Megvan a miniszterelnök-jelölti vita időpontja

0
1559

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor április 4-én vagy 5-én lesz a pártok miniszterelnök-jelöltjeinek a vitája, s az azt megelőző három hétben a három szakpolitikai vita – tudta meg a Független Hírügynökség. Úgy tűnik, a V18 által hivatalosan megkeresett pártok készek erre. Ez alól kivétel a Fidesz, amely egyáltalán nem reagált.

Balázs Péter a Válasszunk! 18 alapító tagja és Gábor Péter koordinátor sorra egyeztet a listát állító pártok vezetőivel az április 8-át megelőzően tervezett három szakpolitikai, majd azt „megkoronázó” miniszterelnök-jelölti vitáról. Mint megtudtuk: az Fidesz kivételével minden általuk megkeresett párt pozitívan reagált, többel már tárgyaltak, másokkal megvan a találkozó időpontja.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a Jobbik is, amellyel a jövő heti találkozó időpontjának egyeztetése folyik  – mondta el a  FüHü-nek Gábor Péter.  

Most úgy néz ki, hogy durván egy hét múlva már túl lesznek az egyeztetéseken a pártokkal, s akkor már majd azt is lehet tudni, hogy milyen sorrendben tartják a három vitát.

Ami már most biztos, hogy hetente egy-egy szakpolitikai vita lesz, majd a legvégén, a választásokat megelőző hét közepén tartják meg a miniszterelnök-jelölti vitát.

Mint a FüHü is beszámolt róla, a három szakpolitikai vita mindegyikének tág a tervezett tematikája. Az egyik témáit a gazdaság, a versenyképesség, a korrupció és a fenntartható fejlődés adná; a másik a jogbiztonság, az európai értékek és a migráció komplex kérdésköreit venné napirendre; a harmadikon pedig az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás területe kerülne terítékre. Gábor Péter elmondta, hogy ők ezt a fenti sorrendet javasolják, de ez nem döntő, abban a sorrendben tartják majd meg a vitákat, ahogy a pártok szakpolitikusai ráérnek.

A Fidesz tehát nem reagált a V18-ak megkeresésére, de nem csak erre nem. A fideszesek előszeretettel nem jelennek meg a Közös Ország Mozgalom (KOM) által sorra szervezett egyéni választókerületi választási vitákon sem. Eddig már hét ilyen vitát tartottak, s három továbbit hirdettek meg – az egyiket éppen ma tartják a budai Hegyvidéken.

A miniszterelnök-jelölti vitát a V18 – ahogy az egyébként a honlapjukon is áll – a listát állító pártok jelöltjei között tartaná meg. A vitát bejelentő sajtóbeszélgetésen a FüHü kérdésére, hogy mi van akkor, ha egy pártnak – például a Demokratikus Koalíciónak – nincs miniszterelnök-jelöltje, többen metakommunikációval azt sugallták, hogy „akkor nem lesz ott”, ám Balázs Péter leszögezte, hogy

“ÁPRILIS 8-A ELŐTT MINDEN PÁRTNAK KELL, HOGY LEGYEN EGY MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE”.

 

A V18-aknak pedig van forgatókönyve arra is, ha a Orbán Viktor sem akar részt venni a választások előtti miniszterelnök-jelölti vitán. Erre vannak nemzetközi megoldások, például az, hogy

a vita során videón megjelennek a részt nem vevő politikus programjának  egyes pontjai, amelyre a jelen lévő résztvevők reagálnak.

Megjegyzendő, hogy van olyan kezdeményezés is –  az MSZP-Párbeszéd-szövetségé –, hogy törvénnyel kényszerítsék ki a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt választási vitáját, amelyet egyébként  a parlamenti választás előtti pénteken tartanának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .