Ez aztán „Európa jövője”

0
860

Most meg egy budapesti konferencián virtuális vérfürdőt rendez a Fidesz a sajtó számára – az „elhatalmasodó kulturális öngyűlölet” meg a „cenzúra megállításának” hazug jelszavai alatt. Ez aztán Európa jövője… 

Báró Eötvös József, az európai értékek kutatója és egyik legnagyobb magyarországi meghonosítója nyilván forgott a sírjában, amikor a mai budai hatalom főideológusainak meghívására a sötét szuprematista elveket hirdető extengerészgyalogos-exbankár-exfilmproducer-exhazugságmédiaguru, Donald Trump exkampányigazgató-exfőstratégája, az amerikai szélsőjobboldal gyűlöletgyárosa, Steve Bannon szónokolhatott a Batthyányi- és az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének kézjegye előtt.

Európa jövője – ezzel a címmel szervezett kétnapos konferenciát a milliárdos-özvegy ex-holokausztkutató Schmidt Mária alapítványa Budapesten. Az ő díszszónokuk volt – méghozzá az “Eötvös József Előadás” címen kiemelt szekcióban – Donald Trump utolsó kampányigazgatója és azóta kirúgott főstratégája, aki az Orbán Viktorral is összekülönböző, ellenében saját pártot alapító, majd Amerikába menekülő Gorka Sebestyént is magával vitte a Fehér Házba (és akit azóta szintén kirúgtak).

A magyar közönség alig(ha) ismerheti ennek a gyűlöletgyárosnak a társadalmakat romboló „hathatós” tevékenységét. Hát most elhozták őt közibük, méghozzá közpénzből, hiszen a rendezvényt a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Századvég Alapítvány (értsd: Habony Árpád) támogatja.

Azazhogy elhozták az „amerikai Habonyt” – kizárólag a „megbízható” konferenciázók közé. Mert nem lehetett ám csak úgy, bárkinek meghallgatnia, lefotóznia ezt a magyar elvtársainak sikereit ünneplő gyűlöletgyárost!

Az online sajtóregisztrációt követően hat napig gondolkodtak a szervezők. Azt írták, „elbírálják a jelentkezést”. Normális helyeken nem „bírálgatnak” sajtóregisztrációt, legfeljebb ellenőriznek. Hat nap után, az esemény előtt kevesebb, mint 24 órával sikerült megküldeniük minden „ellenzéki” sajtó számára az egyenlevelet, miszerint „helyhiány miatt” nem engednek be. A várkerti helyszínre, ami egy 900 nm-es terem, ahol akár több mint 500 személy foglalhat helyet. Ráadásul a fotósok még ülőhelyet sem kértek maguknak.

„Cserébe” a szervezők nagy kegyesen biztosítottak mindenkit, hogy élőben nézhetjük a közvetítést az Interneten. Ez valóban így is volt délutánig, amíg csak olyan előadók hirdették a igét, mint Balog Zoltán, a most menesztett emberminiszter, vagy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség ismeretlen államtitkára. Rájuk viszont kb. annyira volt kíváncsi az átlagos hírfogyasztó, mint a tavalyi hó által hátrahagyott lucsokra.

A nagyágyú este következett (volna) Steve Bannon személyében, de mire odáig jutott az internetes néző, azzal szembesülhetett, hogy „Jelenleg nincs közvetítés”: egyszerűen lekapcsolták az adást, amire a fenti, „sokat ígérő” állóképet „csodálva” várakoztunk.

Csak gratulálhatunk a szervezőknek. Valószínűleg ők a legjobb tanítványai Steve Bannonnak, minden szavát isszák, betartják, alkalmazzák…

A konferenciát ugyanis olyan jól hangzó, ám mélységesen hazug „kultúrharcos” szólamokkal harangozták be a szervezők, mint pl. ezek:

Megnyerhető-e az Európa testéért és lelkéért folytatott harc? Legyőzhető-e a cenzúra, a másként gondolkodók megbélyegzése, az elhatalmasodó európai kulturális öngyűlölet?

Nos, ha az ilyenek kezében összpontosul a kétharmados hatalom, akkor nem, nem győzhető le a cenzúra. Pontosan ők és amerikai kamarádjaik azok, akik a másként gondolkodók megbélyegzésére alapozzák aljas terveiket Amerika és Európa jövőjével kapcsolatban. Ők azok, akik semmilyen másként gondolkodást nem képesek elviselni – sem a Várkert Bazárban, sem az Országgyűlésben, sem a Fehér Házban, sem sehol. Mint fentebb jeleztük, Bannon annyira toxikus figura, hogy még az amerikai közbeszédet szándékosan elmocskosító, ötszáz nap alatt ötezer dokumentált hazugságot elnöki szájából kiköpő Trump is kénytelen volt elküldeni közvetlen közeléből. Ezért hirdeti most az igét világszerte.

Ha még netán nem háborodott volna fel eléggé a kedves olvasó, tudjuk fokozni. A Magyar Idők című, hűségesnél is talpnyalóbb kormánylap közzétett egy förmedvényt, amelyben a hatalom táskahordozói szokásos bicskanyitogató stílusukban ecsetelik, hogy ők bizony kitiltották az ellenzéki sajtót. A cikk szerzője úgy fogalmaz: „Nem nagyon hat meg a ballib picsogás. Nekik új még ez. Majd hozzászoknak. Ahogy mi is hozzászoktunk.” Mert hogy őt állítólag akkor tiltották ki eseményekről, amikor a „szoci-szadesz” volt kormányon. Természetesen ez is a szokásos, szándékosan hazug tömegbutítás: a „szoci-szadesz” időkben olyan újságírók voltak stratégiai posztokon, mint például Járai Judit Washingtonban, aki aztán minden, csak nem ballibsi. Minden eseményre beengedték, semmilyen „elbírálás” alá nem esett. Sőt, ugyanazokban a „ballibsi” időkben olyan keresztény jobboldali vezethette a Duna Televíziót, mint Cselényi László, aki még fel is szenteltette a stúdiókat.

Most meg egy budapesti konferencián virtuális vérfürdőt rendez a Fidesz a sajtó számára – az „elhatalmasodó kulturális öngyűlölet” meg a „cenzúra megállításának” hazug jelszavai alatt.

Ez aztán Európa jövője… Eötvös József meg foroghat a sírjában.

Purger Tibor (Washington)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .