Erdogan: különleges a kapcsolatom Putyinnal

0
747
ahval.com

Törökország autokrata elnöke, aki jó eséllyel pályázik arra, hogy megőrizze vezető szerepét a választások második fordulójában, a CNN hírtelevíziónak nyilatkozott.

“Törökországnak és Oroszországnak minden területen szüksége van egymásra“ – hangsúlyozta Erdogan, aki megerősítette, hogy bár országa a NATO tagja, de esze ágában sincs szankciókat alkalmazni Oroszországgal szemben Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt.

“A Nyugat álláspontja Oroszországgal szemben nem eléggé kiegyensúlyozott”

– fogalmazta meg véleményét Erdogan, akit hívei szultánként emlegetnek oly nagy hatalmat összpontosít a kezében uralmának huszadik évében.

Törökország semlegességet fogadott Oroszország és Ukrajna háborújában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Oroszország gyakran épp Törökország segítségével játsza ki a nyugati szankciókat. Ukrajnába viszont Törökország szállított Bayraktar drónokat, melyek igen eredményesek az orosz harckocsikkal szemben. Törökországban állapodtak meg az ukrán gabona exportról is, amely lehetővé teszi, hogy az ukrán kereskedelmi flotta a Fekete tengeren át eljuttassa a gabonát a világpiacra. Legutóbb május 18-án hosszabbították meg a gabona szállítási egyezményt, melyet Oroszországon és Ukrajnán kívül Törökország és az ENSZ írt alá.

Az orosz titkosszolgálat lejárató kampányt folytatott Erdogan ellenfelével szemben

Kemal Kilicdaroglu, aki második fordulóra kényszerítette Erdogan elnököt, az első forduló után azt állította, hogy a vártnál szerényebb választási eredményei azzal is magyarázhatók, hogy az orosz titkosszolgálat hekkerei beavatkoztak a kampányba Törökországban, és álhírek – fake news – terjesztésével gyengítették az ellenzék pozícióit- emlékeztet a brüsszeli Politico. Kemal Kilicdaroglu már az első forduló előtt nyílt levélben figyelmeztette Putyint:

“Kedves orosz barátaink! Álhír sorozatok, hamisított hang bejátszások lepleződtek le az elmúlt napokban, melyekben részletek volt. Ha azt akarjátok, hogy a választások után is jó kapcsolatban legyünk, akkor ezt abbahagyjátok! Mi továbbra is jó kapcsolatokra törekszünk veletek!”

– írta Twitteren a török ellenzék vezére, aki konkrétumokat nem említett. Az ellenzék a nyugati kapcsolatok erősítését tűzte ki célul, közeledni kíván Brüsszelhez és Washingtonhoz, ez motiválhatta az orosz titkosszolgálatot a deep fake kampányra, melyet a Kreml azonnal letagadott.

Lehet viszont, hogy Erdogan elnök erre utalt amikor azt mondta a CNN hírtelevíziónak, hogy “Putyin elnökkel különlegesen jó a kapcsolatunk, és ez még egyre csak tovább javul”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .