Érdekes

Eltévesztette a címet, börtönbüntetést kaphat

0

A férfi részegen testvére házát kereste, de a szomszéd teraszán ébresztették a rendőrök.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint az eset még augusztusban történt: a férfi barátaival Kaposváron italozott, éjjel elindult testvéréhez, hogy nála töltse az éjszakát. Ittassága miatt azonban eltévesztette a címet, ezért onnan 400 méterre lévő idegen udvarába ment be úgy, hogy a bezárt kerítéskaput leemelte. Ezután még a teraszajtó üvegét is betörte, a pince ajtaját pedig megfeszegette, hogy az épületekbe bemehessen, de végül elaludt a teraszon.

Reggel a rendőrök a ház teraszán találták meg, onnan állították elő. A büntetett előéletű férfivel szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Hat hónapnyi börtönt kapott állatkínzásért

A férfinek egy korábbi négyhónapos büntetést is le kell ülnie, így tíz hónap vár rá a rácsok mögött.

A Debreceni Törvényszék elfogadta a Hajdúszoboszlói Járásbíróság tényállását. Eszerint M. Péter 2016. június 17-én arra a hírre ért haza, hogy két kutyájuk újfent megtizedelte a baromfiudvart. M. Péter a kutyák miatt szóváltásba került élettársával, majd felkapott egy csaknem 60 centiméteres vascsövet és legalább öt-öt, nagy erejű ütést mért a 7 hónapos ebekre. A fekete színű nőstény és a tigriscsíkos kan kutya is a koponyáján szenvedett súlyos sérüléseket.

M. Péter a bántalmazás után a két kutyát – még élve – egy zsákba helyezte, bekötötte a zsák száját, majd a házuktól 30-50 méterre egy búzatábla széléhez vitte.

A környéken hallani lehetett a kutyák vonyítását, illetve szemtanúi is voltak a történteknek, egyikük értesítette a rendőrséget. A szalmával letakart zsákból a helyszínre kiérkező járőrök vették ki a sérült, remegő kutyákat, majd riasztották a hatósági állatorvost is. Az állatok az ütések miatt órákig tartó, különös szenvedést követően pusztultak volna el, ezért az állatorvos úgy döntött, hogy elaltatja a kutyákat.

A bűncselekményt a vádlott már a helyszínen beismerte, tettét a bíróságon sem tagadta, csak az ütések számára emlékezett másként. Ez azonban ellentmondott a szemtanúk vallomásainak. A hatósági állatorvos is legalább 2-3 ütést állapított meg, de nem cáfolta azt sem, hogy az állatok 4 – 5 ütést is elszenvedhettek.

Azzal, hogy a kutyák az ütlegelés következtében csak hosszas szenvedés után pusztulnak el, a bíróság szerint a vádlott is tisztában volt.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság első fokon 2017 májusában 270 óra közérdekű munkára ítélte a vádlottat. Fogházba akkor kellett volna mennie, ha önhibájából nem végzi el a közérdekű – fizikai – munkát. A Debreceni Törvényszék ezen az ítéleten súlyosított most másodfokon. Kovács Péter bírói tanácsa a bántalmazás brutalitása mellett nyomatékos súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott visszaeső, és a bűncselekményt feltételes szabadság időtartama alatt követte el. A bűncselekmény emellett kétszeres minősítésű, hiszen különös szenvedést és több állat pusztulását okozta. A Debreceni Törvényszék indoklása szerint nem méltányolható, hogy valaki ily módon bántalmazzon állatokat csak azért, mert megdézsmálták a baromfit. A vádlott megbánása pedig önmagában nem lehet nyomatékos enyhítő körülmény.

A Debreceni Törvényszék ítélete jogerős és végrehajtható.

Autonómia-tüntetéssel várják Budapestre az ukrán külügyminisztert

0

Október 13-án érkezik Budapestre az ukrán külügyminiszter, hogy elsősorban az elfogadott oktatási törvényről tárgyaljon a magyar kormánnyal.

Ukrajna budapesti nagykövetsége elé tüntetést szerveznek – közölte Pavlo Klimkin az ukrán külügyi tárca vezetője szerdán Twitterén -, állítása szerint erről a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatta a nagykövetséget.

„Mi ez, Budapest támogatja a szeparatizmust?

– fogalmazott számonkérően Klimkin. Állítása szerint azonnal tiltakozójegyzéket küldött a kijevi külügyi tárca azzal a követeléssel, hogy tiltsák be ezt a „provokációt”. “Biztosak vagyunk, hogy Magyarország továbbra is tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét”

– fűzte hozzá bejegyzésében.

Megkerestük Szávay Istvánt, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnökét, aki elmondta, a tüntetést magánszemélyek szervezik.

Az ellenzéki politikus jelezte, a demonstrációt nem a Jobbik kezdeményezte.

(KárpátHír)

Lapszem – 2017. október 12.

0

Ma van Miksa névnapja, a magyarországi nyugdíjasoknak meg a „fizetés” napja. 525 éve Kolumbusz Kristóf az Atlanti-óceánon hajózva meglátta a Bahamák partjait, amelyről azt hitte, hogy India.

Magyar Nemzet

Rengeteg pénzt hagy Andy Vajnánál a kormány
Hatalmas adóoptimalizációs tranzakciót hajtott végre Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és kaszinómágnás Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter engedélyével. Az ügylet nyomán pedig milliárdokkal kevesebb adót fizethet. Cégbírósági dokumentumok alapján szeptember 30-i hatállyal ugyanis Andy Vajna két kaszinóüzemeltető cége egyesült: az LVC Gold Kft. beolvadt az LVC Diamond Kft.-be, előbbit már törölték is, utóbbi pedig általános jogutódként működik tovább. A kaszinókra vonatkozó koncessziós szerződés szerint – erről tanúskodnak a cégbírósági papírok is – a beolvadáshoz a nemzetgazdasági miniszter előzetes engedélye kellett. Az LVC Diamond a koncessziós szerződés alapján három kaszinót üzemeltethet: az óbudai Atrium Eurocentert, a Széchenyi téri Sofitelt és a zuglói Atlantist. Az LVC Goldhoz pedig a Corvin sétányon lévő és a belvárosi Tropicana kaszinó tartozott. Most már mind az ötöt az LVC Diamond Kft. üzemelteti.

Népszava

Új földesurak a tokaji borvidéken
– Ne sírj, Zsuzsi! – vigasztalják az asszonyok, de a kötött sapkában, kopott széldzsekiben, mackónadrágban és kitaposott cipőben szüretelő középkorú nő sehogy sem tudja abbahagyni a sírást. A Tolcsva melletti Nyakvágó dűlőben úgy metszi le a furmintfürtöket, hogy közben sós könnyei is belepotyognak a ládába. Pedig a felvásárló nem fizet az emberi fájdalom e különleges manifesztumaiért, amelyek ráadásul épp miatta hullanak.

A nagy kereskedőházak – köztük az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. – ugyanis jellemzően hetven-nyolcvan, de van úgy, hogy csak tíz forintot fizet a zempléni minősítésű szőlő kilójáért, ha egyáltalán átveszi azt. A Hegyközségi Tanács hivatalos számításai szerint azonban egy kiló szőlő előállításának költsége itt nagyjából 110 forint: vagyis még a kapálás, metszés, vegyszerezés költségei sem térülnek meg. (…)
A történelmi borvidék, ahol egykor királyoknak, hercegeknek és grófoknak voltak birtokai, most forrong. Sokan azt mondják: új „királyok, hercegek és grófok” veszik át apránként a területeket, s azért lehetetlenítik el alacsony felvásárlási árakkal a termelőket, hogy elkeseredésükben minél többen meg akarjanak szabadulni az ültetvényektől. Ha valaki élelmes, közel van a tűzhöz, és apránként, nyomott áron felvásárolja e birtokokat, potom pénzért, hatalmas vagyonhoz jut.

Magyar Idők

Csökkennek a terhek, nőhetnek a fizetések
Üdvözölték az érdekképviseletek, hogy jövőre 2,5 százalékponttal, 19,5 százalékra csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó. Az intézkedés ugyanis hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához, valamint a vállalkozások fejlesztéseihez. A munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terheket is mérsékelnék.
Jövőre a jelenlegi 22 százalékról 19,5 százalékra csökken a munkaadókat sújtó szociális hozzájárulási adó (szocho). Ezt az összeget a bruttó béren felül, az államkasszába kell megfizetnie a munkaadónak. A tavaly megkötött, hatéves bérmegállapodásban foglalt tehercsökkentés jelentős mértékben hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához. Az eredetileg tervezett két százalékpontos mérséklésen felül további 0,5 százalékponttal mérséklődik a szocho mértéke, mivel az év első kilenc hónapjában a bruttó bérnövekedés jelentősen meghaladta a 11 százalékot.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt közölte: amennyiben a parlament megszavazza a járulékcsökkentést, úgy a további 0,5 százalékpontos mérséklés 40 milliárd forintot hagy a munkaadóknál. Az adócsökkentést is tartalmazó egyezséget azért kötötte meg a kormány 2016 novemberé­ben a munkáltatók és a munkavállalók képviselői­vel, hogy Magyarországon véget érjen az alacsony bérek korszaka.

Magyar Hírlap

Többször adtak kölcsönt Gyurcsányék

A hitelintézeti törvény alapján, amit az Altus tett, az felvetheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúját is
A bukott kormányfő, a DK elnökének cége nem csupán tavaly, hanem az idén is nyújtott likviditási kölcsönt a Humán Operátor Zrt.-nek. A hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba vállalkozása tavaly kis késéssel, ám több részletben visszafizette a 4800 eurós kamatfelárral nyújtott kölcsönt.
A lapunk október 4-i számában elsőként ismertetett likviditási kölcsönt, amelyet Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Portfólió Kft. 2016. február 25-én nyújtott a Humán Operátor Zrt.-nek 255 ezer euró összegben, a lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint a cég tavaly május és augusztus között több részletben visszafizette. Ez viszont azt jelenti, hogy az Európai Bizottság bizalmi cége, az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésével megbízott konzorciumot vezető Altus az idén újabb kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének.

Tíz éve történt: Tojással akarták megdobálni Gyurcsányt

0

Arról írt a Független Hírügynökség 2007. október 12-én, hogy Szekszárd után Szegeden is tojással akarták megdobálni Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt.

Gyurcsány a Szegedi Tudományegyetemen nyitotta meg az „Utak a tudásalapú társadalomhoz” című konferenciát. A közelben

csaknem húsz, Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlókat lengető tüntető várta.

Amint a miniszterelnök kiszállt az autóból, az egyik demonstráló tojást akart felé hajítani, a rendőrök azonban gyorsan közbeléptek. Két embert elvittek a rendőrök.

Korábban Szekszárdon is tojással akarták megdobálni Gyurcsányt, ott esernyőkkel védték meg.

Padláson akart végezni az élettársával

Egy 65 éves férfi milliókat kért kölcsön az élettársától, végül úgy döntött, megöli. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, amiért akár 20 évet is kiszabhat a bíróság.

A pár 2015 szeptemberében költözött össze, a nő XV. kerületi házában éltek. A férfi rendszeresen kért kölcsön élettársától, az adósság már hárommillióra duzzadt, elhatározta, hogy elteszi az asszonyt láb alól.

A vádlott tavaly március 2-án, dél körül felcsalta a nőt házuk padlására, majd a padlásfeljáró lépcsőjéről lelökte. Az asszony összetörte magát, mozdulni sem tudott, de nem halt meg. A férfi előbb magára hagyta, később azonban visszatért, és fojtogatni kezdte, végül egy vascsővel próbálta agyonütni.

A gyilkossági kísérletnek a szomszédok vetettek véget, amikor meghallották a sérült kiáltásait, a férfi azonban elmenekült, csak egy hónappal később fogták el az ellene kiadott elfogatóparancs alapján.

 

Bréking nyúz, október 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Büszkén és meghatottan. Simicskás. Zsákmány. Tolerancia. Embervásár.

A Ripost arról, hogy Orbán találkozott a robbantásban megsérült rendőrökkel

„A miniszterelnök kiemelten fontosnak tartotta, hogy az eskütétel után személyesen is kifejezhesse tiszteletét a Teréz körúti robbantásban súlyosan megsérült, szerencsére azóta felépült rendőröknek. Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmesterek büszkén és meghatottan fogadták a miniszterelnök nagyrabecsülésének újabb kifejezését, hiszen a robbantás után a kórházban is felkereste őket.”

Az Origo névtelen szerzője Simicska Lajos plakátfestéséről

„Hiába próbálta tehát a simicskás Index – több pontba szedve – észszerűnek és előre kiterveltnek beállítani a Gazdi, elmebeteg, hisztérikusnak tűnő és egyben elkeseredett akcióját, mi mégis úgy látjuk, hogy Lajos urat bizony valami nagyon kihozta a sodrából.

Hiszen nagy dührohamában és vélhetően nem kevés alkohol hatására még el is esett – bár a Simicskától (gazdájától) egyértelműen független, elfogulatlan Index szerint a festés közben koszolta össze magát. Mindenesetre jókora sárfolt volt a zakóján, sőt állítólag, az általa összefirkált oszlopon még a dolgát is elvégezte az oligarcha. Hát így mulat egy magyar „úr”.”

Deák Dániel a 888-on a baloldalról

„Az egykor többmilliós táborral rendelkező és a baloldalon egyeduralkodónak tekintett MSZP mára egy eljelentéktelenedett, belső problémák sorával küzdő párt lett, mely már a többi balliberális pártnak nem partner, hanem levadászandó zsákmány. Ezen oknál fogva, míg 2014-ben az MSZP-t győzködték a kisebb pártok, hogy lépjen bele egy baloldali összefogásba, jelenleg fordított a helyzet: az MSZP első számú érdeke, hogy egy összefogással eltakarja pártja gyengülését.”

Völner Pál a Magyar Időknek a nemzeti konzultációról

„A kormánypárti politikus szerint a brüsszeli adminisztráció nem tett le olyan szisztéma létrehozásáról, amely kvóták alapján osztaná el, mégpedig kötelezően és állandó jelleggel a kontinensre érkező migránsokat. – Az eddig napvilágot látott részletekből arra lehet következtetni, hogy a Brüsszel szorgalmazta megoldás veszélybe sodorná Európát és a földrész biztonságát. A módszer tulajdonképpen rendszeres embervásárnak felelne meg – fogalmazott Völner Pál. Az elmúlt időszak történései alapján a politikus úgy véli: az Európai Bizottság már tavaly nyáron megkezdte volna a Soros-terv végrehajtását, s bevezette volna a migránsok állandó elosztását, ám ezt késleltette a Magyarország által kezdeményezett kvótaper.”

A Pesti Srácok a hangulatjelekről

„Október 6-án jelentette be az Apple, hogy az iOS 11.1-es frissítés után már geneder-semleges és muszlim nőt ábrázoló hangulatjeleket is lehet majd használni. A hihetetlen hír hallatán többen felkapták a fejüket: az örömtől több idős embernek megállhatott a pacemakere, terhes gender-semleges nőknek folyhatott el a magzatvize a cég pedig több, mint valószínű, hogy nagyon büszke magára, hogy végre nem csak a dizájn, hanem a tolerancia területén is ő vezeti az innovációt. De ha ez még nem lenne elég, akkor a hamarosan érkező új csomagban “gyermekét szoptató nő” hangulatjel is lesz (amivel tulajdonképpen nincs semmi baj), hiszen ez az egyébként teljesen természetes jelenség is hatalmas felháborodást szokott kelteni világszerte.”

(az elütések is az eredeti cikkből valók)

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 19. Vihar előtti csend

2006. október 20. Már csak néhány nap van hátra az „októberi sajnálatos eseményekig”. A híradások csendes, nyugodt, ünnepi készülődésről számolnak be. Mi, úgyis, mint hálás utókor, akik emiatt okosabbnak hisszük magunkat, mint amilyenek 2006-ban voltunk, tudjuk, hogy a felszín alatt súlyos indulatok feszültek.

Folytatjuk a 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunkat. A Független Hírügynökség akkori, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

56-os emlékúszás Hódmezővásárhelyen

Ötven méter, ötven óra az ötvenhatos srácokért elnevezéssel emlékúszást rendeznek péntek délután két órától a hódmezővásárhelyi strandon a Cseresnyés Kollégium tanárai és diákjai. A láncszerű erőpróba vasárnap délutánig tart, éjjel-nappal, több mint százan vesznek benne részt.

Az ötlet apropóját az adta, hogy az 1956. október 19-én induló vásárhelyi forradalmi mozgalom egyik fészke a Bethlen Gimnázium melletti kollégium volt, ahol a gimnazista, szakközépiskolás és egyetemista diákok többször tartottak gyűléseket – mondta a Független Hírügynökségnek Kádár Péter, a Cseresnyés Kollégium igazgatója.

Negyedórás váltásokban úsznak a diákok és tanáraik. A rutinosabbak félórás-órás szakaszokat is bevállaltak. Lesz esti és éjszakai váltócsoport is.

Semjén Zsolt a Fidesz 2006-os októberi nagygyűlésén a Kossuth téren. Fotó: Független Hírügynökség.

Az úszó stafétát a rendezvény két díszvendége, Risztov Éva Európa-bajnok úszónő és Kásás Zoltán, Európa- és világbajnok vízilabdás, a vásárhelyi pólócsapat edzője indította el.

Kiállítás a „Pesti srácokról”

„Pesti srácok” címmel nyílik időszaki kiállítás pénteken délután öt órakor a Terror Házában. A múzeum az 1956-os emlékkiálítás megnyitója alkalmából ezen a napon este tízig tart nyitva.

Kik voltak ezek a pesti srácok? – teszi fel a kérdést ez a kiállítás. Olyan kamaszok, szinte gyerekek, akik tizenévesen sokat tudtak a hallgatásról, a zsarnokságról és a létbizonytalanságról. Olyan fiatalok, akik ismerték a hazugság ízét, mert az iskolában naponta kapták a folyamatos agymosást.

Tudták, mit jelent óvatosnak lenni, mivel egyetlen szó is bajt hozhatott rájuk és családjukra. A pesti srácok 1956 forradalmának legfiatalabb hősei. Sokuk alig bírta cipelni a puskát, de fellázadtak a szabadságért, egy félelem nélküli életért. Az ő sorsukat mutatja be a Terror Háza Múzeum „Pesti srácok” című időszaki kiállítása.

A megnyitón köszöntőt mond Balás Piri László, a Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány elnöke, Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Fizetni is lehet az 56-os emlékpénzekkel

A mindennapi pénzforgalomban is használható emlékpénzeket hozott forgalomba pénteken a Magyar Nemzeti Bank az 1956-os forradalom 50-ik évfordulójára. Az 50 forintos érme és az 500 forintos bankjegy egyik oldala ugyanolyan, mint a már forgalomban lévő pénzeké, a hátoldalukon azonban az Országház látható, előtérben az ismert lyukas trikolór-motívummal.

Az ötvenes érme kétmillió, az ötszázas bankó 15 millió példányban kerül forgalomba, és rendes fizetőeszközként használható.

Az MNB 2002 óta hozza forgalomba jeles évfordulók alkalmából valamilyen forgalmi pénz emlékváltozatát. Első alkalommal a 100 forintos Kossuth-érme látott napvilágot, a rá következő évben a 20-ast hozta forgalomba a jegybank Deák Ferenc portréjával, 2004-ben az ország európai uniós tagsága alkalmából bocsátotta ki szintén az ötvenes érmét, tavaly pedig József Attila születésének centenáriumára a 10 forintos, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 15 éves fennállására az ötven forintos érmét.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható. Ha az összes cikkre kíváncsi, a FüHü keresőjében azokat is megtalálja.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

Vádat emeltek a gyereket gázoló buszsofőr ellen

Bár az iskolás váratlanul szaladt át a busz előtt, a sofőr túl gyorsan hajtott és nem tudott megállni.

A baleset idén április 13-án történt Hajdúsámsonban, a 471-es számú főúton. A buszsofőr Debrecen felől tartott Nyíradony felé, a szemközti sávban azonban dugó alakult ki, csak lépésben haladt a forgalom.

A 10 éves gyerek innen, a járművek közül,

egy teherautó takarásából indult az úttest másik oldala felé,

amikor az autóbusz vészfékezés közben, a jobb sarkával elütötte.  Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett fogházat és járművezetéstől eltiltást indítványozott, a szakértői vélemény szerint ugyanis

a baleset elkerülhető lett volna,

ha a sofőr nem halad gyorsabban a megengedettnél.

Bréking nyúz – Tudósítás a másik valóságból

0

Schiffer okos, Vona ravasz, Gyurcsány kombinátor. Simicskáné elmehet g…t fújni. Győri verőnő. Szőrös kedvencét öleli Vajna Timi.

888: Szentesi Zöldi László Orbán hétmérföldes léptékéről

„Nem arról van szó, hogy Schiffer András ne volna okos ember, hogy Vona Gábor ne lenne ravasz, Gyurcsány Ferenc pedig nagy kombinátor, egyszerűen csak azt állítjuk, hogy Orbán Viktor hétmérföldes léptékkel jár a kortársai előtt.”

Magyar idők: Bayer Zsolt a nyelvi erőtérről

„Holnap Simicskáné is elmehet g…t fújni, a bírónőknek külön javallott az ilyesmi. Aztán ki lehet még tolni a nagyit, a dédikét, a keresztaput, és ki lehet zavarni az összes alkalmazottat is, ők úgyis aláírták a munkaszerződésükben, hogy „nem ártanak a tulajdonos érdekeinek”, a tulajdonos érdekeit meg feltehetőleg a tulajdonos határozza meg, két üveg whisky után is, hogy a Magyar Nemzet meg a Hír TV stábja Kálmán Olgival az élen megmártózhat még Lajos kedvenc matériájában az éjszaka leple alatt, fotósok kíséretében.”

Origo: Nő vert meg négy férfit Győrben

„A négy hajléktalan Győr belvárosában ült egy padon, alkoholt ittak, amikor a 47 éves részeg nő odalépett hozzájuk. Veszekedni kezdtek egymással, a nő hangosan szidta a férfiakat, később megpofozta őket, de ők nem ütöttek vissza.”

Ripost: Egy szál mell­tar­tó­ban öleli sző­rös ked­ven­cét Vajna Timi

„Timi oda­van a macs­ká­kért és ezt a sze­re­te­tet gyak­ran meg is mu­tatja a kö­zös­ségi ol­da­la­kon. A leg­újabb képen több lát­ni­való is akad.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!