USA-Kína vírus vita

0
2070
pixabay

Már 2019 novemberében kórházban ápoltak három kínai vírus kutatót, akik a katonai laboratóriumban dolgoztak Vuhan városában – állítja az amerikai hírszerzés. A Wall Street Journal cikke szerint a víruskutatók tünetei hasonlóak voltak a COVID-19 betegekéhez. Ugyanakkor a kínai hatóságok csak decemberben jelezték az első COVID-19 pácienst a WHO-nak.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői jártak Vuhanban. Jelentésükből az derült ki, hogy továbbra sem lehet biztosan tudni: hogy kezdődött a járvány? Nagy valószínűséggel állatokról terjedt át az emberekre. A WTO szakértői nem zárták ki azt a lehetőséget sem, hogy a vírus egy laboratóriumból szökött meg. Vuhanban működik Kína egyik legnagyobb víruskutató intézete, mely a hadsereg ellenőrzése alatt áll.

Már Trump elnök is azzal vádolta meg Pekinget, hogy a COVID-19 vírus a laboratóriumból került ki az utcára, és így okozott járványt előbb Kínában majd az egész világon. Bizonyítékkal Trump nem szolgált, és az amerikai hírszerzés most sem állt elő ilyenekkel.

Kínai ellencsapás

Pekingben kezdettől fogva elvetették az amerikai verziót, sőt viszont váddal éltek. Egy kínai diplomata, aki korábban Washingtonban szolgált, most pedig Pekingben a külügy sajtó osztályán dolgozik, azt állította egy társas oldalon, hogy egy amerikai biológiai laboratóriumból szökött meg a vírus, mely azután járványt okozott Vuhanban. Hogy került az amerikai vírus Vuhanba?

A kínai diplomata szerint úgy, hogy az amerikai laboratóriumban Maryland államban olyan vírussal kísérleteztek, melyeket a tálibok ellen akartak felhasználni Afganisztánban. A vírus ott szabadulhatott el – a kínai diplomata szerint. Vuhanban rendezték meg a katona sportolók világbajnokságát. Ezen nagy küldöttséggel az amerikaiak is részt vettek. A kínai diplomata szerint azért nem találják az első vírusfertőzöttet, mert az az amerikai küldöttség egyik tagja volt, aki a verseny után távozott Vuhanból.

Washington természetesen cáfolt, így továbbra sem tudja senki: hogy kezdődött a
COVID- 19 világjárvány.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .