Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

A többség tényleg átszavazna a baloldali jelöltre?

0

Magyarországon ma a kormányváltást akarók több mint kétharmada, 68 százaléka szavazna egy baloldali együttműködésre, és csak 22 százaléka nem tartja ezt valószínűnek. A szavazók 56 százaléka akar kormányváltást, 28 százalék a Fidesz-kormányzást szeretné továbbra is, míg 16 százalék bizonytalan, nem tudja.

A tegnapi, a Jobbik által a baloldali szavazókhoz intézett nyílt levél fényében különösen érdekes eredményre jutott a Publicus Research, amely a Vasárnapi Hírek megbízásából, október 4 és 5 között, 792 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatással vizsgálta a magyar választókorúak véleményeit Botka László visszalépését követő politikai helyzetről. A kormányváltást akarók nagy százaléka nem váratlan, miként az sem, hogy a Jobbik szavazói is hajlamosak átvoksolni a baloldalra (erről pénteken nyilatkozott is a FüHü-nek Závecz Tibor, a Zácecz Resarch vezetője), de az arányok azért valahol meglepők.

A választók  43 százaléka tartja valószínűnek, hogy baloldali együttműködésre szavazzon 2018-ban, 42 százaléka viszont nem. Leginkább az MSZP és a más baloldali ellenzéki pártokra szavazók (90 és 79 százalék), illetve a Jobbik szavazók többsége (53 százalék 46 ellenében) is. A bizonytalan szavazók megosztottak a kérdésben: 39 százalék igen és 38 nem, a Fidesz szavazók 82 százaléka persze elveti ezt a lehetőséget.

Azaz a jobbikosok 53 százaléka (!) lenne hajlandó baloldali jelöltre szavazni 2018-ban.

Ami pedig a felmérés alapkérdését illeti: a megkérdezettek 43 százaléka úgy látja, hogy Botka László visszalépése érdemben nem befolyásolja a baloldal győzelmi esélyeit, miközben 27 százalék szerint valamennyire rontja, s 14 százalékuk szerint valamennyire javítja.

Viszont közel kétharmad (60 százalék) szerint Botka távozása érdemben nem befolyásolja az erőviszonyokat. Lényegében ugyanezt az eredmény jött ki, amikor azt kérdezték, hogy Botka még időben lépett-e vissza, teret adva egy új jelöltnek, akivel megerősödhet a baloldal: 61 százalék ért ezzel egyet, 29 ellenében.

Érdekesen kapcsolódik ehhez a kutatásnak az a része, amikor a visszalépésről kérték ki a véleményt a kutatók: a válaszadók 79 százaléka szerint ugyanis nem a miniszterelnök-jelölt a fontos, hanem az hogy az emberek választást szeretnének.

A megkérdezettek kisebbsége, 44 százalék szerint új jelölttel és kemény munkával van esély a Fidesz leváltására, 49 százalék szerint azonban nincs. A kormányváltást akarók kétharmada (65 százalék, 30 ellenében), is úgy gondolja, hogy az új jelölt és a kemény munka sikerre viheti a Fidesz leváltásán ügyködőket.

 

PÁRTPREFERENCIÁK. Az elmúlt két hétben a Fidesz támogatottsága nem változott, 25 százalék. Az MSZP tábora két százalékpontot csökkenve 10 százalék, míg a Jobbik tábora változatlan és 11 százalék. Az LMP két százalékpontot növekedve 5 százalék, a Momentum egy százalékpontot csökkent, így 1 százalék. A DK és Kétfarkú tábora változatlan, 4 illetve 1 százalék, míg az Együtt, a Párbeszéd, és az MLP támogatottsága nem érte el az egy százalékot.

 

(Kormány)nyomás alatt a Jobbik, tiltakozik az LMP

0

Az LMP a Társaság a Szabadságjogok (TASZ) szervezetéhez fordul, hogy számba vegye a lehetséges jogi megoldásokat a Jobbik ellen indított ügyészségi nyomozás ügyében. Közben jogszabályt módosított a kormány, további nyomás alá helyezve a Jobbikot.

 

Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel.

A Jobbik politikai ellenfele, az LMP is felháborodott az ügyön, amellyel

„a képviseleti demokrácia ma újabb mélyütést kapott Orbán Viktor kormányától.”

Mint közleményük leszögezi: a fideszes ügyészség már számtalanszor bizonyította, hogy politikai utasításra indítanak eljárásokat. Orbán Viktor az ügyészségi komiszárjait használja fel egy politikai párt és a képviseleti demokrácia elleni hadjáratához. Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy politikai utasítások alapján indítsanak vádhatósági eljárásokat.

A jogállami keretek felszámolásával a kormánypártok új sebességbe kapcsoltak a demokratikus intézményrendszerek totális politikai uralom alá vonása érdekében.

Egy „furcsa” jogszabálymódosítás

Eléggé szokatlan módon, pénteken délután jelent meg egy jogszabálymódosítás a Magyar Közlönyben: a nemzetgazdasági miniszter irányítása alá tartozó központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 55/2016. (XII. 21.) NGM rendelet módosításáról. A módosítás értelmében, ha egy költségvetésből törvény szerint járó támogatást jogszabálysértés miatt csökkenteni kell, akkor az így visszajáró pénzt adók módjára hajthatják be. Ez a már holnap hatályba lépő módosítás – szúrta ki a HVG – kapóra jöhet a Jobbik ellen: az így kiegészített 2016. végi rendelet ugyanis a pártok és pártalapítványok támogatásait is felsorolja, s

elképzelhető, hogy a mostani gyors kihirdetés az ÁSZ és az ügyészség által is vizsgált Jobbik esetleg tervezett pénzbüntetésének gyors behajtása érdekében született, amelyet evben így akár már a jövő héten le lehetne bonyolítani.

Százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz

A Jobbik közel százezerrel bővíthetné a saját szavazóbázisát a volt szocialista szavazók közül, ami a biztos pártválasztók esetében illet mintegy 3 százalékot jelenthet számára  – mondta a Független Hírügynökségnek Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Vona Gábor Jobbik-elnök mai, a baloldali szavazóknak szóló nyílt levelének lehetséges hatásairól kérdeztük a közvéleménykutató szakembert.

A kutatási adatok, amelyek alapján véleményt formált nem olyan régiek, a nyár végén készültek. Vagyis tulajdonképpen frissnek mondhatók, még akkor is, ha az politikai békeidőnek számított, a mostani pedig nem. Elsősorban a szocialistáknál nincs békeidő; minden nap történik valami, a napokban például Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter izgatta fel a kedélyeket a Molnár Zsolt ellenes posztjával.

Závecz Tibor szerint ezzel együtt érvényesnek kell tekinteni az akkori felmérést. Persze romolhat a helyzet, mondta, de érdemes ezekből a számokból kiindulni. Ezek pedig azt mutatják, hogy

a másodlagos preferenciák alapján, minden tizedik szocialista szavazó hajlandó a Jobbikra cserélni a pártját,

ami azt jelenti, hogy nagyjából nyolcszázezer MSZP-s szavazóval kalkulálva, tíz százalék hajlandó lenne a Jobbikra voksolni, ami közel százezer szavazót jelent.

Egy ilyen felhívás nem közvetlenül hat az emberekre – mondta Závecz. Az a fontos, hogy mellé milyen üzenetet képes megfogalmazni, mivel kecsegteti azt a mobil tábort, amelynek tagjai nem tartanak ki mindenképpen választott pártjuk mellett.

Ők főként a vidéki MSZP-sek, akik nem pontosan azokat az értékeket vallják, mint a nagyvárosi, fővárosi tábor tagjai.

Ott, mint mondta Závecz, nincs olyan nagy különbség a Jobbik és az MSZP szavazó között; a rossz anyagi státusz, a kilátástalanság, olyan elemek, amit a Jobbik képes becsatornázni magához a baloldaliakat. Volt ilyen szavazás már, emlékeztetett a kutató, amikor a gyenge MSZP kampány következtében a Jobbik jelöltje nyert, a jelentős átszavazásnak köszönhetően. Az Ajka-Tapolca körzetében történt így, ahol a Jobbik jelölje tűnt esélyesebbnek, és erre is fordultak a korábbi baloldaliak, legalább is sokan közülük.

„Politikai taktikát tekintve nem rossz gondolat a felhívás Vona részéről, hiszen mostanság erősödött a pozíciója, abban a vonatkozásban feltétlenül, hogy ki lehet Orbán Viktor kihívója.”

A mostani történések tovább erodálják az MSZP-t, tehát  Vona ki akarja használni a helyzetet, esélyt kínál arra, hogy behozzon MSZP szavazókat a saját táborába. Ezért a szavazókért most folyik a csata, most más pártok is elindulnak a szocialista bázis megbontására.

A Jobbiknak ennyi az esélye: közel százezerrel bővíteni a saját körét. Ez a biztos pártválasztókat illetően körülbelül három százalékot jelenthet neki” – vélekedett Závecz Tibor.

Lendvai keményen beszól a baloldali szavazóknak udvarló Vonának

0

A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy, a közös cél, amelynek össze kell kötnie a magyarokat, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkeznek és milyen kulturális értékrendben hisznek – ezekkel a gondolatokkal ajánlott “történelmi szövetséget” Vona Gábor, a Jobbik elnöke a baloldali szavazóknak. Lendvai Ildikó hiénaviselkedésről beszélt, a DK szerint azok a szavazók, akik már választották korábban is a baloldalt, nem dőlnek be az Orbán Viktorral egy polgári körben nevelkedett Vona Gábornak.

 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán közzétett, a magyarokhoz intézett nyílt levelében a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már a valódi törésvonal nem a jobb- és a baloldal között van, hanem a között, hogy ki akar kormányváltást és ki nem.

„A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk”

– fogalmazott.  Ehhez pedig a Jobbik meg fogja teremteni a kormányváltó szövetséget – írta Vona,

hozzátéve: a baloldaliak figyelmébe ajánlja pártja programját, és biztosítékként a Jobbik által vezetett települések egyértelmű sikerét és helytállását.

DK: A baloldaliak nem dőlnek be

„Vona Gábor hiába próbálja demokratára maszkírozni magát, a demokraták nem fognak olyan pártra szavazni, amely listázza, hogy ki a demokrata, ki a magyar és ki nem, amely néhány éve még az iszlámban látta a jövőt, s amelynek vezetői uniós zászlót égetnek, beleköpnek a rakparti cipőkbe” – reagált a FüHü megkeresésére Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Hozzátette: Vona bizonyára azt reméli, hogy neki is sikerülhet az, ami Orbán Viktornak korábban, nevezetesen, hogy folyamatosan átmaszkírozza magát.

A DK egyik legfontosabb feladata az elkövetkező fél évben az, hogy meggyőzze azokat a szavazókat, akik már egyszer a baloldalra szavaztak. Sok a bizonytalan, elszegényedett ember, akinek kiutat kínál a DK szociális, bérlakás és nyugdíjprogramja. A DK elmegy az ország legkisebb szegletébe is, hogy meggyőzze őket – szögezte le.

Lendvai Ildikó: ez hiénaviselkedés

Feltehetően a Botka Lászlóval folytatandó vitára készült eredendően ez a szöveg – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Lendvai Ildikó, szocialista politikus. A vita hétfőn este lett volna az RTL Klub műsorában, Baló György moderálásával, de miután az MSZP miniszterelnök-jelöltje visszaadta a jelölését, a vita is elmaradt.

Ez igazi hiénaviselkedés amúgy, legalább is, ha tévednék és mégsem a vita eleme lett volna ez a felhívás, hanem az MSZP belső problémáinak kiéleződése hozta ki a Jobbik elnökéből a gondolatot. Természetesen ezen nem lehet csodálkozni, pártvezetőként ki akarja használni a helyzetet,

és ha már  az előbb hiénákról beszéltem, most a holló és a róka meséjét idézném; megpróbálja kiénekelni a sajtot a szánkból  – folytatta volt országgyűlési képviselő.

Lendvai Ildikó azonban bízik abban, hogy egy ilyen felhívás nem hozhat túl nagy sikert, főként akkor nem, ha a szombati választmányi gyűlés után pártjának sikerül a Botka utáni időkre ráfordulnia, s nem ragad le az önsajnálatnál, vagy a vesztes kommunikációnál.  Lendvai szerint a baloldal szavazói nem akarhatnak olyan párttal együttműködni, vagy arra szavazni, ahol például Toroczkai László polgármester lehet.

„Nekünk minél hamarabb meg kell nyugtatnunk a szavazóinkat, hogy nincs semmi baj, gyorsan túllépünk az átmeneti válságon”

– mondta az MSZP egykori elnöke.

Lendvai Ildikó reagált a Facebookon is. A többi között a következőket írta:

„Attól is lelkes volna-e az a bizonyos baloldali ember, ha majd minden sarkon Horthy-szobor áll? Ha még több Soros-plakátot láthat, ha mindenhol Őcsény lesz, ha ugyanúgy brüsszeleznek, Putyinhoz törleszkednek, folytatják Paksot, hiszen ebben a Fidesz és a Jobbik egyetért? Ha Simicskát, majd Mészárost újra Simicska váltja? Ha a többgyerekes csak akkor kap több családi pótlékot, ha tehetős, és semmiképpen sem cigány? Ha minden iskola szegregált lesz, és kilökik a „selejt” gyerekeket? Ha tovább folytatódik a szakképzés segédmunkás-képzéssé degradálása? Ha korlátozzák a szavazati jogot? Ha marad a közmunkásbér, de még jobban csökken a szociális segélyezés, nehogy már a legnyomorultabbakhoz jusson? Ha bocsánatos bűn komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni? Ha a „néppárti” Jobbikban is helye van annak, aki beleköp a dunaparti cipőkbe, Alföldi Robertázik, Holokamuzik?”

Nyomoz az ügyészség a Jobbik ellen

A számvevőszéki beadvány alapján az ügyészség nyomozást indított a Jobbik ellen, mert szerintük a párt megakadályozta gazdálkodásának ellenőrzését. A Jobbik diktatórikus módszerről beszél.

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és

„számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt”

pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel. Volner János, a párt frakcióvezetője azt mondta:

csak „büdös”, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.

A frakcióvezető azt mondta, pártja mindig eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. Az azonban nem normális – tette hozzá -, hogy a hatóság akkor akar ellenőrizni, amikor a gazdasági igazgató szabadságon van, miközben a törvény ötnapos határidőt biztosít a kért iratok rendelkezésre bocsátására. Megpróbálták átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában, de Volner János közlése szerint a számvevőszék megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.

MTI/FüHü

Lapszem – 2017. október 5.

0

Ma az Aurélok ünneplik névnapjukat, és éppen 100 éve, 1917. október 5-én született a Kossuth-díjas író, Szabó Magda is. Róla ide kattintva olvashat, de már itt van a mai lapszemle is.

Népszava: Beteges rákdiagnosztika

Az utóbbi hónapokban 70 százalékkal kevesebb páciens kapott beutalót PET/CT vizsgálatra, pedig nem a beteg lett kevesebb, hanem a beutalási rend rossz – írja a Népszava. A korábbi papíralapú beutalást elektronikus felületre terelte a kormányzat a nyár közepén. A változtatás részleteit miniszteri rendelet pontosította volna, ám ez a mai napig nem készült el. Ennek ellenére is elindította azonban az új rendszert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Így nyár óta a korábbi hat PET/CT bizottság helyett, most 12 albizottság engedélyezhetné online az amúgy nem olcsó – az állam számára 192 ezer forintba kerülő – diagnosztikai eljárást. Ám az érdekeltek szerint a rendszer hatékonysága most mégis rosszabb, mint amikor még országszerte küldöncök vitték hetente egyszer a betegek kartotékjait a bírálatra – írja a lap.

Magyar Nemzet: Országszerte elfogyott a tűzifa, a maradék egyre drágább

Megint országos méretűvé vált a tűzifahiány, ahol pedig mégis kapható, ott jelentős drágulással találkozhat a lakosság – írja a Magyar Nemzet. A hiányt elsősorban az okozza, hogy a tavaszig kitermelt tűzifa nyár közepére majdnem elfogyott. Az új kitermelés szeptember végén, október elején kezdődött. A lapnak Várady Attila, az egyik szolnoki Tüzép ügyvezetője elmondta, hogy sok helyen az erdészetek a meglévő készleteket zárolták szociális tűzifának, amit az önkormányzatok osztanak majd ki a rászorulóknak. Szigorították a tűzifa szállítására vonatkozó előírásokat, hogy visszaszorítsák az engedély nélküli fakitermelést. A külföldről behozott szállítmányok számának csökkenése részben erre vezethető vissza. A fa ára ebből a hiányból adódóan tavaly óta fajtától függően 5 és 15 százalék között emelkedett – írják.

Magyar Idők: Czeglédy bűnszervezetéhez vándorolt az Altus kölcsöne

Negyedmillió eurós – azaz csaknem nyolcvanmillió forintos – kölcsönnel segítette ki a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Portfólió a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégét, a Human Operatort – írja a Magyar Idők. A Magyar Idők birtokába került szerződést a kölcsönadó részéről Gyurcsány felesége, Dobrev Klára, az Altus Portfólió vezérigazgatója írta alá, lejárati ideje pedig 2016. április 30-a volt. A szerződésben a kamatot az aktuális jegybanki alapkamat mértékében határozták meg, ezenfelül a kölcsönvevőnek 4800 eurót kellett fizetnie, az egész ügyletre pedig Czeglédy készfizető kezességet vállalt. Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Magyar Hírlap: Meg is szűnhet a Jobbik

Megérkezett a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészségre a számvevőszéknek a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatos jelzése, amelyet feljelentésként értékeltek – írja a Magyar Hírlap. Pénzbüntetés kiszabásával, de akár a szervezet megszüntetésével is végződhet a jobbikos plakátügy. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a lapnak azt mondta, hogy az Állami Számvevőszék a tiltott pártfinanszírozást is vizsgálhatja.

Bréking nyúz – Tudósítás a másik valóságból

0

Derék emberek. Nagy mellény. Kasszás Erzsi. MLM-ügynök.

A Pesti Srácok az őcsényi rasszista tiltakozásról

„Senki nem hozhat létre zagytározót a közösség hozzájárulása nélkül, nem építhet szeméttelepet a helybéliek engedélye nélkül, nem tárolhat birtokán veszélyes hulladékot a környezet kontrollját megkerülve, de tulajdonképpen semmit nem tehet, amihez a lakosság, amelyet tette közvetlenül érintene, ne járulna hozzá ahhoz. Ha mégis megteszi, ha azt képzeli, hogy ő, mint vállalkozó, a maga pénzén, a maga kockázatára működtetett vállalkozással, vállalkozásban azt csinál, amit akar, nos, akkor számolnia kell a következményekkel. Az ilyen vállalkozókat a normális közösség erőteljesen és hathatósan megrendszabályozza.

Mint az őcsényi derék emberek.”

Az Origo Gulyás Mártonról

„Jó lenne tudni, hogy mégis mire fel, mindenesetre Gulyás Márton pénz nélkül élő aktivista meglehetősen nagy mellényű interjút adott egy blognak. Soros egykori kitartottja vagy egy tucatszor elismételte, hogy természetesen „békés és erőszakmentes” őszre készülnek, de azért pontosan tudja, hogyan kell a kormányra nyomást gyakorolni, hogy az végül úgy táncoljon, ahogy a senki által meg nem választott Gulyás, meg az ötven fős sleppje fütyül. (Mondjuk első körben meg lehetne nyerni a választásokat, nem?) Az ország Marcija azt is megemlítette, hogy neki bizony a Jobbik a szavát adta, hogy ha úgy van, beállnak majd a baloldal mellé. Nyilván még a szövődő Botka-Jobbik kapcsolat idején.”

A 888 Kasszás Erzsiről

„A liberális siserahad és Gyurcsány Ferenc nővére által kiröhögött Kasszás Erzsi-reklám letarolta a piacot.

A Kreatív összeállítása szerint a CBA és az Umbrella együttműködéséből született Kasszás Erzsit hiába gyűlöli a teljes liberális médiapiac, mert a neten mémmé váló, a köztudatot meghódító, szerethető Kasszás Erzsi belopta magát a vásárlók szívébe. A legutóbbi adatok szerint a CBA forgalma nagyot nőtt az első fél évben, és a kiskereskedelmi lánc illetékesei szerint ebben Kasszás Erzsinek is szerepe van.

Szerencsére a CBA marketingesei nem hallgattak a károgókra, és az üzletlánc kitartott a figurája mellett, folyamatosan frissülő tartalmakat készítettek, sőt vidéki roadshow-kat is leszerveztek Erzsinek.”

A Magyar Idők a Jobbikról

„A lélekváltásban jeleskedő, egykori MLM-ügynök pártja csak sunnyogott, nem volt hajlandó együttműködni az ellenőrzésben. Kedden, miután a számvevőszék az ügyészséghez fordult segítségért, a Jobbik előbb cáfolni próbálta a történteket, majd délután kétségbeesett lépésre szánta el magát a frakcióvezető és a gazdasági igazgató: az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztató keretében próbált utólag iratokat átadni, amelyeket a törvényi előírások értelmében a hivatal nem vehetett át.

(…)

A lélek és az erkölcs összefügg: a Jobbik morálisan is egy szintre került a gazdájával, aki tegnap hajnalban, zilált külsővel, obszcén feliratokat festett saját hirdetőoszlopaira.”

Simicska folytatni fogja Orbán üldözését

Nyilvánvaló, hogy Simicska Lajos spontán ötlettől átitatottan állt neki saját oszlopára felfújni Orbán Viktort – mellesleg információnk szerint a sofőrje tette, amit csak azért érdemes ideírni, mert a 888.hu már írásszakértővel elemeztette a betűk karaktervonásait -, de az intermezzo azt is mutatja, hogy az SO-háború, azaz a Simicska-Orbán párharc messze nem ért véget.

Abban biztosak lehetünk, hogy ez ügyben a volt fideszes pártpénztárnok kifogyhatatlan az ötletekből. Vagyis azt a visszavonulást, amelyet a múltkor elrendelt – tegyük hozzá, hogy 300 milliós büntetéstől fenyegettetve -, csak átmenetinek kell tekintenünk.

Több oldalról megerősített információink szerint novemberben folytatódni fog a plakát-regény,

az a folyam, ami köthető Simicskához, a Jobbikhoz, de ők leginkább civil megrendelőkről beszélnek.

Ebből persze egyenesen következik, hogy a magyar társadalom egy nyílt hazudozási rendszert kénytelen végignézni és hallgatni, amely hazudozásba a kormány-Fidesz-parlament hármasa kergette bele a szereplőket, mégpedig a csalárd és álságosan elfogadott – for shame Áder János – plakáttörvénynek köszönhetően. Ami már csak azért is nehezen elfogadható, mert miközben a pártok, az ellenzék, szinte lehetetlen helyzetbe került, ha hirdetni akar, aközben a kormány vígan viszi a maga Soros-kampányát, megkímélve ezzel még a Fidesz pénztárcáját is.

Éppen ezért töri a fejét újabb és újabb ideákon Simicska Lajos, ezek közül a kedd hajnali inkább csak egy bódult ötletnek nevezhető. Ezzel együtt

a milliárdos változatlanul a Jobbikban lát egyedül fantáziát,

s nem azért – mint ahogy erről már egyszer írtunk – mert mély elkötelezettje lenne a korábban szélsőjobb pártnak, hanem mert egyedül benne lát esélyt Orbán elzavarására. Az azonban nyilvánvaló, hogy bármily szellemes megoldásokkal áll is elő a közterületi reklámok, Orbánt és csapatát lejárató kreatív plakátok megjelenítésével, ezek nem lesznek, nem lehetnek elegendőek a miniszterelnök elzavarásához, legfeljebb bosszúságot okoznak neki. Ne felejtsük ugyanakkor, hogy sokan várják Simicskától néhány olyan dokumentum felmutatását, amelyben nem pusztán minősíti – ahogy ő, most már mondhatjuk, szokta – volt elvbarátját, hanem törvényellenes magatartását is bemutatja. Korábban ennek az akciónak a kezdetét az ősz elejére helyezték informátoraink, most azonban látható, hogy ez az időpont nem volt valós. Forrásaink azonban azt sugallták, hogy

folyik annak pontos bemérése, mikor üthet egy ilyen tényfeltárás akkorát, amely még – a választások befolyásolására – időben érkezik és nem elsietett,

mert a rossz időzítés csak Orbánnak ad lehetőséget az ellentámadásra.

A Jobbik, vagy inkább Simicska köreiben úgy látják, hogy a szocialista vesszőfutás tovább fog tartani, ők maguk ennek bekövetkeztében biztosak voltak, de inkább október végére helyezték. A történések azonban felgyorsultak, a baloldal, szerintük, nagy léptekkel rohan az önfelszámolás felé. Persze, mondják arrafelé, van ebben szerepe a Fidesznek is,

néhány gondosan elhelyezett káder „csodákra” képes,

fogalmazott informátorunk. Vagyis, állítják, van igazság abban, amit Botka állít, aki viszont oly rosszul kezelte a helyzetet, hogy sorsa elkerülhetetlenné vált, előbb, mint arra predesztinálva lett volna.

Ez a felgyorsult helyzet viszont lépésekre kényszeríti a Jobbikot is, amely – akár tagadja, akár nem – Simicska Lajossal a háttérben válhat igazi riválisává a Fidesznek. Ám kizárólag akkor, ha létezik az a leleplező anyag, ami kézfeltartásra kényszeríti Orbánt. Változatlan tartja magát az a variáció is, mi magunk többször beszámoltunk róla, hogy ez a „doksi” valahonnan külföldről fog elindulni, de az is lehet, hogy ott kerül bemutatásra, mivel itthon az orbáni rendszer emberei mindent képesek eltüntetni, elhallgatni, az ellenkezőjébe fordítani. A széljobbon – maradjunk most ennél a meghatározásnál a Jobbbikkal kapcsolatban, még akkor is (főként Őcsény után), ha olykor inkább a Fideszre illenék – biztosak abban, hogy a Jobbik erős eséllyel indul a 2018-as választáson, az azonban bizonytalan, hogy önmagában képes lehet kormányt alakítani.

Úgy számolnak, hogy a mostani, a baloldalt amortizáló helyzetből a Jobbik és az LMP profitál majd,

ők fogadhatják magukba a csalódott túloldali szavazókat. Ebben az esetben előállhat egy olyan helyzet is, amikor a Jobbiknak és az LMP-nek együttesen már lenne annyi szavazata, ami elegendő a váltáshoz. Van, aki azt sem zárja ki, hogy a cél érdekében akár létre is jöhet egy ilyen szövetség. Ma még ez több, mint elképzelhetetlen, de kérem ez a politika. Ráadásul a magyar politika.

Jobbik: a Fidesznek fontosabb a biznisz, mint a haza védelme

0

A Fidesz-KDNP többség az Igazságügyi Bizottság hétfői ülésén újra leszavazta azt az Alaptörvény-módosítást, amely a szegény migránsokon kívül a gazdagokat is távol tartotta volna Magyarországtól.

Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője közleménye szerint a párt indítványa csupán egy kiegészítő résszel bővítette volna ki a tavaly novemberben az országgyűlés előtt leszavazott Alaptörvény-módosító javaslatot, de ez az egy mondat meggátolná, hogy bárki a jövőben pénzért árulhassa a tartózkodás vagy letelepedés jogát Magyarországon.

Mivel a módosítás többi részét a haza védelme szempontjából elengedhetetlennek minősítette a Fidesz, ezért amit látunk, az nem más, mint a piszkos biznisz újraindítási lehetőségének megvédése a magyar nemzeti érdek elárulásának árán is.

A Jobbik számára egyértelmű, hogy Fidesznek a haza védelme csak addig tart, amíg az nem sérti az offshorozó haverok érdekeit. Ezzel szemben a nemzeti néppárt továbbra is minden kvótát, úgy a Juncker, mint a Rogán-kvótát elutasítja!

Ez volt ma – 2017. október 1.

0

Ahogy arra számítani lehetett, igen feszült légkörben zajlott a függetlenségről szóló népszavazás Katalóniában, ahol a nap folyamán annak ellenére is folyamatos volt a voksolás, hogy a Spanyolország többi részéből odavezényelt karhatalom megpróbálta megakadályozni azt. Többszázan megsérültek az összecsapásokban. Halálos késeléses merénylet volt Franciaországban. Idehaza az ellenzéki pártok szállították a híreket: a Jobbik a CÖF-támogatásról közölt új információkat, az LMP Polt Péter legfőbb ügyész visszahívását követelte, a DK pedig plakátkampány indítását jelentette be.  

 

Katalán népszavazás

Függetlenségi nagygyűlés

Több mint hétszázan megsebesültek a nap folyamán Katalóniában a függetlenségi népszavazáson résztvevők és az oda vezényelt spanyol rendvédelmi erők összecsapásaiban.

A katalán hatóságok szerint a szavazásra jogosultaknak több mint a fele leadta a voksát. Megfigyelők szerint elsöprő többségben lesznek az „igen” szavazatok, de ennek az is az oka, hogy az ellene szavazók nem is mentek el, erre buzdították őket a spanyol hatóságok is, amelyek érvénytelennek és alkotmányellenesnek tartják a referendumot.

A madridi kabinet minden eszközzel meg akarja akadályozni a referandumot, a spanyol erők erőszakot alkalmaztak – közölte Carlos Puigdemont katalán kormányfő, aki egy szavazóhelyiségben adott sajtónyilatkozatot azt követően, hogy leadta a voksát.

A madridi kormány keményen kiállt a népszavazás ellen, a kormányfő-helyettes közölte, ami Katalóniában folyik az nem népszavazás. Soraya Saenz Santamaria megvédte a rendvédelmi erőket, mondván: a törvényességet, a demokráciát és a rendet igyekeznek védeni, és igy szállnak szembe a katalán kormányzat felelőtlenségével.

A szavazóhelyiségekben tumultuózus jelenetek alakultak ki, a rendőrségnek a szavazás megkezdése előtt sikerült bezárnia nagyon sokat, az urnanyitás után pedig többet igyekezett megszállni. A fegyveres erők megpróbálták megakadályozni a szavazni kívánók bejutását, s ez kiszorítósdihoz, fizikai kontaktushoz, esetenként erőszakhoz is vezetett. Voltak összetűzések, s egyes helyeken barikádokat emeltek az elszánt szavazók. A spanyol rendőrség gumilövedékeket is bevetett.

A katalán hatóságok tudatták, hogy bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat, sőt, az utólag, postán vagy elektronikusan leadott voksok is számítanak – ígérték.

A függetlenségi népszavazás hátteréről itt olvashatnak.

Részleteket itt találnak.

Halálos merénylet Marseille-ben

Két nő az életét veszítette egy késes támadásban Marseille Saint Char pályaudvarán. Az elkövető „Allah Akbar” kiáltással követte el a támadást. A merénylő – akit a rendőrség lelőtt – megbilincselése után veszítette életét. Az egyik áldozatnak a torkát vágta el, a másik áldozatot pedig a testén ért halálos késszúrás. A vasúti forgalmat leállították, a rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne menjenek a pályaudvar közelébe – jelentette a BBC.

Bajba kerülhet a CÖF

Fotó: Wikimedia

Napokon belül ki fog derülni, hogy milyen kérvény alapján, milyen körülmények között, milyen elszámolással született meg a döntés, amellyel az állami tulajdonban lévő MVM Zrt. 508 millió forint támogatást biztosított tavaly év végén a Civil Összefogás Fórumnak, pontosabban alapítványának – közölte Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanis megkapta Péterfi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének az állásfoglalását arról, hogy az MVM jogtalanul tagadta meg az adatok és dokumentumok kiadását. A biztos állásfoglalásának az indoklásában a többi között azt is kifejtette, hogy miután az MVM közpénzt kezel, ezért a CÖF-támogatással kapcsolatban kikért információk – mind az Infotörvény, mind pedig az Alaptörvény szerint – közérdekű adatnak számítanak. A CÖF évek óta sok pénzt felemésztő kormány- és Fidesz-párti propagandát folytat idehaza és külföldön (plakátkampány, brüsszeli tüntetés, hazai tüntetések, stb.), s a Jobbik annak szeretett volna utánajárni, hogy mindezt miből teszi. Így derül fény az MVM-es támogatásra, ám annak részleteit nem voltak hajlandók kiadni. Most 15 napon belül azt is meg kell tenniük.

DK: „Orbán vagy Európa?”

Forrás: DK

Ezt a kérdést teszi fel országszerte több mint 500 plakáthelyen a Demokratikus Koalíció. A 17 millió forintba kerülő kampányt nem a párt és nem is magyar költségvetési szerv, hanem az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának DK-s delegációja finanszírozza. Ezért – közölte Molnár Csaba budapesti sajtótájékoztatóján –  arra nem vonatkozik a plakáttörvény, így bejelentést sem tettek. „Aki Orbánt választja, az a kivándorlás pártján van, aki Európát választja, az az Európai bérek mellett van, hogy ne kelljen kivándorolni az országból” – a gyakorlatban ez a választás, és ezért indították a kampányt közösen – hangoztatta a párt alelnöke.

LMP: Vissza kell hívni Polt Pétert!

Polt Péter Orbán Viktorral egy futball meccsen.

Polt Péter legfőbb ügyész vagy eltussol ügyeket, és így büntetőjogi felelőssége van, amellyel a 2018-as rendszerváltást követően a független igazságszolgáltatás felé kell elszámolnia, vagy teljesen alkalmatlan a feladatának ellátásra. A Fidesznek bármelyik verzió esetén vissza kell hívnia pozíciójából a legfőbb ügyészt – szögezi le az LMP közleménye, amely emlékeztet arra, hogy Polt Péter parlamenti beszámolója szerint két év alatt 6 százalékkal nőtt a hivatali vesztegetések száma. A közel ezer bűncselekmény is jelzi, a Fidesz rendszerét teljesen átszövi a korrupció – állítja a párt.

 

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!