Hasznos

A visegrádi országok története sikertörténet, ez a csoport az EU növekedésének a motorja…700-800 éve indultak el a siker útján, s  a jövő is fényesnek tűnik… voltunk már egyszer nagyon gazdagok… leszünk még egyszer gazdagok, fejlettek… életminőségben azonos vagy fejlettebb szinten leszünk, mint Közép-Európa fejlett országai vagy egyes nyugati országok – ezek Matolcsy György jegybank elnök szavai. De vajon a V4-csoporton belül hol áll a magyar gazdaság teljesítménye? Erről a jegybank elnök nem szokott beszélni – megkérdeztünk hát mást.

Igazi matolcsys elődást tartott Matolcsy György jegybanki elnök a Közgazdász Vándorgyűlésen Debrecenben, aminek a fókuszában térségünk, s ezen belül is a V4-ek pompás jelene és még inkább pompásabb jövője állt. Sok-sok ábrával, számmal, adattal állt elő, s nagyvonalúan – vagy inkább elnagyolva? – hasonlította a visegrádiak teljesítményét a dél-európai országokéhoz, s ezek alapján domborította ki a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott 4 tagállam erejét az EU-n belül. Ám egy másik összehasonlítást nem tett meg: „elfelejtette” lebontani a négy országot jellemző mutatókat az egyes gazdaságok szintjére,

így nem kellett arról sem beszélnie, hogy a mutatók és a taglalt területek zömében a magyar gazdaság az elmúlt években szépen lemaradt, korábbi relatív térségbeli előnyét rendre elveszítette.

Megpróbáltunk a beszéd mögé nézni.

„Van persze olyan mutató, amelyben a magyarok élenjárnak, ez pedig a beérkező uniós pénzek nagysága, pedig a V4-ek általában is a legnagyobb haszonélvezői e forrásoknak” – emelte ki Inotai András közgazdász professzor.

Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője a Független Hírügynökségnek hozzátette: az EU-s források felhasználásában már messze nem állunk ilyen jól, pl. sok rosszat el lehet mondani Kaczynskiról, a politikájáról, de egy biztos: nem tűrte a rendszerszintű lopást, ahogy az minőségében és legfelsőbb szinten megvalósított szervezettségének fokában nem jellemző a csehekre, valószínűleg még a szlovákokra sem.

Ugyanakkor Magyarországon gyakorlatilag az uniós források teremtették, majd szisztematikusan erősítették meg  a politikai maffia gazdasági hátterét – emlékeztetett, megjegyezve: sajnos az Unió ezt mindeddig szó nélkül eltűrte, pedig kellett tudnia róla.

„Mikor hallotta bármely Benelux-állam gazdaságpolitikusától, vezetőjétől, hogy ők, bár jóval gazdagabbak és a fejlett Európa centrumában helyezkednek el, Európa motorjai vagy azt, hogy ők változtatják meg Európa gazdaságát? Pedig hárman együtt valamivel nagyobb súlyt képviselnek az EU társadalmi termékében, mint a V-4. Ugyanakkor az uniós GDP 6 százalékát produkáló V4-ek, élükön a magyarokkal előszeretettel mondanak ilyeneket, pedig csak egy kicsit kell számolni ahhoz, hogy egyértelműen lássuk ennek a fonákságát” – szögezte le. És ha akár 5 százalékos is lehet egy-egy évben a V-4 átlagos növekedése, ez egy év alatt 6.3 %-ra változtatja a részarányt. De közben a további 94 százalék is nő, mondjuk 2 százalékkal. Vagyis a 94-ből 95.9 lesz. Tehát a 88 százalékpontos különbség (94-6) egy év alatt 89.6-ra nő.

„Ennyit a matematikai alapokról”.

Még ennél is súlyosabb az az állítás, hogy a V4 egy új Európát csinál, hogy nálunk a jövő, amely erős nemzetállamokra épül – s bizony erről, különféle hangszerelésben mind a négy tagállam szokott beszélni.

„Aki történelmet olvasott, az érti, legalábbis meg kellene értenie, hogy Európa múltja tele van magukat erősnek gondoló nemzetekkel miatt kirobbant háborúkkal. A 21. század  Európája nem erős nemzetállamokra, hanem erős Európára kell, hogy épüljön, s aki ezt aláássa, az biztonsági kockázatot jelent a globalizáció korában egyedül életképes egységes Európa számára – helyezte perspektívába a kérdést Inotai.

A V4-ek európai integrációja rendkívül mély, ha csak a kereskedelmi forgalmat jelző mutatót vesszük, azt látjuk, hogy a csehek, magyarok, szlovákok társadalmi termékének legalább 80 százalékát adja az export, és ennek mintegy négyötöde az EU-val bonyolódik. Alig alacsonyabb az „importfüggőségünk”. A lengyeleknél kisebb a részarány, miután maga is egy negyven milliós belső piaccal rendelkezik. Nálunk voltak ugyan elvetélt kísérletek az Orbán-kormány részéről a keleti vagy a déli nyitásra, de ezek egyetlen eredménye a feleslegesen elköltött és magánzsebekbe vándorolt milliárdokban fogható csak meg. Az az érvelés pedig, hogy mi megnyitottuk a piacunkat az EU számára, és ezért „tiszteletet, hálát”, és természetesen sok pénzt is érdemlünk, csak azt felejti el hozzátenni, hogy cserében szabad hozzáférést kaptunk egy 500 milliós európai piachoz.

Nem beszélve arról, hogy milyen szinten állna a magyar gazdaság és életszínvonal, ha Európa közepén próbáltunk volna bezárkózni.

Szúrópróbaszerűen rákérdeztünk Inotainál egyes olyan gazdasági mutatókra, amelyeket Matolcsy taglalt beszédében. Íme az általa adott gyorskomment:

Növekedés – 2004-ben még nálunk volt a csehek után a 2. legmagasabb GDP/fő – mára már a szlovákok és a lengyelek is lehagytak minket. Miközben a lengyelek a 2008-2009-es válságot is megúszták a gazdaság zsugorodása nélkül, nekünk csak 2015-ben sikerült elérnünk a válság előtti szintet,  Ami a cseheknek és a szlovákoknak is előbb sikerült.

Termelékenység– bizonyos területeken nálunk is van javulás, ami azonban nagyrészt a térségbeli multinacionális vállalatoknak és annak köszönhető, hogy ők és beszállítói bekapcsolódtak a globális értékláncba. Ám nálunk az ezen kívül eső szféra hátul kullog– a mezőgazdaság és a kkv-szektor. Az egységnyi kitermelésre vetített GDP/fő mutató egyben jelzi az életszínvonalbeli különbséget is: ami nálunk a legalacsonyabb a négy ország közül. A termelékenységre negatívan hat az elmúlt években fokozódó kivándorlás, amely lehetőséggel 2010 után félmillió magyar állampolgár élt. Habár azt szokták mondani, hogy a lengyelek nagyobb tömegekben próbáltak szerencsét az EU-tagság elnyerése után Európában, ez már 2004-től igaz.

Ugyanakkor van egy nagy különbség.

Nevezetesen hogy ott jelentős oda-vissza mozgás van, a hazatérők pedig sok esetben viszik magukkal a szélesebb ismereteket és a nyugati kapcsolatrendszert, ami – többek között – a termelékenységet is pozitívan befolyásolja.

Bérszínvonal– a legutóbbi két év reálbér-növekedése ellenére nálunk a legalacsonyabb a négy ország közül, ami az euróval szembeni jelentős és tartós forintgyengülésnek is tulajdonítható.

Ezen túlmenően a kétségtelenül támogatandó és fontos V-4 együttműködés mellett is látni kell, hogy a térség messze nem egységes. Csak néhány példa: Csehország az egyedüli, amelynek csak schengeni határai vannak, Szlovákia bevezette az eurót, a magyar-orosz és a lengyel-orosz kapcsolat – finoman fogalmazva – még köszönőviszonyban sincs egymással. Európa jövőjére nézve azonban veszélyes közös, bár országonként különböző erősségű vonás az európai identitás gyengülése és az avítt nacionalizmusra építő populizmus.  „Ezen a téren a magyar társadalom nem csak 2004-ben, a csatlakozásunkkor, hanem már 25 évvel ezelőtt is sokkal közelebb állt a 21. századi Európához, mint ma.

Matolcsy debreceni beszédében kifejtette, hogy a visegrádi országok története sikertörténet, ez a csoport az EU növekedésének a motorja. (Nem először és nem is utoljára domborította ezt a szempontot – azóta is többször – például egy krakkói konferencián Krakkóban is erről beszélt.) Debrecenben mutatókat sorolt, közte a GDP-dinamikát, az uniós belüli gazdasági súly növekedését, a növekedés szerkezetének egészséges voltát, azt, hogy nem eladósodásból finanszírozott a felzárkózás. A válságkezelést nevezte a legszemléletesebb eredményünknek, “hiszen a V4 gazdasági teljesítménye az egymást követő válságok közegében 25%-kal haladja meg a válság előtt szintet” – mondta, miközben a dél-európai országok még nem érték azt el. Ez annak is köszönhető – tette hozzá –, hogy nem követtük az ajánlott válságkezelési módokat. Matolcsy ennél a pontnál – mint ahogy mindvégig – mellőzte az egyes visegrádi országok teljesítményének a bemutatását, említését – talán nem véletlenül –, hanem csak az átlagos mutatókat hozta fel.
Matolcsy debreceni beszédének más szempontok szerinti elemzését itt olvashatja.