Hasznos

Adózási versenyképesség vállalati szempontból

Érdekes és tanulságos „játék” alaposan megvizsgálni egy-egy nemzetközi jelentést, amelyeket – tisztelet a kivételnek – általában az összefoglalók és kiemelt mutatók alapján szoktak csak elvégezni. A Világbank legutóbbi kiadványával mi nem ezt tettük: kiemeltünk belőle egy szempontot, s azt néztük meg tüzetesebben. Tanulságos eredményekre bukkantunk.

Magyarországon egy középvállalkozásnak – mint cégnek – 11 fajta adót és járulékot kell fizetnie, ezek összege nyereségének a 46,5 százalékát teszi ki. A jelentős pénzbeni hozzájárulás csak a teher egy részét jelenti, hiszen időben és energiában is elvisz nem keveset egy cég életéből. Számszerűsítve: évi 277 órára teszi ezt a Világbank által évente elkészített, az üzleti környezetet górcső alá vevő jelentése. A Doing Business 2018 (a 2017. június 30-i állapotot tükröző) összesítése és a világ további 189 országával történő összehasonlítása tíz nagyobb területen vizsgálja az adott országok teljesítményét.

Ami az adózást illeti: a legkevesebb adófajtával – összesen hárommal – Hong-Kongban kell a  vállalkozásoknak törődniük, a legalacsonyabb terhet – 18,47 százalékosat – sok helyen, 32 országban kell leróniuk, s a legkevesebb időt – 55 órát – Luxemburgban kell eltölteni az ezzel kapcsolatos adminisztrációval és egyéb tevékenységgel.

A magyar teljesítmény az adózás, mint nagy kategória az idén a 93. helyhez volt elegendő a 190-es rangsorban.

Ezt a százas skálán elért 71,49 ponttal abszolváltuk (ami gyakorlatilag nem jelent elmozdulást az egy évvel ezelőtti pontszámhoz képest). Ám az akkori 77. helyről sikerült jócskán visszaesnünk.

Mint látható Magyarországon a vállalkozásoknak három típusú adót kell fizetniük:

A vállalkozásokat terhelő adófajták száma pedig a jelentés szerint 11:

Az említett tíz kategória alapján az összesített helyezésünk ennél sokkal jobb lett (a pontszámunk azonban nem annyira): 48.-ak lettünk 72,39 ponttal.

Ez jelentős romlás a tavalyi helyezéshez képest – hét hellyel csúsztunk ugyanis hátrébb a versenyképességinek is nevezhető rangsorban. Igaz, a pontszámunk alig romlott (tavaly 73,07 volt), ami azt jelenti, hogy miközben mi gyakorlatilag egy helyben topogunk, a világ szépen elhagy minket.

Ami nem véletlen, hiszen az elmúlt egy évben összesen egy olyan reformnak nevezett intézkedés volt Magyarországon, amely könnyebbé tette a vállalkozások dolgát  – derül ki a jelentésből (elektronikus fizetést vezettek be a bírósági díjak lerovására).

Mint a grafikonból is látható, a tíz terület közül egyben értük el a maximum 100 pontot, s ezzel az első helyre kerültünk: a külkereskedelemben.

Amúgy a reformoknak nevezett változások/könnyítések száma a legutóbbi jelentés készítése óta eltelt időben 264 volt globálisan. Persze, vannak olyan országok, ahol már nincs is szükség a vállalkozás jelentős könnyítésére – ide sorolhatók a listavezetők, úgy is mint Új-Zéland, Szingapúr és Dánia, amely megőrizte tavalyi első, második és harmadik helyezését. A Koreai Köztársaság, Hong-Kong, Kína, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia, Grúzia és Svédország van még az abszolút élbolyban.

Ami a térségbeli versenytársainkat illeti: a V4-ek is megelőztek minket (sajnos, ez már mindennapos az ilyen versenyképességi listákon): a lengyelek a 27., a csehek a 30., a szlovákok pedig a 39. helyen végeztek az idén. Ennél is szomorúbb, hogy a volt szocialista országok és utódállamok közül 15 is előttünk végzett.

Az éves jelentés keretében a Világbank munkatársai összeállíítják az összes ország profilját – akit az idei, 73 oldalas, minden részletre kitérő Magyarország-jelentés érdekel, itt megnézheti.

Orbán bevásárol Horvátországban

A magyar miniszterelnök nem csak szívesen nyaral Horvátországban, de szívesen vásárol is ott – különösen hogyha ezzel szívességet tehet nagy barátjának, Vlagyimir Putyinnak.

Az európai szankciók miatt az orosz Sberbank kénytelen eladni részesedését Horvátország legnagyobb agrárvállalkozásában, melynek több mint 50 ezer dolgozója van. A Fortenova agráróriásban 43%-os részesedése van a Sberbanknak, amely a nyugati szankciós listán előkelő helyen szerepel.

Ki lenne a vevő?

Az Indotek, Jellinek Dániel cége. Jellinek Dániel az egyik leggazdagabb magyar oligarcha. Vagyonát a Forbes 189 milliárd forintra becsülte. Igen jó a kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel. A miniszterelnök tárgyalt is a tervezett nagy bevásárlásról Plenkovic horvát kormányfővel. Orbán pechére mások is megkeresték a horvát miniszterelnököt: sem Brüsszelben, sem Berlinben sem pedig Washingtonban nem örülnének, ha Putyin magyar barátja kaparintaná meg a horvát agráróriás jelentős részét. A Nacional című horvát lap úgy tudja, hogy Plenkovic miniszterelnök személyesen ígérte meg Brüsszelnek: megakadályozza a magyar vásárlást!

Orbán és Szijjártó Moszkvában is tárgyalt erről

A Nacional című horvát lap úgy tudja, hogy a magyar miniszterelnök ötórás moszkvai tárgyalásain február elején ez a téma is felmerült. Putyin állítólag rábólintott a magyar tervre. A Sberbankban az orosz állam a többségi tulajdonos.

Szijjártó Péter külügyminiszter, aki idén többször is járt Moszkvában, tisztázta a részleteket. A G7 portál megkereste a magyar külügyet ezzel kapcsolatban, de egyáltalán nem meglepő módon választ nem kapott.

500 millió eurós üzletről van szó, ez forintban 200 milliárdot jelent. A Vodafone után a másik nagy vásárlás, de kérdés, hogy miből? Mindkét esetben valószínűleg hitelből. A hitelt pedig Orbán házi bankjai adhatják.

Érdekes, hogy amikor pénzügyi csőd fenyeget, akkor Orbán Viktor ilyen nagy bevásárló akciókat hajt végre.

Minthogy az euró milliárdokegyelőre nem érkeznek Brüsszelből, ezért kellenek pénzügyi garanciák valahonnan máshonnan: Moszkvából vagy Pekingből. Természetesen ez sincs ingyen…

Ismét nőtt az infláció

Szeptember után emelkedtek az árak, a 2,9 százalékkal októberben megtört a korábbi hónapok csökkenő trendje. Az élelmiszerek ismét „kitettek magukért” a drágulásban, az üzemanyagok jelentősen olcsóbbak lettek.

Az április-májusi 3,9 százalékos csúcsról fokozatosan csökkent az áremelkedés éves üteme, ez a tendencia azonban most megtört: a szeptemberi 2,8 után októberben 2,9 százalék volt az infláció. (Az elemzői várakozás legalább stagnálás volt.)

A tizedik havi – a tavalyi októberihez viszonyított – áremelkedésben a vezető szerepet a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek vitték.

Az élelmiszerek ára átlagosan 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshús 15,5, a párizsi, kolbász 10,8, a cukor 8,1, a kenyér 6,7, a liszt 5,8, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 5,3 százalékkal drágultak. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,4, ezen belül a dohányáruké 12,1 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,3 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér kiemelkedően, 10,9 százalékkal nőtt. A háztartási energia 0,7, ezen belül a tűzifa 6 százalékkal drágult.

Az  csökkenésben szerepe volt, hogy az üzemanyagok ára 4 százalékkal csökkent. Ennek alapján nem csoda, hogy a szezonális termékeket és az üzemanyagot nem tartalmazó úgynevezett maginfláció egy tized ponttal 4 százalékra emelkedett.

A kis keresetűek gondját tehát cseppet se enyhíti az összesített drágulási ütem viszonylagos mérsékelt volta. Egy hónap alatt az átlaginfláció is 0,6 százalék volt, de szeptembertől októberre az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal ment fel. Ezen belül a párizsi, kolbász 3,1, a tej 2,3, a tojás és a sajt egyaránt 1,8, a sertéshús 1,2 százalékkal, valamint az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 0,8-del. A nyugdíjasok hivatalosan számított áremelkedése 3,3 százalék volt októberben éves alapon.

Már a francia lapok is a forint gyengülésével foglalkoznak

0

A lakosságot bünteti a forint gyengülése és az emelkedő árak Magyarországon, ezzel a címmel jelent meg elemzés a Le Monde-ban.

Magyarországon növekszik az inflációs veszély, mert a forint árfolyama a mélyben, de a Magyar Nemzeti Bank mégsem emeli a kamatlábat – írja a Le Monde. A 0,9%-os kamatláb történelmi rekord, és kedvez a vállalkozásoknak, amelyek ily módon olcsón jutnak hitelhez. Csakhogy a FED megkezdte a kamatemelést, és ez hatással van a nemzetközi pénzpiacokra.

