Tíz éve történt: Etikai kódex a BKV-dolgozóknak

0
1040

Arról írt a Független Hírügynökség 2007. október 30-án, hogy a BKV igazgatósága jóváhagyta a társaság dolgozóinak etikai kódexét.

A kódex nem tért ki minden követendő viselkedési formára, de irányelveket adott a dolgozóknak a munkahelyi és az utasokkal, ügyfelekkel való viselkedés szabályairól. A kódex szerint a munkatársakat nyilvánosan bírálni nem lehet, az utasokkal való konfliktust kerülni kell.

A BKV akkor azt mondta: az iránymutatás a dolgozók számára azt határozza meg, hogyan viselkedjenek úgy, hogy a társaság 200 éves múltra visszatekintő hagyományait méltóan képviseljék. Az egyik legfontosabb alapelv az egyenlő bánásmód elve volt. Ez a negyven éven felüli dolgozók közvetett és közvetlen kirekesztését volt hivatott megakadályozni. A kódex kimondta, hogy a dolgozók egyéni törekvéseit a társaság elismeri és támogatja, cserébe ők

hűséggel és erkölcsös magatartással tartoznak a cégnek.

A dolgozóknak tartózkodni kellett a munkatársaik tevékenységének nyilvános bírálatától.

Külön fejezet foglalkozott a frontemberekkel, vagyis azokkal, akik személyesen találkoznak az utasokkal, mint a jegyellenőrök, vagy az ügyfélszolgálat munkatársai. Az alapvető elvárás náluk az utasokkal való konfliktus megelőzése, elkerülése volt. Ha mégis ellentét alakul ki a BKV-s és az utas között, akkor azt a kódex szerint kölcsönösen megnyugtatóan kell rendezni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .