Kezdőlap Szerzők Írta Bauer Tamás

Bauer Tamás

Avatar
60 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Hová tegyük a kimentetteket

Vissza kell térnem a DK-s képviselők strasbourgi szavazásáról az oldalon kialakult vitára. Azt kérem, hogy azok a hozzászólók, akik egyetértenek a nemmel szavazással, gondolják végig a következőket.

Én sem tudom elképzelni, hogy Dobrev Klára, aki 2015-ben lakásában adott átmeneti szállást Budapesten tartózkodó menekülteknek, ne akarná, hogy a Földközi-tengerből kimentsék a gumicsónakokon menekülőket, akiknek veszélyben az élete. Ismétlem: nem tudom ezt elképzelni, és nem értek egyet azokkal, akik szerint képviselőink azt akarnák, hogy a menekülők fulladjanak a tengerbe. Éppen ezért még mindig nem értem, hogy hogyan szavazhatott nemmel a négy DK-s képviselő a LIBE állásfoglalás-tervezetére.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy nem állok ezzel egyedül.

Hogy feloldjuk ezt a nyilvánvaló ellentmondást, lépésről lépésre haladva feltennék néhány tisztázó kérdést.
  • Ki kell-e menteni a Földközi-tengerből azokat, akik ott menekülnek a fekete-afrikai nyomor elől, a líbiai szörnyű állapotok közül? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini szerint nem.)
  • Ha igen, engedni kell-e a hajók által kimentett menekülőket partra szállni egy európai kikötőben? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini és Orbán Viktor szerint nem.)
  • Ha igen, annak az államnak kell-e egyedül gondoskodnia róluk, amelynek kikötőjében partra lépnek, vagy helyesebb, ha ezt a terhet megosztják egymás közt az európai országok? (Emlékeztetőül: Orbán az előbbit, Salvini az utóbbit mondja.)
  • Ha helyesebb megosztani a terhet, akkor egyetértünk-e azzal, ha egy-egy ország nem hajlandó részt vállalni ebben? (Emlékeztetőül: Orbán ötödik éve ezt hirdeti, és ezt is teszi.)
  • Ha viszont nem értünk egyet vele, akkor mi kifogásunk van az ellen a szövegezés ellen, hogy „minden uniós tagállamot” hívjanak fel a részvételre, és hogy a Bizottságot arra hívják fel, hogy „a tengeren érkezőkre vonatkozó állandó és kötelező áthelyezési mechanizmust” alakítson ki az Európai Unióban?
  • Ha viszont valaki ezt kifogásolja, vagyis amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást hagyjuk a part menti államra, és ne vegyen részt abban az Unió minden tagállama, akkor beszélhet-e hitelesen „Európai Egyesült Államokról”? (Emlékeztetőül: Németországban a menekülteket arányosan elosztották és elosztják a Szövetségi Köztársaság tartományai és települései között, és nem hagyták a feladatot 2015-16-ban Bajorországra, ahova a menekültek többsége érkezett.)
Továbbá:

ha valaki amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást ne hagyjuk egyedül a part menti államra, akkor mi történjék a tengerből kimentett menekülőkkel?

A négy EP-képviselő nemleges szavazatának indoklásában újra meg újra előkerül az az állítás, hogy a menedékkérők kötelező elosztását – Molnár Csaba fogalmazása szerint – „a Demokratikus Koalíció soha nem támogatta, mert semmi esély nincs az elfogadására”.
Ez engem meglep. Én úgy emlékszem, hogy Gyurcsány Ferenc számtalan alkalommal bírálta az Orbán-kormány álláspontját, hogy Magyarország ne fogadjon be senkit, és arra hivatkozott, hogy az ötszáz milliós Európa képes befogadni néhány millió háború elől menekülőt, és Magyarország is képes fogadni néhány száz vagy néhány ezer ide áthelyezett menekültet. Amikor Orbán népszavazást indított annak az álláspontjának a magyar választók általi megerősítésére, hogy senki ne kényszeríthesse Magyarországot menekültek befogadására – „csak a magyarok dönthessék el, hogy kivel élnek együtt” –, mi a népszavazás bojkottjára hívtunk fel, hogy az ne legyen érvényes, és ezt el is értük, Orbán nem kapta meg az érvényes választói megerősítést a kötelező kvóta elutasításához.
Mikor változott az ellenkezőjére a DK vezetésének álláspontja?

Ha pedig így változott meg a DK vezetésének álláspontja, akkor meg kell ismételni a kérdést: hova tegyük a kimentetteket?

Gergő gondja

Gergő a kampányban határozott kijelentéseket tett. Egyrészt azt, hogy leállítja a múzeumi negyed építését a Városligetben, másrészt, hogy nem járul hozzá újabb sportberuházáshoz, amíg nincs minden kerületben CT. Ez utóbbit nevezte közérthetően stadionstopnak. Most e két politikai törekvés érvényesítéséről folyik a vita.

Mindkét állítás összhangban volt és van Gergő pártjának, a Párbeszédnek és szélesebb értelemben az ellenzéki pártoknak az elmúlt kilenc évben követett politikájával. A két kormányzati akciót – a Liget-programot és az élsportban eszközölt nagy beruházásokat – két tekintetben utasította el a Párbeszéd és az egész ellenzék. Az egyik a költségvetési nézőpont: fel voltunk és vagyunk háborodva azon, hogy az Orbán-rezsim hatalmas összegeket költ Orbán hobbija, a profi futball infrastruktúrájára, a stadionokra, miközben fontos társadalmi célokra, mindenekelőtt az egészségügyre nem jut elegendő pénz. Ugyanígy felháborított bennünket a városligeti építkezés, amelynek valódi funkciója a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum kiköltöztetése volt a Várban illetve a Kossuth téren levő jelenlegi épületükből, hogy ott állami intézmények kapják vissza korábbi helyüket: az államfő a Várban, a Kúria a Kossuth téren, és erre – és a többi várbéli beruházásra – költsenek el százmilliárdokat.
A másik nézőpont a környezeti:

ne építsenek új nagy épületeket a Városligetbe, ha múzeumokat akarnak építeni, tegyék azokat a rozsdaövezetbe, illetve ne építsenek új sportlétesítményeket oda, ahol a főváros erdőt illetve ligetet szeretne.

Gergő most főpolgármester. Ebben a minőségében álláspontjának környezeti indoklása alapján léphet fel a kormánnyal szemben. Könnyen képviselhető az álláspont a Liget esetében: ne épüljenek meg azok az épületek, ahol még nem kezdődött meg az építkezés. Ma úgy tűnik, hogy a további épületekről a kormány le fog mondani, miközben szidni fogja a fővárosi vezetést, hogy milyen nagyszerű dolgok maradnak el.
Főpolgármesteri minőségében ugyanakkor nehezebben tudja képviselni a stadionstopot, vagyis azt, hogy ne épüljön meg az új atlétikai stadion. (A kézilabda-csarnokba máris beleegyezett, mivel azt az új kerületi polgármester, Baranyi Krisztina is akarja, mondván, sok mindenre lesz jó az a kerületieknek.) A stadionstop esetében ugyanis a fő szempont nem a környezeti, hanem a költségvetési: ne szórják élsportra az adófizetők százmilliárdjait. Ez azonban nem főpolgármesteri kompetencia, hanem a Párbeszéd politikusának kompetenciája.

Ezt pedig főpolgármesteri minőségében nehezebb képviselni.

Máris felsorakozott az Atlétikai Stadion mellett a magyar élsport szinte minden intézménye és számos híressége. Mintha a magyar társadalom számára az atlétikai világbajnokság megrendezése, továbbá az, hogy az atlétikának „legyen otthona”, első számú prioritás lenne. Mintha nem lehetett volna a most megnyíló és csak a labdarúgó mérkőzések megrendezésére alkalmas Puskás Aréna helyett olyan stadiont építeni, mint a korábbi Népstadion, amely atlétikai versenyeknek is otthont tud adni, és amelyben egy világverseny megnyitó ünnepsége is megtartható. Tudom, a modern labdarúgó stadion ilyen, manapság mindenütt ilyet építenek, de ha ennek az az ára, hogy külön atlétikai stadiont kellene építeni, akkor, ha csak egy vébéről van szó, talán mégis építhettek volna erre is, arra is alkalmas sportlétesítményt.

Valójában persze azért kell Orbánnak mindkét létesítmény, mert olimpia esetén egyszerre kell tudni ezt is, azt is megrendezni.

Most azonban kész helyzet van: a Puskás Aréna csak labdarúgásra jó, az atlétikának másik stadion kell. Nagy a nyomás Gergőn, hogy adja fel ellenkezését, ne rajta múljon, ha nem lesz Budapesten atlétikai vébé.

Ha viszont enged, a hitelessége kezdhet erodálni. Feláldozná párbeszédes énjét főpolgármesteri énje oltárán.

Én csak remélni tudom, hogy neki is, és az egész fővárosi vezetésnek lesz ereje kitartani a nem mellett.
Az atléták rosszul járnának, az ország viszont jól.

Czeglédy Csaba

Vita folyik arról, hogy két DK-s kerületi polgármester Czeglédy Csabát, az Orbán-kormány által elképesztő módon meghurcolt szombathelyi ügyvédet bízta meg a korábbi polgármester által vezetett önkormányzat tevékenységének átvilágításával. Momentumos barátaink arra hivatkoznak, hogy Czeglédy hosszú ideje képviseli ügyvédként az MSZP-t és a DK-t, tehát nem elfogulatlan.

Itt egy félreértés van. A szakember, aki egy-egy polgármesteri hivatal megbízottjaként végzi az átvilágítást, nem független intézményt a politikában illetve a közigazgatás mellett, tehát nem kell politikailag elfogulatlannak lennie.

Elfogulatlannak a bírónak kell lennie, nem az ügyésznek, és nem is az ügyvédnek. Az ügyész elfogult lehet a bűnelkövetővel szemben, az ügyvéd elfogult lehet a megbízója iránt. Czeglédy megbízása tartalmát tekintve az ügyészére emlékeztető feltáró feladat. Emiatt azután a politika korrekt működése szempontjából semmi kivetnivalót nem látok Czeglédy megbízásában.

Elfogulatlannak a bírónak kell lennie

abban az esetben, ha Czeglédy feltár valamilyen jogsértést, és megbízói feljelentést tesznek, és azokból netán vádemelés lesz.

Annak, aki az átvilágítást végzi, nem elfogulatlannak kell lennie, hanem korrektnek, és nincs ok kételkedni abban, hogy Czeglédy korrekt módon végzi ezt a munkát.

Ha nem az ilyen értelemben vett elfogultság a baj Czeglédyvel, hanem az, hogy kötődik a DK-hoz és az MSZP-hez, akkor pedig azt gondolom, hogy azon nincs mit kifogásolni. Czeglédy fiatal közéleti ember, jogász, koránál fogva a rendszerváltás előtti állampárthoz nem kötheti semmi (szemben például velem, aki kilenc évig voltam az MSZP tagja, egészen addig, amíg ki nem zártak belőle), az MSZP-ben vállalt politikai szerepet – mi ezzel a baj? Ami 2010 előtti elítélését illeti: gazdasági ügyekben számos erősen vitatható ítélet született a rendszerváltás húsz évében, melyek közül én az Agrobank vezetőjeként egy bonyolult ügylet erőltetett büntetőjogi megítélése nyomán börtönbe került Kunos Péter kollégám ügyét tartottam fölöttébb aggasztónak. Czeglédy akkori ügyét természetesen nem tudom megítélni, de ha egyszer nem tiltották el az ügyvédi tevékenységtől, azt szabadon gyakorolhatja, akkor az a régi ügy sem lehet kizáró ok.

Sajnálatosnak tartom, hogy a DK-s polgármesterek és a momentumos alpolgármesterek nem tudtak ebben a kérdésben dűlőre jutni.

Nem a DK-s képviselők strasbourgi nemjére

Napok óta foglalkozunk a DK négy európai parlamenti képviselőjének október 24-i nemleges szavazatával, mellyel megbuktatták az Európai Parlament jogi bizottságának (LIBE) a Földközi-tengeren menekülők megmentéséről szóló állásfoglalás-tervezetét. A tervezetet az EP plenáris ülésen 288:290 arányban utasították el, tehát a négy DK-s szavazat döntötte el a javaslat sorsát.

Amióta az elmúlt hét péntekén Tamás Gáspár Miklós klubrádiós interjújával a nemleges szavazás ténye – több mint két hetes késéssel – elérte a hazai nyilvánosságot, heves vita kerekedett körülötte. A DK-s EP-képviselők először a DK szóvivőjének rövid klubrádiós válasznyilatkozatával és Ara-Kovács Attila szintén rövid Facebook-bejegyzésével próbálták elintézni a dolgot, amivel aligha győztek meg bárkit is. Most végre Dobrev Klára és Ara-Kovács Attila azonos szövegű Facebook-bejegyzésével ), Ara-Kovács klubrádiós és Dobrev Klára ATV-s interjújával megpróbálták alaposabban megindokolni döntésüket.

Engem nem győztek meg.

Elolvastam a LIBE állásfoglalás-tervezetét, és tisztességes, megalapozott szövegnek találtam. Nem értek egyet azzal, hogy akár szélsőbaloldali, akár populista, akár szedett-vedett lenne. De nem ezek az alaptalan minősítések okozzák a fő gondot Ara-Kovács és Dobrev magyarázatában. Érvelésüknek két eleme van. Egyfelől azt mondják, hogy a leszavazott állásfoglalás-tervezet egyike az Európai Parlamentben tárgyalt sok-sok politikai állásfoglalásnak, határozatnak (resolution) különböző kérdésekben, melyeknek semmilyen tényleges jogkövetkezménye nincs. Nekik nem tetszik, hogy sok az ilyen az EP-ben, és nem akartak ehhez asszisztálni. Azt is megemlítették, hogy a javaslat körül nem alakult ki egyetértés a két nagy párt, a szocialisták és a néppárt között, márpedig e nélkül nincs esély értelmes határozathozatalnak.
A másik elem: az állásfoglalás-tervezetbe az utolsó pillanatban egy módosító indítvánnyal bekerült a kötelező kvóta, aminek – mivel a tagországok egy része elutasítja, és még azok sem hajtják végre, akiknek nincs ellene elvi kifogásuk – nincs realitása, a DK korábban is ellenezte, és miután ez belekerült, nem tudták a teljes szöveget sem elfogadni.

Érvelésük egyik elemével sem értek egyet.

A politikai életben, így a parlamentekben is fontos szerepe van a jogi normákat nem alkotó állásfoglalásoknak. A magyar Országgyűlésben a törvényalkotás mellett rendre születnek politikai szándékokat megfogalmazó határozatok, sőt politikai nyilatkozatok is. Nem egyszer kezdeményezett ilyesmit a DK frakciója is. Ennek megvan a maga funkciója: ha konszenzus alakul ki körülötte, akkor is, és ha nincs konszenzus, akkor is: arra jó, hogy nyílt állásfoglalásra késztesse az egyes politikai szereplőket. Ezzel befolyásolják a parlamenti pártok a politikai közvéleményt, és hatnak a döntéshozókra: a kormányra, az önkormányzatokra, a politikai élet más szereplőire.
Az Európai Parlament tevékenységében annak sajátos szerepéből következően nagyobb lehet az ilyen jellegű állásfoglalások előterjesztésének, megvitatásának és elfogadásának vagy elvetésének súlya, mint a nemzeti parlamentekben. Ez olyan adottság, amellyel a DK képviselői is tisztában voltak, amikor elvállalták ezt a szerepet, akkor pedig ebben a helyzetben kell tudniuk politizálni.
Emlékeztetek egy fontos példára. Mi, az Orbán-kormánnyal szemben álló magyar demokraták, nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak idején annak, hogy az Európai Parlament többsége elfogadta az Orbán-kormányt bíráló Tavares-jelentést, majd egy ciklussal később, kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést. Pedig ezek is csak állásfoglalások voltak, az Orbán-kormány ugyanúgy nem zavartatta magát tőlük, ahogy nem zavartatta volna magát attól sem, ha a többség elfogadja a LIBE-bizottságnak a Földközi-tengeri mentőakciók támogatásáról szóló állásfoglalás-tervezetét, benne az így kimentettek méltányos áthelyezését.
Az effajta állásfoglalásokhoz nem kötelező igazodni, de korántsem mindegy, hogy mit tekintenek Európában normának, és mit normasértésnek.

Ahogy hasznos volt, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával az európai politikában normaszegésnek minősül a jogállamnak az Orbán-rendszerben történő lebontása, fontos lenne, hogy a menekülők tengerből való kimentése és a megmentetteknek számos országba történő áthelyezése váljon normává, a kimentés és áthelyezés elutasítását pedig – ahogy Matteo Salvini belügyminiszterként a kimentést utasította el, Orbán Viktor pedig miniszterelnökként azt is és az áthelyezést is – tekintsék normaszegésnek.

Ahogy a Tavares-jelentésnél is, amelynek elfogadásánál nem volt olyan nagy a többség, mint a Sargentini-jelentésnél, nagy politikai jelentősége volt annak, hogy ki szavazza meg, és ki nem, ugyanez lehetett a helyzet a tengeri mentésről szóló LIBE-előterjesztés esetében is. A menekültkérdés 2015 óta az európai politika egyik központi kérdése, a politikai erők egyik fontos megkülönböztető jegye, és – tekintettel az Afrikából elinduló migráció növekvő szerepére – minden bizonnyal az is marad. Eddig is voltak, és feltehetően a jövőben is lesznek, akik szerint a menekülőkön a lehetőség szerint segíteni kell, adott esetben be kell őket fogadnunk a házunkba, mint ezt 2015-ben a Gyurcsány-család tette, de legalábbis átmeneti szállással, élelemmel, orvosi ellátással kell rajtuk a közösségnek segítenie.
Másfelől vannak, akik szerint le kell zárni előttük a határt, és minden eszközzel el kell őket riasztani attól, hogy tőlünk várjanak segítséget, építve az emberek idegenkedésére a máshonnan jöttektől, sőt erősítve azt, ahogy ezt Orbánék teszik 2015 óta.

A LIBE-tervezet benyújtói minden bizonnyal azt várták, hogy e nézetkülönbség mentén történik majd a szavazás, és abban reménykedtek, hogy a humánum és szolidaritás hívei többségre jutnak a szavazásnál.

Én ezt helyes és támogatható törekvésnek tartom. Az előterjesztők nyilván a szocialisták, zöldek és liberálisok teljes támogatására számítottak, köztük a DK-s képviselőkére is. Ebben is igazuk volt.
Mit változtat ezen az, hogy egy módosító javaslattal becsempészték a szövegbe a tengerből kimentett menekültek kötelező elosztását minden tagállam részvételével (persze nem általában a menedékkérők, hanem csak a tengerből kimentettek tekintetében, ami nagyságrendileg kisebb szám)? Taktikai szempontból ennek van jelentősége, hiszen valóban tudni lehet, hogy az Orbán vezette visegrádi országok ennek esküdt ellenségei. Ugyanakkor elvi szempontból ez nem változtat az állásfoglalás-tervezet megítélésén:

elvi szempontból a menedékkérők minden tagországra kiterjedő kötelező elosztása az Unión belüli kölcsönös szolidaritás magától értetődően helyes intézménye lenne, amellyel 2015-ben nyilvánosan is egyetértettünk.

Fontos gyakorlati jelentősége is van a tengerből kimentett menekülők elosztásának a tagországok között: a Salvinival küzdő baloldali olasz kormány számára létfontosságú kérdés, hogy a tagországok számottevő része legyen kész a kikötőiben partra szálló menekülők többségének átvételére, ezért kellett szerepelnie az áthelyezésnek az állásfoglalásban. Az állásfoglalás-tervezet elfogadása tekintetében kétségkívül egyszerűbb lett volna, ha a szövegben megmarad az eredeti tervben szereplő „méltányos és fenntartható elosztás”, és nem keményítik azt kötelezővé és minden tagországra vonatkozóvá, de ez taktikai, és nem elvi hiba volt.
Nem változtat a lényegen: egyfelől a mentés, másfelől az áthelyezés indokoltságának elismerésén. Ezt követeli a humánum és a szolidaritás parancsa. Éppen mert nem jogi normáról, hanem politikai értékeket kifejezésre juttató állásfoglalás-tervezetről volt szó, a kötelező áthelyezésről szóló betoldott szövegrész sem tehette volna kérdésessé, hogy igennel kell szavazni.

Ezért gondolom, hogy a DK képviselőinek nemleges szavazata súlyos politikai hiba volt.

Hozzáteszem: ha csak tartózkodnak a szavazástól, akkor több az igen, mint a nem, akkor már nem bukik el a tervezet. Így azonban ők buktatták el. Ezen a szavazáson Orbánék, Salviniék és társaik győztek, és ezért felelősség terheli a négy DK-s képviselőt

Román ügynökök?

Gulyás Gergely a korábbi “mérsékelt” fideszes miniszter szerint szerint csak román ügynök lehet, aki kiáll a szomszédos ország  korrupció ellenes fellépést ígérő politikusa mellett, sőt akár személyes jelenlétével is támogatásáról biztosítja.

Amikor a tavalyi országgyűlési választás előtt kiderült, hogy Budapest 3. választókerületében, ahol én immár másodszor indultam a DK és több ellenzéki párt jelöltjeként, ezúttal Gulyás Gergely a Fidesz jelöltje, többen úgy vélekedtek, hogy Gulyás mérsékelt, viszonylag elfogadott fideszes politikus, nehéz lesz vele szemben a kampány.
Gulyás volt az, aki többször is interjút adott a Klubrádióban Bolgár Györgynek, és más alkalmakkor is más hangon beszélt, mint mondjuk Kövér László vagy Németh Szilárd. Gondolom, azóta már kevesebben tekintik ők mérsékelt fideszesnek, sok rémes dolgot hallottunk tőle. A csütörtöki kormány-sajtótájékoztatón azonban messzebbre ment, mint eddig bármikor. Amikor a köztelevízió újságírója arról kért tőle véleményt, hogy a román elnökválasztási kampányban a Momentum elnöke egy román, történetesen liberális elnökjelölt mellett kampányolt, a következőképpen válaszolt:

„Eddig azt tapasztaltuk, hogy a román ügynökök fedésben dolgoztak. Ha magyar nemzetiségűek voltak, akkor is. Ez egy új jelenség.”

Vagyis román ügynöknek minősítette a Momentum elnökét és egyik EP-képviselőjét, akik Dan Barnát, két kisebb romániai párt közös államfőjelöltjét támogatták a most folyó kampányban egy ottani kampányrendezvényen, és nem az RMDSZ elnökét, aki elindul elnökjelöltként. Később úgy fogalmazott, hogy aki nem az RMDSZ jelöltjét támogatja, az szégyellje magát.
Nem ismerem Fekete-Győrék megfontolásait, de fel tudom tételezni, hogy mi vezethette ebben a Momentumot. Romániában vasárnap lesz a kétfordulós közvetlen elnökválasztás első fordulója, ahol a második forduló egyik részvevője bizonyosan Klaus Johannis, a hivatalban levő államelnök, a Nemzeti Liberális Párt jelöltje lesz. A másik részvevő a közvélemény-kutatások szerint vagy Viorica Dăncilă frissen megbukott miniszterelnök, a szociáldemokrata párt jelöltje, vagy Dan Barna lehet, aki választási kampányának középpontjába a korrupció elleni fellépést állítja.
Az európai demokratikus politikában általánosan elterjedt, hogy pártok vezető politikusai fellépnek más országokban a hozzájuk közelálló politikát képviselő, ugyanabba az európai pártcsaládba tartozó pártok kampányrendezvényein. (Emlékezetes, hogy hogyan lépett fel Orbán Viktor a legutóbbi szlovéniai kampányban Janez Jansa mellett az ottani SDS kampányában, vagy 2014-ben Victor Ponta azóta megbukott román szociáldemokrata pártelnök és miniszterelnök az MSZP kampányrendezvényén.)
Miért ne támogathatná a Momentum az Európai Parlamentben ugyanabba a pártcsaládba tartozó pártok elnökjelöltjét az első fordulóban, hogy nagyobb esélyei legyenek az erősen lejáratódott szociáldemokrata jelölttel szemben a második fordulóba jutni? A világ Romániában sem csak a nemzetiségi kérdésről szól, hanem a gazdaság- és társadalompolitika alapvető kérdéseiről, amelyekről nem aszerint térnek el a különböző válaszok, hogy valaki a magyar kisebbséghez vagy a román többséghez tartozik.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek nyilvánvalóan semmi esélye, hogy elnökjelöltként a második fordulóba kerüljön, az 5 százalékos küszöb elérésének a parlamenti és EP-választáson annyira fontos kérdése pedig nem létezik.

Az tehát, hogy egy magyar párt a romániai politikában nem a nemzetiségi kérdést tekinti egyedüli releváns kérdésnek, és a romániai elnökválasztáson – anélkül, hogy szembefordulna az RMDSZ-szel – más esélyes államfő-jelöltekkel szemben a hozzá közelálló jelöltnek nyújt kampánytámogatást, semmi alapot nem ad Gulyás miniszter gyalázatos vádjára. Remélem, a többi demokratikus párt megtalálja az alkalmat, hogy ebben az ügyben kiálljon a Momentum mellett.

Eurázsiaiság?

Putyin budapesti látogatása alkalmával Eurázsia Fórumot rendeztek Budapesten, ahol Matolcsy György jegybankelnök tartotta a fő referátumot. Kifejtette, hogy Európa és Ázsia egymásra van utalva, és hogy az atlanti együttműködés korszakát az eurázsiai együttműködés évszázadai váltják fel.

Azt is kijelentette, hogy jön Eurázsia közös pénze, amely elektronikus pénz lesz. Mit is jelent ez?

Eurázsián a földrajzban Európa és Ázsia együttesét értik, ami érthető, hiszen míg a többi kontinenst óceánok választják el egymástól, Európa több ezer kilométeren szárazföldi kapcsolatban áll Ázsiával, és két nagy hegység – az Ural és a Kaukázus – valamint a Kaszpi-tenger jelenti közöttük a „határt”. Az „eurázsiaiság”, orosz eredetiben «Евразийство» azonban valami egészen mást jelent: az individualizmusra, a magántulajdon és a piac dominanciájára épülő nyugati civilizációval szemben a kollektivizmusra és az állam elsődlegességére alapozott másik, magát a kapitalizmushoz és a szocializmushoz képest harmadik útként megfogalmazó civilizációt, amit a Putyin-rendszer ideológusai hirdetnek, elsősorban Alekszandr Dugin.
A Jelcin-időszak kezdetén az orosz liberális reformerek még abban reménykedtek, hogy Oroszország is nyugati típusú piacgazdaság és demokrácia lesz, de az átalakulás keservei nyomán hitelüket vesztették, és a Putyin-korszakban ennek elutasítása vált meghatározóvá, és ehhez született meg az eurázsiaiság ideológiája. Eddig ez az oroszok dolga, de hogy kerül a csizma az asztalra, az eurázsiaiság ideológiája magyar kormányrendezvényre? Nagyon egyszerűen:

amit a Nyugat orosz elutasítói az eurázsiaiság fogalmával fejeznek ki, arra találták ki Orbán szellemi háttéremberi előbb az illiberális állam, majd a „keresztény szabadság” kategóriáját.

Amikor Matolcsy Eurázsia közös pénzéről beszél, miközben Európa közös pénze, az euró már régóta a kezünkben van, s innen néhány tucat kilométerre mér azzal fizetünk, az eurót utasítja el, ahogy általában is elutasítja az érdemi európai integrációt. A legfrissebb, hogy Matolcsy a Financial Timesban már az euró megszüntetését is szorgalmazza, aminek gyakorlati jelentősége persze nulla, csak annak világos jelzése, hogy szemben áll a Nyugattal, s Putyin nyugat-ellenes ideológiáját hirdeti Magyarországon.
Jól illik ez a Fidesz ideológusainak a Nyugat hanyatlásáról szóló terjedő elképzeléseihez, ami a nyugati demokráciák sokasodó működési zavaraira támaszkodik. A nyugati világ azonban eddig mindig túljutott a mostanihoz hasonló nehézségeken, s ez ezúttal sem lesz másként. Addig sem mondhatjuk, hogy az orosz vagy a kínai „civilizáció” eredményesebben működne, mint a nyugati. Az „eurázsiaiság” koncepciójának importja ugyanúgy az önkényuralmi rendszer szellemi alátámasztását szolgálja, mint az előállítás helyén, Oroszországban. Vonzerejét azon mérhetjük le, hogy mennyi fiatal szakember költözik az eurázsiai civilizáció földjéről a hanyatló nyugatra, és mennyien az ellenkező irányba. A mi esetünkben meg azon, hogy mennyien küldik gyermekeiket a Kazahsztán fővárosában működő Eurázsiai Egyetemre tanulni, és mennyien a hanyatló Nyugat valamely egyetemére.

Szobrok példája

Nem arról beszélünk, ami elválaszt, hanem arról, ami összeköt, mondogatják nap mint nap az ellenzéki politikusok. Legutóbb Jakab Péternek a Narancsnak adott interjújában olvastam ezt. Most viszont a baloldalon többen vetik fel, hogy vissza kellene tenni a helyére Lukács György szobrát. Én is írtam ezt ezen az oldalon. Karácsony Gergely egyelőre annyit mondott az ügyben, hogy meg kellene fontolni Szent István szobrának felállítását a Lukács-szobor helyére a Szent István parkba.

A Jobbik, amely a Lukács-szobor eltávolítását és a helyére újabb Szent István-szobor felállítását az előző közgyűlésben kezdeményezte (és megkapta hozzá a fideszes többség támogatását) máris tiltakozik. Bencsik János országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke arra hivatkozott, hogy Karácsony győzelmében szerepe volt a jobbikos választóknak is, akik számára Lukács a Tanácsköztársaság idején játszott szerepe miatt elfogadhatatlan.

Vajon hogyan oldódik meg ez a konfliktus?

Amikor a Jobbik a szobor eltávolítását kezdeményezte, és számított a Fidesz támogatására, nem foglalkozott azzal, hogy ez a szobor a baloldali és liberális választók számára fontos.

Amikor én is felvetettem a Lukács-szobor ügyét, hozzátettem Károlyi Mihály szobrát is. Arról, hogy legyen-e a Kossuth Lajos téren, a „nemzet főterén” újra szobra Tisza Istvánnak, lehetett volna vitatkozni, de Orbán és Kövér döntött, és ott állnak. Pedig egyikük értékelésében sincs olyan konszenzus, mint a Kossuth téren látható Rákóczi és Kossuth értékelésében. Károlyi Kossuth téri szobrát először a Jobbik támadta meg, mi kiálltunk mellette, azután Orbán és Kövér eldöntötte, hogy elviszik. Azt gondolom, hogy egyértelműen indokolt, hogy az 1918-as polgári forradalom vezetőjének, az ország első köztársasági elnökének szobra álljon Budapesten, az őszirózsás forradalom városában.

A Jobbiknak meg nyilván ez is elfogadhatatlan, ők róla is, mint Lukácsról, ugyanazt gondolják, mint a Fidesz.

A szobrok példája – és nyilván idetartozik a Szabadság téri „megszállási emlékmű” ügye is – arra figyelmeztet: nem mindig könnyű csak arról beszélni, ami összeköt, s figyelmen kívül hagyni, ami elválaszt. A szobrok példája a szimbolikus politizálás körébe tartozik, és amíg csak önkormányzatokban kell közösen kormányozni, ez talán megoldható valahogy. De ha egyszer országos szinten merül fel az együttműködés kérdése, mindjárt más lesz a helyzet. Országos szinten külpolitika is van, szomszédságpolitika is van, oktatáspolitika is van, kisebbségpolitika is van, gazdaságpolitika is van, és azokban mély árkok választják el az idei önkormányzati kampányban sikeresen együttműködő politikai erőket. Amit az önkormányzati választáson sikerrel alkalmazott az ellenzék, az aligha vihető át az országgyűlési választásra.

Beülni vagy nem beülni?

Friss vita az ellenzékben: delegáljanak-e az ellenzéki pártok három tagot a „közszolgálati médiát” tulajdonló szervezet kuratóriumába vagy sem?

Hadházy Ákos  vagy Haraszti Miklós szerint nem, semmiképpen, hiszen ezzel nem érnek el semmit – a média tényleges ellenőrzését a Médiatanács látja el, és abba nem engednek be ellenzékit –, viszont hozzájárulnak ahhoz a látszathoz, hogy Magyarországon demokrácia van.
Két kurátorjelölt, Debreczeni József és Kránitz László érvelt Bolgár György műsorában a részvétel mellett, mivel szerintük a kuratóriumi tagság betekintést jelent a folyamatokba. Vágó István Facebook-oldalán általános síkon veti fel a kérdést: „Jól van, játsszuk le.
Rendben, az ellenzék nem ül be kuratóriumokba, felügyelőbizottságokba, kivonul a parlamentből, nem indul a választásokon, nincsenek képviselői az Európai Parlamentben, így mindenhol a Fidesz és szövetségesei (pártok és kamupártok) ülnek.
Ma is Tarlós a főpolgármester, minden várost (és más települést) a kormánypárt irányít, ellenzéki nem ül a képviselő-testületekben. Befejezi tevékenységét a Klubrádió, az ATV-be is Bayerék járnak, és a Népszava valamint az ellenzéki internetes portálok se “segítenek legitimálni” a fideszes hatalmat azzal, hogy “no lám, sajtószabadság van”, ezért tiltakozásul beszüntetik tevékenységüket.
Megszűnik a pártok állami apanázsa, nincs miből fizetni az alkalmazottakat, fűtést, utiköltséget, szórólapokat. Na, akkor hogyan tovább?”
Vágó kérdésére idestova öt éve, 2014. novemberében adtam meg a magam válaszát. Az És-ben jelent meg „Nem lesz 2018” című cikkem, melyben a következőt írtam.

Új viselkedési módot kell kialakítani, amelyben az ellenzék a rendszer ellenzékeként viselkedik.

Mit jelent ez az Országgyűlésben? A tiszta megoldás az Országgyűlés elhagyása lenne. Azzal az illúzióval, hogy az országgyűlési fellépésnek számottevő mozgósító hatása lenne, fel kell hagyni. Ugyanakkor az országgyűlési jelenlét az ellenzék intézményesült voltát is kifejezi, s ennek előnyei is lehetnek, például az ellenzék nemzetközi jelenlétében.
Mindenképpen indokolt azonban az országgyűlési tevékenység részleges bojkottja. Ez jelentheti például azt, hogy a rendszerellenzéki képviselők 1. lemondanak mindenféle bizottsági tisztségről, nem vesznek részt eseti bizottságokban sem, 2. nem szólalnak fel az Országgyűlésben, 3. nem nyújtanak be sem önálló, sem módosító indítványokat, 4. nem kezdeményeznek vizsgáló bizottságokat, parlamenti vitanapokat, 5. elhagyják az üléstermet a miniszterelnök és a kormánytagok, valamint fideszes frakció-tisztségviselők felszólalásai alatt, 6. nem vesznek részt fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen külföldre utazó parlamenti delegációkban, illetve külföldi delegációk fogadásában. (Az erre hajlandó delegációkkal külön találkoznak.) 7. Mivel a demokratáknak az önkényuralmi rendszerrel nem lehetnek – sem az ország polgáraival, sem a demokratikus külvilággal szemben – közös titkai, az ellenzékiek nem vesznek részt zárt üléseken, nem ülnek be a nemzetbiztonsági bizottságba. 8. A plenáris ülések kezdetén és egymást váltva utána is folyamatosan jelen vannak, a szavazásokon pedig – az indítványok tartalmát nem mérlegelve – kizárólag tartózkodó szavazatot adnak le, ezt előre kinyilvánítva. 9. Az európai parlamenti képviselők sem lépnek fel fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen semmilyen – hangsúlyozom: semmilyen – ügyben. 10. Semmilyen kérdésben nem fordulnak a köztársasági elnökhöz, nem keltenek olyan illúziót, hogy ő Orbántól független politikai tisztségviselő. 11. Nem fordulnak a hitelét vesztett Alkotmánybírósághoz, és az ombudsmant sem kérik ilyesmire.

Ezen túl ugyanúgy nem szabad nyilvános vitákban együtt részt venni fideszes politikusokkal, ahogy jobbikos politikusokkal eddig sem volt helyes. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a demokraták a rendszert nem fogadják el a magukénak, nem tekintik demokratikus jogállamnak.”

E logika mentén javasoltam a 2018-as választás után, hogy a demokratikus pártok ne vállaljanak semmiféle parlamenti és bizottsági tisztséget az alakuló új országgyűlésben. Nem azt mondtam, hogy ne induljanak a választáson, nem azt mondtam, hogy ne üljenek be az Országgyűlésbe, hogy ne legyenek tagjai országgyűlési bizottságoknak, mert az országgyűlési tevékenység nyilvános fórumot biztosít ellenzéki nézetek kifejtésére. Azt azonban igen, hogy tisztséget ne vállaljanak, mert az azt a hamis képet festi, hogy az országgyűlés nemcsak a Fideszé, de az ellenzéké is, ahogy demokráciába szokásos. Demokratikus pártjaink hallani sem akarnak ilyesmiről. Képviselőink ott díszelegnek az ülésteremben az elnöki illetve jegyzői pulpituson, a bizottsági üléseken az elnöki asztalnál. Továbbra is súlyos hibának tartom ezt. Ugyanilyen hiba a kuratóriumi tagságok elvállalása.
Téved Vágó, amikor azt hiszi, hogy nem lehet a közéletből való teljes kivonulás és a mindenre kiterjedő együttműködés között jó megoldást találni. Csak végig kell gondolni a dolgot. A képviselői alapdíj elegendő az ellenzéki tevékenység egzisztenciális megalapozásához, a külön tisztségekkel járó többletjövedelemről le lehet mondani.

Díszpolgárok, terek

Csupa rokonszenves döntéssel kezdte főpolgármesteri munkáját a győztes Karácsony Gergely. A kilakoltatások leállítása, a biciklivel érkezés, a Liget-program leállításának tervezett kísérlete biztosan közéjük tartozik. Ilyennek tűnik az a válasza az újságírói kérdésre, hogy nem akar utcanév-táblákat cserélni, és az is, hogy kezdeményezi két elődjének, Demszky Gábornak és Tarlós Istvánnak Budapest díszpolgárává választását. Meg is indokolta a javaslatot: mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, mindketten követtek el hibákat, és mindketten nagyon szeretik Budapestet.

Ezek a hivatkozások helytállóak, és a gesztus valóban szépnek tűnik. Viselkedjünk, ahogy Gergő sokszor mondja, normálisan, intézzük úgy a vezetőváltást Budapesten, ahogy az normális demokráciákban magától értetődik. Csakhogy nem élünk normális demokráciában. Demszky húszéves, illetve Tarlós kilencéves főpolgármestersége között a hasonlóságok mellett volt egy nagyon fontos különbség, ami fontosabb a hasonlóságoknál. Demszky húsz éves főpolgármestersége a szabadság újjáépítésének két évtizedébe illeszkedett, Tarlós főpolgármestersége a szabadság felszámolásának kilenc évébe.

Demszky főpolgármesterségét határozott szegénység-ellenes intézkedések jellemezték, Tarlósét határozott szegényellenes intézkedések, a hajléktalanok kiszorítása.

(Remélem, az aluljárók éjszakai lezárásának Tarlós-féle tervét az új fővárosi vezetés nem hajtja végre.) Demszky főpolgármesterségét Budapest kulturális virágzása jellemezte, Tarlósét az Új Színház szélsőjobboldali kézbe adása, a Fesztiválzenekar támogatásának megkurtítása stb. Igaza van annak a hozzászólónak, aki arra figyelmeztet: először Kertész Ákos díszpolgárságát kellene helyreállítani.
És, gondolom, vissza kellene tenni a helyére Lukács György szobrát is a Szent István parkba. (Emlékeztetőül: a korábbi fővárosi közgyűlésben a Jobbik kezdeményezte az eltávolítását, a Fidesz pedig megszavazta.)
Ami az utcanév-táblákat illeti, általában igaza van, de van szerintem kivétel.

Tarlós ciklusának elején megszüntették Budapesten a Köztársaság teret, a Moszkva teret és a Roosevelt teret.

Ez a három tér a második világháborút követően kapta ezeket a neveket, amelyekhez az 1990-es rendszerváltást követően nem nyúltak, holott a kommunista illetve szovjet személyiségekről, a pártállami korszak neves dátumairól, intézményeiről elnevezett közterületeknek visszaadták a korábbi nevüket.
Így lett a Lenin körút újra Erzsébet- illetve Teréz körút, a Népköztársaság útja Andrássy út, a Kun Béla tér Ludovika tér, a November 7. tér Oktogon, a Majakovszkij utca Király utca, a Szamuely utca Lónyay utca és így tovább. A Köztársaság tér azonban más: nem kommunista intézményről vagy személyről kapta a nevét, hanem azt fejezte ki, hogy Magyarország 1945-ben szakított a régi Magyarországgal, ha tetszik az úri Magyarországgal, amely királyság volt, és ezzel állították szembe az előbb 1918-ban, majd 1946-ban kikiáltott köztársaságot. (Eltérően a skandináv és a Benelux országoktól, de hasonlóan Franciaországhoz, Németországhoz és Ausztriához, a monarchia a reakció, a köztársaság a progresszió korszakainak államformája.) Ugyanígy más a Moszkva tér és a Roosevelt tér: azt szimbolizálták, hogy a második világháború végén Magyarország Debrecenben megalakult ideiglenes kormánya szembefordult a tengelyhatalmakkal és csatlakozott az antifasiszta koalícióhoz.
Tudjuk, hogy a Fidesz 2010 óta számtalan módon juttatta kifejezésre, hogy elutasítja az ország 1945-ben tett átállását a tengelyhatalmaktól az antifasiszta koalíció oldalára, és nem szereti az 1918-as és 1946-os köztársasági fordulatot, a magyar történelemben jelen levő progresszív törekvéseket. E három tér elnevezésének kiemelkedő politikai jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk Széchenyiről, Széll Kálmánról és II. János Pálról. Változatlanul bízom benne, hogy előbb-utóbb visszakapják 2010 előtti nevüket.

A támogatott gyilkolás

Egy hete folyik Törökország inváziója Szíria területén, a kurd fegyveres erő megsemmisítésére. Mielőtt elindultak volna Erdoğan katonái, az Európai Unióban ki akartak adni egy nyilatkozatot a török akció megállítására. Magyarország ezt megvétózta.

Amikor a múlt csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón derék újságírók rákérdeztek erre, Gulyás Gergely miniszter a következő indoklást adta:

A magyar diplomáciának nagyon határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a ma a török állam területén tartózkodó mintegy négymillió menekült visszajuthasson mielőbb a saját hazájába, akkor ezt támogatni kell.

Idéztem már ehelyütt ezt a mondatot, mint a legszörnyűbbek egyikét, ami vezető fideszes politikustól elhangzott. (Egyébként nagy a verseny.) A fegyveres inváziót a szomszéd ország területén, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésével, Gulyás azokkal a szavakkal írja le, hogy „lépéseket tesz”. A szándékolt deportálást meg azzal, hogy „visszajuthasson”. Ezt pedig szerinte „támogatni kell”. Amit erről mondani kell, leírtam a múlt héten, és elmondta a nemzetközi sajtó, Magyarországon civil szervezetek és jeles újságírók.
Most Orbán Viktor éppen a türk országok bakui összejövetelén biztosítja támogatásáról Erdoğant, Szijjártó külügyminiszter pedig magyar nemzeti érdeknek minősíti a török agressziót Szíriában. Engem az igazat megvallva ez a rezsim gonoszságával már nem tud meglepni.
Egy valami azonban meglep, sőt megdöbbent.
Magyarországon működnek ellenzéki pártok, amelyek képviselve vannak a Magyar Országgyűlésben és az Európai Parlamentben. Ezeknek a pártoknak kedvenc időtöltései közé tartozik, hogy sajtótájékoztatókat tartanak illetve közleményeket adnak ki, amelyekben bírálják a kormány tevékenységét. Gondosan figyelek, de több mint egy hét elteltével nem értesültem semmiféle ellenzéki megnyilvánulásról a korábbi kormányzati vétó, annak fenti indoklása miatt. Csak nem ők is támogatandónak tartják a gyilkolást?
Tudom én, hogy vasárnapig önkormányzati választási kampány volt. De, ha nem tévedek, a választási kampányt az összefogó ellenzéki pártok a Fidesz jelöltjeivel szemben, sőt magával a Fidesszel szemben folytatják. Minden fideszes jelölttel szemben az volt (helyesen) a fő vád, hogy fideszes. Ha ez így van, akkor a kampánynak is része lehetne, ha megtámadnák ezt a végtelenül gonosz lépést.

Hogyhogy nem teszik?

Tudom, a politikai stábok azt gondolják, hogy a távoli szír–török határon történtek a magyar választókat nem érdeklik annyira, mint hogy alacsony a nyugdíj, nem lehet időben bejutni a szakrendelésre vagy szemetes az utca a kerületben. De hát az, hogy mi érdekli az embereket, attól is függ, hogy mivel kapcsolatban bírálja a kormányt a párt, amellyel rokonszenveznek, amelyben bíznak. Végül is az az alapvető feladatuk, hogy ha ilyen gonoszságot követ el a rezsim, világossá tegyék a bennük bízó emberek számára, hogy ez elfogadhatatlan, hogy ez gonoszság.

Hogyhogy nem teszik? Akkor meg minek vannak?

FRISS HÍREK

Biztos: Várh...

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

Élő adás Hon...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK