Hasznos

Kiszáll a Gránit Bankból az állam

0

A magyar állam értékesíti a Gránit Bankban lévő 36,5 százalékos tulajdonrészét – jelentette be Varga Mihály egy sajtótájékoztatón csütörtökön. A részesedést mától kétfordulós pályázat keretében értékesítik, és a miniszter tervei szerint idén le is zárják.

A Gránit Bank Demján Sándoré volt, a Wallistól vette meg 2010-ben a Milton Bank nevet viselő pénzintézetet. Az állam 2013-ban szállt be ötven százalékos tulajdonosnak, 4,3 milliárdért. Demján maradék részvényeit a bank vezérigazgatója, Hegedűs Éva vásárolta meg.

A bankban az állam: 36,5 százaléka mellett 24,7 százaléka van a vezérigazgatónak, az MKB Nyugdíjpénztárnak 10 százaléka, a CIG Pannónia Biztosítónak 9,9 százaléka, s a munkavállalói részvényprogram14,3 százalékkal részesedik.

Ez minden csak nem jogszerű – két cég egy bankszámlaszámmal

Önálló cégeknek nem lehet ugyanaz a bankszámlaszámuk – mondta Zara László adótanácsadó. Tegnap írtuk meg, hogy Tiborcz Istvánnak mégis van az Elios-ügyben megégett Green Investments & Solutions nevű cége, holott állítólag kiszállt belőle. Sőt, mindjárt két ilyen nevű cég van, azonos bankszámlaszámmal.

Két cégnek, amelyek jogilag önállóak, jogszerűen nem lehet ugyanaz a bankszámlaszáma – mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének (adókamara) elnöke.

Szerdán írtunk arról, hogy bár a nyilvánosságban korábban az jelent meg, hogy Tiborcz István kiszállt a Green Investments & Solutions (GIS) Kft.-ből, jelenleg is működő, Tiborcz-tulajdonú cégként tartja nyilván a cégbíróság. Sőt, van egy másik cég, ugyanezen a néven, az Orbán Viktor vejét kivásárló WHB Befektetési Kft. érdekeltségeként, és más címen.

A jelek szerint eredetileg Pécsett kezdett GIS először a Tiborcz-család Csabdiban lévő „tanyájára” költözött, majd megszűnés után ugyanitt újjáéledt, hogy aztán Tiborczot kivásárolja a kormányzati közbeszerzésekben milliárdokat elnyerő West Hungária Bau befektetési társasága. Eddig úgy lehetett tudni, hogy ezzel meg is szakadt az Elios közvilágítási ügyeivel közvetlen kapcsolatot eredményező összeköttetése Tiborcznak.

Csakhogy a cégbírósági iratok tanúsága szerint

2015. április vége óta „fut” egymás mellett két GIS, az egyik Tiborczcal, a másik a WHB-val.

A kissé szövevényes cégtörténet dátumokkal összerendezve itt elolvasható.

Talán legkülönösebb részlete a sztorinak az, hogy a cégbírósági iratokban mindkét vállalkozáshoz ugyanazon bank azonos fiókjában vezetett

ugyanazt a számlaszámot tüntetik fel.

Márpedig azonos bankszámlaszáma nem lehet törvényesen több cégnek – erősítette meg az adókamara elnöke.

Zara László szerint a bíróságon nem nagyon figyelik a névazonosságokat. De a bank ugyanazon fiókjában látniuk kellett volna, hogy már van ilyen nevű cég, egy náluk vezetett azonos bankszámlaszámon!

Már csak Az a kérdés, hogy melyik cégnek folyt be bevétele a másik által is használt bankszámlára, És melyik vett fel róla pénzösszegeT

– mondta az adótanácsadó.

Jó nyaruk van a szállodáknak

0

A hazai szállodák bevétele meghaladta a százmilliárd forintot az első félévben, ami 17 százalék növekedés egy év alatt. A balatoni szálláshelyek forgalma is közel ennyit gyarapodott, a fővárosiaké pedig majdnem ötödével. A vizes vb még nagyobbat dobott a vendégforgalmon júliusban.

Az első fél évben a magyarországi szállodák bruttó forgalma 17,4 százalékkal, a budapestieké 19,9 százalékkal, a vidékieké 14,9 százalékkal haladta meg a tavalyit – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb adataiból.

Ezzel az összes bevétel 179,1 milliárd forint volt hat hónap alatt.

A fővárosi hotelek 91 milliárd forgalmat értek el. A balatoni régióban a szállodák mutatói szintén kétszámjegyű növekedést értek el: a teljes forgalom az első fél évben 13,1 százalékkal múlta felül a tavalyit.

Forrás: MTI

(A grafikonban látható kereskedelmi szálláshely tágabb kategória, mint a szálloda, magában foglalja az egyéb szállásokat is.)

Január és június között a szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 42,3 százaléka, a szoba-árbevétel 56,2 százaléka budapesti hotelekben keletkezett, miközben a szállodai kapacitás közel 33 százaléka volt Budapesten. Országos átlagban az egy szobára jutó bevételt nézve

a 3 csillagos hotelek teljesítménye javult a legnagyobb mértékben:

a 6 689 forint 22,9 százalékkal múlta felül a bázist. Az első fél évben 8 szálloda nyílt meg 407 szobával, ebből 4 Budapesten.

A második hat hónap is jól kezdődött a szállásadók számára. A Budapesten rendezett vizes világbajnokságnak köszönhetően az átlagos árbevétel 25-30 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, az átlagárak 20 százalékkal emelkedtek. Júliusban

a hotelek csaknem telt házzal üzemeltek a verseny ideje alatt,

a foglaltság 90 százalék volt a tavaly júliusi 85 százalékkal szemben.

MTI/FüHü

Inflációban is majdnem az élen vagyunk az EU-ban

Júliusban a második legnagyobb drágulást Magyarországon mérte az Eurostat, több, mint a dupláját a 28-ak átlagának. Utóbbit a közös pénz egy százalékos inflációja tartja féken.

Júliusban az éves alapon mért infláció az EU-ban 1,4 százalék volt az Eurostat kimutatása szerint. Ez két tized százalékpont csökkenés egy hónap alatt, és lényeges esés a tavaly júliusi 2,2 százalékhoz képest.

A pénzromlási „versenyt” most Románia nyeri 4,1 százalékkal, Magyarország a szintén nem dicsekvésre méltó ezüstérmes 3,3-del. A kormány nem is fúj harsonákat a pénzromlás láttán, nem úgy, mint amikor az EU-ban az élre ugrottunk a gazdasági növekedésben. A sor túlfelén Portugália áll, ahol egyenesen csökkentek az árak, Cipruson lényegében nincs infláció, a recesszió felé sodródó olasz gazdaságban is alig nőttek az árak.

Júniushoz képest – éves alapon – 15 tagállamban mutattak ki mérséklődő drágulást, 11-ben pedig növekvő inflációt. Az euróövezet áremelkedése 1 százalék volt a hetedik hónapban.

A magyar érték némi szelídülést mutat az utóbbi hónapok négy százalékhoz közelítő drágulása után. Elsősorban az üzemanyagok árának mérséklődése miatt, ezzel szemben sok élelmiszer átlagon felül drágult, továbbá jövedéki termékek adója is felfelé nyomta az átlagértéket. Az euróövezetben a szolgáltatások drágultak leinkább, majd szintén az élelmiszerek és jövedéki áruk járultak hozzá nagy mértékben az inflációhoz.

Milliárdos viharkárok Magyarországon

0

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot, de a kár összege az elkövetkező napokban még nőhet.

Budapest és Pest megye, Bács-Kiskun, Győr- Sopron-Moson valamint Fejér megyék sínylették meg  leginkább a hétvégi – helyenként orkán erejű – vihart – derül ki  a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) az összesítéséből. A legtöbb bejelentés a helyenként a 130 km/óra erejű orkán rongálásaira vonatkozott: megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be a biztosítottak. Sok volt a beázás is. A hétfői bejelentések nyomán a biztosítók több mint 300 millió forintra becsülik az okozott károkat. Ez az összeg az elkövetkező napokban tovább nőhet, miután a széllökések rendkívül erősek voltak a Balaton térségében, ahol az üdülők tulajdonosai esetleg csak megkésve szembesülnek a kialakult helyzettel.

A hazai biztosítók idei viharmérlege –  a nyári szélsőséges időjárási események miatt –  már több mint 103 ezer káresemény és  közel 6 milliárd forint összegű kártérítés.

Ez azonban korántsem a teljes kárösszeg, hiszen az ingatlanok több mint egynegyedének nincs biztosítása, így a tulajdonosának a helyreállításban önerőre kell hagyatkoznia.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető.

Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható.

Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

A viharkár egyébként – a vezetékes vízkár után – csak a második leggyakrabban előforduló kártípus a lakossági ingatlanokra kötött biztosításoknál, a harmadik pedig – a szintén  viharral összefüggő – villámcsapás okozta kár  – írt erről még tavasszal a 24.hu.  Egy eseményre – nagy szórással –  60 és 100 ezer forintnyi kár jut.

Gondoltad volna, hogy már az ókori Rómában is használtak padlófűtést?

0

Íme, a padlófűtés története, amelyet az ókor óta használ az emberiség. Mi volt az elektromos padlófűtés elődje? Valószínűleg sokan nem is gondolták volna, hogy a padlófűtést már az ókorban is ismerték és alkalmazták. Ez persze nem ugyanaz a változat volt, mint amit manapság ismerünk, de már akkoriban is elég hatékony módszernek számított. Hogyan alakult a padlófűtés használata a történelem során?

 

A padlófűtés összetett rendszer, aminek a kialakításához komoly szakmai hozzáértésre volt szükség. Ráadásul nem is volt olcsó mulatság, így bizony nem engedhette meg magának akárki. Még a gazdag emberek is csak az otthonuk fontosabb helyiségeibe építtették be ezt a fajta fűtési rendszert.

Hogyan működtették az ókorban a padlófűtést?

Arról már sokat hallottunk, hogy az ókori rómaiak milyen fejlett fürdőkultúrával rendelkeztek. Általánosnak számított, hogy az egyes települések mind rendelkeztek fürdővel. Ezeknek a fürdőknek meleg vízre volt szükségük, amelyet sok helyen a termálforrások biztosítottak. Ahol viszont nem voltak források, ott mesterségesen kellett előállítani a meleg vizet.

Ezt az úgynevezett hipokausztummal oldották meg. Ez volt a padlófűtés, amit egyrészt a fürdőkben, másrészt a lakóépületekben is alkalmaztak. A hipokausztum három fő részből állt, ami a hőt szállította. Az első rész egy fűtőkamra, egyfajta kemence volt: ezt az épületen kívül helyezték el, mivel ezekben az időkben még nem volt kémény, csak kezdetleges füstnyílások. Ebből kifolyólag az égésgázok nagy része a tűztér száján keresztül távozott.

A második rész egy dupla padlóburkolat volt: az alsó padlóra 30-40 cm magas téglákat állítottak, egymástól mintegy 15-20 centire. Ezek tartották a felettük lévő felső padlóréteget, a két padló között kialakult légrésben így áramolni tudott a meleg levegő, felmelegítve a felső padlót.

A harmadik fő rész pedig a falba épített kis szellőzőnyílások voltak, amelyeken át a beáramló a levegő mozgásban tartotta a két padló között lévő meleg levegőt. Ennek köszönhetően a padló annyira felforrósodott, hogy a fürdő látogatóinak speciális papucsot kellett viselniük, nehogy megégessék a lábukat.

Így jött létre az elektromos padlófűtés

Ezután egészen az 1930-as évek Angliájáig kell előre ugranunk az időben, ahol megjelent a sugárzó mennyezetfűtés. Ennek kialakításához a vastagfalú acélcsöveket a födémbe betonozták, ám ez a módszer nem terjedt el széles körben. A világháború után a berendezések acélcsőből készültek, amit a tartóra fektettek, szigetelőanyag nélkül. Ez nagyon nem vált be. Egyáltalán nem volt komfortos, ráadásul még rosszul is lettek tőle a felhasználói.

A padlófűtés rendszerek akkor kezdtek el terjedni, amikor kifejlesztették a hőálló műanyag csöveket. Magyarországon ez a fűtési forma az 1980-as évek elején indult hódító útjára. Manapság már az egyik legkedveltebb fűtési mód: sokan élvezik, hogy télen mezítláb is járkálhatunk otthon, sőt a gyerekek nyugodtan üldögélhetnek a földön bármeddig, miközben játszanak.

A padlófűtés kellemes hőelosztást biztosít, optimális hőérzetet okozva láb, test -és fejmagasságban. A lakás belső kialakításánál további nagy előny, hogy radiátorok nélkül több szabad hely marad.

Sokat dolgozunk a kajáért

A világátlaghoz képest nálunk az egyik legolcsóbb a hús, mégis drága a minimálbérhez képest – derül ki egy német húsárindexből. Nálunk a csirkéért 1,2 órai minimálbért kell dolgozni, a sertésért 2,4-et, a németeknél mindez a felébe kerül, háromszor annyi legkisebb pénzre vetítve.

Talán a világhírű Big Mac Index ihlette meg a német Caterwings online vendéglátóhely-kereső és –összehasonlító céget, hogy húsárindexet készítsen. Összegyűjtötték 52 ország piaci és termelői árait marha, csirke, hal, sertés és bárány termékeiből, több forrásból. Az árakat aszerint rendezték sorba, hogy mekkorák az eltérések a világátlaghoz képest, továbbá kiszámolták, hogy a helyi minimálbérhez viszonyítva mennyit kell dolgozni egy kiló megvételéhez.

Nos, az kevéssé meglepő, hogy Svájcban iszonyú árak vannak, a csirkehúsoknál 222, a sertéseknél 115 százalék a globális átlaghoz mért eltérés. A legkisebb jövedelemhez mérten 1,4 és 2 órát kell dolgozniuk a Magyarországon legfontosabb két termékcsoport áruiért. Utána Norvégia, Hongkong, Izrael, Svédország, Dél-Korea, Finnország, Japán, Belgium és Ausztria van az első tízben.

Az áreltérések alapján Magyarország a 45., de ha a minimálbérrel összevetett számokat nézzük, azt látjuk, hogy például Németországban ugyan sokkal magasabbak (nagyjából kétszeresek) az árak (bár a csirkecombnál alig hatvan eurócent), ezek árát mégis nagyjából feleannyi idő alatt keresik meg a minimális keresetből.

Az 1550 eurós német alapjavadalmazásból a csirkék kilójáért 0,6 órát kell dolgozni, a sertéskarajért 1,2 órát. A tavaly 464 eurós magyar minimálbérből ezzel szemben a szárnyasok ára 1,3, a sertésé 2,4 órai fizetés.

A németeknél az áreltérés a világátlagtól mindössze 2,6, illetve 6,9 százalék a két termékcsoportban. Nálunk viszont az egyik legnagyobb: a csirkéknél 44, a sertésnél 51 százalék. Ebben az összesített rangsorban (amely Romániát nem tartalmazza) egyetlen térségi ország sincs mögöttünk. Szlovákia sokkal drágább, az 520 eurós minimálbérből 1,6, illetve 3,2 órát kell dolgozni a két árufajtáért. Az 523 eurós lengyel legkisebb keresetből csak 1,1 és 2,2 óra szükséges – a lengyel árak a miénkhez hasonlóan igen nagy mértékben alacsonyabbak a globális átlagnál. A horvátoknál viszont sokkal kisebb (10, illetve 37 százalék) a differencia, ezért a magasabb, 505 eurós minimálbérből többet, 2, illetve 3 órányit kell áldozni a kétféle húsra.

Vagyis óriási a szakadék ezen a téren is a keleti és nyugati országok között. Errefelé alacsony minimálbér – ami nálunk milliós kört érint -, amelyből a relatíve alacsonyabb árakon is nagyobb ráfordítással vehetők meg az alapélelmiszerek. A Caterwings vezérigazgatója szerint az eredetileg piacelemzésnek szánt összehasonlítás rámutat arra, hogy a globális egyenlőtlenség komoly probléma, és világossá válik, hogy az élelmiszeráraknak napirenden kell lenniük a globalizáció világméretű hatásainak kezelésében.

Amit férfiingről tudni kell

Az ing a férfi ruhatár alapdarabja, amely magát az eleganciát testesíti meg. Minden, amit tudni érdemes a tökéletes férfi ingről.

Stílusos férfi ruhatár alapdarabjai

Ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéletes férfi inget, több szempontot kell figyelembe vennünk a választás során. De milyen a tökéletes férfi ing? Egy biztos: sugárzó megjelenést kölcsönöz viselőjének. Ezt a hatást csak és kizárólag egy testalkathoz illő ruhadarab érheti el, amely kiválóan megfelel az adott alkalomhoz is. Mit érdemes tudni a férfi ruhatár alapdarabjáról, és melyek a legdivatosabb férfi ingek?

Divatos férfi ing fazonok

Ha valaki azt gondolta volna, hogy minden férfi ing egyforma, akkor most megcáfoljuk eddigi hitét és bebizonyítjuk, hogy vannak különbségek a fazonok között.

Az egyik leggyakoribb címke, amit a boltokban látni, az a slim fit felírat. Ez a fazon egy szűkített, tapadós inget rejt, amely leginkább magas, sportos testalkatú férfiaknak áll jól. A slim fit ingek nem igazán adnak mozgásteret viselőjüknek, így fontos a megfelelő méret kiválasztása, amelyben kényelmesen érezheted magad tárgyalás közben, vagy egy kiadós ebéd után is.

A második legismertebb fazon a body fit, amely egy szélesebb körben elterjedt férfi ing típus. Ez a fazon nem csak a kisportolt, vékony férfiaknak kedvez, hanem az átlagos testalkatú urak is szívesen részesítik előnyben. A body fit ing a slim fit inghez hasonlóan derékban és csípőben is szűkített, azonban jelentősen bővebb fazon.

A harmadik típus a regular fit férfi ing, amely az erősebb testalkatú férfiak kedvence. Ez a fazon bátran hagy mozgásteret, így bármely alkalomhoz tökéletes viselet.

Színes és mintás férfi ingek

A férfi ingek világa sem csupán fekete és fehér. Bár kétség kívül a fehér ing az, amelyik bárhol bármikor megállja a helyét. Ez a szín testesíti meg magát az eleganciát, így az üzleti életben, különleges alkalmak során ez a legjobb választás.

Azonban nem szabad megfeledkezni a színes és mintás férfi ingekről sem. Az egyik legnépszerűbb a favágó ing, amely kockás alapon piros, zöld vagy kék színkombinációkban kapható leggyakrabban az üzletekben. Közkedvelt még a csíkos, apró pöttyös, esetleg horgony mintás ing is. Az elegánsabb fazonok, színek és minták mellett egyre népszerűbbek a kicsit bohókás darabok, amelyek élénk színekkel, nagyobb mintákkal dobják fel a mindennapi viseletet.

Melyik alkalomra milyen férfi inget válasszak?

A legfontosabb aranyszabály, amelyet érdemes betartani, az a hosszú ujjú ing és a rövid ujjú ing viseléséhez köthető. Elegáns alkalmakon, hivatalos eseményeken hosszú ujjú ingben illik megjelenni, legyen ez egy munkahelyi megbeszélés vagy akár esküvő. A rövid ujjú ingek ezzel ellentétben kiválóan alkalmasak szórakozóhelyekre, családi és baráti összejövetelekre, vagy akár munkahelyre is, amikor nem vár minket egy-egy komolyabb tárgyalás.

Érdemes még az alábbi tanácsokat megfogadni:

  • A rohanós vagy meleg nyári hétköznapok szinte megkövetelik, hogy kicsit bővebb, body fit vagy regular fazont válasszunk, amelynek anyaga kellően lenge és nem engedi, hogy izzadságfoltok díszítsék.
  • A farmer ingek sportos eleganciát sugároznak, így bátran beépítheted a hétköznapi szettek közé, akár farmernadrággal párosítva.
  • A formális eseményeken a fehér ing mellett a halványkék és a világosabb színek még megengedettek, de a mintás, erős színek viselését érdemes elkerülni.

Összegzés

Az férfi ing vásárlása komoly feladat elé állítja a férfiakat, hiszen megannyi szempontra kell odafigyelni annak érdekében, hogy a tökéletes darabbal térjünk haza. A legfontosabb mind közül, hogy az ing megfelelően illeszkedjen testalkatunkhoz, ne válasszunk túl bő fazont, amely hanyagságot tükröz. Egy remekül kiválasztott fazon bárhol, bármikor eleganciát sugároz, így garantáltan nem okoz csalódást viselőjének.

Manfred Weber a Dohány utcai zsinagóga Emanuel-emlékfájánál

0

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, az EPP listavezetője a Dohány utcai zsinagóga Emanuel-emlékfájánál 2019. március 12-én.

Égig érő infláció

Infláció húsz százalék fölött. Ezt jósolta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Inforádióban.

Őszre következhet ez be amikor megérkeznek az első felemelt rezsi számlák. “Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk” – közölte az alelnök, aki arra utalt ezzel, hogy az USA-ban júliusban megállt az infláció.

Sokan reménykednek benne, hogy ez az árak növekedésének a végét jelentheti az Egyesült Államokban. Nem így látja ezt a neves közgazdász Nouriel Roubini. A New York-i egyetem nyugalmazott professzora szerint hosszú stagflációra kell számítani a világgazdaságban vagyis míg a gazdaság stagnál az árak növekednek.

Bokros Lajos szerint államcsőd fenyeget

Az egykori baloldali pénzügyminiszter arra gondol, hogyha nem érkeznek meg az eurómilliárdok Brüsszelből, akkor a nemzeti együttműködés rendszere fizetésképtelenné válhat. 2010 óta Bokros Lajos többször is megjósolta a nemzeti együttműködés rendszerének a csődjét, de eddig ez nem következett be. Az viszont bekövetkezhet, hogyha a hatalomnak fizetési nehézségei támadnak, akkor teljesen felszámolja a rezsicsökkentés rendszerét illetve felszabadítja az olajárakat végképp elengedve ezzel az inflációt.

Virág Barnabás alelnök azt jósolta, hogy az év végéig növekedhet az infláció. Talán akkor megkezdődhet a csökkenés. Mindez azzal a reménnyel függ össze, hogy az Orbán kormány nagyon várja az eurómilliárdokat Brüsszelből. Ha ebből valami megérkezik az nemcsak azért lenne fontos, mert pénz állna a házhoz hanem azért is, mert a magyar gazdaság külföldi megítélése jelentős részben ezen múlik. Ha a forint továbbra is leértékelődési pályán mozog, akkor ez jelentős infláció fokozó tényező lehet. A magyar lakosságnak pedig össze kell húznia a nadrágszíjat éppúgy mint a Bokros csomag idején vagy talán még egy kicsit jobban…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK