Snowden nem kap menedéket Franciaországban

0
26
wikipedia

Jean-Yves Le Drian külügyminiszter kijelentette: Edward Snowden 2013 óta többször is kért menedéket Franciaországban, de eddig mindig elutasítottuk ezt. Most sincs ok, hogy változtassunk a magatartásunkon.

Az amerikai kém, aki jelenleg Oroszországban él, könyvet adott ki, és ebből az alkalomból több újságnak is úgy nyilatkozott, hogy szívesebben töltené az idejét Franciaországban. Az Egyesült Államok nyilván nagyon rossz néven venné, ha egy szövetséges állam menedéket nyújtana egy egykori amerikai kémnek. Washingtonban az igazságügyi minisztérium közölte: igényt tartanak Snowden könyvének a honoráriumára, mert az olyan információk alapján íródott, melyek szigorúan titkosak az USA-ban.

Snowden: ha kiesem az ablakon, akkor az nem lesz öngyilkosság!

Erről nyilatkozott a neves amerikai kém, aki jelenleg Moszkvában él – amerikai feleségével. Permanent Record most megjelent könyvének a címe, melyben beszámol arról, hogy miért is hagyta ott az amerikai hírszerzést és miért leplezte le annak a titkait?

Bónusz! – kiáltott a főnök amikor megpillantotta a képernyőn a megfigyelt személy feleségét- meztelenül! Mégiscsak mivel foglalkozunk mi? – tette fel a kérdést a fiatal informatikus az NSA – ben. Edward Snowden katona családból származott: nagyapja ellentengernagy volt, édesapja pedig a parti őrség megbecsült veteránja. Édesanyja az NSA-nek dolgozott. A szeptember 11-i merénylet után Edward Snowden jelentkezett a hadseregbe. Itt kommandós elit alakulatban vett részt kiképzésen, de megsérült. Ezért átirányítottak a CIA-hez. Minthogy kiválóan értett az informatikához onnan átkerült az NSA-hez, mely a tömeges megfigyelést végezte és végzi a világon. “Még a CIA sem tudja, hogy mire képes az informatikai megfigyelési rendszer” – nyilatkozta a Der Spiegelnek a moszkvai Metropol szállodában Edward Snowden. Rámutatott okos telefonjára: tudja, hogy ez a telefon hány ezer adatot továbbít percenként, ha ki van kapcsolva akkor is? – kérdezte az újságírótól. Az NSA képes ezeknek az adatoknak a megszerzésére és a tárolására! Ebben áll a veszélyessége – hangsúlyozta Edward Snowden. Aki tisztában van vele, hogy halálra van ítélve, ezért csakis szigorúan konspiratív szabályok szerint találkozott a német újságíróval Moszkvában.

Ha kiesem az ablakon, akkor az nem lesz a véletlen műve, nem lesz öngyilkosság

Azért esem ki, mert valaki kilökött – mondta a komputeres kém, akit az amerikai katonai bíróság halálra ítélt. Nem véletlenül: Snowden ugyanis rengeteg titkot kicsempészett utolsó állomáshelyéről Hawaii szigetéről. Hongkongban majd Oroszországban leplezte le azt, hogy az USA tömeges megfigyelést alkalmaz a világ minden pontján – beleértve a szövetséges államok vezetőit is! Obama akkori amerikai elnök személyesen kért bocsánatot Merkel kancellártól és más vezetőktől. Szentül megígérte: a jövőben ilyesmi nem fordulhat elő! Kevesen adnak hitelt ennek az ígéretnek. Annál is inkább, mert Obamát Trump követte az elnöki székben.

Trump nem a probléma hanem annak következménye

Ezt állítja könyvében Edward Snowden, aki szerint az informatikai forradalom darabokra szabdalta a társadalmakat. Ezt a helyzetet használja ki Donald Trump vagy Boris Johnson.

És az oroszok?

“Nem kétséges, hogy rengeteg hacker akciót hajtottak és hajtanak végre a nyugati államok ellen. Minden valószínűség szerint megpróbálták manipulálni a választásokat az USA-ban Donald Trump érdekében. Minden titkosszolgálat ezt csinálja. Az USA is legkevesebb 50 éve!” – állítja Edward Snowden.

Az internet reformját javasolja a Moszkvában élő amerikai kém

“Jelenleg a Google segítségével tájékozódunk a világban. Ezért a Google szinte mindent tud rólunk. Rajtuk keresztül pedig az amerikai titkosszolgálat is. Az internet túlságosan is jól működik. Ezért meg kellene fontolni, hogy regionális internet rendszerek létrehozásával csökkenteni lehet-e a tömeges megfigyelést?

Ami miatt most Kínát bírálják, azt Amerika már réges-régen csinálja

A kínaiak elsősorban az iszlamista terror által fenyegetett Hszincsiang-Ujgur tartományban olyan tömeges megfigyelési rendszert alkalmaznak, amely gyakorlatilag tökéletes kontrollt eredményez. Edward Snowden arról is beszámol könyvében, hogy az NSA már az arab kávéházakban működő wi-fi rendszereken keresztül szinte minden beszélgetést rögzít. Majd pedig kulcs szavak elemzésével kiválasztják a problematikus beszélgetéseket, és elraktározzák. Ezért a könyv címe a Permanent Record (örök emlékezet).

Hogy él Oroszországban a hazájában halálraítélt amerikai kém?

“Nem nagyon érintkezem az oroszokkal. Az angol nyelvű kolónia tagjaival tartjuk a kapcsolatokat feleségemmel”. Edward Snowden azt állítja , hogy nem működik együtt az FSZB -vel, az orosz hírszerzéssel. “Nem kínoztak meg amikor megtagadtam az együttműködést. A kivárásra játszanak. Majd meglátjuk mi lesz – ez az álláspontjuk!” Washingtonban nem hisznek ebben, sőt van aki azt állítja: Edward Snowden eleve orosz ügynök volt! Azért lépett le 2013-ban mert a lebukás fenyegette. Edward Snowden természetesen cáfolja ezt a verziót. Azt állítja: az erkölcsi felháborodás volt az oka annak, hogy szakított az amerikai titkosszolgálattal. Amelyik nem feledkezik meg arról, hogy Snowden Rubik kockában csempészte ki az NSA titkait, hogy aztán abból könyvet írjon…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..