Dévay Camilla a Nemzeti Színház egyik legígéretesebb fiatal színésznője lehetett volna. Ehelyett egy újságcikk nyilas kémnőnek bélyegezte, később börtönbe zárták, majd büntetése lejárta után ítélet nélkül internálták. Lánya, Udvaros Dorottya szerint édesanyja talán azért került egy koncepciós eljárás középpontjába, mert szép volt, tehetséges, és „jól mutatott egy kirakatperben”.
Udvaros Dorottya máig nem kapott minden kérdésére választ. Nem tudja biztosan, ki jelentette fel az édesanyját, miért lett hetedrendű vádlottként egy nyilasper legismertebb szereplője, és hogyan változott át a sajtóban egy fiatal színinövendék „Korbácsos Tündévé”, a szadista nyilas kémnővé.
„A legvalószínűbb verzió, amit egy ismerősöm mondott: anyám egyszerűen jól mutatott egy kirakatperben. Élete első főszerepét írták meg neki, és azt el is játszatták vele – az akarata ellenére” – idézi fel a színésznő Nyáry Krisztián készülő, Vetkőzés – Udvaros Dorottya élete című kötetében.
A hasonlat azért különösen kegyetlen, mert Dévay Camilla valóban első nagy szerepére készült. Tündét próbálta Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában, amikor politikai vádak árnyéka vetült rá. A szerepet végül elveszítette. Nem sokkal később már nem a színpadon, hanem a vádlottak padján kellett megküzdenie a róla kialakított szereppel.
Három nap a nyilas kémelhárításnál
Dévay Camilla – születési nevén Duda Kamilla, egyes források szerint Duda Éva – a Színiakadémia előtt gyors- és gépírást tanult. A nyilas uralom idején erre a tudására tartott igényt a rákoscsabai kémelhárítás: néhány napra berendelték gépelni.
Udvaros Dorottya elbeszélése szerint az volt a feladata, hogy leírja a foglyok kihallgatásán készült vallomásokat. Ezek között olyan emberek jegyzőkönyvei is lehettek, akiket súlyosan bántalmaztak. A fiatal nő jelenléte később alkalmat adott arra, hogy a kémelhárítás működésével azonosítsák, noha az, hogy gépelt az intézményben, önmagában nem bizonyította sem a kínzásokban való részvételét, sem a nyilas ideológiával való azonosulását.
Életének ezt a részét egy titokzatos személyes kapcsolat is bonyolította. Camilla egy ideig vőlegényének tekintette Szűcs Ferencet, de később azt gyanította, hogy a férfinak szerepe lehetett az ellene indított eljárásban. Udvaros Dorottya szerint az sem tisztázódott megnyugtatóan, hogy Szűcs üldözöttként került kapcsolatba a nyilas kémelhárítással, vagy együttműködött annak embereivel.
Ezek azonban máig nyitott kérdések, nem bizonyított tények.
Egy újságcikk megelőzte a bizonyítást
Dévay Camilla neve már 1945-ben megjelent a kommunista Szabadság hasábjain. A lap április 14-i cikke a nyilas defenzíva kémnőjeként mutatta be, és azt állította, hogy két ellenálló haláláért is felelős.
A politikai rendőrség beidézte, de akkor bizonyíték hiányában elengedte. A sajtóban megjelent vád azonban önálló életre kelt. A nyilvánosság előtt jóval azelőtt bűnössé tették, hogy bármely bíróság megvizsgálta volna a történteket.
A megbélyegzés a pályájára is azonnal hatott. A Színiakadémia tehetséges növendékeként Tünde szerepére készült a Nemzeti Színházban. Partnerei között Básti Lajos és Gábor Miklós is szerepelt volna, ám a vádak után levették a szerepről.
A korabeli sajtóban „Tünde” alakja és az ellene felhozott vádak összemosódtak. Ebből alakult ki a „Korbácsos Tünde” képzete: olyan erős, könnyen megjegyezhető sajtófigura, amelyhez már szinte nem is kellett valódi bizonyíték.
Egyszer már tisztázták a nevét
Dévay Camillának 1946-ban a Színiakadémia igazolóbizottsága előtt kellett felelnie a vádakra. Az eljárásban számos tanút hallgattak meg, köztük Vitányi Ivánt is. Vallomásaik szerint a fiatal nő nyilas- és németellenes volt, üldözötteket bújtatott, és a család lakásában ellenállók is megfordultak.
A bizottság végül alaptalannak találta a vádakat, és igazolta a színinövendéket. Elnöke úgy fogalmazott: a demokrácia nem tűrhet meg bűnöst, de bosszút sem, kizárólag az igazságot. A döntést a jelenlévők tapssal fogadták. Úgy tűnhetett, hogy a történet ezzel véget ért. Nem így történt.
Felmentés után börtön
Dévay Camillát 1947-ben ismét letartóztatták, és a rákoscsabai nyilasok ügyében indult per egyik vádlottja lett. A korábbi igazolóbizottsági döntés és a mellette szóló tanúvallomások ekkor már nem védték meg.
A perben azt is terhére rótták, hogy nem akadályozta meg a foglyok bántalmazását. A védekezésére tulajdonított mondat jól érzékelteti a helyzet abszurditását: amikor a bíró azt kérdezte tőle, vállalnia kellett volna-e a mártíromságot, állítólag visszakérdezett: „És ön hol volt, bíró úr, ezekben az időkben?”
Udvaros Dorottya értelmezése szerint édesanyja nem értette, milyen rendszerrel áll szemben. Úgy viselkedett, mint aki egy rendes bíróság előtt bizonyíthatja az igazát, miközben az eljárás logikája már a feltétlen bűnbánatot és a vád történetéhez való alkalmazkodást követelte.
Négy év fegyházra ítélték, büntetését később három évre enyhítették. A történetet feldolgozó források koholt vádakról írnak, de az ítélet pontos indokolásának és a teljes peranyagnak a részletes történészi feldolgozása nélkül nem minden mozzanat rekonstruálható bizonyossággal.
Az államvédelmi szervezet megnevezésénél is indokolt a pontosság: 1947-ben még Államvédelmi Osztályról, ÁVO-ról beszélünk. Az Államvédelmi Hatóság, vagyis az ÁVH elnevezés 1948-ban jelent meg.
A büntetés lejárt, a fogság folytatódott
Dévay Camilla Márianosztrán töltötte ki hároméves büntetését. Családja tudta, melyik napon kell szabadulnia, és várta a börtön kapujánál. Ő azonban nem lépett ki rajta.
A szabadulás helyett rabomobilba ültették, és a kistarcsai internálótáborba szállították. Új bírósági eljárás és új ítélet nélkül további három évig tartották fogva.
Kistarcsa ekkor az államvédelem központi internálótábora volt. Olyan embereket őriztek ott határozatlan ideig, akiknek a fogva tartásához nem feltétlenül kellett bírói ítélet. A tábort az ÁVH 1950-ben közvetlenül átvette; a rabok jelentős része csak az 1953-as politikai fordulat után nyerte vissza szabadságát.
Dévay Camilla itt olyan nőkkel került egy helyre, akik a közelmúlt történelmének egymással szemben álló oldalait képviselték. A táborban raboskodott Szálasi Ferenc özvegye, Lucz Gizella és Rajk László özvegye, Földi Júlia is. Az internálás rendszere egy cellatérbe zárhatta a nyilas diktatúra vezetőjének özvegyét, a kommunista kirakatper áldozatának feleségét és a nyilas kémnővé nyilvánított fiatal színésznőt.
Színház a táborban
A fogságban Dévay Camillának a színházból csak az emlékezetében őrzött szövegek maradtak. Későbbi visszaemlékezése szerint esténként Arany János Toldi-trilógiájából és Devecseri Gábor Homérosz-fordításaiból olvasott fel rabtársainak, valamint előadta nekik Az ember tragédiáját.
„Ennyi maradt a színházból akkor nekem” – emlékezett vissza.
A történet többet mond egy színésznő személyes kitartásánál. A táborban, ahol az állam elvette a foglyok nevét, szabadságát és kiszámítható jövőjét, az előadás néhány órára újra közösséget teremtett. Dévay Camilla a színpad helyett egy barakkban játszott, közönsége pedig hozzá hasonlóan nem tudta, mikor engedik haza.
Szabadulás, rehabilitáció, megtört pálya
Dévay Camilla 1953-ban, Sztálin halála és az első Nagy Imre-kormány enyhülési intézkedései után szabadult. Hat évet töltött rácsok és szögesdrót mögött: hármat jogerős büntetés alapján, további hármat ítélet nélkül.
Szabadulása után ismerkedett meg későbbi férjével, Udvaros Béla rendezővel. Lányuk, Udvaros Dorottya 1954-ben született. Dévay Camilla részleges rehabilitációt 1957-ben, teljes rehabilitációt csak 1975-ben kapott. Színészi pályáját folytathatta, de az elveszített éveket és a megbélyegzés következményeit már nem lehetett jóvátenni.
Udvaros Dorottya később többször beszélt arról, hogy édesanyja soha nem tudta igazán feldolgozni a börtön és az internálás traumáját. „Nehéz volt nézni, ahogy édesanyám küszködik ezzel a teherrel” – mondta egy korábbi interjúban.
Dévay Camilla történetében két diktatúra ért össze. A nyilas rendszer gépírónak rendelte be egy olyan helyre, ahol embereket kínoztak. A kiépülő kommunista rendszer később ezt használta fel ellene, majd olyan szerepet osztott rá, amelyből hiába próbált kilépni.
Tünde szerepét elvették tőle. „Korbácsos Tündét” viszont rákényszerítették – és ez a szerep hosszabb ideig kísérte, mint bármelyik, amelyet önként vállalhatott volna.
