Orbán: Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva

1
1032

A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt erről. Ismét beszélt „álcivil” szervezetekről, az ENSZ migrációs tervezetéről és az akkumulátorainak feltöltéséről is.

Orbán Viktor reagált a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásra és arra is, hogy a testület javaslata szerint 6000 eurót adnának menekültenként a befogadó országoknak. Azt mondta: nem tulajdonít jelentőséget a bizottság mostani döntéseinek, hiszen szerinte minden, mostani kezdeményezés már kifutott az időből.

Szerinte azt a módszert kell megtalálni,

„hogyan lavírozzunk, evickéljünk” el a jövő év májusáig,

amikor lejár a mostani Bizottság mandátuma. Azt mondta: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely „nem a határokat megvédő országokat bünteti”.

Elvi kérdésnek nevezte, mire fordítja az Unió „az emberek pénzét”, és veszélyes gondolkodásnak nevezte azt, ha azt „migránsoknak adnák oda”.

Valójában egyébként, ahogy az még az MTI tudósításából is kiderül, erről szó sincs: az Európai Bizottság azoknak a tagállamoknak adna pénzt, akik hajlandóak menekülteket befogadni.

A miniszterelnök a világ egyik legstabilabb országának nevezte politikai szempontból Magyarországot, mondván, nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tudott volna kétharmados többséggel nyerni. A politikai stabilitás előnyét pedig szerinte be lehet váltani, világossá lehet tenni a világban, hogy a magyar kormány politikája kiszámítható.

Sikeresnek nevezte az elmúlt heteket, amikor külföldi vezetőkkel találkozott, szerinte

ez az országot erősebbé teszi és a gazdaságra is jó hatással van,

mivel a befektetők is tudhatják, hogy a politika felől nem terheli kockázat vállalkozásaikat.

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban azt mondta: amíg kereszténydemokrata kormánya van az országnak, a nyugdíjak vásárlóértéke megmarad. Szerinte az időseknek apránként szinte teljes egészében visszaadták azt az összeget, amelyet a szocialista kormányok vettek el tőlük.

Orbán Viktor stabilnak nevezte a magyar gazdaságot és azt a modellt, amelyet 2010 után épített ki a kormány. Ugyanakkor ismét arról beszélt, hogy a világgazdaságban feltűntek már a „sötét felhők”, bár senki nem mondja ki, hogy válság közelít.

Orbán arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után további államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tárgyalásaiból, ott ugyanis a kibocsátó országok vannak többségben, így szerinte a folyamat támogatóinak érdeke érvényesül.

Bár az ENSZ döntéseinek nincs közvetlen hatása az emberek életére, a kormányok azokat mégsem hagyják figyelmen kívül. Szerinte

a bevándorlás ügyében nem lehet felelőtlen nyilatkozatokat tenni,

olyan dokumentumokat előállítani, amely „a tagok egy részének érdekével ellentétes”.

Orbán úgy véli, hogy bár jogilag nehéz majd kikényszeríteni, az ENSZ tervezetét a „puha hatalom” eszközének nevezte, amely befolyásolja a közgondolkodást. „Nem mindenkinek jár egyformán az ébresztőórája” – mondta.

Steve Bannonnak, Donald Trump amerikai elnök korábbi tanácsadójának új európai, szélsőjobboldali mozgalmáról azt mondta: sok sikert kíván az amerikai konzervatív eszmék terjesztéséhez, mert eddig csak a liberális volt hallható.

Beszélt arról is, hogy nem emlékszik az elmúlt 30 évben olyan évre, amikor az Egyesült Államok ne avatkozott volna be a magyarországi vitákba, leggyakrabban alapítványokon keresztül szólnak bele más országok belügyeibe. Ezt a tevékenységet a modern világ olyan tulajdonságának nevezte, amellyel szemben nehéz védekezni.

Mint mondta, Magyarország úgy védekezik, hogy átláthatóságot kér. Állítása szerint 67 „álcivil szervezetet” finanszíroznak a Soros-alapítványok, a magyar választóknak pedig szerinte tudniuk kell, hogy „kiket finanszíroz Soros György” vagy éppen „Brüsszel” azért, hogy „beleszóljanak a belügyekbe”.

Azt is megemlítette, hogy szombat délelőtt előadást tart a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen, hétfőn azonban megkezdi szabadságát. Mint mondta:

„az erőim végén vagyok, rám fér, hogy feltöltsem az akkumulátorokat”.

A munkát augusztus végén, szeptember elején kezdik újra.

1 hozzászólás

  1. Valójában igaza van a minelnöknek. Nincs még egy olyan ország, ahol háromszor nyert volna ő kétharmados többséggel. Választási törvény megváltoztatásával? Apró kis csalásokkal? Nem véletlenül van az amerikai alkotmányban az a cikkely, hogy elnök csak kétszer lehet egymás után valaki… Van az a mese a kisgömböcről. Csak arra már nem emlékszem, hogy a végén kidurrant? 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .