Érdekes

A Fidesz 17 pillanata – 3. Jutalomutazás az Azori-szigetekre

A második Orbán-kormány első morális botlásaként említhetjük meg azt az esetet, amikor kiderült, hogy tizenkét megyei jogú város fideszes képviselője az Azori-szigetekre utazott – a hivatalos indoklás szerint azért, hogy részt vegyenek a Páneurópai Roma Stratégia elfogadásáról rendezendő konferencián. Mindez 2011. novemberében történt, az ügy néhány nappal később, december 5-én derült ki.

 

A fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy a költségeket az összesen 187 milliárd forintos adósságot felhalmozó megyei önkormányzatok fizették. Ami azért is különös, mert a kormány nem sokkal korábban jelezte, hogy az állam átvállalja ezt a tartozást, hogy a megyék működése ne kerüljön veszélybe.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyet nem lehet eltusolni, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: nem „a kellemes ügyek dossziéit gyarapítja”, hogy tizenkét megyei közgyűlési elnök november végén az Azori-szigetekre utazott az Európai Régiók Gyűlésére, ahol a Páneurópai Roma Stratégia elfogadásáról döntöttek.

Az viszonylag hamar kiderült, hogy a Páneurópai Roma Stratégia nem létezik. Legalábbis azon akkori megszólalók szerint, akik kommentálták a tizenkét fideszes megyei elnök azori-szigeteki turnéját. Az Azori-szigetek viszont létezik, igaz, meglehetősen távol esik tőlünk, sőt, még az „anyaországhoz”, Portugáliához sincs túlságosan közel. 1500 kilométer, repülővel kell menni, de megéri a fáradság, a Golf-áramlatnak köszönhetően ugyanis egyenletesen kellemes a klímája, a tengerpart finom és homokos, az emberek kedvesek – a helyszín tehát ideálisnak tűnt a Páneurópai Roma Stratégia megtárgyalására és elfogadására.

Az meg kifejezetten demagógia, de minimum szőrszálhasogatás, ha az ellenzéki pártok és a sajtó egy része megpróbált párhuzamot von az egzotikusnak is mondható utazás, valamint az érintett megyék anyagi helyzete között. Pedig, volt ilyen összefüggés: a tizenkét, Fideszes vezetésű megye az utazást megelőző években mintegy 187 milliárd forint adósságot halmozott fel, több helyütt, így főként az utazást gründoló megyei elnök szűkebb pátriájában, Pest megyében, gondok voltak az iskolák fűtésével, a gyerekek étkezésével.

A később Voldemort néven ismertté vált Mengyi Roland borsodi és Gelencsér Attila somogyi elnök is a csapattal tartott.

Amikor az ügy a Blikk cikke által kipattant, minden érintett azonnal roppant erkölcsös lett. Volt, aki azt nyilatkozta, neki sem tetszett, hogy ilyen messzire kell utaznia. Szerinte jobb lett volna a páneurópai romastratégiát Pozsonyban megtárgyalni, az közelebb van, és ő egyébként sem szeret utazni.

Nem vagyunk egyformák: sokan szeretnek szép tájékon időzni, idegen városok kis utcáiban sétálni, nézelődni a boltokban, süttetni a hasukat a tengerparton. Mert ez is volt a programban, igaz, csak az utolsó napon – az azt megelőző két nap feszített tempójú, érdemi munkával, a páneurópai romastratégia megtárgyalásával és elfogadásával telt. Az, hogy ebből az utazásból végül mit profitáltak a páneurópai romák, különös tekintettel a felemelkedésökre, azóta sem derült ki. Mint ahogyan azt sem tudni, vajon az Azori-szigetek kellemes fekvésük és meglehetős éghajlati viszonyaik okán a páneurópai romastratégiában betöltött élenjáró szerepéről is ismertté váltak-e a szakmai berkekben.

Miután az utazás kitudódott, ráadásul az akkor még a mostaninál jóval nagyobb mozgástérrel rendelkező szabadabb sajtó révén botrány is lett belőle, a résztvevők úgy döntöttek, hogy az utazás költségeit, ahogy ők számolták, fejenként 200 ezer forintot, befizetik a megyéjükben működő gyermekintézmények számlájára. Hogy egy többnapos azori-szigeteki utazás lényegesen többe kerül, azt már akkor is sokan vitatták, ám a lényeg a jó erkölcs, a feddhetetlen morál. Az utazással egyébként mindenki jól járt: a gyermekintézmények némi aprópénzhez jutottak, a Fidesz megyei elnökei szép helyeken jártak, a páneurópai romák pedig örülhettek, amiért alaposan meg lett tárgyalva és el lett fogadva a stratégiájuk.

Hab a tortán, és talán nem csak időrendben tartozik ide, hogy nagyjából ugyanebben az időben Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége, az egykori tévétornász, Makrai Katalin az Egyesült Államokba utazott. A rossz nyelvek szerint az elnöki pár három kint élő leányuk egyikét látogatta meg államköltségen. S bár ezt az értesülést nem sikerült megerősíteni (igaz, cáfolni sem), ami biztos: a Magyar Köztársaság első emberét senki hivatalosság nem fogadta az Egyesült Államokban. A legnagyobb skalpnak Volker egykori amerikai NATO nagykövet számított, bár az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy az elnök úr és felesége meghívást kapott az egyik ottani magyar szervezet Mikulás ünnepségére. Ha másért nem, ezért biztosan megérte ennyit utazni: az ottani gyerekek számára életre szóló élményt jelenthetett Schmitt és neje megjelenése.

Ismét nyilvánossá tenné az LMP az ügynökaktákat

0

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve az LMP 17. alkalommal nyújtja be az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot

Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltjének közleményé szerint február 25-én a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján azt írja: „az LMP teljes politikai közössége tisztelettel emlékezik az áldozatokra, és újfent követeli az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. A párt társelnökei ismét benyújtják az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a lusztrációról szóló törvényjavaslatot, és rendkívüli Házbizottság összehívását kezdeményezik, hogy az Országgyűlés gyorsított eljárásban tárgyalja a javaslatot: így még ebben a ciklusban lehetőség legyen megszavazni azt. A párt álláspontja szerint ez egyben a Fidesz utolsó esélye, hogy 8 évnyi kormányzása alatt érvényt szerezzen korábbi ígéretének.

Az LMP politikai közössége tisztelettel emlékezik arra a 100 millió emberre, akik meghaltak az elnyomó, sötét diktatúrában és azokra is, akiknek az életét megnyomorította a bolsevizmus. Büszkén emlékezünk azokra, akik nap mint nap küzdöttek a terror és elnyomás ellen, bízva és reménykedve abban, hogy az egyszer véget ér. Küzdelmük nem volt hiábavaló és értelmetlen. Éppen ezért ezen a napon különösen fontos fellépnünk: nyilvánosságra kell hozni a bűnösök, a rendszer működtetőinek neveit.”

A párt társelnökei

17. alkalommal nyújtják be az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot,

Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig az Országgyűlés Házbizottságának összehívását kezdeményezi, hogy sürgősségi eljárásban tárgyalják meg a javaslatot. Amennyiben a kormánypártok ezt is leszavazzák, az LMP szerint végleg bebizonyítják, hogy az egykori liberális és polgári Fideszből végleg egy kommunista párt vált.

A RED konzultálna a magyar kormány helyett Európa jövőjéről

0

Bár a magyar kormány – az Európai Unió országai közül egyedüliként – nem csatlakozott az Európa jövőjéről szóló konzultációhoz, a Radikális Európai Demokraták mozgalma hivatalosan is jelezte a francia nagykövetség felé a konzultáció magyarországi koordinációját és lebonyolítását. Az alábbiakban a RED-nek a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményét ismertetjük.

Hiába szólítottuk fel legutóbbi rendhagyó Európa-ügyi konferenciánkon a magyar kormányt, hogy legyen részese a francia elnök által kezdeményezett uniós konzultációnak, az Orbán-kormány világossá tette, hogy – egyedüli uniós tagállamként – távol marad a kezdeményezéstől. Emlékezetes, a Radikális Európai Demokraták idén januárban a „Macron-tervről” rendezett nyilvános szakmai fórumán Thibaut Lespagnol francia nagykövet-helyettes már tájékoztatást adott az uniós reformtervek kapcsán javasolt összeurópai konzultáció részleteiről, amelyhez január végéig várták a tagállami kormányok csatlakozását.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő, a RED mozgalom alapítója ugyanezen a konferencián kérte a kormány arra, hogy vállalja fel a széleskörű társadalmi vitát az EU elengedhetetlen reformjáról és az ezzel kapcsolatos francia javaslatokról, a Fidesz azonban ezt azóta tudhatóan elutasította.

A Radikális Európai Demokraták mozgalma néhány héttel ezelőtt – a januári határidő lejárta után – hivatalosan is jelezte Franciaország budapesti nagykövetsége felé, hogy amennyiben a magyar kormány nem kíván részt venni a Macron-féle konzultációban, akkor a RED mozgalom kész magára vállalni Magyarországon a koordinátori szerepet és civilszervezeteket, társadalmi csoportokat bevonva lebonyolítjuk a szükséges vitákat és konzultációkat az uniós reform ügyében.

Az Európai Unió átalakítása szükséges és elengedhetetlen, a francia elnök által javasolt megoldások ehhez jó kiindulópontként szolgálhatnak és mindenképpen vitára alkalmasak.

A magyar kormány hozzáállása azt bizonyítja, hogy a Fidesz csak beszél az EU reformjáról, de valójában csak egyszerű blöffről van szó, mert a propagandisztikus mondatokon túl tartalmi javaslatot még nem tettek le az asztalra és – mint most látjuk – az ezzel kapcsolatos társadalmi vitától is elzárkóznak. A RED mozgalom egyik legfontosabb célkitűzése az Európai Unió megreformálása, ahhoz azonban, hogy az európai közösség működése a jelenleginél is jobban tudja szolgálni a magyar emberek érdekeit, részt kell vennünk a reformfolyamatokban. A Fidesz most ezt szalasztja el saját pökhendisége miatt. A RED vállalja helyettük a feladatot.

Bréking nyúz, február 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sajátos beszámoló a diáktüntetésről, és felháborodás, mert megismertetik az emberi jogokat a diákokkal, vagy mert egy dokumentumfilm bemutatja a szíriai háború borzalmait. Elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában.

 

Az Origo névtelen szerzőjének nem tetszik, hogy tüntetnek a diákok

„A Soros György-közeli fiókcsapat szóvivője a Kossuth téren arra bíztatott mindenkit, hogy április 8-án menjenek el szavazni, és azt is világossá tette, hogy „bár nem akar senkit győzködni”, ne a Fidesz-KDNP szövetségére voksoljanak.

A politikai belekeverésével egyértelművé vált az, amely már eddig is annak látszott: az FD egy ellenzéki politikai akciót vett a hátára a választási kampány kellős közepén. (…)

Hiába azonban a politikai hátszél, a kritikus tömeg a januári próbálkozása után ezúttal sem jött össze az FD-nek. A demokrácia hiányát előszeretettel emlegető, mégis zavartalanul tiltakozható szónokokat nevetségesen kevesen, néhány százan figyelhették a parlament előtti téren.”

(Megjegyzés: még a többi propagandaoldal is több ezer tüntetőről írt.)

Apokaliptikus látomása támadt a Magyar Idők munkatársának, mert megismertetik a középiskolásokat az emberi jogokkal

„Merthogy azokon az Amnesty-s órákon nem a határainkat megrohamozó hordák elleni védekezés, nem a papi és apáca ruhában nyilvánosan fajtalankodókkal kapcsolatos elemi felháborodás jogossága a téma, hanem az önfeladó tolerancia, a másságnak mindenek fölé helyezése, a janicsárok jogainak, befogadásuk behazudott pozitívumainak propagandája.

Csendben magam elé képzelem Eger várát, ahogy Dobó vezetésével, hatalmas véráldozat árán, sikeresen áll ellent a Magyarországot elözönlő hordának. Belegondolok, mi történt volna azzal az oskolaigazgatóval, azokkal a tanítókkal, akik az ostrom alatt a janicsár életmód elfogadására, a beözönlő hordák vezetőinek jogaira oktatta, érzékenyítette volna a várat védők gyermekeit.

El is hessentem a gondolatot, hisz más időket élünk!

De hogy egy tanár sincs két elit gimnáziumunkban, az Apáczaiban és a Fazekasban, aki azt mondja elég?! És még olyan se, ki azt kiálltja, hallgattassék meg a másik fél is?

Hogy hallgattassék meg a másik fél, hogy ismerjék meg diákjaink – ha másért nem, a fennhangon emlegetett tolerancia jegyében! – a többség véleményét, nem mellékesen az igazságot. Az igazunkat, hazájuk igazát, amit éppen európai szinten kísérelnek meg eltiporni.

Ekkora az elnyomás, ilyen mérvű a félelem az iskolá(k)ban?

Vagy tán mind osztják ezeket a romboló eszméket, mind egyetértenek a várvédők ellen uszítókkal?”

Újabb ellenzéki „együttműködést” talált a Pesti Srácok

„Újabb be nem vallott ellenzéki háttérpaktum látszik kibontakozni Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol eddig mindössze ketten gyűjtötték össze az áprilisi választásokon való induláshoz szükséges mennyiségű ajánlásokat. Egyikük Witzmann Mihály, a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselője, kihívója pedig a kalandos életű “sztárügyvéd” Magyar György, aki az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Bár a legtöbb Jobbik-jelölt a héten már leadta a szükséges ötszáz ajánlást, a titkolt MSZP-Jobbik-paktum, azaz a koordinált jelöltállítás újabb bizonyítékaként értelmezhető, hogy a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt nem tette meg, kampány gyanánt pedig egyedül járja a választókörzetet, a felkeresett falvakban senkivel sem találkozik.”

A 888-nak nem tetszik, hogy egy film bemutatja a szíriai háború poklát, ezért orosz propagandaoldalra hivatkozva támadja

„A hazánkban is bemutatott Aleppó a végsőkig (Last men in Aleppo) című dokumentumfilm sikertörténete remekül példázza, hogy miként lehet célzatosan torzított tényekkel a világ közvéleményét manipulálni és az emberiség ellenségeit az emberiesség hőseiként ünnepelni.”

Hazudott a Híradó Hadházyról

0

Ez a szöveg jelent meg pénteken este 21.58-kor a Híradó internetes oldalán, a hirado.hu portálon:  „Jelen cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Hadházy Ákos rendszeresen egyeztet Simicska Ádámmal az LMP és Jobbik együttműködéséről egy, az LMP egyik irodájához közeli étteremben.”

Pontosabban, nemcsak ez, mert elé még tettek egy sor más, a formai megjelenés alapján újságcikknek látszó szöveget, ahol megismételték azokat a hazugságokat, amelyek miatt helyreigazításra kötelezték őket.

Csakhogy értsük a módszertant: végy egy hazugságot! Ha ilyen nincs kéznél, szerezz egyet valamelyik társtettestől. A legjobb, ha Origóhoz fordulsz, ők igen jártasak az ilyesfajta ügyekben, náluk mindig van valótlanság a raktáron.

Közöld le a kitalált történetet, s közben ne kérdezd meg a másik felet, hogy neki mi a véleménye a történetről. Ha tiltakozik, ne adj neki lehetőséget a megszólalásra.

Amennyiben a hazug történet főszereplője bírósághoz fordul, akkor sincs baj, a bírságot könnyedén, zsebből kifizeted. Pontosabban a magyar adófizetők zsebéből fizeted ki, akik valamilyen furcsa perverzió folytán azért tartanak téged, hogy az ő pénzükből az ő képükbe hazudjál.

A helyreigazítással pedig tényleg nem lesz gondod: késő este, hétvégén, amikor még annyian sem néznek téged, mint máskor, egy meglehetősen eldugott helyen leközölsz néhány olyan mondatot, amelyekről már senki sem tudja, hogy miről szólnak.

Az ilyen receptből készült étek bár nem ízletes, sőt, sokak számára egyenesen gyomorforgató és ezért hánynak tőle, arra kiválóan alkalmas, hogy az embereket megetesd az így készült táplálékkal.

Kajálj és fogyj!

Az ember persze nehezen hiszi azt a címet, hogy Karcsúsító levesek. Naná, majd jól bekajálok belőlük, és még fogyok is, hát ezt aztán hiszi a piszi, gondolom. De a Kossuth Kiadónál megjelent kötet szerzője, Kathryn Bruton megnyugtat, attól, hogy valami kalóriaszegény, még lehet laktatós.

 

Na, jó attól még nem karcsúsodom tőlük, de tény, ami tény, hogy a kötet nyolcvan olyan receptet tartalmaz, amit, ha elkészítünk, egy-egy adag nem lesz több, mint 300 kalória, sőt, jó néhány még ennek a fele sem. És a tetejébe kimondottan tartalmas levesek is vannak köztük, nem feltétlen olyanok, amiktől felkopik az állunk, de viszont hűha milyen egészségesek!

No jó, jó, gulyást vagy Jókai bablevest, vagy az oroszok egytálételnek is beillő, bendőt alaposan megtöltő szoljankáját azért ne keressünk köztük. De mondjuk, van marhahúsos, garnélás, gombás, wontonleves, a maga potom 205 kalóriájával, merthogy mindenhez ennyire pontosan odabiggyesztik, mennyivel növeli a térfogatunkat, illetve, pardon, fogalmazzunk inkább úgy, hogy mennyivel nem hizlal bennünket. Ez ugye a félig tele, vagy félig üres pohár esete, nézőpont kérdése. És ráadásul a wonton az tészta, ennek dacára nem számít különösebb bűnnek.

Amúgy elég erős a kötetben az ázsiai beütés, és bírom a szerzőben, hogy nem tekint minket kapásból e tájak gasztronómiai szakértőinek, meg egyébként más tájakéinak sem. Vagyis nem kell hülyén bambulnunk, mint annyi szakácskönyv esetében, amikben a hozzávalókat totálisan ismertnek tekintik, az amúgy egyáltalán nem közismert alapanyagokat is, és csak nézhetünk, mint Rozi a moziban, hogy mi a fene is az, amiből adott mennyiséget bele kellene pakolnunk az ételbe. Akinek mondjuk gőze nincs, hogy

mi az a hominy, szumák, tomatillo, nori, vagy a fölöttébb jó hangzású kocshudzsang,

annak nem kell bambán kibámulnia a fejéből, és ostobának éreznie magát, mert a megfejtés ott van a kötetben. Általában még arra is tanácsot kapunk, hogy mit hol lehet beszerezni. Mindenféle alaplevek elkészítésére is kiokosítanak bennünket, és aki nem szereti a boltit, csinálhat akár magának házi leveskockát is.

Lehet időnként csodálkozni, hogy például egy koreai nedűben, a marhatatár levesben köt ki, vagy hogy mi minden elkészíthető röpke 15 perc alatt, merthogy ilyen fejezet is van. Közéjük tartoznak a házilag is összedobható bögrés levesek, amiket akár bevihetünk a munkahelyünkre, és csak forró vízzel kell felengedni ezeket, és máris ehetők. Vannak egészen egyszerű alapanyagokból álló fogások, ilyen például a csurgatott tojásleves, és vannak úgynevezett szuper élelmiszerekből készültek ugyancsak.

Azt is megtudhatjuk, hogy egyáltalán nem bizarr reggelire buzgón levest kanalazni.

A fejezetben szereplő reggelire való összeállítások lassan felszívódó alapanyagokat tartalmaznak, állítólag hosszú időre feltöltenek energiával, és beindítják a napot. Hát nosza, tessék például kipróbálni a naranccsal és chiamaggal ízesített, hideg rebarbara levest, egy gombóc fagyasztott, gyömbéres-vaníliás joghurttal, és mindjárt úgy beindul az álmosan kezdődő nap, hogy az csuda!

Az ínycsiklandozásban persze nem csak a szöveg, hanem Laura Edwards fölöttébb gusztusos fotói is hathatósan részt vesznek. Igencsak meg lehet tőlük kívánni az ételt. Ahogy az egész könyv is kívánatos.

Csurgatott tojásleves

A „gyorsételekről” nekem mindig a tojás jut az eszembe. Semmit nem lehet olyan gyorsan és sokféleképpen elkészíteni, mint a tojást, és kevés dolog laktatóbb és egészségesebb. A csurgatott tojásleves maga a megtestesült egyszerűség. Az alaplét ízlés szerint aromatizálhatjuk pár percig szegfűszeggel, csillagánizzsal és fahéjjal, de ízesíthetjük pár evőkanálnyi fehér miszópasztával is. Ha a levest 1 személyre készítjük, használjunk 300 ml alaplét és 1 egész tojást.

4 személyre

75 kcal

LM (GM, ha házi csirkealaplét használunk; V, ha zöldségalaplét használunk)

1,7 g szénhidrát    0,6 g cukor    6 g fehérje    0,2 g rost    5 g zsír    1,3 g telített zsír    0,2 g só

1,2 liter csirke- vagy zöldségalaplé (lehetőleg házilag készített)

1 tk. kukoricakeményítő

3 tojás (szabadtartású tyúktól)

3 szál újhagyma, karikára vágva

só és bors

Elkészítés

Forraljuk fel az alaplét, majd gyöngyöztessük kis lángon – fontos, hogy a tojást ne forrásban lévő alaplébe öntsük. Kóstoljuk meg, és ízesítsük kedvünk szerint, attól függően, hogy mennyire karakteres levest szeretnénk.

A keményítőt keverjük kevés vízzel csomómentesre, adjuk hozzá a tojást, és verjük fel, majd sózzuk, borsozzuk.

Öntsük a felvert tojást nagyon vékony, egyenletes sugárban az alapléhez, és közben folyamatosan keverjük habverővel. Amint az összes tojást hozzáadtuk, a lábost vegyük le a tűzről, és hagyjuk állni 1-2 percig. Ne aggódjunk, ha úgy tűnne, mintha valami kicsapódott volna a levesben – a csurgatott tojásleves egyszerűen így néz ki! Szórjuk meg újhagymával, és tálaljuk azonnal.

A leves nem fagyasztható.

Garnélás-kapros cukkinileves

Könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Fontos, hogy friss garnélát használjunk, és még ennél is fontosabb, hogy ne főzzük túl a rákokat.

4 személyre

88 kcal

GM LM

4,5 g szénhidrát    3 g cukor    11 g fehérje    2,5 g rost    2,5 g zsír    0,5 g telített zsír    0,3 g só

600 ml zöldség- vagy csirkealaplé

½ ek. olívaolaj

1 közepes póréhagyma, hosszában félbevágva és kb. 5 mm-es félkarikára vágva

3 közepes cukkini, hosszában félbevágva és kb. 5 mm-es félkarikára vágva

½ tk. csilipehely (elhagyható)

½ lime héja és leve

20 g kapor, levelei lecsippentve és felaprítva

175 g nyers garnéla, tisztítva

só és bors

Elkészítés

Forraljuk fel az alaplét egy közepes nyeles lábosban. Az olajat forrósítsuk fel egy másik nyeles lábosban, adjunk hozzá 1 ek. vizet, és pirítsuk a póréhagymát és a cukkinit körülbelül 4 percig – közben keverjük meg párszor.

Öntsük fel a forró alaplével, és főzzük még 5 percig. Adjuk hozzá a csilipelyhet, valamint a lime levét és héját. A leves felét szedjük ki, és a kapor felével turmixoljuk selymes állagúra. Öntsük vissza a lábosba, adjuk hozzá a garnélát, és főzzük 3 percig (semmiképpen sem tovább), vagy amíg a rákok rózsaszínűek nem lesznek.

Közvetlenül tálalás előtt keverjük a leveshez a maradék kaprot. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és tálaljuk azonnal.

A leves nem fagyasztható.

Jó tanács: A leveshez kínáljunk miszós-újhagymás vagy cukkinis-fetás hajdinatortillát

Másnaposok levese

Ez a leves olyan a másnaposságra, mint a csirkeleves a megfázásra. A Marmite-tól és a Worcester-szósztól sós, míg a tabascótól kellemesen csípős lesz, és belülről tisztít. Egyszerre hidratál, nyugtat és laktat – egy teljesen új gyógymód!

17,7 g szénhidrát    6,8 g cukor    10 g fehérje    7,7 g rost    1,5 g zsír    0,4 g telített zsír    1,7 g só

4 személyre

146 kcal

LM

400 g koktélparadicsom

1 ek. tabasco szósz, plusz extra a tálaláshoz

só és bors

1 kis fej vöröshagyma, félbevágva és vékony félkarikákra vágva

1 gerezd fokhagyma, apróra vágva

3 ek. Worcester-szósz

250 g portobello gomba, durvára vágva

750 ml marhaalaplé
(vagy gombaalaplé – lásd
16. oldal –, ha vegetáriánus levest szeretnénk)

400 g konzerv fehér bab, lecsöpögtetve és leöblítve
(240 g nettó súly)

1 tk. Marmite (kenhető, ragadós, sötétbarna, sós krém, fő alkotója a sörélesztő)

kis csokor petrezselyem, durvára vágva

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 240 °C-ra (gázsütő 9-es fokozat). Tegyük a paradicsom felét egy kisebb tepsire, öntsük rá a tabasco szószt, és ízesítsük csipetnyi sóval és pár tekerésnyi őrölt borssal. Süssük 15 percig.

A hagymát és a fokhagymát pároljuk meg kis lángon 1 ek. Worcester-szósszal és 2 ek. vízzel – közben keverjük meg többször, hogy ne égjen meg. Ha szükséges, adjunk még hozzá vizet. Körülbelül 10 perc elteltével, amikor már szép karamellizált színt kapott, adjuk hozzá a gombát és a maradék paradicsomot, és főzzük még 3-4 percig. Öntsük fel az alaplével, adjuk hozzá a babot, forraljuk fel, és főzzük még 15–20 percig.

Ízesítsük a levest a Marmite-tal és a maradék Worcester-szósszal, és ízlés szerint adjunk még hozzá borsot. Kanalazzuk rá a sült paradicsomot, szórjuk meg a petrezselyemmel, és külön tálkában kínáljunk hozzá tabasco szószt, ha valaki még csípősebben

Visszavennék Tiborcz keszthelyi szállodáit

0

Az Együtt szerint Orbán Viktor strómanja, Tiborcz István tisztességtelen módon szerzett pénzből vásárol ingatlanokat a miniszterelnöknek.

Keszthely két híres szállodája, a műemlék Hullám és a felújítás alatt álló Helikon is Tiborcz István érdekeltségébe került. A Helikon Hotelt a megújulását követően a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest Hotels üzemeltetheti majd.

Tiborcz István, Orbán Viktor veje és strómanja tisztességtelenül, a magyar emberek kárára elkövetett üzletek árán gazdagszik, állami segítséggel, írja az Együtt.

A párt szerint az a haszon, amit egyre több cége produkál, nem tisztességes piaci versenyben, hanem az állami vagyonnal és hatalommal való visszaélések során keletkezik. A Fidesz-kormány először felhizlalta Tiborcz István érdekeltségeit, többek közt a LED-es lámpa beszerzésekkel, majd ezekkel vagyontárgyakat vásárol.

Az Együtt szerint az Orbán maffiának ezekhez a vásárlásokhoz nincsen joga, mivel tisztességtelen módon megszerzett pénzből végzik.

Disznóhús, bogarak és uralkodó elit – Figyelt a héten? Kvíz

0

Emlékezetesnél emlékezetesebb mondatok hagyták el ezen a héten is a magyar politikusok száját. Ön vajon mennyire emlékszik ezekre? Töltse ki kvízünket és kiderül.

Lapszem – 2018. február 24.

0

Ma a Mátyások ünneplik a névnapjukat. A név héber eredetű, jelentése: isten ajándéka. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Népszava: Habonynak is segített a TV2 igazgatója

Halkó Gabriella – akiről régóta sejthető, hogy Habony Árpád köreihez tartozik – 2016 januárjában lett az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonolta, állami hirdetésekkel gazdagon ellátott TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója. Ezután pár hónappal Halkó személyesen referált a 888 revolverportált és a Lokál ingyenes politikai bulvár-napilapot kiadó Modern Media Group Zrt. (MMG) tulajdonosainak, Habony Árpádnak és Győri Tibornak egy üzleti ügyben – tudta meg a Népszava, vagyis a Halkó és Habony közötti kapcsolat egyértelművé vált.

Habonyról köztudott, hogy Orbán Viktor nemhivatalos tanácsadója média- és kommunikációs ügyekben. Győri korábban a Miniszterelnökségen dolgozott tanácsadóként, majd államtitkárként; állítólag eredetileg Simicska Lajos kilencvenes évekbeli reklámpiaci céges ügyködései során került közelebbi kapcsolatba Orbán köreivel.

Magyar Hírlap: A Soros-szervezetek szótárral és térképpel segítik a migránsokat

Dunkerque-től Leszbosz szigetéig felhasználták azt a Refugee Phrasebook elnevezésű kiadványt, amely illegális migránsoknak nyújt segítséget egyfajta szótárként, illetve a hatóságokkal való kommunikációban – derítette ki a Magyar Hírlap az Open Knowledge Foundation Deutschland nevű szervezet által indított projekt honlapjána tanulmányozása során.

A Soros-féle nyílt társadalom eszméje mellett hitet tevő kezdeményezők szerint széles körben terjesztették, illetve terjesztik a kiadványt, várva a menedékkérőkkel dolgozó szervezetek további visszajelzéseit, véleményét. A 2015-ös magyarországi migránsválság idején a George Soros, illetve a CEU által is segített Migration Aid nevű szervezettel együttműködő, amúgy alapvetően az adatnyilvánosságért tevékenykedő csoport az adománygyűjtés apropóján megemlíti azt is, szükségük van adományokra, hiszen tízezer ilyen szótár kinyomtatása a görög Idomeni szigetén csaknem kétezer-négyszáz dollárba kerül.

Magyar Nemzet: Márki-Zay Péternek Lázár János a kampánymenedzsere

Nemcsak a fideszes Hegedűs Zoltán, illetve a szintén az ellenzéki összefogás jelöltjét támadó, volt MSZP-s Hernádi György, hanem Lázár János ellen is küzdenie kell a hódmezővásárhelyi polgármesterségért Márki-Zay Péternek – mondta a politikus lapunknak. A független jelölt a Magyar Nemzetnek adot interjújában elmondta: az, hogy alaptalanul támadják riválisai vagy akár a helyi plébános, inkább rokonszenvet kelt iránta a választókban, még fideszes körökből is kap segítséget. Márki-Zay szerint emiatt Lázár János a legnagyobb kampánymenedzsere.

Magyar Idők: Kizárólag a repülőgép csomagterében lophatnak

A Magyar Idők munkatársai személyesen győződhettek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a csomagkezelés teljes menetéről. A „becsekkoló” utasok a szállítószalagra helyezik a felcímkézett csomagjukat, ami zárt rendszerben jut el ahhoz a ponthoz, ahol már járatonként szedik le a szalagról rakodómunkások és rakják az elektromos targoncára, hogy kivigyék a repülőgéphez.

A zárt rendszerben háromszoros röntgenellenőrzés zajlik. Az első kettő emberi érintkezés nélkül; a monitort a kiszolgálóépület egészen más részén nézik az operátorok, mint ahol a csomag van.

Az ellenőrzést szoftverek vezénylik, automatikusan detektálva a veszélyes és tiltott tárgyakat. Így felismerik a fegyvereket, a robbanóanyagot is.

Amennyiben bizonytalan az automatika a felismerésben, átengedi a poggyászt a második röntgenen, majd ha még mindig pozitív az eredmény, jön a harmadik szint, ahol már a biztonsági emberek is jelen vannak, és ahol újabb kétségek esetén rendőr jelenlétében az utassal kinyittatják a csomagot.

Bréking nyúz, február 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Pesti Srácok elmagyarázza, hogy a Transparency International hogyan rúgta magát tökön, amikor Magyarországot (is) kritizálta; az Origo megtalálta a perdöntő bizonyítékot: a Soros-féle migráns-szótárt; a Magyar Hírlap elmagyarázza miért haragszik egy cseppnyi nagyhercegség külügyminisztere, míg a Magyar Idők tudja, hogy merkel zsákutcába jutott.

Arról, hogy miként  rúgta tökön magát a választási kampány kezdetén a Transparency International – a Pesti Srácok tálalásában
Ha nem szálltak volna be a civil szervezetek az idei választási kampányba, talán sosem tudjuk meg, hogy egyik ikonikus zászlóshajójuk, a Transparency International olyan adatok alapján teszi közzé immár több mint két évtizede a Magyarországot rendszeresen lejárató jelentéseit, amelyeknek a jelek szerint semmilyen alapja sincs. A csütörtöki Nagy Leleplezés attól sem lett hitelesebb, hogy arra szakértőként szedték elő a Bajnai-kormány külügyminiszterét, aki az ősszel még a DK-MSZP miniszterelnök-jelöltje is volt néhány hír erejéig. A sértődött Balázs Péter szerint minden bajunkért ( vagy az ő bajáért) Orbán Viktor a felelős, de nincs probléma, mert az EU legalább rendszeresen megbüntet minket a vitáinkért. Újabb adalék az idei kampányban, hogy immár nem csak az ellenzéki, a választásokon induló politikusok akarják bebörtönözni az általuk fideszesnek vélt hivatalnokokat, hanem a magukat a politikától látszólag kényesen távol tartó civilek is.

Origo: Birtokunkba került Soros migráns-szótára
Az Origo birtokába került a Soros György egyik szervezete által készített migráns-szótár. Az amerikai tőzsdespekuláns által finanszírozott brossúra gyakorlatilag egy többnyelvű szótár, amely olyan kifejezéseket tartalmaz, amelyek használatával a migránsok könnyebben kaphatnak menekültstátuszt. A kiadványt az Open Knowledge Foundation Deutschland (OKFD), vagyis a Nyílt Tudás Németországi Alapítványa adja ki, és ennek a Soros által finanszírozott szervezetnek az emberei a magyar határtól délre osztogatják az illegális bevándorlóknak.

Magyar Hírlap: Haragszik a luxemburgi külügyminiszter
Asselborn úr azon kívül, hogy a cseppnyi nagyhercegség külügyminisztere, a kormányfő helyettese is, hiszen koalíció van, és ő a baloldali traktust képviseli. Volt több haragosunk is Luxemburgból, és nem csak a baloldali pártokból. Az előző, Barroso vezette Európai Bizottság egyik alelnökére, az ugyancsak luxemburgi Viviane Redingre is még sokan emlékezzünk. Ő az Európai Néppárt színeiben került a biztosi székbe, mégpedig alelnöki minőségben. Napi gyakorisággal fejezte ki rosszallását hazánk viselt dolgaival szemben. Az Európai Parlamentben ugyancsak az Európai Néppárt színeiben képviselő Frank Engel is gyakran marasztal el minket. Semmiképpen nem feledkezhetünk meg magáról a Bizottság jelenlegi elnökéről, Jean-Claude Junckerről. Ő is rendkívül fukarul bánik az elismeréssel, annál többször emeli fel mutatóujját figyelmeztetésként felénk.

Magyar Idők: Merkel zsákutcája
A berlini terv azonban a kölcsönös segítségvállalásra hivatkozva már nem is a konkrét számokon alapuló, hanem a felső határ nélküli befogadást készíti elő. Orbán – érezve a leselkedő veszélyt – hétfőn Bulgáriában azt mondta: „Az európai szolidaritásra nem a migránsok szétosztásánál, hanem a határok védelménél van szükség. A [magyar] javaslat minden schengeni tagállamtól azt követeli meg, hogy teljesítse a határvédelmi kötelezettségeit.”

Merkel azonban más útvonalon közlekedik. A zsákutca végéről most azt üzeni, hogy legyünk felelősek a migránsokért, pedig Magyarország nem vitatja a felelősség kérdését. Csupán azt kívánja, hogy az unió viseltessen felelősen az európai polgárokért, akik egyre gyakrabban terrortámadásoknak, brutális gyilkosságoknak, nemi erőszaknak, vallási intoleranciának, antiszemitizmusnak, fertőző betegségeknek vagy lakhelyük teljes leromlásának vannak kitéve.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!