Észak Korea üdvözölte Trump új tárgyalási javaslatát

0
2
youtube

“Bölcs politikai döntésnek” nevezte az USA elnökének elképzelését arra, hogy miképp lehetne kimozdítani a holtpontról az amerikai koreai tárgyalásokat Kim Myong Gil főtárgyaló. A nukleáris leszerelésről folyó tárgyalásokon ő képviselte hazáját. Most örömmel konstatálta, hogy Trump megszabadult “egy bajkeverőtől”. Nevet a koreai diplomata nem említett, de mindenki tudta, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóra gondol, aki a kemény vonalat képviselte Washingtonban.

Trump nemrég kijelentette: Egyelőre nem megyek Phenjanba

Kim Dzsong un ugyanis meghívta az amerikai elnököt Észak Koreába. Sajtóértekezletén Trump nem erősítette meg, de nem is cáfolta a meghívást. Közölte: egyelőre nincsenek meg a feltételei egy észak-koreai látogatásnak. Eddig három csúcstalálkozó volt: tavaly Szingapúrban , idén februárban Hanoiban, majd pedig nyáron a G7 csúcstalálkozó után. Akkor Trump Japánból érkezett a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonalra. Át is lépett a vonalon. Így ő lett az USA első elnöke, aki Észak Korea földjére tette a lábát.

A tárgyalások azonban nem haladnak. Szingapúrban abban állapodtak meg, hogy Észak Korea leszereli nukleáris fegyverzetét és ballisztikus rakétáit, melyekkel elérheti akár az Egyesült Államokat is. Cserébe Amerika megszünteti a szankciókat, melyeket fojtogatják Észak Korea gazdaságát, ahol a lakosság jelentős része az éhséggel küszködik a fegyverkezési program miatt. A megállapodást mindkét fél másképp értelmezi: Washington szerint csakis akkor oldják fel a szankciókat, ha Észak Korea teljesítette a vállalásait és azt nemzetközi ellenőrök hitelesítették. Észak Korea szerint párhuzamosan kellene haladnia a leszerelésnek és a szankciók feloldásának. Látva a tárgyalások eredménytelenségét, Észak Korea újrakezdte rakéta kísérleteit. Nemrég nevezték ki a rakéta haderőnem parancsnokát az egész észak-koreai hadsereg vezérkari főnökévé.

Phenjanban felébredt a remény amikor Trump elnök kirúgta nemzetbiztonsági tanácsadóját. John Bolton ugyanis a kemény vonal híve volt. Ezért küldtek meghívót Donald Trumpnak. Aki közölte, hogy a személyes kapcsolatai nagyon jók Kim Dzsong un-nal, de az újabb találkozónak még nem érkezett el az ideje. Trump figyelmét jelenleg az iráni válság köti le, mert katonai csapással fenyegette meg az iszlamista rendszert, amiért az drónokkal támadta meg a világ legnagyobb olaj kitermelő helyét Szaúd Arábiában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..