Ellenzéki pávatánc

0
656
MTI Fotó: Kovács Attila

Súlyos dolgok történtek ezen a héten az orbáni parlamentben: meghosszabbították a veszélyhelyzetet és ezzel további hónapokra korlátoztak alapvető jogokat, elfogadták az idei költségvetés módosítását és megtárgyalják a jövő évi költségvetést, az uniós bíróság ítéletét végrehajtva és kijátszva a CEU-törvényt és a civil szervezetek üldözésére hozott korábbi törvényt hatályon kívül helyezik és nem kevésbé jogokat korlátozó új törvénnyel pótolják és így tovább.

A médiában meg sem jelenik egy figyelemre méltó apróság: megint politikai nyilatkozatot fogadott el az országgyűlési többség, ezúttal arról, hogy megint Magyarország lesz az Európa Tanács soros elnöke. A politikai nyilatkozat megdicséri az Orbán-kormány külpolitikáját (a szövegezés szerint „üdvözli a magyar kormány aktív nemzetközi szerepvállalását”) és támogatja a kormány által a soros elnökség idején érvényesítendő prioritásokat: a kisebbségi jogok védelmét, a jövő generációval kapcsolatos kérdéseket, a vallások közötti párbeszédet, a fenntarthatóság és környezetügy kérdéseit. Ez önmagában beleillik az Orbán-rendszer rutinjába.

Mindenekelőtt: a politikai nyilatkozat parlamenti műfaját, amelyet az 1994-es házszabályban azzal a céllal vezettünk be, hogy az országgyűlési többség és kisebbség közös álláspontját lehessen kifejezésre juttatni fontos társadalmi és nemzetközi kérdésekben, és ennek megfelelően kétharmados többség kellett az elfogadásához,

az orbáni házszabály szerint egyszerű többség kell csak az elfogadásához, és a kormánytöbbség álláspontját tünteti fel az országgyűlés egészének állásfoglalásaként, jobbára a kormány külpolitikájának támogatásában.

Ezzel kapcsolatban az ellenzék viselkedése az érdekes.

Magyarország a rendszerváltás kezdetén lett az Európa Tanács tagja, és ebből következően időnként Magyarországnak jut az Európa Tanács elnöksége. Az Európa Tanács – az Európai Uniótól eltérően – nem gazdasági integrációs intézmény, hanem a demokratikus jogállamok politikai együttműködésének szervezete, amelynek tagjai között ott vannak a posztszovjet utódállamok is, a tagság pedig az adott állam jogállam voltát hivatott elismerni.

Fehéroroszország ezért nem is tagja, és időnként kérdésessé válik Oroszország részvétele is.

Az Orbán-rendszer részvétele és kiváltképp soros elnöksége annak a látszatnak magyar részről a kinyilvánítását, az európai demokráciák részéről pedig az elismerését jelenti, hogy Magyarország ma is demokratikus jogállam.

A parlamenti politikai nyilatkozat ennek megerősítése. Az nyilvánvaló, hogy mi szüksége van erre a kormánynak és a fideszes (névleg Fidesz-KDNP-s) parlamenti többségnek. A kérdés az, hogy miképpen viszonyul ehhez az ellenzék, pontosabban az ellenzéki frakciók és független képviselők.

A politikai nyilatkozat benyújtott tervezetéhez az MSZP-frakció módosító javaslatot nyújtott be,

amelyben elhagyta volna a szövegből a kormány „aktív nemzetközi szerepvállalásának” dicséretét, és kiegészítette volna a szöveget „a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság fejlődése és előmozdítása” melletti elkötelezettség hangsúlyozásával. A tervezetet előterjesztő külügyi bizottság e módosító javaslatot támogatta, és támogatta a kormány részéről a Külügyminisztérium is. Ez a meglepő támogatás minden bizonnyal Németh Zsoltnak köszönhető, aki egykor a Fidesz vezető külpolitikusa volt, ma azonban a Külügyi Bizottság elnökeként parkolópályán van. Számára ezek a verbális engedmények megérték volna, hogy a politikai nyilatkozathoz megkapja az ellenzék támogatását. A parlament törvényalkotási bizottságában, ahol az orbáni parlamentben az érdemi politikai döntések (a költségvetést kivéve, ahol ezt a szerepet a költségvetési bizottság játssza) megszületnek, már

nem támogatták az MSZP módosító javaslatait.

Minden bizonnyal az történt, hogy ez az engedmény nem fért bele Orbán és Szijjártó külpolitikájába: ők nem mondtak le arról, hogy a parlament is megerősítse az „aktív nemzetközi szerepvállalást”, ami a nyugati szövetségből kihúzódó, keleti önkényuralmakkal bratyizó, elegánsan szuverenistának nevezett politikát jelenti.

Ezek után a politikai nyilatkozatot az MSZP és a Párbeszéd nem szavazta meg, hanem tartózkodott a szavazásnál. (Tartózkodó szavazatot adtak le a Momentummal együttműködő függetlenek: Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett is, a Párbeszédből Szabó Tímea viszont nemmel szavazott.) Mesterházy Attila a plenáris vitában valósággal mentegetőzött emiatt, és elismételte, hogy mennyire vágyott a konszenzusra, de a módosító javaslatot elutasító fideszes többség miatt ez nem jött létre.

Fontos látni: az orbáni külpolitika elválaszthatatlan eleme az önkényuralmi rendszernek: a nyugati demokráciák szövetségétől való szisztematikus kihúzódás és a politikai értelemben vett „keleti nyitás” annak alátámasztását szolgálja. Aki ezzel a külpolitikával törekszik konszenzusra, az az önkényuralmi rendszert sem utasítja el egyértelműen.

A parlamenti frakciók közül egyedül a DK szavazott a politikai nyilatkozatra nemmel, amit alátámasztott vezérszónokának, Arató Gergelynek határozott beszéde a plenáris vitában (még ha ő is tett egy utalást arra, hogy jó lenne ilyen ügyben a konszenzus). A függetlenek közül a Szolidaritásból jött, a DK listájáról a parlamentbe került, de most a Szanyi-pártban tevékenykedő Székely Sándor mondott nemet. A Jobbik és az LMP viszont igent mondott a politikai nyilatkozatra (érdekes módon a hat LMP-s képviselőből ketten, Demeter Márta és Ungár Péter nemet nyomott), ami csak azzal magyarázható, hogy hozzájuk közel áll az Orbán-rendszer „nemzeti” külpolitikája. (Ezt Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője el is mondta a plenáris vitában.) A Jobbikból kivált, ma független képviselők (a tartózkodó Varga-Damm Andrea kivételével) természetesen igennel szavaztak a nyilatkozatra, s ezzel az Orbán-kormány külpolitikájára, ami természetes.

Ez a történet újra megmutatta, hogy mennyire különbözőképpen viszonyulnak a választásokra szövetkező ellenzéki pártok az Orbán-rendszerhez:

a Jobbik frakcióvezetőjének durva parlamenti retorikája és az LMP frakcióvezetőjének a kormány politikájának egyes elemeire használt „gyalázatos” jelzői dacára ez a két párt azonosul az orbáni nacionalista külpolitika alapjaival,

az MSZP és a Párbeszéd kerülni igyekszik ebben a konfliktust, és a DK egyedül áll ennek egyértelmű elutasításával

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .