„Nem normális, ahogy most állunk”

0
936

Magyarország fantasztikusan rossz példa a média szempontjából – ezt mondta Dean Starkman Pulitzer-díjas újságíró, a CEU Center for Media, Data and Society kutatója a News Impact Budapest nevű konferencián, az Akvárium Klubban. Szerinte Donald Trump csak egyetlen szereplő a szabad sajtó elleni globális harcban.

Starkman szerint az újságírás ma nagyon rossz helyzetben van az egész világon, nagyon gyenge, ezért is támadja Donald Trump. Azt mondta: „nem normális, ahogy most állunk”, nem normális, ahogy Trump viselkedik a médiával, az amerikai nép ellenségének nevezi. De emögött

komoly politikai, pénzügyi, technológiai problémák vannak a médiában.

Közép-Európáról Starkman azt mondta, Magyarországon a kormány tudja, mennyire fontos a média, ez abból is látszott, hogy a 2010-es választási győzelem után egyik első dolga volt új médiatörvényt alkotni. Hasonló folyamat játszódott le Lengyelországban is, de újabban már a szerb kormány is rendszeresen támadja a sajtót.

Starkman szerint

a médiának külső és belső kihívásokkal is szembe kell néznie.

A külső fenyegetések közé tartoznak a perek, a pénzügyi korlátozások, különadók, a jogi szabályozási környezet, a források elhallgattatása, egyes országokban a fizikai erőszak, és az utóbbi időben a hackertámadások is. A belső fenyegetések közé pedig az összeomló üzleti modellek, például a csökkenő reklámbevételek, a médiaipari koncentráció és a propagandamédia előretörése.

Magyarországról azt mondta:

„fantasztikusan rossz példa”

ebből a szempontból. A kormány egyre több médiumot szerez meg, emellett a legnagyobb hirdetők egyike, és így újságok „életéről és haláláról” dönthet.

Szerinte az egész világra jellemző jelenség, hogy egyre több olyan szélsőjobboldali médium alakul, amelyek nagyon fegyelmezettek, rengeteget posztolnak a közösségi médiában, és így nagyon sok emberhez jutnak el. A jobbközép média befolyása ezzel csökken, és a szélsőjobb erősödik – ez szerinte Steve Bannon hatása. Ő ugyanis tudta, hogy

sok sztorival a nagy médiumokba is be tudnak kerülni, így ők tudják tematizálni a közbeszédet.

Starkman szerint a helyzet azért félelmetes, mert Donald Trump csak egy szereplője a globális támadásnak a szabad sajtó ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .