Kezdőlap Címkék Bolton

Címke: Bolton

Észak Korea üdvözölte Trump új tárgyalási javaslatát

„Bölcs politikai döntésnek” nevezte az USA elnökének elképzelését arra, hogy miképp lehetne kimozdítani a holtpontról az amerikai koreai tárgyalásokat Kim Myong Gil főtárgyaló. A nukleáris leszerelésről folyó tárgyalásokon ő képviselte hazáját. Most örömmel konstatálta, hogy Trump megszabadult „egy bajkeverőtől”. Nevet a koreai diplomata nem említett, de mindenki tudta, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóra gondol, aki a kemény vonalat képviselte Washingtonban.

Trump nemrég kijelentette: Egyelőre nem megyek Phenjanba

Kim Dzsong un ugyanis meghívta az amerikai elnököt Észak Koreába. Sajtóértekezletén Trump nem erősítette meg, de nem is cáfolta a meghívást. Közölte: egyelőre nincsenek meg a feltételei egy észak-koreai látogatásnak. Eddig három csúcstalálkozó volt: tavaly Szingapúrban , idén februárban Hanoiban, majd pedig nyáron a G7 csúcstalálkozó után. Akkor Trump Japánból érkezett a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonalra. Át is lépett a vonalon. Így ő lett az USA első elnöke, aki Észak Korea földjére tette a lábát.

A tárgyalások azonban nem haladnak. Szingapúrban abban állapodtak meg, hogy Észak Korea leszereli nukleáris fegyverzetét és ballisztikus rakétáit, melyekkel elérheti akár az Egyesült Államokat is. Cserébe Amerika megszünteti a szankciókat, melyeket fojtogatják Észak Korea gazdaságát, ahol a lakosság jelentős része az éhséggel küszködik a fegyverkezési program miatt. A megállapodást mindkét fél másképp értelmezi: Washington szerint csakis akkor oldják fel a szankciókat, ha Észak Korea teljesítette a vállalásait és azt nemzetközi ellenőrök hitelesítették. Észak Korea szerint párhuzamosan kellene haladnia a leszerelésnek és a szankciók feloldásának. Látva a tárgyalások eredménytelenségét, Észak Korea újrakezdte rakéta kísérleteit. Nemrég nevezték ki a rakéta haderőnem parancsnokát az egész észak-koreai hadsereg vezérkari főnökévé.

Phenjanban felébredt a remény amikor Trump elnök kirúgta nemzetbiztonsági tanácsadóját. John Bolton ugyanis a kemény vonal híve volt. Ezért küldtek meghívót Donald Trumpnak. Aki közölte, hogy a személyes kapcsolatai nagyon jók Kim Dzsong un-nal, de az újabb találkozónak még nem érkezett el az ideje. Trump figyelmét jelenleg az iráni válság köti le, mert katonai csapással fenyegette meg az iszlamista rendszert, amiért az drónokkal támadta meg a világ legnagyobb olaj kitermelő helyét Szaúd Arábiában.

Trump: Nem értesz velem egyet? Ki vagy rúgva!

Sok kérdésben nem egyeztek a nézeteink John Boltonnal. Például Irán és Észak Korea esetében – írta Twitteren  az USA elnöke. Aki azt állítja: ő rúgta ki John Boltont.

Az érintett viszont ugyancsak Twitteren azt közölte: ő ajánlotta föl a lemondását az elnöknek. Akárhogy is történt: a kemény vonalas John Bolton immár nem tagja a Fehér Ház csapatának. Ez jó hír a mérsékeltebb vonal képviselőinek, így Mike Pompeo külügyminiszternek.

Trump az ENSZ közgyűlés idején találkozni akar Rohani iráni elnökkel. Később pedig újra csúcstalálkozót szeretne Kim Dzsong un-nal. Mindkét találkozó jól jönne a választási kampányban , mert növelhetné Trump személyes presztízsét. Egyúttal pedig enyhíthetné a feszültséget a Közel és a Távol Keleten.

„Csodálatos” levél kapott Kim Dzsong untól

0

A tartalmát természetesen nem árulhatom el, de a levél hangvétele igen „meleg” – hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke, aki még az idén harmadszor is találkozni akar Észak Korea ifjú diktátorával. Kim Dzsong un abból az alkalomból küldött levelet az Egyesült Államok elnökének, hogy egy éve találkoztak először Szingapúrban.

Trump és Kim Dzsong un akkor megállapodtak abban, hogy Észak Korea leszereli nukleáris fegyverzetét és megsemmisíti ballisztikus rakétáit, melyekkel akár az Egyesült Államok területét is elérheti. Kim Dzsong un meg is kezdte a leszerelési programot, de akkor jött a hideg zuhany: Trump meghosszabbította azokat a szankciókat, melyek fojtogatják Észak Korea gazdaságát.

John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó közölte: csakis akkor állítják le a szankciókat, ha a helyszínen meggyőződhettek arról, hogy Észak Korea valóban megsemmisítette nukleáris fegyvereit és ballisztikus rakétáit. Kim Dzsong un szerint a két folyamatnak párhuzamosan kellene haladnia. Ilyen ellentétes álláspontok miatt a második csúcstalálkozó tökéletes kudarcot vallott Hanoiban. Trump és Kim Dzsong un alighogy találkozott egymással, a csúcs már véget is ért minden eredmény nélkül.

Trump elnök azóta többször is megerősítette: még az idén újra találkozni szeretne Észak Korea ifjú diktátorával. Kim Dzsong un a maga részéről tudatta: az év végéig felfüggesztik a nukleáris és ballisztikus rakéta kísérleteket. Közben éhínség kezdődött a világtól elzárkózó nemzeti kommunista államban, melyet fojtogatnak a gazdasági szankciók. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó úgy nyilatkozott: reméli, hogy ez engedékenyebbé teszi Kim Dzsong unt…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!