Hátráló fasiszták Trump republikánusainak veresége a nyugati szélsőjobboldali előretörés végét jelentheti Magyarországtól Brazíliáig menekülőben vannak a „vezérszerepre” törő autokraták. A népharag és a korrupció iránti undor elsöpörte Orbán Viktort Budapesten, Aleksandar Vučićot Belgrádban, valamint a Bolsonaro-féle bűnszövetkezetet Brazíliában, Izraelben pedig meggyengítette Benjámin Netanjahu többségét.
Ezen a héten a „nagy öreg” – egy olyan ember, aki kifejezetten élvezi, ha maffiafőnökhöz hasonlítják – idegesen les ki floridai, ízléstelenül hivalkodó otthonának ablakán. A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump Republikánus Pártja elveszítheti többségét a Kongresszusban, valamint számos állami kormányzói posztot is.
Ha ez bekövetkezik, megtörik Trump varázsa, amelyet pártjára és az egész országra bocsátott. Könnyen lehet, hogy épp annak a pillanatnak vagyunk a tanúi, amikor a fasizmus áradata visszahúzódik Amerika partjairól. Természetesen a szélsőségeseknek lesznek még sikereik az elkövetkező években.
Ám valószínűtlen, hogy a nyugati világban demokratikusan megválasztott vezető valaha is olyan közel kerüljön egy diktatúra kiépítéséhez, mint Trump, Vučić vagy Orbán.
Alig két év alatt Trumpnak sikerült kiüresítenie a republikánus többségű törvényhozást, saját embereivel feltöltenie a Legfelsőbb Bíróságot, megfélemlítenie az igazságszolgáltatást, nyomást gyakorolnia ügyvédi irodákra, egyetemekre és a médiára, valamint kiépítenie egy olyan oligarchikus rendszert, amely hűbéradóként szolgálja családját, és segít fenntartani egyszemélyi uralmát.
Megengedték neki, hogy magánhadsereget hozzon létre, amely bárkit elhurcolhat az utcáról, és külföldi börtönökbe deportálhat. A minnesotai napok pompájában az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) emberei már-már Mussolini feketeingeseire emlékeztettek. Ez tipikus trumpista túlkapás volt, amiért hamarosan megfizetheti az árát.
Az elmúlt hónapokban már mutatkoztak jelei annak, hogy egyes, korábban a befolyása alatt álló személyek kezdenek elpártolni tőle.
A Legfelsőbb Bíróságra már nem számíthat feltétel nélkül; egyes republikánus szenátorok hirtelen gerincet növesztettek, és csatlakoztak az áruló tetteit elítélő, kétpárti indítványokhoz; legalább egy technológiai cég (az Anthropic) „aprópénzt” talált arra, hogy a demokraták kampányalapjait támogassa, egy másik (a Meta) pedig menesztette Joe Kaplant, a Trump-párti politikai tanácsadóját.
Éljen Elon Musk! Sokat vitatkoznak arról, vajon „béna kacsa” elnökké válik-e Trump, ha pártja súlyos vereséget szenved a félidős választásokon – különösen annak fényében, milyen könnyedén kerülte meg a Kongresszust az elmúlt két évben. Elég volt egy telefonhívás a gerinctelen republikánus szenátoroknak, és máris csírájában fojtottak el minden kellemetlen törvényjavaslatot. Jó példa erre az az álságos színjáték, amelyet a látszólag Ukrajna-párti Lindsey Graham szenátor adott elő az Oroszország elleni szankciókról szóló törvényjavaslatával. Mire Graham „végzett” a dologgal, és a törvény eljutott Trump asztalára aláírásra, az elnök már meg is állapodott a Kremllel: inkább orosz olajat és gázt vásárolnak.
Ha a demokraták mindkét házban többséget szereznek, bizottságokat állíthatnak fel a legkirívóbb korrupciós ügyek kivizsgálására.
Nagyító alá kerülhet a Trump család kriptovaluta-kereskedése, a Kushner család emírségekbeli „titkos alapja”, valamint a Witkoff–Kushner–Trump-féle „évszázad üzlete” is: az a megállapodás, amelynek értelmében feloldották volna az Oroszország elleni szankciókat az orosz olaj- és gázkereskedelemből származó részesedésért cserébe, miközben Alaszka egy darabját eladták volna a Kreml gázóriásának, a Novateknek.
Aki azon tűnődött, vajon mivel tarthatta sakkban Vlagyimir Putyin Trumpot – a videófelvételekről, prostituáltakról és „Krasznov ügynök” történetéről szóló pletykák közepette –, az most végre megkaphatja a legvalószínűbb választ: a pénzzel.
Ahogy Trump hatalma gyengül, a sajtó is bátrabban követheti majd a nyomokat.
Magyarországhoz hasonlóan, az Orbán-korszak éveiben, az Egyesült Államokban is nagyrészt Trump befolyása alá került a média. Azok a médiumok, amelyek meg tudták őrizni függetlenségüket, óvatosabbá váltak, öncenzúrát gyakoroltak, és felhagytak azzal, hogy nevén nevezzék a dolgokat.
A múlt hónapban a The New York Times közölt egy írást arról, hogyan vált az orosz irányítás alatt álló alaszkai gázcég, a Polar LNG alkualappá a Kreml és a Fehér Ház között.
Az üzlet része volt annak a nagy alkunak, amely Ukrajna elárulásáról szólt, ám a terjedelmes cikk csak jóval később tért ki arra, kik voltak a haszonélvezői: csupa Trump-családtag és barát.
Elképzelhetetlen, hogy egy hírszerkesztő ne emelte volna ezt be a cikk felütésébe, és ne erre építette volna a főcímet.
A Trump által inspirált „kommunikációs manőverekre” (spin) egy másik friss példát is találunk a Wall Street Journal hasábjain. Egy címlapos cikk „exkluzív” módon felfedte: a döntést, hogy korlátozzák Ukrajna hozzáférését a Starlinkhez – ezzel két hétre megbénítva a rakétavédelmet –, kizárólag Elon Musk hozta meg.
Úgy tűnik, a „Cheesecake Factory nagy diktátora” tehetetlen volt, és nem tudott közbelépni – éppen abban a pillanatban, amikor megpróbálta Ukrajna torkán lenyomni a már említett, saját érdekeit szolgáló megállapodást. Hányszor olvashattunk az Egyesült Államok legnívósabb lapjaiban arról, hogy Trump hamarosan „Ukrajna felé fordul”? Most már tudjuk: minden látszat ellenére Trump végig Putyin oldalán állt, és kizárólag akkor vált irányt, ha megcsörrennek az érmék. Törvény és rend, Trump módra – ICE-ügynökök Minnesotában.
Számíthatunk rá, hogy Trump politikai alkonyán a független média felemeli a szavát, azok a mágnások pedig, akik eddig táplálták az egóját, csendben elsomfordálnak majd.
Jeff Bezos a jövőben vélhetően kevésbé szól bele a The Washington Post dolgaiba. A CNN talán mégsem válik Fox-szerű csatornává…
I.K.





















