Kezdőlap Címkék Szakpolitikai vita

Címke: szakpolitikai vita

V18 – vita helyett fórum

A Fidesz nem, a Jobbik pedig mégsem vesz részt a Válasszunk! 18 által még februárban kezdeményezett nyilvános szakpolitikai választási vitákon, ezért nem is tartják meg azokat. Ehelyett az ország helyzetét értékelő és jövőjét a választók számára bemutató nyilvános fórumot szerveznek, amelyre e két párt listavezetőjét hívják meg. 

 

Nem sikerült tehát vitaasztalhoz ültetni a választások legesélyesebb pártjainak a képviselőit. Az eredeti – február közepén bejelentett – terv az volt, hogy három szakpolitikai, majd ennek „megkoronázásaként” egy miniszterelnök-jelölti vitát tartanak.

„Miután a Fidesz és a Jobbik nem kívánt a nyilvános vitákban részt venni, a V18 visszavonja eredeti elképzelését, és nem tartja meg a szakpolitikai vitákat. A csoport azonban továbbra is bízik benne, hogy a két párt újragondolja jelenlegi álláspontját, és részt vesz az április elején tartandó nyilvános fórumon” – jelentette be Balázs Péter korábbi külügyminiszter és EU-biztos a V18-ak nevében.

A ’Választási Fórum 2018’ eseményre a DK, az Együtt, a Fidesz, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP-Párbeszéd listavezetőjét hívjuk meg.

Intenzív, a minél nagyobb választási részvételt elősegítő kommunikációs kampányt is indít a csoport. Az egykori kormányok tagjaiból álló V18 bízik abban, hogy sikerül 70 százalék körüli választási részvételt elérni.

A V18 folytatja a munkát egy másik területen is:

továbbra is segítséget kíván nyújtani a választóknak abban, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre tudjanak szavazni azokban a választókörzetekben, ahol van esély legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Hódmezővásárhely példáját követve ezért a csoport a választások napjáig egyeztet a pártokkal annak érdekében, hogy a pártok összefogásával megegyezés születhessen a legesélyesebb jelöltekről – szögezi le a csoport közleménye. Ha ez megtörténik, akkor a V18 Facebook-oldalán keresztül tájékoztatja a választókat erről.

Nem kell miniszterelnök-jelöltnek lenni a vitához

A DK-val, az LMP-vel és az MSZP-vel már megállapodtak az április 8-i választásokat megelőző három szakpolitikai, majd az azt követő miniszterelnök-jelölti vitában, a Jobbikkal még hátravan a tárgyalás, amelynek azonban megvan az időpontja. A Fidesz egyelőre nem reagált a megszólításra. A miniszterelnök-jelölti vitára minden bizonnyal országos listavezetőt is delegálhatnak a résztvevő pártok.

Pár napos csúszással, a jövő héten ülnek majd le a Válasszunk! 18 csoport képviselői a Jobbik delegáltjaival, hogy tisztázzák a választásokat megelőző szakpolitikai és miniszterelnök-jelölti vitákon való részvételt – tudtuk meg Gábor Pétertől, a V18 koordinátorától. Mint elmondta, a DK, az LMP és az MSZP már beleegyezett a részvételbe. Kérdésünkre, hogy akkor csak ez az öt párt kap-e meghívást a vitákra, azt a választ kaptuk, hogy egyelőre velük számolnak, de

nem kizárt – erről később döntenek –, hogy további két párt is meghívást kap majd. Az a két párt – az Együtt és a Momentum –, amelyeknek esélye van országgyűlési frakció alakítására.

Mint a FüHü korábban beszámolt róla, formálódik a viták dátum is. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor április 4-én lesz a pártok miniszterelnök-jelöltjeinek a vitája, s az azt megelőző három hétben a három szakpolitikai vita. A szervező a V18 csoport.

Mindeddig arról volt szó, a szakpolitikai vitákat mintegy „megkoronázó”  miniszterelnök-jelölti vitára – mint a nevéből is következik – az országos listát állító pártok miniszterelnök-jelöltjeit várják. Ám van a pártok között olyan, jelesül a Demokratikus Koalíció, amely nem nevezett meg ilyet, a párt első embere, Gyurcsány Ferenc „csak” a listát vezeti. Gábor Pétertől most megtudtuk, hogy

ebben valószínűleg puhulni fog a V18-ak álláspontja, döntés ugyan még nem született róla, de hajlanak afelé, hogy a vitán akár a listavezetőt is delegálhatja az adott párt.

Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke egyébként a vitáról való felvetésre annyit mondott: „A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének ideje.”

Megvan a miniszterelnök-jelölti vita időpontja

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor április 4-én vagy 5-én lesz a pártok miniszterelnök-jelöltjeinek a vitája, s az azt megelőző három hétben a három szakpolitikai vita – tudta meg a Független Hírügynökség. Úgy tűnik, a V18 által hivatalosan megkeresett pártok készek erre. Ez alól kivétel a Fidesz, amely egyáltalán nem reagált.

Balázs Péter a Válasszunk! 18 alapító tagja és Gábor Péter koordinátor sorra egyeztet a listát állító pártok vezetőivel az április 8-át megelőzően tervezett három szakpolitikai, majd azt „megkoronázó” miniszterelnök-jelölti vitáról. Mint megtudtuk: az Fidesz kivételével minden általuk megkeresett párt pozitívan reagált, többel már tárgyaltak, másokkal megvan a találkozó időpontja.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a Jobbik is, amellyel a jövő heti találkozó időpontjának egyeztetése folyik  – mondta el a  FüHü-nek Gábor Péter.  

Most úgy néz ki, hogy durván egy hét múlva már túl lesznek az egyeztetéseken a pártokkal, s akkor már majd azt is lehet tudni, hogy milyen sorrendben tartják a három vitát.

Ami már most biztos, hogy hetente egy-egy szakpolitikai vita lesz, majd a legvégén, a választásokat megelőző hét közepén tartják meg a miniszterelnök-jelölti vitát.

Mint a FüHü is beszámolt róla, a három szakpolitikai vita mindegyikének tág a tervezett tematikája. Az egyik témáit a gazdaság, a versenyképesség, a korrupció és a fenntartható fejlődés adná; a másik a jogbiztonság, az európai értékek és a migráció komplex kérdésköreit venné napirendre; a harmadikon pedig az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás területe kerülne terítékre. Gábor Péter elmondta, hogy ők ezt a fenti sorrendet javasolják, de ez nem döntő, abban a sorrendben tartják majd meg a vitákat, ahogy a pártok szakpolitikusai ráérnek.

A Fidesz tehát nem reagált a V18-ak megkeresésére, de nem csak erre nem. A fideszesek előszeretettel nem jelennek meg a Közös Ország Mozgalom (KOM) által sorra szervezett egyéni választókerületi választási vitákon sem. Eddig már hét ilyen vitát tartottak, s három továbbit hirdettek meg – az egyiket éppen ma tartják a budai Hegyvidéken.

A miniszterelnök-jelölti vitát a V18 – ahogy az egyébként a honlapjukon is áll – a listát állító pártok jelöltjei között tartaná meg. A vitát bejelentő sajtóbeszélgetésen a FüHü kérdésére, hogy mi van akkor, ha egy pártnak – például a Demokratikus Koalíciónak – nincs miniszterelnök-jelöltje, többen metakommunikációval azt sugallták, hogy „akkor nem lesz ott”, ám Balázs Péter leszögezte, hogy

“ÁPRILIS 8-A ELŐTT MINDEN PÁRTNAK KELL, HOGY LEGYEN EGY MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE”.

 

A V18-aknak pedig van forgatókönyve arra is, ha a Orbán Viktor sem akar részt venni a választások előtti miniszterelnök-jelölti vitán. Erre vannak nemzetközi megoldások, például az, hogy

a vita során videón megjelennek a részt nem vevő politikus programjának  egyes pontjai, amelyre a jelen lévő résztvevők reagálnak.

Megjegyzendő, hogy van olyan kezdeményezés is –  az MSZP-Párbeszéd-szövetségé –, hogy törvénnyel kényszerítsék ki a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt választási vitáját, amelyet egyébként  a parlamenti választás előtti pénteken tartanának.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!