Békesi: a Nemzeti Banknak nincsenek eszközei a forint megvédésére

0
936
FH

Új mélypontra süllyedt a forint az euróhoz képest miközben a közös európai valuta sem dicsekedhet az árfolyamával. Immár 425 forintot ér egyetlen euró, és egyáltalán nem kizárt, hogy van még lejjebb is.

Békesi László egykori pénzügyminiszter szerint a nemzeti bank lényegében kapitulált amikor Matolcsy György bejelentette: 13%-on leállítják az alapkamat emelését. Az ex pénzügyminiszter joggal mutat rá arra, hogy a szigorítás nem hozta meg a kívánt eredményt: a forint árfolyama megállíthatatlanul csökken.

Infláció 20% fölött

Békesi László arra is rámutatott, hogy a maginfláció már szeptemberben is 20% körül járt. Az energiaárak ugrásszerűen emelkednek éppúgy mint az élelmiszerek árai. Ennek következtében az éves infláció meghaladhatja a 20%-ot. Varga Mihály pénzügyminiszter 20%-os inflációról beszélt, a Nemzeti Bank már 22%-ról. Mikor lesz ennek vége? A nemzeti bank abban reménykedik, hogy a jövő év közepén megindulhat a csökkenés. Mitől? Talán attól, hogy véget ér a fűtési szezon.

Megélhetési válság

Nagy Márton gazdaság fejlesztési miniszter már ezt jósolta – teljes joggal. Míg a rezsi az uniós jóléti államokban csak a jövedelmek maximum 20%-át jelenti addíg Magyarországon ez jóval magasabb az alacsony bérszínvonal miatt. Családok milliói kerülhetnek egzisztenciális válságba miközben a kormánynak nincsen pénze a támogatásra. Miért nincs?

Vodafone vásárlásra miből van?

Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósol. Eddigi politikai sikerei elsősorban azon alapultak, hogy volt elég pénze a választópolgárok megvásárlására. A vezérnek most üres a zsebe.

Egyelőre nem fenyeget államcsőd – hangsúlyozza Békesi László.

Pénz nélkül azonban nem üzemel sokáig a nemzeti együttműködés rendszere.

Honnan szerez pénzt és milyen feltételekkel Orbán Viktor? Egyelőre Brüsszel a cél, a magyar kormány által lankadatlanul bírált Európai Unió. Az uniós euromilliárdok nemcsak a pénzügyi válság miatt fontosak hanem amiatt is, hogy a világ ennek alapján ítéli meg Magyarországot. Brüsszel sem érdekelt Magyarország csődjében, de miért finanszírozzon egy rendszert, melynek vezetője az ő bírálatára építi a politikai karrierjét?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .