Az ajtóproblémák ellenére a „felújított” 3-as metrók biztonságosak, hajtásuk, fékük jó, bár az utaskomfort alacsony színvonalú – összegezhető a Metróért Egyesület értékelése. Az egy éve közlekedő orosz kocsik azonban sok évtizedes konstrukció „ráncfelvarrott változatai”.

Az egy éve forgalomba állított fehér színű (Pandának is nevezett) orosz metrószerelvények működésének eddigi tapasztalatait foglalta össze a Metróért Egyesület (ME). A hivatalos verzió szerint felújított, mások gyanúja szerint viszont korábbi, lemondott megrendelésből visszamaradt új szerelvényekről ellentmondásos képet fest a ME.

Mindenek előtt leszögezik, hogy a (szintén idézőjelben írott) „felújítás” választása (a városvezetés szándékával szembeni kormánydöntés nyomán)

„meghatározta, hogy ez korszerű nem lehet, nem is lett”.

Sok évtizedes konstrukció ráncfelvarrott változata – írják.

A gyártás minőségéről a metrószakemberek még nem akarnak állást foglalni, de a kocsiszekrényeken máris tapasztalható felületi rozsdák, az egyes részeken megkérdőjelezhető minőség miatt is azt javasolják, hogy a BKV végeztessen független vizsgálatot, megelőzendő a 10-15 év múlva esetleg kipattanó jogi vitákat.

A szerelvények utasterét részben dicsérik az ítészek, de felhívják a figyelmet az alacsony nívójú utaskomfortra. Ennek fő oka a nyári melegben

elfogadhatatlanul gyenge szellőzés.

Másik probléma a kor elvárását nem teljesítő zajszint, aminek forrása a korszerűtlen forgóváz.

Egyértelműen jók a tapasztalatok a vezetőfülkével kapcsolatban, amely ergonómiailag sikeres konstrukció, kényelmes, a vezetők kedvelik. A külső LED-világítás is hatékony, korszerű.

Az elavult forgóváz viszont – amellett, hogy nagyon zajos -, az elvártnál több karbantartást igényel. A 60 ezer kilométerenként szükséges alaposabb átvizsgálás gyakorisága közel duplája a korszerű metróknál elvártnak.

Elismerést kapott a hajtásrendszer is. Hibátlanul működik, minden szükséges funkciójában megfelelő teljesítményt nyújt. Ami nem működik – a fékezéskori energia-visszatáplálás -, annak sem a kocsik az okai, hanem a korszerűtlen kiszolgáló infrastruktúra (vagyis a villanyhálózat), emiatt ezt a funkciót letiltották a szerelvényekben. Ugyanakkor a kocsik segédüzemének elégtelen teljesítménye miatt nem tudják alkalmazni a külső energiaforrás nélküli kiállást a kocsiszínekben.

A vezetőállások és a hajtás mellett a fékrendszert dicsérik legjobban a ME szakemberei, amely hatásos és megbízható.

Leghosszabban az ajtók működését elemzik, amely a közönség körében is messze a legtöbb kritikát kapta (a nyári hőség mellett). A ME szakértői megismétlik tavaszi véleményüket, hogy

a számos meghibásodásból két-három „biztonságkritikus” volt.

A bajok elsődleges forrása egy kapcsoló, amelyen a gyártó már módosított, de ennek eredményeképpen is csak kevesebb a hiba, a probléma nem szűnt meg, és – az ajtók lassúsága miatt is – menetrendi nehézségeket okoz.

A tűzvédelmet jónak tartják, s bár nem is fordult elő „esemény”, a rendszer nem is valószínűsíti ennek bekövetkeztét.

Összességében a Metróért Egyesület általánosságban jó, de korszerűtlen konstrukciónak tartja a 2-es metró szerelvényeit.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .