Karácsony Gergely árnyékkormányban gondolkodik

0
772
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula, az MSZP elnöke MTI Fotó: Bruzák Noémi

Molnár Gyula, az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy politikai értelemben már eldőlt, hogy Karácsony Gergely a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. A Párbeszéd társelnöke pedig elmondta, hogy februárban árnyékkormányt szeretne létrehozni több párt összefogásával.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely is azt mondta, reméli, hogy több párt is csatlakozik az együttműködéshez. Megerősítették: közös egyéni képviselőjelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt a céljuk. Az is kiderült, hogy a Magyar Liberális Párt is csatlakozik a kezdeményezéshez.

Molnár Gyula szerint a három pártnak a közös indulásról belátható időn belül meg kell állapodnia, azt meg kell erősíteni civil szervezetekkel, és nyitottak lesznek a DK, az Együtt, az LMP és a Momentum felé is.

Karácsony Gergely pedig arról beszélt, a zuglói polgármesterséget csak a miniszterelnökségre cserélné le. Azt is mondta, hogy miután a választási indulással kapcsolatos kérdések eldőltek,

februárban a kormányzóképességet egy árnyékkormánnyal is meg lehetne mutatni.

Hozzátette: szeretne egy tanácsadó testületet is, amelynek az ellenzék sokszínűségét kell felmutatnia.

Arra reagálva, hogy Botka Lászlónak, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltjének teljhatalma volt, Karácsony Gergely azt mondta, neki nem dolga, hogy az MSZP belső dolgaival foglalkozzon, a közös program megfogalmazásában van szerepe, amelynek lényege az, hogy a jövő záloga a beruházás az emberekbe.

Molnár Gyula az MTI beszámolója szerint a műsorban jelezte, a miniszterelnök-jelölti kampány önálló, de lesz egy pillanat, amikor az össze fog érni az MSZP kampányával és ez a pillanat nagyon közel van.

A pártelnök szerint eljön az igazság pillanata, amikor el kell gondolkozni: „az nem elegendő a boldogsághoz”, hogy valaki 6-7 százalékon áll, mindene megvan ahhoz, hogy „boldog parlamenti párt”, „őfelsége ellenzéke” legyen a következő négy évben 8-10 emberrel.

Az MSZP elnöke szerint meg kell nézni, hogy miként fogadja a közvélemény az együttműködést, a többieknek pedig azt ajánlja, hogy álljanak ki a miniszterelnök-jelöltek egy nyilvános vitára. Hozzátette, hogy ennek hatását több kutatóintézettel is felmérhetnék.

Karácsony Gergely szintén támogatja a vita ötletét, és szerinte a DK tartozik a választóknak annyival, hogy elmondja, miért nem akar a közös listán részt venni, holott a párt megalakulása óta a legszorosabb baloldali összefogásról beszél.

Molnár Gyula azzal is magyarázta a baloldali összefogás szükségességét, hogy, ha a baloldal „totojázik”, az egyéni érdekeit nézi, akkor a választók könnyen megtalálhatják a Jobbikban a kormány alternatíváját.

A kampányról Molnár Gyula azt mondta, hogy a Fidesz „sms-kampányába”, „Soros, migráns, Simicska” nem keverednének bele, hanem ehelyett az Európai Uniót kell a zászlajukra tűzni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .