340 éve, 1686. szeptember 2‑án foglalták vissza a keresztény seregek Buda várát a töröktől. Miközben Mohács tragédiájára minden évben emlékezünk, a nagy történelmi sikerek – köztük Buda felszabadítása – jóval kevesebb figyelmet kapnak. Pedig ez a győzelem nemcsak a magyar történelem fordulópontja volt, hanem a Habsburg‑birodalom és egész Európa erőviszonyait is átrendezte.
„Nekünk Mohács kell!” – írta Ady Endre a trianoni béke árnyékában. A nemzeti tragédiákra mindig emlékezik az ország, a sikerekre viszont jóval ritkábban. Vajon miért? Talán azért, mert kevesebb volt belőlük.
Mohács Szulejmán számára csak félút volt Bécs és Róma felé
A fiatal török szultán – aki ekkor már a kalifa címet is viselte – „német háborúnak” nevezte Magyarország elleni hadjáratait. Számára a Magyar Királyság csupán akadály volt a fő cél felé vezető úton: a keresztény világ vallási központjának (Róma) és világi központjának (Bécs) elfoglalása felé.
Magyarországot ekkor már a Német-római Császárság potenciális részének tekintették, hiszen a magyar királyné, Mária, a Habsburg‑dinasztia tagja volt. A mohácsi csata után Marie de Hongrie néven Németalföld helytartója lett V. Károly császár megbízásából.
A szultán hadserege csak 1683-ban, jóval Szulejmán halála után kísérelte meg Bécs elfoglalását, de kudarcot vallott: Jan Sobieski lengyel lovassága felmentette a császárvárost. Az iskolai történelemkönyvek ritkán említik, hogy ebben a hadjáratban Thököly Imre kuruc vezér volt a szultán főtanácsadója, török főtiszti egyenruhában lovagolva Bécs körül. Nem véletlen, hogy Thököly, felesége Zrínyi Ilona és később II. Rákóczi Ferenc is a szultán birodalmában fejezte be életét.
Keresztes hadjárat Buda felszabadítására
Bécs sikertelen ostroma után felbátorodtak a keresztény erők: a pápa keresztes hadjáratot hirdetett Buda visszafoglalására.
Buda vára 1541-ben került Szulejmán kezére. Az osztrák császár Martinuzzi Györgyöt hibáztatta ezért – pedig korábban ő járta ki számára a bíborosi rangot a Vatikánban. A főpapot a császár parancsára meggyilkolták Erdélyben, Alvinc várában.
Buda 145 évig volt török uralom alatt.
A Szent Liga – a Habsburg császár, Lengyelország és Velence szövetsége, orosz támogatással – indult a vár felszabadítására. A budai várat az albán származású parancsnok 12 ezer katonával védte, és az utolsókig kitartott a túlerővel szemben.
A keresztény hadsereget Károly lotaringiai herceg vezette, magyar huszárezred részvételével. Gróf Pálffy János nádor altábornagy volt a Habsburg-hadsereg egyik parancsnoka. A keresztény sereg létszáma meghaladta a 104 ezret.
II. Szulejmán szultán nagyvezíre megkísérelte Buda felmentését, de sikertelenül – pedig éppen augusztus 29‑ére, a mohácsi csata évfordulójára időzítették a támadást.
A várat végül szeptember 2‑án foglalta el a keresztény sereg.
Háromnapos szabadrablás és pogrom
Lotaringiai Károly a győzelem után háromnapos szabadrablást engedélyezett Budán, amely során szinte az egész vár kiégett. A zsoldosok különösen brutálisan viselkedtek a zsidó negyedben, mert a helyi zsidó közösség támogatta a török helytartót, aki toleránsabb volt velük, mint a keresztény hatóságok.
A budai zsinagógát felégették, a tóratekercseket a tűzbe vetették. A pogrom nemcsak Budán történt: Itáliában, például Padovában is hasonló események zajlottak, és a helyi zsidó közösség mindmáig megemlékezik róluk.
Budavár zsidó lakosságának egy része lefizetéssel menekült meg.
Szavojai Jenő és a zentai csata
A francia arisztokrata, Szavojai Jenő megsértődött, mert XIV. Lajos nem léptette elő, ezért a Habsburgok szolgálatába állt. 1697-ben, a zentai csatában legyőzte a nagyvezír hadseregét, és ezzel Magyarország nagy része felszabadult. Az utolsó török katona 1715-ben hagyta el az országot.
Szavojai Jenő 1704-ben Marlborough herceggel együtt vereséget mért a francia–bajor hadakra, ezzel pedig szertefoszlott a Rákóczi-szabadságharc reménye a külső támogatásra.
Brutális hittérítés és új betelepítések
A visszafoglalt területeken a lakosságot választás elé állították: vagy keresztények lesznek, vagy elvándorolnak. Emiatt jelentős részben elnéptelenedett a korábban török uralom alatt álló vidék, ahová az osztrák császár új lakókat telepített.
Ekkor vált véglegesen soknemzetiségű állammá Magyarország: az első világháború előtti népszámlálás szerint a lakosság fele nem volt magyar. Erdélyben román, a Felvidéken szlovák, Kárpátalján ruszin, Burgenlandban német többség alakult ki. A Vajdaságban sem volt magyar többség, mert a török kiűzése után szinte teljesen új lakosságot telepítettek be.
A területet Szavojai Jenő után Prinz Eugen Landnak nevezték, fővárosát, Újvidéket (Neoplanta) Mária Terézia alapította a 18. században.
