Vélemény

Orbán szabadsága

„Harminc éve szabadon” – ezzel a címmel tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök és Fidesz-elnök június 19-én, annak harmincadik évfordulóján, hogy befejeződött a szovjet hadsereg kivonása Magyarországról, amit „a magyar szabadság napjának” szoktak nevezni. Kézenfekvő a gondolat: szabadságon Orbán az ország függetlenségét érti. Nem most tűnt fel ez először, de ebben az „előadásban” is feltűnt.

De mielőtt Orbán szabadságfogalmára térnék rá, előbb az Európai Unió értelmezéséről. A következőt mondta erről:

„Az Európai Unió egy politikai, ember alkotta politikai képződmény, amelyet azért hoztak létre, hogy megvédjék országaik gazdasági és katonai érdekeit. Azért hozták létre, hogy válaszoljanak arra a politikai tényre, hogy a II. világháború után Európa egyik felét az amerikaiak, a másik felét pedig a szovjetek foglalták el. Azért alkották meg az Európai Uniót, hogy ne vesszen el a remény, hogy egyszer Európa sorsáról ismét az európaiak dönthetnek majd.”

Ez az értelmezés alapjaiban tűnik tévesnek. Mint tudjuk, az Európai Unió elődje az Európai Szén- és Acélközösség, majd a Közös Piac volt, mégpedig azzal a céllal, hogy a korábbi háborús ellenfelek hadiipari kapacitásait, majd egész gazdaságát szorosan összekössék, és ezt a tartós európai béke gazdasági és politikai alapjának tekintették. Akik a Közös Piacot majd az Európai Uniót létrehozták, azok azt nem az amerikaiakkal szemben, az amerikai beleszólástól megszabadulni akarva hozták létre, akkor sem, ha a De Gaulle vezette Franciaországban volt ilyen hajlam, a többi alapító ország azonban mindig kifejezetten számolt az amerikai jelenléttel. Számukra ugyanis

a szabadság nem a világ többi részétől való függetlenedést jelentette és jelenti, hanem a polgárok szabadságát a saját államuk fennhatóságával szemben,

amit a Szovjetunióban és Európának a szovjetek uralma alá került részében semmibe vettek. Az Európai Unió alapdokumentumai – amelyek betartását a brüsszeli Bizottság és a strasbourgi Parlament folyamatosan kéri számon az orbáni magyar államon – éppen erről, a demokratikus jogállamról és a polgároknak a demokratikus jogállam által elfogadott szabadságáról szólnak. Ezzel áll szemben folyamatosan

az Orbán-rendszer, s a szabadság számára annyit jelent, hogy senki nem szól bele abba, hogy ő hogyan vonja el szabadságukat a magyar polgároktól.

Ahogy a putyini orosz állam vagy a Hszi-féle kínai állam is ragaszkodik ahhoz, hogy saját belátása szerint vonhassa el polgárai szabadságát, s ebbe senki a külvilágból ne szóljon bele.

Szembetűnő, ahogy Orbán az Európa jövőjéről szóló téziseiben különböző szempontokból éppen ezt követeli: ne szólhassanak bele az európai intézmények abba, hogy hogyan korlátozza ő a magyarok szabadságát.

Ezért szeretné felszámolni az Európai Parlamentet, ahol a közvetlenül az európai polgárok által megválasztott képviselők őrködnek az európai szabadságeszme – az államoktól való szabadság – megvalósulása fölött az egyes országokban, és ugyanígy ellenzi azt is, hogy az uniós intézmények hatásköre bővüljön az egyes államokéhoz képest. Azért mondhatja azt, hogy „mi”, vagyis ők, Orbán és hívei Európa utolsó szabadságharcosai, és nem mondjuk a saját államukkal szemben szabadságukért küzdő beloruszok vagy akár oroszok, mert ők nem államuk függetlenségéért, hanem az államuktól való saját függetlenségükért harcolnak. Alekszej Navalnij vagy Szvjatlana Cihanouszkaja szabadságfogalma homlokegyenest ellentétes Orbánéval. Az ő szabadságharcuk Orbán számára közömbös, ezért is nem támogatja az uniós országok közös fellépését a putyini elnyomással szemben, és a Lukasenka-féle elnyomásnak is csak a legkirívóbb esete, a repülőgép-eltérítés esetében csatlakozott az uniós fellépéshez. Ahogy közömbös számára a hongkongiak és az ujgurok szabadsága is.

Örüljünk, hogy Orbán ennyire világosan elmondja, hogy miként gondolkodik. Mi pedig gondolkodjunk másképp.

Gondolkodjunk úgy, hogy a magyarok szabadságának éppen az lehet a garanciája, ha a magyar állam nem szabad a demokratikus világ közös normáihoz képest. Nem szabad abban, hogy hogyan bánik a melegekkel, hajléktalanokkal, fogvatartottakkal, menekültekkel. Nem szabad abban, hogy hogyan korlátozza a piaci versenyt a magyar fogyasztók, a magyar adófizetők kárára, saját kegyeltjeinek javára. Érdekünk, hogy az Unió korlátozza a magyar állam „szabadságát” ezekben a dolgokban.

Kövér

Egykor még képviselőként jelen voltam az Országgyűlés plenáris ülésén, amikor Orbán Viktor és Kövér László először hazaárulózta le az ellenzéket. Az 1998-2002-es ciklusban történt, az első Orbán-kormány idején.

Kövér László azt találta mondani a Demokrata című nyomtatványnak adott interjúban, hogy

„A hazai ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata. Ilyen értelemben semmiben sem különböznek Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől”,

igazában nem mondott újat. Amióta Orbán Viktor 2002-ben „a haza nem lehet ellenzékben” mondatával önmagával és híveivel azonosította a hazát, a vele szembeállókat pedig kirekesztette a nemzetből, ez végigvonul a Fidesz retorikáján.

Logikusan következik ez abból, hogy

a Fidesz nem politikai partnernek és versenytársnak tekinti az ellenzéki pártokat,

hanem elnyomandó, leküzdendő ellenségnek, akinek újbóli pozícióba kerülését minden eszközzel meg kell akadályozni.

Miután pedig mára kiteljesedett az a fideszes világkép, amely a nyugati demokráciák világát egészében tekinti a magyar nemzettel, annak (általa megfogalmazott és képviselt) törekvéseivel szemben állónak, számára veszélyesnek, az ellenzéket mint ennek a nyugati világnak ügynökét állítja be.
Amikor Gulyás Gergelynél rákérdeztek erre a mondatra, Gulyás azt volt képes állítani, hogy „a házelnök rendkívül visszafogottan beszél az ellenzékről ahhoz képest, hogy az ellenzék hogyan beszél a kormányról. Az ellenzéki pártok szerinte azzal töltötték az elmúlt heteket, hogy Brüsszelbe jártak feljelentgetni.”
Azért érdemes ezt felidézni, hogy lássuk:

Kövér a Fidesz-elit közös álláspontját mondta interjújában, miközben az ő fogalmazása nem szemrehányó volt, mint Gulyásé, hanem kirekesztő.

Gulyás úgy tett, mintha elvárná az ellenzéktől, hogy másképp viselkedjék, míg Kövér – hasonlóan Orbánhoz – az ellenzék alapvonásaként tekint erre.

De mit is gondoljunk a brüsszeli „feljelentgetésről”?

Az egykori liberális Fidesz még a többi demokratikus párthoz hasonlóan a rendszerváltás utáni Magyarországot a nyugati világ részének tekintette, amely közös értékekre épül, s e közös érték fölötte állnak az egyes államok közötti különbségeknek. Abban a felfogásban tüntetett például a Fidesz Tibet ügyében a kínai nagykövetségnél. A mai Fidesz másképp gondolkodik, elutasítja a „demokrácia exportját”. Külpolitikáját nem értékek, hanem általa megfogalmazott nemzetállami érdekek alapján alakítja, s aki a nyugati demokráciák közös értékeit számon kérve bírálja őt akár itthon, akár Brüsszelben, az a szemében ma már áruló, aki ezzel kívül kerül a magyar nemzeten.
Tegyük hozzá: Kövér nyugodtan megteheti, hogy így beszél.

Az ellenzéki politikusok morognak egy sort egy ilyen mondat után, majd hétfő délben beülnek a plenáris ülésre, az ülést vezető Kövér megjelenésekor tisztelettudóan fölállnak, ahogy azt a fideszes házszabály előírja, majd hozzákezdenek a napirend előtti felszólalásokhoz, „elnök úrnak” szólítva Kövért, aki kitagadta őket.

(Gyurcsány az egyetlen, aki parlamenti megszólalásaiban következetesen mellőzi az elnök megszólítását.)
Gondolom, ezután is ezt teszik majd, és ezzel bizony azt ismerik el, hogy amit Kövér mond, az egyfajta, legitim módon mondható vélemény.

MEGSZORÍTÁS, IGEN

Megszorítás, állapítja meg diadalmasan szinte minden ellenzéki politikus az Orbán-kormány intézkedéseiről: a „rezsicsökkentés” szűkítéséről, a Kata átalakításáról, az „extraprofit-adókról”, melyeket az érintett vállalkozások nyilván tovább hárítanak és a többiről.

Megszorítás, sőt brutális megszorítás, mondják, és azt gondolják, hogy ezzel félig már meg is nyerték a következő választást. Természetesen a hónapról-hónapra gyorsuló infláció miatt is támadják a kormányt, joggal. És persze az újabb eladósodás miatt is, meg a költségvetési hiány miatt is.

Csakhogy, ha egyszer nem sikerül kézben tartani a költségvetési hiányt, ha új eladósodási hullámnak vagyunk tanúi, és ami a legfontosabb, rekordokat dönt az infláció, akkor felelős kormánynak fel kell lépnie ez ellen, és másképpen nem lehet értelmesen (és nem „ársapkákkal”) fellépni, mint a kereslet erőteljes korlátozásával, amit megszorításnak nevezünk. Felelős ellenzék nem kifogásolhatja, hogy a kormány – bármely kormány – az infláció elszabadulása ellen a kereslet korlátozásával, tehát megszorítással védekezik. Ez a dolga.

Amikor az Orbán-kormány azt állítja, hogy a megszorítás az ellenzék politikája volt, és ő nem csinál ilyet, szokása szerint hazudik.

Ha az ellenzéki politikus ezt a szemébe vágja, jól teszi. Azért viszont, hogy vállalja a megszorítást, nem szidalmazni kell, hanem megdicsérni.

Közben persze azt az orbáni hazugságot is le kell leplezni, hogy az inflációért Brüsszel szankciós politikája hibáztatható, hogy a boltokban „szankciós felárat” fizetünk. Nem így van,

a magyar infláció azért duplája a nyugat-európainak, mert az Orbán-kormány választási pénzszórása 2022 elején megalapozatlanul és ugrásszerűen élénkítette a belföldi keresletet.

Mellesleg – dehogy mellesleg, ez nagyon is fontos – a Matolcsy-féle jegybank növekedésiösztönző hitelszórása is. Azért, hogy megszorításokra van elengedhetetlenül szükség, valóban Orbán az egyes számú felelős, Matolcsy pedig a kettes számú. Helyes, ha az ellenzéki politikus ezt kimondja, de a megszorítás szükségességét el kell ismernie. Orbán ellenzékben sem a Bokros-csomag idején nem ismerte el, sem a második Gyurcsány-kormány idején, de felelős ellenzék nem követheti az ő példáját.

Bírálni az Orbán-kormányt a megszorítások szerkezete miatt helyes és kell. Nem amiatt, hogy szűkíti a „rezsicsökkentést”, hanem hogy fenntartja ahelyett, hogy megszüntetné, és – mint civilizált országokban teszik – hagyná az energiatarifákat olyan szintre emelkedni, amely erőteljesen ösztönzi (és nem elrendeli) az energiatakarékosságot, viszont a rászorulóknak nyújtana kompenzációt az energiaköltségek emelkedése miatt. Ismerjük el, hogy ennek primitív, a rászorultság szempontját rosszul beállítva érvényesítő módja a „rezsicsökkentés” részleges fenntartása, fideszül „megvédése”. Rosszul beállítva, mert jól jár vele a kis lakásban élő, keveset fogyasztó tehetős egyedülálló is, viszont rosszul jár a nagy lakásban élő, szükségképpen többet fogyasztó sokgyerekes vagy többgenerációs háztartás. De hát köti a kormányt a „rezsicsökkentés”, vagyis mindenki energia- és vízfogyasztásának közpénzből történő szubvencionálásának orbáni dogmája. Ezt kell támadni, és nem a szűkítést.

Egészen abszurd, hogy amikor Orbán végre feladja az üzemanyag-ársapkát, ami remélhetően véget vet az üzemanyag-vásárlás Európában egyedülálló növekedésének, és feleslegessé teszi a többszintű árazást, akkor van ellenzéki párt, amely azt követeli, hogy az áfa és a jövedéki adó csökkentésével újra 500 forint alá csökkenjen az üzemanyag-ár. (A DK árnyékkormánya „döntött” így.)

Muszáj mindig azt mondani, amit az emberek feltételezhetően hallani akarnak?

Olyasmit lehetne kívánni, hogy az állam az üzemanyagárak emelkedésének ellensúlyozására engedje el a gépjárműadót, akár átmenetileg a kötelező biztosítást is átvállalhatná, de magát az üzemanyagárat nem helyes elszakítani el a bekerülési költségektől és a környezetünkben kialakult áraktól.

Ahol az összkeresletet csökkenteni kell, ott nincs mese, nem pluszokat, hanem mínuszokat kell elosztani. A politikai kérdés, hogy milyen szerkezetben teszi ezt egy kormány. Megengedhető-e, hogy csökkenjen a reálbér? Igen, megengedhető, sőt az elmúlt évek fedezetlen béremelkedése után valószínűleg elkerülhetetlen, a bérből élők tömege nem vehető ki a megszorítás hatálya alól. Főleg, ha a választást megelőzően a bérből élők egyik részének – a kiskorú gyermeket nevelőknek – adott az Orbán-kormány a tavalyi személyi jövedelemadó visszafizetésével hatalmas fedezetlen többletjövedelmet.

Megengedhető-e, hogy csökkenjen a nyugdíjak reálértéke? Igen, bizonyos mértékig megengedhető, ha egyszer a nyugdíjasok kaptak a teljes tizenharmadik havi nyugdíj februári kifizetésével fedezetlen többletjövedelmet a választás előtt.

Ez volt a fogyasztói jövedelemnövekedés két legnagyobb tétele, amelynek árát a mai inflációban fizetjük meg. Akkor az ellenzéki pártok nem figyelmeztettek a pénzszórás kockázataira, és ezért esik ma nehezükre, hogy ne követeljenek teljes kompenzációt az infláció miatt. Pedig ezt maguk sem tudnák vállalni, ha kormányon lennének.

Ha az intézmények, önkormányzatok számára megszűnnek a „rezsicsökkentett” energiatarifák, az nem kifogásolandó, hanem üdvözlendő, viszont az önkormányzati szektorban, a kulturális és szociális intézmények támogatásában olyan normatív költségvetési szabályozásra (és nem szelektív, a kormányhoz közel állókat kedvezményező kompenzációra) van szükség, ami finanszírozhatóvá teszi a megnövekedett energiaköltségeket.

Azt is üdvözölni kell, hogy a kormány az összkereslet mérséklésének részeként állami beruházásokat halaszt el. Az alkalmazott szelekciós szempontokat viszont lehet és kell bírálni. Nem a százezrek életkörülményeket érintő közlekedési fejlesztéseket kellene halasztani, hanem a kormány presztizsépítkezéseiről, az országot keleti autokráciákhoz kötő gigaberuházásokról kellene végleg lemondani.

Erre persze nincs esély. Felelős kormányunk nincs, ne is reménykedjünk. De legalább felelős ellenzékünk lehetne. 

Van-e világjárvány idején gravitáció?

Talán senki sem kételkedik abban, hogy a világjárvány nem szünteti meg a gravitációt. Ha a kezünkbe fogunk egy tárgyat, és elengedjük, az akkor is leesik a földre, ha koronavírus-járvány van. Ezt a primitív kérdést azért érdemes feltenni és azért érdemes ezt a primitív választ adni rá, hogy feltehessem a következő kérdéseket.

A második kérdés: van-e világjárvány idején – a közgazdászok kedvenc formuláját alkalmazva – ingyenleves? Másképp forgalmazva: érvényes-e világjárvány idején is az, hogy amit valakinek adunk azt – valakitől előbb vagy utóbb el kell venni? Merthogy az ellenzéki pártok sorra javasolják azt, hogy ezt meg azt az állam fizesse ki az embereknek. Van, ami ebből helyeselhető – mondjuk a munkanélküli ellátás háromról kilenc hónapra növelése – és van, ami nem, például a hitelek törlesztésének általános felfüggesztése. De ebbe most nem megyek bele, hanem felteszem az igazi kérdést.

Nélkülözhető-e világjárvány idején a hatalom ellenőrzése és bírálata, felfüggeszthető-e világjárvány idején az ellenzékiség?

Vajon mindazok az okok, amelyek miatt a hatalmon vevők bírálatára és ellenőrzésére általában szükség van, érvényesek-e világjárvány idején?

Számos ellenzéki politikus adott erre a kérdésre nemleges választ az elmúlt napokban, az élen Molnár Zsolttal, az MSZP képviselőjével, budapesti elnökével. De hallottam ilyesmit már ellenzéki párt politikusaitól is. Molnár például máris bejelentette, hogy az MSZP-frakciója meg fogja szavazni a T/9790 számú, A koronavírus elleni védekezésről című törvényjavaslatot, amelyet a Facebook népe máris csak felhatalmazási törvényként emleget.
Ez a törvény mindenekelőtt meghosszabbította az Orbán-kormány által kihirdetett „veszélyhelyzetet”, melyet a kormány csak 15 napra vezethet be.

Az Eötvös Károly Intézet, valamint más jogászok, köztük Schiffer András is azonnal rámutatott, hogy ezt a kormány még saját alaptörvénye alapján sem tehette volna meg, továbbá hogy a szükséges intézkedésekre az egészségügyi törvénynek a járványhelyzetre vonatkozó rendelkezései, a katasztrófavédelmi törvény és más törvények elegendő lehetőséget adnak.

Mint tudjuk, a kormány külön intézkedéssel a Honvédségre bízta 140 kiválasztott, fontosnak ítélt cég felügyeletét, s e célból katonatiszteket küldött ezekbe a cégekbe, továbbá katonákat járőröztet az utcán.
Erre – túl azon, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésére sincs alkotmányos ok – semmiféle jogalap. Erre valakik bizonyára Orbánt is figyelmeztették, mert erről a kormány nem rendeletet adott ki, csak határozatot hozott, amely határozat a katonáknak a cégeknél semmiféle hatáskört nem ad.
A benyújtott törvényjavaslat egyúttal a büntető törvénykönyvnek a rémhírterjesztésre vonatkozó rendelkezését is módosítja, megengedhetetlen módon.
Azokkal értek egyet, akik szerint

ellenzéki képviselőnek erre a törvényjavaslatra csak nemmel helye s szavaznia, és ezt alaposan el is kell a nyilvánosságnak magyaráznia.

Most azt hallom, hogy az ellenzéki pártok hétpárti egyeztetést kezdeményeznek. Bizisten nem értem, miért? Ha ezt vagy azt kihagyják a szövegből, vagy ha beleírják, hogy akár havonta kell annak hatályát meghosszabbítani, akkor rendben lesz a veszélyhelyzet? Akkor rendben lesz a katonaság alkalmazása? Ugyan már. Ezekkel nincs miről hétpárti egyeztetni. Ezt nem lehet úgy átírni, hogy azt magára adó ellenzéki megszavazhassa.

Le Pen látogatásával Orbán újabb szintre süllyed

Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke a mai napon hivatalában fogadja Marine Le Pent, a szélsőjobboldali és EU-ellenes, francia Nemzeti Tömörülés vezetőjét. Az, hogy a Fidesz pártelnöke kikkel barátkozik, saját ízlése és saját döntése. Az azonban, hogy Magyarország miniszterelnöke milyen vállalhatatlan politikai vezetőkkel „smúzol”, viszont már nemzetstratégiai kérdés – erről ír Ujhelyi István  európai parlamenti képviselő közleményében.

Amióta az Európai Unió – jelentős késéssel, de végre – egyre erőteljesebben szembehelyezkedik Orbán Viktor politikájával, azóta a Fidesz kormányfője úgy viselkedik, mint egy átejtett és frusztrált kamaszlány, aki miután dobták, jobbára azzal próbálja felhívni magára az egykori kedves figyelmét, hogy a lakótelep összes huligánjával összeáll.

Azzal, hogy Orbán Viktor a hivatalában fogadja Marine Le Pent, egyértelműen újabb szintre süllyed.

A francia szélsőjobboldali politikus ugyanis nyíltan Európa-ellenes és korábbi nyilatkozatai alapján egyértelmű célja az Európai Unió szétrombolása. Sokat elmond Le Penről, hogy mint kiderült: a korábban családi vállalkozásban működtetett szélsőséges pártja KGB-s kötődésű orosz pénzintézeteken keresztül többmillió eurós „kölcsönt” kapott, cserébe láthatóan Putyin-barát politikát folytatnak; Le Penék például bevédték a Krím-félsziget erőszakos elfoglalását is. Az is sok mindent megmagyaráz, hogy az orosz kormányszóvivő lánya sokáig gyakornokként dolgozott az Európai Parlamentben a francia párt egyik EP-képviselője mellett.

De, csak hogy mindenki értse kivel is akar barátkozni a Fidesz miniszterelnöke:

nemrég súlyos, illegális pártfinanszírozási botrányba keveredtek Le Pen EP-képviselői, miután papíron olyan embereket foglalkoztattak brüsszeli státuszban, akik valójában a párt franciaországi központjában dolgoztak. Az EP mintegy 300 ezer eurót követelt rajtuk vissza.

Persze, mondhatjuk, hogy Orbánnak és Le Pennek lesz közös témájuk, hiszen az európai pénzekkel a Fidesznél is elég sajátosan bánnak: emlékezetes, hogy miután az OLAF milliárdok visszafizetését szorgalmazta a Tiborcz-féle uniós biznisz körüli csalás alapos gyanúja miatt, a magyar kormány kihúzta ezt a családi érdekeltségű projektet az uniós programok közül és a magyar adófizetők pénzéből állta a cechet. A sor végeláthatatlan módon folytatható,

felidézhető a sorozatos és káros EU-ellenes kirohanások mellett a Le Pen-féle párt zsidóellenes kijelentései, pedofilbotrányai vagy éppen a kilátástalanságuk miatt öngyilkos francia gazdákon viccelődő képviselőjük vérlázító ügye.

Orbán Viktor tehát egy olyan szélsőséges politikussal fog hivatalosan találkozni és nyilván szövetséget kötni, aki az európai értékeket tisztelő és azokat képviselő döntéshozók számára konkrétan vállalhatatlan. Világos, hogy a Fidesz vezetője keresi azon kevesek kegyét és támogatását, akik a gyűlöletkeltő és EU-ellenes kisodródása után még kicsit is komolyan veszik. Hogy egy olyan klub tagja (valójában annak is kiskakasa) akar lenni, amely a demokratikus világon kívül esik, vagy amelyet a rendszerváltáskori Orbán Viktor is mélyen megvetett még, az legyen az ő lelkiismereti problémája. De az, hogy ebbe a frusztrált kalandorságba egész Magyarországot belerángatja, már életveszélyes. Ezért (is) kell elzavarni a megzavarodott vezetőt a Karmelitából jövő tavasszal.

Amit szabad Jupiternek

A Magyar Hang tudósítója arról kérdezte ma Gulyás Gergely minisztert a budapesti román nagykövet kijelentéséről, miszerint a magyar állam romániai gazdasági szereplőknek folyósított támogatásai a továbbiakban csak kétoldalú államközi megállapodás esetén tarthatók fenn.

Gulyás miniszter a kérdésre azt válaszolta, hogy az Európai Unó egységes gazdasági térségében nem korlátozható az ilyesmi. Másképp fogalmazva: a magyar állam oszthat támogatásokat Romániában ottani vállalkozásoknak anélkül, hogy ebbe beleszólna a román állam.

Ismerjük el: ebben Gulyásnak igaza van.

(Azt a kérdést most félreteszem, hogy indokolt-e a magyar állam költségvetéséből, vagyis a magyar adófizetők pénzéből támogatni romániai vállalakozásokat, amelyek nem Magyarországon adóznak, miként dolgozóik sem.)
Gulyást helytálló válaszáról egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott válasz jutott eszembe, amelyet még Gulyás elődje, Lázár János tartott néhány évvel ezelőtt. Lázárt akkor a civil szervezeteknek nyújtott támogatásairól kérdezték, melyeket a Norvég Alap megbízásából pályázati alapon az Ökotárs Alapítvány osztott el, és ez annyira nem tetszett a kormánynak, hogy a rendőrséggel házkutatást tartatott az Ökotárs irodáiban, és annak vezetőjét elő is állították.

Lázár az ügyben azt nyilatkozta az újságírók kérdéseire, hogy Magyarországon ne adjon a Norvég Alap civil szervezeteknek támogatást a magyar állam véleményének figyelembe vétele nélkül.

Lázár akkori helyén ma Gulyás van, de amennyire tudom, a vita azóta sem rendeződött, és Magyarország egyáltalán nem veszi igénybe a Norvég Alap támogatásait. A kormány ugyanis mindmáig nem fogadja el, hogy a civileknek szóló támogatásokat (melyek csak kis részét teszik ki a Norvég Alap támogatásainak) tőle függetlenül osszák el Magyarországon, és ezért nem írták alá az erről szóló megállapodást Norvégiával. (A többi támogatott új tagállam megállapodott Norvégiával, és kapja a támogatásokat.)
Tehát Romániában a magyar állam annak ad pénzt, akinek akar, Magyarországon viszont a norvég állam nem teheti meg ezt. A magyar állam a Jupiter.

Hagyomány -„Magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”

Kövér közhely kies hazánkban, hogy aki sikerre vágyik, és nincs egy épkézláb gondolata sem, annak gyurcsányozni kell. A gyurcsányozás hagyományos népi játék, azért mondom népinek, mert a gyurcsányozók a nép legfejlettebb képességét, azaz a zsigeri utálkozását akarják politikai haszonra váltani.

Mondhatjuk azt, hogy csúnya dolog a választók érzelmeire célozni, a 21. században, pláne így, helyette sokkal inkább az okos, értelmes dolgokat kellene előtérbe vonnunk, ám a politikai tapasztalat az, hogy ha politikus az ember, okossággal meg értelmességgel nem sokra jut. Legbiztosabb tehát az emócióra apellálás. Főleg a zsigeri. Ebből következően mind a gyurcsányozás, mind a politikusok által előszeretettel használt érzelmi csapda ma már a hungarikumok csoportjába tartozik.

Az érzelmi csapdát illetően ott van például a rezsicsökkentés. A regnálók szempontjából hatalmas ötlet, a rendelet megfogalmazásán kívül nem kerül semmibe, a költségeket a szolgáltató viseli, a nép meg hálálkodva hajlong, hiszen „kevesebbet kell fizetnie”. Az intézkedés valódi eredményei:

  • A szolgáltatóktól elveszi azt a pénzt, amely karbantartásra és fejlesztésre kellene. Ebből következően nagy a veszteség, főleg az ivóvíz esetén, több az üzemzavar, mint normál karbantartás mellett lenne (nincs villany, nincs gáz, nincs víz egy ideig), a szolgáltatás minőségi szintje is alacsonyabb (nyomásingadozás), a hálózatok állapota egyre növekvő mértékben romlik.
  • Az olcsó ár miatt kevésbé takarékosak az emberek, azaz többet fogyaszt az ország gázból, vízből, villanyból, mint amennyit a tényleges, piaci ár esetén fogyasztana.
  • A legtöbb támogatást a legnagyobb fogyasztók kapják, a legkevesebbet pedig azok, akik alig fogyasztanak. Akinél nincs bevezetve a víz, a gáz, a villany, az semmit, pedig az állami gázszolgáltató rezsicsökkentés miatti veszteségeit ő is fizeti az ÁFÁ-val.

A fentiek alapján mondható, hogy a rezsicsökkentés nem csak pazarló és igazságtalan, de a jövőt is felzabálja a szolgáltatói rendszerek biztosra vehető lerohadása révén, amelynek egyre növekvő gondját Orbán az unokáinkra lőcsöli. Ennél messze jobb lenne, ha a szolgáltatások piaci alapon működnének, és az állam csak azt támogatná, aki rászorul, de a jelenleg regnálók az ország gazdasági és erkölcsi gödörbe vezetése (bár inkább lökése) mellett, a folyamatos lopásokon, csalásokon és hazudozáson túlmenően további két dolgot is elintéztek: az egyik, hogy a legtöbb támogatást mindig a gazdagok kapják, a másik, hogy ők legyenek azok a gazdagok. Az általuk módosított adórendszer ezt a törekvést tükrözi.

Emlékezhetünk ez ügyben arra is, hogy fideszék 2011-ben az egyösszegű, rögzített árfolyamos devizahitel törlesztés lehetővé tételével hogyan mentették ki a gazdagokat, akiknek volt elég pénzük egyösszegben fizetni, a forintromlás okozta bajból, melyet főleg az új regnálók idéztek elő (Kósa és Szijjártó országcsődről beszélt). A rögzített árfolyam 180 HUF/CHF, a tényleges meg 240 HUF/CHF volt. A gazdag devizahitelesek dörzsölték a tenyereiket (minden frankon 60 forint nyereség), a bankok buktak úgy 250 milliárdot, a szegényebbek fizették tovább a törlesztőt, a legszegényebbek meg, akiknek nem tellett soha nemhogy devizahitelre, de semmilyen hitelre sem, szokás szerint ebből a támogatásból sem kaptak semmit.

A keményen igazságtalan intézkedéseknek jó kis eredménye lett: a gazdagok újabb haszna, és az írástudók további makacs hallgatása. A csöndből következően a regnálóknak ma már semmiféle korlátja nincs, és ezt ők hajde tudják! Ha mást nem is.

Orbánék a politikát tekintve egy tömbbe zártak össze. Hol van már az MDF meg a Kisgazdapárt, melyeket Orbán úgy tiport el, hogy nyomuk sem maradt, és ugyan a KDNP önálló pártnak van feltüntetve, de az inkább kacagtató, mint komoly kijelentés.

Az ellenzék ezzel szemben erősen megosztott, és állandóan osztódik tovább, így aztán pártból akad rengeteg, minden sértődött, magát potentátnak valló ember alapít magának egyet, és még olyan párt is van, amelynek bevallott célja a hülyéskedés és semmi más. Így aztán a többi minipárttal együtt ők is Orbán szekértolói, akik csökkentik az ellenzék úgysem valami nagy esélyét a győzelemre. Ha tisztában vannak vele, ha nem. Nem mondanám, hogy mindenre köpnek, de az eredménye az.

Az ellenzék olyan, amilyen, nincs jobb, és nem is lesz, azaz ha valaki le akarná Orbánt váltani, mindenképp hozzájuk kell fordulnia. Vigyázat, néhány ellenzéki pártnak nem az ország felemelkedése és jóléte a célja, hanem az egyéni haszon. Azokkal nehéz lesz összefogni.

Az ellenzék legnagyobb pártja a DK. Kifejezetten ostobának kell lennie annak, aki úgy gondolja, hogy a DK nélkül Orbán leváltható. Persze mondhatjuk azt is, hogy a DK jöhet, de Gyurcsány nélkül, viszont a „kifejezetten ostoba” kijelentés az efféléket hangoztatókra is vonatkozik, ez ugyanis Gyurcsány saját pártja, azaz ha ő távozik onnan, távoznak a szavazói is, akik egyértelműen hozzá kötődnek.

Aki gyurcsánymentes ellenzéket akar, más országban kell próbálkoznia.

Volt már ilyen. Például Schiffer és az LMP (meg lehet nézni, hol tartanak most), vagy Botka gyurcsánytalanított MSZP-je (sajnos az MSZP népszerűsége ezzel a gyurcsánynélküliséggel erősen csökkent, ezért Botka programját a kitalálójával együtt együtt annullálni kellett), és ilyen volt Márki-Zay próbálkozása, aki nem csak Orbánt, hanem egyben az ellenzéket is le akarta váltani (a saját ügyetlensége csak az egyik oka volt a Holdról is látható bukásnak).

Jelenleg a DK mellett van még több párt, amelyekre szavazni lehet, ha az ember ellenzéki, de nem akarja Gyurcsányt. Egyáltalán nem mondható, hogy nincs választék, még az ínyenceknek is jut belőlük egynehány. Ha tényleg csak Gyurcsány lenne az ok, rég létezne negyven százalékos ellenzéki párt, de sajnos a második Momentum is csak fele annyi szavazóval bír, mint a DK, azaz ezek a pártok láthatóan nem jelentenek alternatívát az Orbánt Gyurcsány nélkül megbuktatni akaróknak. Valahogy nem özönlenek a népek odafelé, ahol ezek a pártok kínálják az árujukat. Nem tudni, hogy miért, de tény. Valami nem tetszik rajtuk (vagy bennük) a népnek, hiába a „Se Orbán, se Gyurcsány” jelszó, azaz az elméleti, ideális állapot.

A fentiekből egyértelmű, hogy Gyurcsány és pártja nélkül nincsen Orbán buktatás. Aki őket támadja, az vagy nem akar kormányváltást, vagy egyéb, egyéni célja van. Persze okként az ostoba sértődöttség sem zárható ki teljesen.

Az egyéb cél bármi lehet. Például a DK ravasz támadója, teszem fel, egy momentumos, mondjuk, nem is akárki azt szeretné, hogy a jövőre megrendezésre kerülő EP választásokon a pártjának egy helyett két EP képviselőjét válassza meg a nép. Ezért durvul el, nem drága neki, hogy a DK-nak hárommal, az ellenzéknek meg kettővel kevesebb képviselője legyen, a FIDESZ-nek viszont kettővel több. Nem érdekli az sem, hogy ezzel a durva támadással gyakorlatilag megfojtotta a leendő Összefogást, és piros szőnyeget terített Orbán újabb 2026-os kétharmada elé. Elfogadható neki az is, hogy azért az egy plusz EP képviselőért cserébe elinduljon a marakodás az ellenzéki pártok között, ami 20 évre fogja szétzilálni az Orbánt leváltani képes ellenzék pártjait. Az ország és jövője odavetve Orbán elé, szép, tervszerű, kidolgozott támadás, a szpíkerek ujjonganak, a bírók sípja néma, nincsen kifogása senkinek. Eggyel több momentumos Brüsszelben! Hát nem nagyszerű? Ott egye a fene a sok nyugdíjast, tanárt, egészségügyi dolgozót, meg az Orbán brancson és a Momentumon kívül mindenki mást, akár az országot is! Hiszen győztünk… nem igaz? Plusz egy képviselő! Nekünk! Az mindent megér!

Kösz. És persze grat.

A konkrétumokat illetően sajnos annak, amit Donáth mond, az egyik fele hazugság vagy hozzá nem értés (mindenki maga döntse el), a többi nevetséges érv. Még a javító jóindulat (érted haragszom, nem ellened) sem feltételezhető, mert akkor, ha nem tetszik neki valami, elmegy Gyurcsányékhoz, és ott mondja el. Az is lehet, persze, hogy a DK-nak ugyan három képviselővel kevesebbje lesz, de abból nem kettőt kap a FIDESZ, és egyet a Momentum, hanem mindhármat a FIDESZ. Sajnos ez is benne van a pakliban, tisztelt asszonyom. Ha mégis bejönne az elképzelése, nagyon kíváncsi vagyok, ki lesz az a plusz egy momentumos, akivel megoszthatja brüsszeli szürke hétköznapjait.

Akárhogy nézem, ez így csak egy ócska, váratlan hátba szúrás, egyrészt hazug, másrészt mondvacsinált ürügyekkel a remélt, filléres haszonért, sőt még az is lehet, hogy ezzel a Momentum a komplett ellenzékkel meg az országgal együtt önmagát is tönkretette. Ahogy az őszödi beszéd kicsempészője Gyurcsány mellett magát, a pártját és az országot is. Harminc évre legalább. Bár ez nem egészen így van, őt ugyanis várta a FIDESZ-nél egy jó kis zsíros állás… de inkább hagyjuk ezt.

Tovább ragozni fölösleges. Így mennek a dolgok Hungáriában.

Békesi: a Nemzeti Banknak nincsenek eszközei a forint megvédésére

Új mélypontra süllyedt a forint az euróhoz képest miközben a közös európai valuta sem dicsekedhet az árfolyamával. Immár 425 forintot ér egyetlen euró, és egyáltalán nem kizárt, hogy van még lejjebb is.

Békesi László egykori pénzügyminiszter szerint a nemzeti bank lényegében kapitulált amikor Matolcsy György bejelentette: 13%-on leállítják az alapkamat emelését. Az ex pénzügyminiszter joggal mutat rá arra, hogy a szigorítás nem hozta meg a kívánt eredményt: a forint árfolyama megállíthatatlanul csökken.

Infláció 20% fölött

Békesi László arra is rámutatott, hogy a maginfláció már szeptemberben is 20% körül járt. Az energiaárak ugrásszerűen emelkednek éppúgy mint az élelmiszerek árai. Ennek következtében az éves infláció meghaladhatja a 20%-ot. Varga Mihály pénzügyminiszter 20%-os inflációról beszélt, a Nemzeti Bank már 22%-ról. Mikor lesz ennek vége? A nemzeti bank abban reménykedik, hogy a jövő év közepén megindulhat a csökkenés. Mitől? Talán attól, hogy véget ér a fűtési szezon.

Megélhetési válság

Nagy Márton gazdaság fejlesztési miniszter már ezt jósolta – teljes joggal. Míg a rezsi az uniós jóléti államokban csak a jövedelmek maximum 20%-át jelenti addíg Magyarországon ez jóval magasabb az alacsony bérszínvonal miatt. Családok milliói kerülhetnek egzisztenciális válságba miközben a kormánynak nincsen pénze a támogatásra. Miért nincs?

Vodafone vásárlásra miből van?

Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósol. Eddigi politikai sikerei elsősorban azon alapultak, hogy volt elég pénze a választópolgárok megvásárlására. A vezérnek most üres a zsebe.

Egyelőre nem fenyeget államcsőd – hangsúlyozza Békesi László.

Pénz nélkül azonban nem üzemel sokáig a nemzeti együttműködés rendszere.

Honnan szerez pénzt és milyen feltételekkel Orbán Viktor? Egyelőre Brüsszel a cél, a magyar kormány által lankadatlanul bírált Európai Unió. Az uniós euromilliárdok nemcsak a pénzügyi válság miatt fontosak hanem amiatt is, hogy a világ ennek alapján ítéli meg Magyarországot. Brüsszel sem érdekelt Magyarország csődjében, de miért finanszírozzon egy rendszert, melynek vezetője az ő bírálatára építi a politikai karrierjét?

Mennyit vett el a Gyurcsány kormány a nyugdíjasoktól?

Idestova tizenkét éve vagyok nyugdíjas. 2008-ban értem el a korhatárt, megvolt a szolgálati időm is, úgy hogy 2009-ben elmentem nyugdíjba a Közgazdaságtudományi Intézetből. Közvetlenül ezt megelőzően a Gyurcsány-kormány több tekintetben is módosította az új nyugdíjak megállapításának módját, és a módosítások egyenlegeként az ettől kezdve nyugdíjba vonulók kezdő nyugdíját 8 százalékkal alacsonyabb összegben állapították meg, mint a korábbi szabályok szerint.

Ezen az alapon feltehetem a kérdést: vajon tizenkét év alatt összesítve hány százezer, netán hány millió forinttal kaptam kevesebb nyugdíjat, mintha a Gyurcsány-kormány nem változtatja meg a szabályt?

Mennyit vett el a Gyurcsány-kormány a nyugdíjamból, és nemcsak az enyémből, hanem mindazokéból, akik azóta mentek nyugdíjba?

Semennyit, egyetlen fillért sem. Annyi nyugdíjat kaptam és kapok, amennyi az érvényes szabály szerint járt és jár. Egy-egy országban ugyanis mindig alapos számítások és a generációk közötti szolidaritás elve alapján dönthető el, hogy milyen szabályok szerint fizetnek az időseknek nyugdíjat az aktívak befizetéseiből. (Más persze a helyzet tőkefedezeti nyugdíjrendszer esetén, de nálunk ilyen csak részlegesen működött, amíg az Orbán-rendszer fel nem számolta azt, amit a Horn-kormány nagyon helyesen, felelős döntéssel létrehozott és a szocialista-szabaddemokrata kormányok fenn is tartottak.)

Nincs semmiféle abszolút mérce arra, hogy mekkora nyugdíj jár a mindenkori nyugdíjasoknak akár az aktívak kereseteihez, akár az ország GDP-jéhez képest.

Magyarországon egészen a 2010-es évek közepéig a nyugdíjaknak a keresetekhez viszonyított színvonala európai összehasonlításban kifejezetten magas, közel 70 százalékos volt.

Nyilvánvaló volt, hogy ez a színvonal hosszabb távon nem tartható fenn, hiszen a társadalom elöregszik, az aktívak és nyugdíjasok aránya folyamatosan egyre romlik.

Látható volt, hogy hamarosan nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat.

A szocialista-szabaddemokrata kormányok ezért döntöttek a nyugdíjkorhatár emeléséről (előbb 62 majd 65 évre). Ezek felelős döntések voltak, amelyeket – láss csodát – nem szavazatszerzési megfontolások vezettek. Ugyanilyen megfontolásból született felelős döntés volt az is, amikor a Gyurcsány-kormány (pontosabban a szocialista-szabaddemokrata országgyűlési többség) a kezdő nyugdíjak megállapításának szabályát módosította úgy, hogy az új nyugdíjasok kevesebb nyugdíjat kapjanak.

Ezt akkor is helyesnek tartottam, és ma is helyesnek tartom. Felelős mérlegelés alapján állapította meg így az Országgyűlés a nyugdíjak összegét. Egyébként ugyanígy helyes, felelős döntésnek tartom azt is, amikor előbb

a második Gyurcsány-kormány 80 ezer forintban maximálta a tizenharmadik havi nyugdíj összegét, majd a Bajnai-kormány megszüntette azt.

Én magam a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetését tartottam felelőtlennek, már 2003-ban annak megállítását javasoltam a Medgyessy_kormánynak a Magyar Hírlapban (vagyis hogy legalább az első heti után tovább már ne emeljék), de persze hiába.

Mindezt persze azért mondom el, mert azzal sem értek egyet, hogy az Orbán-kormány – amelyet persze mind gazdaság- és társadalompolitikáját illetően, mind külpolitikáját tekintve, mind pedig és kiváltképp a magyar demokrácia felszámolása okán – a leghatározottabban támadok, ennyit vagy annyit „elvett” volna a nyugdíjasoktól azzal, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazodó mértékben emeli évről-évre a nyugdíjakat.

Persze, olyan években, amikor a bérek kivételesen gyorsan emelkednek, ez alacsonyabb nyugdíjemelést jelent, mint ha a svájci indexálás lenne érvényben. Ugyanakkor olyankor, amikor egy gazdasági válságban csökkennek a reálbérek, ez fordítva van.

A nyugdíjemelés mértéke alapos számításon alapuló politikai mérlegelés kérdése, és az Orbán-kormány mérlegelése oda vezetett, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazodó nyugdíjemelést választották.

A 2010-es évek elején, amikor a keresetek is lassan emelkedtek, ez még nem jelentett nagy különbséget a svájci indexáláshoz képest – nem is háborgott miatta az ellenzék –,

most azonban kétségtelenül jelent, és alappal lehet követelni a visszatérést a svájci indexáláshoz. Ebből azonban nem következik, hogy az Orbán-kormány „elvett” volna milliárdokat a nyugdíjasoktól, ugyanúgy nem, ahogy korábban a Gyurcsány-kormány sem vett el tőlük – tőlünk – egyetlen fillért sem. Ez az állítás gátlástalan demagógia.

Azt is hallom, hogy 2010-ben

az országban kifizetett nyugdíjak még a GDP 10 százalékát tették ki, ma pedig már csak 7 százalékát. Nem vonom kétségbe, hogy ez így van.

Csakhogy ebben nemcsak annak van szerepe, hogy az Orbán-rendszer a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazítva emeli a nyugdíjakat, hanem bizony annak is, hogy folyamatosan emelkedett a nyugdíjkorhatár (amiből az Orbán-kormány a Nők40 nevű felelőtlen intézkedéssel valamennyit még vissza is vett), sőt annak is, hogy a két és félmillió nyugdíjas között ma már sokan vannak olyanok, akiknek 2009 óta a Gyurcsány-kormány által módosított szabály szerint állapították meg a kezdő nyugdíját, és ehhez a 8 százalékkal alacsonyabb kezdő nyugdíjhoz képest emelkedik immár az inflációhoz igazítva a nyugdíjuk. A 2010-es GDP-arányos 10 százalék pedig nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magas volt, tudni lehetett, hogy hosszú távon nem fenntartható, és ezért módosította a szabályozást a Gyurcsány-kormány is, és – számos további ponton is, mint a szolgálati nyugdíjak vagy a kedvezményes, előrehozott nyugdíjazás korlátozása – az Orbán-kormány is.

Szerintem az Orbán-kormány módosításai már túlmentek azon, amit a generációk közötti szolidaritás még megenged, és nem zárom ki, hogy indokolt lehet, hogy a mai ellenzék ezt bírálja és megfontolja, hogy kormányra kerülése esetén visszatérjen a svájci indexáláshoz.

Az olyan állítást azonban, hogy bármit „elvettek” volna a nyugdíjasoktól, ami „járt” volna nekik, illetve annak kifogásolását, hogy a nyugdíjak összegének GDP-n belüli aránya csökkent, elfogadhatatlannak, felelőtlen demagógiának tartom.

Orbán még mindig tévúton

A második hullámra azt a jelszót adta ki Orbán, hogy „Magyarországnak működnie kell”, ami magyarul azt jelenti, hogy nem tesznek intézkedéseket a találkozások korlátozására, csak a találkozások kockázatát próbálják csökkenteni a maszkhasználat kiterjesztésével és mellőzésének szankcionálásával.  

A kormány most, nyilván érzékelve a helyzet súlyosbodását, mára újabb korlátozásokat ígért. Orbán bejelentette: újra bevezetik a rendkívüli jogrendet, éjszakára kijárási korlátozást vezetnek be, a szórakozóhelyeket bezárják, a színházakban, mozikban, sportversenyeken két néző között két helyet üresen kell hagyni, és csúcsidőben sűrítik a tömegközlekedést, továbbá újra ingyenessé teszik a parkolást.

Mit szóljunk ehhez?

Erre szokták azt mondani, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Németországban kevésbé súlyos a helyzet – bár szintén gyorsan romlik –, mégis egész novemberre a rendezvényeket megtiltották, a sportversenyeken egyáltalán nem lehetnek nézők, a vendéglátásban is csak utcán át lehet ételeket eladni, beülni nem lehet, szállodákban sem lehet turistáknak szállást adni (tehát csak üzleti utakra adhatnak szállást), sőt a magánjellegű összejöveteleken (lakásokon) legfeljebb két háztartásból tíz személy lehet jelen. Amit a tavaszi hullámtól eltérően nem korlátoznak, az az iskolák és gyermekintézmények működése, és kijárási korlátozást sem vezetnek be. Mindamellett a német kormány a tartományokkal együttműködve azt tűzte ki célul, hogy 75 százalékkal csökkentse az emberek közötti találkozások számát, az Orbán-kormány viszont – ismétlem – nem törekszik a találkozások számának csökkentésére, csak azok kockázatát igyekszik a maszkhasználat kiterjesztésével mérsékelni.

Orbán továbbra is elképesztően felelőtlenül viselkedik.

Az ellenzéki pártok – a Párbeszéd feltűnő kivételével, lásd  – csak a tesztelés bővítését és ingyenességét követelték a kormánytól – természetesen teljes joggal –, a találkozások mérséklését szolgáló korlátozásokat nem szorgalmaztak, az erre vonatkozó újságírói kérdésekre jobbára kitérő választ adtak. Mint annyiszor, ezúttal, ebben az ügyben sem teljesítik hivatásukat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK