2018 (szubjektív) legjobbjai – Ellenzék: hogy volt, hogy lesz?

0
985
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Megvédem az ellenzéket. Nem nagyon, kicsit. És nem azért, mintha megérdemelnék. Merthogy tényleg olyanok voltak, mint amilyennek láttuk őket. Töketlennek, bénának, következetlennek. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

Talán, mert nem a győzelemre játszottak, hanem a túlélésre.

A túlélést ebben az esetben pénznek hívják. Arról a pénzről van szó, amit a pártok az államtól kapnak a működésükhöz. Vagyis, tőlünk, adófizetőktől.

Mert az államnak nincsen saját pénze. Gazdag rokona sincs Amerikában, aki ajándékozhatna neki egy nagyobb összeget. És csengeri, vagy az ország más településére való háztartásbelije sincs neki, aki egy állítólagos gazdag embertől milliárdokat örökölhetne.

Az államnak csak mi vagyunk, magyar adófizetők.

Az ellenzéki pártoknak több ellenféllel is meg kellett (volna) vívniuk, és nem biztos, hogy ezek sorában a Fidesz volt a legfélelmetesebb erő.

Már egy évvel ezelőtt is téma volt az ellenzék pártjai között, hogy jó lenne, ha a Fidesz jelöltjeivel szemben minden körzetben csak egyetlen ellenzéki induló állna. Jó lett volna, talán még a győzelemhez is elegendő, de a mostaninál tisztesebb vereséghez mindenképpen.

Volt egy másik ellenfél is. A kétely, hogy a Jobbikkal lehet-e, szabad-e együttműködni. Különös tekintettel arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a Jobbik nem is olyan régen még meglehetősen náci-jellegű pártként viselkedett. És közben odafigyelni arra is, hogy a Jobbik az elmúlt években megváltozott, vagy legalábbis azt mondja magáról, hogy már nem olyan, amilyen valaha volt.

Ezt innen nehéz eldönteni, nyilván a magukat demokratikusnak nevező baloldali ellenzéki pártok sem tudták ezt egyértelműen megítélni. És hát, tegyük hozzá, a Jobbik sem igen kívánt együttműködni senkivel. Lehet, hogy ez is másként alakul, főleg, ha azt látták volna, hogy a többi ellenzéki párt már megállapodott egymással.

A választást megelőző évben többször is felvetődött a választás bojkottálása. . Nem ördögtől való az a gondolat, hogy az ellenzék pártjai ne induljanak a választáson. Mert az nem demokratikus, nem tisztességes és abban a rendszerben, ami most van, nem egyenlők a feltételek. Lehetett volna erről is normális vitát folytatni, talán még értelme is lett volna a bojkottnak, de csak abban az esetben, ha minden ellenzéki párt minden jelöltje benne van. És ez még mindig csak a kezdet lett volna, mert nemcsak a pártokat és a jelölteket kellett volna erről meggyőzni, hanem a szimpatizánsokat is. Hogy ők is bojkottálják a választást, ne menjenek el szavazni, hadd láss az egész világ, hogy Magyarországon a választás nem tisztességes, nem demokratikus, stb. – lásd, mint fenn.

Lehetett volna tárgyalni erről is, de csak akkor, ha az ellenzék jobb állapotban van, mint amilyenben az elmúlt egy évben – és azóta is – van. Egy hasonlattal élve: aki tud ultizni, annak nem kell magyarázni, hogy betlit épp olyan nehéz játszani, mint durchmarsot.

Az ellenzék pártjai ezt a gondolkodást is megspórolták. Azt bizonyára felismerték, hogy a Fidesz ellen csak egy az egy ellen lehet – valamennyi – esélyük, de azt gondolták, hogy előbb magukat építik minél nagyobbra a többiek rovására, és ráérnek majd az utolsó pillanatban megállapodni.

Aztán az utolsó pillanatban is csak néhány helyen állapodtak meg.

Most egy kicsit ellent fogok mondani a cikk eleji önmagamnak: még egy kicsit sem védem meg az ellenzéki pártokat. Merthogy, arról is ők tehetnek, amiről látszólag nem. Hogy lejtett a pálya, hogy a játékvezető az ellenfélnek minden szabálytalanságot elnézett.

Merthogy ez nem egyik napról a másikra alakult így – a Fidesz az elmúlt nyolc év alatt fokozatosan üresítette ki a jogállam intézményeit, foglalta el a sajtót. Utóbbinak köszönhető, hogy a vidéki Magyarországon gyakorlatilag csak a Fidesz hangját hallhatták az emberek. Hogy jön a veszedelem, el akarják foglalni a hazánkat, és egyedül Orbánban bízhatunk, ő majd megvéd minket.

Mindez a Fidesz bűne, de nem csupán az ő sara. Az ellenzék nyolc éven át, tátott szájjal nézte, hogy mi történik Magyarországgal. Jó, tudjuk, a lehetőségek korlátozottak voltak. Se pénz nem volt, se paripa, se fegyver.

De ez sem csak úgy, egyetlen pillanat lett, hanem fokozatosan alakult ki.

Úgyhogy, az ellenzéknek, bár vannak közöttük felkészült, okos és tisztességes politikusok is, összességében nem tudok jó osztályzatot adni. Meg nem buktatnám őket, mint a tüntetések – különösen a második – résztvevői, de a tőlem kapott bizonyítványt sem teszik ki az ablakba.

Hogyan tovább? Tényleg nem tudom. Ha azt gondolnám magamról, hogy tudom, bizonyisten ellenzéki politikus lennék.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .