A NOlimpiától a 3 százalékig – Ez volt a Momentum bő egy éve

0
823

Az olimpiás aláírásgyűjtés után nagy reménnyel vetették bele magukat a politikába a Momentum tagjai, több látványos akciójuk is volt, igaz, köztük olyan is, amelyet szinte mindenki elítélt. Főleg a fiatalok között lettek népszerűek, a kampányban aktívak voltak, a végén több jelöltjük visszalépett az esélyes ellenzéki jelölt javára. A parlamentbe nem sikerült bejutniuk, de olyan eredményt értek el, amire lehet építkezni a jövőben. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

A Momentum Mozgalom tavaly januárban vált igazán ismertté, amikor aláírásgyűjtést kezdtek, hogy legyen népszavazás arról, hogy Budapest pályázzon-e az olimpia megrendezésére. A gyűjtést több párt is támogatta, és végül a szükségesnél majdnem kétszer több, több mint 266 ezer aláírást adtak le. Ezután a kormány úgy döntött, hogy még a népszavazás kiírása előtt visszalép a pályázattól.

Az összegyűlt aláírások leadása
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Néhány héttel később, március elején a mozgalom közgyűlése megszavazta, hogy párttá alakulnak.

Céljuk az volt, hogy a választáson minden egyéni körzetben jelöltet tudjanak állítani.

Áprilisban pedig azt is bejelentették, hogy két újabb népszavazást kezdeményeznek, az egyiket a CEU ügyében, a másikat pedig azért, hogy kettőnél többször senkit ne lehessen miniszterelnöknek választani. A Kúria mindkét kezdeményezést elutasította.

A párt egyre aktívabb lett, elkezdték átragasztani a kormány „Állítsuk meg Brüsszelt”-plakátjait, május elsején pedig tízezres tüntetést szerveztek „Európához tartozunk” jelszóval. A közvélemény-kutatók is elkezdték mérni őket, 2-3%-on álltak.

A május elsejei tüntetés
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Így aztán a Fidesznél is úgy ítélhették meg, hogy a párt veszélyt jelenthet, valószínűleg leginkább azért, mert támogatóik között rengeteg a fiatal. Ezért

a kormánypropaganda hadjáratot indított a Momentum ellen,

sorra jelentek meg a lejárató írások a pártról és vezetőiről. Erre válaszul a párt elnöke, Fekete-Győr András néhány társával bement az Origo szerkesztőségébe és ott számon kérte a cikkek íróját. Ezt az akciót szinte egyöntetűen elítélte többek között a TASZ és a többi médium, a kormánnyal kritikus sajtótermékek is elfogadhatatlannak nevezték.

A szervezeten belül elkezdtek megjelenni az első repedések is: augusztusban elnökségi tagok mondtak le, idén tavasszal pedig olyan hírek szivárogtak ki, hogy nem felhőtlen a viszony a pártvezetés tagjai között. Ezt aztán az érintettek tagadták.

A párt országjárásba kezdett
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Közben a párt hozzálátott a vidéki szervezetek létrehozásához, tavaly októberben pedig bemutatta országos programját. Ebben többek között kétkulcsos szjáról, csökkenő áfáról, a munkát terhelő járulék eltörléséről, egészségügyi béremelésről, társadalombiztosítási alapcsomagról írtak:

a programban főleg baloldali és centrista elemek voltak,

emellett azt is írták, hogy meghagynák a határkerítést, felmondanák Paks II-t, a Fideszhez kötődő oligarchákat pedig kizárnák a közbeszerzésekből.

A párt végül a 106 körzetből 97-ben tudott jelöltet állítani.

A kampány kezdetével a Momentumon is nőtt a nyomás, hogy vegyenek részt az ellenzéki együttműködésben, vagy legalább a koordinációban. Előbbit a párt egyértelműen elutasította, utóbbiról Fekete-Győr András január elején egy, a Független Hírügynökségnek adott interjúban azt mondta:

nem utasítják el, hogy egy-egy körzetben visszalépjenek a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára.

A pártelnök akkor arról is beszélt, hogy ők már 2022-re készülnek, de bíznak a Fidesz-vereségében. Pár nappal később pedig az is kiderült, hogy a Momentum nem állít miniszterelnök-jelöltet.

Azt, hogy hajlandóak együttműködni a többi ellenzéki párttal, később is többször megerősítették. Ehhez viszont feltételeket szabtak: legyen hiteles, legyen esélye a győzelemre és hogy az egymás javára történő visszalépés kölcsönös legyen.

Fekete-Győr András
Fotó: FüHü

Az ellenzéki tárgyalások végül nem sok eredményt hoztak, néhány momentumos jelölt azonban így, egyoldalúan is visszalépett. Előbb Csepelen Szabó Szabolcs javára, majd Fekete-Győr azt jelentette be, hogy ő maga is visszalép Budapesten V. Naszályi Márta javára (aki aztán az LMP-s Csárdi Antal javára lépett vissza). Végül

két nappal a választás előtt újabb visszalépéseket jelentettek be,

visszaléptek a DK-s Oláh Lajos és Ráczné Földi Judit, a jobbikos Kiss Attila és Mirkóczki Ádám, az együttes Vajda Zoltán, valamint az LMP társelnöke, Szél Bernadett javára. Vagyis a pártnak összesen 89 jelöltje maradt.

A kampányban aktívan részt vett a párt, főleg az interneten, emellett létrehoztak egy telekocsi appot, hogy segítsék a külföldön szavazó magyarokat, és feljelentéseik nyomán többször is megbüntették a Fideszt a plakátjaik miatt.

A választáson végül a Momentum 175 229 listás szavazatot kapott,

a 3,08%-os eredmény nem volt elég ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe.

Bár a parlamentbe jutás nem sikerült, az eredmény mindenképp biztató a párt számára a jövőre nézve. Egyrészt azért, mert, mint kiderült, főleg a fiatalok körében népszerűek, de nagyon sokan voksoltak rájuk a külföldre költözött magyarok között is.

MTI Fotó: Mónus Márton

A párt szerint a választás után rengetegen jelentkeztek náluk aktivistának, és azt is bejelentették, hogy országjárásra indulnak. Az is egyértelmű volt, hogy

a Momentum használta ki legjobban a kormányellenes tömegtüntetéseket:

egyrészt nagyon látványos volt a jelenlétük, rengeteg aktivistával, lufival, és még a pártprogram egyoldalas zanzáját is osztogatták, másrészt új alakulatként a tüntetők ellenzék elleni dühe a pártok közül őket érintette a legkevésbé.

Az, hogy ebből mennyire tudnak majd építkezni, legkorábban jövőre derülhet ki, az Európai Parlament-i választáson.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .