Szerb bankot vesz az OTP

0
1691

Az OTP Bank szerb érdekeltsége megveszi a National Bank of Greece (NBG) ottani bankját és lízingcégét mintegy 38 milliárd forintért – közölte pénteken az OTP. Néhány napja az NBG bejelentette, hogy romániai leánycégét is az OTP veszi meg.

Az OTP eddigi balkáni jelenlétét erősítve megveszi a legnagyobb görög kereskedelmi bank szerbiai leányát, a Vojvodinska bankát és többi érdekeltségét, így az NBG Leasinget 125 millió euróért (38 milliárd forintért). Ezzel az itthon piacvezető pénzintézet

Szerbiában 5,7 százalékos részesedéssel a 7. szereplő lesz. A Vojvodjanska banka 1405 munkavállalót foglalkoztat, 105 fiókot és 138 ATM-et működtet.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta: az OTP tavalyi jó eredményei, valamint a bankcsoport mintegy 8 milliárd eurós likviditási tartaléka

lehetővé teszi, hogy további bankvásárlásokon is gondolkodjanak,

esetleg 4-5 újabb akvizíció jöhet szóba olyan országokban, ahol az OTP növelné a piaci részesedését, de lehet, hogy olyan országokban is megjelennek, ahol még nincs ott az OTP-csoport.

Az NBG vezérigazgatója a Reuters hírügynökséget néhány napja arról tájékoztatta, hogy a bank szerkezeti átalakításáról az EU-val létrejött megállapodás értelmében megválik balkáni érdekeltségeitől. Ennek keretében eladja az OTP Bank Romanianak a Banca Romaneasca-ban meglévő 99,28% tulajdonrészét. A tranzakció eredményeként az OTP Bank Romania a 8. legnagyobb szereplővé válik az országban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .