A koordináció nem csapda, hanem vészhelyzeti kényszermegoldás

0
831
szavazás - kell a koordináció?

Azt írja Cserhát István, hogy a pártok közötti koordináció nem igazán jó megoldás, mert a választóknak miatta le kell mondaniuk saját akaratuk érvényesítéséről. Azt is hozzáteszi, hogy ezzel sérül a demokrácia.

Sőt, ez szerinte a demokrácia elárulása. „A koordináció alapvetően ellentmond a demokrácia lényegének és céljának. A koordináció leszűkíti a választók választási lehetőségeit az egyes választókerületekben. … Ebben az esetben nem tudjuk kifejezni valós és önálló akaratunkat. Egy olyan szituációba kényszerülünk, ahol a megszoksz vagy megszöksz elv érvényesül.”

Még azt is kifogásolja, hogy „a Fidesz-KDNP politikai vereségéért vívott ellenzéki küzdelem prioritást élvez a demokratikus értékek rovására”.

Nos, szerintem ez félreértés, több szempontból is

Először is, az ellenzéki választók többsége a koordináció miatt nem mond le akaratáról, mert főleg azt akarja, hogy az Orbán-rendszer szűnjön meg, minden más pedig másodlagos a számukra.

A koordináció persze kényszermegoldás. A Fidesz alakította át úgy a választási törvényt – mint arra Cserhát István is utalt -, hogy a pálya nekik lejtsen. Nem lenne szükség koordinációra, ha nem törlik el a kétfordulós választási rendszert, hogy a többi sunyi módosításról, például az egyéni körzetek átszabásáról, a levélszavazásról stb. már ne is beszéljünk.

Hogy a koordináció nem tökéletesen demokratikus? Ha így is van, tudomásul kell venni, hogy a lényeg a diktatúra kiépítésének a megakadályozása és ehhez teljesen indokolt akár olyan eszközök használata is, amelyek rendes demokráciában nem számítanának tökéletesnek. Diktatúrát akár még puccsal, lázadással, forradalommal is helyes megdönteni, még ezek is a demokrácia visszaállítását szolgálhatják.

A lényeg azonban, hogy a koordináció és ennek eredményeként egy esetleges ellenzéki választási győzelem csak az első lépés lehet a demokrácia helyreállításában. Aminek aztán része lesz egy új, demokratikus, arányos, kétfordulós választási törvény elfogadása és egy új, már tiszta és koordinációt nem igénylő választás kiírása. Ahol aztán tényleg mindenki arra szavaz, akire akar.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .