Forintgyengülés: csúcs csúcsot dönt – már belső ok is lehet

0
1249

A legújabb negatív rekord 333,45 forint az euróval szemben. A dollár is 18 éves mélypontra esett szerda délután. A nemzetközi hatások mellett a hazai gazdaságpolitikai irányításért folyó kíméletlen verseny is szerepet kaphat.

Csak kapkodja fejét az országlakos: a forint egyre gyorsuló időközönként töri át az újabb korlátokat. Szerda késő délután az

eddigi legújabb mélypontot állította be: az eurót 333,45-ön jegyezték,

amiközben a dollár is 302,8-cal 18 éves rekordra ért a forinttal szemben. Az euróárfolyamban az előző mélypont hétfőn volt 331,92-n, múlt csütörtökön 331,85-öt jegyeztek fel. Előtte több, mint egy évvel ezelőtt, tavaly augusztus elején lépte át a 330-as határt.

Mostanában eddig csak külföldi hatások voltak

A 2018-as vesszőfutásban a forint azt sínylette meg, hogy a befektetői közösség kétségét fejezte ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) árfolyampolitikájával szemben. Idén az elmúlt hetekben azonban egyértelműen a világot izgalomban tartó bizonytalanságok mozgatták az árfolyamot: az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az egyre kilátástalanabb Brexit-kínlódás, a német gazdaság lassulása miatti félelmek rángatták a forintot (is).

Most azonban beleszólt Matolcsy beszólása

Most azonban vannak arra utaló jelek, hogy a magyar gazdaságpolitika csúcsain két napja kitört belháború is közrejátszik a forint gyorsuló értékvesztésében. Ahogyan arról beszámoltunk, Matolcsy György MNB-elnök meglehetősen – Donald Trump elnökségét leszámítva a jobb kormányzásokban – szokatlan módon tört ki Varga Mihály pénzügyminiszter ellen. Durva stílusa pedig egészen egyedülálló.

A vita egyik pontja éppen az, hogy

Varga kiszámítható, stabil forintot látna jónak

a gazdaság számára. A pénzpiacnak annyi „ment át a rivaldán”, hogy Matolcsy – amellett, hogy személyesen érezte magát megtámadva az árfolyam miatt – nyilvánosan is bejelentkezett a magyar gazdaságpolitika tényleges irányítói szerepéért.

Az események sorában cseppet se meglepő, hogy határozatképtelen volt az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdán összehívott ülése, mert a fideszes képviselők bojkottálták. A testületet Varju László (DK) elnök a forint gyengélkedése miatt hívta össze, hogy választ kapjanak az illetékesektől, mit kívánnak tenni az árfolyam megszilárdítása érdekében, továbbá hogyan alakul a költségvetés, amit 311-es kurzusra alapoztak. Szűcs Lajos (Fidesz) alelnök levélben üzent: azért nem biztosítják a határozatképes többséget, mert a tőkepiacokon tapasztalható 2-3 százalékos mozgás „egyáltalán nem számít drámai változásnak”. Ezért úgymond álságos a forint árfolyama és az ország  költségvetése iránti aggodalom.

Varju László szerint a költségvetési bizottság előtt Varga Mihály és Matolcsy György tisztázhatták volna nézeteltérésüket, de nem éltek az alkalommal.

Jelenleg senki se tudja megmondani, hol lehet ütésállóbb korlát a forint árfolyama előtt. Nem zárható ki a 340-es kurzus se rövid időn belül. Most estére mindenesetre 332,3-ig „erősödött” a forint.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .