Kezdőlap Címkék LMP

Címke: LMP

120 perc – 2018. január 24. 18:00

0

Feljelentést tesz az LMP Kósa Lajos feleségének cégügyei miatt

A párt szerint felmerül a hivatali vesztegetés és a költségvetési csalás gyanúja is Kósa Lajos feleségének gyanús cégügyei kapcsán. Alig hatmillió forintért szerzett meg ugyanis egy olyan céget, melynek a cégbírósági adatok szerint 139 millió forintos vagyona mellett összesen harminc millió forint tartozása volt. (FüHü)

Az Európai Bizottság tovább küzd a terrorizmus és kibertámadások ellen

Megerősítik a terrorizmus megelőzését célzó uniós szintű koordinációt a tagállamok, a gyakorlati szakemberek és a kutatók között, valamint azokat az intézkedéseket is, amelyek börtönökön belüli radikalizálódással, valamint az online és offline terrorista propagandával szemben lépnek fel. (FüHü)

A volt katalán elnök nem zárta ki, hogy visszatérjen Spanyolországba

Esetleges letartóztatása ellenére nem kizárt, hogy hazatérjen Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, aki Brüsszelben elképzelhetőnek nevezte, hogy részt vesz majd a katalán parlament ülésén, amelyen újraválaszthatják a tartomány elnökének. (MTI)

Terrortámadás: 35 halott

Két, autóba rejtett bomba is robbant a kelet-líbiai Bengázi városában, egy mecsetnél. A második bomba 15 perccel az első után lépett működésbe. Legalább 35-en meghaltak. (Reuters)

Bréking nyúz, január 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az egész kormánymédián végigsöpörtek a „leleplező” fotók Hadházy Ákosról és más LMP-vezetőkről – amelyek egyébként egy nyilvános rendezvényen készültek. Az alternatív valóságban emellett megint kiállnak az oroszok mellett, és egy összeesküvés-elméleteket közlő álhíroldal is forrásnak számít.

Újabb „leleplező” fotók a Ripostban egy nyilvános eseményről

„Nem­csak Had­házy Ákos, de a leg­több LMP-s kulcsfi­gura is ott volt azon a gon­do­san tit­kolt, késő éjsza­kába nyúló egyez­ke­dé­sen, ami napok óta láz­ban tartja a ma­gyar mé­diát. Lényegé­ben el­ad­ták, Si­micska gyám­sága alá he­lyez­ték az LMP-t. Kész az LMP-Si­micska paktum. Tel­jes a be­hó­do­lás. (…)

Az újabb fotók azt bizonyítják, hogy Hadházy nem volt egyedül! A konspiratív módszerekkel megszervezett találkozón megjelentek az LMP legfontosabb „háttéremberei”, a korábbi pártelnök, Schiffer András és a párt eszmei atyjának tekintett Lányi András is.  Ott volt a pártvezetőségből még a párt korábbi főpolgármester-jelöltje és szóvivője, Csárdi Antal. A sürgős teendők megbeszélése végett magukkal vitték az LMP egyéb médiavezetőit is. (…)

Az LMP és Simicska Lajos közötti összekötőnek Hadházy Ákost nevezték ki.  Olyasfajta futárszerepet játszik majd a pártban, mint Simicska kedvenc ügyvédnője, Varga-Damm Andrea a Jobbikban. (…)

Széles körben terjed az a magyarázat, hogy Hadházyt korábban is Simicskáék küldték a pártba, azért, hogy előkészítsen egy ilyesfajta hatalomátvételt.”

A Magyar Időknek nem tetszik, hogy a Kétfarkú Kutya Párt pert nyert a magyar állam ellen

„Kétfarkúnak lenni nem könnyű. Képzeljünk el egy pártot, amelynek ars poeticája: jópofának lenni télen-nyáron, ha esik, ha fúj… Kéthetente zárt körű nevetgélésre szokott összeülni a pártelnökség, mindenki hoz magával valami viccesnek tartott ökörséget, amiből aztán a plénum kiválasztja, melyikkel áll majd a nyilvánosság elé.

Alapelvárás: röhejesnek kell lenni, ellenkező esetben pillanatok alatt elvész a naponta kacagni vágyó szavazóbázis, és akkor vége, mehetnek a lecsóba… Nem is csoda, hogy le vannak terhelve a pártvezetők. Mind terhelt. Megkockáztatom, saját kezelésükre kapták azt a háromezer eurót.”

A Pesti Srácok bloggere megvédi az állam által irányított dopping miatt az olimpiáról kitiltott orosz sportolókat

„Ez a politika szemérmetlen behozása a sportba.

A nyugati világ „demokratái” a píszí, a #metoo és a migráns-simogatás mellett a világ legnagyobb gondját az oroszokban találták meg. Tudom persze, hogy Krím, meg minden, de ilyen alapon Koszovó Szerbiából való kiszakítása miatt ki sem szabadna ejteni az Amerikai Egyesült Államok nevét. Az pedig, hogy az oroszok Vlagyimir Putyin óta nem fogadják kitörő örömmel, ha szembe köpik őket, és nem alázkodnak meg a „nyugati életforma” előtt – hát talán nem olyan nagy bűn egy független ország esetében.”

A 888 a Zero Hedge nevű álhíroldal cikke alapján aggódik Olaszországért

„Furcsa történelmi párhuzam, de Rómát is a bevándorlók tették a földdel egyenlővé, s most nagyon úgy tűnik, hogy az Olasz Királyság megalapítása (1861. március 15.) után bő két évszázaddal – az illegális bevándorlásnak és a multikulturalizmusnak köszönhetően – az olaszok kisebbségbe kerülnek a saját országukban.

Európa negyedik legnagyobb gazdaságával rendelkező Olaszország évek óta küzd az Afrika felől érkező illegális bevándorlással. Bár korábban a multikulturalizmus egyáltalán nem volt jellemző az országra, nem voltak komoly méretű gyarmatai, nem találkozhattunk sűrűn Róma utcáin afrikaiakkal, arabokkal, ázsiaiakkal (maximum akkor, ha épp turisták hadai szállták meg a fővárost), mint mondjuk Párizsban vagy Londonban. Pár éve azonban mégis a befogadás útjára kényszerültek az olaszok, aminek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy 2080-ra Itáliában az afrikai és ázsiai lakosság aránya meghaladja az 50 százalékot.”

120 perc – 2018. január 23. 18:00

0

LMP: A Fidesz Magyarország nemzetbiztonságát veszélyezteti

A párt annak kapcsán írja ezt, hogy a TEK tudományos folyóirata kommentár nélkül megjelentette Szénási Endre alezredes orosz propagandát támogató írását. (FüHü)

Az igazságügyi minisztert is kihallgatták

Órákon keresztül faggatta Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter a Robert Mueller vezette bizottság, amely azt vizsgálja, mennyire avatkoztak be az oroszok a tavalyi amerikai elnökválasztásba. (CNN)

Összeveszett az észak-koreai és az amerikai leszerelési nagykövet

Az ENSZ égisze alatt zajló leszerelési konferencián keveredtek éles szóváltásba az észak-koreai atomprogramról. (MTI)

Bréking nyúz, január 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nem lehet azzal vádolni a kormánymédiát, hogy nem foglalkozott ma az LMP-vel: szinte minden, kormányhoz közel álló oldalon megjelent legalább egy mű a pártról. Ezekből, és persze az alternatív valóság más írásaiból szemezgettünk.

„Arca lárvaszerű lesz”

„Hadházy Ákos úgy fél a rá és Simicska Lajos jobbikos oligarchára vonatkozó kérdésektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ha erről érdeklődnek az LMP társelnökénél, a politikus robothangra vált, az arca lárvaszerű lesz, és hosszú percekig ugyanazt az egy mondatot ismételgeti. (…)

Hadházy Ákostól hiába kérdezték meg – egyebek között az Origo is – ezerszer is a sajtótájékoztatóján, hogy mi köze neki és az LMP-nek a Simicska-családhoz és Vona Gábor Jobbikjához, válasz egyszer sem érkezett. E helyett a társelnök lárvaarcot öltött, robothangra váltott, és lement droidba. Körbe-körbe, hosszú percekig ugyanazt az egy mondatot ismételgette, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt és a családját szidalmazta, a kérdéseket pedig azzal ütötte el, hogy csupán a kormánypárti média próbálja lejáratni.” (Origo)

„Konspiratív körülmények”

„Késő éj­szaka, nép­te­len rak­part, dunai hajó, kons­pi­ra­tív kö­rül­mé­nyek. A csúcs­ta­lál­kozó sze­rep­lői a végén egyen­ként tá­voz­tak a gon­do­san tit­kolt hely­szín­ről, hogy a já­ró­ke­lők még vé­let­le­nül se kapcsolhas­sák össze őket. Si­micska a leg­fon­to­sabb bi­zalmi em­be­reit küldte a ta­lál­ko­zóra, tel­jes felhatalmazás­sal. Az LMP máris fel­so­ra­ko­zott a Job­bik mellé? (…)

A Simicska-klán részéről két főtárgyalót küldtek az LMP szövetség nyélbeütésére, a közelmúltban a Magyar Nemzet nyakára ültetett Schlecht Csabát és Faragó Csabát a milliárdos másik régi bizalmi emberét, az ÁPV ZRT. és az MVM korábbi vezetőjét. Ők a titkos tárgyalásokon azt részletezték, hogy ’az LMP támogatására és irányítására a Jobbik szisztémához hasonlóan, tehát lényegében kézi vezérléssel kerülhet csak sor’.” (Ripost)

„Illetlenség”

„Gyermekeink többsége óvodás korban megtanulja, hogy más beszédjébe beleszólni illetlenség. Aki ezt óvodásként nem tanulja meg, azt nem biztos, hogy iskolaérettnek nyilvánítják, marad nagycsoportos.

A rostán így is átcsúsznak gyermekek, amelyeknek többsége az alsó tagozatban szocializálódik, de ennek ellenére kikerülnek az általános iskola padsoraiból olyanok, akik elemi után sem képesek magukban tartani véleményüket, amíg szót nem kapnak.

Úgy tűnik, az LMP-s Ungár még ennél is nehezebb eset, mert a fenti leírtak mellett ügyesen fejlesztette trollkodási képességeit, amit tegnap egy sajtótájékoztatón mutatott be.” (Magyar Idők)

„Olimpiafúró mozgalom”

„Az állítólagos mikroadományokból ismét sikerült kijutnia Brüsszelbe a Momentum egyik tagjának, ahol biztos távolságba kerültek végre az elmaradott Kelet-Európától, és végre érdemben tudtak demokratikusan beszélgetni hozzájuk hasonlóan haladó gondolkodású emberekkel az Orbán Viktor által épített „maffiaállamról”. Benedek Márton, az olimpiafúró mozgalom tagja Jávor Benedekkel diskurált nagy egyetértésben Paksról és a korrupcióról az Európai Parlament épületében. Az eseményt szerencsére élőben közvetítették a Facebookon, amely az egyetlen csatorna, amelyen hazánk sötét diktatúrájába is beszivároghat a nyugati fény. Kérdezni is próbáltunk, de üzenetünket – a négy darab másik hozzászólás mellett – nem vették észre, csak később.” (Pesti Srácok)

„Magánéleti válságban”

„Fekete-Győr Andrást, a magánéleti válságban lévő Momentum elnökét a Forbes magazin Európa fiatal politikustehetségei közé választotta.

Érdekes, hogy az amerikai Forbes egy olyan fiatal, 30 év alatti politikust választott az év emberének, akinek pártja egyrészt szerelmi válságban van, másrészt a friss Publicus-jelentés szerint a teljes lakosság körében mérhetetlenné vált, a biztos pártválasztók körében pedig 1 százalékra zsugorodott.

A Forbes a döntését azzal indokolja, hogy a fiatal politikuszseninek sikerült bedarálnia a budapesti olimpiát.” (888)

120 perc – 2018. január 28. 16:00

0

Újabb magyar filmet jelöltek Oscar-díjra

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről került be a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában az Oscar-jelöltek közé. Bővebben itt. (FüHü)

Stop, Oligarcha törvénycsomagot készít az MSZP

Három javaslatból áll a csomag, társadalmi vitára bocsátják. A párt szerint fel kell lépni azokkal szemben, akik az Orbán-kormány alatt jogtalanul gazdagodtak meg az adófizetők pénzéből. (FüHü)

Az LMP szerint a jegybanknak van pénze a devizahitelesek megsegítésére

A párt közleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank mintegy 880 milliárd forint nyereséget könyvelt el, amikor az Orbán-kormány papíron a devizahiteleseket segítette volna rögzített árfolyammal. (FüHü)

Letartóztatták az ellenzéki egyiptomi elnökjelöltet

A volt vezérkari főnök állítólag hivatalos dokumentumokat hamisított. Ő indult volna Abdel-Fattáh esz-Szíszi ellen. (MTI)

120 perc – 2018. január 22. 10:00

0

Szél Bernadett szakértője cáfol és feljelent

Közleményben cáfolta a Fidesz-KDNP i és a propagandamédia hamis állításait az LMP országgyűlési frakciójának külpolitikai tanácsadó-szakértője, Dr. Janan Mirwais. Leszögezi: Kabulban született, 4 éves kora óta él Magyarországon, 2003 óta magyar állampolgár. Az LMP országgyűlési frakciójának a munkatársa, a Migszol nevű szervezettel pedig soha, semmilyen jogviszonyban nem állt – szögezi le a jogi diplomát az ELTE-n szerzett szakértő, aki életútját végigvezetve a végén rámutat: a nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vett részt, mivel az átvilágításom eredménye negatívan zárult. „Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében  – mivel minősített információkról van szó – egyéb információval nem rendelkezem” – mutat rá a közlemény. Dr. Janan Mirwais jogi lépéseket tesz polgári és büntetőügyben is, közölte.

Szabadon beléphetett Dániába Puigdemont

Nem tartóztatták fel a koppenhágai repülőtéren Carles Puigdemont önkéntes száműzetésben Brüsszelben élő volt katalán miniszterelnököt. Pedig a spanyol ügyészség vasárnap még azt mondta, hogy őrizetbe vételét fogja hivatalosan kérni, ha valóban elhagyja Brüsszelt, hogy Koppenhágában részt vegyen egy általa moderált vitafórumon. (Reuters)

Australian Open: Babosék negyeddöntősök, Fucsovics kikapott Federertől

Bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar, francia duó két szettben, másfél óra alatt győzte le a Viktorija Golubic, Nina Stojanovic svájci, szerb kettőst. Fucsovics Márton pedig 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől a nyolcaddöntőben. A 25 éves magyar teniszező Grand Slam tornán még soha nem jutott el idáig, várhatóan a 62-63. helyre jön fel a világranglistán. (MTI, FüHü)

120 perc – 2018. január 21. 18:00

0

Németország: Rábólintottak a koalíciós tárgyalások megkezdésére

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével folytatandó hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett döntött Bonnban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) rendkívüli kongresszusa, a 642 küldött közül 362 a tárgyalás megkezdésére, 279 pedig ellene szavazott, 1 küldött tartózkodott. Az SPD és a CDU/CSU várhatóan kedden kezdi el a tárgyalásokat, amelyek nagyjából két hétig tarthatnak. Ha sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val. Az új német szövetségi kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a harmadik nagykoalíció, és a negyedik kormány, amelyet Angela Merkel, a CDU elnöke vezet. (MTI)

Több volt a halálos áldozat Kabulban

Az előzetesnél magasabb volt a halálos áldozatok száma a kabuli Intercontinental szálloda elleni terrortámadásnak. Legfrissebb jelentések szerint 14 külföldit öltek meg a terroristák. A fegyveresek egyébként kifejezetten külföldiekre vadásztak: üvöltözve kérdezték, hogy ki külföldi. A halálos áldozatok között 9 ukrán, s egy-egy német, görög és kazah állampolgár volt, kettőt még nem azonosítottak. Magyar közlés szerint magyar áldozat nem volt köztük. (BBC-FüHü)

Szegeden a pályaudvar is határsávba esik

„Nem tudni pontosan, hogy a Stop Soros törvénycsomagnak milyen hatása lesz a szegediek életére, azonban az, hogy a határsáv gondolata és emberek kitiltása saját szülővárosukból felmerülhet, önmagában felháborító” – hangoztatta a szegedi pályaudvarnál tartott sajtótájékoztatón Mihálik Edvin, a Momentum szegedi országgyűlési képviselőjelöltje.  A szegedi pályaudvar a szerb határtól nagyjából 7 és fél kilométerre található, az és Szeged területének egy jelentős része beleesik abba a kormány által kijelölt 8 kilométeres sávba, melyből a Stop Soros törvénycsomag értelmében a kormány kitilthatja a civileket támogató állampolgárokat. (FüHÜ)

LMP: Kockázatos Paks II. felépítése

Joggal aggódnak a magyarok a paksi beruházás biztonsági kockázatai miatt – állítja az LMP elnökségi tagja. Ferenczi István egy földtani elemzésre hivatkozva azt mondta: kérdéses, hogy biztonságosan felépíthető-e az atomerőmű. A telephely vizsgálata során ugyanis kiderült, hogy vannak földrengésveszélyre utaló nyomok. A politikus elavultnak nevezte a telephely engedélyezéséhez szükséges vizsgálatokat. (HÍR TV)

 

 

120 perc – 2018. január 19. 16:00

0

Tüntetés a parlament előtt

Pénteken délután 16 órakor kezdődik a Ne menj suliba! tüntetés a Parlament előtt a Független Diákparlament szervezésében, de már délelőtt nyilvános fórumokat és “alternatív tanórákat” tartottak Magyarország nagyvárosainak különböző pontjain.

Fidesz-KDNP: az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a betelepítést

Az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a bevándorlók betelepítését az országba, és készen állna a Soros-terv végrehajtására – jelentette ki a kormánypártok képviseletében Hollik István (KDNP) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

LMP: Reakció a Fidesz támadásaira

Szél Bernadett érvényes átvilágítással és mandátummal rendelkező országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági bizottság tagja, ezért joga van ott lenni az üléseken, és ez így lesz jövő csütörtökön, és a bizottság minden hátralévő ülésén. A valódi nemzetbiztonsági kockázatot nem Szél Bernadett jelenti, hanem az, ha a fideszes tagok minden jogalap nélkül lehetetlenné teszik a parlament egyik legfontosabb bizottságának munkáját, vagy ha Orbán Viktor konkrét kérés ellenére sem hajlandó megjelenni a bizottság előtt – áll az LMP közleményében.

Macron: az ISIS-nek már majdnem vége

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet már „majdnem teljes vereséget” szenvedett Irakban és Szíriában, és a nemzetközi koalíció néhány héten belül katonai győzelmet arathat a dzsihadisták felett.

 

 

 

 

120 perc – 2017. január 17. 12:00

0

Az LMP az erdélyi magyarok autonómiatörekvése mellett

Az LMP a Régiók Bizottságához fordul az erdélyi magyarság autonómia törekvései melletti kiállásként. Erről Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi önkormányzati képviselője és a Régiók Európai Bizottságának tagja beszélt. Sajtótájékoztatóján leszögezte: sajnálatos módon beigazolódnak a félelmek, miszerint kiéleződnek a román politikai szereplők részéről a magyarellenes hangok. Az LMP álláspontja szerint Európában számos helyen láthatunk példákat a jól működő autonómiákra, és ez az érintett térségek számára pozitív hatással járt. (FüHü)

Orbán a felelős

Nemcsak mi érezzük, mások is látják: a Freedoom House jelentése szerint Magyarország az Európai Unió legkevésbé demokratikus országa lett. A migránsokat titokban betelepítő Fidesz szerint nyilván ezt is Soros Györgyre kenné, de a valóság az, hogy mindezért Orbán Viktor a felelős – szögezi a Jobbik közleménye. Orbán visszahozta a pártállami időket. Európa legszabadságszeretőbb nemzetének hazáját Európa legdiktatórikusabb országává, a félelem országává tette.

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság visszatérne az EU-ba

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, ha a britek esetleg meggondolják magukat –jelentette ki Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba. Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén leszögezte: a britek távozása katasztrófa, vesztes helyzet minden fél számára. (MTI)

 

 

A magyarok tizede nem tud fűteni – Mi lehet a megoldás?

Hiába a visszatérő tél, Magyarországon a lakosok 9,2 százaléka fűtetlen otthonokban kénytelen fagyoskodni. Ez már önmagában is drámaian mutatja, mennyire elszegényedett a társadalom. Az pedig kifejezetten hervasztó, hogy a választásokra készülő ellenzéki pártok – tisztelet a kivételnek – nem foglalkoznak a népesség mintegy tizedét érintő problémával.

 

Az sem jelenthet vigaszt, hogy az Európai Unióban ezzel az aránnyal a középmezőnyben vagyunk, vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő országok szép számmal. A (szégyen)listavezető Bulgária, ahol a lakosság 39,2 százaléka fagyoskodik a hidegben, miután nem engedheti meg magának, hogy fűtse az otthonát. Az Eurostat jelentése ugyanakkor megemlíti, hogy Bulgáriában ez jelentős előrelépésnek számít, ugyanis tíz éve az arány még hetven százalékos volt.

Ami a magyar trendet illeti – érdekes, hogy 2010-ben az arány 10,8 százalékos volt, ami két évvel későbbre 15 százalékosra ugrott fel, majd fokozatosan csökkent vissza a 9,2 százalékos szintre. Ez pedig már nagyjából megfelel az uniós átlagnak, de azért elmarad még a lengyel 7,1 százaléktól is (ahol egyébként 2006-ban még 28,4 százalékon állt ez a mutató), nem szólva azokról az országoktól, ahol gyakorlatilag nem létezik ez  probléma (Finnországban és Luxemburgban a lakosságnak csak az 1,7 százaléka képtelen fűteni).

Forrás: https://www.statista.com/chart/12412/where-europeans-cant-afford-to-heat-their-homes/

Nem jelent sok jót a jövőre nézve, hogy mindeközben hazánkban drámai elszegényedés zajlik – ahogy arra egy másik, tavaly decemberben megjelent Eurostat jelentés is rávilágít: Magyarországon 2016-ban a teljes lakosság 26,3 százalékát fenyegette az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztettség, a 18 éven aluliaknak pedig egyenesen a harmadát. Az Európai Unió egészében 23,4, illetve 26,5 százalék volt a két adat.

Forrás: Eurostat

Nálunk egyébként az elszegényedés által fenyegetettek aránya 2,1 százalékponttal volt magasabb 2016-ban, mint  2008-os válságot megelőzően.

Éppen az elszegényedés mértéke miatt kérdéses, rövid távon hogyan lehetne javítani a helyzeten.

Megnéztük, hogy az ellenzéki pártoknak vannak-e megoldási javaslataik, egyáltalán, szerepel-e ennek a problémának a megoldása a választási programjukban.

Elővettük tehát a dokumentumokat, s beütöttük a keresőbe a „szegény”, „szegénység”, „fűtés” és a „távhő” szavakat. Nem mindenütt találtunk releváns tartalmat, pontosabban, megvizsgálva a három nagy(obb) ellenzéki párt (ábécé sorrendben: DK, LMP, MSZP) programjait, egyedül a DK-nál bukkantunk közvetlen kitételekre. (Egyébként a Jobbik választási programját is megnéztük volna, ha találtunk volna ilyet 2018-ra.)

Amire rábukkantunk, az a következő:

A Demokratikus Koalíció a Sokak Magyarországa programjában alapvető jognak mondja, hogy mindenki hozzájusson annyi vízhez, villanyáramhoz és fűtéshez, amennyi a létfenntartásához elég. Ingyenes szolgáltatási minimumot alakítanának ki a fűtéshez szükséges gáz és villanyáram, illetve a távfűtés esetében, s a rászorulók számára ingyenesen biztosítanák a fűtéshez szükséges tüzelőt. Emellett nagy hangsúlyt fektetnének az energiahatékonyságra és –megtakarításra, mégpedig a megújuló energiára való átállással: a programban konkrétan egymillió háztartási nap- és szélerőmű létrehozását ígéri a párt, amely megújuló energiára állítaná át a távfűtési rendszereket Emellett újrakezdenék a panelek és családi házak hőszigetelésének, átalakításának támogatását. Ezekkel az intézkedésekkel hosszabb távon 50 % háztartási energia-megtakarítás érhető el a családok számára – szögezi le a dokumentum.

Az LMP és az Új Kezdet közös Választási program 2018 dokumentumában nincsenek kilátásba helyezett konkrét intézkedések. A „Tiszta levegőt” cél érdekében a program támogatja „ az épületek fűtésének korszerűsítését, energiahatékonyságuk javítását”;  illetve az Energiapolitikai fejezetben kitérnek az energiahatékonyság fontosságára, majd a rezsi kapcsán arról írnak, hogy „szociálisan igazságosabb tarifarendszerre” használnák ki a világpiaci árak csökkentéséből származó többletet.

Az MSZP Tegyünk igazságot! programjában a fent említett szavakra hiába kerestünk rá. Ugyanakkor közvetetten találtunk utalást a probléma egy szeletének a megoldására akkor, ha az „energia” szóra kerestünk rá. (Igaz, jó fantázia kell ahhoz, hogy belelássuk a keresett tartalmat.) A „Gazdagok helyett a szegényeket támogatjuk” fejezetben az olvasható, hogy „a szolgáltatók költségére (a fogyasztók számára ingyen) kapcsoltatjuk vissza a víz-, valamint a földgáz- és villamos energia ellátásba…” A „Fenntartható fejlődés” fejezetben pedig az áll, hogy „energiapolitikánkban a megújuló energiaforrások használatára, valamint az energiatakarékosságra és a hatékonyság növelésére helyezzük a hangsúlyt”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK