Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

Ez volt ma – 2017. október 11.

0

A Jobbik az ellenzék elárulásával vádolja a Magyar Szocialista Pártot; a Független Hírügynökség feltette a kérdést az olvasóinak: tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A megnyúlt arcok éjszakája után folytatódik a huzavona Barcelona és Madrid között; az eddigi évi 190 millió helyett 371 millió euróért adta el az olasz fociliga a Serie A tévés közvetítési jogát.

Jobbik/MSZP: újabb pengeváltás

A Jobbik a kormányváltás elárulásának, az ellenzéki szerep szándékos gyengítésének és a baloldali szavazók eladásának tartja az MSZP vezetőinek döntését arról, hogy a jövőben nem járulnak hozzá ellenzéki kezdeményezésekhez.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető levélben tájékoztatta arról, hogy a szocialisták a jövőben nem járulnak hozzá olyan kezdeményezésekhez, amelyek célja, hogy a köztársasági elnökhöz forduljon az ellenzék, sem ahhoz, hogy az Alkotmánybírósághoz küldjenek egy javaslatot, de politikai vitanapot sem támogatnak. Mint mondta, mindezt az eddigi kezdeményezések eredménytelenségével indokolta Tóth Bertalan.

Volner János szerint

A SZOCIALISTÁK EZZEL ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK OLDALÁRA ÁLLNAK.

Mindez drasztikusan korlátozza az ellenzék mozgásterét – jelentette ki -, hiszen egy-egy kezdeményezéshez negyven képviselő támogatása szükséges.

Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

A kérdés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.

Kiverte a biztosítékot a politikai és a közélet iránt érdeklődők körében, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke, egyre másra kapja a meghívásokat olyan klubokba és közösségekbe, amelyekben korábban elképzelhetetlen lett volna a jelenléte.

Szeptember végén a vállaltan balliberálisnak mondott Szeretem Magyarországot Klub vendége volt, novemberben pedig a budapesti zsidónegyed közepén elhelyezkedő Spinoza klub látja vendégül a Jobbik elnöklét.

Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Vannak alapvetések, amelyekben mindenki egyetért, és vannak ezekből az alapvetésekből fakadó következtetések, ahol eltérőek az álláspontok.

A megnyúlt arcok éjszakája

A katalán kormányzó koalícióban vannak radikálisok (azonnali elszakadás) és ingatagok (különválás talán), sőt olyanok is, akik a függetlenségről hallani sem akarnak: ezen kibékíthetetlen álláspontok eredménye volt Puigdemont felemás beszéde. De Madrid is kényszerlépések előtt áll.

A katalán szeparatisták számára a kedd éjszaka a megnyúlt arcok éjszakája volt. Mélységesen csalódottak voltak azok a tízezrek, akik este a diadalív előtt összegyűltek, hogy élőben kövessék Carles Puigdemont parlamenti beszédét – írta az APA osztrák hírügynökség.

Katalónia elszakadáspárti (miniszter)elnöke kihirdette ugyan a függetlenséget, de érvényét azonnal fel is függesztette és tárgyalásokra szólított fel, hogy a következő hetekben párbeszéd jöjjön létre Madriddal.

Olasz meló: jó drágán kelt el a Serie A

Az eddigi évi 190 millió helyett 371 millió euróért adta el az olasz fociliga a Serie A tévés közvetítési jogát a következő szezontól három évre. Ezzel a harmadik legdrágább az olasz bajnokság lesz Európában.

A korábbinál lényegesen magasabb áron, évi 371 millió euróért adta el az olasz labdarúgó Serie A-t szervező liga a bajnokság nemzetközi televíziós közvetítési jogát. A következő szezontól három éven át az IMG birtokolja, mely évente 371 millió eurót fizet ezért.

Ez az összeg

közel kétszer nagyobb a jelenleginél,

korábban az MP&Silva ugyanis 190 millió euróért kapta meg szezononként a jogokat.

Százmillió dollár a Leonardo-festményért?

Világkörüli útra indul Leonardo da Vinci kevés fennmaradt festményeinek az egyike, a Salvator Mundi, amely Hongkongtól egészen San Franciscoig jut majd el, hogy utána New Yorkban árverezzék el a Christie’s galériában. 100 millió dolláros árra számítanak.

Még húsz hiteles képe sem maradt fent Leonardo da Vincinek, az olasz reneszánsz egyik legnagyobb mesterének. Ezért az egész világon

óriási figyelem kíséri a Salvator Mundi festményt, amelyet újra restauráltak és hitelesítettek.

A képzőművészeti alkotás eredetileg I. Károly angol király tulajdona volt, de azután eladták. Sokáig magánkézben hányódott, míg egy aukción elő nem került. Ám az is kiderült: a mester képét a kor szokásai szerint átfestették. Ezért alapos restaurálás következett, hogy a Világ megváltója olyan legyen, mint amilyennek Leonardo da Vinci megálmodta és megfestette.

Jobbik/MSZP: újabb pengeváltás

0

A Jobbik a kormányváltás elárulásának, az ellenzéki szerep szándékos gyengítésének és a baloldali szavazók eladásának tartja az MSZP vezetőinek döntését arról, hogy a jövőben nem járulnak hozzá ellenzéki kezdeményezésekhez.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető levélben tájékoztatta arról, hogy a szocialisták a jövőben nem járulnak hozzá olyan kezdeményezésekhez, amelyek célja, hogy a köztársasági elnökhöz forduljon az ellenzék, sem ahhoz, hogy az Alkotmánybírósághoz küldjenek egy javaslatot, de politikai vitanapot sem támogatnak. Mint mondta, mindezt az eddigi kezdeményezések eredménytelenségével indokolta Tóth Bertalan.

Volner János szerint

a szocialisták ezzel Orbán Viktor miniszterelnök oldalára állnak.

Mindez drasztikusan korlátozza az ellenzék mozgásterét – jelentette ki -, hiszen egy-egy kezdeményezéshez negyven képviselő támogatása szükséges.

„Így válnak teljesen érthetővé Botka László, az MSZP leköszönt miniszterelnök-jelöltjének szavai, aki távozását azzal indokolta: az MSZP egyes vezetői együttműködnek a Fidesszel, elárulják a baloldali szavazókat és ezzel a kormányváltás ügyét is” – fogalmazott.

Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

1

A kérdés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.

Kiverte a biztosítékot a politikai és a közélet iránt érdeklődők körében, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke, egyre másra kapja a meghívásokat olyan klubokba és közösségekbe, amelyekben korábban elképzelhetetlen lett volna a jelenléte.

Szeptember végén a vállaltan balliberálisnak mondott Szeretem Magyarországot Klub vendége volt, novemberben pedig a budapesti zsidónegyed közepén elhelyezkedő Spinoza klub látja vendégül a Jobbik elnöklét.

Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Vannak alapvetések, amelyekben mindenki egyetért, és vannak ezekből az alapvetésekből fakadó következtetések, ahol eltérőek az álláspontok.

Számtalan érvet lehet felhozni az ellen, hogy magát demokratának mondó embernek miért kell Vonát és pártját negligálni, mint ahogyan sok érv szól amellett is, hogy miért muszáj párbeszédet folytatni Vonáékkal, velük vitatkozni.

Ha azt kérdezné valaki, hogy mi a véleményünk erről a dilemmáról, akkor a válaszunkat azzal a közhellyel kezdenénk, amelyet televíziós vetélkedőkben szoktunk hallani. Jelesül azzal, hogy „nincs” nehéz helyzetben a zsűri.

Von Gábor pártját a Jobbikot, ez több bírósági ítélet végzésében is olvasható, lehet náci pártnak nevezni. Ezek az ítéletek nem azt mondják ki, hogy a bíróság szerint a Jobbik náci párt lenne – a bíróságok ebben nem foglalnak állást – hanem azt, hogy bárki mondhatja Vonáékról, hogy nácik. Ez ugyanis egy vélemény, amellyel lehet egyetérteni és lehet vele vitatkozni.

A Jobbik múltjából mindenki tud olyan momentumokat említeni, amelyek alapján tisztességes demokrata azt mondja, hogy nem szabad szóba állni a VELÜk.

Nem sorolnánk ezeket a kirekesztő, antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásokat, a zászlóégetéseket, sem azt, hogy a párt egyik képviselője disznólábbal fotóztatta magát a Dunnaparton a meggyilkolt áldozatokra emlékeztető cipők mellett. Voltak, és néha ma is vannak a Jobbiknak gyomorforgató, vállalhatatlan megnyilvánulásai. Ebben nincs vita az egymásnak feszülő felek között, mint ahogyan abban is szinte mindenki egyetért, hogy a Jobbik egy ideje a jobbik arcát mutatja a nagyközönségnek. A vita abban van, hogy ezt a – ha lehet így fogalmazni – pálfordulást mennyire lehet komolyan venni. És menyiben komolyan vehető, kell-e tekintettel lenni arra, hogy a Jobbik megváltozott.

Egyelőre egyik kérdésre sincs megnyugtató, egyértelmű válasz.

Tény, hogy a Jobbik egy ideje a cukisággal kampányol, a pártelnök kiskutyát simogat, és üdvözlő levelet küld a zsidószervezeteknek hanuka alkalmából.

És az is tény, hogy a Jobbik korábban vállalhatatlan arcai ritkábban jutnak megszólalási lehetőséghez. Néhányukat el is távolították a pártból, míg mások még ott vannak, de a hátsó sorokba lettek vezényelve.

És az is tény, hogy a Jobbik, ez a demokratikusnak nem mondható párt, tetszik, nem tetszik, demokratikus választások révén jutott el odáig, hogy

jelenleg a Fidesz után a második legnagyobb politikai erővé vált Magyarországon.

Ezt lehet szeretni és lehet nem szeretni, de ettől még ez a tény létezik. A Jobbiknak ma nagyon sok szavazója van, s míg a pártot lehet nácinak nevezni – lásd, mint fenn – addig a szavazói többségére ez a meghatározás már nem érvényes. (Igaz, a cigányellenesség valószínűleg a legtöbbjükre jellemző.)

Sokak felfogása szerint mindez ideológiai, világnézeti kérdés: hogy nácikkal akkor sem szövetkezünk,

és akkor sem működünk együtt, ha egyes szakpolitikai kérdésekben ugyanolyan, vagy hasonló álláspontot képviselnek, mint a velük szembeálló baloldali, vagy liberális pártok.

Megint más kérdés, hogy a Fidesz és a Jobbik évek óta tartó versengése meglehetősen érdekes helyzetet eredményezett. A Fidesz az elmúlt években sikeresen nyúlta le a Jobbik tematikáit, mondhatjuk azt is, hogy jobbról előzte a Jobbikot. A Jobbik egy sor vonatkozásban már megengedőbb és mérsékeltebb, mint a Fidesz, mely utóbbi Vona Gábor pártját egyedül a cigányellenességben nem tudta – és nem is akarta – megelőzni.

Igaz, újabban a Jobbik is tartózkodik a cigányellenes kijelentésektől, ám azok, akik akarnak emlékezni a korábbi „csínytevéseikre” – Gyöngyöspatán és máshol – nem fogják elfelejteni, hogy mit tett a Jobbik a korábbi években.

Korábban sokan a Fidesztől várták, hogy megvédje őket a Jobbiktól, mára majdnem fordítottá vált a helyzet:

többen azok közül is, akik nem szélsőségesek, a Jobbiktól remélik, hogy megszabadítja őket a Fidesz mindent maga alá gyűrő hatalmától.

A kérés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.

A Fidesz menekül a viták elől

0

A Fidesz semmilyen szinten nem hajlandó vitázni a legesélyesebb kihívójával, a Jobbikkal – írja mai közleményében  Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője:

„Nemcsak Gulyás Gergely kormánypárti frakcióvezető utasította el, hogy ütköztesse érveit a bevándorlás kérdésében a Jobbik frakcióvezetőjével, hanem az RTL-Klub által szervezett politikai vitát is lemondta a Fidesz. Orbán Viktor fél Vona Gábortól és a Fidesz központilag letiltja politikusait, vagy mondja le azokat az eseményeket, ahol a Jobbikkal szemtől szemben vitázhatna. A fideszes maffia csak az általa behálózott, szatellitellenzékével, a szocialistákkal hajlandó vitába bocsátkozni, amelyet így próbál lélegeztetőgépen tartani.”

 

 

 

 

 

A kormány a nyugdíjasok kegyeit keresi

0

A nyugdíjasok az év végén három különböző jogcímen is pótlólagos bevételhez juthatnak (a tervezettnél magasabb infláció miatt jár nekik kiegészítés novemberben; a vártnál magasabb gazdasági növekedés miatt jutnak törvény szerint prémiumhoz, illetve karácsonykor ismét kaphatnak Erzsébet utalványt).

Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Emellett azt ígérte, hogy jövőre három százalékkal emelik a nyugdíjakat. A Jobbik mindezt annak tudja be, hogy közeleg az országgyűlési választás. Ez most már nem csak a Jobbikot lejáratni akaró mocskos propagandából látszódik egyértelműen, hanem abból is, hogy az Orbán-kormány keresi a nyugdíjas szavazók kegyeit.

Olyan ígéretekkel, amelyek törvényi kötelességei minden kormánynak, magyarul semmilyen plusz juttatást nem jelent az idősek számára, amit most bejelentettek.

Eközben az öregségi nyugdíjminimum összege 2008 óta változatlanul 28.500 forint,

a több mint 2 millió nyugdíjas fele 100 ezer forint alatt nyugdíjat kap.

Esetükben a három százalékos emelés korántsem jelent annyit, mint a Fidesz által létrehozott luxusnyugdíjakra jogosult társaiknál.

A Jobbik szerint méltányos differenciált nyugdíjemelésre van szükség, tehát minél alacsonyabb egy nyugdíj, annál nagyobb százalékban kellene emelni; lehetővé kell tenni, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után, és indokolt az ún. magyar indexálás bevezetése, mely a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációján és a reálbér-emelkedésen alapulna. Ez lehetővé tenné, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon el a bérekétől.

Forrás: Jobbik sajtóosztály.

Ez volt ma – 2017. október 9.

0

Október 6-án, 83 éves korában meghalt a mindenes rajzfilmes, Nepp József, október 8-án pedig Aradszky László táncdalénekes, aki 82 éves volt. Mindkettőjük halálhíre hétfőn látott napvilágot. A FüHü beszélt Gulyás Márton aktivistával, a Fidesz-Jobbik viszony is előkerült, illetve az orosz gázszerződésről és a horvátországi fegyverbotrányról is részletesen írtunk ma.

Meghalt Aradszky László

Az gyászoló családra hivatkozva az Index írta meg először, hogy vasárnap késő este, váratlanul meghalt Aradszky László, aki még aznap is koncertezett, és novemberben egy nagyszabású fellépésre készült. A család által kihívott mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Gulyás Márton: A nemzeti ünnepeket a Fidesz szokta megzavarni

„A kritika itt jogos, kicsit elcsúsztunk az időben, és ennek is megvannak az okai. Például, hogy bennünket nem finanszíroznak külföldről, mint ahogy ezt a Fidesz állítja, nekünk nincsenek donorjaink, magunk finanszírozzuk az akcióinkat. A Fidesszel kapcsolatban még annyit: június óta keressük őket, hogy beszéljünk közösen a törvényről, soha semmire még csak nem is reagáltak.” Interjú Gulyás Márton aktivistával.

A Fidesz ment meg minket a Jobbiktól, vagy fordítva?

A képlet ugyanis a következő: van egy kirekesztő, homofób párt (a Jobbik), amelyik megszólalásaiban nem kirekesztő és nem homofób. És van egy másik, a Fidesz, amely eredeti felállásban nem kirekesztő és nem is homofób, de megnyilvánulásai alapján mégis annak látszik – írtuk a sorosozásról.

Kihúzzák az orosz gázszerződés alól a szőnyeget?

Miközben a kormány az orosz gázszállítási szerződés meghosszabbítására készül kényszerhelyzetre hivatkozva, az EU Tanácsa olyan rendeletet fogadott el, amely növeli a belső gázpiac biztonságát, és a tagállami kontraktusok alaposabb vizsgálatát írja elő. Ez legalább részben kihúzhatja a szőnyeget a jelenlegi, gyakran az európainál drágább orosz gáz alól. Itt írtunk arról, hogy miért lenne hátrányos Magyarországnak az újabb hosszú távú, orosz elköteleződés.

A hullámok átcsaptak a horvátországi Krk-sziget felett is

Október elejétől az Adriai-tengeren fekvő Krk-szigete már nemcsak arról híres, hogy egy közkedvelt üdülőhely Horvátországban: ugyanis a Pentagon már hónapok óta a sziget kis repülőterét használja fel arra, hogy a volt szocialista országok fegyvereit titokban elvigye a közel-keleti szövetségeseinek. A Horvátországba is begyűrűző a fegyvereladási botrányról itt írtunk.

Viselkedési közgazdászé a Nobel-emlékdíj

Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta – jelentették be hétfőn Stockholmban. Richard H. Thaler a viselkedési közgazdaságtan professzora, főként a viselkedési pénzügyek területén elért eredményeiről ismert.

Meghalt Nepp József

83 éves korában meghalt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró. A hírt a család közölte az MTI-vel. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt október 6-án, váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

A Fidesz ment meg minket a Jobbiktól, vagy fordítva?

Évekkel ezelőtt reális opciónak tűnt, hogy a Fidesz hozzánk, választókhoz fordul, ránk mereszti nagy bociszemeit, és azt mondja: szavazzatok rám, hogy megvédhesselek benneteket a Jobbiktól.

Mostanra már a Jobbik mentené meg a magyarokat a Fidesztől

A képlet ugyanis a következő: van egy kirekesztő, homofób párt (a Jobbik), amelyik megszólalásaiban nem kirekesztő és nem homofób. És van egy másik, a Fidesz, amely eredeti felállásban nem kirekesztő és nem is homofób, de megnyilvánulásai alapján mégis annak látszik.

A Soros György elleni gyűlöletkampányról van szó. Ami, bárki bármit is állít, alkalmas arra, hogy antiszemita indulatokat szítson a magyarokban.

Úgyhogy, még az is lehet, hogy a Fidesz mára már veszélyesebb a magyar társadalomra, mint a Jobbik. Utóbbiról ugyanis a legtöbben tudják, hogy milyen. Míg Vona pártjával kapcsolatban az embereknek nincsenek illúzióik,

a Fideszről sokan még mindig nem akarják elhinni, hogy tényleg olyan, amilyennek látszik.

Gátlástalannak látszik, hataloméhesnek. Akinek nem bírta a gyomra, háborgott a lelkiismerete, már otthagyta őket.

Van tehát egy kirekesztő párt, amely megnyilvánulásaiban nem kirekesztő, és van egy másik, amelyik sorosozik és szemöldökcsipesezik, azaz, gyűlöletet kelt, egymás ellen uszítja az embereket.

Melyikhez meneküljön a választó, hogy megmentse a másik ellen? És hol vannak ilyenkor a magukat demokratikusnak mondó pártok?

Ez volt a hét – 2017. október 2-8

Amerika legvéresebb tömegmészárlása, lemondott Botka László, rendőri fellépés Katalóniában, Simicska plakátháborús mozgalmat indított, nyomoz az ügyészség a Jobbik ellen, éles viták voltak az MSZP választmányi ülésén, megemlékezés a Népszabadságra.

Hétfő, 2017. október 2.

Amerika legvéresebb tömegmészárlása

Egy 64 éves férfi nyitott tüzet fesztiválozókra egy Las Vegas-i szálloda 32. emeletéről.

Legalább 58-an meghaltak, 500-nál is többen megsebesültek.

Ez volt az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. Több ezren pánikba esve menekültek. A merénylő öngyilkos lett, egyelőre nem tudni, miért kezdett lövöldözni, bár az Iszlám Állam azt állítja, az ő „katonájuk” volt.

Lemondott Botka László

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László. A támogatás hiányával indokolta döntését. Röviddel ezután bejelentette lemondását Ujhelyi István alelnök is. A visszalépés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az MSZP elnöke, Molnár Gyula. Azt mondta:

aki ma ünnepel, az nem barátja az MSZP-nek.

Arról is beszélt, hogy „szomorú pillanat ez”, de mostantól az együttműködésre koncentrálnak. Azt mondta, hogy

a győzelemhez a lehető legtöbb közös jelöltről meg kell állapodni, és a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös listát kell állítania.

Tárgyalnak majd Gyurcsánnyal is. Új miniszterelnök-jelöltjük egyelőre nincs, de úgy tudjuk, több koncepción is gondolkodnak.

Döbbenet a népszavazás után

Brutális eszközökkel akarta megakadályozni a spanyol kormány és rendőrség, hogy megtartsák a függetlenségről szóló népszavazást Katalóniában. Több mint 900-an sérültek meg, ennek ellenére a voksok összeszámlálása után kiderült: a szavazásra jogosultak 42,3 százaléka, összesen 2,26 millió katalán szavazott, 90 százalékuk az elszakadás mellett.

Kedd, 2017. október 3.

Simicska plakátháborús mozgalma

A Független Hírügynökség információi szerint egyáltalán nem volt hirtelen felindulásból elkövetett kétségbeesett akció, hogy Simicska Lajos Veszprémben a G nap elhíresedett állítását írta az üres plakáthelyekre. Ez egy mozgalom kezdete.

Orbán legjobb barátjából legnagyobb ellenségévé vált üzletember ugyanis arra szólítja fel a lakosság bátrabb és írástudóbb részét, hogy a cége által üresen hagyott oszlopokra írja meg a véleményét. Valószínűleg nem ragaszkodik ahhoz, hogy a csak G naphoz kötődő jelzős szerkezetek szerepeljenek a kommentekben.

Szerda, 2017. október 4.

Hétfőn lehet független Katalónia

A tartományi kormány jelentette ezt be. Össze kell még számolni a külföldön leadott szavazatokat, utána, várhatóan hétfőn,

vitát tartanak erről a regionális parlamentben,

utána pedig szavaznak, ezután következhet a függetlenség kikiáltása. A spanyol tőzsde közben zuhan.

Ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje?

Választási párt létrehozását vetette fel állítólag Molnár Gyula, a szocialisták elnöke az MSZP-Párbeszéd tárgyaláson. A Népszava szerint Molnár azt is felvetette, hogy Karácsony Gergely legyen a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Az MSZP-n belül közben forr a levegő, sokan bűnbakokat keresnek Botka László visszalépése után.

Szövetséget köt az Együtt és a Párbeszéd

Közösen készülnek fel a választásra, de ez egyelőre még nem jelent közös listát. Az együttműködés szervezeti formáit később dolgozzák ki.

Juhász Péter Együtt-elnök azt mondta: azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egy közös listán szerepelnének. Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök szerint

csak úgy van esély a győzelemre, ha mind a 106 körzetben egy ellenzéki jelölt indul.

A tárgyalásra meghívták az LMP és a Momentum képviselőit is, de ők nem mentek el.

Csütörtök, 2017. október 5.

Titkos élete volt a Las Vegas-i mészárosnak

Évtizedek óta halmozta fel a fegyvereket Stephen Paddock, az elmúlt egy évben például 30-at vett.

Aprólékosan kitervelte a merényletet,

ami után el akart menekülni. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, miért lövöldözött.

Az biztos, hogy aktív szerencsejátékos volt, és bár alkalmanként több tízezer dollárt is megforgatott, de nem tartozott a nagymenők közé.

MSZP: Csintalan Sándor közkincs

A hvg.hu-nak adott interjúban Csintalan Sándor azt mondta, vissza akar lépni az MSZP-be, sőt, pártelnöknek is bejelentkezett. Erre reagált ironikus közleményben az MSZP, ezt írták:

CSINTALAN SÁNDOR OLYAN PÁRTOK FELETT ÁLLÓ KÖZKINCS, AKIT EGY PÁRT SEM SAJÁTÍTHAT KI SAJÁT MAGA SZÁMÁRA. MI SEM TESSZÜK.

Gyurcsány beszólt az MSZP-nek

Szerinte a Fidesz nem tekint ellenfélként a szocialistákra. Gyurcsány azt próbálja sugallni, hogy Orbánék már csak ellenük, illetve a Jobbik ellen politizálnak.

Az előzmény, hogy a Fidesz beleegyezett egy nyilvános vitába, Molnár Zsolt Németh Szilárddal vitázik az ATV-ben. A vita létrejöttét többen úgy értelmezik, hogy

a Fidesznek nem érdeke az MSZP szétesése.

Molnár Zsolt szerint egyébként nem érdemes összeesküvés-elméletekkel foglalkozni.

Péntek, 2017. október 6.

Nyomoz az ügyészség a Jobbik ellen

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és

„SZÁMVEVŐSZÉKI ELLENŐRZÉSSEL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGSZEGÉS VÉTSÉGÉNEK GYANÚJA MIATT”

pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel. Volner János, a párt frakcióvezetője azt mondta:

csak „büdös”, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.

Szombat, 2017. október 7.

Az MSZP választmányi ülése – éles vita

Véget ért a Magyar Szocialista Párt választmányának ülése, amely után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót. Ennek lényege: Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A Független Hírügynökség információja szerint korántsem volt egyetértés a tanácskozáson, sőt heves vita alakult ki a választmányi tagok között. Szekeres Imre és Hiszékeny Dezső például felvetette Molnár Zsolt felelősségét.

Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.

A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival.

„TÁRGYALNI FOGUNK, NEM DIKTÁLNI,

hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de

„HORN GYULA PÁRTJA” NEM TÁRGYAL SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRTOKKAL.

Százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz

A Jobbik közel százezerrel bővíthetné a saját szavazóbázisát a volt szocialista szavazók közül, ami a biztos pártválasztók esetében illet mintegy 3 százalékot jelenthet számára – mondta a Független Hírügynökségnek Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Vona Gábor Jobbik-elnök mai, a baloldali szavazóknak szóló nyílt levelének lehetséges hatásairól kérdeztük a közvéleménykutató szakembert.

Egyre többen írják alá a petíciót az emberséges társadalomért

Szombat reggelig már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indította útjára pénteken Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda, televíziós szerkesztő-műsorvezető, Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, Gundel Takács Gábor újságíró és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.

AZ IDEGENELLENESSÉG, A FÉLREÉRTÉSEK ÉS INDULATOK ELHATALMASODÁSA HOVÁ VEZET:

olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.

„Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra.”

Vasárnap, 2017. október

A Népszabadság emlékére

Vasárnap délelőtt a rendszerváltozás utáni Népszabadság munkatársai találkoztak a Pozsonyi út 5. számú ház előtt, ahová lelkes lokálpatrióták egy kőrisfát ültettek kollégájuk, Bächer Iván emlékére.

A megemlékezésen most első alkalommal átadták a Népszabadság-díjat is: a Szabad Pécs kapta. A portál azután indult, hogy Mészáros Lőrinc megvette a Dunántúli Naplót (is), amelynek több munkatársa úgy döntött, hogy inkább a közösségi támogatásból működő, független tényfeltáró, szabad újságírást választja.

A Szabad Pécs felelős szerkesztője, Babos Attila a díjat nagyon megtisztelőnek és felemelőnek, sőt, Magyarország legfontosabb díjának nevezte, ugyanakkor nem teljesen jóérzéssel vette át. „Egyre szűkül az a tér, ahol szabadon lehet gondolkodni” – fogalmazott.

Jobbik: Hogyan segít a bérunió az országon belüli bérkülönbségek felszámolásában?

0

A Béruniós kezdeményezés elsődleges célja az Európa keleti és nyugati fele közötti bérkülönbségek kiegyenlítése, de ugyanilyen fontos az országokon belüli regionális különbségek mérséklése az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének jegyében.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon belül az ország nyugati és keleti fele között is közel kétszeres különbség figyelhető meg a nettó átlagjövedelmek terén és noha a munkanélküliség jelenleg csökkenő tendenciát mutat, még így is megfigyelhetők különbségek a megyék között.

A régiónként eltérő bérek nem csak hazánkban, de Európa sok más államában is kihívást jelentenek. A Béruniós kezdeményezés elsődleges célja az Európa keleti és nyugati fele közötti bérkülönbségek kiegyenlítése, de ugyanilyen fontos az országokon belüli regionális különbségek mérséklése az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének jegyében.

A kohéziós alapok megfelelő felhasználása és az elmaradottabb területeket kedvezményező gazdaságpolitika önmagában is sokat segíthet a probléma felszámolásában, a Béruniós kezdeményezés spektruma is teljesen egybeesik azzal a törekvéssel, hogy egy-egy országon belül is megtörténjen a leszakadó vidékek felzárkózása. Természetesen lehetetlen minden ország minden régiójában teljesen azonos feltételeket teremteni, az élen járó régiók képesek más térségekre is pozitív hatást kifejteni és a fejletlenebb területeken is felfelé húzni a béreket. Magyarországot az országon belüli különbségek különösen sújtják, hiszen hazánkban még a legjómódúbb megyék átlagbére is elmarad az európai átlagtól, a legszegényebb területeken mért adat pedig méltatlan az Európai Unióhoz és azokhoz az eszmékhez, melyek mentén az Unió létrejött.

Gyöngyösi Márton, országgyűlési képviselő és a Béruniót kezdeményező polgári bizottság vezetője

Ez volt ma – 2017. október 7.

0

Viták a szocialisták választmányi ülésén, de a pártelnök szerint „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”; Závecz Tibor szerint százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz; már több mint háromezren írták alá a petíciót az emberséges társadalomért, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indítottak el; Babos Tímea és Andrea Hlaváćkova döntősök Pekingben.

Az MSZP választmányi ülése – éles vita

Véget ért a Magyar Szocialista Párt választmányának ülése, amely után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót. Ennek lényege: Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A Független Hírügynökség információja szerint korántsem volt egyetértés a tanácskozáson, sőt heves vita alakult ki a választmányi tagok között. Szekeres Imre és Hiszékeny Dezső például felvetette Molnár Zsolt felelősségét.

Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.

A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival.

„Tárgyalni fogunk, nem diktálni,

hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de

„HORN GYULA PÁRTJA” NEM TÁRGYAL SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRTOKKAL.

Molnár Gyula megköszönte Botka László munkáját. Elmondta, a választmányi vitában szóba került az is, mi vezetett a miniszterelnök-jelölt lemondásához. A felmerült okok között említette, hogy hiányzott a partnerek fogadókészsége, hogy az MSZP-n belül belső bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, helyes úton haladnak-e, illetve, hogy a kormányfőjelölt nem volt képes korrekcióra.

Hozzátette:

VISSZAUTASÍT MINDEN OLYAN VÁDAT, AMELY A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE RÉSZÉNEK TEKINTI AKÁR AZ MSZP-T, AKÁR BÁRMELYIK DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI PÁRTOT.

Százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz

A Jobbik közel százezerrel bővíthetné a saját szavazóbázisát a volt szocialista szavazók közül, ami a biztos pártválasztók esetében illet mintegy 3 százalékot jelenthet számára – mondta a Független Hírügynökségnek Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Vona Gábor Jobbik-elnök mai, a baloldali szavazóknak szóló nyílt levelének lehetséges hatásairól kérdeztük a közvéleménykutató szakembert.

FOTÓ: PIXABAY

A kutatási adatok, amelyek alapján véleményt formált nem olyan régiek, a nyár végén készültek. Vagyis tulajdonképpen frissnek mondhatók, még akkor is, ha az politikai békeidőnek számított, a mostani pedig nem. Elsősorban a szocialistáknál nincs békeidő; minden nap történik valami, a napokban például Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter izgatta fel a kedélyeket a Molnár Zsolt ellenes posztjával.

Závecz Tibor szerint ezzel együtt érvényesnek kell tekinteni az akkori felmérést. Persze romolhat a helyzet, mondta, de érdemes ezekből a számokból kiindulni. Ezek pedig azt mutatják, hogy

a másodlagos preferenciák alapján, minden tizedik szocialista szavazó hajlandó a Jobbikra cserélni a pártját,

ami azt jelenti, hogy nagyjából nyolcszázezer MSZP-s szavazóval kalkulálva, tíz százalék hajlandó lenne a Jobbikra voksolni, ami közel százezer szavazót jelent.

Egyre többen írják alá a petíciót az emberséges társadalomért

Szombat reggelig már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indította útjára pénteken Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda, televíziós szerkesztő-műsorvezető, Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, Gundel Takács Gábor újságíró és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.

A petíció – amelynek teljes szövege itt olvasható – szerint az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy

az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet:

olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.

„Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra.”

Babosék döntősök Pekingben

Babos Tímea és a cseh Andrea Hlaváčkova bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében, miután a legjobb négy között döntő rövidítésben megnyerte mérkőzését.

A negyedik helyen kiemelt duó – amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon – szombaton a másodikként rangsorolt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz páros ellen lépett pályára, és egy perc híján kétórás csatában kerekedett felül.

Babosékra – akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak – a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung-jan első helyen kiemelt kettőse vár a fináléban.

Babos csak párosban indult a kínai fővárosban.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!