Kezdőlap Címkék Koordinált indulás

Címke: koordinált indulás

Márki-Zay szerint így lehet megdönteni az Orbán-rendszert

0

„Minden igaz magyar ember menjen el szavazni, buktassuk meg együtt a maffiaállamot!” – felütéssel tett közzé blogbejegyzést Hódmezővásárhely új, független polgármestere. Márki-Zay Péter egyre csalódottabb, amiért az ellenzéki pártok még mindig nem egyeztek meg, a Fidesz viszont levonta a tanulságokat és mindent megtesz azért, hogy az együttműködés ne jöhessen létre. Márki-Zay szerint viszont van még remény. 

 

A frissen megválasztott polgármester nemrég indította el blogját, amelyen nemzeti minimumnak az Orbán-rendszer leváltázást és az elszámoltatást nevezte meg.

A konzervatív politikus legfrissebb bejegyzésében kemény szavakkal fejti ki nézeteit és írja le a helyzetet, olyan alcímekkel operálva, mint „Sorskérdés: nemzeti tragédia fenyeget”, „Centrális erőtér: tolvajkormány és maffiaállam”. De azt is megállapítja, hogy „van kiút”, és lefekteti az áprilisi választás „forgatókönyvét”.

Márki-Zay azzal kezdi, hogy csak azért vállalta a hódmezővásárhelyi jelöltséget, hogy megmutassa az ellenzéknek, meg lehet szorongatni a Fidesz jelöltjét. Győzelemről nem is álmodott, a polgármester választás ereedménye őt is meglepte, ahogy az egész országot. Ekkor abban reménykedetett, hogy az ellenzéki pártok megértették ennek üzenetetét, de a megegyezés elmaradt. Márki-Zay szerint azonban még nem késő.

Az általa felvázolt forgatókönyv lényege az, hogy a 106 egyéni körzet mindegyikében meg kell egyezniük az ellenzéki pártoknak – ez „nem jelent mindenütt visszalépést, de a taktikai szavazáshoz minden körzetben ismernünk és támogatnunk kell az esélyes jelöltet”. Leírja, hogy ennek megállapításához már több lista is készült, de ő még mindig reménykedik abban, hogy a pártok megállapodásában ebben a kérdésben. „Amennyiben erre nem kerülne sor, akkor természetesen a tőlük független közösségek javaslatait leszek kénytelen támogatni magam is, esélyt adva egy pártok közötti reális egyezség jelöltjeinek is a legerősebb pártokkal szemben (a megállapodás ugyanis nem szólhat mindösszesen két párt jelöltjeiről)” – írja.

Emellett a listás szavazás is fontos: Márki-Zay „fájó szívvel” mondja azt, hogy az Orbán-rendszer megbuktatása érdekében most nem szabad a bejutási küszöb alatti kis pártokra szavazni, mert az a szavazat elveszhet és ez a Fideszt erősítené.

„A határon túli magyarság esetében is fontos lenne, hogy ne az őket is megosztó, hazánk európai élvonaltól való további lemaradását eredményező Fidesz kormányra szavazzanak

– ezúton is biztosítom őket, hogy személy szerint is nagyon örülök a nemzet egyesítésének és az állampolgárságuk megadásának. Ugyanakkor a nemzet érdekében fontos, hogy hálájukat ne a tolvajkormánynak, hanem a nemzetnek fejezzék ki” – írja.

Márki-Zay szerint ha ellenzék kerül kormányra, egy olyan rendszert fognak kialakítani, ami megakadályozza, hogy ismét egy kézbe kerüljön minden hatalom. Ehhez elsősorban Polt Péter legfőbb ügyész leváltása és egy korrupcióellenes ügyészség felállítása az első lépés. „A közösen felállítandó ügyvivő kormánynak helyre kell állítania a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot és az európai integráció iránti elkötelezettséget. Ebben pedig az ellenzéki pártok meg tudnak állapodni. Éppen azért bízom bennük, mert ők nem bíznak egymásban” – írja.

Márki-Zay szerint a választás tehát mindenképpen sorsfordító lesz a magyarság életében. Bebizonyosodhat, hogy a politika túl fontos ahhoz, hogy politikusokra bízzuk: minden igaz magyar ember menjen el szavazni, buktassuk meg együtt a maffiaállamot!

18.4.8: remélem erre a napra éppoly büszke lesz majd a nemzeti emlékezet, mint 1848. március 15-re!”

Márki-Zay Péter ezért egy honlapot is indított, a rendszervaltas2018.hu-t, ahol mindenki nyomon követheti, hogy ki a választókörzetében legesélyesebb jelölt.

Együtt-javaslat a 106 egyéni választókerületre – FRISSÍTVE

A Párbeszéd és a Jobbik kivételével minden ellenzéki pártnak elküldte a választókerületi javaslatot az Együtt. 15 kerületben kér támogatás a többiektől, 26-ban javasolja az MSZP-s, 24-ben a DK-s jelölt indulását. A DK egyetért, de nem ezzel a listával, a Momentum viszont nem közösködik senkivel. Az MSZP változatlanul közös listát is akar.

A baloldali, liberális és zöld pártokhoz fordult konkrét képviselőjelölti helyeken egyeztetett indulás érdekében az Együtt. Mint közleményükben írják, véget kell vetni az időhúzásnak, meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben mind a 106 egyéni kerületben.

“Az ellenzék útja a győzelemhez” címet viselő javaslatot megküldte az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak, jelezve, hogy kész a Fidesz és Jobbik jelöltjeivel szemben győzni képes ellenzéki jelöltek javára visszalépni, ha ezt a többi ellenzéki párt is kölcsönösen megteszi.

Az Együtt a Demokratikus Koalícióval egyetértésre jutott az érintett egyéni választókerületek ügyében, mindeddig azonban sem az MSZP, sem az LMP, sem pedig a Momemtum nem volt nyitott még a tárgyalásra sem – áll a közleményben.

Az Együtt 15 egyéni választókerületben kéri a baloldali, liberális és zöldpártok támogatását, 26-ban javasolja MSZP-s egyéni képviselőjelöltek indulását, 24 választókerületben a DK-sokét. Veszprémben a már bizonyított Kész Zoltán független képviselőjelölt támogatását javasolja. A tételes lista itt elolvasható.

Az Együtt koordinálni kíván az LMP-vel és a Momentummal is, és erre konkrét alapjavaslatot is tett a pártok részére. Bár eddig mindkét párt elzárkózott az egyéni választókerületi koordinációtól, a megújuláshoz szükség van az ő egyéni képviselőikre is.

A Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba közleményben egyetértésüket fejezi ki abban, hogy nem szabad tovább húzni az időt, és hogy külön pártlistákat kell állítani, de elutasítják az Együtt elképzelését, amely szerint

negyven körzetben a “demokratikus ellenzéki” pártok egymás ellen indulnának.

A közös egyéni jelölteket sem az Együtt javaslata szerint határoznák meg, hanem tárgyalásokon döntenének személyükről.

A Független Hírügynökség megkeresésére a Momentum Mozgalomban közölték: továbbra is kitartanak a küldöttgyűlésükön megválasztott 106 önálló jelöltjük mellett. Soproni Tamás, a párt alelnöke elmondta, hogy nem foglalkoznak az összefogás-politikával, mert azt “a résztvevő pártokon kívül már mindenki unja”.

Juhász Péter, az Együtt elnökének újabb javaslata arról szól, hogy a demokratikus ellenzék rögtön 40 választókerületben feladja a győzelem esélyét azzal, hogy egymás ellen indul áll az MSZ közleményében. Azonban az MSZP-nek, az Együttnek és a demokratikus oldal egyéb pártjainak nem egymással kellene pozícióharcot vívnia, hanem a kormányváltásért kellene dolgoznia.

A kormányváltásra a legjobb esély pedig közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával van. Ez nem az MSZP vesszőparipája, ez matematika; egyszerűen ilyen a választási rendszer. Minden más stratégia a Fideszt erősíti.

Az MSZP szerint nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett.

Az Együtt nem küldött javaslatot a Párbeszédnek, aminek oka nyilvánvalóan az, hogy a korábban közösen készülő két pártból Karácsony Gergely az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként lépett fel. Ezután az Együtt szakított a másik párttal. A Liberálisok lényegében csatlakoztak az MSZP-hez.

További reakciók esetén cikkünket frissítjük.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!