Kezdőlap Címkék WTO

Címke: WTO

Globális probléma a vízhiány 

0

A Földet fenyegető vízhiányra évtizedek óta figyelmeztetnek a tudósok, rendeznek ugyan mindenféle szimpóziumokat, kongresszusokat, készülnek tanulmányok, sőt zöld és kevésbé zöld politikai nyilatkozatok, de vizeink tisztasága, felhasználásának észszerűsítése rendre csak homályba vesző ígéret marad.

40%-kal több víz kellene 2030-ban mint amennyi akkor rendelkezésre áll majd.

Növelni kellene a víz árát és radikálisan csökkenteni az állami támogatást az öntözéshez, mert a víz jórészét elpazarolják – javasolja szakértők egy csoportja hosszú évek óta – köztük a WTO főnök asszonya. Az ENSZ víz világkonferenciát tart, hogy felhívja a figyelmet: ezen a téren azonnal cselekedni kell!

Az eső legfeljebb a felét fedezi a vízszükségletnek, a többit más forrásból kell fedezni – hangsúlyozza a tanulmány, melyet a Project Syndicate portál közölt. A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy globális együttműködésre lenne szükség, mert szomszédai nélkül egyetlen ország sem tudja elkerülni a vízhiányt.

“Globális vízválság van, ezt mutatják a tudományos vizsgálatok eredményei. Rosszul használjuk fel a vizet,  és szennyezzük azt. Megváltoztatjuk az egész világ vízrendszerét azzal, hogy előidéztük a klímaváltozást” – nyilatkozta a londoni Guardian-nek a tanulmány egyik szerzője. Johan Rockstrom Potsdamban a Klímakutató Intézet igazgatója és társelnöke a Vízgazdálkodás Globális Bizottságának. Rockstrom hangsúlyozza, hogy sok nemzeti kormány nem veszi figyelembe, hogy mennyire függ más országoktól pedig vízkészletének a fele az úgynevezett “zöld” víz eredményeképp töltődik fel. Azért hívják zöld víznek, mert a nagy erdőségekből érkezik, csakhogy ezeknek az erdőknek a területe egyre fogyatkozik.

Rockstrom professzor tényekkel  igazolja, hogy egyes gazdag országok jóval több vizet használnak fel mint amennyi a rendelkezésükre áll. Kuvait például 38-szor annyi vízhez jut mint amennyi természetesen rendelkezésére állna, Szaúd Arábia esetében az arány tízszeres.

Víz partnerség

A gazdag államok a közepes jövedelmű és szegény országokkal kössenek víz partner egyezményeket – javasolják a tanulmány szerzői. Ily módon ugyanis lenne pénz a szükséges beruházásokhoz, melyekkel enyhíteni lehetne a globális vízhiányt.

A másik megoldás a vízhiány csökkentésére, hogy mérsékelni kellene az öntözési rendszerek állami támogatását – javasolják a szerzők, akik szerint globálisan 700 milliárd dollárt osztanak szét a kormányok ezen a címen, de ily módon a legtöbb helyen pazarolják a vizet, melynek az árát mesterségesen alacsonyan tartják.

A vízhiány a klímaváltozás következménye, ezért ennek a küzdelemnek a részeként kellene kezelni – érvelnek a szerzők, akik rámutatnak arra, hogy az élelmiszerválság is ehhez kapcsolódik. Az persze nem egészen világos, hogyha azt javasolják a kormányoknak, hogy csökkentsék az öntözési támogatást, akkor hogy lesz több élelmiszer?

Rockstrom professzor arra mutat rá, hogy a fejlődő világban irracionális a vízgazdálkodás különösen a szennyvíz tekintetében.

“Figyelemreméltó, hogy tiszta vizet használunk a vécében, és azután víztisztító berendezésekben kell azt újra használhatóvá tenni. Ezzel a vízzel öntözünk, amely a káros anyagok (nitrogén, foszfor stb.) 30%-át beleviszi a földbe, mert a tisztítás nem elég hatékony. Becsapjuk saját magunkat ezzel a rendszerrel. Újításra van szükség ezen a téren.”

Víz világkonferencia

Március 22-én kezdődik az ENSZ konferencia New Yorkban, melyre állam és kormányfőket hívtak meg, de legjobb esetben is csak miniszterek érkeznek majd pedig nagyon fontos tanácskozásról van szó, amely megpróbálja elkerülni a globális vízhiányt. Az előrejelzések ugyanis azt mutatják, hogy 40%-kal magasabb lesz a kereslet mint kínálat 2030-ban.

Hollandia az egyik szervezője a víz világkonferenciának. A szervező, Henk Ovink elmondta a londoni Guardian tudósítójának, hogy

“ha meg akarjuk oldani a klímaválságot, az élelmiszer és energia krízist, akkor mindenképp foglalkozni kell a vízzel.”

A szakértők hétpontos tervet tesznek le a víz világkonferencia asztalára, hogy ezzel elősegítsék azt: a vizet közös globális értéknek tekintsék mindenütt, és az államok ne egyedül próbálják megoldani a vízhiány problémáját hanem valamiféle közös megoldáson gondolkodjanak.

EU kontra USA

Buy European! Vásárolj európai árut! Francia-német közös fellépés az USA-val szemben miután a Biden kormány nagy pénzekkel támogatja a hazai gazdaságot, de csakis akkor, ha amerikai árut vásárol.

Először Macron francia elnök vetette fel a Buy European ötletet, amely az Egyesült Államokhoz hasonlóan előnyben részesítené az uniós  termékeket az importtal szemben. Az elektromos autók vásárlását az amerikai kormány nagy pénzekkel támogatja, és ezt sérelmezik az európai autógyártók, akiknek tartaniuk kell a kínai konkurenciától is.

369 milliárd dollárral támogatja az amerikai kormány a zöld programokat, és ez kicsapta a biztosítékot Európában, ahol az autóexport visszaesésétől tartanak. Erről tárgyalnak a többi között az uniós kereskedelmi miniszterek Brüsszelben, és a francia miniszterelnök asszony Berlinben. Kezdetben a franciák óvatosan fogadták Macron elnök ötletét a saját ipar erőteljes támogatásáról és valamiféle Buy European tervről, amely például az elektromos autók esetében kedvezményeket adna, ha valaki uniós járművet vásárolna. Folynak tárgyalások az USA és az Európai Unió között, de nem sok remény van arra, hogy ennek eredménye is lesz. Ezért Robert Habeck alkancellár már “erőteljes választ” sürgetett a Handelsblattban az amerikai kihívásra. A német gazdasági miniszter azt is javasolta, hogy az uniós termékeket részesítsék előnyben az importtal szemben.

Az EU nem akar lemaradni

A Tesla gyár építése Németországban azt mutatta, hogy az elektromos autók terén Európa lemaradásban van. A zöld programok finanszírozása ezért kulcskérdés a jövőre nézve. Csakhogy ezzel megsértené az Európai Unió a szabadkereskedelmi elveket.

“Ez szembe menne a WTO – Világkereskedelmi Szervezet – elveivel, amely kizárja azt, hogy diszkriminálják a külföldi cégeket“ – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Elvire Fabry, a Jacques Delors kutatóintézet vezető kutatója. “Az Európai Unió ezzel azt kockáztatja, hogy átlépi a Rubicont” – hangsúlyozza a kutató, aki arra is rámutatott, hogy

a külkereskedelem sokkal fontosabb az Európai Unió mint az Egyesült Államok számára.

Robert Habeck alkancellár szerint lehet kecske-káposzta megoldást találni vagyis úgy támogatni az európai ipart, hogy ne sértsék meg a WTO alapelveit. Egy berlini gazdasági csúcson kijelentette:

”valamit tennünk kell, mert az nem elég, ha csak panaszkodunk az amerikai és a kínai konkurencia miatt.”

Habeck német gazdasági miniszter elismerte, hogy sokáig ismeretlen volt a hazai áruk támogatása az Európai Unióban, de nem példa nélküli. A chip gyártásban már alkalmazzák a hazai gyártás támogatását. Németország azt próbálja elfogadtatni, hogy ezek csak kivételek miközben továbbra is betartják a szabadkereskedelmi normákat. Ugyanakkor Habeck alkancellár hozzátette Berlinben:

“stratégiai szuverenitásra van szükségünk , és nemcsak itt hanem az energia politikában is.”

“Globális recesszió felé tartunk”

A világkereskedelmi szervezet (WTO) főnökasszonya szerint ezt elsősorban az energia és az élelmiszer válság okozza“A mutatók rosszak, globális recesszió felé tartunk” – hangsúlyozta Ngozi Okonjo-Iweala vezérigazgató, aki ezzel csatlakozott a pesszimista kórushoz.

Legutóbb a Párizsban működő OECD módosította lefelé az előrejelzését – írja a Bloomberg. A WTO utolsó kereskedelmi konjunktúra indexe, melyet áprilisban publikáltak, a korábbi 4,7%-ról 3%-ra rontotta az idei értéket. A következő előrejelzés a jövő hónapban várható. Mindenki arra számít, hogy még ezt is lefelé módosítják.

Ngozi Okonjo-Iweala asszony, a WTO első afrikai vezetője, leginkább az élelmezési válság miatt aggódik.

“Nagyon fontos számomra az élelmiszer biztonság. Ez pedig az energia válsággal együtt jelentősen romlott az ukrajnai háború kezdete óta.”

Elkerülhető-e a globális válság? Az Oxford Economics kutatási igazgatója, Ben May szerint igen.

Lesz recesszió, de nem mindenütt

1980 óta az USA minden visszaesése globális negatív hullámot indított el. Most viszont csak szerény mértékű recesszió várható az Egyesült Államokban, ezért a világ egyes részei megúszhatják a visszaesést. Mindenekelőtt az ázsiai – csendes óceáni térségről van szó. Két mínuszos negyedév jelenti a recessziót, és ez valószínűleg bekövetkezik Észak Amerikában és Európában, de az ázsiai – csendes-óceáni térségben nem.

A legutóbbi 9 visszaesés a fejlett országokban csak öt alkalommal okozott globális recessziót.

Ha az USA prüszköl, akkor az egész világ megfázik – tartja a régi mondás, és ebben van igazság, de most enyhe lesz a recesszió mind az USA-ban mind pedig a többi G7 országban. Jelenleg nem sebezhetőek különösebben a G7 államok, és nincsenek bennük nagy egyensúlyi problémák, de kockázatok természetesen vannak főként Európában, ahol a leválás az orosz gázról időbe kerül. Mindez csökkentheti a vállalkozások és a családok bevételeit az európai országokban. Ha pedig az európai kormányok az eddiginél jelentősebb támogatást nyújtanak az energiaválság terheinek elviselésére a gazdaságnak és a családoknak, akkor nagy mértékben csökkenhet a globális recesszió veszélye – állítja az Oxford Economics kutatási igazgatója.

Jövőre növekedés várható az eurozónában

0,9%-os GDP emelkedés lesz 2023-ban – jósolta Christine Lagarde asszony, aki az Európai Parlament szakbizottsága előtt vázolta fel a helyzetet. Szerinte lesz technikai recesszió vagyis két rossz negyedév a tél folyamán, de ettől még nem áll le a növekedés jövőre. Van persze forgatókönyve az Európai Központi Banknak arra is, hogy nem lesz növekedés jövőre: ez mínusz 0,9%-al számol.

“Szerintem valahol a kettő között lehet a valós eredmény”

– jövendölte Christine Lagarde asszony, az Európai Központi Bank elnöke.

USA-Kína vírus vita

Már 2019 novemberében kórházban ápoltak három kínai vírus kutatót, akik a katonai laboratóriumban dolgoztak Vuhan városában – állítja az amerikai hírszerzés. A Wall Street Journal cikke szerint a víruskutatók tünetei hasonlóak voltak a COVID-19 betegekéhez. Ugyanakkor a kínai hatóságok csak decemberben jelezték az első COVID-19 pácienst a WHO-nak.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői jártak Vuhanban. Jelentésükből az derült ki, hogy továbbra sem lehet biztosan tudni: hogy kezdődött a járvány? Nagy valószínűséggel állatokról terjedt át az emberekre. A WTO szakértői nem zárták ki azt a lehetőséget sem, hogy a vírus egy laboratóriumból szökött meg. Vuhanban működik Kína egyik legnagyobb víruskutató intézete, mely a hadsereg ellenőrzése alatt áll.

Már Trump elnök is azzal vádolta meg Pekinget, hogy a COVID-19 vírus a laboratóriumból került ki az utcára, és így okozott járványt előbb Kínában majd az egész világon. Bizonyítékkal Trump nem szolgált, és az amerikai hírszerzés most sem állt elő ilyenekkel.

Kínai ellencsapás

Pekingben kezdettől fogva elvetették az amerikai verziót, sőt viszont váddal éltek. Egy kínai diplomata, aki korábban Washingtonban szolgált, most pedig Pekingben a külügy sajtó osztályán dolgozik, azt állította egy társas oldalon, hogy egy amerikai biológiai laboratóriumból szökött meg a vírus, mely azután járványt okozott Vuhanban. Hogy került az amerikai vírus Vuhanba?

A kínai diplomata szerint úgy, hogy az amerikai laboratóriumban Maryland államban olyan vírussal kísérleteztek, melyeket a tálibok ellen akartak felhasználni Afganisztánban. A vírus ott szabadulhatott el – a kínai diplomata szerint. Vuhanban rendezték meg a katona sportolók világbajnokságát. Ezen nagy küldöttséggel az amerikaiak is részt vettek. A kínai diplomata szerint azért nem találják az első vírusfertőzöttet, mert az az amerikai küldöttség egyik tagja volt, aki a verseny után távozott Vuhanból.

Washington természetesen cáfolt, így továbbra sem tudja senki: hogy kezdődött a
COVID- 19 világjárvány.

Harc a vakcina jogdíjakért

A gazdag államok egyelőre sikerrel akadályozták meg több mint 80 szegény ország kérését, hogy ingyen megkaphassák a Covid vakcinák gyártási jogát – írja a Reuters.

India és Dél Afrika volt a zászlóvivője a mozgalomnak, amely azt szerette volna elérni, hogy a szegény országok gyógyszergyárai is hozzájussanak a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonához, és ezt követően millió számra gyárthassanak az életmentő védőoltásokból.

Dél Afrika küldötte arra mutatott rá a WTO ülésen, hogy a HIV vírus elleni harc több mint 11 millió afrikai életet követelt, mert a helyi gyógyszergyárak nem kapták meg a vakcina gyártási jogát. Most hasonló helyzet állhat elő, mert a világon hiány van a koronavírus elleni vakcinákból, ennek következtében az árak oly magasan vannak, hogy a szegényebb államok azt nem tudják megfizetni.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet (Medecins sans Frontieres) már múlt októberben hasonló felhívással fordult a döntéshozókhoz. Mozgalmat indított ebben az ügyben, és ehhez már több mint 375 civil szervezet csatlakozott a világon.

A gazdag országok viszont egyöntetűen ellenezték  a javaslatot, mely így el is bukott a Világkereskedelmi szervezetben. Az  USA, Nagy Britannia, az Európai Unió és Svájc egyaránt nagy gyógyszergyárakkal van jelen a globális piacon, ezért semmiképp sem akarnak lemondani a jogdíjakról, amelyek szép hasznot hoznak.

A vitának egyáltalán nincsen vége: a résztvevők abban állapodtak meg, hogy áprilisig, a WTO következő üléséig még kétszer találkoznak, és újra megtárgyalják a jogdíjak ügyét.

A Világkereskedelmi Szervezet új elnökasszonya, aki Nigériából érkezett azt javasolta, hogy a nagy gyógyszergyártó cégek képviselői üljenek tárgyalni le olyan érintett nemzetközi szervezetekkel mint a WHO vagy a GAVI nevű nemzetközi vakcina szövetség.

„Végül gyakorlati  eredményre kell jutnunk, mert emberek milliói várják tőlünk a konkrét megoldást” – hangsúlyozta a WTO elnökasszonya, Nigéria egykori pénzügyminisztere.

EU -iráni megállapodás Trump ellen

0

Barter-blokkot hoz létre az Európai Unió Iránnal annak érdekében, hogy a várható amerikai szankciók ne sújtsák azokat a cégeket, melyek továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak Teheránnal. Erről beszélt sajtóértekezletén New Yorkban az ENSZ közgyűlésén részt vevő Federica Mogherini uniós külügyi főképviselő, Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter társaságában.

Korábban Rohani iráni elnök tudtul adta: csakis akkor számíthat a külvilág arra, hogy Irán kitart az atomalku mellett, ha valamilyen formában kompenzálják az amerikai szankciók miatt. 2015-ben az atomalkut Iránnal hat nagyhatalom írta alá, ebből három az Európai Unió tagja: Franciaország, Németország és Nagy Britannia. Most természetesen az ő diplomatáik is ott voltak New Yorkban, éppúgy mint Oroszország és Kína képviselői. Vagyis valamennyi aláíró fél – kivéve persze az Egyesült Államokat.

Donald Trump amerikai elnök az idén májusban jelentette be, hogy az USA kilép az iráni atomalkuból. Meglehetősen mondvacsinált érveket hozott fel indokként, s nem is nagyon titkolta, hogy Izrael kérésére döntött így. Mégpedig elsősorban azért, mert arra számít, hogy az Egyesült Államokban élő csaknem hatmillió zsidó javarészt majd a republikánusokat támogatja a novemberi, számára sorsdöntő törvényhozási választáson. Ha ugyanis a republikánusok elveszítik a többségüket a Kongresszusban, akkor megnő az esélye annak, hogy Trumpot jogi eszközökkel távolítják el a Fehér Házból (impeachment).

November negyedikétől élnek a szankciók Iránnal szemben. Sok európai cég már úgy döntött, hogy nekik Irán nem ér meg ekkora kockázatot.

A Total óráscég 1 milliárd dolláros olajüzletet függesztett fel, az európai autógyárak (Mercedes, Volkswagen stb.) egymás után jelezték, hogy felhagynak az iráni próbálkozással – hogy csak két példát említsünk. Iránt ez sem tölti el végtelen örömmel, de valójában az Irán bevételeinek meghatározó részét adó olajkereskedelem számít.

A kínaiak már jelezték: az amerikai szankcióktól függetlenül folytatják az olajvásárlást. Ez persze összefügg azzal, hogy Trump Kínát sem kíméli: a kereskedelmi háború minden korábbinál keményebben dúl. A szavak háborúja után már a számháború. Trump Kína teljes, Amerikába irányuló kivitelét büntetővámmal akarja sújtani.

Lehet persze, hogy ez a lendület is csak a novemberi választásokig tart.

A devizahiányban szenvedő kommunista államoknak volt kényszerűen kedvelt külkereskedelmi eszköze a barter: árut áruval cserélnek, mert a pénzt mellőzniük kellett. Most pénz ugyan még csak lenne, de a szankciók miatt ezt nem szabad bevallani.

Így jött létre egy ravasz jogi konstrukció, amely mentesíti azokat az európai cégeket az amerikai szankciók hatása alól, melyek november 4. után is kereskednek Iránnal.

A furcsa jogi konstrukció angol rövidítése SVP azaz, Special Purpose Vehicle (különleges célú eszköz).

De vajon beveszik Washingtonban a csalit?

Ez nyilván szándék kérdése. Cecilia Malström, az EU kereskedelmi biztosa úgy nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak, hogy előzetes tapogatózás van, de érdemi tárgyalások egyelőre nem folynak Brüsszel és Washington között. Emlékszünk még Jean-Claude Juncker, EB-elnök tűzoltó akciójára, amellyel sikerült elhárítani Trump egyik szankciós fenyegetését. De hát a világkereskedelem két legnagyobb játékosa nem élhet így egymás mellett. Ezért Malström New Yorkban tárgyal Japánnal és Kínával is.

Az egyik téma a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjának a kérdése.

Van persze Brüsszelnek egy B terve is: ez pedig a közös fellépés az USA-val Kína ellen a szellemi tulajdonvédelem megsértése miatt. Minthogy a tárgyalások titkosak és mindenki cinkelt kártyákkal játszik, ezért csak annyi biztos, amit most Mogherini New Yorkban bejelentett. Vagyis: az Európai Unió létrehozott egy barterblokkot az iráni kereskedelem zavartalan folytatása céljából. Ez nyílt szervezet vagyis bárki beléphet. Persze, ha csak nem tart az USA-tól, amelyet egy kiszámíthatatlan Donald Trump vezet.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!