Kezdőlap Szerzők Írta Bauer Tamás

Bauer Tamás

332 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A SZOVJET HŐSI EMLÉKMŰNEK A SZABADSÁG TÉREN A HELYE

A Jobbikot követően a Momentum is politikai napirendjére vette a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ügyét. Előbb a párt három vezetője (köztük Gelencsér Ferenc pártelnök-frakcióvezető) tartott performanszt az emlékműnél, és magyar nemzetiszínű szalaggal takarták le az emlékmű feliratát, majd Kerpel-Fronius Gábor elnökségi tag, főpolgármester-helyettes érvelt a Facebookon az emlékmű eltávolítása, a rákoskeresztúri temetőbe való áthelyezése mellett (ahova az 1945-ben az emlékműhöz eltemetett katonák maradványait már korábban átszállították).

Kerpel-Fronius szerintem téved, az emlékműnél tartott performansz pedig ízléstelen és tartalmilag elhibázott volt.

Már korábban a Jobbik frakcióvezetőjétől is hallottuk azt a Momentum által most megismételt érvelést, miszerint, ha már az elesett katonák földi maradványait áthelyezték, nyugodtan el lehet vinni az emlékművet is. Ez félreértés. A hősi emlékmű ugyanis nem síremlék, hanem történelmi állásfoglalás. Állásfoglalás arról, hogy miként tekint a magyar állam, amely ezt az emlékművet ma is fenntartja Budapest szívében, a második világháborúra.

Az emlékmű felállításáról 1945-ban a szovjet megszálló hatóságok döntöttek Budapesten is, miként Berlinben és Bécsben, ahol szintén mindmáig állnak az akkor létrehozott emlékművek a város szívében. Berlinben kettő is, az első a Brandenburgi Kaputól nyugatra, a Charlottenburger Chausseen, ma már Június 17-e úton, a második az egykori Kelet-Berlinben, Treptowban. (Kelet-Berlin sem maradhatott szovjet hősi emlékmű nélkül.) Bécsben is a város szívében, a Schwarzenberg téren áll mindmáig a szovjet hősök emlékműve.

Sem Berlinben, sem Bécsben nem merül fel az emlékművek eltávolítása.

Vajon miért?

Az emlékművek felállítása 1945-ben a győztes Szovjetunió diadalát és elesett katonái emlékének megőrzését volt hivatott kifejezni. Az emlékműnek a német illetve osztrák hatóságok általi fenntartása pedig azt fejezi ki, hogy mind a demokratikus német, mind a demokratikus osztrák állam szakított a Szovjetuniót megtámadó náci állam örökségével, a háború kimenetelét, a náci állam megsemmisülését pedig felszabadulásnak tekinti, amely felszabadulást jórészt a Szovjetunió Vörös Hadseregének köszönheti. Németországban a háború végének negyvenedik évfordulóján, 1985. május 8-án tartott beszédében Richard von Weizsäcker szövetségi elnök, a CDU politikusa mondta ki, hogy a háborús vereség a németek számára felszabadulás, a náci rendszer alóli felszabadulás volt, és azóta a német politikai establishment jó része is felszabadulásként beszél a háború kimeneteléről. Mindezt függetlenül attól, hogy az országnak a Szovjetunió által megszállt részén kommunista diktatúra jött létre, négy évtizeden át mint Német Demokratikus Köztársaság, és a szovjet hadsereg verte le 1953-ban a berlini felkelést.

Van-e okunk nekünk, magyaroknak másképpen gondolni a második világháborúra és a szovjet győzelemre, mint a németeknek és osztrákoknak?

Kerpel-Fronius Facebook-bejegyzésében azzal érvel, hogy a magyar társadalom erősen megosztott a szovjet hadsereg magyarországi szerepének megítélésében: a magyarok egy része akkor is felszabadítóként tekintett a szovjet katonákra, és ma is ekként tekint rájuk, másik része viszont hódítókként, megszállókként. A szovjet katonák erőszakoskodása, a nők tömeges megerőszakolása, magyarok százezreinek hadifogságba hurcolása, majd az ország tartós megszállása és az 1956-os forradalom leverése erősíti ezt az értelmezést. Ugyan miért kellene a Szabadság-téren tartani az azoknak emelt obeliszket, akik úgymond ezt tették a magyarokkal?

Kerpel-Fronius érvelésével az a baj, hogy későn kezdi a történet leírását. Márpedig a történet ott kezdődik, hogy Horthy-Magyarország a náci Németország szövetségeseként belépett a második világháborúba, nem akart kimaradni a Szovjetunió megtámadásából, a magyar hadsereg részt vett az elfoglalt területek megszállásában, a pusztításban. A Horthy-féle magyar állam akkor sem volt képes a kiugrásra, amikor Olaszország, Finnország és Románia már elhagyta a tengelyhatalmakat, a román hadsereg pedig már átállt a szövetségesek oldalára.

A Vörös Hadsereg ezt követően verte ki az országból a német és magyar hadsereget, az 1945-ig fennállt magyar állam pedig megsemmisült.

Debrecenben új magyar állam alakult, amely az antifasiszta koalíció szövetségesének tekintette magát, elkezdte új hadsereg szervezését és részvételét a németekkel szembeni harcban, felszabadulásnak tekintette a háború kimenetelét, és felszabadítóknak a Vörös Hadsereg katonáit. Nemcsak a kommunisták, hanem az új magyar közélet szereplői is, mint például írásaiban Bibó István.

A szabad választás nyomán 1990-ben megalakult új Országgyűlés szimbolikus gesztussal, az 1945-ös Ideiglenes Nemzetgyűlés még élő tagjának, Vörös Vincének az alakuló ülésen való szerepeltetésével ezzel az új magyar állammal vállalt kontinuitást, és nem a háborúban megsemmisült, korábban a Szovjetunió elleni háborúban részt vevő magyar állammal. Ezzel van összhangban, hogy – miközben a többi budapesti szovjet emlékművet lebontották, és a gellérthegyi Szabadságszoborról is lehántották a szovjet emlékművi elemeket – a Szabadság téri emlékművet megtartották. Ugyanúgy, mint Berlinben és Bécsben.

Így van ez jól: azt fejezi ki, hogy a magyar állam utólag sem azonosul a korabeli magyar állam és hadserege szerepével a második világháborúban. Nem volna helyes ezen változtatni:

az emlékmű helye továbbra is a Szabadság téren van.

Ha pedig valaki Oroszország Ukrajna elleni támadására hivatkozva vetné fel a szovjet emlékmű eltávolítását, annak azt mondhatjuk: az Ukrajnát megtámadó orosz hadsereg nem a náci Németország ellen előbb védekező, majd ellentámadó szovjet hadsereg, hanem a Lengyelországot, majd a Szovjetuniót megtámadó német hadsereg példáját követi. Putyin háborúja nem indok a második világháborúban elesett katonák emlékművének megőrzésével szemben: az ő örököseik a Putyin hadseregének ellenálló ukránok.

A JOBBIK FOGA FEHÉRE

Azért ezt ne hagyjuk szó nélkül. A Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű elbontását kezdeményezi. Mindjárt a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz fordul, hogy mint jobboldali pártok értsenek egyet ebben a szintén jobboldali Jobbikkal. Mindezt a Jobbik számára az orosz-ukrán háború teszi különösen időszerűvé. Akkor is hódítottak az orosz katonák, most is hódítanak.

Még Rónai Egonnak is elmondta ezt a derék frakcióvezető az Egyenes Beszédben, Rónainak pedig semmi érdemi észrevétele nem volt a dologhoz, megértően fogadta a kezdeményezést.

Vegyük észre: Lukács frakcióvezető célja a Jobbik jobboldali identitásának újjáélesztése, szemben Jakab Péter populista, baloldalra hajazó krumplis-párizsis politikájával. Kezet nyújt a Fidesznek és a Mi Hazánknak. (Ne felejtsük, a pártelnök Gyöngyösi Márton már meghirdette, hogy többé nincs együttműködés a DK-val, ami szerintem rendben is van, számomra már korábban is rendben lett volna, főleg, ha a DK tartott volna ki amellett, hogy nincs együttműködés a Jobbikkal.)

Csakhogy a Szabadság téri felszabadulási emlékmű mégis csak valami másról szól. A Vörös Hadsereg 1944-45-ben a náci Németország és a vele szövetséges Horthy-Magyarország hódító hadseregeit visszaverve jutott el a Kárpátokig. Nem a Szovjetunió támadta meg Németországot és szövetségesét, Magyarországot, hanem a náci Németország és szövetségese, Magyarország (valamint Románia, Szlovákia, Horvátország, Olaszország) támadta meg a Szovjetuniót. A Vörös Hadsereg pedig, miután kiverte a hódítókat a Szovjetunió területéről, nem állt meg Berlinig, és persze Budapestig. A szovjet katonák, akiknek a Szabadság téren emléket állítottak, a náci Németország és szövetségese, Horthy- illetve Szálasi-Magyarország ellen harcolva vesztették életüket. Az emlékmű nem Magyarország Szovjetunió általi megszállásáról szól, hanem a Wehrmacht és a vele szövetséges, korábban Ukrajna megszállásában jeleskedő magyar honvédség ellen harcoló szovjet katonák áldozatáról, akik között oroszok, ukránok és az egykori Szovjetunió más népének fiai egyaránt ott voltak. Ezt összemosni a putyini Oroszország hadseregének Ukrajna elleni hódító háborújával igazi hamisítás. Ebben a hamisításban talál vissza eredeti identitásához a Jobbik. Meg eszmei partnereihez, a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz. Kimutatja a foga fehérét. Lássunk tehát világosan.

Nem ártott volna, ha ezt az ATV műsorvezetője is észrevette volna. De hát miért is vette volna észre.

Kitartás

Érdekes részleteket ismerhettünk meg az ATV Öt című műsorában péntek este. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke nem túl szerencsés cikket tett közzé nemrégiben a Magyar Hangban, ahol a Momentum politikusai előszeretettel tesznek közzé publicisztikai írásokat.

A cikk többekben váltott ki ellenérzéseket, én magam pedig magában a Magyar Hangban tettem közzé kifogásaimat a cikkel kapcsolatban. Akit érdekel ide kattintva elolvashatja.:

Azután még valami történt. Követve azt az új divatot, hogy fontos személyiségek egy-egy, számukra különösen fontos szót tesznek fel egymagában eredetileg a Twitterre, nálunk inkább a Facebookra, és Orbán kitette azt, hogy „Magyarország”, a DK azt, hogy „kormányváltás”, Varga Judit igazságügy-miniszter pedig, hogy „jogállam”, Gelencsér Ferenc azt tette ki, hogy „kitartás”. Nyilas köszöntést írt ki a Facebookra.

Amikor az Öt műsorvezetője ezt szóba hozta az adás elején, a négy vendég közül ketten mondtak rá valamit. A baloldal történész Konok Péter beérte ennyivel:

’A kitartás szomorú. Nem tudom, Gelencsérnek milyen iskolái voltak.”

Hont András, az Átlátszó újságírója azonban tovább ment: „Az éjszakám egy részét az vette el, hogy megpróbáltam a Momentum elnökével megértetni azt, hogy a kitartást politikai üzenetként ebben az országban már használták.

Szeretnék arról beszámolni, hogy nem sikerült.

Kifejezetten kudarcba fulladt minden ezirányú erőfeszítésem. Hát ennyi a szavak erejéről és a felvilágosításnak a nyomorúságáról ebben az országban.”

Gelencsér Ferencet, korábbi I. kerületi alpolgármestert, aki az áprilisi választásokon a hatpárti ellenzéki listáról képviselői mandátumot szerzett az Országgyűlésben, a Momentum küldöttgyűlése május végén a párt elnökévé választotta, majd a nyári parlamenti szünet előtt frakcióvezetővé is megválasztották.

Nem hiszem, hogy aki jónak tartja a „kitartás” szót a maga politikai üzeneteként kiírni a Facebookra, az lehet egy demokratikus magyarországi párt elnöke, parlamenti frakcióvezetője, sőt egyáltalán országgyűlési képviselője.

Ha érti, hogy mit jelent a „kitartás”, azért, ha meg nem érti, akkor azért. Az egész Momentum felelőssége, hogy ezt a helyzetet megoldja.

Tíz nappal ezelőtt

Szeptember 9-én írtam ezt a szöveget, közvetlenül az ATV Öt című, a szövegben hivatkozott adása után. Eddig nem került fel a Facebookra, mert – noha nem gondolom, hogy a Várnegyed és Újbuda érintett választópolgárai közül sokan látogatnák az oldalamat – mindenképpen el akartam kerülni, hogy a szöveg közlése bárkit is elriasszon attól, hogy az időközi önkormányzati választáson a Momentum három jelöltjének valamelyikére szavazzon. A Várnegyedben egy hete az országgyűlési képviselővé előlépett Gelencsér Ferenc lemondás folytán megürült mandátumáról szavaztak, ma Újbudán Orosz Anna és Bedő Dávid hasonlóképpen megürült mandátumáról.

A Várnegyedben a mandátum már elveszett, és ott – miután két jobbikos képviselő már korábban átállt a Fideszhez – ezzel meg is szűnt a polgármester mögött álló többség.

Most már a két újbudai körzetben is lezárult a szavazás, az eredményt még nem tudjuk, én izgatottan várom azt, drukkolok a Momentum jelöltjeinek. A Várnegyed előtt már Budafokon is, Orosházán is elveszett egy-egy momentumos önkormányzati mandátum, és remélem, Újbudán nem ez a sor folytatódik.

MI LEGYEN A PARLAMENTI HORTHY-SZOBORRAL?

Mint a média hírül adta, a Mi Hazánk Horthy-szobrot helyez el az Országházban, mégpedig Dúró Dóra országgyűlési alelnök irodájában.

Az időpontot is átgondoltan választották meg: a második bécsi döntés évfordulóján avatják a szobrot, mely napot a Mi Hazánk „a hazatérés napjának” nevez. Horthyt és politikai főművét, a területi revíziót ünnepli tehát az Országház épületében a Mi Hazánk.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ügyben annyit tett, hogy nem engedte, hogy a Mi Hazánk sajtótájékoztatóját az Országház kék társalgójában tartsák, az abba a sajtótájékoztató terembe került, ahol a frakciók sajtótájékoztatóikat tartják, és ahol mindenki azt mondhat el az újságíróknak, amit akar.
A Fidesz egyik bérpolitológusa, Deák Dániel (természetesen nem azonos a Corvinus Egyetem ugyanezt a nevet viselő nagytekintélyű professzorával) azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy meg kell vizsgálni, hogy sért-e a dolog valamilyen jogszabályt, mert ha nem, akkor nincs mit tenni. Alighanem ez a Fidesz álláspontja is, ennek felel meg Kövér László eljárása.
Annak, hogy a Mi Hazánk hat képviselőből álló frakciója alelnököt állíthat, miközben a tízfős Momentum- vagy MSZP-frakció nem, a Fidesz a felelőse, ők döntöttek így. Az első Orbán-kormány idején a MIÉP-nek tettek gesztusokat, most a Mi Hazánknak.

A lényeg, hogy kicsi legyen, de fasiszta.

Ahogy egykor a MIÉP, most a MI Hazánk mondja ki azt, amit a Fidesz gondol, csak kormánypártként nem mondhat ki.

Mit tehetnek azok a parlamenti kisebbségben levő pártok, amelyek elutasítják a Horthy-kultuszt és az irredentizmust, és ezt annak ellenére hajlandók kimondani, hogy nem megélhetési probléma. (Talán van még ilyen párt az Országgyűlésben.) Két lehetőséget látok. Az egyik: követelhetik, hogy az Országgyűlés mentse fel Dúró Dórát az alelnöki tisztségből, és ne is adjon lehetőséget a Mi Hazánknak másik jelölt állítására.

A másik: bojkottálja Dúró Dórát mint alelnököt, ne vegyen részt a plenáris ülésen, ha azt ő vezeti.

Ez a minimum, amit meg kell tenniük azoknak, akik nem akarnak a Fidesz és a Mi Hazánk közös akciójának cinkosai lenni.

Szabad utat az orosz embereknek

A Klubrádió szombati beszélgető műsorában a négy jeles újságíró az érvek mérlegelése nyomán lényegében egyetértett a finn és észt kormánykezdeményezésével – melyet időközben a cseh és szlovák kormány is támogat –, hogy az EU tiltsa meg orosz magánszemélyek beutazását az Unióba, ne adjanak nekik vízumot.

Beleillik ez abba a február 24-i orosz támadás óta tartó folyamatba, hogy lemondják orosz művészek szereplését, megtiltják orosz televízióadók műsorának továbbítását stb. Én ezt nagyon helytelennek tartom. Helytelenítem, hogy Valerij Gergiev vagy Anna Nyetrebko fellépéseit, nem lehet nézni nemcsak a kifejezetten külföldre irányított RT televízió, de az orosz nyelvű televíziók kábeltévés továbbítását – ennek személyesen is kárvallottja vagyok. Az orosz magánemberek beutazásának korlátozását viszont végképp elfogadhatatlannak tartom. Olaf Scholz német kancellárral értek egyet:

a háborúért Putyin és az orosz politikai vezető réteg felelős, és nem az orosz emberek milliói.

Tudom, a közvéleménykutatások szerint az oroszok többsége támogatja Putyin háborúját. Egy jelentős kisebbségük azonban mindjárt a háború kezdetén nyilvánosan tiltakozott ellene, írásban is és tüntetéseken is. Minden tiszteletünket megérdemlik azok az oroszok, akik annak tudatában mentek kisebb csoportokban az utcára, hogy emiatt a rendőrök lefogják, őrizetben tartják, megverik és akár szabadságvesztéssel is sújtják őket. A háború elsőszámú áldozatai természetesen az ukránok, de áldozatai a frontra küldött orosz katonák, családtagjaik, az erősödő elnyomásnak kitett polgárok milliói is.

Amikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, és bekövetkezett a Husák nevével fémjelzett kommunista restauráció, egy értelmiségi azt üzente nyugati barátainak: továbbra is utazzanak Csehszlovákiába, tartsák fenn a kapcsolatot a megszállt országban élőkkel, ha tehetik.

Merthogy a diktatúrában élők elszigetelése a külvilágról a diktátorok érdeke.

Ez most is így van: a putyini önkényuralom érdeke, hogy az orosz embereket elszigeteljék a külvilágról, és ezt segítené elő az EU azzal, ha megtiltaná nekik, hogy beutazzanak az EU területére, amíg nem az orosz állam tiltja ezt meg. Ugyanezért nem helyes a kulturális kapcsolatok korlátozása sem. Végül az is kifejezetten kívánatos, hogy az oroszul tudók első kézből ismerhessék meg azt a szörnyű érvrendszert, amelyet az oroszok tízmilliói az ottani televíziókban hallanak, megértsék annak rettenetes logikáját, és környezetüknek is el tudják magyarázni, hogy mi benne az alapjában hamis és elutasítandó.

Az orosz állam, az orosz hadsereg, az orosz hadigazdaság ellen kell kinek-kinek a maga eszközével harcolni, és nem az orosz emberek, az orosz irodalom vagy az orosz zene ellen.

BALOLDALI

Tordai Bencét, a Párbeszéd tehetséges és bátor képviselőjét, a párt néhány hónapja megválasztott társelnökét és átmeneti frakcióvezetőjét, tehát ez idő szerint a Párbeszéd első számú arcát láthattuk-hallhattuk ma reggel az ATV-ben.

Hősiesen küzdött az úgynevezett házépítkezési ügyével a beszélgetést indító Pindroch Tamás fideszes újságíró támadásával szemben, ahogy kell, jólesett. A beszélgetés vége már kevésbé. A műsorvezető arról a tegnap nyilvánosságra került tranzakcióról kérdezte a véleményét, mely szerint a 4IG nevű Fidesz-közeli informatikai „magáncég” és az állam megvásárolja a Vodafone magyarországi vállalatát. Tordai így válaszolt:

„Szerintem minden józan ember azt gondolja, hogy egy ilyen válságos helyzetben a kormánynak nem arra kéne százmilliárdokat fordítania, hogy egy olyan tulajdont szerezzen, amely semmilyen döntésre nem jogosítja fel. 49 százalékos tulajdonrészt vásárol egy NER-es céggel közösen, tehát gyakorlatilag megint az történik, hogy az államkasszából finanszírozzák meg, támogatják, megsegítik a Mészáros-birodalomnak a további gazdasági térhódítását,

és én nem látom, hogy ez a magyar adófizetőknek, a magyar polgároknak hogyan lenne jó biznisz. De hogyha van bármilyen szakmai, vagy akár politikai természetű érv, akkor én nyitottan, kíváncsian hallgatom.’

Pindroch erre azt kérdezi: „az állam, úgy látszik, ilyen stratégiai területeken tulajdont szerez. Ezzel sem értenek egyet. Önök a privatizáció oldalán állnának még más stratégiai területeken is, például gáztározók, ahogy a Gyurcsány-kormány csinálta, vagy mi az álláspontjuk ezzel kapcsolatban?”

Tordai újabb válasza az, amiért mindezt leírom a képernyőről:

„A Párbeszéd zöld, tehát baloldali pártként nyilvánvalóan a szélesebb körű közösségi tulajdon, adott esetben állami, önkormányzati, szövetkezeti és így tovább tulajdon pártján áll, de ha már egy területet a piaci működésre bízunk, akkor viszont nem kéne piactorzító működésre átállni. Tehát nyilvánvaló, innentől kezdve az állam, amely egyszerre tulajdonos és szabályozó az adott területen, most már a három nagy mobilszolgáltatóból Magyarországon kettőben állami tulajdon van, illetve NER-es tulajdon van. Innentől kezdve elég érdekes az a piac, ahol az állam résztulajdonosként egy NER-es céggel közösen százszázalékos tulajdonosként, illetve nem tulajdonosként ezt a három egymással versengő, ugye ez az oligopol piac a közgazdászok szerint, egy ilyen oligopol piacon szabályozóként is fellép, ez legalább aggályos. De nem nekem kell nyilvánvalóan mondjuk a Magyar Telekom helyett aggódnom, én a magyar adófizetők pénze miatt aggódom.”

Tordai Bencének természetesen igaza van, amikor az adófizetők pénzét félti. Nemcsak azt a több mint háromszázötven milliárdot, amit az állami részesedésért fizetnek majd, hanem azt is, amivel a kivásárlás másik felét, a NER-es cég részesedését finanszírozzák majd, hiszen azt is, mint ilyen ügyleteknél máskor, az így vagy úgy közpénzt költő állami illetve NER-es bankok hitele finanszírozza majd. Igaza van abban is, amikor azt

kifogásolja, hogy az állam egyszerre lesz tulajdonos és szabályozó egy egyébként is oligopol piacon.

Csakhogy második válaszának kezdetén fontosnak tartja leszögezni: a Párbeszéd mint zöld, mint baloldali párt a „közösségi” tulajdon híve, amely lehet állami, önkormányzatii vagy szövetkezeti. Mivel szemben? Természetesen a magántulajdonnal szemben. A baloldaliság Tordai számára antikapitalizmust jelent: idegenkedik a magántulajdontól, és a „közösségi” tulajdon híve.

Régi hagyomány ez. „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle. Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkűl annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek, Nem született senki gazdagnak, szegénynek.” Csokonai filozofikus versében olvashattuk, tanulhattuk ezt annak idején az iskolában, s az ő korában, s az azóta eltelt időben is elterjedt a magántulajdon-ellenes, szocialista gondolkodás. A huszadik század tapasztalata azonban arra tanít, hogy az embertársainkkal való szolidaritás, a francia forradalom hármas jelszavából a harmadik, a testvériség érvényre juttatásában nem a tulajdon közösségisége az alkalmas eszköz. A modern baloldali politika évtizedek óta túljutott ezen az évszázados hiedelmen, s ez mind a szociáldemokráciára, mind a zöldekre igaz Nyugat-Európában. Egyaránt

tisztában vannak azzal, hogy a jólét növeléséhez a gazdasági növekedés, ahhoz pedig a verseny és magántulajdon hajtóereje nélkülözhetetlen.

Amikor Orbánék az elmúlt tizenkét évben tíz- és százmilliárdokat költöttek az állami tulajdon körének kiterjesztésére, hogy maguk igazgathassák a magyar tőkeállomány mind nagyobb részét, s maguk sokszor politikai szempontjait érvényesíthessék abban, jó lenne, ha az orbáni hatalomgyakorlással szemben álló magyar baloldaliak nemcsak az államosítás konkrét körülményeit helytelenítenék, mint azt ebben az interjúban Tordai tette, hanem elvileg is elutasítanák a termelő és szolgáltató tőke állami kivásárlását, „nemzeti” kézbe vételét.

Jó lenne, ha a magyar politikáiban modern, és nem archaikus baloldalt láthatnánk.

RENDKÍVÜLI  ÜLÉS

Élve a névleg a fideszes jogrendben is biztosított jogukkal, az ellenzéki képviselők – nevezetesen a tavaszi parlamenti választásokra szövetkezett hat párt frakcióinak tagjai – rendkívüli ülést kezdeményeztek az Országgyűlésben az Orbán-kormány megszorító intézkedéseinek megvitatására.

Olyan jog ez, amelyet 1994 őszén, a szocialista-szabaddemokrata többségű Országgyűlés vezetett be az ellenzéki jogok megerősítéseként. Akkor vezették be az azonnali kérdéseket, amelyekre – az interpellációktól eltérően – a miniszter illetve a miniszterelnök általában maga köteles válaszolni, és akkor vezették be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot a képviselők egyötödének kezdeményezésére is fel kell állítani, rendkívüli ülést a kezdeményezők által meghatározott napirendi előterjesztésről a képviselők egyötödének kezdeményezésére is kell tartani.

Ez utóbbi lehetőséggel próbáltak élni az ellenzéki képviselők, szokás szerint eredménytelenül. Ez a joguk ma már csak névleges (akárcsak a vizsgáló bizottságok kezdeményezésére vonatkozó joguk), mert a fideszes képviselők nem jönnek be az ülésre, azzal határozatképtelenné teszik azt, a jelenlevők így a napirendet sem tudják elfogadni, és így csak a napirend előtti felszólalásokat lehet elmondani. Több, a napirend előtt felszólaló ellenzéki képviselő is szóvá tette a fideszes képviselők távollétét, de rosszul tették szóvá.

Nem az a baj a fideszesek távollétével, hogy így nem dolgoznak meg a fizetésükért, ahogy a momentumos Gelencsér Ferenc mondta, hanem az, hogy ezzel az ellenzék alkotmányos jogát veszik el.

Erre a napirend előtt felszólalók közül senki sem beszélt.

A napirend előtti felszólalásokban az egyes frakciók képviselői az Orbán-kormány megszorító intézkedéseiről beszéltek, ami érthető, hiszen azért kezdeményezték a nyári szünetben a rendkívüli ülést, hogy azokról beszélhessenek. Szépen megírták határozati javaslatként, hogy az Orbán-kormány intézkedései a kata szűkítésétől a „rezsicsökkentés” szűkítéséig rontják az emberek megélhetését, és ez persze igaz, ennek elmondása csak helyeselhető.  Ugyanakkor a határozati javaslatokkal és a napirend előtti felszólalásokkal is végig

azt a benyomást keltették azokban, akik figyelemmel kísérték az ülést, hogy a kormány intézkedéseire nem lett volna szükség.

Elmulasztottak rámutatni arra, hogy az úgynevezett „rezsicsökkentés”, vagyis a közműdíjak teljes elszakítása a szolgáltatás költségeitől eleve helytelen volt, amikor egy évtizeddel ezelőtt bevezették, mára pedig tarthatatlanná vált. A kata talán – méreteinél fogva – nem vált még tarthatatlanná, de arra is igaz, hogy bevezetésekor is egyfajta méltánytalanságot jelentett a többi adózóval szemben, és módosításának szükségességét nem lehet vitatni.

A DK-s Arató Gergely azt mondta felszólalásában, hogy

az országnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke.

Az állítás első részével egyet lehet érteni, de a másodikkal kevésbé. Felelős ellenzéknek ugyanis ilyenkor el kellene mondania a választóknak, hogy a „rezsicsökkentés” valóban nem volt fenntartható, eleve be sem lett volna szabad vezetni, és a támadást az átalakítás azonnali voltára és mikéntjére kellett volna irányítania. Sokszor hallottuk Gyurcsány Ferenctől, hogy felelőtlen ellenzékből csak felelőtlen kormány lehet. Ő ezt valamikor az ellenzékben levő Fideszre mondta, teljes joggal, de a mai ellenzékre is tudom érteni.

A legnagyobb baj az ülést kezdeményező ellenzéki frakciók szereplésével mégsem ez volt. Azért kezdeményezték a nyári rendkívüli ülést, mert az utolsó parlamenti ülés óta kell az embereknek szembesülniük a háztartási energiadíjak hirtelen emelésével, miközben a választási kampányban a Fidesz ennek ellenkezőjét hirdette. Ez így jogos kezdeményezés volt, és természetes, hogy a napirend előtti felszólalásokban jórészt erről beszéltek az ellenzéki képviselők.

Csakhogy az utolsó parlamenti ülés óta más is történt a magyar politikában. Orbán Viktor megtartotta szokásos tusványfürdői előadását, és az ezúttal – nem túlzás így mondani – világbotránnyá vált.

A tusványfürdői előadás botrányos kitételeiről az ellenzéki felszólalóknak egyetlen szava nem volt az Országgyűlésben. A hat kezdeményező frakció felszólalói közül senkinek.

De hát nem ez volt a téma, vetheti ellen valaki. Csakhogy a napirend előtti felszólalásban nemcsak a napirendre venni javasolt kérdésekről lehet, sőt illik beszélni. A napirend előtti – szó szerint napirenden kívüli – felszólalás tárgya bármilyen időszerű, az országot foglalkoztató kérdés lehet. Az eredeti szabály kifejezetten tiltotta, hogy a napirenden szereplő ügyről beszéljenek a képviselők a napirend előtti felszólalásban. Ezt a korlátozást már feloldották, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna szóbahozni a tusványfürdői előadás botrányos kitételeit.

Nem, ellenzéki pártjainknak az a véleménye, hogy az embereket igazából csak és kizárólag a megélhetésük érdekli, az pedig nem foglalkoztatja őket, hogy az ország miniszterelnöke náci beszédbe való mondatokat, sőt odavaló komplett gondolatmeneteket enged meg magának az egész év legfontosabbnak tekintett politikai eseményén. Feltételezésük szerint annyira nem foglalkoztatja ez választóikat, hogy napirend előtti felszólalásaikban meg sem említik.

A DK-sok nyilván úgy gondolták, hogy az ilyesmi – Orbán tusnádfürdői szövegének minősítése – Gyurcsány Ferenc facebook-oldalára való, és nem a frakció nevében elmondott parlamenti felszólalásba.

Erről szemlátomást nem ugyanazt gondoljuk. Szerintem van összefüggés aközött, hogy egyfelől mit mond Orbán Tusnádfürdőn, és másfelől tíz éven át „rezsicsökkentéssel” szédíti az embereket, majd egyik napról a másikra szűkíti azt, ha már nem tartható. Ennek az összefüggésnek a megvilágítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valamikor megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Az összefüggést az Országgyűlés plenáris ülésén kellene megvilágítani, ha már ott ülünk az Országgyűlésben. Ha készülünk valamire, talán erre kellene felkészülni.

UGYANAZOK?

„Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, csak kérdezzenek bennünket, magyarokat, mi mindkettővel harcoltunk már, és ők igenis ugyanazok.” Orbán Viktor ismételte el ezt a gyakran elmondott véleményét Dallasban, az amerikai szélsőjobb konferenciáján tartott előadásában.

A székesfehérvári gimnázium egykori KISZ-titkára, a Liberális Internacionálé egykori alelnöke Pontosan tudja, hogy ez nem igaz, ha csak egyfajta értelemben nem, de erről később.

Hogy miért és miképpen volt Orbán a gimnáziumban KISZ-vezető, annak tényleg nincs már jelentősége. Amikor megismertem, úgy tűnt, hogy meggyőződésből liberális. Ahogy az SZDSZ közgazdászaival amiatt voltak elégedetlenek a fideszesek, hogy nem voltunk eléggé liberálisok, ahogy az 1990-es kampányban azzal különböztette meg magát tőlünk, hogy nem állunk következetesen szemben a budapesti világkiállítás ötletével (azután később a világkiállítás lemondása miatt támadta az MSZP–SZDSZ kormányt), ahogy azzal a jelszóval rendezte meg 1994 februárjában, a választási kampány részeként a Liberális Internacionálé kongresszusát Budapesten, hogy „Miénk a sor”, azt mutatta: ahogy 1989-90-ben liberálisnak lenni kommunistaellenességet jelentett a számára, 1992-93-ban liberálisnak lenni az MDF nacionalizmusával és konzervativizmusával való szembenállást jelentette.

Kommunista az, aki elutasítja a piacgazdaságot, a kapitalizmust, mint kizsákmányoló berendezkedést, és azt hiszi, hogy a társadalmi tulajdon talaján a kizsákmányolás felszámolható, elérhető az emberek egyenlősége és szabadsága.

Ennek eléréséhez megengedhetőnek tartja az állam diktatórikus működését, az egypártrendszert. Liberális az, aki híve a magántulajdonon alapuló piacgazdaságnak, a versenynek, a politikai szabadságjogoknak, a többpártrendszernek, a parlamenti váltógazdaságnak. Tudom, hiszen kommunista világnézetre nevelt a család és az iskola, el is fogadtam, az egyetemen meggyőződésből kértem felvételemet a pártba. Az egyetemi évek alatt nagyjából már reformkommunista lettem, majd az ezt követő években eljutottam a liberalizmusig. Tanulmányaim és kutatásaim vezettek el ehhez a fordulathoz. Ahhoz, hogy az örökölt kommunista világnézettől eljussak a liberalizmusig, világnézeti fordulatot kellett tennem: amit korábban helyesnek gondoltam, azt el kellett utasítanom, és el kellett fogadnom azt, amit korábban helytelennek, károsnak, veszedelmesnek hittem. Azt az állítást tehát, hogy a kommunisták és a progresszív liberálisok ugyanazok, hamisnak kell tartanom.

De akkor miért mondogatja ezt Orbán?

Azokhoz szól, akik ismerik a demokráciát, abban élnek vagy egy ideig abban éltek, és ahhoz vannak szokva, hogy a demokráciákban különböző politikai programokat képviselő, de egyaránt a demokratikus kereteken belül mozgó pártok, koalíciók versengenek a hatalomért. Ilyenek a konzervatívok, a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták, a liberálisok, a zöldek. Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok. Orbán azonban hazai és külföldi, adott estben amerikai híveinek azt üzeni ezzel az azonosítással (mármint, hogy kommunisták és liberálisok ugyanazok), hogy a liberálisok ugyanúgy alapjaiban veszélyeztetik a nemzetet és annak szabadságát, mint a demokratikus rendszer megdöntését hirdető és végrehajtó kommunisták. Tudjuk, ha máshonnan nem, hát a Facebook-kommentekből, hogy törekvése Magyarországon eredményes, hívei valóban úgy gondolkoznak a Fidesz politikai vetélytársairól, ahogy ő diktálja nekik. Hasonló sikerről beszélhetünk Donald Trump esetében, ő is elhitetett híveivel, köztük a Capitolium elleni ostrom részvevőivel valami hasonlót.

Mi mégis az igazságelem Orbán állításában, amikor a kommunistákkal azonosítja a progresszív liberálisokat? Egy dolog: a kommunisták is szemben állnak a fasizmussal, és a liberálisok is. (Mellesleg természetesen a kereszténydemokraták és a zöldek is, de hát Orbán az Európai Parlament valamennyi, a Fidesszel szemben kritikus frakcióját „baloldalinak” szokta nevezni.) Ahogy egyre több Orbán retorikájában a fasisztákra emlékeztető elem, és egyre több elemében emlékeztet Orbán rendszere a fasiszta rendszerekre, annál inkább tekinti egyaránt ellenfelének és azonosítja egymással Orbán a kommunistákat és a liberálisokat. Így tudja az egységesen baloldalinak minősített hazai ellenzékkel a hatalmi monopólium megtartásáért vívott harcát az egykor a kommunista állampárttal szemben a hatalom megszerzéséért vívott harc egyenes folytatásaként beállítani. És ugyanígy lesz a nemzetközi szinten az Európai Parlament demokratikus többségével, világméretekben az ENSZ tagországainak többségével szemben az autokráciákkal szövetségben vívott harc is az egykori antikommunista szabadságharc folytatása.

Valójában a helyzet fordított: Orbán mai harcai a demokratikus nyugati világgal szemben, a keleti autokráciákkal szövetségben szöges ellentétben állnak azzal, amit harminchárom évvel ezelőtt képviselt, de akár még tizenhárom évvel ezelőtt is mondott.

És a belpolitikában is fordított a helyzet: mai hatalomgyakorlása, az önkényuralmi rendszer kiépítése és az ahhoz való ragaszkodás szöges ellentétben áll azzal, ahogy három évtizeddel ezelőtt a demokratikus jogállam építésének

BŰNLAJSTROM

Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa közleményben szakított a Demokratikus Koalícióval. Tizenöt pontban sorolta fel a DK állítólagos bűneit, ami miatt ők erre jutottak.

Az állítólagos bűnök egy része abban áll, hogy az elmúlt másfél év kudarcot vallott ellenzéki együttműködéséért a DK volna a felelős, és ebből, azt a képtelen következtetést is levonva, hogy a DK valójában a Fideszt akarta hatalomban tartani. A bűnlajstrom másik része az egykori Gyurcsány-kormány olyan kiválasztott politikai döntéseit támadja, amelyekből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsány valójában nem akar tiszta közéletet, nem akarja felszámolni a korrupciót. Gyurcsánynak és DK-s társainak tulajdonítja a Fidesszel való állítólagos 70:30 arányú osztozkodást, amely állítással annak idején Dávid Ibolya vádolta a Fideszt és az MSZP-t. Vádolja Gyurcsányt, amiért lehetővé tette Polt pozícióban maradását az ügyészségnél, felelőssé teszi az „elszámoltatás” elmaradásáért 2002 után, s a 2010 utáni elszámoltatás elmaradásának haszonélvezőjeként állítja be a DK-t.

Az utóbbi években nagyon távol vagyok az ellenzéki pártok politikai döntéseitől, ezért nem tudom megítélni, hogy van-e alapja Márki-Zay ama vádjainak, amelyek a 2022-es választási kampányra és az azóta eltelt hónapokra vonatkoznak.

Azokat a vádakat azonban, melyeket Gyurcsány miniszterelnöki periódusával kapcsolatban ad elő, alapjaiban hamisnak és méltánytalannak tartom.

Nem ismerek senkit az egykori MSZP-ben, aki olyan erővel lépett volna fel a korrupció, a különféle, demokratikus jogállamban elfogadhatatlan összefonódások ellen, mint miniszterelnökként Gyurcsány.

De Gyurcsánynak nem volt korlátlan hatalma az akkori MSZP-ben, sokszor más történt, mint amit ő akart. Kifejezetten vele szemben döntött a párt – illetve frakcióvezetés például Szili Katalin köztársasági elnöki jelölése mellett. Gyurcsánynak elsőre nem sikerült 2004 végén elfogadtatni az MSZP-frakcióval, hogy a családi adókedvezményt a családi pótlék emelésével váltsák ki, amivel az alacsony jövedelmű családok jártak volna jól, csak második nekifutásra, 2005 végén. (A Fidesz azóta is a családtámogatás megszüntetésével vádolja a Gyurcsány-kormányt, holott az átalakítást úgy szerkesztették, hogy egyetlen család se veszítsen a korábbi támogatáshoz képest. De hát miért éppen ebben mondanának igazat.)

Amikor korrupciós ügyek kerültek napvilágra az MSZP–SZDSZ kormánykoalícióban, az alkalmat Gyurcsány szigorú összeférhetetlenségi szabályok bevezetésére próbálta kihasználni. Azzal próbálkozott, amivel képviselőként korábban én is: a parlamenti képviselőség és az önkormányzati szerep, illetve a politikai és az üzleti tevékenység elválasztásával. Nekem egyszerű képviselőként még a Horn-kormány idején annyit sikerült az akkori koalícióban SZDSZ-es párttársaimmal együtt elérnem, hogy állami vállalatoknál ne lehessenek gazdasági vezetők az országgyűlési képviselők, Gyurcsánynak azonban az MSZP-frakcióban miniszterelnökként még ennyit sem. Az általa kidolgoztatott törvénytervezetből a gazdasági összeférhetetlenség már a benyújtás előtt kimaradt, mert az MSZP-frakcióban nem volt ehhez többségi támogatása, majd ami benne maradt a törvényjavaslatban, azt szavazás előtt vonta vissza az MSZP-frakció.

Valóban volt korrupció az MSZP–SZDSZ koalíció idején, de az nem a kormány által vezérelt átfogó rendszer volt, mint az Orbán-kormányok alatt. Puch László, az MSZP pártpénztárnoka, aki köztudottan tartós kapcsolatban volt a fideszes Simicska Lajossal, Gyurcsány pártbéli ellenlábasa volt, nem véletlenül. Annak, hogy Gyurcsány és hívei 2011-ben kiváltak az MSZP-ből, a közélet tisztaságával kapcsolatos álláspontok különbsége volt az egyik fő oka.

Gyurcsányt és a DK-t tenni felelőssé az egykori MSZP korrupciójáért, a Fidesszel való együttműködésért megalapozatlan és méltánytalan vád.

Hasonlóképpen megalapozatlan és méltánytalan azt állítani, hogy Gyurcsány és a DK-sok lennének az „elszámoltatás” elmaradásának haszonélvetői 2010 után, és azt sejtetni, hogy ez annak ellentételezéseként történt, hogy 2002 után is elmaradt az „elszámoltatás”. 2010 után a Gyurcsány-kormány számos tisztségviselőjét meghurcolták, évekig folyt ellenük a vádak megalapozatlansága miatt végül kudarcot vallott eljárás. Magát Gyurcsányt is perbe szerették volna fogni, de ez nem sikerült, és helyette a privatizációs szervezet két vezető munkatársát, Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst vetették börtönbe nyilvánvalóan koncepciós perben. A Márki-Zay által sugallt alku egyszerűen nem létezett: a Fidesz meghurcolt mindenkit, akit csak tudott. Ami Polt Péter ügyészségen maradását illeti, az MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség kényszerhelyzetben kötött kompromisszumot.

Nincs az a fideszes vád Gyurcsánnyal szemben, amit ne venne át Márki-Zay. Emlékszünk még a Gyurcsány szakdolgozata körüli kampányra, vagy arra, hogy hazudott az EU-nak, amire magyar miniszterelnöknek lehetősége sincs, hiszen minden magyar adat ott van az uniós szervek kezében.

Felsorolja a 2006-os rendőri fellépéssel kapcsolatos vádakat, annak említése nélkül, hogy a rendbontók támadtak a rendőrökre.

A 2006-os választási kampányt magam is sokszor helytelenítettem már az áfa-csökkentést (nemcsak utólag, de akkor is), de a hatpárti szövetség idén tavaszi fedezetlen választási ígéreteit nem kevésbé helytelenítettem. Ezek az ígéretek sem lettek volna tarthatók, ha netán nyert volna a hatpárti szövetség. Tudom, a választási program kialakításakor Márki-Zay engedményekre kényszerült saját álláspontjához képest, miközben az ellenzéki pártok még többet ígértek volna. Nemcsak neki kellett azonban kompromisszumokat kötnie a kampányban, hanem annak idején Gyurcsánynak is a kormányzás során. Négy és fél év alatt alighanem többet, mint Márki-Zaynak féléves miniszterelnök-jelöltsége alatt.

Az képviselhető álláspont, hogy Gyurcsány ne álljon az ellenzék élén, mert a Fidesz sikeresen járatta le. Márki-Zay azonban túllép ezen, és azonosul a Gyurcsánnyal szembeni összes, fideszes és nem fideszes váddal. Valamiféle erkölcsi magaslatról, mint a „tiszták” képviselője utasítja el a DK-val való együttműködést. Rosszul teszi.

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK