Tíz éve történt: Módosította a Parlament a gyűlöletbeszédről szóló törvényt

0
828

Arról írt 2007. október 29-én a Független Hírügynökség, hogy elfogadta az Országgyűlés a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást.

Az elfogadott módosítás szerint a személyhez fűződő jog megsértésének számít, ha valaki „faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra” tesz nyilvános „sértő megnyilvánulást”.

Jogi lépéseket lehet tenni a módosítás szerint akkor is, ha nem személy szerint ér valakit atrocitás, hanem általában azt a kisebbséget, amelyhez tartozónak vallja magát az illető.

Ha valaki nem akar személyesen bíróságra menni, a módosítás megengedi, hogy civil szervezetek kezdeményezzenek bírósági eljárást, de ekkor a megítélt a kártérítést csak közhasznú célra lehet fordítani a sértett közösség érdekében, tehát sem a sértett, sem a képviseletet ellátó civil szervezet nem kaphatja meg.

Az eredeti javaslatot az Országgyűlés emberi jogi bizottsága kiegészítette azzal, hogy

a törvényben meghatározott esetekben a jogsértéstől számított 90 napon belül indítható kereset, utána már nem.

A módosítással értelmezési problémát hárítottak el, amely addig megakadályozhatta a gyűlöletbeszéd elleni eredményes fellépést. A módosítás nem volt visszamenőleges hatályú, tehát korábbi jogsértéseknél nem lehetett alkalmazni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .