Törökország azzal fenyegetőzik , hogy visszaküldi az európai dzsihád harcosokat a hazájukba

0
798
Pinterest

Nem őrizhetjük a végtelenségig az Iszlám állam harcosait és családtagjaikat – hangsúlyozta Törökország belügyminisztere. Sajtóértekezletén Szulejman Szojlu belügyminiszter felelőtlennek nevezte az európai államok magatartását, mert azok nem akarják visszafogadni azokat a dzsihád harcosokat, akik európai államok polgárai.

Az Iszlám állam fénykorában ezer számra vándoroltak ki iszlamista fiatalok Európából a Közel Keletre, hogy ott részt vegyenek a vallás háborúban. Jelentős részük elesett a harcokban, de sokan fogságba kerültek. A kurd milícia sok dzsihád harcost és családtagot őrzött Szíria északi részén. Minthogy a törökök kivonulására késztették a kurdokat, ezért a dzsihád harcos probléma is Törökországra maradt. Menetközben mintegy ötszáz dzsihád harcos megszökött, az ő sorsukról senki nem tud semmit. Az európai államok nem akarják visszafogadni a dzsihád harcosokat, mert attól tartanak, hogy Európában merényleteket követnének el. Brüsszelben a Zsidó múzeum ellen egy olyan dzsihád harcos követett el merényletet, aki a Közel Keletről tért vissza hazájába. Négy embert megölt és többet megsebesített. Elfogták és életfogytiglani börtönre ítélték.

Sok európai állam úgy akarja ezt megakadályozni, hogy megfosztja állampolgárságuktól a dzsihád harcosokat. Így tett Nagy Britannia, Hollandia, Franciaország és Dánia. A török külügyminiszter képmutatónak nevezte ezt a viselkedést mondván: az európai államok rábízzák a törökökre, hogy foglalkozzanak ők a dzsihád harcosokkal! Törökországban nagyszámú antiterrorista akciókat hajtottak végre az elmúlt napokban, hogy megelőzzék a dzsihád harcosok esetleges merényleteit.

Erdogan elnök magatartása meglehetősen kétértelmű az Iszlám állammal szemben.

Amíg fennállt a fanatikus rendszer Szíriában és Irakban, a törökök jó kapcsolatot építettek ki vele. Erdogan elnök fia intézte az Iszlám állam olajkészletének értékesítését a világpiacon. A törökök fegyvereket adtak el az Iszlám államnak.

A francia terrorelhárítás szerint a török titkosszolgálat segíthet az Iszlám államnak megszervezni a nagy franciaországi merénylet sorozatot. Mindeközben a kurd milícia hősiesen harcolt az Iszlám állam ellen. A törökök azonban őket vádolják terrorizmussal, és kényszerítették a kurd milíciát arra, hogy feladja a helyi autonómiát.

A törökök akcióját elítélte az Európai Unió, de Magyarország nem. Erdogan elnök köszönetet mondott ezért Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .