Habár a két Korea megállapodott abban, hogy április 27-én csúcstalálkozót tartanak, Dél-Korea és az Egyesült Államok vasárnap közös hadgyakorlatot kezdett. Pedig Észak-Koreában ezeket a gyakorlatokat fenyegetettségként tartják számon.
Több mint 300 ezer dél-koreai és 11 500 amerikai katona vesz részt a gyakorlatban, amelyet – mint a Yonhap dél-koreai hírügynökség emlékeztetett rá – 20 éve rendszeresen megtartanak, az idén a téli olimpia miatt halasztottan csak most.
A téli olimpia alkalmából Dél-Koreába látogatott Kim Dzsongun, az első számú észak-koreai vezető húga, és ezzel kezdetét vette az enyhülés a két Korea között. A hadgyakorlatot egyébként nemcsak elhalasztották, de meg is rövidítették: a korábbi két hónap helyett az idén csak egy hónapig tart. Ráadásul nem érkezik rá külön amerikai flottaegység, amelynek repülőgép-anyahajóitól nagyon tartanak Észak-Koreában.
Miután Kim Dzsongun megígérte, hogy hajlandó megsemmisíteni nukleáris fegyvereit, Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozót javasolt. Ezt áprilisban tartanák, a helyszíne egyelőre nem ismert. Kim Dzsongun nemrég tért vissza Pekingből, ahol egyetlen szövetségesével egyeztette elképzeléseit az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról.
A koreai-félszigeten nemrég még a háborúra készülődtek, de most komoly esély van az enyhülésre: tíz év óta először lesz koreai csúcs, nem szólva arról, hogy történelmi premiert jelent Észak-Korea diktátorának találkozója az amerikai elnökkel.
Csodát várni természetesen nem lehet, de a háborús feszültség mindenképp enyhül, és ezért talán nem tartja életveszélyes fenyegetésnek Észak-Korea a most megkezdődött közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot.
Őrültség a halált harcokkal hívni-idézni! Úgyis jő: a sunyi talp konokul közeleg. Albius Tibullus
19:30 – Az amerikai hírszerzés megosztja a hírszerzési értesüléseit az ukrán katonai parancsnoksággal arról, hogy az oroszok rakétacsapásai hol célozzák az ukránok légvédelmi rendszereinek gyors mozgatását. Emiatt az ukrán vezetés időben áthelyezi légvédelmi rendszereit és repülőgépeit, így az orosz rakéták állítólag üres mezőket csapnak be.
18:30 – Az ukrán védelmi minisztérium Központi Hírszerző Ügynöksége kijelenti, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagállamai nem mutatnak hajlandóságot az Ukrajna elleni háborúban való részvételre. A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) egy nemzetközi katonai-politikai szervezet, amely Fehéroroszországot, Örményországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Oroszországot és Tádzsikisztánt foglalja magában.
17:00 – Nagy Britanniának és más nyugati országoknak hosszú távú katonai támogatás részeként katonai repülőgépeket kell biztosítaniuk Ukrajnának. Ezt a felhívást Liz Trass külügyminiszter fogja megtenni egy kulcsfontosságú külpolitikai beszédében csütörtökön – jelentette a BBC.
16:45 – Ausztria kancellárja hamis orosz propagandaüzenetnek nevezte Bécs beleegyezését, hogy rubelben fizeti az orosz gázt. „Mielőtt az orosz propaganda álhírei elterjednek közlöm, hogy természetesen az OMV továbbra is euróban fizeti az Oroszországból érkező gázszállítást. Ausztria szigorúan betartja a közösen elfogadott uniós szankciókat” – írta Karl Negammer szerdán a Twitteren.
15:20 – ulrán híügynökségi jelentések szerint április 26-án este és április 27-én reggel az orosz megszállók foszforlövedékekkel lőtték ki Avdiivkát, reggel pedig légicsapást mértek a városra, és legalább egy ember megsérült.
14:00 – A következő napokban sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökök és az agresszor ország, Vlagyimir Putyin elnökök találkozójára – közölte Hulusi Akar török védelmi miniszter.
Facebook
13:20 – az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma irányítóközpontot hozott létre a németországi Stuttgartban az Ukrajnába irányuló katonai segélyek ellátásának koordinálására és optimalizálására, az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának illetékességi területén.
12:00 – Moldovában, az ismeretlen Transznisztriában lövöldözésről számoltak be Kolbasna falu közelében lévő raktárak közelében: drónokat állítólag Ukrajnából indítottak, majd tüzet nyitottak. A faluban van Európa legnagyobb lőszerraktára.
11:30 – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy a Gazprom egyoldalú leállása az európai fogyasztók gázellátásában Oroszország újabb kísérlete arra, hogy a gázt zsarolási eszközként használja fel.
10:10 – A CDU, a Zöldek és a Szabad Demokraták egyes politikusai felszólaltak Gerhard Schroeder volt német kancellár, SPD-tag ellen, amiért nem változtatott Oroszországgal kapcsolatos álláspontján, és továbbra is együttműködik energiavállalataival.
09:05 – Lengyelországban őrizetbe vettek egy oroszországi és egy fehérorosz állampolgárt, akik kémtevékenységet folytattak az országban.
08:10 – Luhanszki régió és a Donyecki régió szinte teljes területe folyamatos ágyúzástól szenved.
07:30 – Harkivban éjszaka is folytatódott az ágyúzás, több helyen tűz ütött ki Kijevben ahol a sokemeletes lakóházakat ért találat. Reggelig nincs információ az áldozatokról. A harcok leginkább Izium irányában folynak.
07:00 – A hivatalos ukrán adatok szerint 217 gyermek halt meg (az áldozatok száma nem változott az elmúlt napon), a sérültek száma 393 gyerekre emelkedett. Ezek a számok nem véglegesek: az aktív ellenségeskedés helyszínein és az ideiglenesen megszállt területeken nem lehet megszámolni az áldozatokat.
06:15 – Két 8 és 9 éves gyermeket, akiket márciusban az orosz csapatok Mariupolban megsebesítettek, és deportáltak Oroszországba, visszavitték Ukrajnába, és a kijevi Okhmatdytban kezelik őket.
06:00 – Az orosz hadsereg másodszor lőtt ki rakétákat a Dnyeszter torkolatánál lévő közúti-vasúti hidat az Odesszai-öböl térségében. A vasúti híd teljesen megsemmisült.
04:55 -Az orosz hadsereg másodszor lőtt ki rakétákat a Dnyeszter torkolatánál lévő közúti-vasúti hidat az Odesszai-öböl térségében.
04:00 – Ukrajna megtartja légtere nagy részének ellenőrzését, míg Oroszországnak nem sikerült hatékonyan megsemmisítenie az ukrán légierőt vagy elnyomni az ukrán légvédelmi rendszert.
02:10 – Miközben Oroszország ukrajnai inváziója komoly békemegállapodás nélkül kimerítő háborúvá fajult, az Egyesült Államok és szövetségesei új, hosszabb távú célról kezdtek beszélni: Oroszországra olyan mértékű csapást mérni a csatatéren, hogy ne legyen többé katonai ereje újra megtámadni Ukrajnát – nyilatkozta Llloyd J. Austin hadügyminiszter a CNN-nek.
01:10 – Mariupol városi tanácsa megosztotta az azovstali kórház iszonyatos körülményeit, ahol hiányoznak a gyógyszerek és az minimális higiéniás körülmények. A működés feltételei, mondhatjuk, középkoriak. Legalább 2000 civil rejtőzik az üzemben – életük megmentéséhez azonnal evakuálni és kórházi azonnal kezelésben kell részesíteni őket.
pravda.uapravda.ua
00:00 – Volodimir Zelenszkij elnök videobeszédében a csernobili katasztrófa évfordulóján elmondta, hogy három orosz rakéta repült át három ukrán atomerőmű felett az emléknapon, amit minden évben a katasztrófa napjának évfordulóján tartanak. „Az orosz csapatok, akik a csornobili zónán keresztül próbálták megtámadni Kijevet, katonai hídfőként használták ezt a zárt területet. Szárazföldön állítottak fel olyan pozíciókat, ahol még állni is tilos. Megsemmisítették a dozimetriai ellenőrző pontokat, feltörték és kifosztották a csernobili atomerőmű sugárzásfigyelő rendszerét, kifosztottak egy nukleáris analitikai laboratóriumot. Az oroszok „a szóból általában nem értik, mi az a Csernobil”.
23:50 – Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország nem írhat alá biztonsági garanciákat Ukrajna számára a Krím és Donbász területi kérdéseinek rendezése nélkül.
Ezt állapította meg megjelenés előtt álló könyvében Ilja Jablokov, a Leedsi Egyetem kutatója, aki feldolgozta, hogyan használja az összeesküvés-elméleteket Vlagyimir Putyin arra, hogy hatalmon maradjon.
Jablokov Budapesten, a Political Capital által szervezett eseményen beszélt kutatásának eredményeiről, amelyek a júniusban megjelenő Fortress Russia (Oroszország-erőd) című könyvében olvashatóak majd. Többek között azt mondta:
az összeesküvés-elméletek kiválóan alkalmasak arra, hogy megosszák a társadalmat.
Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy csak marginalizált csoportok használnák őket. Ahogy fogalmazott, „az összeesküvés-elmélet politikai eszköz lett”, a használói ezekkel különböztetik meg magukat a „veszélyes másoktól”.
Arra is jók, hogy választások idején mobilizálják az embereket,
és aláássák az ellenfelek reputációját.
A konteók történelméről Jablokov azt mondta: a 18. század végén kezdtek igazán terjedni, akkor még főleg a szabadkőművesekről szóltak, Oroszországban pedig a 19. század közepén, a krími háború jelent meg az a vonulat, aminek a hatása máig érezhető: hogy a Nyugat veszélyes és Oroszország romlására tör. Ehhez hozzájárult, hogy az országban akkor zajlott a nemzetépítés is, így a gondolat, hogy a Nyugat az ellenség, az identitás része lett. A 20. században aztán az Egyesült Államok kezdte el a Nyugat szerepét betölteni.
A legfontosabb dátum azonban 1991, a Szovjetunió összeomlása.
Ezután ugyanis extrém vagyoni egyenlőtlenség alakult ki, vagyis tömegek elszegényedtek, néhányan pedig nagyon meggazdagodtak. Az is traumát okozott, hogy maga a Szovjetunió gyakorlatilag néhány nap alatt összeomlott.
Moszkva az 1991. augusztusi puccs idején Fotó: Wikimedia Commons / David Broad
Az ezzel kapcsolatos konteók sokáig csak a szélsőségesek körében terjedtek, de 1998-99-ben megjelentek a parlamentben is. Borisz Jelcint többek között azzal vádolták, hogy összeesküdött Mihail Gorbacsovval, hogy leépített az ország katonai erejét, és hogy népirtást hajtott végre az oroszok ellen – persze mindezt a Nyugat érdekében.
Ahogy Ilja Jablokov fogalmazott, az összeesküvés-elméletek ezzel a politika fősodrába kerültek, a 2000-es években pedig már intézményesültek is.
Az orosz kormány is elkezdett Nyugat-ellenes konteókat terjeszteni,
főleg azért, hogy ellenzéki vezetők reputációját rombolja. Az egyik első áldozat az olajmágnás, Mihail Hodorkovszkij lett, akiről az a pletyka terjedt, hogy nyugati támogatással puccsot készít elő.
A fő lökést azonban a volt szovjet tagállamok forradalmai adták: megjelent az összeesküvés-elmélet, miszerint
a színes forradalmak valójában a Nyugat eszközei, hogy romlásba döntsék és feldarabolják Oroszországot,
amit párhuzamba állítottak 1991-gyel is. Vlagyimir Putyin pedig egyre inkább rájátszott ezekre a teóriákra, például amikor a Krím megszállása után arról beszélt, hogy a Szovjetunió összeomlása után sok orosz maradt a határokon túl, és őket meg kell védeni.
A konteókat a 2012-es választás előtt is széles körben használták:
a Putyin-ellenes tüntetőket a Nyugat ügynökeinek bélyegezték,
akik újabb színes forradalmat akarnak, az ellenzéki vezetőket nyugatpárti összeesküvőként ábrázolták, akik káoszt akarnak teremteni.
Az ukrajnai háború kapcsán pedig Ilja Jablokov szerint már áradtak a különböző összeesküvés-elméletek, főleg az állami médiában.
Ilja Jablokov a végén Magyarországgal is tett egy kis összehasonlítást: azt látja, hogy a kormány itt is támogatja az összeesküvés-elméletek terjedését, sőt, szerinte sokkal „agresszívebb, paranoidabb” módon. Ahogy fogalmazott: Putyin ennél sokkal elegánsabb, ő csak felvet témákat, amiket aztán mások fejtenek ki.
A férfit kilenc fegyverrel a kocsijában vették őrizetbe a Fehér Háznál még hétfőn reggel.
A 37 éves Timothy Bates bírósági meghallgatásán kiderült, hogy korábban Memphisben rendőr volt, viszont az is, hogy orvosi megfontolásból nyugdíjazták.
Vallomása szerint a CIA chipet ültetett a fejébe
egy program keretében, amiért 29 millió dollárt ajánlottak fel neki. Mint mondta, most azért jött Tennessee-ből Washingtonba, hogy beszéljen többek közt a védelmi miniszterrel a chip kivetetéséről, mert fáj tőle a feje, és a beígért pénzt is jó lenne, ha megkapná.
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint őrizetbe vételekor a férfi békésen engedte, hogy átkutassák autóját, amelyből kilenc lőfegyver került elő, köztük egy töltött tárú AK-47-es karabély.
A bíróság elrendelte Bates elmeorvosi vizsgálatát.
Sok kérdésben nem egyeztek a nézeteink John Boltonnal. Például Irán és Észak Korea esetében – írta Twitteren az USA elnöke. Aki azt állítja: ő rúgta ki John Boltont.
Az érintett viszont ugyancsak Twitteren azt közölte: ő ajánlotta föl a lemondását az elnöknek. Akárhogy is történt: a kemény vonalas John Bolton immár nem tagja a Fehér Ház csapatának. Ez jó hír a mérsékeltebb vonal képviselőinek, így Mike Pompeo külügyminiszternek.
Trump az ENSZ közgyűlés idején találkozni akar Rohani iráni elnökkel. Később pedig újra csúcstalálkozót szeretne Kim Dzsong un-nal. Mindkét találkozó jól jönne a választási kampányban , mert növelhetné Trump személyes presztízsét. Egyúttal pedig enyhíthetné a feszültséget a Közel és a Távol Keleten.
12 álarcos neonáci fiatal megtámadott egy zsidó éttermet Chemnitzben, és megsebesítették a tulajdonost. A Schalom nevű kis étterem gazdájával közölték: ez itt Németország! A zsidó disznók takarodjanak! – számolt be az esetről a Welt am Sonntag című lap.
Mindez a harmincas évek antiszemita akcióit juttatja az ember eszébe – nyilatkozta a német lapnak Felix Klein, akit Angela Merkel kormánya azzal bízott meg, hogy koordinálja az antiszemitizmus elleni harcot Németországban. Felix Klein felszólította a rendőrséget, hogy minél előbb kapja el a neonáci tetteseket, hogy a bíróságok megbüntethessék őket!
Mindaz, ami Chemnitzben történt mélységesen megosztja a német közvéleményt.
A hatóságok is össze-vissza nyilatkoznak. A nemzetbiztonsági szolgálat feje például kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vajon a videók, melyek alapján a rendőrség nyomoz a chemnitzi események után, vajon mind autentikusak-e. Több videó tanúskodik arról, hogy a késelés után egyes szélsőjobboldali csoportok akciót indítottak a „migránsok megbüntetésére”, annak ellenére, hogy a rendőrség gyorsan elfogta a két tettest: egy iraki és egy szír bevándorlót.
Drezdában Szászország főügyésze viszont kijelentette: semmi okuk kételkedni abban, hogy a kérdésessé tett videók autentikusak és nem a fake news kategóriájába tartoznak.
Szászországban ezeknek a videónak a segítségével próbálja meg azonosítani a rendőrség a tetteseket, akik bevándorlókra támadtak Chemnitzben. A Schalom étterem ügyében pedig a biztonsági kamerák felvételei jelentenek kiindulópontot a rendőrségnek, amely elsősorban azt igyekszik kideríteni, hogy szervezett volt-e fajgyűlölő akciók sorozata az NDK idején még Karl Marx Stadtnak hívott Chemnitzben.
Nem őrizhetjük a végtelenségig az Iszlám állam harcosait és családtagjaikat – hangsúlyozta Törökország belügyminisztere. Sajtóértekezletén Szulejman Szojlu belügyminiszter felelőtlennek nevezte az európai államok magatartását, mert azok nem akarják visszafogadni azokat a dzsihád harcosokat, akik európai államok polgárai.
Az Iszlám állam fénykorában ezer számra vándoroltak ki iszlamista fiatalok Európából a Közel Keletre, hogy ott részt vegyenek a vallás háborúban. Jelentős részük elesett a harcokban, de sokan fogságba kerültek. A kurd milícia sok dzsihád harcost és családtagot őrzött Szíria északi részén. Minthogy a törökök kivonulására késztették a kurdokat, ezért a dzsihád harcos probléma is Törökországra maradt. Menetközben mintegy ötszáz dzsihád harcos megszökött, az ő sorsukról senki nem tud semmit. Az európai államok nem akarják visszafogadni a dzsihád harcosokat, mert attól tartanak, hogy Európában merényleteket követnének el. Brüsszelben a Zsidó múzeum ellen egy olyan dzsihád harcos követett el merényletet, aki a Közel Keletről tért vissza hazájába. Négy embert megölt és többet megsebesített. Elfogták és életfogytiglani börtönre ítélték.
Sok európai állam úgy akarja ezt megakadályozni, hogy megfosztja állampolgárságuktól a dzsihád harcosokat. Így tett Nagy Britannia, Hollandia, Franciaország és Dánia. A török külügyminiszter képmutatónak nevezte ezt a viselkedést mondván: az európai államok rábízzák a törökökre, hogy foglalkozzanak ők a dzsihád harcosokkal! Törökországban nagyszámú antiterrorista akciókat hajtottak végre az elmúlt napokban, hogy megelőzzék a dzsihád harcosok esetleges merényleteit.
Erdogan elnök magatartása meglehetősen kétértelmű az Iszlám állammal szemben.
Amíg fennállt a fanatikus rendszer Szíriában és Irakban, a törökök jó kapcsolatot építettek ki vele. Erdogan elnök fia intézte az Iszlám állam olajkészletének értékesítését a világpiacon. A törökök fegyvereket adtak el az Iszlám államnak.
A francia terrorelhárítás szerint a török titkosszolgálat segíthet az Iszlám államnak megszervezni a nagy franciaországi merénylet sorozatot. Mindeközben a kurd milícia hősiesen harcolt az Iszlám állam ellen. A törökök azonban őket vádolják terrorizmussal, és kényszerítették a kurd milíciát arra, hogy feladja a helyi autonómiát.
A törökök akcióját elítélte az Európai Unió, de Magyarország nem. Erdogan elnök köszönetet mondott ezért Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.
Hetven évvel ezelőtt ezen a napon jelentős fordulatot vett a Közel-Kelet történelme: ekkor tartották a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-szavazást. A nagyhatalmak azt hitték, hogy ezzel végleg megoldódik a „palesztinkérdés” és a második világháború borzalmait túlélő zsidóság számára egy sokkal nyugodtabb időszak veheti kezdetét. Ám nem így történt: habár korábban is voltak kisebb konfliktusok a két népcsoport között, ezek eltörpültek az 1947-es utáni eseményekhez képest.
Sokak véleménye szerint az ENSZ első „igazi főpróbája” az 1947. november 29-én tartott szavazás volt. Az alig három éve működő nemzetközi szervezet tagállamai ekkor döntöttek „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervéről” , amely egy arab, egy izraeli állam létrehozását, illetve Jeruzsálem nemzetközi felügyelete alá helyezését jelentette. A tervezetre
33-an igennel voksoltak (köztük az Egyesült Államok és a Szovjetunió is), miközben 13-an ellene (az összes arab ország) voltak és 10-en pedig tartózkodtak.
Így megszületett az 181-es számú határozat: létrejött egy arab és egy izraeli állam, valamint Jeruzsálem városa különleges státuszt kapott (corpus separatum, vagyis a várost külön nemzetközi kormányzat és az ENSZ igazgatása alá rendelték).
Palesztina felosztásának terve 1947-ben. A térkép forrása: Wikimedia Commons.
Azonban hosszú vezetett idáig, Izrael (újra)megalapításának a gyökerei jóval távolabbra nyúlnak vissza, mint a holokauszt vagy az első világháború. Habár már a középkortól kezdve több zsidó rabbi és értelmiségi is szót emelt a „Szentföldre való hazatérés mellett”, egy önálló zsidó állam létrehozása a Palesztinában csupán elméleti szintben létezett, semmiféle gyakorlati (akár diplomáciai, akár jogi) megvalósítás nem követte az elképzelést. Az első személy, aki komolyan gondolta Izrael állam létrehozását, az az Osztrák-Magyar Monarchia területén született Herzl Tivadar volt. Legfontosabb művében, vagyis az 1986-ban kiadott A zsidó állam (Der Judenstaadt) rakta le a politikai cionizmus alapjait.
A cikk a tudományos szakirodalom hivatalos definíciója szerint értelmezi a politikai cionizmus fogalmát: egy olyan szekulárison és liberalizmuson alapuló ideológiai és mozgalom, amely bár nem függetleníthető a zsidó vallástól, elsődlegesen etnikai alapokhoz köthető, végcélja pedig Izrael állam megalapítása a Palesztinának nevezett régióban.
Theodor Herzl (Herzl Tivadar) – 1860-1904. A kép forrása: Link.
Ő részletesen kidolgozta egy zsidó állam megalapításának körülményeit, menetét és intenzív diplomáciai hadjáratba kezdett (még a török szultántól is kért segítséget), hogy külföldi támogatókat szerezzen Izrael megalapításához. Ám minden próbálkozása kudarccal végződött: még a zsidók többsége – ideológiai, gazdasági vagy vallási okokból kifolyólag – kritizálták Herzlt a nézetei miatt. Ő azonban továbbra is kitartott amellett, hogy Bázelben – az első Cionista Világkonferencia helyszínén – „megalapítottam a zsidó államot, mégha ezt ma hangosan mondanám, általános kacagással fogadnák” – írta le naplójába Herzl, majd nagy dacosan hozzátette:
„De ötven év múlva ezt mindenki be fogja látni Az állam lényege a nép állam-akarása.”
Utólag már tudjuk, hogy jövendölése majdnem napra pontosan bejött, de akkoriban nem úgy tűnt, hogy bárki is komolyan venné az elképzelését. Igaz, hívei közül sokan még Herzl életében alijáztak (zsidó kivándorlás) Palesztinába, főleg a kelet-európai térségből, ahol a zsidók ellen elkövetett pogromok szinte mindennapossá váltak. Csakhogy a XIX és XX. század fordulóján a Közel-Kelet korántsem volt kedvelt célpont a kivándorló zsidóság körében, mert rendkívül száraz és meleg éghajlati körülmények között kellett dolgozniuk, alacsony volt az infrastruktúra és nagyon sok betegség (kolera, tífusz) pusztított a környéken.
Ugyanakkor szükséges hozzátenni, hogy a helyi arabokkal való viszony – kezdetben legalábbis – korántsem volt rossz: nem egy arab földtulajdonos, rendszerint olyanok, akik nem ott éltek – eladta a földjeit az első-két kivándorlási hullámban érkezett zsidóknak. Sőt, az sem volt ritka, hogy a zsidók a helyi sejkektől vásároltak maguknak védelmet és kaptak támogatását az esetleges rablótámadásokkal szemben. Idővel viszont megromlott a két népcsoport közötti viszony, amit csak tetőzött az oszmán hatóságok fellépései is.
A megromlott viszony miatt zsidók is alapítottak saját milíciákat: ezen a Hasomer tagjai láthatóak. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Mindezek miatt sok alijázott zsidó inkább továbbvándorolt az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába vagy Ausztráliába. A zsidó kivándorlás lelassulását jól mutatta, hogy az első tisztán zsidó várost is csak 1909-ben alapították meg, amely a Tel-Aviv (jelentése tavasz dombja) nevet kapta. Palesztina lakossága az első világháború előtt így nézett ki: 700 ezer főt tett ki, amelynek 77 százaléka muszlim, 13 százaléka zsidó, és 10 százaléka keresztény volt.
Tel-Aviv, amikor még sivatag és sátortábor volt a helyén. A kép forrása: Link.
Az első világháború fontos lépcsőfok volt a cionizmus történetében: 1917-ben jelent meg a hírhedt – és november 2-án 100. évfordulóját ünneplő – Balfour-nyilatkozat. A brit kormány nevében Alfred James Balfour megígérte Lord Rotschild bárónak és a nagy-britanniai Cionista Szövetségnek és a zsidó népnek a „nemzeti otthon” megteremtését. Csakhogy a britek óvatosan fogalmaztak: kötelezettséget már nem vállaltak, Izrael hátarait nem jelölték ki és jogvédelmet ígért minden közösségnek.
Nagy-Britannia szerepe pedig a közvélekedésekkel ellentétben később is árnyalt volt: hol a zsidók mellé állt, hol viszont az arab országokat támogatta, de voltak időszakok, amikor mindkét népcsoport ellen egyszerre lépett fel. Például 1923-ban Palesztina brit mandátum alá került, Winston Churchill, akkor gyarmatügyi miniszter, kiadta a cionizmus Fehér könyvét, amelyben leszögezte, hogy London a „cionista igények támogatását nem helyezi az arab igények elé” és korlátozni akarta a bevándorlást. Aztán mégis tíz évvel később a brit politika nem görgetett akadályt az alijázás elé, amely jelentősen felgyorsult a harmincas évek eseményei – például Hitler hatalomra kerülése miatt – jelentősen megnövekedtek. Emiatt az egyensúlyozó politika miatt a brit katonák és állampolgárok kedvelt célpontjai voltak az arab támadóknak és a zsidó milíciáknak.
A második világháború után Nagy-Britannia továbbra sem állt egyértelműen az önálló zsidó állam létrehozása mellé, sőt, inkább „lepasszolta” azt: 1947 elején London bejelentette, hogy visszaadja a Palesztinára vonatkozó brit mandátumot és az ENSZ-nél kezdeményezte a „Palesztina-kérdés” rendezését. Ehhez hozzájárult az is, hogy a második világháború után egyre többször került fegyveres összetűzésbe a Palesztinában tevékenykedő zsidó milíciákkal. Brit politikusok tudták, hogy minden anyagi kiadás, adminisztratív lépés és katonai létszám növelése ellenére, képtelen sokáig fenntartani a Palesztina feletti uralmukat és a gyarmatbirodalom más, fontosabbnak tartott térségeivel kell foglalkozniuk.
Dávid Király Hotel felrobbantása 1946-ban. A 91 halálos áldozattal járó merényletet az Irgun nevű milícia hajtotta végre, amely már a második világháború alatt gyakran követett el támadásokat brit, de a még más zsidó milícia vagy szervezet ellen is. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Az ENSZ Közgyűlése 1947. április 28-án tűzte napirendjére a kérdést. Az Egyesült Államokban Henry S. Truman elnök azonnal kifejezte támogatását Izraelt illetően: így akarta „jóvátenni” elődje, Franklin Delano Roosevelt hibáját, aki szerint elég „közömbösen és tétlenül szemlélte” az európai zsidóság sorsát, miközben több arab vezetőnek – például Ibn Szaúd szaúdi – megígérte, hogy az Egyesült Államok csak az arabokkal való egyeztetés után fog állást foglalni a zsidó állam létrehozásának ügyében. Truman támogatásához hozzájárult még az is, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő választásokon a zsidó szavazók majd rá adják a voksukat. Ezenfelül London és Washington közötti eltérő felfogás szintén közrejátszott: az Egyesült Államok bár a Szovjetunióval szemben és Európában fontos szövetségesnek tartotta Nagy-Britanniát, a „harmadik világban” kritikusan szemlélte a britek szerepét, amerikai tisztségviselők és politikusok többször elítélően nyilatkoztak arról, ahogyan London „a gyarmatai felett uralkodott”.
David Ben Gurion (1886-1973) . A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ennél viszont érdekesebb Szovjetunió szerepe, hiszen elsőre elég furcsának tűnhet, hogy az amúgy antiszemitizmusáról nagyon híres – és később a „cionista orvosok perét” folytató – Sztálin miért támogatta ennyire intenzíven az önálló Izrael létrehozását. A cionista mozgalmak és Moszkva közötti első kapcsolatfelvételre már a második világháború előtt sor került: Hájim Weizman (a Cionista Világszövetség akkori elnöke, majd Izrael első államfője) és Dávid Ben Gurion (1935 óta a Zsidó Ügynökség vezetője és majd Izrael első miniszterelnöke) gyakran találkozott Ivan Majszkijjal, a Szovjetunió londoni nagykövetével, aki biztosította őket arról, hogy a Kreml támogatja a kelet-európai zsidók alijázását Palesztinába, illetve „a Szovjetunió megértette a cionisták céljait és a háború után azok megvalósítása mellé áll”.
Andrej Gromiko, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete 1947. május 14-én eleget tett a korábbi szovjet ígéretnek: szerinte a brit mandátum nem elegendő a zsidók megvédésére, ezért vagy egy demokratikus, közös arab-izraeli országot hoznak létre, vagy két különböző nemzetállamot, és ehhez kérte a nemzetközi közösség támogatását is. Ez a kijelentés páratlan nagy népszerűséget váltott ki a cionisták körében. Ám Sztálin korántsem „felebaráti szeretetből” vagy ” a zsidók számára jogos elégtétel miatt” támogatta Izrael létrejöttét.
Egyrészt abban bízott, hogy a kelet-európai – persze nem a Szovjetunióból, hanem a „felszabadított” országokból – megnő az alijázók száma, amely egyes becslések szerint 1947 végére már a 300 000-hez közelített. Így az új zsidó államban olyanok kerülnek, akik nem vagy csak rövid ideig tapasztalták meg a szovjet típusú „népi demokrácia áldásait”, pozitív véleménnyel lesznek majd a fasizmust legyőző Szovjetunióról és Palesztinában széleskörben terjeszteni fogják a szocializmus eszméit. Végül a helyi választásokon ezek a Moszkva-szimpatizáns csoportok megszerznék a hatalmat, s így az új közel-keleti állam a keleti blokk legfontosabb ideológiai és politikai szövetségesévé lépne elő.
Ez pedig önmagában egy óriási geopolitikai sikert jelentett volna: Szovjetunió egy értékes szövetségesre lelt volna a Közel-Keleten, mivel az arab államokkal nagyon rossz volt a viszonya, mivel
Sztálin minden arab vezető a „brit imperialista ügynöknek tartott”.
Az önálló Izraellel, és egy állandósuló közel-keleti konfliktussal meg lehetne osztani az „imperialisták figyelmét”, jelentősen meggyengíteni Nagy-Britannia szerepét a világban, illetve éket lehet verni London és Washington közé, ami évekkel később akár törésvonallá is kiszélesedhet. Végül pedig a Kreml abban is reménykedett, hogy a diplomáciai – vagy akár katonai – támogatásért cserébe benyújtja a „számlát”: egy szovjet haditengerészeti bázis létesítését a Földközi-tengeren.
Grominko felszólalásának és Sztálin támogatásának meg lett az eredménye: másnap létrehozták – 45 szavazattal 7 ellenében – az Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP). A Palesztinával foglalkozó 11 tagú különbizottság feladata az volt, hogy megvizsgálja Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Az ENSZ-ben szándékosan kihagyták a nagyhatalmakat, akik viszont a más országokon (például az Egyesült Államok a latin-amerikai, a Szovjetunió Csehszlovákia és Jugoszlávián) keresztül igyekeztek érvényesíteni az akaratukat.
Június 16-én a csoport tagjai Palesztinába utaztak, ahol interjúkat készítettek a helyi arabokkal, a brit hadsereg tagjaival vagy a kibucokban élő zsidósággal. A levont tapasztalatokból végül egy megoldási javaslattal álltak elő: augusztus 27-én az UNSCOP hét tagja megszavazta a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-tervezetet, de hárman – India, Irán és Jugoszlávia – elleneztek. Ők ugyanis egy olyan elképzelést támogattak, miszerint egy kétnyelvű, szövetségi államot hoztak volna létre Palesztinában.
Karikatúra a 181-es határozat megszületése után: Bármilyen más javaslat? – (Halál az arabokra. Halál a zsidókra)
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió igennel voksolt, Nagy-Britannia a tartózkodók között volt, miközben az arab államok élesen elítélték és nem fogadták el Palesztina felosztását. Ám ahelyett, hogy ez végleg megoldott volna a problémákat, helyette még inkább elmélyítette az ellentétet. Miután a britek bejelentették, hogy május 15-ig teljesen kivonulnak a térségből, ezért szinte mindenki számára világos volt, hogy elkerülhetetlennek tűnik az arabok és a zsidók közötti háború kirobbanása. A Zsidó Ügynökség és Hagana (Önvédelem) már korábban is diplomáciai hadjáratba kezdtek, hogy kézifegyvereket és modern hadieszközöket, mint vadászgépeket vagy harckocsikat, vásároljanak az európai országoktól vagy az Egyesült Államoktól.
Csakhogy miután Washington december 5-én fegyverembargó alá helyezte Palesztinát, amelyet később az ENSZ is támogatott, szinte lehetetlenné vált a nyugati haditechnológia és fegyverek beszerzése. Ezért végül a fegyvergyártásról híres Csehszlovákiához fordultak hadianyagért, amelyet meg is kaptak: 1948 eléjétől kézifegyvereket – a történelem sötét iróniája, hogy eredetileg ezeket a náci Németországnak szánták – adott el a zsidó milíciáknak. Nem sokkal később pedig vadászgépekkel, a szintén német gépekből továbbfejlesztett Avia S-199-el látta el a frissen alakult izraeli légierőt, amelyek nem kevés szerepet játszottak az első arab-izraeli háború alakulásában. Az arabok a briteken és a muszlim államokon – Törökország – keresztül fegyverkeztek és készültek fel az (első) arab-izraeli háborúra.
86 éves korában elhunyt Michael Maor, akinek az élete kész regény volt. Közvetlenül Hitler hatalomra jutása után született Németországban. Szüleivel együtt Spanyolországba , majd onnan Jugoszláviába menekült. Az alig több mint tízéves kisfiú többször is életveszélybe került. Szüleit a nácikkal együttműködő horvát usztasák meggyilkolták. 1945-ben érkezett Palesztinába , ahol egy kibucban örökbe fogadták.
Ejtőernyős kiképzést kapott, majd hírszerző lett. Visszatért szülőhazájába, Németországba. A feladata az volt , hogy bizonyítékokat szerezzen a holokausztról. Az Eichman perben Izraelben sok bizonyítékot használtak fel, melyet Michael Maor szerzett meg a Baden-württembergi ügyészségen Németországban.
Feladatának teljesítése után visszatért Izraelbe , ahol több mint 15 évig szolgált a határőrségnél, melynek egy ideig a hírszerző főnöke volt. Mindeközben megtartotta polgári foglalkozását is: fotóriporterként dolgozott. Michael Maorról megemlékezést közölt az izraeli Haaretz hiszen élete eléggé jelképes volt azoknak az európai zsidóknak, akik a holokauszt túlélése után a Moszadnál szolgáltak Izrael megalakulása után.
Donald Trump háborút hirdetett a sajtó ellen, Kat Downs Mulder, a Washington Post grafikai igazgatója arról beszélt a News Impact Budapest konferencián, hogyan lehet ilyen környezetben az újságíróknak dolgozni. Oliver Sauter, a WorldBrain alapítója pedig arról, hogyan lehet küzdeni az álhírek ellen.
Mivel Donald Trump állandóan támadja a sajtót, leszámítva persze a neki kedves, elsősorban a szélsőjobboldalhoz közel álló médiumokat, teljesen megváltozott az a környezet, amelyben az újságíróknak dolgozniuk kell. Trump és tanácsadói egyenesen arról beszélnek, hogy a média látja el az ellenzéki pártok szerepét – ha valakinek ez a gondolat ismerősnek tűnik, az nem véletlen, hasonló üzenetet közvetít a Fidesz is, természetesen Amerikából hozva az ötletet.
Kat Downs Mulder
Kat Downs Mulder felidézte a Washington Post egy másik szerkesztőjének, Marty Baronnak egy korábbi interjúját. Ő azt mondta:
Trump ugyan háborút hirdetett, de ez nem kölcsönös, mi nem háborúzunk, mi csak a munkánkat végezzük.
Azt is mondta: aki független, az ma már ellenségnek számít, ezért Trump gyakran démonizálja a médiát, az újságírókról pedig lealacsonyító kifejezésekkel beszél (ez is ismerős lehet Magyarországról).
Kat Downs Mulder szerint ebben a megváltozott környezetben az újságíróknak is másképp kell dolgozni: többek között átláthatónak kell lenni, elismerni az esetleges tévedéseket, ugyanakkor még alaposabban ellenőrizni a tényeket.
Oliver Sauter
Oliver Sauter is beszélt a megváltozott környezetről. Azt mondta: ő nem „igazság utáni” (post-truth) világnak nevezné a mostanit, hanem „bizalom utáninak” (post-trust). Szerinte ugyanis a közönség egy része pont a bizalmát vesztette el a sajtó felé, és ez is segíti az álhírek terjedését.
Ma képtelenség minden egyes információnak utánanézni, amellyel az interneten találkozunk, így bárki könnyedén áldozatául eshet az álhíreknek, dezinformációnak. Oliver Sauter szerint ez ellen muszáj küzdeni, de azt is fontosnak tartja, hogy
nem lehet meggyőzni embereket úgy, ha valaki megfellebbezhetetlen igazságként hangoztatja saját véleményét,
hanem meg kell mutatni több, eltérő gondolatot is.
Ehhez minőségi tartalomra van szükség, ezt előállítani viszont nehéz és időigényes. De megéri, hiszen az igazán hiteles, megbízható lapok (New York Times, Washington Post, Guardian) előfizetőinek a száma még az utóbbi időszakban is nőtt.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
