Egy szökevény pénzügyi csaló, aki valójában az orosz titkosszolgálatok embere volt. Egy korrupciós botrányba belebukó nyugati kancellár. És egy olyan befolyásolási művelet, amelynek célja nem egyszerűen egy politikus eltávolítása, hanem egy egész európai ország politikai pályájának átírása lehetett. Az osztrák Sebastian Kurz bukásáról eddig is sokat tudtunk. Arról azonban csak most kezd kirajzolódni a kép, hogy a háttérben talán nemcsak belpolitikai ellenfelek és ügyészek dolgoztak, hanem Moszkva árnyékhálózata is.
„Én buktattam meg Kurz osztrák kancellárt egy orosz kémüggyel.” A mondat Jan Marsalektől származik, attól az egykori Wirecard-vezetőtől, akit a német pénzügyi történelem egyik legnagyobb botrányának kulcsszereplőjeként tartanak számon, és akiről mára a nyugati titkosszolgálatok úgy vélik: hosszú éveken át az orosz hírszerzés érdekeit szolgálta Európában.
Marsalek neve 2020-ban vált világhírűvé, amikor összeomlott a Wirecard, Németország technológiai csodacége. A mérlegekből legalább 1,9 milliárd euró hiányzott. A menedzser eltűnt, majd a nyugati szolgálatok nyomozása során egyre több jel utalt arra, hogy nem egyszerű gazdasági bűnözőről, hanem kiterjedt orosz kapcsolatrendszerrel rendelkező operátorról van szó.
Míg Európa egyik fele még a pénzügyi csalás részleteit próbálta feltárni, a másik fele már azt vizsgálta, miként épült be Marsalek az osztrák és német hatalmi elit közelébe.
Az Axel Springer-csoporthoz tartozó nemzetközi oknyomozó újságírók most olyan dokumentumokat tártak fel, amelyek szerint Marsalek nem egyszerűen kapcsolatban állt az orosz szolgálatokkal, hanem aktív szerepet vállalhatott Sebastian Kurz eltávolításában is.
Kurz pályafutása szinte példátlan volt az európai politikában. Harmincegy évesen Ausztria legfiatalabb kancellárja lett, a konzervatív Néppárt arca és reménysége. Sokak szerint ő testesítette meg a modern jobboldali politikus mintaképét: fiatal, ambiciózus, médiaképes és nemzetközileg is beágyazott szereplő volt. Ugyanakkor ellenfelei már korán azzal vádolták, hogy a közpénzeket és az államapparátust saját politikai brandje építésére használja.
A korrupciós ügyek végül elsodorták.
A kérdés azonban ma már nem csupán az, hogy történt-e törvénysértés, hanem az is: ki és milyen célból segítette felszínre kerülni a kompromittáló információkat?
A most nyilvánosságra került anyagok szerint az orosz hálózat megszerezte egy osztrák pénzügyminisztériumi tisztviselő mobiltelefonjának adatait. Az információk végül eljutottak a korrupcióellenes hatóságokhoz, amelyek olyan ügyeket tártak fel, amelyek politikailag végzetesnek bizonyultak Kurz számára. Házkutatások következtek, a botrány tovább dagadt, a kancellár pedig 2021-ben lemondott.
A dokumentumok szerint az orosz hálózat azért fordult Kurz ellen, mert kancellárként fellépett egy olyan személy ellen, aki Moszkvának dolgozott. Ha ez igaznak bizonyul, akkor a történet túlmutat egy korrupciós ügyön. Ebben az esetben egy idegen hatalom célzott beavatkozásáról beszélünk egy európai uniós tagállam politikai életébe.
A történet másik szála Nagy-Britanniába vezet. Az ottani kémelhárítás már hosszú évek óta kiemelt figyelemmel követi az orosz hírszerzés aktivitását. Az egykori orosz kettős ügynökök elleni merényletek, a novicsokkal megmérgezett Szergej Szkripal vagy a Londonban meggyilkolt Alekszandr Litvinyenko ügye olyan tapasztalatot adott a brit szolgálatoknak, amely kevés ország rendelkezésére áll Európában.
Egy brit nyomozás során bukott le az a bolgár származású kémhálózat is, amelyet Orlin Ruszev irányított. A hálózat tagjai végül Jan Marsaleket nevezték meg felettesükként. Ruszev börtönbe került, Marsalek azonban eltűnt. A nyugati szolgálatok feltételezése szerint ma is Oroszországban él, az állam védelme alatt.
A legnagyobb kérdés ugyanakkor nem Kurz személye. Sokkal inkább az, hogy Moszkva milyen mélységben épített ki befolyási hálózatokat Európában.
Ausztria különösen érzékeny terepnek bizonyult. Az Osztrák Szabadságpárt hosszú éveken keresztül ápolt látványosan jó kapcsolatokat Oroszországgal. A világot bejárták azok a képek, amelyeken Vlagyimir Putyin az FPÖ által delegált külügyminiszter, Karin Kneissl esküvőjén táncol. Később, politikai pályafutása végeztével Kneissl Oroszországba költözött, és ott vállalt szerepet különböző intézményekben. Mindez ugyan önmagában nem bizonyít semmit, mégis jól érzékelteti, mennyire intenzívek voltak az orosz kapcsolatok az osztrák politikai elit egy részével.
A londoni Royal United Services Institute egyik szakértője szerint az orosz szolgálatok klasszikus módszere a destabilizáció. Nem feltétlenül ők idézik elő a káoszt, de kiválóan kihasználják azt, ha lehetőség nyílik rá. Ez a stratégia az elmúlt években számos európai országban megfigyelhető volt.
Éppen ezért figyelemre méltó Manfred Weber, az Európai Néppárt vezető politikusának reakciója is. Szerinte Oroszország tudatosan törekszik az európai demokráciák meggyengítésére, ezért minden olyan információt alaposan ki kell vizsgálni, amely külföldi beavatkozásra utal.
És Magyarország?
A kérdés óhatatlanul felmerül. Ha Ausztriában lehetséges volt ilyen mélységű befolyásolási kísérlet, akkor mennyire védettek más közép-európai országok?
A vita Magyarországon sem új. Buda Péter, az Információs Hivatal egykori alezredese évekkel ezelőtt azt állította: Orbán Viktor politikai értelemben Putyin érdekeit szolgálja Magyarországon. A kijelentés természetesen politikai viták kereszttüzébe került, de jól mutatja, hogy az orosz befolyás kérdése már régen nem csupán külpolitikai, hanem belpolitikai téma is.
Közben az ukrajnai háború, az energiapolitikai függőség, valamint a magyar-orosz kapcsolatok körüli viták folyamatosan napirenden tartják a kérdést: meddig terjed Moszkva befolyása az Európai Unión belül?
A Sebastian Kurz körül kibontakozó új történet azért különösen nyugtalanító, mert arra utal: az orosz titkosszolgálatok nem csupán információkat gyűjtöttek Európában, hanem adott esetben aktívan formálni is próbálták a politikai eseményeket. Ha pedig egy uniós tagállam kancellárjának bukásában valóban szerepet játszottak, akkor ez már nem egy osztrák belpolitikai botrány, hanem európai biztonsági ügy.
És könnyen lehet, hogy a teljes történetet még mindig nem ismerjük.
