A vagyonvisszaszerzésre létrehozott új hivatal élére nem a korrupciós ügyeket hosszú évek óta jogászként feltáró Ligeti Miklóst, hanem Unger Anna politológust jelölték. A döntés azt az aggasztó kérdést veti fel, hogy az új hatalom valóban vissza akarja-e szerezni az elherdált közvagyont, vagy megelégszik a NER bűneinek politikailag hasznos elbeszélésével. Mert ha az elszámoltatás helyett ismét csak kommunikáció készül, akkor a rendszer szereplői változtak meg, a reflexei nem.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének kiválasztása több volt egyszerű személyzeti döntésnél. Arról szólt, mit gondol az új hatalom az elszámoltatásról: jogi és pénzügyi feladatnak tekinti, vagy politikai történetmesélésnek.
A bizottság válasza világosnak látszik. Ligeti Miklóst négy igen és négy tartózkodás mellett nem támogatta, Unger Anna viszont hat igen szavazattal megkapta a jelölést. A választás tehát nem azért dőlt el így, mert Ligeti alkalmatlan lett volna. Éppen ellenkezőleg: talán túlságosan is pontosan tudta, mit kellene tenni.
Történeti hivatal vagy vagyonvadászat?
Unger Anna politológus, az ELTE docense, politikatudományi doktori fokozattal. Felkészült elemző lehet, de nyilvánosan ismert munkássága nem a korrupciós pénzmozgások feltárásáról, bonyolult tulajdonosi hálózatok kibogozásáról vagy külföldre menekített vagyonok visszaszerzéséről szól.
Ez önmagában nem teszi alkalmatlanná. De nagyon is indokolttá teszi a kérdést: miért ő kapja meg ezt a rendkívüli felelősséget egy olyan jogásszal szemben, aki évek óta hivatásszerűen foglalkozik korrupciós ügyekkel?
Unger a meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy meg kell értetni a társadalommal, mi történt az előző rendszerben, és néven kell nevezni azokat, akik tették, valamint azokat is, akik hagyták. Ez politikailag érthető cél. Csakhogy a hivatal neve nem Nemzeti Emlékezetpolitikai és Rendszerértelmező Intézet, hanem Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
A közpénzt nem elmesélni kell, hanem megtalálni. Nem narratívába kell rendezni, hanem felkutatni, biztosítani és jogszerűen visszaszerezni. Ehhez nyomozati szemlélet, pénzügyi és jogi szakértelem, nemzetközi együttműködés és kérlelhetetlen ügyközpontúság szükséges.
Török Gábor politikai elemző is arra jutott, hogy Ligeti ügyekre és igazságszolgáltatási feladatokra összpontosított, míg Unger inkább politikai célt fogalmazott meg. Értelmezése szerint a döntéshozók olyan vezetőt kerestek, aki az új kormány kívánt narratíváját képviselheti. Ha ez helytálló, akkor a hivatal már a megszületésekor eltávolodhatott saját nevében vállalt küldetésétől.
Ligeti Miklós mögött ott vannak az ügyek
Ligeti Miklós nem elméleti távolságból figyelte a NER korrupcióját. Jogászként, a Transparency International Magyarország jogi igazgatójaként évek óta közbeszerzésekkel, közérdekű adatokkal, intézményesített korrupcióval és közvagyonvesztéssel foglalkozik.
Ott volt azok között, akik már jóval az MNB-alapítványok botrányának teljes kibontakozása előtt figyelmeztettek a veszélyre. A Transparency International szerint a jegybank már 2014-ben törvénysértően adott át 266 milliárd forint közpénzt az általa létrehozott alapítványoknak.
Ligeti szakmai múltja természetesen nem bizonyítja, hogy hibátlan hivatalvezető lett volna. De azt igen, hogy nem kellett volna munka közben megtanulnia, hogyan néz ki egy korrupciós konstrukció. Ismeri az ügyeket, a jogi akadályokat, az állami intézmények kudarcait és azokat a módszereket is, amelyekkel a közvagyont magánérdekké alakították.
Éppen ezért kellemetlen ember lehetett volna. Nemcsak beszélni tudott volna a rendszerről, hanem ügyiratokat, felelősségi láncokat és bizonyítékokat követelni. Nem az lett volna az első kérdése, miként kell elmagyarázni az elmúlt tizenhat évet, hanem az, hol a pénz, kinél van, és milyen jogi eszközzel lehet visszaszerezni.
Talán éppen ez a különbség döntött.
Már induláskor lehűteni az elvárásokat?
Különösen rossz üzenet, ha az új hivatal vezetése már a rajtnál arról beszél, mennyire csekély lehet a visszaszerezhető vagyon aránya, és milyen hosszú ideig húzódhatnak a nagy ügyek.
A jogállami eljárás valóban lassú, a nemzetközi vagyonkutatás pedig kifejezetten nehéz. A lefoglalt vagyon nem válik automatikusan az állam tulajdonává, és jogerős ítélet nélkül nem lehet politikai akaratból elkobozni.
De van különbség a józan helyzetértékelés és az előre bejelentett kudarc között.
Egy induló vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőjétől nem csodát kell várni, hanem világos haditervet: mely ügyek élveznek elsőbbséget, milyen adatokat kérnek be, hogyan követik a céghálókat, miként működnek együtt az ügyészséggel és a külföldi hatóságokkal, valamint milyen módon akadályozzák meg a vagyon további kimentését.
Aki elsőként a korlátokat hangsúlyozza, könnyen azt az érzetet kelti, hogy a hivatal nem támadásra, hanem a várható eredménytelenség megmagyarázására készül.
A múltbeli szerepek kérdése nem söpörhető félre
Gábor György filozófus nemcsak Unger korrupcióellenes tapasztalatának hiányát kifogásolta. Arra is emlékeztetett, hogy Unger Orbán Balázs doktori védésének egyik opponense volt. Ez tény, bár önmagában semmilyen politikai együttműködést nem bizonyít. Unger korábban határozottan visszautasította azt a feltételezést, hogy oktatói munkájában a hatalomtól való félelem vezérelte volna.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma azt is felidézte, hogy Unger kezdeményezte az ELTE egyik szenátusi ülésének zárttá nyilvánítását, amikor négy kutatóközpont egyetemhez csatolásáról tárgyaltak. Egy olyan hivatal leendő vezetőjénél, amelynek hitelessége a nyilvánosságon és az átláthatóságon múlik, az ilyen előzmények magyarázatot igényelnek, még akkor is, ha önmagukban nem bizonyítanak politikai függést.
A kemény kritika akkor marad hiteles, ha nem ugrik át a bizonyítható tényektől a kényelmes ítéletig. Unger korábbi szerepvállalásai kérdéseket vetnek fel, de nem bizonyítják, hogy a Fidesz embere lenne. Az alkalmasságát ezért a programja, a döntései, a kinevezései és a hivatal eredményei alapján kell majd megítélni.
A büntetlenségi alku súlyos állítás, bizonyíték nélkül csak gyanú
Az eredeti kérdésnél is súlyosabb feltételezés, hogy Orbán Viktor és az új hatalom között büntetlenségi alku született. Erre jelenleg nincs nyilvánosan ismert bizonyíték. Orbán visszafogott távozása, a NER vezetőinek nyugalma vagy Unger jelölése önmagában nem támasztja alá egy titkos megállapodás létét.
De az új kormány saját döntéseivel táplálhatja vagy oszlathatja el ezt a gyanút.
Ha elmaradnak a gyors vagyonbiztosítások, ha nem indulnak megalapozott nyomozások, ha a hivatal politikai tablót fest, miközben a pénz tovább vándorol, akkor egyre kevésbé számít majd, volt-e formális alku. A gyakorlati eredmény ugyanaz lesz: a vagyon eltűnik, a felelősök megússzák, a közönség pedig kap helyette egy látványos előadást.
A magyar választók nem azért követeltek változást, hogy új emberek mondják el nekik, mennyire korrupt volt a régi rendszer. Ezt már tudják. Azért követeltek változást, hogy legyen következmény.
Nem az a kérdés, hogy Unger Anna jó politológus-e
A valódi kérdés az, hogy miért nem az kapta meg a hivatal vezetését, akinek szakmai életműve közvetlenebbül kapcsolódik annak feladatához.
Miért a narratíva bizonyult fontosabbnak az ügyeknél? Miért a politikai értelmezés a jogi tapasztalatnál? Miért annak kell vezetnie a vagyonvisszaszerzést, aki elsősorban a rendszer történetének társadalmi megértéséről beszél, és miért nem annak, aki évek óta konkrét korrupciós konstrukciókkal harcol?
Unger Anna jelölése még nem bizonyítja, hogy az elszámoltatás színjáték lesz. De figyelmeztető nyitány. A hivatalnak most nagyon gyorsan be kell bizonyítania, hogy nem kommunikációs díszletnek, politikai emlékezetgyárnak vagy a csalódások adminisztrálására hozták létre.
Mert ha hat év múlva az lesz a mérleg, hogy sok nevet kimondtak, rengeteg jelentést megírtak, de a vagyon töredéke sem került vissza, akkor nem lehet majd arra hivatkozni, hogy túl nagy volt a feladat.
Akkor csak egy kérdés marad: valóban vissza akarták szerezni a pénzt, vagy kezdettől fogva elég volt beszélni róla?