A lengyelek és a csehek már léptek a régióban, a magyarok nem.

Az infláció máris 4%-os – mondta a francia lapnak Weinhardt Attila, a Portfolió szakértője. A lakosság megérzi az áremelést, ezért egyre többen választják a hazai nyaralást, mert a pénzük jóval többet ér a Balatonnál, mint a horvát tengerparton. A Nemzeti Bank elnökének játszmája kockázatos Weinhardt Attila szerint, mert megjelenhet a spekuláció a pénzpiacon.

Kérdés, hogy a Nemzeti Bank meddig tudja elkerülni a kamatemelést. Ebben a tekintetben a törökök helyzete jól mutatja a kockázatokat: a török líra is mélyponton a dollárhoz képest. Egy dollár immár öt lírát ér, mert Erdogan elnök utasítására a törökök sem emelik a kamatlábat.

Erdogan az őt támogató vállalkozói réteget óvja ily módon. Csakhogy van, aki devizában adósodott el, ők viszont rosszul járnak. Törökország fizetési mérlege – Magyarországgal ellentétben – deficites. Vagyis

még inkább spekuláció célpontjává válhat a török líra, mint a magyar forint.

A leértékelésnek persze több haszonélvezője is van. Egyrészt az exportőrök, akik olcsóbban szállíthatnának a külföldi piacokra. Aztán a Magyarországon működő külföldi cégek, amelyek emeltek a béreken – forintban. Dollárban vagy euróban már lehet, hogy nem érzékelhető a növekedés. Végül a nyertesek között ott van a Magyar Nemzeti Bank, amely a leértékelés révén busás nyereséget könyvelhet el.

Igaz, ez a nyereség fiktív, de nagyon is valóságos lesz, ha nem fizetik be a költségvetésbe, hanem a bank alapítványai kapják – írja a Le monde. Ily módon Matolcsy György bankelnök egész kis pénzügyi birodalmat hozott létre, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig kijelentette: a stabil forintot el kell felejteni.

Az egykori MOL-vezér a Tállai-ügyről

0

Elképesztőnek nevezi Tállai András eljárását a MOL korábbi elnöke. Pál László a FüHü-nek nyilatkozva leszögezte: Annak idején egy harmadik szintű döntéshozó grémium joga volt a differenciált ármegállapítás, nem lehetett ilyen önkényes alapon belenyúlni, ahogy azt most Tállai tette választókörzetében, Mezőkövesden.

Egyszerűen elképesztőnek tartja Pál László, hajdani MOL elnök, egykori ipari miniszter, hogy egy kormánytag, aki nem mellesleg az adóhivatal vezetője eljárjon egy piaci cégnél, esetünkben a MOL-nál az árcsökkentés érdekében. Ráadásul nem az általános, mindenkit kedvezően érintő csökkentésért harcolva, hanem kizárólag a saját választási körzetében, Mezőkövesden. Ennél egy döbbenetesebb dolog van, hangsúlyozta Pál László a Független Hírügynökségnek: nevezetesen, hogy ezt a kérést az olajtársaság teljesíti is.

Mint a FüHü is beszámolt róla, Tállai András NAV-elnök, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, fideszes parlamenti képviselő a Facebookon osztotta meg, hogy állampolgári megkeresésre eljárt a Mezőkövesden és térségében tapasztalható üzemanyagárak tekintetében, s tárgyalások után a MOL csökkentette az üzemanyagárakat Mezőkövesden: az október 31-ei állapothoz képest Mezőkövesden a benzin ára íg 11 Ft-tal míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkent. Jó hír továbbá – írta –, hogy előreláthatólag a térségi árak kiegyenlítődése folytatódik.

Állampolgári megkeresésre jártam el a Mezőkövesden és térségében tapasztalható üzemanyagárak tekintetébenEgyezteté…

Közzétette: Tállai András – 2017. november 11.

Pál László hangsúlyozta: az egész folyamat felháborító, az tudniillik, ami 1999 óta folyik a MOL-nál.

Ahogy az országot, úgy ezt a céget is úgy építette át a Fidesz, hogy a saját érdekeit szolgálja.

Annak idején egy harmadik szintű döntéshozó grémium joga volt a differenciált ármegállapítás, nem lehetett ilyen önkényes alapon belenyúlni.

Indokolatlan és indokolhatatlan lépések ezek, csak azt tudnám mondani, normális helyzetben persze, hogy ilyen nincs. Csak hát, látjuk, mégis van.

Reakciók

A Demokratikus Koalíció bejelentést tesz Tállai András, adóhatósági elnök diszkriminatív, piactorzító beavatkozásáról az Európai Bizottságnál, ugyanis nem látja értelmét, hogy Polt Péter Fideszes, a kormánypárti bűncselekményeket rendszeresen eltussoló ügyészségénél hivatali visszaélés gyanújával följelentést tegyen. A DK szerint érdekes lenne megtudni, vajon mi volt a tartalma annak az egyeztetésnek, amit a NAV-elnök,  államtitkár a MOL-lal folytatott.

„Lehetséges-e, hogy a kieső árbevételt Tállai egyszerűen olyan „védelmi pénz”-ként kérte a MOL-tól, mint amilyet a maffia fizettet vállalkozókkal, hogy „baj ne érje őket?”

Ugyanis Tállai az adóügyekért felelős államtitkár és a NAV elnöke. Márpedig az adóhivatallal még a legnagyobb cégek sem szívesen húznak ujjat. És ő kér árváltoztatást a MOL-tól, amely egyébként piaci alapon dönt az árairól.

Tállai bejegyzésre reagálva Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke a többi között azt írta, hogy „Ez a kádárista mentalitás az újabb bizonyítéka annak, hogy

a Fidesz nem jól működő, szabad és versengő piacgazdaságot szeretne, hanem kézivezérléses gulyáskommunizmust,

ahol el tudják lopni, amit akarnak, miközben az árakba is bele tudnak szólni egy telefonhívással.”

Orbán meg akarja szerezni a Ferihegyi repteret

A New York-i Bloomberg értesülései szerint a magyar kormány árajánlatot tett a három külföldi tulajdonosnak. Az összeg természetesen titok, de a Bloomberg szerint a piaci ár alatt van. Ennek nyilvánvalóan része van az akció időzítésében is hiszen a Covid 19 járvány leértékelte a repülőtereket szinte mindenütt a világon.

A Bloomberg már korábban is írt arról, hogy a magyar kormányhoz közelálló oligarchák érdeklődnek a repülőtér megvásárlása iránt. Bár az érintettek cáfolták, hogy a magyar kormány megbízásából cselekszenek, de a tárgyalások tényét nem tagadták. A tárgyalások első  menete kudarcba fulladt, de a magyar kormány nyíltan kimutatta a foga fehérét: nem engedélyezte azt, hogy a ferihegyi repülőtér 50 millió eurós kedvezményes kölcsönt vegyen fel a Covid 19 járvány idején az EBRD banktól. Az engedélyezés általában formalitás, de a magyar kormány ebben az esetben élt a jogával, hogy nehéz helyzetbe hozza a külföldi tulajdonosokat. Ezenkívül finoman figyelmeztetni kívánta őket: ideje megfontolni a részvény többség átadását a magyar államnak!

Palkovics miniszter akcióban

A Magyar Nemzet közlése szerint Orbán Viktor azzal bízta meg Palkovics minisztert, hogy szerezze meg a ferihegyi repülőteret. A Vasárnap című portálnak  adott interjúban Palkovics elismerte, hogy a kormánynak célja a Ferihegyi repülőtér megszerzése.

Mindez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy Orbán Viktor stratégiai ágazatnak tekinti a turizmus fejlesztését, melyben családja és hű oligarchái is bőségesen érintettek. A vírus járványt megelőző időszakban dinamikusan növekedett a Ferihegyi repülőtér forgalma. 2019-ben a tulajdonosok bevétele 331 millió euró volt. Ezt követően azonban óriási visszaesés következett be: a járvány idején több mint 90%-al csökkent a forgalom. A magyar kormány bízik a dinamikus újrakezdésben, és ezért tartja fontosnak a Ferihegyi reptér megszerzését – ha lehet áron alul.

A tulajdonosok viszont az Európai Unióhoz fordultak mondván: a magyar kormány visszaél erőfölényével! Orbán Viktor emberei ugyanúgy lépnek fel mint hazai vizeken a kiszemelt cégek megszerzése érdekében, de külföldi cégek esetén ez nem oly egyszerű. A nemzetközi jog ugyanis őket védi. Az Európai Unió pedig amúgy is bírálja a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Ferihegy ügye ebben a vitában is szóba kerülhet, mert a külföldi cégek nem szeretnének visszautasíthatatlan ajánlatot kapni a magyar kormánytól – mint a Keresztapa című filmben.

Megtorpan a lakáspiac?

Egyre több lakás épül: az év első kilenc hónapjában 52 százalékkal több, mint 2016-ban, de a kiadott építési engedélyekből már az is látszik, hogy lelassult a növekedés a lakáspiacon. Az árak növekedése tovább tart, de növekszik a bizonytalanság a költségek emelkedése és az 5 százalékos áfa eltűnése miatt.

Másfélszer annyi (52 százalékkal több, 7981) új lakást adtak át az országban az év első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH adatsorából. Feltűnőek a növekedési arányok: Budapesten a legkisebb (17,6 százalék), a településméret csökkenésével párhuzamosan egyre nagyobb az új lakások számának százalékos emelkedése. A közepes méretű városokban 82, a községekben is 73 százalék az index. Ez azt mutatja, hogy

élénkül a nagyvárosokon kívüli Magyarország építési kedve is.

Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy a legkisebb méretű községekben (ezekből van a legtöbb az országban) szeptember végéig mindösszesen 1466 lakás épült.

A kiadott engedélyekből az első kilenc hónapban 32,6 százalékkal volt több, mint 2016 azonos időszakában. A most tervezett lakások száma 10 203, ami már csak 11 százalék gyarapodás. Ez arra utal, hogy a fejlesztők behúzták a kézi féket. Ennek oka a költségek (köztük a munkabérek) növekedése mellett az, hogy még senki se tudja, mi lesz a jelenlegi kedvezményes áfa sorsa. A megszavazott törvény értelmében

2019 végén visszaáll a 27 százalékos általános kulcs,

ami kigazdálkodhatatlan árnövekményt okozna. A lassulás harmadik oka a változatlan tartó áremelkedés: az első fél évben átlagosan 8,2 százalék volt a drágulás, és az adatok arról tanúskodnak, hogy – a minőségi összetevőket is beszámítva az árakba – a piac elmozdult a használt ingatlanok irányába.

A rengeteg építés alatt álló lakás ezután fog fokról fokra növekvő mértékben piacra kerülni. A legnagyobb kérdés most az, hogy a halmozódó kapacitások tetőzése és a vásárlói érdeklődés zenitje találkozik-e egymással.

Kiáramlik a befektetési tőke az ingatlanpiacról?

Egyre kisebb hozamot lehet elérni a kiadási célra vásárolt lakásokból, a folyamatos drágulást nem követi a bérlet díja. A szuperállampapír már egyértelmű versenytárssá lépett elő. Elkezdődhetett az üzleti célra vett lakások értékesítése.

Néhány nappal ezelőtt hívtuk fel a figyelmet egy érdekes jelre, amely akár tendenciává terebélyesedhet. Az egyik ingatlanos cég szakértője fogalmazta meg – miközben a fővárosban elszabadult ingatlanárak kapcsán az agglomeráció felértékelődéséről szólt -, hogy a nyár elején valamelyest visszaesett a vevői érdeklődés, és ezzel együtt az árak emelkedése is mintha megtorpant volna, amiben érdemleges változást a július 1-jei csok-változások sem eredményeztek.

Színre lépett a szuperpapír

A Balla Ingatlan dunakeszi irodájának vezetője, Balla Frigyes szerint mindennek köze lehet a Magyar Állampapír Pluszhoz: érdeklődőket vont el az ingatlanpiacról. A gyengülő érdeklődés következtében ma már nem tudják olyan rövid határidővel értékesíteni az ingatlanokat, mint az elmúlt években. Balla Frigyes nem is számít változásra a jövőben, vagyis az árakban inkább stagnálást valószínűsít, de úgy véli, hogy

ha az állampapírt még sokáig jegyzik, akkor akár árcsökkenés is kezdődhet.

Már akkor megjegyeztük, hogy ez az átáramlás minden bizonnyal a befektetési célú ingatlanok vevőit érinti. Most megnéztük, valóban gyakorolhat-e elszívó hatást a nem saját lakhatási célra vett ingatlanok elől a rendkívül attraktív MÁP Plusz. (Erről bővebben írtunk itt, a lényege: 5 év alatt évenként csaknem 5 százalék, összességében 27 százalékot meghaladó hozam, kamatadó-mentesen, ráadásul menet közben szinte költség nélküli kiszállást lehetővé téve.)

Minden harmadik új lakás üzleti célú, idén tetőzhet a piac

Az ingatlanos cég megfigyelését támasztja alá az OTP Bank Értéktérkép Lakóingatlan 2019/1. elemzése is, amely nem sokkal a MÁP Plusz június eleji megjelenése után készült. Ebben arról írnak, hogy a most már szinte csak a kormányzati kedvezményekkel, támogatásokkal (csok, falusi csok, fiatal házasok gyerekvállalásának támogatása) fenntartott kereslet-növekedés közepette megszerzett lakások országosan nagyjából egyharmadát, Budapesten és a Balatonnál viszont ennél is nagyobb részét befektetési céllal vásárolják. (Ez természetesen hozzájárult a gigantikus dráguláshoz.)

Az OTP szakértői az elmúlt bő három év látványos újlakás-piaci boomjában

erre az évre várják a legnagyobb átadási hullámot,

Budapesten például 14 ezer társasházi lakás építése fejeződhet be 2019-ben. Kiadhatóságuk és várható érték-növekedésük miatt az új lakások kedvelt célpontjai a befektetési céllal vásárlóknak. Saját tapasztalatukból is rögzítik azt a tényt, hogy sok fejlesztésben a vevők többsége ebből a körből kerül ki. Vagyis a frekventált területeken,

ahol idén tömeges átadások várhatók, az újonnan piacra kerülő bérleti kínálat lenyomhatja a bérleti díjakat.

Az új lakások megállíthatatlan drágulásával együtt mindez tovább csökkenti a bérleti hozamokat.

A drágulás maradhat

Márpedig az előrejelzés szerint

az új lakások drágulása nem áll le,

mert tavaly novemberben ugyan kitolták a kedvezményes, 5 százalékos áfa alkalmazását, de visszamenőleg, a hónap elején már kiadott építési engedélyekre. Ezek pedig lassan befejeződnek, a 2019 után eladott lakásoknál már a magas kulcs fog visszaállni. Ez pedig kínálat-csökkenéshez vezet, ami további áremelkedést válthat ki – írja az OTP elemzése. Ha szűkülő kínálatnál is, de az új lakások esetében tehát folyamatos drágulásra lehet még számítani, ami a használt-piacra is hatással lehet.

Ezek után nézzük, hogy milyen bérleti hozamot lehet ma elérni a lakáspiacon. (Vagyis az eredeti vételárnak és összes költségnek – beleértve a 15 százalékos szja-t is – hány százalékát lehet kapni évente; ebből számolható ki a befektetés  megtérülési ideje.) A számításhoz 50 négyzetméteres lakást vettek alapul, és folyamatos, hosszú távú kiadást, nem pedig lakáshotelt.

Szétnyílt az ár/bérleti díj-olló

Az átlagos nettó éves bérleti hozam (lakás, %) mutatja az ábra.

Forrás: OTP Értéktérkép Lakóingatlan 2019/1.

Az OTP az ingatlanpiaci forgalmi adatokból azt a következtetést vonta le az elmúlt éveket összevetve, hogy a bérleti hozam az elmúlt öt év alatt mindenhol csökkent. Ennek oka, hogy míg

a bérleti díjak a vizsgált településeken/budapesti kerületekben átlagosan 50 százalékkal nőttek

(a legkevésbé, 30 százalék alatt a II. kerületben és Győrben, míg a legjobban, 70 százalék felett a VII. és VIII. kerületben, valamint Pécsen és Szegeden),

a lakások ennél jóval nagyobb ütemben, 115 százalékkal drágultak

(legkevésbé, 75 százalékkal Pécsen, legjobban, 173 százalékkal a VII. kerületben).

Öt év alatt hozamban a legnagyobb, 5,3 százalékpont csökkenést a VI. kerület könyvelhette el, ahol 32 százalék bérleti díj növekedés áll szemben 144 százalékos lakásdrágulással. A pécsi átlaghozam viszont csak hajszállal esett vissza, köszönhetően a drágulás ütemével lépést tartó bérleti díjaknak. Ennek megfelelően a baranyai megyeszékhely 8,3 százalékos hozamszintje áll a lista élén, míg a fővárosi kerületek nagy részében 5–6,5 százalék közötti értékek adódnak. A legkisebb, 4,9 százalék a hozam az országosan legdrágább V. kerületben.

Mivel rövid távon még mindenképpen áremelkedés várható, ezek a hozamszintek minden bizonnyal tovább csökkennek, ami sok befektetőt eltántoríthat a vételtől.

Küszöbértéken a megtérülés, a bérlet viszont így is az egekben

Az OTP által kiszámolt hozamok közelítenek, sőt, a legtöbb helyen elérik azt a küszöbértéket, amit nemzetközileg a még elfogadható hányadnak tartanak: 5-6 százalék éves bérleti díj az ingatlannal kapcsolatos kiadások arányában. Vagyis míg pár éve tényleg jó buli volt vállalni az egyre dráguló lakásokat megvenni, mert az elérhető hozam igen magas volt, addig ma már ez egyre kevésbé áll így, vagyis sokkal lassabban hozza vissza a vételárat.

És kérdés, hogyan alakul a közeljövő. A vételárak és a bérleti díjak elszakadása egyértelműen annak tudható be, hogy lassan egyszerűen

elfogy az így is elszálló díjakat megfizetni képes bérlő

(akik egy része már amúgy is vállalta a rosszabb helyre, külső kerületbe vagy/és kisebb lakásba költözést a kisebb díj érdekében).

Inkább papírt venni és hátradőlni a fotelben?

Vagyis megalapozottnak tűnik az a kijelentés, hogy a MÁP Plusz kínálta – kockázatmentes, bárminemű közreműködést, erőfeszítést (befektetés figyelemmel kísérése) nélkülöző – lehetőség

ekkora hozammal egyértelműen versenyképes a lakáskiadással.

Természetesen aki hosszú távra, mondjuk tíz évre tervez, annak el kell gondolkodnia, mert arra semmi garancia sincs, hogy lesz újabb öt éves ciklusa a MÁP Plusznak. S hasonlóan fejtörést okoz annak is ez a helyzet, aki a közelmúltban vett üzleti célra lakást hitelből, amit a bérletből kell kitermelni.

Mindenesetre utalnak jelek arra, hogy egyre többen ugranak ki kiadásra vett ingatlanjukból, a piacon vannak erről információk. A június óta jegyezhető kötvény híre nyilván fokozatosan terjed, a havi jegyzések tendenciája csökkenő, de már így is nagyjából 1800 milliárd. A következő hónapok mutatják meg, hogy valóban lesz-e számottevő átterelődés az ingatlanpiacról erre a kényelmes pénzfialtatásra.

Azok nyertek, akik a panelre tettek

Az legfeljebb érdekesség, de az üzleti megfontolású lakásvásárlás megtérülése szempontjából koránt se mellékes, hogyan alakultak a bérleti díjak épülettípusok szerint. Sokakat meglepett pár éve a panelek váratlan népszerűvé válása. Az OTP adatai szerint egyértelmű, hogy a panelek bérleti díja öt év alatt jóval a téglalakások szintje felett, átlagosan kétszeresére nőtt, míg a panel- és téglalakások drágulásában csak minimális különbség van a panelek javára. Mára a kétféle ingatlantípus aktuális hozamszintjében nincsen jelentős különbség, ugyanakkor egyértelmű, hogy öt évvel ezelőttre visszatekintve a legjobb befektetést azok csinálták, akik panellakást vettek kiadási céllal.

Kisbenzinkutak, kontra kormány

Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kisbenzinkutakat a kormány – jelentette be Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az államtitkár ismertette, az elmúlt három napban előremutató tárgyalásokat folytattak a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel. „Egyetértettünk abban, hogy a családokat meg kell védenünk a külföldről begyűrűző áremelkedéstől. Ezért egyetértettünk abban is, hogy május 15-éig fenntartjuk a benzinárstopot, vagyis 480 forint marad a benzin és a gázolaj ára a benzinkutakon”.

Hozzátette, „a kormány megismerve és megértve a kisbenzinkutak helyzetét, az alábbi hat, gyors intézkedést hozta megsegítésükre”.

Az intézkedések között van az MSZKSZ-díj (Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség – földgáz biztonsági készletezési díja) elengedése, és a kedvezmény átengedése a benzinkutaknak; a szociális hozzájárulási adó elengedése január 1. és május 31. között a kisbenzinkutak esetén töltőállomásonként 4 fő foglalkoztatotti létszámig.

A Magyar falu vállalkozás-újraindítási programból a 10 fő alatt foglalkoztató kisbenzinkutak beruházásainak támogatása 70 százalékos támogatás-intenzitással eredményes pályázat esetén azt jelenti, hogy egy 14 millió forintos, 4 kiszolgálópisztolyt működtető tankolóautomata árából 10 millió forintot átvállal a kormány – tette hozzá. Megjegyezte, hogy ezzel a kis benzinkutak költségei csökkenthetők, a kiszolgálás könnyebbé és 24 órássá alakítható, ami a vidék ellátásbiztonságának javulását eredményezi. A támogatás összege az egész szektort tekintve elérheti akár az 5 milliárd forintot is – jelezte az államtitkár.

További támogatásként 0 százalékos áthidaló hitelt biztosítanak a Széchenyi Kártya Programban, a külföldről beszerzett energia után fizetendő adót pedig eltörlik.

A benzinkutak üzemeltetőivel folytatott tárgyalásról azt írta György László, „megállapodtunk, hogy az egyeztetéseket tovább folytatjuk. Az a közvetett célunk, hogy a gyorssegítségen túl a vidéki kis benzinkutak technológiai felkészültsége javuljon. Ezért adunk a közvetlen megsegítésükön túl olyan támogatást, amely a működésüket versenyképesebbé teszi”.

MTI

Forintgyengülés: kell-e aggódni a hitelek miatt?

Hétfőn ismét 320 közelében járt a forint euróárfolyama, a múlt héten többször át is lépte. Sokan kérdezhetik: kell-e félniük a felvett kölcsönök, elsősorban a lakáshitelek miatt? A rövid válasz: bizonyos esetben most nem, de hosszabb időre szólóan nem tudjuk.

Elsősorban a török és az olasz események miatt a múlt héten alapos gyengülést szenvedett el a forint, az euróval szemben pár nap alatt jelentős mértékben 319-320-ig ugrott a ráta, több alkalommal át is lépte a vonalat. Erre két éve nem volt példa.

A háttérről pár napja írtunk: a lényeg az, hogy a forint az úgynevezett feltörekvő országok devizáival van egy csomagban, például a zlotyval, cseh koronával, török lírával, dél-afrikai randdal. Mostanában a török gazdaság mélyrepülése, és az olasz kormány lehetséges összetétele, súlyosan unióellenes irányvonala váltott ki kisebb árfolyamválságot. Az olasz „sztori” ma folytatódik a korábban miniszterelnöknek jelölt politikus visszalépésével.

A forintra azonban erősen hat az is, hogy a tengeren túl javában zajlik az alapkamat emelése több lépcsőben, a hosszabb lejáratú államkötvények hozama viszont máris átlépte a három százalékot, amely komoly vonzerőnek bizonyul a pénzügyi befektetők számára. Különösen olyan országok kárára, amelyekben alacsony, nulla közeli kamat hozamot lehet elérni, és amelyek erősen ki vannak téve a pénzpiaci viharoknak. Ilyen Magyarország is.

Egyes szakértők szerint a piac tesztelte a forintot, az hogyan reagál azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden nem csak hogy kiállt a 0,9 százalékos alapkamat mellett, hanem jelét se adja az esetleges felülvizsgálatnak (emelésnek).

Márpedig egyre többen osztják azt a véleményt, hogy három-négy éves távlatban nem tartható ez a ráta anélkül, hogy jelentős tőkevesztés érné az országot (és a forint végzetesen megbillenne). A hazai bankrendszerből a devizahitelek évekkel ezelőtt lényegében kikerültek, ezzel a kockázati tényezővel tehát már nem kell számolni.

Maradt azonban rizikónak az infláció és (részben ezzel is összefüggésben) a kamat.

Az áremelkedés mértéke 2,5 százalék körül ingadozik, de vannak elemzők, amelyek már erre az évre három százalékot várnak.

A kérdés az, hogy mire számítsanak a hosszú évekre nagy összegű tartozást vállalók (az MNB kimutatása szerint a hitelintézetektől felvett ingatlankölcsönök állománya március végén 3068 milliárd forint volt, folyamatos növekedést mutatva)? Mit tegyenek, hogy védjék magukat, amennyire lehet?

A devizahiteleket annak idején három hónaponként változó kamatú (úgynevezett kamatperiódusú) forintkölcsönre váltották át. Magyarországon nem annyira az MNB alapkamata, sokkal inkább a bankok közti kamat, szakszóval a Bubor határozza meg a kölcsönök árazását. Ez a ráta pedig évek alatt lényegében nullára süllyedt, s mivel az államkötvényeket is csökkenő hozammal sikerült kibocsátani, az egy éven belüli kamatperiódusú kölcsönökkel

eddig egyre jobban jártak az emberek.

Csakhogy ebben az évben nálunk is felfelé indult el a hosszú lejáratú állampapírok hozama: januártól az öt és a tíz éveseké is egyaránt nagyjából egy százalékponttal emelkedett. Ha ez fennmarad, előbb-utóbb az MNB-nek be kell avatkoznia. Akkor pedig nőni fog a Bubor, nyomában a banki kamatok is. (A Bubor január óta például a 3-12 havi időszakra már két-háromszorosára nőtt, persze még így is csak 0,2 százalék körül van.)

Igen ám, de minden egy százalékpontnyi kamatemelkedés

a törlesztőrészletek körülbelül nyolc százalékos drágulását

vonja maga után. Könnyű kiszámolni, mit jelent ez egy akár csak 60-70 ezres havi teherre nézve.

A rövid kamatperiódusú (mondjuk hathavi) kölcsönök esetében a kamat – és egyéb indokolt költség – növekedése ilyen gyakorisággal épül be a következő cikluséba. Ezért, érthetően, ezek a legolcsóbb kölcsönök. Minél hosszabb a rögzített időszak, annál nagyobb biztonságot nyújt, hogy nem emelkedhet a törlesztés, de természetesen ez a legdrágább, például tíz évre szólóan körülbelül két százalék a kamatfelár, így az éves kamat most mondjuk 5,5 százalék. (Az MNB hitelszámlálója itt érhető el.)

Az aggódó kérdésre tehát a válasz: minél hosszabb kamatperiódusú hitelt érdemes felvenni sokmilliós kölcsönre. De azt természetesen senki se tudja megmondani, hogy a közeli és középtávú időben esetleg borúsra forduló gazdasági környezet következményei mekkora arányban épülnek be egy csapásra a 3 vagy 5 évenkénti kamatperiódusok letelte után.

Ebben a helyzetben (is) mindenesetre elgondolkodtató, hogy az MNB terve és – ismerve Matolcsy György befolyását Orbán Viktorra – alighanem a kormány programjának is része lehet, hogy minden eddiginél több hitelt szeretnének a gazdaságba önteni. Közte lakásvásárlásra is évente kétszámjegyűen növekvő mennyiséget.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK