Kezdőlap Itthon Vélemény

Vélemény

Félelem a félelemtől

A választást követően sokakban felmerülhetett az a kérdés, hogy hogyan és miként képes a Fidesz-KDNP saját szavazótáborára akkora hatást gyakorolni, hogy a pártszövetséghez való hűség nem kérdés, hanem alapelv és hitvallás lett. 

Az április 8-án tartott országgyűlési választások nem várt eredményt hoztak mind a közvélemény-kutatók, mind pedig az ellenzéki politikai erők számára.

A Fidesz-KDNP kétharmados többségének okairól nagyban megy a találgatás.

Egyesek szerint megvezették az országot a bevándorláscentrikus propagandával, mások az ellenzéket hibáztatják. Sokan pedig csalást sejtenek a Fidesz-KDNP meghökkentően eredményes választási szereplése mögött.

Minden felsorolt tényezőnek van igazságalapja.

A kormányközeli média, mely roppant kiterjedt, az egész országot behálózó rendszerként működik, valóban rendkívüli intenzitással tudatta a választókkal, hogy a bevándorlás micsoda veszélyeket rejt magában és Soros György miként avatkozik be a magyar politikai életbe, emellett miként igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt Magyarországon.

Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője (b) és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatót tart a röszkei tranzitzónában tett látogatásukat követően 2018. március 26-án.
MTI Fotó: Rosta Tibor

Az áhított teljes ellenzéki összefogás is elmaradt. Az egyéni választókerületekben nem került sor teljes koordinációra.

(Azóta tudhatjuk, hogy a teljes ellenzéki koordináció megvalósulása esetén is a Fidesz-KDNP került volna ki győztesen.)

A választás másnapján már elkezdődött a bűnbakkeresés, és lemondások egész sora követte a Fidesz-KDNP győzelmét.

A Jobbik elnökségéből, ígéretét betartva lemondott Vona Gábor, az Együttnél pedig a teljes elnökség. Az MSZP elnöksége is lemondott, Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje pedig nem lesz parlamenti képviselő, marad Zugló polgármestere. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is lemondott.

Majd minden ellenzéki párt hatalmas csalódásként élte meg a választást, jelenleg a tanulságok levonása zajlik, és az egymásra mutogatás egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A harmadik legelterjedtebb indok, amelybe az ellenzék és sok választópolgár kapaszkodik, az a feltételezés, hogy a választás nem volt tiszta.

A Nemzeti Választási Iroda rendszerének összeomlása, szavazatok rejtélyes módon való eltűnése, mind okot adhatnak ilyesfajta feltételezésre. Azonban a napokban több elemzés és kutatás is született annak kiderítésére, hogy ennek mennyi valóságalapja van. Az adatok azt mutatják, hogy rendszerszintű csalás nem történt a választások során. De több kisebb visszaélés, bénázás mindenképpen, amelyek a nagy egészet nézve elenyésző mértékben fordultak elő. Így a végeredményt a kérdéses visszaélések nem befolyásolják.

Jelenleg is zajlik az egyes szavazóköri jegyzőkönyvek vizsgálata, az ellenzéki pártok több szavazókörben és választókerületben kérvényezték a választás megismétlését vagy a szavazatok újraszámlálását.

Álláspontom szerint a felsorolt okok mindegyike valamilyen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP ilyen eredményesen szerepelt a választáson. Ezen felsorolt tényezők mellett azonban van egy, melyről kevés szó esett a médiában és a legtöbb politikai elemzéssel foglalkozó cég sem törődött vele elégséges mértékben.

Ez a tényező pedig nem más, mint a politikai kultúra.

A politikai kultúráról laikusként is sokat értekeznek és beszélgetnek a politika iránt érdeklődők, sőt azok is, akik igyekeznek elkerülni a politika keszekusza világát. Általánosak azok a vélemények, hogy Magyarországon a politikai kultúra, mint olyan, rettenetes, szörnyűséges vagy egyáltalán nincs is.

Ezen vélemények jelentős része úgy születik, hogy a politikai kultúra definícióját és mibenlétét kevesen ismerik. Éppen ezért elengedhetetlennek tartom, hogy egy kis betekintést nyerjünk abba, mi is az a politikai kultúra, és megérthessük annak elemeit.

Ehhez szükséges egy rövidebb politikaelméleti összefoglaló, amivel tisztázunk pár fogalmat és folyamatot, melyek jellemzőek a politikai kultúrára és a magyar politikai kultúrára, általánosan.

Azzal, hogy betekintést nyerünk a magyar politikai kultúra alapvető pilléreibe, könnyebben megérthetjük a Fidesz eredményességének kulcsát, melynek leképeződését láthattuk a pár héttel ezelőtti választáson.

A politikai kultúra rövid és egyszerű meghatározása szerint az a politika szubjektív oldala. A politikai kultúra a politikához való viszonyulások összességét jelenti, mely alapvetően három részből tevődik össze.

  • kognitív jellegű ismeretek (ezek azok az ismeretek, melyeket a választópolgárok tudnak vagy tudni vélnek a politikáról);
  • affektív, azaz érzelmi jellegű viszonyulások halmaza: ez tulajdonképpen azt takarja, hogy milyen érzelmeket táplálunk a politikával kapcsolatban;
  • normatív jellegű viszonyulások: ez egyfajta értékítéletet jelent az állampolgárok részéről a politika irányába.

A politikai kultúra többek között magában foglalja az intézményekbe vetett bizalmat, a választói magatartás egyes elemeit és egyéb viszonyulásokat.

A politikai kultúra országonként más és más.

Ennek oka lehet a történelmi tradíciók különbsége, mint az egyes történelmi korszakok örökségeinek hatásai vagy a szocializációs folyamatok eltérései, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be politikai identitásunk kialakításában.

A szocializációs folyamatok jellemzően különböző szocializációs színterekben zajlódnak. Ilyen színterek lehetnek az iskolák, a család, a baráti társaságok vagy közösségek.

A közösségekben formálódó vélemények és a kollektív élmények, melyek nagy hatással vannak a társadalom egészére vagy részeire, formálják a politikai kultúrát.

1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetése a Hősök terén több százezer fő részvételével. Forrás: Wikipédia

Ilyen kollektív élmény lehet a rendszerváltás jelensége, mely összességében békésen és tárgyalások útján valósult meg, de ide sorolnám a 2006-os őszödi beszéd következményeit is, mely addig nem látott mélységekbe taszította a politikusokba vetett bizalom szintjét, és a mai napig érezteti hatását.

A magyar politikai kultúra több sajátossággal is rendelkezik, melyek jelentősége közel sem elhanyagolható, amennyiben meg akarjuk érteni a Fidesz politikájának sikerességét.

A magyar politikai kultúrára rendkívül nagy hatással van a mai napig a kommunizmus öröksége.

Innen ered a jólét és biztonság utáni csillapíthatatlan vágy, amely a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusának társadalmi legitimitását adta.

De a nagy elvárások az államba vetett alacsony bizalmi szinttel társulnak. Erre az intézményi legitimitásdeficitre az ellenzék nagyban épít, úgy, hogy igyekszik lejáratni és megkérdőjelezni a politikai intézmények hitelességét, lásd az Állami Számvevőszék esetét, vagy a legfőbb ügyész személyét ért kritikákat, vagy az Alkotmánybíróság működésével, felépítésével kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat.

A demokratikus hagyományok és tradíciók Magyarországon, mondhatni, gyerekcipőben járnak. A 19. század óta egészen az 1989-es rendszerváltásig korlátozott parlamentáris és diktatórikus rendszerek váltották egymást.

Az egyszemélyi vezető kultusza napjainkban is aktívan él tovább. A felelősséget, dicséretet, rágalmakat és hibákat, sőt magának a kormányzati politikának a működését is legtöbbször egy ember képviseli. Ezt az embert ma Orbán Viktornak hívják, de korábban ilyen vezető volt Kádár János is a saját idejében.

A politika perszonalizációja, megszemélyesítése révén egyes politikai szereplők személye nagyban felértékelődött, és személyükkel egész pártjukat vagy rendszereket testesítenek meg.

A jelenleg is zajló kormányzati kommunikáció tökéletesen idomul ehhez a trendhez. Az ellenségkép felvázolásával együtt jár a megmentő szerepének megjelölése is. Ez a megmentő a kormányzati kommunikáció által hirdetett háborúban a Fidesz és különösen Orbán Viktor.

Továbbá,

a magyar politikai kultúrára jellemző vonás az általános pesszimizmus.

Ez a pesszimizmus a politikával kapcsolatos témákat is áthatja, és igencsak aktuálisan van jelen a közgondolkodásban, főleg egy ilyen választási vereség után, mellyel a Fideszt leváltani kívánó társadalmi csoportoknak kell szembenézniük. Ekkor merülhetnek fel azok a gondolatok, hogy minden mindig csak rosszabb lesz, minden politikus hazudik, vagy az aktuálisan regnáló kormányt semmilyen eszközzel nem lehet leváltani.

Fontos jellemző az eddig felsoroltak mellett a társadalom politikai aktivitása.

A társadalom apolitikus hozzáállása is ezen örökségből vezethető le, amikor is a politikától való távolmaradás sokkal kiszámíthatóbb és biztonságosabb létet eredményezett az emberek számára, mint az aktív politikai részvétel. Ezért is volt meglepő a viszonylag magas, közel 70%-os választási részvétel.

Úgy gondolom, hogy a Fidesz-KDNP sikeres politikai szereplése leginkább annak köszönhető, hogy a kormány képes megérteni és kihasználni a magyar politikai kultúra sajátosságait. Akármilyen furcsán is hangozhat,

a Fidesz ismeri a magyar társadalom általános igényeit, félelmeit és vágyait a legjobban az összes politikai párt közül.

A Fidesz politikai kommunikációban használt retorikája nem csupán félelemkeltésben merül ki, hanem arról is biztosítja az állampolgárokat, hogy biztonságukat csakis az aktuálisan regnáló kormány képes biztosítani.

A biztonság a magyarok jelentős részénél pedig a prioritási lista élén szerepel.

A Fidesz a saját szavazótáborának mobilizálását is rendkívüli hatékonysággal valósította meg.

Így kéz a kézben járt a választók átható ismerete és a szervezett mobilizálás, ami kétharmados Fidesz-KDNP győzelmet eredményezett.

Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök beszédet mond a Fidesz központi kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron, a Városház téren 2018. április 6-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az ellenzék akármilyen hangsúlyosan képviseli az oktatásügy, egészségügy reformját, azok mind másodlagos, harmadlagos vagy sokadlagos helyen szerepelnek a magyar politikai kultúra által diktált hierarchiában.

Ezen gondolat mentén haladva felmerülhet a kérdés, szabad-e hibáztatni vagy elítélni a Fidesz szavazótáborát, mely példa nélküli hűségről tett tanúbizonyságot a választás során. A válasz teljesen szubjektív. De azt érdemes figyelembe venni, hogy sokan azért szavazhattak úgy, ahogy, mert veszélyben érezhették saját és szeretteik biztonságát a vélt „külső ellenség” fenyegetésének okán.

Ezen jelenséghez-kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az a megállapítás, mely szerint

a magyar választói magatartást és a pártpreferenciákat jellemzően az érzelmek dominálják.

Így az érzelmi húrokat megpendítő kampány és a politikai kommunikáció a leghatékonyabb formája lehet a közbeszéd formálásának és a szimpátia vagy félelmek felébresztésének.

Így könnyű ráismerni és felismerni a kormány egyes intézkedései mögött meghúzódó szándékokat és racionalitást, például az ellenségkép keresését, a radikálisabb megnyilvánulásokat és a társadalom ingerküszöbének kitolását.

Mindezek után a kérdés az, hogy miként lehetünk képesek pozitív irányú változást előidézni a magyar politikai kultúra sajátosságaiban.

Ez azért is fontos kérdés, mert amennyiben azt vesszük alapul, hogy a politikai vezetők a magyar politikai kultúrára reflektálva terveznek kampányokat, alakítják kommunikációjukat és hozzák meg döntéseiket, úgy a társadalom egésze képes befolyásolni azt, milyen rendszer volna számára a legideálisabb.

Így a politika alakulásába leginkább a nép képes beleszólni, képes alakítani, megváltoztatni azt.

A politikai vezetők érdeke az, hogy úgy hozzanak döntéseket és alakítsák az ország életét, hogy a társadalmi reflexiók ne legyenek többnyire negatívak, mivel a nép szavaz arról négy évente, hogy mennyire találták alkalmasnak a döntéshozók működését.

A politikai kultúra alakítása nem megy egyről a kettőre, de kisebb lépések, mint például a tájékozódás, a racionális érvek mentén történő vita vagy az információk szűrése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy változhasson az emberek politikával kapcsolatos viszonyrendszere.

A már korábban felsorolt szocializációs színterekben nagy változást lehetne elérni egy kis odafigyeléssel és előrelátással.

Mindezt azért, hogy elindulhasson egy olyan folyamat, amelynek végén képesek lehetünk felelősebb döntéseket hozni, és megérteni a minket körülvevő világot.

UKRÁN HADIFOGLYOK MAGYARORSZÁGON

Meglepő hír az orosz–ukrán háború közben: az oroszok tizenegy kárpátaljai ukrán katonát Magyarországra engedtek. Ez Kirill pátriárka kegye, akinél Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes eszközölte ki a dolgot. Ukrajnát az ügyről nem tájékoztatták.

Jogászokat kérdeztek a dologról, akik úgy nyilatkoztak: a dolog rendben lehet, a nemzetközi hadifogoly-jog megengedi, hogy hadifoglyok őrizetét átadják egy harmadik országnak, azzal a feltétellel, hogy nem engedik őket szabadon. Újságírók beszélgetésén az hangzott el, hogy mindenképpen örülnünk kell annak, hogy magyar nemzetiségű katonák kikerülnek az oroszországi hadifogságból.

Nem vitatom, mert nem vitatható, hogy a tizenegy, alighanem magyar nemzetiségű ukrán katona jól járt azzal, hogy az oroszok kiengedték őket Magyarországra.

Feltehetően nem bánják, hogy a megállapodás szerint valószínűleg nem térhetnek vissza a háború végéig Kárpátaljára, Ukrajnába, hogy ne térhessenek vissza a hadseregbe. Gondolom, nem is vágynak erre.

Van azonban a dolognak egy olyan, nemzetközi jogi vonatkozása, amelyről a kommentátorok nem szóltak. Oroszország és Ukrajna között már több esetben valósult meg fogolycsere: ukrán és orosz hadifoglyokat adtak át a másik félnek: az ukránok az oroszoknak, az oroszok az ukránoknak. Hasonló, de nem feltétlenül azonos számban. Ehhez képest annak, hogy tizenegy ukrán hadifoglyot Magyarországra engedtek azzal, hogy ők kárpátaljaiak, fölöttébb sajátos az üzenete.

Ez az üzenet nem kevesebb, mint hogy a kárpátaljai magyarok, ha ukrán állampolgárok és így az ukrán hadseregben harcoltak is, a magyar nemzet tagjai.

Talán magyar állampolgárságuk is van. (A szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok közül a vajdaságiak és a kárpátaljaiak vették fel a legnagyobb arányban a magyar állampolgárságot.) Ezzel az érintettek számára kedvező aktussal a magyar kormány annak találta meg a módját, hogy újra, nemzetközi síkon kifejezésre juttassa: felelősséget visel a kisebbségben élő magyarokért, őket politikai értelemben is a magyar nemzethez tartozónak tekinti. Ha elengedi őket az orosz állam, Magyarországra engedi el. Vagyis elfogadja, hogy hogyan gondolkodik a kárpátaljai magyarokról a magyar állam.

Lehet, hogy igaz a feltételezés, hogy Putyin felajánlotta Orbán Viktornak Kárpátalját?

Érthető, hogy az ukrán külügyminisztériumba bekérették a kijevi magyar ügyvivőt. Ez az aktus tovább terheli Ukrajna és Magyarország kapcsolatát, és – mint egyik-másik kommentátor is észrevette –

árthat ukránok és magyarok viszonyának Kárpátalján.

Az, hogy magyar nemzetiségűek is – részben önkéntesként – harcolnak Ukrajnáért, nyilván használt, ez a történet viszont árthat.

Tovább ketyeg Ráhel órája

A Fidesz kötcsei piknikjének egyik  szenzációja– használjuk a jobboldal terminológiáját – a balliberális média szempontjai alapján az volt, hogy a rendezvényen megjelent a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is, mégpedig egymilliós ruhában és tízmilliós órával a karján. Hogy a sajtó mindezt kiemelte, érthető, hiszen ez látható volt, míg a tartalmi részekről jobbára csak találgatni lehetett. Mindenestre az, hogy a turisztikában érdekelt Orbán-lány megjelent Kötcsén némiképp azokat erősíti, akik azt mondják, jósolják – belekeverve elemzésükbe Orbán Gáspár Felházban betöltött szerepét, illetve a gyülekezet feltételezett ambícióját -, hogy itt már láthatóan dinasztikus alapon képzelik el Magyarország irányítását. Ami persze még a jelenlegi választási rendszerben is lehetetlen volna, de tényleg nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Nem tudhatjuk, hiszen – ugyancsak sajtóhírek szerint a miniszterelnök arról is beszélt a pikniken, hogy lesznek változások az alaptörvénybe, arról azonban nem jött értesülés, hogy mely területeken nyúlnak majd hozzá az alkotmányhoz.

Az is lehet, hogy Orbán az övéinek sem beszélt erről, csak jelezte, hogy lesz majd dolguk, például a kétharmados parlamenti erő kihasználásával megszavazni az új jogszabályt. Azt is el tudom képzelni, hogy a jelenlévők nem is akarták megkérdezni, nehogy magukra haragítsák a Főnököt; a felesleges okvetetlenkedés kellemetlen következményekkel járna.

Amúgy pedig, egy pillanatra visszatérve a dinasztikus gondolkodásra: hétfőn Orbán Viktor a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával tárgyal Budapesten, és a tárgyalás után arról nyilatkozott, hogy bár a két ország alkotmánya alapvetően eltér egymástól, de mindkét helyen saját népük legfontosabb vezetői irányítják az országot.  Hogy ez pontosan mit is jelent, nehéz megfejteni. Illetve, ha pszichológiai szempontból közelítjük a mondatot, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, Orbán, saját maga értékelésében már nagyon messze van attól az önmagától, akit valaha megismertünk. Figyelem: nem azt írtam, hogy aki volt, hanem azt,akit megismertünk.

Mindezt azért fontos előrebocsátani, mert a magyar kormányfő nagyon fontos fellépésre készül: kedden Strasbourgban kell megvédeni álláspontját, bebizonyítani azt, hogy az uniós képviselők többsége – akik éppen megszavazni készülnek a Sragentini-jelentést – súlyosan tévednek, Magyarország egy igazi demokrácia, és valójában a bevándorlás-párti erők, valamint az egyéb gyanús terveket szövögető francia elnök, akik rossz színben akarják feltüntetni hazánkat, az illegális migráció leghatározottabb és legádázabb ellenfelét.

Nem tudni pontosan azt sem, hogy ezzel kapcsolatban mire készített fel kötcsei közönségét, elmondta-e mire használja majd azt a hét percet, amit az Európai Parlamentben hozzászólásként felhasználhat, legfeljebb elképzeléseink lehetne róla. Annyi tudunk, ezt nyilatkozta a kormányfő, hogy a jelentés készítője elfogult és tájékozatlan, Magyarországon járva nem is találkozott az kormány tagjaival, ráadásul magyarul sem tud. Hogy ez miben akadályozza meg a képviselő hölgyet, illetve a magyar nyelvtudás hiánya miért csak megalapozatlan következtetésekkel jár együtt, erre nem vesztegetett szót a miniszterelnök. Hogy aztán Strasbourgban már vállalkozik arra, hogy a megválaszolja a tartalmi bírálatokat is, nem tudni. Felettébb valószínű, hogy nem, hiszen ideje sem engedi, feltételezésem szerint megelégszik azzal, hogy felkészítői egy-egy félreérthető, vagy kevésbé pontos megállapítás cáfolatával akarják majd nevetségessé, használhatatlanná, elfogulttá tenni a jelentést. Orbánnak ugyanis változatlanul a migráció ellenes retorika a legfontosabb; maga mögé emelni mindazon populista vezetőket, akik hasonlóan gondolkodnak a menekültekről.

Orbán azonban nyitott egy új frontot is, mégpedig a francia elnök elleni támadás-sorozattal. Azzal természetesen pontosan tisztában van, hogy Macron és ő nincsenek egy súlycsoportban, a két ország politikai súlya miatt nem is lehetnek. Éppen ezért fordított egyet Orbán a vele szembeni retorikáján; a vita súlypontját áthelyezte a Néppártra. Vagyis azt a fordulatát találta ki és tálalta, hogy Macronnak a Néppárt szétverése a célja, hogy aztán egy új pártcsaládot alapítva ő legyen a legfontosabb európai vezető. Nem tudom, hogy a német politikusok felülnek-e egy ilyen, egyébként átlátszónak tűnő trükknek, vagy éppenséggel e mögé a magyarázat mögé bújva akarják bebiztosítani aa jövő évi EP választás néppárti fölényét. Orbánnak ez a fordulata nagyban emlékeztet a belpolitikai csatáira, ahol a Sargentini-jelentés megszavazását, illetve elutasítását a haza védelmére versus elárulására egyszerűsítette le. Ez néppárti szétverés is egy erős leegyszerűsítés, biztos vagyok benne, hogy Merkel nem ad neki hitelt, de az már kevésbé bizonyos, hogy a néppárti bizonytalanok nem találnak a kijelentésben megfelelő argumentációt a jelentés elutasításához.

Strasbourg és Kötcse elég messze vannak egymástól, a magyar alkotmányos helyzetet megvitató közönség viszont fényévnyire. Kötcsén nem akadt senki, aki akár egy gondolat erejéig is vitába szállt volna a Fidesz elnökével, Strasbourgban több lesz a kritikus hangot megütő, mint az egyetértő. Ugyanakkor az is biztos, annyi a hasonlóság a két tábor között, hogy nem pusztán a tények számítanak, hanem a pillanatnyi politikai érdekek. Kötcsén az érdek az, hogy Orbán Viktorral senki ne merjen szembeszállni, Strasbourgban pedig a többség érdeke az, hogy kiiktassák azt a fertőző gócot, amit Magyarország és annak miniszterelnöke jelent az Unió egésze számára. De akad egy kisebbség is, akinek ez a pillanatnyi érdek egészen más, mégpedig az, hogy megőrizze a Néppárt hegemóniáját, bármi áron. És a bármi ár most az, hogy Orbánt – és ezzel a Fideszt – benntartsák a pártcsaládban. Még akkor is, ha hosszú távon ezen csak veszíteni lehet. Humánumot, szolidaritást, jogállamot, demokráciát.

A szavazás eldönti, hogy ütött-e az óra. Nem Orbán Ráhelé; az finoman ketyeg tovább. Itthon vagyunk.

Harangedényes migránsok?

Valódi mumus lett a migráció, így, az uniós választási kampány idején (pedig a Fidesz szerint az csak pénteken kezdődik – akkor mi volt eddig? Teadélután?), de magának a migrációnak a fogalmát senki sem tisztázta. Pedig tavaly már volt egy érdekes – és tudományos – felfedezés ezzel kapcsolatban, igaz, nem a mai, hanem az ősi Európa kapcsán – hogy is volt csak tavaly márciusban?

Meglehetősen nagy port vert fel akkor a napi sajtóban egy komoly tudományos tanulmány. Egymást érték a szalagcímek, pártállás szerint: „Mindent elsöprő migráció a Brit-szigeteken!” „Felfedte titkait a harangedényes kultúra!” „Őskori brit lakosságcsere!” Nocsak. Hát miről van itt egyáltalán szó?

Mindenkit megnyugtatnék: a szalagcímek hazudtak.

Régészeti és őstörténeti kérdésről beszélünk, szenzáció volt ez, csak épp semmi köze nem volt a napi politikához. Vagyis, ha akarjuk, volt: annyiban, hogy okulhatunk a történetből. Meg büszkék lehetünk a kiváló hazai tudósok munkájára és meglátásaira.

Szóval az úgy volt, hogy a korai bronzkorban, körülbelül Kr. e. 2800-1800 között megjelent ezen a mi öreg kontinensünkön egy nagyon jellegzetes tárgyi kultúra. A rá jellemző leletek: harangedények, réztőrök, csuklóvédők, V-furatú csontgombok. El volt ez terjedve mindenfelé, Észak-Marokkótól, Szicílián át Nyugat-Európában egészen a Brit-szigetekig, Közép-Európában pedig a Kárpát-medencén át egészen Lengyelországig. Ezt nevezzük harangedényes kultúrának.

De hát nem új felfedezés ez: Magyarországon az első ilyen leleteket 1876-ban tárta fel Csetneki Jelenik Elek, aki 1879-ben „A csepelszigeti őskori temetők” című publikációjában négy edény képét közölte is. Egyszóval, tudtuk mi, hogy volt egy ilyen, és mivel jó régen volt, meg rendesen a föld alatt is van, sokat a közbeszéd nem foglalkozott vele. Szakmai körökben vitatkoztak azon, lehetett-e ez egy önálló populáció, de mivel az elterjedése nem összefüggő területet mutat, hanem szigetszerű gócokat, ez a kérdés nyitott maradt. Vajon jött-e valahonnét egy agresszív bronzkori népesség, ami megszállta Európát és mindenkinek harangedényt adott a kezébe, minden férfira csuklóvédőt, és minden ruhára V-furatú gombot varrt? (És ha így volt, ezek nem voltak véletlenül motoros rockerek?)

Persze, a kérdés valóságos melegágya volt a délibábos elméleteknek, eredeztették a harangedények népét Afrikától a Folyamközig mindenhonnét. Ráadásul ezek már majdnem a történeti idők, Egyiptomban már piramisok álltak, Stonehenge is akkoriban épült. No, de kik voltak ezek végül is?

A tavalyi tanulmány szerint, amely a Nature-ben jelent meg, és nagyrészt az MTA BTK Régészeti Intézet és több más magyarországi intézmény közreműködésével (voltaképpen két cikkről van szó) nem is voltak.

A harangedényes kultúra népe mint önálló populáció nem létezett!

A tudósok ugyanis a korszak emberi maradványainak genetikai állományát vizsgálták, és arra jutottak, Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője megfogalmazása szerint, hogy „az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el.” Tehát mindenki maradt, ahol volt, persze, voltak kisebb és közepes népmozgások, de a kontinensen nem történt lakosságcsere. Ellenben igazolható lett most a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez idáig szinte ismeretlen volt. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, csaknem 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

Ez akkor mit is jelent?

Megint nem azt, amire első pillanatban gondolna az ember, vagyis hogy egyszer csak fogták magukat a harangedényesek, és megszállták Britanniát. Hát hiszen abban a korban ilyen szempontból még népekről sem beszélhetünk, inkább kultúrákról vagy közösségekről lehet szó. Inkább az történhetett, hogy a gyéren lakott brit szigetekre betelepült egy, az őslakosságnál fejlettebb, népes harangedényes közösség, és hát, köszönhetően a relatív fejlettségüknek, ők maradtak fenn, az őslakosok pedig beolvadtak közéjük. De ez sem politika: csak maximum annyira, mint amikor a tűzrakó, szerszámkészítő ősünk inkább maradt életben, mint azok az eleink, akik nem mulatoztak ilyen bonyolult ügyekkel.

Viszont ha nem volt egységes harangedényes nép, mire fel találnak Európában mindenhol rájuk valló leleteket?

Játsszunk el a gondolattal, hogy Budapestet beteríti a vulkanikus láva (Isten ments, de mondjuk), mint Pompejit. Az egész városból a legnagyobb épségben a Baross tér egy része marad meg: a kínai vendéglő a Keleti mellett, pár kínai bolt, a pénzváltó, a trafik, a Park szálló és a Baross szobor meg pár lakóház. A lakóházakban sok kínai gyártmányú ruhadarab és elektronikai cikk. Aztán ezt pár ezer év múlva kiássák a régészek, és megállapítják, hogy a mostani budapesti lakosság kínai eredetű volt, sült rizset evett bambuszrüggyel és fafülegombával, valamint egy Baross Gábor nevű bálványt tisztelt, kinek oltárán dohányárukat áldozott. Még tán fel is fedezik a hajdani Vasminiszterben a Jade Császár figuráját.

Tökéletes szamárság? Az, de logikusan hangzana – pár ezer év múlva és a leletek alapján. Csak épp nem igaz. No, ennyit vagyunk képesek elméletek gyártása útján megtudni a valóságról.

A brit betelepülésre is van magyarázat: azok a ködös szigetek ugyan nagyon nehezen megközelíthetőek voltak ilyen régi emberek számára, ráadásul a klíma sem kellemes, de volt ott valami, amire az egész európai kontinensnek szüksége volt. Óntelepek, Cornwallban. Még Mükénében is cornwalli ónt használtak a bronzhoz, persze, azt már a jó föníciaiak szállíthatták nekik, bár az később volt. Persze, hogy az ón miatt mentek oda, akik odamentek.

Hát, szóval elmondható: nem volt a rézkorban migrációs hullám, nem szállták meg Európát agresszív bevándorlók és szó sem volt a brit szigetek erőszakos inváziójáról. A kultúrák kölcsönhatásban vannak hosszú távon, nem háborúban: inkább mozdítja őket előre a kereskedelem és a vegyes házasságok, tehát a nők migrációja (ez szépen nyomon követhető a genetikai vizsgálat alapján), mint a háborúskodás meg a politika.

Nem voltak akkoriban nemzetek, amint nem volt mai értelemben vett politika sem: boldognak nem nevezhetjük a kort, hiszen kissé rosszul volt csatornázva és az átlagéletkor sem volt túl magas. Az embert bármikor agyoncsaphatta a szomszéd, de főként annak okából, hogy kirabolja, nem elvi ellentétek miatt. A közegészségügy majdnem olyan kiváló volt, mint manapság: Ötzi múmiájáról megállapították, hogy hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban szenvedett, és tejcukorérzékeny is volt. Ezt az állapotot a mai népesség nagy része is elmondhatja magáról.

De hát, ha nem voltak nemzetek, országok, birodalmak, hogyan lehetett kultúra?

Köszönte szépen, nagyon jól megvolt. A nemzetfogalom egy viszonylag kései jelenség a történelemben: lehetne vita tárgya akár az is, hogy miképpen értelmezzük, kulturálisan, területi alapon, jogi alapon, államtudományi alapon – jaj, elnézést, hiszen többek között mostanság erről szól minálunk a közbeszéd.

Volt azért némi szépsége annak a rézkornak.

Például és legfőképpen az, hogy a modern politikához akkor sincs semmi, de semmi köze, ha a hajánál fogva belerángatják.

Ötzinek nem volt semmiféle pártállása.

Rézbaltája volt neki. Meg lábszárvédője.

Lehet megnyugodni: négyezer év elteltével a mi mai, vérre menő harcainkból és eszmei ellentéteinkből is körülbelül ennyi marad.

Pár használati tárgy, jó esetben néhány írás és sok-sok tudományos vita.

De a politikából semmi.

Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.

Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett  a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget  – mellett demonstrálnak délután 4 órától.

A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)

Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.

Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett  MTI hallgat róla, mint a sír.

Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.

A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.

Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.

Minden külön értesítés helyett.

TISZTÁK?

Lelkesen ünnepeltek az Anker-közben vasárnap este. Márki-Zay Péter, egész családja és Karácsony Gergely mellett ott voltak szövetségeseik a Momentumtól, a Párbeszédből, az LMP-ből és az MSZP-ből, nem is beszélve azokról, akiket a győztes civilekként emlegetett.

Mit ünnepeltek? Nézzünk szembe vele: Dobrev Klára, a DK és természetesen személy szerint Gyurcsány Ferenc legyőzését ünnepelték. Ne felejtsük: amikor a Momentum az első forduló után Márki-Zay mögé állt, ezt azzal indokolta, hogy neki van a legjobb esélye Dobrev Klára legyőzésére. Karácsony és Márki-Zay tárgyalásain is az volt a vita tárgya: ki tudja legyőzni Dobrevet. Vasárnapra ez sikerült.

Minthogy az előválasztás verseny volt ellenzéki politikusok – képviselőjelölt-jelöltek és miniszterelnökjelölt-jelöltek – között, a második forduló pedig a miniszterelnökjelölt-jelöltek közötti verseny végjátéka volt, magától értetődik, hogy aki a versenyt megnyeri, az örül a győzelemnek. Csakhogy mi volt a tartalma ennek a végjátéknak? A győztesek többféleképpen is megfogalmazták a győzelem politikai tartalmát. Ellenzékváltásról beszéltek – mintha a győztes Márki-Zay mellé felsorakozók nem lennének maguk is ott immár tizenkettedik éve a Fidesz ellenzékében.

Ellenzékváltáson így nem lehet mást érteni, mint hogy a pártokon kívülről érkezett Márki-Zay a mellé állt pártokkal közösen „leváltotta” a másik pártot, vagyis a DK-t.

Arról is beszélnek – Márki-Zay is, Karácsony is, a Momentum is, az LMP és a Jobbik is – hogy azok győztek, akik nemcsak az elmúlt tizenkét, de az elmúlt harminc évvel is szakítani akarnak, nem akarnak visszatérni „a 2010 előtti világhoz”. Mit kell ezen érteni? Legalább Karácsony hozzáteszi ehhez – a többiek nem –, hogy a 2010 előtti világban demokrácia volt, szemben az orbáni tizenkét évvel. Tegyük ehhez hozzá, hogy abban a húsz évben – az Antall-kormány idején is, az MSZP–SZDSZ koalíciós kormányok idején is – egyértelmű volt a magyar politika nyugati orientációja, csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és a kormányok is, a parlamenti többségek is igazodtak is e nyugati integrációs szervezetek normáihoz, szemben az orbáni tizenkét évvel, amikor a magyar politikát a nyugati demokráciák és keleti önkényuralmak közötti középre helyezkedés jellemzi úgy, hogy a kormány az előbbiekkel harcban áll, az utóbbiakhoz látványosan vonzódik.

Mi a baj akkor a 2010 előtti világgal?

Az, hogy 2010 előtt is volt korrupció? Persze, hogy volt, de nem volt kormányszinten szervezett és vezérelt intézményes jövedelem- és vagyonátcsoportosítás a kormányhű oligarchákhoz. Ilyen az MDF-kormány idején sem, és az MSZP–SZDSZ-kormányok idején sem volt.

Az igazságszolgáltatás pedig nem fedezte a kormányhoz közel álló bűnelkövetőket: ha ilyen ügyek kiderültek, az érintett állami vezetőket lemondatták, a korruptnak bizonyultak fölött bíróság ítélt.

Márki-Zay is, más is – a Fideszt követve – a megszorító politikát, az úgymond antiszociális jövedelempolitikát jelöli meg a 2010 előtti világ olyan jellemzőjeként, amihez nem szabad visszatérni.

A megszorításokat a kilencvenes években az egész régióra jellemző gazdasági visszaesés, a kétezres években az évtized elején történt felelőtlen túlköltekezés, majd a nemzetközi pénzügyi válság tette elkerülhetetlenné, s nem kormányzati rossz szándék, mint Orbán idején. Ugyanakkor a kétezres évek, a Gyurcsány-kormány időszaka volt az, amikor a rendszerváltás óta a jövedelmi különbségek kormányzati intézkedések nyomán csökkentek, és nem növekedtek, mint korábban és későbben. A „2010 előtti világ” megbélyegzése vagy súlyos félreértés, vagy tudatos hamisítás.

Márki-Zay Péter úgy is megfogalmazta a győzelem politikai tartalmát, hogy a tiszták koalíciója győzött, amely „természetesen a DK-val kiegészülve” fogja leváltani az Orbán-kormányt. Értsd: noha a Fidesz legyőzéséhez a DK-ra is szükség van, a DK nem sorolható a tiszták közé. Mit kezdjünk a győzelem politikai tartalmának ilyen megfogalmazásával?

Gyurcsány volt az a miniszterelnök, aki a miniszterelnökök közül a leghatározottabb kísérletet tette a mögötte álló kormánytöbbségben, saját pártjában a korrupciógyanús ügyek visszaszorítására, az összeférhetetlenségi szabályok szigorítására.

Az MSZP-frakció ebben ellenállt, a kész összeférhetetlenségi törvényt – melyet a frakció már felpuhított – szavazás előtt visszavonták. A közélet tisztaságát, az átláthatóságot szolgáló szabályok ügyében kezdeményezett pártszavazást az MSZP-ben, majd az ilyen nézeteltérések miatt szakított is a párttal, és megalapította – megalapítottuk – a DK-t. Azóta Gyurcsánnyal súlyos nézetkülönbségeim alakultak ki más ügyekben, és emiatt hét évvel ezelőtt kiváltam a DK vezetéséből, ugyanakkor ma is azt gondolom: ha van értelme a politikában a tisztaság fogalmának, ő tiszta.

Az, hogy Márki-Zay magának és előválasztási szövetségeseinek tulajdonítja a tisztaságot mint megkülönböztető jegyet az ellenzéki pártok között, alaptalan vád előválasztási vetélytársával szemben.

Különösen súlyossá teszi ezt, hogy nem az előválasztási kampányban, hanem már az eredmény ismeretében, a győzelmi gyűlésen hangzott el. Akkor, amikor nem az előválasztási vetélytárs újabb megsértésére, hanem az együttműködési készség és kölcsönös megbecsülés kifejezésére lett volna szükség. El tudja valaki képzelni, hogy amerikai elnökválasztási konvención az eredmény kihirdetését követően a győztes elnökjelölt morális alapú támadást intéz korábbi vetélytársa, az eredményhirdetés után már szövetségese ellen?

Határon innen és határon túl

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz a határon túli magyar állampolgárok Magyarországon történő koronavírus-betegséggel szembeni védőoltása ügyében.

Legegyszerűbb, ha idemásolom a kérdésnek a megszólítás és aláírás közötti szövegét, érdemes elolvasni:

„Többször volt már szó arról, hogy a COVID-19 elleni védőoltást a járvány elleni védekezés keretében adják, ilyen módon az nem társadalombiztosítási jogviszonyhoz kötött, hanem állampolgári jogon jár. A környező országokban azonban több mint egymillió magyar állampolgár él, ha tehát Magyarországra beutaznak és igénylik, az oltást nekik is meg kell kapniuk.

Kérdezem ezért miniszterelnök urat:

  • Számításba vették-e a határon túl élő magyar állampolgárokat is a vakcinák rendelésekor?
  • Szerepelnek-e ők is a kormány állítólagos oltási tervében?
  • Nekik is regisztrálniuk kellett-e ahhoz, hogy megkaphassák az oltást?
  • Ha igen, hányan regisztráltak?
  • Az ottani nyugdíjasok is megkapták-e az értesítő levelet és a levélben történő regisztráció lehetőségét?
  • Hol kaphatják meg az oltást azok, akik közülük nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel?
  • Vonatkozott-e rájuk is a vakcinakiosztás eddigi gyakorlata? (legidősebbek: Pfizer vagy Moderna, 60 év alatti krónikus betegek: Astra Zeneca, 65 év fölöttiek: Sinopharm, stb.)
  • Eddig hány határon túli magyar állampolgár kapta meg Magyarországon az első, és hányan a második oltást?
  • Hányan kaptak a Magyarországon ez idő szerint alkalmazott egyes vakcinákból?”

Vadait meghívták az Egyenes Beszédbe, ahol a műsorvezető arról faggatta, hogy tulajdonképpen mi is a célja a kérdéssel, ugye nincs az ellen kifogása, hogy a magyar állam a határon túl élő magyarokat is beoltja. Vadai válasza lényegében az volt, hogy nem, ő csak kérdez, és szörnyű, hogy valakit már azért is támadnak, hazaárulónak tekintenek, hogy a dolgot egyáltalán szóba hozza.

Felidézte azt a szóbeszédet is, hogy Kárpátaljáról nagy számban jönnek át a határon oltásért az ott élő, magyar állampolgársággal is rendelkező magyarok és ukránok.

Ukrajnában ugyanis csak pénzért, rengeteg pénzért lehet ma hozzájutni az oltáshoz.

Gulyás Gergely miniszter mai sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet által feltett kérdésre is válaszolt, amely Vadai kérdését uszításnak minősítette. Gulyás válaszában azzal nyugtatta meg a közvéleményt, hogy Magyarországon csak az jogosult oltásra, akinek mint járulékfizetőnek, nyugdíjasnak vagy diáknak TAJ-száma van. Szerinte kettős állampolgárság alapján nem oltanak határon túliakat. Hogy mi történt ténylegesen, arról nem beszélt.

Vadai kérdése mindenesetre jogos. Az ügy alapot ad arra, hogy megismételjem az álláspontomat egy alapvető kérdésben.

Ami az oltást illeti, szeretném leszögezni azt, amit Vadai Ágnes – hangsúlyozom – nem mondott sem az írásbeli kérdésben, sem az Egyenes Beszédben, én viszont mondom:

szerintem a nem Magyarországon élők koronavírussal szembeni oltása nem a magyar állam dolga, hanem azé az országé, ahol életvitelszerűen élnek.

Erre van egy egyszerű érv: az Európai Unió a népességszám arányában osztja szét a gyártók által szállított vakcinát a tagországok között, aminek az a logikája, hogy egy-egy államnak a népszámláláskor ott megszámolt, a területén bejelentett személyek egészségéről kell gondoskodnia.

Ez az elv pedig nemcsak az EU tagállamai között érvényes.

A védőoltás közegészségügyi feladat, amelyet minden állam adóbefizetésekből finanszíroz, és az oltások elosztásakor méltányos figyelembe venni, hogy ki melyik államban fizet (vagy korábban, aktív korában fizetett) adót.

Oltani egy-egy országban tehát nem az állampolgárokat, hanem az országlakosokat (inhabitants, Einwohner, жители) helyes. Gulyás Gergely miniszter is hasonló álláspontot képviselt a sajtótájékoztatón.

Ez az ügy újra megmutatja, hogy mennyire abszurd a 2010-ben módosított magyar állampolgársági törvény, amely kérelmükre letelepedés nélkül is magyar állampolgárságot ad a külföldön élő magyar nemzetiségű, magyar felmenőkkel rendelkező személyeknek, és amelyet immár a hat ellenzéki párt szövetsége is deklaráltan vállal. (A DK a választójogot illetően tartja fenn különvéleményét, magát az állampolgárságot illetően már feladta azt az elutasító álláspontot, amelyet a 2010-es szavazásnál Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba a szavazatával kifejezett.)

Érdekes ebből a szempontból, hogy amikor Orbán Viktor a kínai vakcina mellett érvelt, rendszeresen hivatkozott arra, hogy azzal már nagy számban oltottak be vajdasági magyarokat. Nem merült fel sem benne, sem hallgatóságában, hogy az ő oltásuk nem a szerb, hanem a magyar állam dolga lenne.

Megismétlem az álláspontomat.A magyar államnak minden olyan támogatást meg kell adnia a szomszéd országokban kisebbségi sorban élő magyaroknak, közösségeiknek és intézményeiknek, amelyek azt szolgálják, hogy anyanyelvükön fejezhessék ki magukat a nyilvánosságban, anyanyelvi kultúrájukat ápolhassák, anyanyelvi oktatásban részesülhessenek az óvodától az egyetemig, kisebbségi intézményeiket működtethessék, és kapcsolatot tarthassanak Magyarországgal. Ilyen ügyekben 1990 óta minden magyar kormány támogatta a kisebbségi magyarság intézményeit.

Ugyanakkor nem feladata a magyar államnak, hogy a szomszéd országokban élő kisebbségi magyarok gazdasági tevékenységét, vállalakozásit, lakásépítkezését, jóléti ellátását, egészségügyi ellátását finanszírozzák, hiszen e tevékenységek működtetése a nyelvi, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül történik.

Nem várható el a Magyarországon élőktől, dolgozóktól, hogy adóbefizetéseikkel az állam ilyen tevékenységét finanszírozzák.

Ezt a különbségtételt ma nemcsak az Orbán-kormány és intézményei nem teszik meg, hanem az ellenzéki pártok és a független véleményformálók sem.

ÉRTÉKTELENÜL?

Azt hallom Horn Gábortól, a Republikon vezetőjétől, hogy a 2022. áprilisi ellenzéki szavazók leginkább a korrupció miatt, no meg azért szavaztak az ellenzéki listára, hogy ne Orbán Viktor legyen az ország ura. Ezután következnek a jobb életkörülmények, magasabb bérek és nyugdíjak reménye.

Olyan értékszempontok, mint demokrácia, európaiság, nyugati orientáció sokkal kisebb szerepet játszottak az ellenzék melletti döntésben. Ez szerepel a Republikon Intézet kutatási beszámolójában. Azoknak, akik saját nyilatkozatuk szerint az ellenzékre (a hatpárti összefogásra vagy a Kétfarkú Kutyapártra) szavaztak a 2022. április 3-i választáson, 24 százaléka első helyen a fideszes korrupció miatt, 21 százaléka Orbán Viktor megbuktatásában reménykedve, 15 százaléka a fizetések és nyugdíjak emelkedésében bízva szavazott így, és ezzel szemben mindössze 7 százalékuk az európai értékek megőrzése miatt, 5 százalékuk Nyugathoz tartozásunk miatt, és mindössze 3 százalékuk a demokrácia védelmében.

Az eredmény nem meglepő, az ellenzéki politikusok is azt gondolják, hogy így gondolkoznak az emberek, és ennek megfelelően elsősorban erről: a fideszes korrupcióról beszélnek, jobb életszínvonalat, magasabb béreket és nyugdíjakat ígérnek, és Orbán Viktort támadják. Teljes az összhang az ellenzéki pártok és választóik között.

De vajon mi az összefüggés iránya? Vajon nem azért a korrupciót jelölik meg motívumnak a választók, mert a pártoktól erről hallanak a legtöbbet? Vajon nem a magasabb bérekről, nyugdíjakról hallanak-e a legtöbbet a választók az ellenzéki pártoktól, s nem ezért várták ezt a remélt kormányváltástól? Vajon nem azért említik kevesen a demokráciát, a jogállamot, mert ilyesmiről nemigen hallottak, hallanak az ellenzéki pártoktól?

Nem tudom. Combino-jelenségen másfél évtizede azt értem, hogy a választók valamelyest követik pártjaikat: annak idején az MSZP-SZDSZ koalíciót támogató választóknak inkább tetszettek az új Combino villamosok, a fideszes választóknak meg inkább nem. Erre az összefüggésre sokkal súlyosabb példa az, hogy a fideszes szavazók közül többen utasítják el az Oroszország elleni szankciókat, és megértőek a putyini hadművelet iránt, mint az ellenzékiek közül. Vagyis követik, amit pártjaiktól, az általuk tisztelt politikusoktól hallanak, amit a fideszes médiában mondanak nekik.

Ez az ellenzéki oldalon is így van. Évek, közel egy évtized óta hallom, hogy a választók úgy általában ellenzik az „illegális bevándorlást”, támogatják a határkerítést. El tudom persze képzelni, hogy amíg semmit nem hallanak sem a kormánytól, sem az ellenzéktől, addig inkább idegenkednek az idegenektől, mint amennyire nyitottak a megjelenésükre. Közben persze a 2015-ös menekültválság idején megható segítőkészséget láttunk a budapesti tereken, és ugyanez ismétlődött meg most az ukrajnai menekültek esetében. De ha a kormánytól és a kormány médiájától masszív menekültellenes uszítást hallanak, az ellenzéktől pedig nem hallanak jószerével semmit, akkor az ellenzéki választók is inkább menekültellenesek lesznek és támogatni fogják a határkerítést. Évről-évre nőtt is Magyarországon 1995 óta az idegenellenesség. Vagy egy másik példa: a 2004. decemberi népszavazás idején még csak a választók csekély kisebbsége támogatta szavazatával a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, és a közvélemény-kutatások szerint is csak kisebbségük értett egyet vele. Azóta a Fidesz folyamatosan támadja Gyurcsányt és mindazokat, akik akkor a nem mellett kampányoltak, az MSZP pedig 2010 óta egyfolytában mentegetőzik akkori álláspontja miatt, és – talán egyedül engem kivéve – senki sem érvel a nyilvánosságban amellett, hogy a kettős állampolgárság helytelen, rossz eszköze a kisebbségi magyarok támogatásának. Közel két évtized elteltével, amikor már az ellenzéki pártok is helyeslik a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, a választók körében is többségre jutott annak elfogadása (miközben a szavazati jogot még mindig nem támogatja a többség).

Visszatérve a kiindulópontra: azt gondolom, hogy annak, hogy azért is az ellenzéki választók fő motívuma azért is a korrupció meg az Orbántól való szabadulás vágya, és azért is sokkal kevésbé az olyan értékek, mint demokrácia, jogállam, szolidaritás, mert erre orientálják őket az ellenzéki pártok.

Ki időt nyer, életet nyer

Várjuk meg a végét az EU-s költségvetési vétót feloldó megállapodásnak, a hírek szerint kompromisszumként elfogadott politikai nyilatkozat pontos és végleges szövegezése itt perdöntő lehet. Továbbá azt sem tudjuk, hogy a német elnökség által tető alá hozott megállapodást jóvá hagyják-e a tagállamok a héten.

Mindazonáltal az eddig információk alapján körvonalazódó megállapodásról néhány megállapítást tehetünk – fejben tartva, hogy mindez akkor érvényes, ha valóban ez kerül elfogadásra. Ahogy arra korábban is számítottam, a végeredmény egy olyan nagyon EU-s kompromisszum lett, amit mindenki el tud adni győzelemként.
1. A jogállamisági mechanizmus ügyében az EU kitartott, nem vonták vissza és nem vizezték fel a szabályozást, nem választották el a költségvetéstől. A mechanizmus a Parlament és Tanács közt novemberben megállapodott formában lép hatályba január 1-én. Ez egyértelműen az EU győzelme, és Orbánék veresége, korábban világosan az volt a magyar kormányzati pozíció, hogy nem, nem, soha nem fogadják el a jogállamisági mechanizmust ebben a formában. Itt egyértelmű a vétózó országok meghátrálása – jórészt vélhetőleg az EU B tervének, a helyreállítási csomag 25 tagállammal való megvalósításának belengetése miatt.

2. Magyarország és Lengyelország megszavazza a költségvetést, az EU letörte a vétót. Az EU számára ez volt az elsődleges cél, a helyreállítási csomag és az új költségvetés késedelem, csúszás nélkül el tud indulni. Ez is inkább az Unió céljainak a teljesülését jelenti.

3. A két ország kap egy politikai nyilatkozatot, aminek az ereje most még nem látszik. Nem tudjuk jogilag mennyire lesz kötelező erejű, és pontosan mit tartalmaz. Ami eddig kiszivárgott róla, az nem tűnik túl nagy engedménynek, a mechanizmus maga is szorosan az EU-s költségvetéshez kötött az első pillanattól fogva, hogy ezt most egy nyilatkozatban megerősítik, nem sokat változtat a helyzeten. A magyar kormánynak az intézményesült korrupció miatt egy szigorúan az EU költségvetéshez kötött jogállamiság mechanizmus miatt is van félnivalója (sokkal több, mint Lengyelországnak). A részletes alkalmazási kódex önmagában akár kívánatosnak is mondható, az ördög itt a részletekben fog lakozni (kell-e pl. direkt, bizonyítható korrupciós eset a mechanizmus beindításához, vagy a rendszerszintű veszély is elegendő, például a pénzek megfelelő költését ellenőrző intézmények „nem kielégítő működése”.)
4. Ha valós az az információ, hogy a megállapodás szerint – miután a két tagállam az Európai Bíróságra viszi a szabályozást – a bíróság ítéletéig nem alkalmazzák a mechanizmust, az komoly engedmény Magyarországnak és Lengyelországnak. Lényegében a 22-es választásig a magyar kormány pont meg tudja finanszírozni a NER-t EU-s forrásokból, azaz az Unió vesz nekik még egy ciklust 2026-ig. Ez egyértelműen a két kormány legfontosabb eredménye, még ha időben korlátozott hatású is.
5. 2022 előtt az új 7 éves költségvetésnek csak kis része hívható le, még akkor is, ha nagyon megpróbálják felpörgetni a kifizetéseket, így a 2021-2027-es ciklus pénzeire döntően alkalmazni lehet majd a mechanizmust, így azokat erőteljesebben védi. A helyreállítási csomag 70-80%-át viszont 2022-ig lehívják, annak nagy részére így gyakorlatilag nem vonatkozik a szabályozás. Ez nagyjából 6 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást, és 7-8 milliárd euró kedvezményes hitellehetőséget jelent. Démoklész kardja ott fog lógni a kormány felett, de a következő 2 évre nagyjából fellélegezhet.

A megállapodás (ha valóban ebben a formában fogadják el) rövid távon Orbánnak és Morawieckinek kedvez, hosszú távon az EU prioritásai érvényesültek.

Kérdés, hogy a magyar ellenzék és az ellenzéki önkormányzatok túlélnek-e a hosszú távig. A magyar demokrácia leépülését ez így egyáltalán nem fogja megállítani, de az EU eszközt teremtett magának, hogy hatékonyabban lépjen fel a korrupt rezsimekkel szemben.
Ha röviden kéne összefoglalnom, azt mondanám, hogy az EU elengedte Magyarországot, cserébe azért, hogy hosszú távon működőképesebbé váljon. Nem túl jó hír ez nekünk, magyaroknak. Annyit tanulhatunk belőle, hogy a magunk problémáit magunknak kell megoldanunk.
Jávor Benedek/Facebook

Távozz tőlem Sátán!

A gender fura jószág. Tulajdonképpen senki sem tudja, hogy mi az, ezért minden megbecsülésünk azoké a derék embereké, akik nem tudják, és mégsem nyilatkoznak róla.

A többiek sem tudják, viszont ők nyilatkoznak, szerintük valami melegizé, és ha az, akkor már tuti közel jár a pedofiliához, ugye Józsikám! A mondás is úgy szól, hogy aki hazudik, az lop. aki lop, az rabol, aki rabol, az gyilkol is, így aztán jobb, ha rögtön kicsináljuk a homit, mielőtt megrontja a gyereket.

Az Úr is azt üzente, hogy egyrészt férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak, mert utálatosság az, másrészt azt, hogy aki csak egyet is elkövet az ott felsorolt felsorolt utálatosságok közül, azt ki kell irtani. Mózes harmadik könyve, tizennyolc:huszonkettő, meg tizennyolc:huszonkilenc, ahogy a tisztelendő dörögte a minap.

Kormányzatunk tagjai és egyéb fideszes potentátok versengve bizonygatják megszólalásaikkal, hogy a gendert illetően ők sem tudják micsoda (ez valami jópont lehet arrafelé a főnöknél), és láthatóan nem is akarják tudni, mert ha bármilyen módon vagy formában találkoznak vele, „Apage satanas!” kiáltással rohannak onnan el. Nem írnak alá semmit, amelyben a szó megtalálható, mert egyrészt szigorú utasítás van rá, meg hát maguktól se tennék, nem tudnának tükörbe nézni másnap, hogyha mégis.

A gender egyébként tényleg bonyolult. Úgy is hívják, társadalmi nem, amely a biológiai nemhez kapcsolódik. Egy adott társadalom törvények és szokások garmadája által határozza meg, hogy a ránézésre IQ 65-tel is megismerhető, kétfajta biológiai nem egyedeitől milyen viselkedést vár el nemenként, és mit tesz vele, ha a látszatra hímek vagy látszatra nőstények valamelyike a társadalom fenti, hímekre, illetve nőstényekre vonatkozó követelményeinek nem tesz eleget.

A követelmények és a nemteljesítésért kiosztott büntetések együttese, azaz a gender időben és országonként is változik, így sok fajtája van.

Közbenső, azaz szivárványos változat a két nem között az ősi, Bibliára alapozó, ún. „konzervatív” gender szerint nincs, illetve, ha van is, úgy kell mindenkinek tenni, mintha nem lenne (Mindent tagadni, Baldrick!).

Eddig még érthető. A probléma az, hogy egyrészt az Úr gondatlan volt, mert a teremtéskor Ádám meg Éva esetében az agyműködést és a magzatfejlődést nem rendelte hozzá szigorúan a látható biológiai nemhez, másrészt a társadalmak sem egyformák, így az egyik Alaptörvényében benne van, hogy az apa férfi, az anya nő, másoknál meg nincsen benne. Tessen most már elképzelni azt az összevisszaságot, ahogy mindenféle biológiai nemek születnek mindenféle aggyal, mindenféle társadalomba csak úgy bele!

Jó-jó, persze kilencvenöt százalékkal nem lesz semmi baj, a lányok hosszú hajat és szoknyát viselnek, miközben babáznak, a fiúk meg lövöldöznek gyerekkorukban, nadrágot hordanak, és felnőve, ahogy az ősi gender előírja, leteperik a lányokat, akik szelíden hagyják magukat leteperni, miközben eszébe sem jut egyiknek sem, hogy ők a másik nemhez tartoznának.

Ezekkel hát nincs gond, na de a maradék! A fiúk babáznak, a lányok lövöldöznek, néhányuknak sűrűn eszébe jut, a másik nemhez tartozás, sőt ez az agy parancsa náluk, plusz máshogy öltözködnek, máshogy viselkednek, és felnőve másokat szeretnek, mint akiket az ősi gender szerint kellene. Velük mi legyen?

A gendert tekintve kétfajta társadalom létezik.

Az egyik a liberális. Ez a társadalom azt mondja, az az öt százalék is ember, és nálunk hasznos tag lehet. Az, hogy másképp öltözködnek, másképp viselkednek, és másokat szeretnek érdektelen, mert ezzel nem okoznak semmiféle kárt a többieknek (kivéve azokat, akik direkt odajárnak felháborodni). Hogy mit ír elő az ősi gender vagy bármilyen egyéb gender, az az ilyen engedékeny társadalmat nem hatja meg. Nincsenek elvárásai, és nem akar ennek alapján büntetni sem. Tudják, hogy a melegség nem nevelési vagy pláne „népszerűsítési” kérdés (mindenki belegondolhat saját magába, hogy őt rá lehetne-e nevelni, ha nem olyan, illetve ki lehetne-e gyógyítani, ha olyan).

Az ilyen társadalomban a gyerekeknek éppúgy természetes a két királylányos vagy két királyfis mese, mint a királylány plusz királyfis, és kicsi koruktól fogva tudják, vannak ilyenek is, meg olyanok is (szexről persze egy árva szó sincs a meséikben, hiszen gyerekek).

Ezért a másság pont olyan nekik, akár a hatos villamos, a kezdetektől tudják, hogy van, de sem nem zavarja, sem nem érdekli őket, és mikor bakfissá meg kamasszá serdülve ténylegesen találkoznak vele, rájuk nézve immár semmilyen hatása nincs. Sem félelem, sem gyűlölet, sem megvetés, sem kiröhögés (azoknál, akik nem „olyanok”), sem riadalom, sem pánik, sem összeomlás (azoknál, akik igen). „Érzékenyíteni”, azaz a másság elfogadására nevelni egyiküket sem kell, hiszen nekik a másság eleve természetes. A szülők az ősi gendert nem kényszerítik rá egyik gyermekükre sem, kilencvenöt százalék úgyis a többséghez akar és fog tartozni, öt százalék meg biztosan mást akar, akárhogy is próbálnák beleverni a „normalitást”.

A nemváltást, ha valaki azt igényli, a megfelelő életkor elérése után pszichológusok segítik, és mindenki úgy gondolja, ez a magánélet tartozéka, amihez másnak semmi köze sincs.

Az ilyen társadalom tudja, és minden tagjával megérteti, hogy a másságnak pont annyi köze van a pedofíliához, mint a társadalom úgynevezett „normális” részének, azaz mindkettő ugyanolyan valószínűséggel és arányban pedofil, ergo a másság pedofíliához kapcsolása ritka nagy hülyeség, lehet mondani. Ha meg célzatosan kapcsolják össze, hazudva így a népnek, az már egy még lejjebbi kategória.

A másik társadalomfajta a keresztény konzervatív. Nekik minden másság biblikusan természetellenes (A „Hogy lehet a természetben bármi természetellenes?” kérdés a sátán műve, nem szabad még feltenni sem!).

Ilyen 2k például kies hazánk, melynek többségi reprezentánsa könyvdarálással mutatja be, mennyire fogalma sincsen arról, hogy az ő többséghez tartozása pusztán szerencse dolga, azaz a történések kedvezőtlen összjátéka folytán lehetne akár ő is ledarált. Az ilyen társadalom hangsúlyozottan „a szülőknek tartja fönn” a szexualitásra és a nemi identitásra vonatkozó nevelést, azaz törvényileg írja elő, hogy a társadalom véleménye egy fikarcnyit se változzon soha, és nemzedékről nemzedékre legyen minden másság pont ugyanúgy visszataszító, megvetendő, kigúnyolásra méltó, ahogy a derék szülőknek, nagyszülőknek, dédszülőknek ésígytovább az. Mint a 2k Láthatatlan Alaptörvény mondja: „Legyen utálkozás, röhögés és titkolás”.  A vélemény aztán szülőkről gyerekekre, majd az unokákra száll, így rögzül a változásra való képtelenség, azaz a társadalmi begyöpösödés.

Láthatóan ez is a cél. Ugyanakkor igen kellemetlen lehet a fideszes csapatnak, hogy hoztak ugyan egy törvényt a még jobb begyöpösödés érdekében, de a törvény pont azt nem garantálja, ami állítólag a célja volt:

6/A. § E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Azon lehet vitatkozni, hogy ha maga a szülő beszél a tiltottakról gyermekének, akkor az „tartalom”-e, az viszont kétségtelen, hogy ha a szülő beszélhet (mert, tegyük föl, a jogalkotó úgy nyilatkozik, hogy az ismeretterjesztő szöveg „nem kifejezetten tartalom”, tehát engedélyezi), akkor bárki más is beszélhet erről neki, mert a szülő nem lett a jogszabályban nevesítve. Ha viszont eltérő jogértelmezés miatt más nem beszélhet a gyermeknek erről, akkor a törvény szerint a szülőnek is tiltva van.

Ebből következően az a kijelentés, hogy a jogszabály célja a szülő kizárólagos jogosulttá tétele a témáról való felvilágosítás tárgyában, szimpla mellébeszélés, precízebben: a nép átverése. Valami jobbat kéne kitalálni.

A sok jogász közt láthatóan elveszett a lényeg, ráadásul ezt a szerencsétlen paragrafust a pedofíliáról szóló törvénybe tették, emiatt az EU támadásra készül, és hogy ostobáék juszt is körömszakadtáig védik, az a Nemsikerült Művön csak egy összefirkált papírkorona.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK