Pompeo: Kína a fő ellenfél

0
636
wikipedia

Az Egyesült Államok külügyminisztere azzal vádolta meg Kínát, hogy az nem tartja be a nemzetközi jogszabályokat. Ez meglehetősen ironikus hiszen Donald Trump elnök az, aki az America First elv alapján megsérti a nemzetközi jogszabályokat. Pompeo elsősorban a szellemi tulajdon ellopásával vádolta meg a kínaiakat, akik előszeretettel koppintják le a külföldi termékeket, hogy aztán saját áruként adják el miközben nem fizetnek szabadalmi díjat.

A kínaiak adósság csapdába ejtik a gyanútlan afrikai és latin-amerikai országokat. Pompeo szerint a kínaiak gyors előrenyomulása Afrikában és Latin Amerikában azzal jár, hogy az ottani országok teljesen eladósodnak és így függő viszonyba kerülnek Pekingtől. Azt nem tette hozzá az amerikai diplomácia vezetője, hogy Afrika és Latin Amerika államai épp azért fordultak Kínához, mert a nyugati nagyhatalmak – élükön az Egyesült Államokkal – ugyanezt a módszert alkalmazták.

Trump elnök Argentínában a G 20 csúcstalálkozó keretében cserél eszmét legközelebb Hszi Csinping elnökkel. Ha nem sikerül megállapodni, akkor újabb amerikai szankciók jönnek – fenyegetőzött már jó előre az Egyesült Államok elnöke. A világ két legnagyobb gazdasági erejének összecsapása az egész globális gazdaság egyensúlyát fenyegetheti- erre hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap. Sanghajban a jövő héten nyílik a nagy import expó, melyet személyesen Hszi Csinping elnök nyit meg. Magyarország is a díszvendégek között lesz – éppúgy mint Németország vagy Oroszország. Az USA nem lesz jelen Sanghajban mint díszvendég, mert Donald Trump szankciói súlyos gondokat okoznak a világ második legnagyobb gazdaságának, Kínának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .