Esti srácok

0
1368

2006. szeptember 19-én írtam az itt olvasható Esti srácok című publicisztikát, egy nappal az MTV székházának ostroma és felgyújtása után. Semmit sem változtattam a dolgozaton – vállalom, hogy akkor így láttam az eseményeket.

Az esti srácok nagyobb tömegekben hétfőn este kezdtek gyülekezni a Magyar Televízió székháza előtt, és többen közülük nem csupán hazafiasan, de igen demokratikusan is viselkedtek. Volt olyan esti srác, aki társaival együtt betört a televízió büféjébe, ott tört és zúzott, majd, ideológiai alapon, egy karton cigarettával, üdítőkkel, és csokoládéval távozott. Békeidőkben az ilyet a szakirodalom betörésnek, rablásnak, és garázdaságnak nevezi, ám amikor a haza a sorsa a tét, akkor a tényállás más megítélés alá esik.

Más esti srácok, nem elégedtek meg azzal, hogy kreativitásukat a büfé kifosztására pazarolják. Ők betörték az épület ablakait, a találékonyabbak pedig gépkocsikat gyújtottak fel. Nem volt könnyű dolguk, igen ötletesnek kellett lenniük, hogy elegendő számú autót fel tudjanak gyújtani.

A legtöbb ember ugyanis, ellentétben a hétfő esti pesti srácokkal, ha politikai tüntetésre megy, hiába köt csomót a zsebkendőjére, rendszerint elfelejt benzines palackot magával vinni. Vagy ha van nála, akkor esetleg a gyufát, az öngyújtót hagyja otthon. Innen is látszik, hogy az esti srácok eszén nem könnyű túljárni, ha valamelyikük úgy dönt, hogy felgyújt egy autót, akkor ide a rozsdás bökőt, hogy meg is teszi.

Szabad szemmel is jól kivehető volt, amint az esti srácok egy csoportja hősies csata után elfoglalt és felgyújtott egy, a téren lévő rendőrautót. Hogy ez mennyire bátor tett volt, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az autóban egy rendőr is bennrekedt. Amikor a jármű már nagyon égett, esti srácok egy csoportja megpróbálta eloltani, ám más esti srácok ezzel párhuzamosan újabb égő rongyokkal és más rekvizitekkel tartották életben a tüzet. Idővel már nagyon úgy nézett ki, hogy a kocsiban ülő közeg elevenen benn ég, ám ekkor az esti srácok megmutatták, hogy minden látszat ellenére, nem közönséges garázdák ők. Ellenkezőleg: nemcsak karjuk van, amivel dobálni és gyújtogatni tudnak, de a szívük sincs kockakőből.

Ezt onnan lehet tudni, hogy végül kiengedték a szerencsétlen bennrekedt rendőrt, és amikor kijött, még csak agyon sem verték! Az egyik, a magyar függetlenségért síkra szálló esti srác a Magyar Televízió épületének emeleti ablakában mutatta magát, s miközben egy árpádsávos zászlóval járkált föl, s alá, bőszen lengette is azt. Ez is igen hősies és a helyszínen megjelenteknek tetsző cselekedet volt. A zászlólengető esti srácot még az sem riasztotta vissza, hogy viselkedése nem mindenki számára volt szimpatikus, sőt, néhányan élnek még azok közül, akikben ez a tevékenység bizonyos ordas eszméket idéz fel. Olyan időket, amelyeket a köznyelv leginkább vészkorszaknak szokott nevezni.

Az esti srácok nem kedvelik az egyenruhát, ezért ők maguk is sokféle ruházatot viselnek. Különösen a fekete bőrszerkók jönnek náluk számításba, mert ez nagyon hazafias, demokratikus és a kommunisták rettegnek tőle. Ugyanebből az okból kifolyólag az esti srácok többnyire tar fejjel mutatkoznak, mert ez, amellett, hogy félelmet kelt a gyanútlan szemlélőben, minden másnál jobban kifejezi a magyarság sorsa és a nemzet függetlensége iránt érzett elkötelezettséget.

Az esti srácok hajnaltájt, nem kis bátorságot tanúsítva, felgyújtották a Magyar Televíziót, amely, csak úgy mellesleg, Budapest – így hívják az esti srácok hazájának fővárosát – egyik legszebb épületében működik. (Már amikor működik, és a túlcsorduló nemzeti érzelmektől hevítve, nem gyújtják fel). Ugyancsak megrongálták a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet, ami szintén derekas tettnek számít, különös tekintettel arra, hogy alatta halottak, mégpedig katonának kinevezett fiatal fiúk holttestei fekszenek.

Az esti srácok nagyvonalúságát bizonyítja, hogy amikor az épület már rendesen égett, csak kezdetben akadályozták az oltásra kivezényelt tűzoltók munkáját, és később is csak elvétve dobálták őket kővel és üvegekkel, sőt, olyan periódusok is előfordultak, amikor hagyták őket dolgozni.

Kedd reggelre a rend helyreállt, de a műsor, legalábbis az esti srácok ígérete szerint, folyatódik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .