Érdekes

Irány az anyakönyvvezető?

Amikor kedvezőbbre fordulnak az ország gazdasági lehetőségei, akkor a fiatalok házasodási hajlandósága is növekszik. 2016-ban, a CSOK és az első házasságukat kötő fiatalokra vonatkozó adókedvezmények hatására jelentős számmal nőtt a házasságok száma, tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik.

 

Az EMMI illetékes vezetői úgy látják, a házasság ma Magyarországon reneszánszát éli, ugyanis az elmúlt években jelentősen nőtt azoknak a fiatal pároknak a száma, akik a kapcsolatukat az anyakönyvvezetőnél, vagy valamilyen egyházi szertartással is hivatalossá tették.  Novák Katalin, a minisztérium család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára e kedvező tendencia mögött azt látja, hogy

a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket.

A kormánynak ezért is feladata, hogy kiemelten támogassa a családokat, különösen idén, a családok évében.

Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza.  Az elmúlt évtizedek mélypontja a 2010-es év volt, amikor mindössze 35.520 pár járult anyakönyvvezető elé. A KSH adatai szerint 2016-ban ismét megnőtt a családalapítási hajlandóság, amiben bizonyára fontos szerepet játszott az abban az évben, február elején életbe lépett Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Akkor 11 hónap alatt 48.920 házasságot kötöttek, ami lényegesen meghaladta a 2015-ös éves számokat is.

A demográfiai kimutatások szerint hazánkban az ezer lakosra jutó házasságkötések száma 2009-ben 4 százalék alá csökkent, ez az érték 2015-ben emelkedett először jelentősen, 4,7 százalékra. 2016 első tizenegy hónapjára számított mutató pedig ezt az értéket is felülmúlta, akkoriban 5,4 százalékra emelkedett az ezer lakosra jutó házasságkötések száma.

Néhány év alatt csaknem másfélszeresére emelkedett ez a szám, 

de ez még így is kevesebb, mint ahány frigy válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok.

A statisztikai kimutatások arról tanúskodnak, hogy a magyarországi házassági térkép közel sem kiegyensúlyozott. Az ezer lakosra számított mutatót tekintve jelentősek a területi különbségek: amíg például 2015-ben Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott, addig Komárom-Esztergom megyében 5,3.

Noha az EMMI vezetői ezeket a kedvező tendenciákat a fiatalok jövőbe vetett bizalmának jeleként értékelik, egyes szociológusok azt is hozzá teszik, hogy a

növekvő házasságkötési adatok mögött az „érettebb korosztály” házasodási szokásait is figyelembe kell venni.

A nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen álltak anyakönyvvezető elé, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra.

Morinkó Livia, a Népességtudományi Intézet munkatársa egyet ért ezzel a tendenciával. Az intézet kutatásai is ezt igazolják, a 2008-2009-es visszaesést a gazdasági válság okozta, amikor a párok „összezártak” nem szívesen hoztak fontos döntéseket, tekintettel kellett lenniük a megnövekedett hitelterhekre és sok más gazdasági szempontra is. Ebben az időben a gyerekszületések és a válások száma is kevesebb lett.

Amikor kedvezőbbre fordultak az ország gazdasági lehetőségei, amikor a kormány 2016-ben bevezette a CSOK lakástámogatási kedvezményeket, az első hazásságukat megkötő párok adókedvezményt is kaptak, valóban jelentős számban emelkedett a házasulási kedv.

Tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik,

2017-ben a 2011 óta tartó emelkedés megtorpant,: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46.061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A szakértő úgy látja, ma még nem tudni, milyen irányban folytatódik ez a tendencia.

Mint mondta, érdekes demográfiai vizsgálatok is születtek ebben a kérdéskörben. Valóban igaz, hogy a magyarok egyre tovább várnak az első házassággal, akkor mennek el az anyakönyvvezetőhöz, amikor már komoly döntést hoztak. Már korábban is vizsgálták, mit gondolnak a fiatalok arról, vajon a házasság egy életre szóló kötelék, vagy nem az? Meglepetéssel tapasztalták, hogy a legutóbbi felmérésben résztvevők között a 30 év alattiak a korábbinál nagyobb számban jelentették ki, hogy ők bizony életre szóló döntésnek tartják a házasságot. Ilyen növekedést tapasztaltak a középkorosztály megkérdezettjei között is, míg az idősebbek esetében nem mértek eltérést a korábbi álláspontoktól.

Újabb két reptéri tolvajt fogtak el

0

A police.hu beszámolója szerint a két rakodómunkás még januárban egy utas feladott poggyászából lopott el egy fehérarany gyűrűt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Öt nappal később egy másik utas poggyászából egy karórát és egy parfümöt tulajdonítottak el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói az érintett járatok rakodási körülményeinek vizsgálata során jutottak el két, a repülőtéren dolgozó munkáshoz.

A házkutatások során megtalálták az ellopott értékeket,

valamint további – vélhetően szintén bűncselekményekből származó – tárgyakat is.

A két feltételezett elkövetőt előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Orbán Viktor azt üzente…

0

Az első évértékelő beszéd, 1999 óta nem csupán Orbán Viktor megjelenése alakult, de – hol miniszterelnökként, hol ellenzéki vezérként elmondott üzenetei is változtak. A teljesség igénye nélkül ezen üzenetek közül válogattunk.

1999. „Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé”.

2000. Ekkor hangzott el az azóta sokat idézett és nem egyszer kifigurázott mondat: „három szoba, három gyerek, négy kerék.”

2001-ben a szónok Magyarországot „viharvert, megtépázott, roskatag és korhadt, eresztékeiben meglazult, sodródó hajóhoz” hasonlította.

2002-ben miniszterelnökként, újabb négyéves kormányzás reményében teljes foglalkoztatottságot, négy új Duna-hidat, az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetését és az átlagkeresetek megduplázását ígérte.

2003-ban ellenzékben az akkor hatalmon lévőket bírálta, mondván, a kormánynak rombolási kényszere van, „mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre”.

2004. Orbán szerint az előző esztendő a családok zsugorodásának éve volt, az országban pedig bizonytalanság és szorongás uralkodik.

2005-ben arról beszélt, hogy „ismét kisebbek lettünk, 2004 a ráfizetés éve volt”.

2006-ban a közelgő választás volt beszédének központjában. Elmondta, hogy „a Fidesz idején épült a Nemzeti Színház, a Budapest Sportaréna, a párkányi Duna-híd, és elindult a Széchenyi-terv. Ezzel szemben az MSZP-SZDSZ kormány luxuskormány, amely csak a saját körének teremt kiváltságokat”.

A 2007-es évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd és a hazugság témája köré épült.

A 2008-as évértékelő a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás kampánybeszéde volt, „a jövő igennel kezdődik” szlogennel.

2009-ben az európai parlamenti választás volt a fő téma, ekkor még a beszédeit záró mondat is megváltozott: „Új irány, Magyarország, új irány, magyarok”.

2010-ben már csak néhány hónap választotta el Orbánt a kormányzástól, az ország gazdaságának talpra állítását, 10 év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.

2011-ben meghirdette az ötéves tervét: eszerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.

2012-ben a magyar önérzetre alapozva közölte: „Rosszabbul élünk, és kevesebb megbecsülést kapunk, mint amennyit megérdemlünk.”

2013-ban kissé váratlan módon, talán valamiféle belső ellenségre (?) utalva egy meglehetősen talányos megfogalmazást hallhattak a beszéd hallgatói. „Bár a visszaélésekben jeleskedők falkáit is naponta elverjük az ablakunk alól, még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól.”

2014-ben nyilvánvalóan a közelgő választásokra utalva, visszatért az általa igen kedvelt háborús metaforához: „Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!”

2015-ben miniszterelnökként a kormány által elért eredmények sorolása mellett a baloldali ellenzék elleni harcba szólította híveit.

2016-ban a migráció és a bevándorlás volt a központi üzenet. „Magyarország nem hagyja, hogy mások ráerőltessék elhibázott bevándorláspolitikájuk keserű gyümölcseit… Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra”.

2017-ben a fő csapásirány nem változott: Az országokat pályaudvarokká változtatják, hogy mindenki ki s be járhasson, ha pedig valaki a sarkára áll, rájuk borítanak néhány millió migránst. „Az igazi menekültet persze be fogjuk fogadni: németet, hollandot, franciát, ha az elveszített otthonát nálunk akarják megtalálni.”

Bréking nyúz, február 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz-média kikérte magának a Fidesz-médiázást, miközben az Origo főszerkesztője ismét a 888-nak írt, a Pesti Srácok újságírója pedig hosszú pályafutása alatt még nem tapasztalt ahhoz hasonlót, amit „Gulyás Marciék” és az ellenzék előadott hétfő este. Alternatív hírösszefoglalónk következik.

Karácsony Gergely lesz az MSZP végzete az Origo szerint

„A teljes szétesés és a parlamenten kívüli lét felé száguld az MSZP Karácsony Gergellyel, aki egyetlen új szavazót sem hozott a pártnak az elmúlt hónapokban. Sőt, az utóbbi hetekben a pártot sorozatban hagyják el a szavazói és a politikusai is. …

Karácsony Gergely rálépett a gyurcsányi és a botkai útra, már ami az MSZP-hez való viszonyulását illeti. A zuglói polgármester neves elődeihez hasonlóan nagy ütemben veri szét a szocialista tábort, és mindezt nem csak a pártból kiszivárgó hírek támasztják alá. Mind a párttagság, mind a szocialista szavazótábor roppant megosztott és elégedetlen újdonsült miniszterelnök-jelöltjükkel. Az elégedetlenség és a bizalmatlanság egyébként teljesen érhető, mivel Karácsony eddig mindegyik politikai közösséget elárulta, ahová éppen tartozott. Ráadásul a szocialisták azt is közelről látják, hogy Karácsony polgármestersége Zuglóban bizonytalanságot és zavaros pénzügyi botrányokat hozott.” (Origo: Lázong az MSZP: Karácsony Gergely elindította a megszűnés felé a pártot)

Bayer Zsolt Juhász Péterről a Magyar Időknek

„Az első és legfontosabb, hogy szegény Juhász Péter, aki most éppen a búsuló juhászt játssza – „Utószor látlak én, szivem szép tavasza! / Utószor szólt itten furulyám panasza; / Utószor ölellek, utószor csókollak, / Örökre elmegyek, örökre itt hagylak!” – így valahogy, csak a mi Juhászunk nem egy afféle szimpla kis juhász, holmi Kukorica Jancsi, de nem ám, ő mindeközben feldobja magát kicsike fűvel, és tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígér a népnek, szóval ez a mi Juhászunk azonnal „Fidesz-médiázni” kezd.

Annyira szánalmasak vagytok már ezzel! Itt hivatalos iratokról van szó, amelyek kikerültek a Borshoz. Ez a történet innen kezdődik, a Fidesz-médiázás csak egy nyomorult műpolitikus első, utolsó és köztes reakciója. Ezeknek mindenről ez jut eszükbe, pontosabban az eszük helyébe.” (Magyar Idők: Búsuló Juhász)

Az Origo főszerkesztője a 888-nak a migránsokról és a francia iskolarendszerről

„Mintha nem lenne elég baja a francia közoktatásnak, a legújabb elmebetegséggel traktálja a francia oktatási minisztérium az országot. Elzavartak egy tanárt, mert a Bibliából olvasott fel részleteket. …

A (még egyszer: magát ateistának valló) tanár hiába bizonygatta, hogy szó sem volt vallási propagandáról, ő tiszteletben tartja a köztársaság világi követelményeit – egyszerűen csak érdekes történeteket olvasott fel a Bibliából. A védekezését nem fogadták el. …

A baloldali bukott miniszterből elnökké lett Macronnal elég barátságos L’Express címlapon foglalkozik a tűrhetetlen francia iskolarendszerrel. A toulouse-i Gallieni iskoláról írtak tízoldalas beszámolót. Hogy milyen borzalmas a helyzet, mutatja, hogy az újságírók legfeljebb abban reménykedtek, hogy azért találnak öt-hat olyan pedagógust, akik hajlandó névvel is nyilatkozni az elviselhetetlen körülményekről, esetleg hagyják magukat lefényképezni. Nem ötöt-hatot találtak. Hatvanat. Mert már úgy érzik, nincs vesztenivalójuk.” (888.hu: Kidobták a tanárt, mert a Bibliából olvasott fel részleteket)

A Pesti Srácok leváltaná az ellenzéket

„Ha nem szavaznak ránk, mehetünk vissza a balettbe ugrálni” – tegnap ez volt az egyetlen, amiben a demokratikus ellenzék képviselői azonnal közös platformra jutottak a Jobbik jelöltjével egy belvárosi fórumon. Nem derült ki, hogy az MSZP-nek, LMP-nek most éppen ki a szponzora, Juhász Péter kinek adja el magát, avagy ebbe is belezavarodik.

Bő húsz éve vagyok újságíró. Láttam politikust beszélni többet a kelleténél. Gyurcsány is megvolt, amint azt gyakorolta, hogy keze merre remegjen. … Vona Gábort is nézhettem már négy másodpercig őszintének. Szóval ismerjük a palettát.

De tegnap valóban meglepődtem. Az egyik belvárosi választókörzetben zajlott a „legesélyesebb ellenzéki jelöltet kiválasztó vita”. Gulyás Marci konferált. Sok hülyeséget csináltam már négy évtizedes fennállásom alatt, mégis, tartok tőle, hogy ennek a rendezvénynek a megtekintése volt az egyik legagyfárasztóbb döntés.” (Pesti Srácok: Váltsuk le az ellenzéket!)

A Lokál ügyesen összekombinálta a Juhász-ügyet a plakát-üggyel és Vona Gáborral

„Juhász Péter nőverési ügye nem ütötte meg az ellenzéki média ingerküszöbét, azonban nagyot megy a mai nap folyamán egy plakátvásárlási ügy, melyben azt állítják, hogy legutóbbi kampányával a Fidesz kijátszotta a törvényi szabályozást. Egy gond van csak: egy szó sem igaz az egészből. …

Még az sem menti a portált, hogy a Jobbik – kicsit elsietve a dolgot – kiadott egy közleményt, melyben szintén ezeket a butaságokat veti a Fidesz és a JCDecaux szemére. Nyilván leadták a drótot a baráti szerkesztőségből a friss munícióról. Ez a töltény azonban besült. Lehet, hogy Vona Gábornak kevesebbet kellene cukiskodnia, és többet foglalkozni a törvényekkel, ami egyébként országgyűlési képviselőként a feladata lenne.” (Lokál: Plakát ügy: A Fidesz betartotta a törvényeket)

Lapszem – 2018. február 13.

0

Ma az Ellák és a Lindák ünneplik a névnapjukat. Az Ella az ella végű magyar nevek önállósult beceneve. Jelentése: minden, mindenség. A Linda német eredetű név, jelentése: hársfából készült pajzs, kígyó. Ha érdekli, miről írnak az országos napilapok, olvassa el a lapszemlét!

Magyar Hírlap: Pontos adatok vannak a pedagógusok terheiről

A pedagógushiány nem olyan mértékű, mint azt az ellenzék igyekszik elhitetni, a helyi szinten megjelenő problémákat pedig kezelik a tankerületek áttanítással, óraadó és részmunkaidős tanárokkal. Hosszabb távon a gondokat a tanárképző intézményekkel együttműködésben igyekeznek megoldani – erről beszélt a Magyar Hírlapnak Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.

Elmondása szerint a KRÉTA rendszeren keresztül már online is követhető a pedagógusok órafelosztása, amelyből naprakészen információt kaphatunk leterheltségükről, illetve a tankerületi szinten jelentkező szabad kapacitásokról, ezzel segítve az egyenletesebb feladatelosztást. A rendszer segítségével látható, hogy átlagban hány órában tanítanak a pedagógusok. Meg tudjuk mondani, mennyi az átlag heti óraszámuk a teljes állású, Pedagógus I. és Pedagógus II. kategóriába tartozó tanároknak, akiknek teljes óraszámban kell tanítani, ez 22,5-re jön ki. Ha belevesszük az osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői órakedvezményeket is, akkor 23,9 az átlag óraszám.

Mindenképpen bőven belefér a törvény által előírt mennyiségbe, ugyanis huszonkettő és huszonhat között kell lennie a neveléssel-oktatással lekötött óraszámnak. Természetesen regionálisan lehetnek eltérő eredmények. Bizonyos iskolákban valóban több túlórájuk van a kollégáknak, viszont van olyan tankerületünk is, ahol szinte egyáltalán nincs túlóra. Az elrendelt túlórák összességét nézve az derül ki, hogy átlagosan 0,27 túlóra jut egy teljes állásban dolgozó pedagógusra.

Népszava: Rekordpénz az államtitkárnak

A Tiborcz-ügyben is érintett egykori szekszárdi polgármester, Horváth István feleségének agrárcége vitte el a legtöbb uniós mezőgazdasági támogatást Tolnában – olvasható a Népszavában

Az államtitkár ügye kapcsán érdemes felidézni: a 24.hu által ismertetett OLAF-jelentés tényként kezeli, hogy a szekszárdi polgármester fél évvel a közvilágítási közbeszerzések kiírása előtt már tárgyalt a miniszterelnök, Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó Elios képviselőjével a pályázatokról. Ezek után – kevéssé meglepő módon – Tiborcz cége kapta meg a 748 millió forintos megrendelést a várostól. A szekszárdi polgármester akkor Horváth István volt – és ő volt az is, aki a helyi trafikmutyi miatt került reflektorfénybe.

Magyar Idők: Belső segítséggel lehet kifosztani a poggyászokat

Sajátos elkövetési módszert dolgoztak ki az elkövetők a légi járművel utazók poggyászainak eltulajdonítására, idéz a Magyar Idők a repülőtéri poggyászlopások felderítésének nehézségeiről Kovács Gyula nyugalmazott rendőr alezredes, a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJTK megbízott óraadója „A poggyászlopás nyomozása” című egyetemi jegyzetéből. A termináloknál a beszállókártyák átvételével egyidejűleg az utasnak le kell adnia a csomagját.

A csomagot személy- és vagyonbiztonsági szempontok szerint lemérik, átvilágítják, és az úti célnak megfelelő szállítószalagra irányítják. Amennyiben a poggyász értéket rejt magában (műszaki vagy számítástechnikai cikk, ékszer), az átvilágítást végző megjelöli. A raktárban társa, aki szintén alkalmazott, a megjelölt csomagot a szállítószalagról leemeli, kilopja belőle az értékeket, majd a poggyászt más járathoz tartozó szállítószalagra helyezi.

Magyar Nemzet: Nehéz dolga van az ellenzéknek, ha plakátolni akar

Sorra szembesülnek az ellenzéki pártok azzal, hogy hiába kezdődik szombaton hivatalosan is a választási kampány, az óriásplakátok tulajdonosai közül vannak, akik egyszerűen nem engedik őket hirdetni. Legalábbis erről beszélt a Magyar Nemzetnek több ellenzéki politikus.

Az indokok igen egyszerűek: vagy azt állítják a plakáttulajdonosok, hogy már le vannak foglalva a felületek, vagy általánosságban közlik, hogy nem fognak politikai hirdetéseknek teret adni. Mindez különösen érdekes annak tükrében, hogy több ellenzéki párt tájékoztatása szerint előfordult: már lényegében megtörtént a szóbeli megállapodás, írásban mégis elutasító választ kaptak. Konkrét cégneveket egyelőre senki nem akart mondani, már csak azért sem, mert a kampánystart előtti utolsó napokban is zajlanak a tárgyalások – az ellenzék pedig még mindent elkövet, hogy megjelenhessenek a közterületen is. Az mindenesetre nem titok, hogy a legtöbb óriásplakátja itthon a francia JCDecaux-nak van; a cég felületein egymást váltották a Soros Györgyöt, majd az egész ellenzéket is ellenségnek beállító hirdetések.

Ez volt ma – 2018. február 12.

0

Orbán Viktor felelősségét vizsgálhatja az Elios-botrány miatt egy parlamenti vizsgálóbizottság, miközben a miniszterelnök uniós pénzekből gazdagodó családtagjairól és barátairól már a Guardian is ír. Magyar Bálint interjút adott a Független Hírügynökségnek, újra célkeresztbe kerültek a multik, kitoloncolták Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt Ukrajnából, súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Orbán felelősségét vizsgálhatják az Elios-ügyben

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezi vizsgálóbizottság felállítását. Emellett törvényjavaslatot is benyújtanak egy antikorrupciós ügyészség létrehozására. A Jobbiknál és az LMP-nél is azt mondták a Független Hírügynökségnek, hogy valószínűleg

támogatni fogják a vizsgálóbizottság létrehozását

– vagyis, meglesz a szükséges számú aláírás.

Uniós pénzekből gazdagodnak Orbán ismerősei a Guardian szerint

A brit lap azt írja: miközben Orbán Viktor az Európai Uniót bírálja, barátai és családja sorra nyerik az az infrastrukturális támogatásokat. Többek között Tiborcz Istvánt és Mészáros Lőrincet említik a cikkben.

Újból a multiláncok a célkeresztben

A hipermarket- és diszkontláncok „megtöréséről” beszélt Lázár János.

Több mint ötször annyi kistelepülés van bolt nélkül, mint másfél évtizede.

A multik kipasszírozása viszont sokadszor kerül elő a kormány részéről. Az adatok azt mutatják, hogy gyorsulva nyílik az olló a hazai kisboltok és a multiláncok helyzete között.

Magyar Bálint: A keresztapa országa lettünk

youtube

Ha kétharmadot szerez a Fidesz, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút – ezt mondta Magyar Bálint a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A maffiaállam szerinte ebben az esetben ki fog teljesedni:

egy olyan rendszer, amely már lényegében most is működik.

Arról beszélt, hogy itt minden a Keresztapától függ: olyan piramis épül, amelyben a csúcstól a legalsóbb pontig minden egy személytől függ. Ha az ellenzék továbbra is egymás ellen küzd, és elveszíti az amúgy megnyerhető Budapestet, akkor szerinte lehetetlen megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét.

Étteremben fogták el az egykori grúz elnököt

Miheil Szaakasvilit, az egykori grúz elnököt és odesszai kormányzót egy kijevi étteremben tartóztatták le álarcos fegyveresek. A repülőtérre vitték, később kiderült, Lengyelországba toloncolták.

Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője

Fotó: MTI/EPA/Iszlám Állam

Abu Bakr al-Bagdadi, akire az amerikaiak 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, egy légicsapásban sérült meg, még májusban. Emiatt

hónapokra át kellett adnia a terrorszervezet vezetését.

Egy iraki tisztviselő szerint viszont most is a terrorszervezet egyik szíriai kórházában ápolják és a halálán van.

Felakaszthatták a dzsihadista német tinilányt

Iraki sajtóértesüléseik szerint kivégezték azt a német tinédzsert, akit tavaly fogtak el Moszul környékén. Nem ő az egyetlen, akit bíróság elé állítanak Irakban, mert önszántából csatlakozott a terrorista szervezethez.

Lebuktatta az orosz doppinggyárat, most attól fél, hogy megölik

Grigorij Rodcsenkov fejlesztette ki annak idején az orosz doppingprogramot, de aztán ő maga buktatta le. Most attól fél, hogy az oroszok bosszúból meg akarják öletni.

Bréking nyúz, február 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros György és Juhász Péter uralja ma a kormánymédia alternatív valóságát.

Döbbenetes leleplezés Völner Pál államtitkártól a Magyar Időkben

„Az igazságszolgáltatás munkáját nem próbálhatják meg befolyásolni, eltéríteni magukat civilnek nevező, valójában külföldi érdekeket szolgáló szervezetek – mondta a miniszterhelyettes.

Úgy folytatta: az utóbbi időben többször is előfordult, hogy idegen szempontokat képviselő szereplők kísérletet tettek arra, hogy ilyen vagy olyan módon beavatkozzanak a magyar ítélkezésbe, átalakítsák a joggyakorlatot, elszakítsák az ítéleteket a hazai jogi hagyományoktól, megfontolásoktól.

– A beavatkozók valójában a modern kor talárt öltő zsoldosai, többüket Soros György amerikai milliárdoshoz lehet kötni – mondta Völner Pál, majd leszögezte: az ilyen résztvevők magyarországi működését minden körülmények között meg kell akadályozni.”

Az Origónál sajátosan értelmezték Soros György brexitről írt cikkét, de maguk is megzavarodtak kicsit

„52 százalék szavazott az EU-s tagság ellen, ez 17 410 742 szavazatot jelentett.

48 százalék szavazott az EU-ban maradás mellett, ami 16 141 241 szavazatot jelentett.

Magyarán egy nagy legitimációjú döntés született, ahol a kilépéspártiak diadalmaskodtak. A nép döntött, a politikai elitnek pedig nem maradt más hátra, mint hogy a népszavazás eredményének megfelelően cselekedjen.

Igen ám, de itt van a magát a demokrácia első számú védelmezőjének tekintő Soros György, aki mit tesz ebben a helyzetben?

Olyanokat ír a Mail on Sundayben, amit egy közepes területű, közép-afrikai ország diktátora is megirigyelhetne:

„A résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt csak az unióból való kilépésre” – utalva arra, hogy milyen kevéssel győztek a kilépéspártiak.”

A Ripost nem engedi el Juhász Péter válását

„Az Együtt párt­el­nöke, a hír­hed­ten ag­resszív po­li­ti­kus ele­inte min­dent ta­gadni pró­bált, de aztán az előke­rült bi­zo­nyí­té­kok ha­tá­sára meg­tört és rész­le­ges be­is­merő val­lo­mást tett. (…)

A politikus nem csak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is. Az asszony új párját pedig rendszeresen fenyegette. Közvetetten a gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta. Az iratok szerint a gyerekeket Juhász Péter többször meg is próbálta elrabolni.”

A Pesti Srácok állítólag olvasói fotók alapján „oknyomozott” Juhász Péterről

„Miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója fotókat küldött szerkesztőségünkbe, amin az látszik, hogy nem csak az Igazmondó Alapítvány Saabját, hanem egy hétszemélyes, új rendszámú Lancia-t is használ a politikus. Olvasónk arról is tájékoztatott, hogy Juhász az I. kerületi Aladár utca egyik villaépületében bérel lakást, potom négyszázezer forintért. Körbejártuk, vajon megteheti-e ezt az az ember, akinek saját elmondása szerint alig van bevétele, könyöradományokból él, rezsijére, a telefonszámlájára, sőt, még borotvára sincs pénze. Az Együtt elnöke igazi hungarikum, mert talán az egyetlen hazai – saját meghatározása szerint – jogvédő, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Juhásznak – akinek ugyancsak hivatalos papírja van arról, hogy szolgálatokat tesz a  gyilkosságokért elítélt hírhedt maffiózónak, Portik Tamásnak – csak a kormánypárti politikusokról jut eszébe a korrupció, miközben az általa gründolt, de alaposan lepapírozott alapítványának a létezése dokumentumain kívül semmi nyoma nincs, financiális helyzete azonban egyre jobb. Az átlátható, korrupciómentes közéletért harcoló társaságnak sem nyilvános telefonszáma, sem honlapja, de még elérhető e-mail címe sincs. Az alapítványhoz közel álló forrásaink a PestiSrácok.hu-nak azt mondták, nem véletlen, hogy sorra  cserélődnek le a kuratóriumi elnökök.”

Fantasztikus lehetőség a 888-on

„Az elmúlt hetekben, hónapokban több olvasónk is azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy leközölnénk-e az írását a 888.hu oldalán.

Annak érdekében, hogy ez lehetővé váljon, létrehoztuk a 889 című rovatot, hogy Te is megmutathasd magadat, ha ilyesfajta kedvet érzel.”

Egyre kevesebb fiatal beszél idegen nyelvet

0

Egy év alatt  7%-kal csökkent a középiskolások körében a nyelvvizsgával nem rendelkezők aránya, ugyanakkor 13%-kal megnőtt azoknak a száma, akik szerint nem elegendő az iskolai nyelvóra a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez.

 

Mindez a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által – évente, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon készített – felméréséből derül ki. A válaszadók 81%-a úgy látja, hogy az ingyenes nyelvvizsga lehetősége elegendő állami segítség a nyelvvizsga megszerzéséhez, viszont elég nagy a káosz a fejekben, és sokan nem tudják, hogy pontosan mik is a visszaigénylés feltételei, s nincsenek tisztában azzal sem, hogy egyáltalán kik vehetik igénybe ezt a kedvezményt és milyen módon.

Forrás: SZIE Zöld Út Nyelvvizsgaközpont

Mint emlékezetes, az idén január 1-jétől ingyenesen szerezhető meg a nyelvvizsga, illetve 2020-tól csak középfokú nyelvvizsgával lehet bejutni a felsőoktatásba.

A válaszadók szerint az óraszám további növelése jelentős eredményeket érhet el, és csökkentheti a nyelvvizsgával nem rendelkezők arányát, valamint a külső segítséget (mely egyre inkább magántanár segítségét jelenti) igénybe vevők számát. A kötelező óraszám 7-re emelésével (a ma tipikusan heti 5 óráról) mintegy 10-15%-os további mérséklődés lenne elérhető a nyelvvizsgával nem rendelkezők arányában a 12. osztályra. További nyelvi fakultációval együtt ez heti 9 óra, ami már elegendő a B2 szint eléréséhez a nehezebben tanulók számára is.

A felmérés
A kérdőívet összesen 320 fő, 14-18 éves diák töltötte ki az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, a Szent István Egyetem standján 2018. január 18-20. között. A felmérés nem reprezentatív.

Bréking nyúz, február 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Elios-ügyet az ellenzék kapta ajándékba Brüsszeltől, az Operát meg kell védeni a liberális véleményterrortól, Brüsszel pedig Európa lelakott világbarakkja, ahol a fehér ember félve megy ki az utcára. Ilyen volt a vasárnap a kormánypárti médiában.

Az M1 szakértője szerint Brüsszel választási fegyvere az OLAF

„Brüsszel választási fegyvere az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – hangzott el az M1 szombati műsorában.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az Elios tevékenységéről szóló OLAF-jelentés röviddel az áprilisi választás előtt szivárgott ki – mondta Mráz Ágoston Sámuel politikai elemző, a Nézőpont Csoport vezetője.

A szakértő szerint az Európai Bizottság egyes tagjai mindent elkövetnének a kormányfő leváltásáért, bár tudják, hogy erre idén tavasszal aligha lesz esély. Az Elios-vizsgálat valódi célpontja ezért Orbán Viktor lehet – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, hogy az Elios-ügyet az ellenzéki pártok ajándékként kapták, mivel azt – saját program híján – fel tudják használni a választási kampányban.” (MTI)

Az Origo talált egy rendőrgyilkos migránst

„Többször meg kellett szakítani a tárgyalást a többszörös rendőrgyilkos, mexikói illegális bevándorló dühkitörései miatt az Egyesült Államokban, aki semmilyen megbánást nem mutatott, sőt egyfolytában fenyegetőzött a bíróságon. Az esküdtszék bűnösnek találta, az eljárás további szakaszában akár halálra is ítélhetik. …

A Fox News tudósítása arra is kitér, hogy a republikánus párt reklámfilmben mutatta be Bracamontes esetét, ezzel is támogatva Donald Trump amerikai elnök tervezett intézkedéseit a mexikói határra építendő falról és az USA-ban tartózkodó több százezer illegális bevándorló kitelepítéséről.” (Origo: Még a bíróságon is fenyegetőzött a rendőrgyilkos illegális bevándorló)

Ókovácsot védi a liberális véleményterrortól a 888

„Jól jelzi, mennyire kiverte a biztosítékot a premier, hogy szombaton a liberálisok kedvenc lapja, a brit The Guardian is „foglalkozott” az üggyel. Az, hogy fekete szereplők „kimaradtak” a darabból, mellékes szál lett. A szerződést elnézve, ez nem csoda. Reménytelen lenne ebbe beleállni.

A lap szerzője viszont ennél sokkal fontosabbnak tartotta megemlíteni, hogy az eredeti szegény, dél-karolinai fekete környezetet kontextusát „felváltotta” egy európai menekülttábor (amely a „kritikusok szerint a Keleti pályaudvarnál történt 2015-ös „eseményekre” hajaz).

A szerző szerint ezért a politika belemártotta a tenyerét az előadásba. Ráadásul mindezt úgy, hogy természetesen az egész előadással a menekültellenességet, így pedig Orbán Viktor szekerét tolják.

És, az sem mellékes, hogy az előadást a választások előtt alig pár hónappal mutatták be.” (888: Beleszállt a balliberális véleménydiktatúra a Magyar Állami Operaházba)

Érzékletes jelentés a Pesti Srácoktól a kalifátussá változott Brüsszelből

„A brüsszeli utcákon félreérthetetlen magabiztossággal haladó, a szűk utcákon soha félre nem húzódó muszlimok, ők az egykori belga, az összeurópai gyarmatok rabszolgáinak leszármazottai, akikben már semmi idegenség nincs. Ez az ő városuk. Mintha bármilyen viszonyban lennének azzal a szóval: „város”. Úgy érezzük, valamiféle keserű bosszú része az is, hogy végül a járdáról szó szerint leszorítva, a sárban osonunk az EP felé. „Fehérként” elkerülni a feltűnést Brüsszel belvárosában: lehetetlen feladat. A liberális Európa koronavárosa inkább tűnik az Omajjád kalifátus megszállása alatt álló bármely spanyol ciudadnak, mint a multikulturalizmustól, a liberális demokrácia vívmányától életerős szellemi, hatalmi központnak, vagyis pontosan az, aminek látszik: Európa lelakott világbarakkja. Egy romváros. Brüsszel a politikai turisták jelenléte ellenére végtelenül magányos hely, akár Camus pestis-fertőzött Oránja. A reptérről csak egyetlen emlékem maradt: egy nő átható tekintete a burka alól.” (Pesti Srácok: Brüsszel – Riport egy magára hagyott városból)

Kiégett egy busz Mátraházánál – VIDEÓ

0

Kigyulladt egy autóbusz Mátraháza közelében – erősítette meg a Független Hírügynökség értesülését a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. 

A tűzoltók és a rendőrök a helyszínen vannak. A busz oltásának és műszaki mentésének idejére a főutat a rendőrség teljes szélességében lezárta, kerülni Abasár-Verpelét-Sirok irányába lehet – mondta a redőrfőkapitányság szóvivője az MTI-nek.

A Kecskemét és Eger között közlekedő autóbuszon 6 utas és a vezető tartózkodott, és mindenki sértetlenül hagyta el a járművet. Az autóbusz teljesen kiégett, de senki sem sérült meg.

Szemtanúktól megtudtuk, hogy a felfelé menő busz gyulladt ki, de

az utasok szóltak a sofőrnek, hogy füst van,

és a vezető megállt. Mindenki ki tudott szállni. Az utasokért egy másik autóbuszt küldtek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!