikai) értékrend közvetítése volt, nem pedig a magyar emigráció véleményének közvetítése. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs a Rádió szerepéről, annak fontos feladatáról a hidegháborús években.

Emlékeztetőül. A Vasfüggöny létrehozatala után az CIA-t bízta meg az amerikai kormány a hírforrásoktól elzárt kelet-európai országok lakóinak (rabnemzetek) tájékoztatására. A CIA-nak három „akciója” volt.

1. léggömbbel, ballonokkal röplapokat küldeni az aknazár túloldalára
2. rádióadásokon keresztül tájékoztatni a lakosságot a világeseményekről
3. könyveket bejuttatni a Vasfüggöny mögé

Ez a harmadik „akció” volt a legsikeresebb, mert erre sohasem jöttek rá a vasfüggöny mögötti hatóságok. A zseniális ötletet (ingyen könyv-akció), különben egy román kolléga találta ki. Sőt, ő javasolta, hogy ne szovjet- meg diktatúraellenes (propaganda) anyagokat küldjünk, hanem olyanokat, amelyek bemutatja a baloldaliságot (marxizmus) a maga valóságában. Elvégre az „index”-re tett, betiltott könyvek között sok marxista írás is volt, amelyek nem egyeztek a moszkvai központi irányzattal. Csak zárójelben, ezeknek a könyveknek az eredeti (még Horthy-korszakban megjelent) példányait lehet ma is olvasni.

A könyvakció lényege: bármely nyugat-európai nagyváros könyvesboltjában (néhol kávézójában) volt egy „sarok”, ahol ha a külföldi (kelet-európai) turista bemondta, hogy honnan jött, ingyen kapott egy példányt. Ez olyan sikeresen meg volt szervezve, hogy (sokszor) a könyvesbolt sem tudta, hogy a CIA van mögötte, és az USA finanszírozza.

Az volt a szöveg, hogy „itt van néhány darab felesleges példány (sokszor idegen nyelven), ha valakinek kell, adják oda neki. A célországba való „becsempészést”, mindenki a saját felelősségére tette.

A Rádiót, annak CIA-s kapcsolatát, a 70-es évek legelején egy kaliforniai erősen baloldali hetilap, a Ramparts (magazine) „szellőztette meg”, ami ellen Washington nem tiltakozott, helyette az egész intézményt a State Department (külügyminisztérium) alá helyezte, és felügyeletét a Kongresszusra bízta. A CIA embereit pedig választás elő állították: vagy kilépnek a hírszerző-ügynökség kötelékéből, vagy el kell hagyniuk a Rádiót.

A magyar osztály dolgozói is csak a hírekből tudták meg, hogy ki pénzelte (addig) a Rádiót.

’56 végén komoly átszervezés volt. Addig a Rádió vezetését (CIA) nem érdekelte a minőségi tartalom, a lényeg arra koncentrálódott, hogy a zavarások ellenére a hírek eljussanak a hallgatókhoz. ’56 ősze mutatta meg, hogy a magyar szerkesztők mennyire emocionálisak, mindenki „vérmérsékletének” megfelelően közvetítette (és kommentálta) a magyarországi eseményeket. Ezt a hírközlési hibát a forradalom leverése után kijavították, és valamennyi műsort professzionálissá (megbízhatóvá) tették. Ettől kezdve, minden adásba ment anyagról készítettek egy rövid, angol nyelvű összefoglalót, hogy az amerikai vezetés tudjon az elhangzottakról. Ebből a „fordító” osztályból alakult a BAD (Broadcast Analysis Division), mely nemcsak fordítással foglalkozott, hanem elemzéseket készített a Rádió valamennyi nyelvi osztályának műsorairól, így a magyar nyelvű adásokról is. Hangsúlyozni kell: ez NEM cenzúra volt, mert a munkatársak szellemi termékét utólag foglalták össze, ill. „minősítették”!

Meglepő, és átlátszó, ahogy a New York Times (NYT) legutóbbi Magyarországgal és a SZER-rel foglalkozó cikkében az egészet tálalta. Tipikus demokrata párti megközelítés, ahogy elhallgatják mi is az Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for Global Media) nevű intézmény, és mekkora súlya, szava van nyilatkozó vezetőjének, Mr. John Lansing-nek.

Az Agency for Global Media ugyanis nem felügyeli az adásokat, csak javaslatokat tehet!

Egy kis háttérinfó. Az 1945 után kezdődött hidegháború idején az amerikai hírszerzés (CIA) irányította a Szovjetunió és szatellit államaiba irányuló ellen-propagandát. Már említettem, hogy három fő akció volt a szovjet ideológia és propaganda ellensúlyozására. A Rádió volt a hírek, az információk gyors eljuttatásának eszköze a Vasfüggöny mögött élőkhöz. Ezt már a II. világháború alatt megtapasztalta szinte valamennyi fél, különösen a harci események ismertetése, azok pontos (és valós) közlése. A legalkalmasabbnak a rövidhullámú adások mutatkoztak. Hogy az adásokat fogó készülékek mennyire feleltek meg ennek a célnak, azt csak sejteni lehetett. Nem véletlen, hogy a „Néprádió” nevű készülékben nem volt rövidhullámú vételi lehetőség. Ezért felértékelődtek a háború előtt gyártott készülékek, amikkel már akkor lehetett fogni „Londont” (BBC), az egyórás magyar nyelvű adást, amit már akkoriban is zavartak! Viszont, az egyéb nyelven sugárzott műsorokat, híreket, nem. Például a BBC szerb nyelvű adását tisztán lehetett fogni és hallgatni. Hasonló volt a helyzet a későbbi rock-beat zenei műsorok esetében is. A SZER csehszlovák zenei adásait magnó minőségben lehetett fogni. A zenei anyagok szinte ugyanazok voltak (pl. Top 20), csak a nyelv, a műsorvezetés volt más.

A Kelet-Európának (rabnemzetek) szóló műsorok finanszírozása úgy került a nyugati köztudatba, hogy azt az amerikai lakosság adományából tartják fenn.

Hatalmas pénzt és reklámot szánt erre a CIA, szinte valamennyi népszerű (amerikai) színészt, művészt, énekest bevonták ebbe. Ennek ellenére a vietnámi háborút ellenző egyik (baloldali) csoport, kinyomozta és bizonyítékokkal alátámasztva megírta, hogy a SZER (és a Szovjetuniónak sugárzó Szabadság Rádió) napi 19 órás működését a CIA finanszírozza. 1973-ban került át a Rádió az amerikai külügyminisztérium irányítása alá, ahol egy „Nemzetközi Sugárzási Testület” felügyelte (BIB = Board for International Broadcasting). Ezzel jelezték, hogy ez egy „non-profit” „magán-adóállomás”, melynek semmi köze a mindenkori amerikai kormányhoz. Vezetője  nem lehet tagja az amerikai kormánynak, viszont az amerikai elnök jelöli ki. Így került az például a Testület élére 1985-ben a Reagan elnök által javasolt dúsgazdag Steve Forbes. (a Forbes magazin tulajdonosa)

Mint jeleztem, 1992-ben a hivatalát hamarosan átadó republikánus Bush elnök még (legalább) tíz évig működtetni akarta volna a Kelet-Európának szóló műsorokat, mivel úgy látta (és értékelte), hogy a „kommunizmus” egyik napról a másikra nem fog megszűnni, a volt rendszer tagjai nem fogják „csak úgy” otthagyni állásukat, pozícióikat, és az új rendszer sem lesz képes tapasztalt, rátermett emberekkel irányítani az országot.

A demokrata párti Clinton elnök, viszont amolyan gesztusnak tartotta a szabadságukat visszanyert népek, – egykori rabnemzetek – hadd érezzék, hogy „kitört a szabadság”. Megjegyzem, Antall József miniszterelnök sem lelkesedett a SZER további adásaiért, magyarországi tevékenységéért. Úgy érezte, nincs szükség egy „kormány kritikus” rádióadóra (különösen, amit akkor az SZDSZ képviselt). Ebből is látszik, hogy a demokráciát már az első pillanattól másként értelmezték Kelet-Európában.

Clinton elnök, 1994-ben írta alá az új „nemzetközi híradási törvényt”, és a felügyelő testület új nevet kapott BBG (Broadcasting Board of Governors) azaz az „Adások Kormányzóinak Testülete”.

1999 október elsején a BBG független ügynökség lett a „külügyek reformja és átalakítása” törvény alapján, amely alá valamennyi idegen nyelven külföldre sugárzó amerikai rádió (és tv) állomás és adás tartozik. Tehát, nem csak a volt Szovjetunió és szatellit állama népei, hanem valamennyi konfliktus hely a világban, Dél-Amerikában (spanyol nyelven Kuba ellen) és a Közel-Keleten, ill. Ázsiában, első sorban arab nyelven, valamint perzsa és afgán nyelveken is. Az egészet továbbra is a Külügyminisztérium és a Külföldi Szolgálatok főfelügyelője ellenőrzi. (…under the supervision of the Inspector General of the State Department and the Foreign Service.) Az egyszemélyi vezetőt az Egyesült Államok elnöke nevezi ki, és a Szenátus erősíti meg. Tavaly augusztusban (2018) új nevet kapott a BBG = USAGM , azaz Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for GlobalMedia), egyúttal megszűnt a felügyeleti hatáskör, napjainkban már csak javaslattevő feladata van. Ennek a vezetőjével készített interjút a New York Times! Mr. John F. Lansing 2015 óta tölti be ezt a posztot annak ellenére, hogy jelölését sem Obama elnök, sem a Szenátus nem erősítette meg, mivel akkor még (2015-ben, ezt törvényileg) nem kellett. Eközben Trump elnök 2018 júniusában Michael Pack dokumentumfilm-készítőt nevezte ki az ügynökség élére, amit viszont az US Szenátus nem erősített meg. Ezt a „kis malőrt” elfelejtette megemlíteni nem csak a New York Times, de a (független) magyar média is.

Az már csak hab a tortán, hogy John F. Lansing októberben otthagyja az USAGM-t, és a jövőben a NPR (National Public Radio = Nemzeti Közrádió) vezetője lesz.

Mindezek ismeretében vajon mit akar a „magyar lobby” elérni? Néhány demokrata párti (befolyásos) amerikai magyar erőlteti a SZER magyar osztály újraindítását.

A rádió jelenlegi működéséről semmit sem tudunk. Az nem elég, hogy a románok és bolgárok saját fővárosukban, helyi stúdiókban készítik műsoraikat csak internetes platformon! Miután mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat, ill. annak kormányát. A SZER román és bolgár nyelvű programja idén indult. Semmi visszajelzés („feedback”) még nincs, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, a korrupció elleni harcra? Alig félév nem elegendő e két „pilot project” megítélésére. Ugyancsak nem tudjuk, milyen szerződése van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? A magyar adást követelők mintha nem tudnák, hogyan működik egy rádióállomás. Például naponta hány órát akarnak adni, és milyen jellegű műsorokat. Hiszen az új (magyar nyelvű) Szabad Európa Rádió-nak más feladata lenne, mint a 26 évvel ezelőtt beszüntetettnek. Látom, Cseke László képével manipulál a hazai (baloldali) hírközlés (Media1), ez szimpla nosztalgia, amire a mai generáció már nem is emlékszik! Egyáltalán, mi, ki lenne a célközönség? Hogyan juttatnák el a műsorokat a lakossághoz? Ja, és kik (kiknek a felügyelete alatt) készítenék a műsorokat? (a román és bolgár adásokat Prágában, az ottani központban ellenőrzik).

Tudomásul kell venni, hogy minden platformon történő újraindulás a magyar kormány beleegyezésével indulhat csupán!

Őszintén, a hazai ellenzék szégyenének érzem, hogy külföldi segítséget kérnek belpolitikai tehetetlenségük orvoslására, megsegítéséhez. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely megdönthetetlennek tűnik.

Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi rádióállomástól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

Remélem, mi több, borítékolom, hogy az Egyesült Államok nem fog ebbe az értelmetlen (és szégyenteljes) játékba belemenni. Az nem elég indok és ok, hogy a demokrata pártiak ahol csak lehet Trump elnök orra alá akarnak borsot törni. Az amerikai belpolitika harcait, problémáit nem lehet és nem szabad a Kárpát-medencére kivetíteni. Magyarországnak magának kell belpolitikai harcát megvívni. Hiszen semmilyen külső erő nem befolyásolta a kialakult helyzetet az elmúlt 30 évben, mely alatt felnőtt egy új nemzedék akik csak hallomásból ismerik a szovjetrendszert, az ún. proletárdiktatúrát. Aki 1989-ben tíz éves volt, és valamit is átélt a késő kádári korszakból, ma már 40 éves. Aki a Szabad Európát hallgatta a beat-, vagy „Cseke” korszakban, ma már 70 feletti aggastyán, kihaló nemzedék. Szomorú, hogy a múltba révüléssel próbálják a jelen problémáit megoldani, vagy legalábbis gyógyírt találni rá.

Az erkölcsről és a politikáról

Az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi is az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Mivel a politikai cselekvések és döntések nem csupán a döntésben résztvevők és azok közvetlen környezetének életét befolyásolják, hanem egy ország lakosságának életére is hatással vannak.

Ezen írásomban nem célom, hogy választ adjak a nagy erkölcsi dilemmákra, nem célom, hogy megmondjam, mi a jó és mi a rossz. A célom, hogy gondolkodjunk ezekről a témákról és saját erkölcsi, morális meggyőződéseinket ne tekintsük általános igazságnak, mert ilyen általános igazság egyszerűen nem létezik.

Az erkölcs a jog és a politika

Az erkölcs, mint azt már feljebb is taglaltam, nem egy olyan téma, amiben egy általános igazság létezik. Az erkölcs, mint egy iránytű, útmutatást adhat ahhoz, hogy az egyéni felfogásunk és belátásunk szerint helyesen cselekedjünk.

Amikor arról beszélünk, hogy mi a társadalmi erkölcs vagy a közerkölcs akkor meghatározunk egy csoportot vagy egy ország lakosságát, mely egy meghatározott erkölcsi mérce szerint éli életét a társadalmon belül. Aki ezeket a szabályokat nem tartja be, azok büntetésben részesülnek „deviáns” viselkedésük miatt. Ez a büntetés lehet bírság vagy a társadalomból való kizárás is börtönbüntetés útján.

Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra építkeznek a társadalom életét szabályzó törvények is.

A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek. Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással.

A közerkölcs léte egyáltalán nem zárja ki azt, hogy mindenkinek lehessen saját meggyőződése és morális iránytűje élete során, mely szabályozza cselekvéseit. Ahány ember annyi vélekedés létezik egy időben a jó és a rossz fogalmáról. Egy egységes erkölcsi alap kijelölése és szabályainak meghatározása és betartatása, pontosan ezért a sokszínűség miatt nehéz feladat.

Az életünket behatároló és szabályzó törvények erkölcsi alapját a legtöbb esetben valamilyen vallási szemléletmód adja. Például nálunk és Európa-szerte ez a vallási alap a keresztény szemléletmód. Más régiókban, például az arab világban, az iszlám vallás tanai adják a törvénykezés alapját.

Könnyű felismerni a vallási alap rendkívüli hatását a jogra, elég csupán egy pillantást vetni a tízparancsolatra és máris láthatjuk, hogy az abban foglaltak mennyiben mutatkoznak meg a törvényekben és szabályozásokban.

Tehát az erkölcs alapot ad a szabályozásokhoz a politika dönt a szabályozások mikéntjéről, mely a jog eszközével válhat valóra.

A politika és az erkölcs kapcsolata

A politika és az erkölcs közötti kapcsolattal sok gondolkodó foglalkozott már, kezdve az ókori Görögország filozófusaival, mint Platón és Arisztotelész, majd később Machiavelli, Carl Schmitt vagy Aquinói Szent Tamás is csak, hogy néhány példát említsek.

A politika és erkölcs kapcsolatának értékelésénél a legfontosabb kérdés talán az, hogy mi a politika és mi az erkölcs célja. Cselekvéseinket egyéni szinten is céljaink határozzák meg, céljainkhoz igazítjuk azt, hogy egyes szituációkban miként döntünk.

Amennyiben az erkölcs céljának tekintjük, hogy szabályozza azt, hogy miként élhetünk együtt egy társadalomban, illetve segít eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, úgy a politika céljának is hasonlónak kellene lennie, mivel a politika az, mely részben alakítja a közerkölcsöt és formálja az egyének hozzáállását bizonyos témákhoz. Mondjuk ilyen cél lehetne, hogy segít előre mozdítani a közjót, hogy az emberek számára a legjobb alternatívákat kínálja és meg is valósítsa a társadalmi együttélés eszméjét.

A tapasztalatok azonban nem ezt mutatják.

A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy párt szövetség ameddig a választók bizalmát élvezi.

Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Úgy gondolom, hogy ez az egyik olyan mozzanat, ahol a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem az is, hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat, amiből következik az, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy elképzeléseikkel alakítsák a közösség életét, amibe beletartozhat az a célkitűzés is, hogy a közjó megvalósulhasson.

Azzal, hogy a hatalom megszerzése és annak megtartása előfeltétele a politikai élet alakításának és a döntéshozatal képességének megszerzésének, úgy az erkölcs egy alárendelt szerepbe kerül politika világán belül.

A hatalomtechnikai racionalitás ezért sok esetben képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.

A politikai vezetők a választók kegyeiért versengenek egy demokráciában. Ahhoz, hogy elnyerjék a választók bizalmát a politikai vezetők népszerű intézkedéseket vezetnek be, ígérgetnek és látszatmegoldásokkal kedveznek egyes társadalmi csoportoknak, hogy elnyerjék szavazatukat és bizalmukat.

A legtöbb politikai párt legyen az kormányon vagy ellenzékben, ugyanúgy él ilyen és hasonló eszközökkel. A társadalmi csoportok hergelésének eszközével, az egészségügy és az oktatás világszínvonalra való emelésének kivitelezhetetlen ígéretével és még napestig lehetne sorolni a példákat.

A pártok és az erkölcs, egy egy felmerülő kérdés

Az egyik legnagyobb problémába akkor ütközünk amikor egy politikai tevékenységet az erkölcsösség szempontjából akarunk megítélni.

Minden egyén politikáról kialkotott képét, saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.

Így máris ott tartunk, hogy csak egyéni véleményt tudunk megfogalmazni és nem általános igazságot.

A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogy miként lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalom technikai sikerek oltárán.

A politikai pártok közötti versengés, egy demokratikus rendszerben arra sarkallhat minden politikai erőt, hogy az erkölcsi kérdésekhez rugalmasan álljanak.

Felfoghatjuk ezt úgyis mintha egy futóversenyen lennénk, ahol vannak alapvető szabályok, mint, hogy hol kezdődik és hol végződik a pálya, de az nincs tiltva, hogy a versenyzők doppingoljanak és kigáncsolják egymást a verseny közben. Egy ilyen helyzetben vajon beszélhetünk e erkölcsről? Aki ilyenkor fair módon az erkölcsi normákhoz tartva magát versenyzik az bolond? Mert, ha úgy látjuk egy ilyen esetben nincs értelme az olyan fogalmaknak, mint erkölcs, értékek vagy elvek akkor miért várjuk el ugyanezt a politikai pártoktól?

Így nagyon is fontos az a kérdés, hogy a cél szentesíti e az eszközt?

Lehetséges-e az, hogy erkölcsileg rossznak bélyegzett tevékenység, piszkos módszerekkel történő kampányolás, ígérgetés vagy a társadalmi csoportok egymás ellen hergelése megengedett annak érdekében, hogy a hatalmat elnyerjék a politikai vezetők.

Az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt?

A legérdekesebb dolog az erkölcs és a politika kapcsolata között, hogy a politika az, ami képes meghatározni az erkölcsöt és nem pedig fordítva.

A politikai vezetők döntéseik útján és saját kommunikációs tevékenységük révén alakítják a társadalom szemléletmódját, így azt is, hogy mit gondolnak az emberek a jó és a rossz fogalmáról. A politikusok előszeretettel élnek ezzel a módszerrel napjainkban is.

Ellentétpárokat neveznek meg és vezetik be azokat a közbeszédbe.

Valamit nemzetinek vagy nemzetellenesnek bélyegeznek, mint ahogyan azt a Fidesz-KDNP teszi. Valamit demokráciaellenesnek, valamit meg demokratikusnak neveznek, akár a baloldali pártok, akik magukat demokratikusnak tartják míg a Jobbikot vagy a Fidesz-KDNP-t antidemokratikusnak, mindezt úgy, hogy az említett politikai erők ugyanúgy részt vettek a választásokon és kimutatható demokratikus támogatottsággal rendelkeznek. De ide lehetne még sorolni a baloldal és jobboldal közötti ellentétet is, mely fogalmak napjainkra kiüresedtek, de ennek ellenére is egyik másik politikai erő negatív vagy éppen pozitív értékeket társít ezekhez a jelzőkhöz.

A recept tehát egyszerű, a politikai pólusokhoz és ellentétekhez értékítéletet társítunk.

Ezek a jelzők nagyban meghatározzák azt, hogy a pártok saját szavazóbázisa, miként vélekedik más pártokról és azok szavazóbázisáról. Így nagyon egyszerű akár uszítani is a táborokat egymás ellen. Az uszítást erkölcsösnek tartjuk? Mindenki felteheti magában ezt a kérdést.

A politikai pártok efféle megkülönböztető, megbélyegző tevékenysége az, amivel elkülönítik saját magukat és szavazói bázisukat a többi párttól.

Mivel sok esetben a pártokhoz való kötődés erős érzelmi alapokon nyugszik a pártok szimpatizánsai véleményüket könnyedén azonosíthatják a választott pártok értékszemléletével. Ennek következtében egy szavazói bázis erkölcsi fokmérője idomulhat a párt jóról és rosszról kialakított képéhez. A politika ezen az úton keresztül tehát nem csupán a közerkölcsöt képes formálni, de saját egyéni erkölcsi viszonyulásinkra is kihatással van.

A politikai döntések és az erkölcs

Vannak olyan témák, mint a szegénység és korrupció kérdése, az egészségügy és oktatás kérdése vagy a kilakoltatások ügye, ahol mindenki azt szeretné, hogy javuljon a helyzet. A politikai pártok is azért kardoskodnak kommunikációjukban, hogy ezen területeken a kormány rossz munkát végez, de ők ismerik a problémák ellenszerét és csak annyi a gond, hogy nincsenek hatalmon.

Milyen érdekes, hogy ezek a témák, melyeket az ellenzék felkarolt, azok, melyek az embereket közvetlenül is érintik és a legnagyobb politikai értelemben vett haszon származhat belőlük.

Az erkölcsös tevékenységek önmagukban teremtenek értéket, mint az adományozás, az elesettek segítése, egy meghatározott vallás által diktált életmód követése vagy az őszinteség.

A politikában ez az önzetlenség nehezen elképzelhető, hiszen a hatalom megszerzésére irányuló törekvések tiszta célt állítanak a politikusok és a pártok elé. Így

a politikai tevékenység már nem önmagában teremt értéket, mert mindig felsejlik a döntések mögött meghúzódó érdekek egész hálózata.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK